Somogyi Néplap, 1980. március (36. évfolyam, 51-76. szám)

1980-03-05 / 54. szám

35 évs történt Somogyiak Harcolt, agitált, tanított ' ; - v , . } . i ( ’ ■ Nyolcvan éve születeti Molnár János az elsők Somogy egy részén még dörögtek a fegyverek. A Balaton délnyugati csücské­től a Dráváig húzódó Mar­git-vonalon védekező német és magyar kötelékek még hónapokig ellenálltak a szovjet meg a bolgár egy­ségek csapásainak, amikor a már felszabadított ország­részben megkezdődött az új, demokratikus Magyarország állami alapjai lerakása. Az ideiglenes kormány alapvető feladatai közül első helyre került a fegyveres harc azonnali folytatása, a fasiz­mus leverésében való rész­vétel megszervezése. Az egyik somogyi részt­vevő, Varsányi Aiulras ka­posvári nyugdíjas rcndőr- tisz így emlékezik vissza a demokratikus hadsereg szervezésére, a debreceni 6. hadosztály fölállítására: — 1944 decemberében Budapest külső védelmi gyű­rűjében, a 6. kaposvári gya- logeaed kötelékében, Gö­döllő körzetében harcoltunk, A ránk szórt szovjet és ma­gyar nyelvű röplapokból ér­tesültünk a debreceni ese­ményekről,*. Aknavetősza- kaszammal ■— többszöri próbálkozás után — decem­ber 31-en sikerült leszakad­nunk a visszavonuló zászló­aljtól, s megadtuk magunkat a szovjet előőrsnek. Januar első napjaiban érkeztünk a jászberényi fogolytáborba; ott akkor már folyt az agi­táció: a fásizmus elleni harcra toborozták katonáikat, az új, demokratikus hadse­regbe. Attól függetlenül, hogy a honvédelmi minisz­ter toborzási felhívását csak Január 30-én fogadták el és csak január 30-án hoz­ták nyilvánosságra... A jelentkezés lehetősége és a kiválasztás alapja igen egyszerű voit. Csak egyetlen kérdésre kellett igennel vagy » nemmel felelni : »Haj - Landó-e fegyverrel harcolni a hitleri fasizmus elten ?« Jászberényben -sokan akar­tak, — Valóban, fizetni sze­rettünk volna azért a reá­között géteg szenvedésért és meg­aláztatásért, amely a fasisz­ták részéről ért bennünket, és érte nemzetünket a* há­ború folyamán — mondja Varsányi András. — Január második hetében a legelső szerelvénnyel Mezőtúrra vittek, s ott azonnal meg­kezdték a jelentkezők »át­válogatását«, a megbízhatat­lanok (háborús bűnösök, volt nyilasok, csendőrök stb.) kiszűrését, illetve az alapozó, fegyelmező gyalog­sági kiképzést. Február első napjaiban már Debrecenben a Pavillon laktanyában — a ti. hadosz­tály alakuló központjában — találták őket. Ott folyta­tódott a beözönlő tömeg (parizánok, más fegyveres ellenállók, fegyveresen át­álltak, hadifogolytáborok­ból jelentkezők, polgári sze­mélyek stb. alakulatokba szervezése, fölszerelése, ki­képzése __ — Engem szakaszparar.es- noknak osztottak be, de rnár másnap megbíztak a leg­szükségesebb tábori anyagok beszerzésével. Szekerek, szekérfölszerelések. lószer­számok, gazdasági szerszá­mok, székérkenőes stb.) Egy zsák pénzt kaptam rubelben, pengőben, és hetekig jártuk Debrecent meg a környékét, fölkerestük az üzleteket, az egyéni gazdálkodókat. Köz­ben lestük-vártuk a dunán­túli híreket. Kerestük a földieket, somogyiakat, za­laiakat, az ezred belieket, az, ismerősöket És napról nap­ra közeledett a frontra in­dulás ideje... Így kezdődött Az új de­mokratikus hadsereg meg­alakításában a legelsők kö­zött voltak somogyiak is. Hogy hányán? Ki tudná ezt ina már megmondan i ? Egyetlen támpontot jelent e kérdésben az 1975 májusá­ban — a hack»sítaly«efa3iu- lásának 30, évfordulóján ;rr Székesfehérváron rendezett bajtársi találkozó. Erre So­mogyitól huszonkettőn je­lentkeztek. Dr. Szendî József A tettek embere voit á csaknem negyvenévi, több­nyire illegális politikai mun­ka idején, majd a felszaba­dulás utáni időszakban is. Molnár János uradalmi cse­lédek gyermeke volt 1900. március 4-én, született Ez meghatározta az ő életét is, hiszen már kisgyermekkorá­ban szintén a nagybirtokon dolgozott Egész sorsában nagy szerepe volt annak, hogy kitanulva az ácsszak-' mát, belépett a íamunkás szakszervezetbe és a szociál­demokrata pártba. A Tanácsköztársaság ki­kiáltása után önként jelent­kezett a Vörös , Hadseregbe, Kaposváron. Harcolt a ro­mán, majd a cseh fronton, 1919 júliusában megsebesült s budapesti lábadozása ide­jén értesült róla, hogy meg­döntötték a Tanácsköztársa­ságot Budapesten vállalt munkát, s csak a húszas évek elején utazott Kapos­várra, araikor már enyhült a terror. A kaposvári munká­sok -következe les baloldali föllépése miatt nagyon tisz­telték, Sinkovics Istvánnal együtt, így nem csoda, hogy a jobboldali szociáldemokra­ta párt vezetőség az elsők kö­zött zárta ki a pártból 1925 tavaszán. A tapasztalt in trnkás az MfcíKMP Kaposvári Szerver zetének egyik megalakítója, vezetőségi tagja volt 1925- ben és 1926-ban, majd a kö­vetkező évbén Budapesten találjuk: ott a MEMOSZ-ban tevékenykedett. Az Aréna u,t.i úgy nevezd »Marx Platz« népszerű, marxista tudású •egyénisége lett, s a mozga­lomban elnevezték Luná- csarszkijnak. Az illegális kommunista mozgalom bátor harcosa több sikeres sztráj­kot szervezett és vezetett, így rövidesen kitiltottak a főva- ’ résből s Ülpéstóri elf'fllégá- - Ifjlásban, 1935-ben lebukott, a nyomozók kegyetlenül még- kí nozták. A 'Katonai Bíróság ítélete alapján négy évig a budapesti Margit körúti fog­ház foglya; amikor kiszaba­dul* (1*3#-ben), isméi Ka­posváron vállalt munkát. Régi társával, Sinkovics Istvánnal megkezdte a párt­sejt kiépítését. Molnár János a fiatal szociáldemokrata munkások között végzett pártépítő munkát. Ô volt több fiatal baloldali munkás tanítója. A tanítványai közül néhányat kivégeztek, elhur­coltak a fasiszták 1944—45- ben. 1941-töl őt is egyre többet zaklatták; internálások kö­vették egymást. A német megszállás után ismét letar­tóztatták. KistarcsáróL 1944 július közepén szabadult, s akkor rendőri felügyelet alá helyezték. Fölismerte, hógy a helyzet egyre veszélyesebb, és Kaposvár felszabadulásáig a zselici erdőkben bujkált. Molnár János nagy lelke­sedéssel látott munkához a felszabadult városban,. Ö vál­laltába demokratikus rendőr­ség szervezését. Az első ka­posvári pártalakítók közé tartozott; tagja volt az MKP Somogy megyei Szervezete vezetőségének, a Nemzeti Bi­zottságnak, a Földosztó Bí­zott Ságnak. 1945 tavaszán megválasztották a Somogy megyei szakszerveztek me­gyei titkárának. Később vá­rosi, majd megyei tanácsi vezető tisztviselőként tevé­kenykedett. Molnár Jánost puritán, szókimondó kom­munistának, a tettek embe­rének ismerték. A sok bör­tön és ‘ üldöztetés azonban megv iselté egészségét, s ezerl, kérte a nyugdíjazását. Élete utolsó éveiben sokat feküdt a kórházban; ott hunyt el — szívroham kö­vetkeztében — 1952. január 17-én,. Most, hogy születésének 80. évfordulóján megemlékezünk róla, méltán állítjuk példa­ként a fiatalok ele a harcos kommunista munkást. ■ *' », * * terv-1 ■' Születésének 80. évforduló­ján a íTiegy&i ítórtbfkcrtfság. » BM-szervek partir zott.tóénte az SZMT képviselői koszorút helyeztek el tegnap Molnár János kaposvári sírján. ben lakik, az alapító tagok egyike. _ Az üzem indulása előtt f él évig Csurgóra jártunk előképzésre. Tudom, hogy mit jelent bejárónak lenni. Az itteni asszonyoknak óriá­si előny, hogy helyben dol­gozhatnak, s nem kell az amúgy is szűkös huszonnégy órába beszorítani az utazást — Ha több a szabad idő, több a lehetőség is. — Természetesen. Nemrég fejeztük be az építkezést. Ez szinte minden percet le­kötött. Nagyon hálás vagyok • szövetkezetnek, hogy a »hajrában« kaptam egy hó­nap fizetés nélküli szabadsá­got; sokat segített. Akinek igénye van kikap­csolódásra, vagyis olyan él­ményre, amellyel kiléphet a vidéken élők kétségtelenül nyugodtabb, de sokszor túl­zottan is monoton világából, bizony kevés lehetősége van. Hóka Jánosáé különleges szerepet tölt be a varrodá­ban. — Egy-két kivétellel va­lamennyien a lányaim le­hetnének. Három évem van a nyugdíjig. Gyakran töröm már a fejemet: hogyan lesz azután? Szeretnék néhány évet rádolgozni. Igaz, hogy otthon is akad tennivaló, de itt mégis jobban múlik az idő, és az asszonyok között lehetek. Vidámak, megértők, úgy érzem, tisztelnek es s.tö­retnek, A fiatalokkal gyak­ran bizalmas kérdésekben is jól megértjük egymást Na­gyon helyesek, Tudja, egy kicsit egymáshoz nőttünk; legkevesebb három-négy éve dolgozunk együtt, ismer­jük egymás családját, ügyes­bajos dolgait. Mondás nél­kül tudjuk, hogy egy gyen­gébb nap után jobban rá kell hajtani. Mindig időre elvégezzük n kötelességün­ket. Arcok a varrodából A csörgői Napsugár Ipa­ri Szövetkezet Somogyszobon működő varrodája négy község asszonyainak, lányai­nak ad munkalehetőséget. — 1973 februárjában ala­kult a telep — mondja Tóth Erzsébet telepvezető. — Jelenleg harmincnyolcán dolgoznak itt: köztük egyet­len férfi, a meós. Tizenegy nő van hároméves gyermek- gondozási szabadságon, Egv műszakban, reggel héttől délután fél négyig dolgo­zunk és gyermekballonkaba- tokat gyártunk. A fiatal gárdából — az átlagéletkor harminc év alatt van — ki­lencen szakképzettek. Kis üzemben, alacsony létszám­mal dolgozunk, így nyugod­tan mondhatom: bensoség,*. a hangulat. A gyes- en . levő anyukákkal is — főleg a helybeliekkel — jó kapcso­latot alakítottunk kf. Első­sorban a húsiztagú aran/ko­szorús szocialista brigád jár élen. Nagyrészt nekik kö­szönhető, hogy vannak kö­zös kirándulások, kismama- találkozók és minden év márciusában megtartjuk a családi estet. Balogh Erzsébet női szabó negyedik éve került a szö­vetkezethez. Elvégezte a meós tanfolyamat. —• Az üzemben kedveitó a légkör. Problémák azért nap nap után adódnak, fő­leg a munka elosztása kö­rül Kényes dolog, de igaz, hogy nem mindenkire bíz­ható minden munka. Vi­szont, ha túlórázni kell, tel­jes az egyetértés: egy em­berként vállaljuk. — Hogyan került « varro­da ha? — Keramikus akartam lenni, s miután nem sikerült, a női szabó mesterséget Vá­lasztottam. Szentán lakom, így megörültem a kedvező lehetőségnek. Bejáró va­gyok, de jut idő a szakszer­vezeti bizalmi teendők ellá­tására is. — Ha nem működne ez a telephely? — Biztosan «okkal n -ne- zebb lenne. Valószínű Csur ­gón dolgoznék es albérlet­ben laknék. A kis létszám lehetőségét ad, hogy egyes gondokat — például a be­járásból adódó vagy a ké­sőbbi óvodanyitás miatti időeltolódást, — tehát a munkakezdést rugalmasab­ban kezeljék. Szeretek itt dolgozni, úgy erzem, meg találtam a helyemet. Kugyyra Jozsefné b*ly­Segítés, rontás M indenkit el kell indítani az úton. Az első tépések meg­határozzák az ember életét. Erre gondoltam, amikor a szünetben kifelé jöttem a tereikből, s azon töpreng­tem: célravezető-e, ha az ember az első tiszta szándékú — és rendkívül rokonszenves — lépést az elismerés melleit egy­úttal bírálattal fogadja, A lánynak még kissé remegett n ke­ze; jobbra és balra sem nézett, nem keresett társat, csak meg­állt az előtérben, a falnak támaszkodott és sápadt voll az ar­ca. Tartós Izgalmának látványa elbizonytalanított. Kétszer, háromszor is elindultam, míg negyedszerre odaértem hozzá, hogy gratuláljak felszólalásához. Meglepődött, de láthatóan jólesett neki a közvetlen szó, az oldás szándéka. Nem vala­miféle kajánságból és a világért sem rosszindulattal, Inkább aggódással kérdeztem később, hogy felszólalásában melyek voltak azok a témák, amelyek saját „kútfőjéből’’ származtak, vagyis amelyeket ő gondolt és ő akart elmondani a pártérte­kezleten. Meghökkent. S azután közösen egy jó értelemben vett politikai karrier indulásának sikerére és buktatóira lel­tünk. Nem telt el egy hét, és újra találkoztunk. Kevésbé ün­nepélyes és kevésbé izgatott légkörben. Az ABC-áruház pultja mögött láttam meg a fehér köpenyes lányt, amint éppen pan- rikús szalámit kínált a vásárlónak. S mert hosszú ebédszünet következett, órákig beszélgethettünk rövid életútjától, az in­dulásról, a mozgalmi életről s az első nyilvános szereplésre készülés mozzanatairól. Nem kellett „rávezetnem”, hogy ne csak örömet és Sikert, hanem elgondolkoztató epizódokat is fölidézzen. Tájékozott és megfontolt lánynak ismertem meg. Olyannak — s ez szerintem mindig érdem —, akinek önálló véleménye van. Ha most elmondom róla, hogy alig huszonegy éves, bizonyára elfogadják tőlem. De a felszólalását nem kel­lett volna ezzel kezdenie. Látszott rajta ... S ezzel már jeleztem is mai mondanivalóm lényegét Mi az, amit valaki — személyes vagy közösségi tapasztalatai alap­ján — fontosnak tart, el akar mondani, és mi az, amit el­mondatnak vele? Jól emlékszem: belülről fakadó gondolatai felszabadultan, természetes egyszerűséggel, fiatalos lendület­tel szárnyaltak az ülésteremben, de amiket mások mondattak el vele, az mind Idegenül csengett. Olyankor megbicsaklott a hangja, kifogyott a levegő; nagy sóhajtások, botladozások kí­sérték mondatait,^s az a félrevezető látszat, mintha most ta­lálkozott volna először a leírt szöveggel. Pedig tudom: estén­ként hatszor-nyolcszor is elolvasta, gyakorolt, mérte az időt; édesanyja hallgatta, biztatta, hogy „hangosabban, lassabban kislányom”, s ő bizakodva mondta: „talán majd lesz mikro­fon”. A mondanivaló nem volt ismeretlen, de csaíc a fele az övé. S nagyrészt emiatt hosszúvá, később unalmassá, adatok és számok halmazává vált a felszólalás. Pedig amikor odalépett az emelvényre, mindenki érdeklődve kapta föl a fejét. A «építés és a rontás összefüggése foglalkoztat. Tudom, hogy sokan és segítőkészen álltak a lány mellé. Ö ma­ga is kérte tanácsaikat. Ahogy készült, ahogy kereste az utat, ahogy eligazítást kért jóval tapasztaltabb kommunista társaitól, az lelkiismeretességére vall, példa lehet. A világért sém marasztalom el azokat, akik szeretettel és szenvedéllyel álltak melléje, adatokat, útmutatást, „felnőtt” tapasztalato­kat kölcsönöztek a számára. Meggyőződésem, hogy jó szándék­kal tették. De akik a pódiumon is kimondatták vele: „alig vatgyok huszonegy éves”, azok negyven-ötvenévesen leülepe­dett vagy éppen megcsontosodott gondolatokat, sablonokat Is adtak a szájába. S ezek idegenek voltak tőle. korától és alkatától, ismereteitől es véleményétől. Valaki figyelmeztetett: r»e felejtsem el, hogy a felszólaló ezúttal egy közösséget képviselt, az alapszervezetet, ahol meg­válaszolják-küldöttnek. Nem felejtettem , el. Kiderült,,p©um. hogy nem ott választották meg, ahová tartozik; a felkészülés időszakában nem is tudta, hogy meghívott avagy küldött lesz-e a pártértekpzleten, de most már nem is ez a fontos. Inkább idézem a szavait: „Könnyebb lett volna csak azt el­mondani, amit én gondolok, amit én fogalmaztam meg sze­mélyes élmények és véleménykérés alapján. De sok mindent leírtak nekem. Volt, amit eldobtam, voft amit szó szerint felolvastam. A város ifjúságának gondjait a saját bőrömön érzem, benne élek. A vállalat ifjúsága távol van tőlem, nem is nagyon tudok róluk. Azt hallhatták, amit a személyzeti ve­zető mondott általam. Amikor leléptem az emelvényről, akkor már éreztem: éppen elég lett volna annyi, amennyit én mond­hatok a fiatalok életéről.. Sajnálom, hogy nem oszthatom meg az olvasóval e hosz­stú beszélgetés élményét, részleteit, a kommunista lány éle­tének, politikához közeledésének és azonosulásának, tetteinek mozzanatait. De hát végtére is nem 6, nem az ő egyedinek lát­szó esete, hanem egy módszer, egy magatartás áll a közép­pontban: a segítő szándékú rontás veszélye. Igaz, mindenkit el kell Indítani az úton. De ugye, belátják: nem mindegy, ho­gyan. Ha segíteni akarok egy ifjúnak, ismernem kell gondo­lat- és érzésvilágát, s vissza kell költöznöm, bele kell étnem magamat az ő világába. Nem könnyű. At kell élnem rég volt önmagamat is, de nem árt fölfedezni, hogy a húsz—harminc évvel fiatalabb Ifjú már másképp gondolkodik, mint én annak idején. Hagynám, hogy szabadon érveljen, újszerűén fogal­mazzon, nem kötném gúzsba a kezét, nem irányítanám a „felnőttes” sztereotípiák felé. S ha téved valamiben — előfor­dulhat! —, akkor okos szóval rávezetném: ne dobjon félre mindent, építsen arra is, amit elődei harcok, küzdelmek árán tapasztaltak és megszereztek már a maguk számára. De sem­miképp sem hagynám kialudni ifjúi szenvedélyét, fiatalos len­dületét, elszántan jobbító szándékát. Hagynám, késztetném rá, hogy gondolkozzék bátran. Neki már jóval több adatott a tudományból, az eligazodás lehetőségéből, a görcsmentes vi­láglátásból, mint amennyivel áZ elődök dicsekedhettek. Ezernyi példa kapcsolódna a huszonegy éves lány első föllépéséhez. Emlékszem, amikor egy úttörő lelkes szavakkal mondta egy évfordulón: „Mi, úttörők, kezdettől fogva figye­lemmel kísérjük munkásőreink tevékenységét." S ez a bájos, kedves kislány még nem is élt, amikor megalakult a mun­kásőrség. Hallunk köszöntőket, ünnepi beszédeket, felszó­lalásokat, vitákat, s gyakran előfordul: valakik nem merik, nem akarják vállalni, s másokkal mondatják el a véleményü­ket. Kinek jó ez? Ki hisz abban, hogy az efajta megnyilvánu­lás fejleszti a közgondolkodást? Nevetségessé vált az .a fel­szólaló is, akinek felolvasásában — egyetlen gépelést hiba miatt — profittá változott a profil. De általában idegenné, hiteiét vesztette és elfogadhatatlanná lesz mindaz, ami nem a felszólaló fejében fogant. K ell, hogy vigyázzuk a friss és okos gondolatok áradá­sát. Ha valakit el akarunk indítani az ütőn, ha lehe­tővé tesszük, hogy szóljon, akkor bízzunk is benne, és várjuk érdeklődve egyszerű, épp ezért rendszerint Sokat­mondó, figyelmet keltő véleményét. Kár volna bárkit is arra kárhoztatni, hogy mást mondjon, mint ami a sajátja llts/.eii csak az eredeti gondolatok és szándékok vihetik előbbre ügyünké’ Jarttfi Bél*

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents