Somogyi Néplap, 1980. március (36. évfolyam, 51-76. szám)

1980-03-06 / 55. szám

Nagyobb megbecsülést a gyógypedagógiának! Ä hazánkhoz hasonló fej­lettségű államokban a tan­köteles fiatalok 2,5—3 száza­léka gyógypedagógiai inté­zetekben, illetve osztályok­ban végzi tanulmányait. Nagyjából e körül mozog az országos átlag nálunk is. Somogybán azonban az ál­talános iskolai tanulók 4,8 százaléka tanul ebben az iskolatípusban. Ez az ar^ny évről évre nőtt: hét évvel ezelőtt például még csak 3,2 százalékot tett ki. E szembetűnő és aggoda­lomra okot adó változás késztette a megyei tanács vb-t arra, hogy áttekintse a gyógypedagógiai oktatás helyzetét. Az e témában ké­szített előterjesztés az emel­kedés egyik lényeges okát abban jelölte meg, hogy nagy számban kerültek a gyógypedagógia hatáskö­rébe olyan tanulók, akiket nem egészen megalapozottan minősítettek fogyatékosnak. Később ugyanis több gye­rekről kiderült, hogy ered­ménytelenségüket jórészt túlkorosság, szociális hát­rány, tanulási nehézség, ma­gatartási rendellenesség okozta. Az áttelepítő bizott­ságok nem mindenütt vé­geztek tudományos igényű, összetett pedagógiai-pszi- chológiai-kömyezeti vizs­gálatokat, és így jelentősen eltért az alkalmazott mérce az egyes iskolák, illetve te­lepülések között is. A jövő­ben konkrétabb és diffe­renciáltabb felmérésekre lesz szükség ahhoz, hogy csak a valóban értelmi fo­gyatékosok kerüljenek inté­zetekbe, kisegítő osztályok­ba. Ennek során különös fi­gyelmet kell fordítani a szociális körülmények pon­tos földerítésére, amelyhez a gyermekvédelem adhat sok segítséget. A testület arra is vá­laszt kért: milyen körül­mények között tanulnak a fogyatékos gyerekek? Az el­múlt években javultak a gyógypedagógiai iskolahá­lózat tárgyi feltételei. A megnövekedett gyermeklét­szám elhelyezésére új kise­gítő iskolákat létesítettek, kihelyezett osztályokat indí­tottak. E fejlesztések azon­ban csak enyhítették, de nem oldották meg az elhe­lyezési gondokat. Nem ki­elégítő az intézmények esz­közellátottsága sem. A föl­szereltség tekintetében nem érik el a normál általános iskolák, illetve osztályok át­lagos fölszereltségi szintjé­nek a felét sem. Az ülésen szó esett at ok­tatás személyi feltételeiről is. A helyzet e tekintetben sem mondható kedvezőnek. A 263 nevelő 45 százaléka rendelkezik csak a gyógype­dagógiai oktatáshoz szüksé­ges szakképesítéssel. Az utánpótlást elsősorban a mű­ködő tanítók és tanárok le­velező képzésével lehet biz­tosítani, de nagyobb figyel­met kell fordítani a főisko­la nappali tagozatán végzők letelepítésére is. Fontos fel­adat azonban, — mint több hozzászóló is hangsúlyozta —, hogy mind a pedagógu­sok körében, mind a szele­sebb közvélemény előtt nö­velni kell az e területen dolgozók tekintélyét s külön­böző módon kifejezni azt a megbecsülést, amely sajátos és igen nagy türelmet, hoz­záértést, emberséget kívánó tevékenységüket megilleti. A vitában résztvevők azt is hangsúlyozták: a gyógy­pedagógiai intézetekben, osz­tályokban tanuló gyerekek társadalmi beilleszkedésé­nek elősegítése nem merül­het ki általános iskolai ok­tatásuk megszervezésében. Adottságaik teljesebb kibon­takoztatása, valamint szüleik munkavégzésének megköny- nyítése miatt szükség van arra, hogy sajátos szerveze­tű óvodában készüljenek föl az iskolára. Másrészt nagyobb gondot kell fordí­tani elhelyezkedésükre, be­tanított munkáskén; való al­kalmazásukra, illetve arra, hogy aki tud, szakmát is szerezhessen. Egy lépéssel a tudomány előtt Gondolatok a megfeneklett „tédéká”-ról Életmódváltás kast. Dobos József nemrég még a ZIL nyergéből szállt le, s most a tahi egyesült téesz gumiüzeméből úgy jön haza, hogy ezt a rendet ta­lálja. Ez a rend pedig nyu­galmat ad. — Két