Somogyi Néplap, 1980. április (36. évfolyam, 77-100. szám)

1980-04-16 / 88. szám

Katona József halálának 150. évfordulója MUNKACSY-DÎJ Festő Somogybán Szabados János műtermében Somogy múltját idézi. Erről így beszélt: — A múltról szóltak ezek a festmények. Egy álornvilágról, amely ma ben­nünk él régi éle­tünkről, hagyo­mányainkról. No­ha úgy érzem, hogy még nem tudtam mindent elmondani róla, érlelődött ben­nem, hogy to­vább kell lép­nem. Valami olyat kellene csi­nálni, ami jobban magába foglalja azt, ami itt és most történik kö­rülöttünk. Konk­rétabban, mozgé­konyabban sze­retném megfogtál­Nera járunk messze az igazságtól, ha azt állítjuk: a magyar irodalomban nincs még egy olyan remekmű, amelyik a Bánk bánhoz ha­sonlóan negyedszázadig aiud.ta Csipkerózsika-álmát. Érthetetlen, hogy olyan mű­velt írók, mint Kazinczy, Kölcsey, Bajza, Vörösmarty vagy Toldy Ferenc nem is­merték föl értékét. Kazin­czy mindenre kiterjedő fi­gyelmét hálás generációk őriztéík, de leveleinek ezrei­ben mindössze egyszer ol­vasható Katona neve.,. A költő 1791. november 11-én született Kecskeméten. Apja — négy latin stúdiu­mot végzett takácsmester — nagyon gondosan választotta meg fiának az iskolákat : a pesti piaristáktól hazahoz­ta, majd Szegedre küldte, hogy később, a kétéves fi­lozófiai előkészítő után a pesti jogi fakultáson foly­tassa tanulmányait. Katona József 1820-ban elnyerte szülővárosának alügyészi, majd hat év múlva fő­ügyészi tisztségét. Az állan­dó színház építésére benyúj­tott javaslatát a város ve­Ülést tartott tegnap a Pe­dagógusok Szakszervezeté­nek Somogy megyei Bizott­sága. Két fontos témát tűz­tek napirendjére; Paré Irén, a bizottság titkára a szak- szervezeti politikai oktatás, az eszmei-politikai nevelő - munka időszerű feladataival foglalkozott, majd szó volt a pedagógusok lakáshelyzeté­ről, a jobb körülmények biz­tosításának feladatairól. Fontos szerepet tölt be a szakszervezeti politikai ok­tatás a pedagógusok fölké­szítésében, ideológiai neve- lőmuníkájuk hatékonyságá­nak fokozásában Ebben a tanévben tíz alapszervezet indított szakszervezeti poli­tikai tanfolyamot, 48 cso­portban 748-an foglalkoztak a tematikában megjelölt kérdésekkel. Két év alatt csaknem megkétszereződött a pedagógusoknak és okta­tási intézményekben dolgozó alkalmazott, fizikai dolgo­zóknak a részvétele a szer­vezett oktatásban. Nagy fontosságot tulajdo­nítanak a tantestületekben — az alkotó műhelyekben — az önképzésre is. Aligha le­het kétséges, hogy csak az képes elsajátítani magas fo­kon az új szakmai ismerete­ket, aki eszmei síkon sem marad le a követelmények­től. Fiatalnak és hosszú év­tizedes tapasztalatokkal ren­delkező pedagógusnak egy­aránt fontosi, hogy napi munkájához naponta meg­újítsa ismereteit, ébren tart­sa magában a rendszeres tájékozódás igényét, a szak­mai és politikai műveltség gyarapításának szükségessé­gét. A szakszervezeti politi­kai oktatás ahhoz is hozzá­járulhat, hogy a szervezett képzés egyben a pedagógu­sok fórumává váljon. A szakszervezetnék — a pártszervezettől igényelt tá­mogatással együtt — van feladata abban is, hogy va­lóban alkotó légkör alakul­jon 3d a tantestületek­ben, ehhez jó eszköz a po­litikai képzés is. A poli­tikai alapképzés hagyo­mány a tantestületekben is. de a megnövékedett igények arra késztetik a szakszerve­zetet, hogy a szervezett, ok­tatás módszereit tovább gya­rapítsák. Elmaradt a megyé­ben a propagandisták to­vábbképzése. A pedagógiai pályázatok témakörei eddig csupán a pedagógiai munka területeit érintették; java­solta a bizottság, hogy a jö­vőben ideológiai témákban is adjanak feladatot a dol- goza tikészi t ők nek. A bizottsági ülésen el hangzott, hogy a pedagógu sok munkahelyükön nincse­nek egyformán “leterhelve- Szembetűnő, hogy a finUi lók nem eléggé kezdemenye­zetói elutasították. 1830. áp­rilis 16-án délelőtt egy rend­kívül fárasztó úriszéki tár­gyaláson vett részt, ebéd után vissza akart menni hi­vatalába, de a szívszélhűdés az utcán végzett vele. 1807 és 1815 között a má­sodik magyar színtársulat működött Pesten. Katona József 1812 januárjában — mellőzve az egyetemet — »delectans actor«-ként csat­lakozott a társulathoz. Bé­kési József néven lépett föl mint műkedvelő. — Közepes színésznek számított ; nem volt kellemes orgánuma — ez olvasható titkos szerel­mének, Dérynének a napló­jában. A színpad azonban nagyszerű iskola volt: e né­hány év alatt megtanulta a drámaírás fortélyát. Mivel a század elején az az egy-két színtársulat is szűkében volt az előadható drámáknak, kénytelen-kelletlen idegen munkákat kutattak föl a direktorok. Így esett Kato­na választása is Kotzebue és mások írásaira. Német lovagregényeket dolgozott át színpadra: A borzasztó torony, Monostori Veronika, zőek; a szakszervezetnek ennek a feloldása, illetve a pályakezdőkkel való foglal­kozás jelent sürgető felada­tot. Fölmérést készített a pe­dagógusok szakszervezete Somogybán az oktatási dol­gozók lakás helyzetéről. 4468 pedagógus egy-, illetve há­romszobás lakásban él; 166 albérletben, szolgálati lakás­ban, iskolai helyiségben, tö­megszálláson vén- lakásgond­jának megoldásaira. Kaposváron nem csökkent az igénylők száma; általá­ban a városokban és a nagy­községekben várat még ma­gára a pedagógusok lakás­igényének a kielégítése. Az V. ötéves tervben 138-an ju­tották kedvezményes köl­csönhöz, pedagóguslakás építéséhez — őket a helyi tanácsok azzal is segítették, hogy a telkeket olcsóbban adták el nekik. A nyugdíjas pedagógusok lakáshelyzete megfelelő, ellenben kevés fiatal pályakezdő letelepedé­séről gondoskodnak. 1980- bain a meghirdetett 29 taná­ri állás közül csak nyolchoz biztosítottak lakást. H. B Milyen a Találkoztam egy pedagó­gusnővel. Csaknem két év­tizede tanít szülőfalujában, Babócsán. Képesítés nélkül kezdte, ma elismerten jó nevelő ; magyar—történe­lem szakos tanár. Két álta­lános iskolás kislánya van, férje a helyi tsz-ben állat- tenyésztő üzemmérnök. Az eddigi adatok egy ti­pikus értelmiségi családot jellemeznek. Az előzetes tá­jékoztatás során is csak annyit tudtam meg Radies Istvánnéról, hogy az átla­gosnál is aktívabban vesz részt az iskola, az úttörő- mozgalom és a község éle­tében. Sok mindenben le­het számítani rá. Érdeklődé­semet is ez keltette föl iránta. Készültem a beszélgetés­re, kérdéseket fogalmaztam meg arról: hogyan tudja beosztani az idejét, meny­nyire elégedett önmagával, környezetével stb. De jófor­mán egyetlen kérdésre sem volt szükség, őszinte kitá­rulkozását, szabatos fogal- mazású vallomását csak fi­gyelemmel kellett követnem, lendületes szavai nyomán ■gy ellentmondásokkal tar- ■ ított, felfokozott ritmusú, ■magas feszültségű- eletfor­Luca széke, István, a ma­gyarok első királya... Ez utóbbi már II. Endre elő­képe. Sok találgatásra adott okot a Bánk bán. Talán se­gít a fogadtatás, illetve az elutasítás ■ megértésében Döbrentei Gábornak a ko­lozsvári Magyar Múzeum pályázatának surrumaza Iá­ban írt utolsó mondata: “Mindenik társ el volt tel­ve a haza szeretetétől, min­den ik óhajtotta ezen dősza- ki írásnak azt a szép sze­rencsét, hogy általa egy klasszikus becsű drámának szerkesztetett volna elé oly készen, mint Minerva Jupi­ter homlokából.« Hát ha Minerva nem is pattant elő, annyi bizonyos, hogy a “tisz­telt urak- nem isimertek föl egy remek drámát. De egy­általán : miért csodálkozunk ezen, amikor a négy évvel később átdolgozott Bánk bánt sem tartották sokra? Pedig 1820 óta bárki olvas­hatta. Valószínű, hogy Horváth János került legközelebb a Bánik bán-ti tokhoz: siker­telenségének legfőbb okát szokatlanul érdekes és mes­teri színszerűségében látja, ezért nem ismerhették föl nagyságát. Arany János félbehagyott tanulmánya nagyszerűen emeli ki azokat a változta­tásokat, amelyeket a Bánk bánban Katona zseniálisan megoldott. Az egyik kulcs­fontosságú eseményt, Me­linda elcsábításának mozza­natát világosabbá tette, az V. felvonást pedig feszeseb­bé, dramaturgiailag hitele­sebbé. Ottó és Bíberach cinkosságát — a kor és' a jellemábrázolás erősítésére — visszavezette Fülöp ki­rály tragikus halálának idejére, s nagyon jó volt, hogy elhagyta a hangulati­lag is elütő, hosszú Előver- sengést. Pár év alatt ugyan­is nagyot változott Katona dramaturgiai hitvallása — ezt bizonyítja következő mondata iá®: »A dráma cél­ja embert tenni a világ elé­be, nem oktalan öldöklőt, nem fenevadat.-“ Bánk sem volt fenevad — még akkor sem, ha sokan annak látták. Nagyon igaz, amit Kato­na írt rezignáltan a Bánk bán érthetetlen fogadtatása láttán: »...ha a madár lát­ja, hogy hasztalan esik fü- tyőrészése, élelméről gon­dolkodik, és elhallgat.« Igaz, a drámaíró már 156 éve hallgat, de klasszikus szépségű remekműve újból és újból meggyőz bennünket nagyságáról. Radies Károly ma bontakozott ki, amely­ből azonban éppen a leg­fontosabb hiányzik. Hogy mi, azt az olvasókra bízom. “Igen, elég nagy a há­zunk. Mégsem elégít ki. Én nem ilyet akartam. Azt hi­szem, annyi munka után többet érdemiek. Nem az ál­lamtól vagy a községtől, hanem magamtól. Nem ilye­nért kuporgattam éveken át! Akkor siettettek, meg csak ilyet lehetett engedélyezni, de amikor elkészült, már nem elégített ki. Belevág­tam hát egy villaépítésbe. Most azért hajtok. Van egy kis primőrkertészetem, fóli­ás persze; hajnalban fölke­lek, öntözök, gyomlálok, megszedem a hagymát, zöld­séget, aztán viszem eladni. Lgee, van kocsink. Anélkül nem boldogulnánk a villa- építéssel sem. Persze, azért a hivatásom az első. Minden, ami vele jár. Például nem volt a testületben vállalkozó nép­tánc tanítására. Valahogy rám maradt, mivel középis­kolás koromban magam is táncoltam. Igen ám, de vért izzadtam, amíg leolvastam a táncokat. Mit tehettem? Jelentkeztem tanfolyamra. Kaposvárra jártam, általá­ban a hét vegeit. Csupa íta­Fehérre alapozott vászon az állványom — szinte va­kít, ahogy a napfényben für­dik; a hócsiilogású mezőt csak én látom ilyennek, a festő rávetíti a magáiban, őr­zött képet. A fal mellett Szabados János legújabb munkája : egy mozaikterv, amely Kaposvárra készült, s a város új székházát, a Ha­zafias Népfront épületét dí­szíti majd. Ülőhelyemmel szemben egy táblakép : A tizenkét esztendő. A elmo­sódó, halovány színek, a filmszerűen pergő formáik emléket idéznek : a kép kö­zéppontjában a fiú mai éle­te áll, Mozgialmas festmény. Ez a tárna gyakran foglal­koztatja az alkotót. Gratulálok Szabados Já­nosnak a napokban átvett Munkácsy -díj hoz, ká vét iszik, s mire a csészéből el­fogy a frissítő ital, az ünne­pi hangulatba elvegyül a munkájáról szőlő beszélge­tés. Kaposváron született., s 1962-ben, az Iparművészeti Főiskola befejezése után itt indult el pályáján. Hogy mennyire fontos számára ez a táj, azt képeinek nézői föl­ismerték, tudják. Egészen korai korszakát nem isme­rem, de a hetvenes évek termését már igen. Művé­I szetének kiteljesedése elvá­laszthatatlan attól a világ­tól, amely — emlékként — tál lány, jóformán az any­juk lehettem volna. Elég furcsán éreztem magam közöttük. Tavaly meg neki­álltam gyűjteni az Iván-na- >i szokásokat. Ez délszláv hagyomány, de én nem is­merem a nyelvet, így ke­gyetlenül nehéz munka volt. De azért sikerült. A megyei bemutatón másödikok let­tünk. Egy pécsi rádiós el­kérte az egész anyagot, fel­használta valamelyik adás­ban. Még tiszteletdíjat is kaptam érte. Mondtam ne­ki, a nyáron szívesem segí­tek, elmegyek vele az adat­közlőkhöz. Mire megszólalt a férjem: tudod, hogy dol­god lesz, festeni akarod a villát. Ja, persze ez heteket vesz igénybe. Egyébként itt­hon is én pingáltam ki a lakást. De maradjunk a szakmá­nál. Képzelje, tavaly helyet­tesítőként elvállaltam az el­ső osztályban az anyanyel­vi tárgyakat. Igen, túlórá­ban. Elsősorban nem a pén­zért, bár arra is szükség van, hanem magyar szakos­ként kíváncsi voltam, mit lehet kezdeni velük az új követelmények szerint. Meg­lepően sok beszédhibás volt koztuk. Akkor nekiálltam. mazni, ami jelen­leg foglalkoztat. A hetvenes években festett nagyméretű képeimen, utólag így érzem, az emberek csu­pán jöttek-mentek, ezek a figurák önmaguk miatt vol­tak jelen képeimen. Meg- szerkesztődött bennem egy új világ, melyben az embe­rek értelmesen »közleked­nek.«. — Mit jelentett száméira a fonyódi iskola? — Sok mindent. Igyekszem olyan környezetet teremteni az én munkámnak, amelyben a képeim jól érzik magukat. Csábító lehet egy olyan kö­zeg, amely itt körülvesz, de tapasztalatom szerint a ke­vés erőfeszítéssel létrejött munkák, kizárólag a festé- Sizetre vonatkozik ez a meg­állapításom, nem ösztönöz­nek. Szabados János 1963-tól rendszeres kiállító. Tíz je­lentősebb egyéni bemutatko­zást tart számon, s munkás­ságát 1967-től kilenc alka­sokféle módszerrel próbál­koztam, és az óvónőket is igyekeztem rávenni : foglal­kozzanak egyénileg, szaksze­rűbben a pösze, dadogó gyerekekkel. Megértésre ta­láltam. Ma már jóformán nincs beszédhibás az elsősök között. Úgy örültem, amikor visszahallottam: az óvónők is a tükör előtt ismerked­nek a hangképzéssel. Én is így kezdtem, nem szégyen ez. Nehéz lépést tartani a világgal. Ha hazaérek, vala­mikor a kora esti órákban, mindjárt bekapcsolom a té­vét. Az előszobában van, a konyhából éppen oda lá­tok. Miközben teszek-ve- szek, hallgatom a szöveget, meg oda-oda pillantok a képernyőre. Mert nem sza­bad lemaradni, a felsős gyerekeket minden érdekli, sokat tudnak, és rákérdez­nek, ha valamit olvasnak vagy hallanak. Sajnos, újsá­got nem érek rá olvasni. Res­tellem, de könyvet se. Csak a szakirodalom átlapozására tudok időt szakítani. Sze­rencsére a férjem nem pe­dagógus, megkérem, amíg főzök, vasalok, mondja el a legfontosabb híreket, melye­ket a lapokban olvasott. Ha végzünk a vacsorával, föl- telepszem a kanapéra, az ölembe veszem a dolgoza­tokat, munkafüzeteket, fél szemmel meg a tévét nézem. Szakszervezeti oktatás a tantestületekben A pedagógusok lakáshelyzete húr, ha feszül? lommal díjazták különféle elismerésekkel. Az I. debre­ceni nyári tárlaton, 1967- ben Medgyessy-plakettel ju­talmazták, a Stúdió grafikai pályázatán harmadik díjat kapott; Vaazary-, Rippl- Rónai-díjas, a VIII. balatoni nyári tárlaton nívódíjban ré­szesült — nem sorolom to­vább, csupán a következte­tés levonásához tartottam szükségesnek, hogy e néhá­nyat említsem. — A díjaik felét itthon, a megyében, másik részét az ország különböző részein kapta. — Örültem a máshol el­ért sikereknek is, de a szak­mai értékelésen kívül más jelentőséget nem tulajdoní­tok nekik. Az volt a fontos mindig, hogy olyan művé­szekkel szerepelhessek együtt, akiket magam is je­lentőseknek tartok. Emlék­szem, milyen öröm volt, amikor Szekeres Emillel együtt jelentkeztünk Debre­cenben, s ott is örültek ne­künk. A hetvenes évektől a csoportos megyei kiállítások alkalmakként mutatnak csak változást. — A megyei elismerések olyan képeknek szóltak, amelyek találkoztak a pá­lyázat meghirdetésének a gondolatával is. Csupán né­hány ezek közül: 1979-ben a Tanácsköztársaság évfor­dulójára készült képre gon­dolok, lehetne említeni a Balázs Jánosról festett ké­pét is vagy a legutóbbit, a Dorottyát. — Nem hiszem, hogy egy festmény az ünnepség szim­bólumává válhat. A pályá­zatokból mindig azt szűröm le, hogy én mit tartok fon­tosnak, miire inspirálnak. Rá lehet érezni azokra a jellegzetes dolgokra, amelyek a köztudatban is jelen van­nak. Bebizonyosodott, hogy az ilyen témákkal mint fes­tőnek is érdemes foglalkoz­nom ; rengeteg ismeretre tettem szert a fölkészülés folyamán, s ezek is nagyon fontosak. — Először kapott somogyi festő ilyen magas szakmai elismerést. — Akik ezt a dijat ado­mányozták, az egyéni telje­sítményt mérlegelték, de nyilván azt a közeget is fi­gyelembe vették, amelyikben a teljesítmény létrejött. Én ehhez a városhoz ragaszko­dom. Hwrányi Barna Az ünnepek Is munkával telnek. Néha iskolai elfog­laltság, úttörő, gyakrabban ház körüli tennivaló, mosás, a kert meg a villaépítés. Mindig rohanunk. Sétáim? Nem tudom, milyen. Az út­törőkkel igen, velük szok­tam kirándulni, de a saját lányaimmal nem. Arra nincs idő. Még szerencsém, hogy olyan rendes, megértő gye­rekeim vannak. Így élek. Űjabban mind gyakrabban érzem, hogy le kellene állnom. Lehet, egy­szer infarktust kapok. De ha nem is, az idő kegyetle­nül szalad. Egyszer csak azt veszem észre, hogy megöre­gedtem, és közben alig él­tem. Mert milyen emlékeim maradnak? Hogy hajnalon­ként csomózom a primőr sárgarépát... No, nem pa­naszkodom ám, ne vegye annak a locsogásomat. Sen­ki nem kényszeríti rám ezt az életformát. Magam aka­rom. Hogy miért? Nem is tudom. Talán így szület­tem, és nem tudok másként élni. Vagy hogy megmutas­sam magamnak, mire va­gyok képes, mennyire telik az erőmből ...« Paál László

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents