Somogyi Néplap, 1980. április (36. évfolyam, 77-100. szám)

1980-04-19 / 91. szám

Elfogadták a Hazafias Népfront jelöltjeit Lázár Györgyöt lelőtték országgyűlési képviselőnek Miskolcon Szüleitől tisztességet, tanáraitól tudományt Orszápgy ölési képviselő je­lölő gyűlést tartottak pénte­ken Miskolcon, a Diósgyőri Vasas Művelődési Központ­ban, ahol Lázár Györgyöt, az MSZMP Politikai Bizott­ságainak tagját, a Miniszter- tanács elnökét jelölték Bor­sod megye 5. számú válasz­tókerületének képviselőjévé, amelyet az előző ciklusban is 6 képviselt, A jelölő gyű­lésen részt vettek a Diós­győri Lenin Kohászati Mű­vek, a Diósgyőri Gépgyár, a Szerencsi Csokoládégyár miskolci üzeme és más vál­lalatok és intézmények dol­gozóinak, valamint a válasz­tókarölet lakóinak képvise­lőd; itt voltak Borsod me­gye és Miskolc város párt­ós állami vezetői. A gyűlést Káti Lajos, a Hazafias Népfront Miskolc Várost Bizottságának elnöke nyitotta meg. majd Grósz Károly, a Borsod megyei Pártbizottság első titkára, a jelölő gyűlés előadója mon­dott beszédet. Szólt az or­szág, ezen belül Borsod me­gye és Miskolc fejlődésének azokról az eredményeiről, amelyek a most záruló or­szággyűlési ciklus ideje alatt születtek. Megállapította; a megye és a város lakossár ga cselekvő részvételével bi­zonyította, tVgy támogatja a Magyar Szocialista Munkás­pártnak a XII. kongresszu­son is kinyilvánított és megerősített politikáját. Grósz Károly ezután a Hazafias Népfront Miskolc Városi Bizottsága nevében javasolta Lázár György je­lölését a választókerület or­szággyűlési képviselőjévé. Ezt követően . felszólalt Schmiedt János, a Hiósgyőr! Gépgyár, Lynga Lajosné, a Szerencsi Csokoládégyár miskolci üzemének dolgozó­ja, Iván József, a lyukói bá­nyaüzem csapatvezető vájá­ra, SzeppelfeW Sándor, a Diósgyőri Lentin Kohászati Művek vezérigazgatója, Kiss László, a Diósgyőri Lenin Kohászati Művek dolgozója, Zámbó Klára, a Kilián Gimnázium negyedik osztá­lyos tanulója, első választó, R usz János, a Hazafias Népfront miskolci III. kerü­leti bizottságának titkára, Mosonyi Elemér nyugdíjas, Jónás Dezső és Mocsári Fe­renc, a Lenin Kohászati Művek két dolgozója. Vala­mennyien támogatták Lá­zár György jelölését, melyet a gyűlés egyhangúan elfoga­dott. Lázár György megköszönte a bizalmat, elmondta, hogy örömmel vállalja e munkás választókerület képviselő­jelöltségét és kifejezte azt a reményét, hogy választóival együtt tovább munkálkod­hat a város fejlesztéséért. * * • A Komárom megyei 1. számú választókerület lako­sai a tatabányai Turul film­színházban tartották az or­szággyűlési képviselőjelölő gyűlést. A gyűlésen részt vett Havasi Ferenc, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagja, a Központi Bi­zottság titkára, Mokri Pál, a Komárom megyei Pártbizott­ság első titkára és Kiss Ist­ván, a megyei tanács elnö­ke. A gyűlés résztvevőit Ff er­ezeg László, a Hazafias Népfront városi bizottságá­nak elnöke köszöntötte, majd Mokri Pál szólt a me­gye és a város fejlődéséről, a XII. pártkongresszus ha-/ tározaiából adódó helyi fel­adatokról. Ezután a Haza­fias Népfront városi bizott­sága nevében javasolta, hogy Havasi Ferencet jelöljék a választókerület országgyű­lési képviselőjének. A jelö­lést támogató több hozzászó­lás után a résztvevők egy­hangúan elfogadták a javas­latot. A jelölés után Havasi Ferenc megköszönte a vá­lasztópolgárok iránta tanú - sított bizalmát. Nagykőrösön a Toldi Mik­lós Élelmiszeripari Szakkö­zépiskolában tartották meg a Pest megyei 10. számú vá­lasztókerület képviselő je­lölő gyűlését. Részt vett ezen Gyenes András, az MSZMP Központi Bizottsá­gának titkára, valamint Ba~ rinkai Oszkárné, a Pest me­gyei Pártbizottság titkára. Kocsis Jánosné, a városi ta­nács elnöke szólt Nagykőrös fejlődéséről és azokról a teendőkről, amelyeknek el­végzéséhez a lakosság min­den rétegének segítségét ké­rik a város vezetői. Ezután Dancsa Mihályné, a Nagv* körösi Konzervgyár szak­munkása a Hazafias Nép­front városi bizottsága ne­vében javasolta a gyűlés résztvevőinek, hogy Gyenes Andrást jelöljék a választó- kerület országgyűlési kép­viselőjévé. Ezt több felszó­lalás követte, majd a ielen- lévők egyhangúlag elfogad­ták a javaslatot. A szavazás után Gyenes András emel­kedett szólásra és köszönetét mondott a jelölésben meg­nyilvánuló bizalomért. _ Szeged tápéi városrészé­ben, az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóságnál a Csongrád megyei t. számú választókerület jelölő gyűlé­sén részt vett Apró Antal, a Központi Bizottság tagja, az országgyűlés elnöke és Koncz János, a Csongrád megyei Pártbizottság titkára. A gyűlée előadója, Ördög Pi­roska, a Szegedi József At­tila Tudományegyetem do­cense javasolta, hogy Apró Antalt jelöljék képviselőnek. A javaslatot támogató fel­szólalások után a jelenlévők egyhangúlag Apró Antalt jelölték a választókerület képviselőjének. Ezután Apró Antal szólalt fel, és megkö­szönte az iránta tanúsított bizalmat. Tegnap délután Siófokon a 6. számú országgyűlési vá­lasztókerület képviselője­löltjének isimét Klabuzai Miklóst fogadták el a jelölő gyűlés résztvevői. Mintegy 400 választópolgár jelent meg a Dél-balatoni Kulturá­lis Központ nagytermében, ahol dr. Varga Ferenc, a siófoki kórház igazgató fő­orvosa nyitotta meg a gyű­lést, majd Tóth János, a vá­rosi pártbizottság első titká­ra mondott beszédet. A fel- szabadulás óta élteit 35 év gazdasági, társadalmi, kul­turális eredményeit méltat­ta. majd az utóbbi fél évti­zed sikereit és gondjait ele­mezte. Az országos és me­gyei vonatkozású mondani­való után a szűkebb pátria. Siófok életével foglalkozott. Hangsúlyozta, hogy az utób­bi öt évben a lakosság élet- színvonala emelkedett, a gyarapodó ipar. a mezőgaz­daság és az idegenforgalom kedvezően hatott a vérœ fejlődésére. Az üzemek, vál­lalatok évről évre teljesítet­ték tervüket, következéskép- pen a Balaton-parti város­ban is jelentősen nőtt a szo­cializmus gazdasági bázisa. A munkások politikai, tár­sadalmi. közéleti aktivitása ielentős eredményeket ho­zott. A szövetkezeti paraszt­ság egyre erőtel jesebben érez felelősséget a közön va­gyon iránt; az élet- és mun­kakörülmények a tsz-ekben is javulnak. Az értelmiség létszáma dinamikusan növe­kedett. összetétele kedvezően alakult. Végül Tóth János a Hazafias Népfront Somogy megyei Bizottsága nevében, annak megbízásából ország­gyűlési képviselőnek java­solta Klabuzai Miklóst, a Sió Mezőgazdasági és Kerté­szeti Tsz elnökét. Klabuzai Miklóst a siófoki választópolgárok jól ismerik. 1943-ban született, itt járt általános iskolába, gimnázi­umba, az érettségi után egy évet dolgozott a szövetkezet­ben. 1982-ben vették fel a Keszthelyi Agrártudományi Főiskolára, ahol 1988-ban ál- lam vize gázott, A siófoki szö­vetkezetből indult a főisko­lára és ide is tért vissza. 1968-ig gyakornokként, majd 1972-ig főág rónám usként dolgozott. 1972-től elnökhe­lyettes, 1973-tól az egyesült szövetkezet elnöke. Az 1975- iis országgyűlési választáso­kon — kettős jelölésben — a Somogy megyei 6. számú országgyűlési választókerület szavazópolgárai képviselő­jükké választották. A múlt ciklusban tagja volt az or­szággyűlés terv- és költség- vetési bizottságának. A ple­náris üléseken elhangzott felszólalásai sokat segítettek abban, hogy Siófok idegen­forgalmi szerepét jobban értsék, s fejlesztését jobban segítsék a kormányzati szer­vek. A jelölő gyűlésen többen felszólaltak, s valamennyien Klabuzai Mikidet javasolták képviselőjelöltnek. Szót kért a Siófoki Állami Gazdaság dolgozója, a DRW szocia- listabrigád-vezetője, a KW szakembere, a jelöltnek ja­vasolt állampolgár munka­társa. s a helyi NéDfrontbi- aottság alelnöke. Pomucz Já­nos, aki az idősebb generá­ció és az úgynevezett régi siófokiak nevében beszélt. Klabuzai Miklóst gyermek­kora óta ismeri, mint mond- ra, szüleitől szorgalmat és tisztességet tanult, a taná­raitól korszerű tudományt, amelyet igen eredményesen hasznosít pátriája javára. Kérte, hogy megválasztása esetén legyen a Balaton szó­szólójáé parlamentben, hngy dédunokái is gyönyörködhes­senek szépségében és élvez­hessék áldásait. A jelölő gyűlés résztvevői egyhangúan elfogadták Kla­buzai Miklóst képviselője­löltjüknek. JAvémrS fMátnk töttötték meg a kaposvári Kilián György Ifjúsági- és Úttörő Művelődési Központ nagy­termét a tegnap délután rendezett jelölő gyűlésen. De szép számmal jöttek el a környék intézményeiből, üzemeiből az idősebb nem­zedék képviselői is. Rostás Károly, a Hazafi­as Népfront megyei bizott­ságának elnöke köszöntötte az elnökség tagjait — köztük dr. Nagy Sándort, a KISZ Központi Bizottságának tit­kárát — és a gyűlés részt­vevőit. Üdvözlő szavai után Deák Ferenc, a városi párt­bizottság első titkára mon­dott beszédet. Emlékeztetett az ország, majd a megye öt év során tapasztalt fejlődé­sére, a fontosabb gazdasági, társadalmi változásokra. Ka­posvárról szólva utalt a közgyarapodás, az életkörül­mények javulásának olyan példáira, mint az óvodai, kollégiumi helyek jelentős bővülése, új utcák, utak, la­kások építése, a város ener­giaellátásának korszerűsí­tése. Mindezekben benne van a munkahelyi közösségek, szocialista brigádok, a la­kosság, köztük a fiatalok társadalmi munkája is. A feladatokról szólva hangsú­lyozta: arra van szükség, hogy tovább erősödjék az összefogás a lakóhely fej­lesztéséért. Beszéde további részében bemutatta és a városi nép- frontbízoMság nevében elfo­gadásra ajánlotta a kapós vári 1, számú választókén! lel képviselőjét; dr. Nayu Sándort, a KISZ KÓ titka rát. A 34 éves, országos íf­Fővárosi lakosként, kaposvári szívvel júságl vezető Hajdú-Bihar megyében született, az álta­lános és a középiskolát Deb­recenben. végezte, Budapes­ten. a Marx Károly Közgaz­da sa g tudományi Egyetemen szerzett diplomát, ' majd ugyanitt tanársegédként dol­gozott. Az ifjúsági mozgalomba már középiskolás korában bekapcsolódott. Később az »evetem alapszervezetf \ISZ-til káraként és kari vb-tagként vett részi társai szervezésében. 1973 óta dol­gozik a KISZ KB-ban; tit­kárrá 1974-ben választották A pártnak 1966 óta tagja Kiemelkedő mozgalmi tevé­kenységét több kitüntetéssel ismerték el: tavaly megkap­ta a Munka Érdemrend arany fokozatát. Deák Ferenc közvetlen szavakkal ajánlotta elfoga­dásra a jelöltet. Kérte a választókat, Kaposvár la­kosságát, fogadják felnőtt eyermekükké az ország má­sik részéből indult, a fővá -osban lakó ifjúsági vezetőt Hozzá pedig azzal a kéréssel fordult: ismerje meg a vá rost, és segítsen a megye­székhely ifjú és idősebb ál­lampolgárainak életkörül­ményeik javításában, gond- iaik megoldásában. A gyűlés résztvevői közül először Szenes Imre. a me­gyei KISZ-biw»ttság első titkára kért szót, aki sze­mélye®, mozgalmi kapcsola­tokra utalva egészítette ki a gyűlés szónoka által a je- 1 öltről megrajzolt képet, öt lövetve többen felszólaltak, megerősítve, kiegészítve az ! hangzott javaslatokat, és ötben ^letni «-útrava1 is ellátva a jelölte Jordanlcs József általános iskolai igazgató az oktatási intézményekben folyó mun­ka feltételeinek javításához kérte a segítséget. Császár Ferenc, a SÁÉV ifjúmunká­sa a vállalat 1300 fiatal dol­gozója képviseletében aján­lotta a KB titkárát kéovise- löjelöltnek. Valter Károly. a Kaposvári Tanítóképző Főiskola tanára az oktatók és a hallgatók nevében ígér­te: megválasztása esetén föl­keresik sajátos gondja’kkal. Suri Sándor, a Volán Válla­lat igazgatóin és Szigeti László nyugdíjas az idősebb nemzedék támogatásáról biz­tosította a jelöltet. Dr. Ka. nyár József, a vámsi nén- frontbizottság elnöke azt kérte tőle: legyen méltó utóda Somogy egykori ha­ladó szellemű kénviselőinek. Kiss Teréz tanítóképző főis­kolai hallgató személyes ta­lálkozásokra emlékezve se­gítette a megjelenteket a jelölt emberi vonásainak megismerésében. A javaslatok. ajánlások alapján a gyűlés mintegv félezer résztvevője elfogadta dr. Nagy Sándort a kaposvá­ri 1. számú választókerület képviselőjelöltjének. , Ezután dr. Nagv Sándor kért szót. Egyszerű szavak­kal köszönte meg a bizal­mat, majd megígérte, hogy megválasztana esetén szeret­ne gyorsan és részletesen megismerkedni a város la­kóinak körülményeivel, Ka­posvár gondjaival, törekvé­seivel, és erejéhez mérten sokoldalúan segíteni fejlődé­sét. A gyűlés a Cantus Panno- nicus kamarakóru«. a Tan­sies diákszínpad és a zene­iskola fúvésegyütteséne1 műsorával fejeződött te Éljünk a lehetőséggel A szocialista demokrá­ciáról sok szó hangzik el közéletünkben. Ahány­szor csak hivatalos fóru­mokon, tanácskozásokon szóba kerül mindennapja­ink e közismert alapeleme, életünk velejárója, törek­véseink egyre jobban meg­közelíthető »célpontja«, minduntalan »visszakö­szön« a teljesen jogos óhaj és elhatározás: a demok­rácia továbbfejlesztése nélkülözhetetlen. Igen ám. csakhogy arról kevesebbet beszélünk — azaz ritkáb­ban nézünk a mélyre —, hogy mit lehet, mit érde­mes és mit kell okvetle­nül továbbfejlesztenünk. Pedig egyszerű a válasz: azt, ami van, aminek min­den lehetőségét kimerítet- tiik már; aminek minden mozzanata a vérünkben pezseg, feszíti ereinket. Itt tarttínk-e már a szocialis­ta demokráciával ? A ~nem~-re sokféle ma­gyarázattal tudunk szol­gálni. Ezek közül csak né­hányat. Magyarországon nincs hagyománya a de­mokráciának, a polgári de­mokrácia gyakorlására sem voU alkalmuk az emberek­nek. Más. Sokan a demok­ráciában csak jogokat lát­nak, pedig a demokrácia maga a rend, a kötelessé­gek és jogok szerves egy­sége. Vannak, akik azt mondják: úgyis hiába mon­dom el a véleményemet, ki figyel oda? (Bizonyára win rossz tapasztalatuk is.) Megint mások: hiába te­remtünk lehetőséget rá, a közömbösség, a befelé for­dulás miatt rendszerint csend van. De az is elő­fordul, hogy egy-egy kö­zösség buzgón helyesli a javaslatot, megvitatja, el­fogadja. s tagjai azután kezdenek el töprengeni egymás között: á. nem lesz jó, de hát mit mondhat­tunk volna ... ? Magyarán: nem tanul­tunk meg igazán élni a szocialista demokrácia ad­ta lehetőségekkel. Pedig nem ijesztöek, ellenkező­leg: nagyon is ösztönző erejűek, biztatóak e lehe­tőségek. A két ember több, mint egy; a közösség böl­csessége jóval terméke­nyebb, mint akár a legte­hetségesebb »egyéni gon­dolkodóé-», ez ma már se­hol sem vitatható igazság. Akkor pedig azon kell töprengenünk, hogy mi­ként tudnánk az eddiginél sokkal tartalmasabban, jobban élni a demokrácia lehetőségeivel, nemcsak a kiemelt nagy fórumokon, hanem a hétköznapok per­ceiben, a munkahelyek légkörében, az örökös job­bító szándékot és tettet igénylő közösségek gondo­latot megtermékenyítő áramában. A demokrácia tovább­fejlesztése tehát nem egy­szerűen elhatározás dolga. Végtére is a megfontoltan %erakott alapok megszilár­dítására épülhet csak a még több, a még gazda­gabb lehetőségek kialakí­tása. A közösség iránti el­kötelezettség, a tenni aka­rás. a közös gondolatok és tettek (!) vállalása, a sér- tödékenység visszaszorí­tása az útjelző e cél felé, nem pedig a továbbfejlesz­tés talajtalan hangoztatása. A szocialista demokrácia történelmi vívmány; meg- érése, meg valósítása is tör­ténelmi cél, nem rövid tá­vú. és nem kampányfel­adat. De közösségi érdek. S ezért n napjainkban zajló országos népszavazás, a választásra készülés, a kongresszus előtti nyílt eszmecsere folytatása is jó alkalom arra. hagv vala­mennyien eddzi>k adottsA- nainleat; »gyakorol i'ink«, hogy egyre johh-n tud hsak »tnl n demokrácia adta 'ehetőségekkel.

Next

/
Thumbnails
Contents