fiúnk van. Ifjabb Józsi húszéves, a tábi Me­zőgép-egységben lakatos, Zoli tizenöt éves' és ipari tanuló. Nekik a manzard- szoba a »legénylakásuk«. Ez tetszik a legjobban. Egyéni ízlésvilágot tükröz. — Ök már más generáció. Itt is, Tabon is észreveszik a lehetőségeket. Gyakran járnak be a nagyközségi művelődési házba: műsoros estekre, moziba. Nekünk a televízió jelenti a szórako­zást. Ami nekünk hiányzott a lakásunkból : az a könyv. De ehhez soha sincs későn. A faburkolatú manzárdban meg különösen nincs későn. L. h. Tavaszi hangulatban jár­tak Zalát, A ház, alig vala­mivel a 23chy-enriékmúzet*- man túl a látványával ka­pott meg bennünket. Jel­képnek éreztük: a község életmódváltásának szimbó­lumát láttuk benne. S valóban: Dobosék úton vannak egy komfortosabb, emberibb élet felé. Frakk és Néró ugatása a csengőt pótolja a téesz-gépkocsive­zető portáján. Valahonnan az udvari zuhanyozó környé­kéről rohan elő a két ku­tya.,. A házigazda kísér ben­nünket »menedékbe«. S itt a szónak tulajdonképpen va­lóságos tartalma van: a család oltalma ez a Kossuth utca 62. számú épület. Ugyanakkor egy ideig élet­cél is volt. Kossuth utca 62. — A felső falu- végen laktunk apósoméknái, 1959 óta — meséli Do­bos József a kony­hában, ahol olaj­kályha áraszt me­leget.— Nagy ter­vünk volt ez a ház, aztán 66-ban meg is lett. Itt üres telkek hú­zódtak a múzeu­mig: állami ház­helyek, amelyeket 1962 fordulóján mértek szét. A felső falu végen laktunk . '.1 Egyébként ka- polyi születésű ; akkor került Za­lába, amikor Ma- gyar Irént elvette feleségül. Végig­kalauzolt benőn­ket a szobákon. Minden ragyog a ■tisztaságtól: a fe­leség rendben tartja a la­Több és kevesebb az olvasómozgalomban A kaposvári könyvtárak a közművelődésért Több mint két évtizeddel ezelőtt • figyelemre méltó mozgalom kezdődött az or­szág egyetemein és főisko­láin. Néhány lelkes diák el­határolta, hogy tanköny­vekből meríthető ismeret» anyagom túl' ' » beássa magát« a tudományok világába; kí­sérletezik, kutat,-' összefüggé­seket keres a dolgok között — egyszóval : alkot. Kez­detben a lelkesedés óriási volt, hiszen már az egyete­mi, főiskolai évek alatt is » bizony í ta ni« lehe tett. Létre­jött a tudományos diákkör minden felsőoktatási intéz­ményt átfogó szervezete, s a dolgozatok önmagukért be­széltek: nem egy előkelő helyet foglal el ma is a ha­zai tudományos kísérletek rendszerében. A »tédékára« — a tudo­mányos diákkörbe — jelent­kezőknek négy—öt előadás­ból álló sorozatot rendez­nek a felsőoktatási intéz­ményekben. Megismertetik őket a kutatás alapvető módszereivel és fogalmai­val, a földerítetlen problé­mák körével, a legújabb tu­dományos eredményekkel Egy ilyen előkészítő tanfo­lyam közepén az előadó így fordult a hallgatósághoz: — Aki mindezek ismere­tében a körben kíván dol­gozni, annak sok sikert kí­vánok. Aki megijedt a ne­hézségektől, az nyugodtan kiléphet sorainkból. A következő előadáson a hallgatóknak csak a fele jelent meg. Miért rettentek vissza ezek a fiatalok? Saját be­vallásuk szerint nem hiszik, hogy az ilyen bonyolult dol­gokat képesek megérteni és megoldani. — Hiszen még meg sem próbáltad — vetettem köz­be. De csak »kibújt a szög a zsákból«: — A maradék szabad idő­met nem akarom szak köny­vek között eltölteni. Állító­lag a főiskolásévek a leg­szebbek, hát szeretném ki­használni. Majd ha dolgo­zom, ráérek ilyen »elmé­lyült« dolgokkal bíbelődni.., Eltelt néhány év, s a tag­ság létszáma fokozatosan apadni kezdett. Hogy miért? A válasz legtöbbször szinte csak egy legyintés: »Ki ér rá a rengeteg előadás és szeminárium mellett, . hem is beszélve a vizsgaidő- szakról, külön foglalkozni a tudományokkal ? Egyálta Ián : kit érdekel?... Tényleg: kit érdekel? Ka­posvári diákokkal beszél­getve fedeztem föl, hogy az egyetemen vagy főiskolán eltöltött évek alatt »kicsi­ben« lejátszódik az a folya­mat, amely a tudományos diákkör egész történetét jel­lemzi. A tanítóképző főisko­la n az első éveseknek 30— 40 százaléka jelentkezik a körbe, s mire végeznek, az arány mindössze 8—10 szá­zalék, — Miért jelentkeztetek a diákkörbe? — kérdeztem a »gólyáktól«. — Mert mondták, hogy ér­demes. Meg, hogy a máso­dik év végére elkészített dolgozat már eleve jeles ér­demjegyű szakdolgozatnak számít... Legtöbben ezt jelölték meg első szempontnak, és néhányuktól hallottam, hogy azért jelentkeztek, mert sze­retnének valamivel többet tudni, mint amennyi a tan­anyag. Egyetlen olyan vé­leményt sem hallottam vi­szont, miszerint választott pályájukon veszik majd hasznát az alaposabb fölké­szültségnek, a nagyobb tár­gyi tudásnak.. • Hová lett tehát a kezdeti lelkesedés? Mivel magya­rázható, hogy a fiatalok el­zárkóznak attól a világtól, melyről nap nap után ta­nulnak? Az alapító tagok — visszaemlékezve a kezdetre — a tudományos diákkör megalakulását a maga mód­ján forradalomnak tartot­ták. Az új dolgok létreho­zása már nemcsak a kép­zett tanárok joga volt: a hallgatók is megalapozhat­ták nevüket a szakmában.. Nemrég azonban panasz­kodni hallottam néhány diá­kot: szerintük több oktató nyíltan akadályozza diákkö­ri munkájukat. Mivel — szerintük — a főiskolán vagy egyetemen pedagógu­sokat, mérnököket, orvoso­kat képeznek és nem tudó­sokat; ha fontosabb nékik a »tédéká«, mint a délutá­nonkénti jegyzetelés, akkor nincs helyük a főiskolán. Hiszen komoly dolgozatot a hallgató — képzetlenségénél fogva — nem hozhat létre, tehát csak lógni akar,,« Segítség, ösztönzés nélkül senki sem elég bátor. Hogy melyik felsőoktatási intéz­ményben mennyire veszik komolyan a »tédékát«, arra a kétévenként rendezendő tudományos diákköri konfe­renciák adnak választ. A zsűriben országosan, sőt nemzetközileg ismert szak­tekintélyek vannak; érté­kelnek, bírálnak, s ösztön­zést adnak. A diákköri munka tehát nem »lóg a le­vegőben«. A szakemberek azonban egyre gyakrabban csóválják a fejüket: egy-két remek dolgozat mellett egy­re több a jelentéktelen, öt- lettelen, középszerű munka. »Mert nem veszik komo­lyan. Még a tagok sem.« Talán újabb »tédékás for­radalomra« lenne szükség? Kár volna, ha a hasmos, az egész társadalom számára fontos kezdeményezés el­sorvadna. Ambrus Ágnes — Figyelsz rám, Józse­fem? — mondja méznél is édesebb hangon Mctrtika a nagyapjának. Hét éve min­den bájával, nagyapja gyen­géire ráérző pszichológus­ként hangzik a kérdés: — Szóval: figyelsz rám, Józse­fem? — Tessék, kislányom — pillant föl József, a nagy­apa, ölébe eresztve kedvenc újságját. ' — Várj egy kicsit, becsu­kom az ajtót — repül a szo­ba ajtajához Má'tika. — Nna, most már magunk va­gyunk. Nagyapa nem tudja múe vélni ezt a nagy tito czatcs- ságot, várakozóan néz szem­üvege fölött, fejét kissé megbillentve, unokájára. Ekkora nekikészülődét ez a szokatlanul komoly hang kíváncsivá teszi. Ez lenne az ő szeleburdi kis unokája, aki most ilyen szelíden pis og előtte? MftUői értekesiet lesz Az idén először találkoz­tak a kaposvári közművelő­dési albizottság tagjai. Az új ifjúsági és úttörő-művelődési központban tartották ülésü­ket, s elsőként az 1980. évi munkatervet vitatták meg. Ebben továbbra is fontos célként fogalmazódott meg a város közművelődésének az előremozdítása, a tanács munkájának segítése, a mű­velődési és oktatási intézmé­nyek tevékenységének elem­zése. Az albizottság is újí­tott a munkáján: ebbep az évben több helyszíni fölmé­rést végeznek azokban az oktatási intézményekben és vállalatoknál, amelyek be­— suttogja alig hallhatóan Mártika. — Na és?.. Megmondjuk anyunak; kint van a kony­hában. — Pszt, ne ilyen hango­san! — teszi mutató ujját a szája elé Márti. Nagyapa ösztönösen maga is suitogóra fogja a hang­ját: — Csak nincs valami baj? — Hát... csak szeretném, ha te mennél el, Józsefem — és nagy, kék szemével olyan esdeklően néz nagy­apjára, hogy József már el is dönti magában: minden­képpen elmegy. De azért megkérdezi unokáját: — Miért szeretnéd, hogy én menjek el? — Mert tebenned megbí­zom ... Ugye, elmész? , Nagyapa bólint. Az igen­lést jelentő fejbólintás után Márti ellátja nagyapiát a leamuUégesebb mUrukci­szá mólót készítenek a köz­művelődési feladatok végre­hajtásáról. A bizottság tagjai ezentúl, tehát nemcsak a be­számolók alapján nyernek képet a városban működő intézményekben, üzemekben folyó kulturális életről, ha-, nem maguk is gyűjtenek ta­pasztalatokat. Az albizottság kedd dél­utáni ülésén a városi könyv­tár igazgatója számolt be az intézmény munkájáról, a fiókkönyvtárak és klub- könyvtárak tevékenységéről. A város és környéke olvasó- mozgalmát szervező intéz­ményhálózat hétezer olvasót tartott nyilván a múlt év­ókkal, amelyeknek lényege: a tanár néni, biztosan el­mondja, hogy rosszalkodik, hogy a padok tetején is ug­rál és ez igaz is, de hát ezt nem kell itthon mindenki­nek elmondani. Nagyapa szótlanul hall­gatja. Márti ezt igen jó né­ven veszi, mert következő szavai szinte vallomásszerű- ek: — Hidd el nekem, Józse­fem, igazándiból mondom neked: a szünetben muszáj futkosnom, mert különben a rosszaság bennem marad. Érted? — Igen, persze.,. Hát persze, hogy értem ... — Na látod, hát ezért — sóhajt föl Márti, és körbe­repüli a szobát. S repül, re­pül ki belőle a rosszaság, ami felgyülemlett benne az utóbbi három percben, míg nagyapával e fontos ügyben »tárgyalt«. Még egyszer visszarepül hozzá, s egy mondat erejé­ig megáll: — Tudtam. hogy terád mindig számíthatok, aranyos Józsefem! Kerner Tibor ben; csaknem ezerötszáz munkás iratkozott be 1979- ben a fiókkönyvtárakba. Az öt évvel ezelőttinél — két- ezer-hatszáznál —több olva­só vette igénybe a városi könyvtárak szolgáltatását. Két klubot működtettek 1977-ben, tavaly már tízre nőtt ez a szám. A közműve­lődésben betöltött szerepük fokozódott, a hatvanezer ol­vasó számára 1979-ben négy­százharminc rendezvényt tar­tottak.' Az intézményhálózatnak azonban csupán egy része tud ellátni ilyen feladatokat, néhány fiókkönyvtár a mini­mális működési felvételek miatt a kölcsönzést is csak alacsony színvonalon végez­heti. A jövő igényét is kielé­gítheti a cseri klubkönyvtár, s noha nagy a forgalma a donorinak, fejlesztése elma­radt. Egy 24 négyzetméter alapterületű helyiségben fog­lalkoznak az olvasókkal, a tízezer lakosú városrészből nyolcszázötvenen fordulnak meg benne rendszeresen- Legmostohább »gyereke« az intézményhálózatnak a Páz­mány Péter utcai: ez 16 négyzetméternyi területen működik, s a kölcsönzők sorba állnak az ajtó előtt, míg rájuk kerül a sor. A vá­ros környéki fiókkönyvtárak közül csupán a töröcskei fej­lesztése szükséges. Bevált Kaposváron a bibllobusz: hét megállóhelyre megy, s így juttatja el könyvállományát az olvasókhoz. Fölvetődött, hogy egy újabbra is szükség volna, a kevésbé ellátott te­rületeken. Nem beszéltünk eddig ar­ról, hogy a városi könyvtá­rakban az olvasótábor meny­nyit olvas. Az öt évvel ez­előtti adatokkal ha összevet­jük, csökkent a kölcsönzött kötetek száma. A beszámoló tehát számvetésre is késztet. Noha az olvasótábor gyarapí­tásáról nem mondhatnak le, fokozottabban kell foglalkoz- niuk azokkal az emberekkel, > akik már egyszer beiratkoz­tak a könyvtárakba. Az idei célok egyik legfontosabb ja: javuljon az olvasás minősége is! H. B. Bizalom

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents