Somogyi Néplap, 1980. március (36. évfolyam, 51-76. szám)
1980-03-30 / 76. szám
\Új vendég érkezett A Nagy Lajos-dráma tévébemutatója Ben ke László Virág ha lobban Virág ha lobban virág ha lobban milyen sokáig haldokotewa milyen sokáig haldokoltam Jéghegyek havak zúzmarák fagyok mélyhűtöttek virágmagot mélyhűtöttek vixágnaagot S virág ha Jobban virág ha lobban jéghegyek havak zúzmarák fagyok ragyogni*: minden viíágszáwMwban ragyognak minden v i rágsztrómban Iván Svoboda Á lótusz Mracek úr kora reggel kilépett a házból, hogy elvigye egy kicsit bejáratni vadonatúj kocsiiát. A levegőben már érződött a tavasz illata, bár még az éjszaka lehűlt levegő csípte az ember arcát. A madarak énekellek. Mracek úr megállt egy pillanatra, s gyönyörködött a reggelben, majd a kocsijához ment, ás kétszer is alaposan átvizsgálta minden oldalról. Ezután aggódó tekintettel levetette orkánkabátját és cipőjét, meglazította nyakkendőjét, és a kocsi tetejére tette aktatáskáját. Lassan teleszívta tüdejét levegővel; néhány másodpercig visszatartotta, majd az orrán át kifújta Zsebkendőjét leterítette az asztalra, és törökülésben ráült, sarkait kezeivel magához húzva. Szemét behunyta. — Bocsánat — hallatszott egy hang. -r- Mit csinál maga itt? — Jógázom — tetette Mracek úr, szemét ki sem nyitva. — Ez a lótuszpóz. — Jógázik? — Nagyon megnyugtatja az idegeket, és filozofikus életszemléletre serkent. — No, de itt az utcán? — Halaszthatatlan volt — magyarázta türelmesen Mracek úr, továbbra sem nyitva ki szemeit. — Az imént láttam meg, hogy valaki az éjjel leszerelte a kocsimról az első kerekeket. Fordította: Juhász László Rt frta, erre irta, talán ugyanúgy látta a vonat ablakából a tájat Sarkadi Imre, ahogyan most én. Gőgös fácánkakas néz közömbösen a csendháborító vonatra, mert tudja, hogy neki nem árthatnak. Valaki fölkiált, mert őzeket lát iramlani a hajnal harmatos füvében. Kékes füsttel mond jó- reggélt egy dombok ölébe bújt tanya. És ők is ott állnak az ablaknál, mint a kedves Sarkadi-hősök: a tanyasi tanító és az egyetemista kislány. Hogyan is volt? Előkereshetném a novellát, de hát tudom, hogy a tanító hajnalonta lovagolt, az úso éves medikát operálni lívta a professzor .., Mindaz alföldi álom volt, a születő szerelem gyönyörű licitje. Hazugság? Nem igazi! Álom. Ketten álltnak most is az ablaknál. Válluk össze-össze- koccan, húszéves kóstolós és birtokhavevő örömmel. Nézik a reggelt. A főiskolás lány és a katona fiú. Ismerős a táj. Itt mondta nekem egyszer egy — akkor az én szememben — öregember csillagnézős fekete estén, hogy az Isten csak az egyik kezével vette el az emberektől az Édent, a bal kezével odaadta nekik az álmodás tudományát. Annak az embernek — Erdei Józsefnek hívták — féllába volt. Egyszer lecsatolta előttem a mülábát, kezemmel megmérette a súlyát, és megmutatta fölvérzett csonkját, amit nem mutatott meg máskor senkinek. Az ő nagy álma az volt, hogy konok nyárban is együtt menjen a többiekkel, hogy senki ne kiálthasson »nyomorék«-ot utána. Ma autószerelő fia, óvónő lánya és — ha jól tudom — egyetemista vagy főSzempont Egyszer beszélgetni szeretett volna a mackó a farkassal. Körülöttük pillangó keringett. A mackó fölvi- dult. — Figyeld, azt « pillangót ott az ágon, a fejed fölött! — mondta a farkasnak. — Milyen kecses, milyen szép... — Mi a szép rajta? — kérdezte a farkas. — Nem tetszik? — Miért tetszene? — Hát például azért, hogy olyan könnyedén szárnyal. Meg olyan szép színek vannak a szárnyacskáin... Csodás! — Könnyedén szárnyal? Szép színek ... Nem találok ebben semmi különöset. — De hiszen ... — Csak semmi dehiszen! Láttam nemrég egy juhot... — a farkas behunyta a szemét, és csámcsogott. — Az volt a szép, az volt a csodás! — Értelek — szólt keserűen a mackó, és szükségtelennek tartotta a további beszélgetést. Bartha Gábor ÚTKÖZBEN iskolás fia van. Ö akkor negyvenéves volt, nekem időtlenül öreg, én húsz, neki érthetetlenül fiatal. Ő tanítóbácsizott engem, én Erdei-bácsiztam őt; én mondtam neki a csillagokat, amiket könyvből tanultam, ő mondta az életéről, amit csak akkor sem taníthattak volna meg a könyvek, ha a tisztességes szónak minden adóját elengedi is a történelem. Ugyanaz a táj, ha más is a nagyobb táblákkal' ha elveszett róla néhány régi, ha mintázza is néhány új bokor. Mielőtt megtanulta a várost, Sarkadi Imre is a Nyírséget és a Hajdúságot tudta. Talán a vasúti kocsi is ugyanazokon a síneken szalad még... Erdei Jóska akkor ültetett diófája ma terem, s én sohasem lettem tanító. Hallani szeretném? Nem, Hallani akarom a két gyerek beszélgetését, mert elmúlhat az embertől az elmondható emlék, elfelejtett egy egykor élményt adó novellát, de nem múlhatnak el az emberből a gyermekkori tájak; a világ se múlhat el, amit valamikor szeretett. — Tudod, azt mondtam, hogy vagy lemegyek legalább jóra vagy halasztók. Részben az ösztöndíj miatt... — Tudod, nekem megmondta a százados, hogy rajtam múlik: ha akarom, akkor ezzel a szakmával A hód és a szamár Szép, fiatal fácska nőtt, növekedett egy tisztás közepén. Átszaladt a tisztáson a szamár, közben elbámészkodott, s úgy nekiment a fának, hogy még a szeme is szikrát szórt. Feldühödött erre, lement a folyóhoz, s megszólította a hódot: — Ismered azt a tisztást, amelyen egyetlen fácska áll? Igen? Akkor, kérlek: vágd ki azt a fát. Olyan jó, éles fogaid vannak. — Aztán miért? — Megütöttem a homlokom, még a csontjaim is fájnak... Vágd ki azt a fát! — Kár volna érte. — De zavar a futásban ... Vágd ki a fát, kérlek! — Nem vágom. — Miért nem? — Mert ha kivágom, nekiütődsz a fa tönkjének. — Vágd ki a tönköt is! — Ha a tönköt kivágom, gödör leszf beleesel, és kitö- -öd a lábad. — Miért? — Mert szamár vagy — felelte « hód. megélek. Rajtam áll, hogy levelezőn elvégzem-e a mérnökit ... — Én ha bentmaradhatnék a főiskolán... — Munka mellett végezném, kereshétek közben ... El lehet menni egy tájról, de a tájnak útravalót adnak: Erdei Jóska ' bátyám Isten bal kezébe képzelt vigasztalását, az álmodoznitu- dást. Egy nénike rosszallón elfordult, mert tíz ujj Összefonódik az ablaknál. Látod-e, Sarkadi Imre? Látnod kellene, mert értenéd: az álmok ledobták a megvalósul- hatatlanság keresztjét! Ez a két gyerek itt tervez, és ha nagyon sokat tudnak érni egymásnak, akkor ez nem álom, hanem terv. összekoccan a yállúk? A sin hibája? Az élet hibátlanságában való izgalmas gyönyörűség ... A táj ugyanaz. Erdei Jóska viszont jól tudta az álmok hatalmát, mert hihetetlen közelségben élt a földdel; mert beszélt a kikelő növényhez; mert kínok ellen védte a termést. És diófát ültetett, ami igazán a gyerekeinek terem. Az ugyanaz a táj ezért nem igaz ugyanúgy, bár helyén van a domb, és egy ideig a kék füsttel jóreggelt kívánó tanya is, ahol még bölcső ring, s a bölcsőben talán egy új Sarkadi, akinek szárnyait hatalmassá növeli a táj ... Már váltókon csattog a vonat. Ök ketten még az ablaknál állnak. Talán semmit se tudnak Sarkadiról, de többek most minden irodalomnál. — írsz? — Válaszolt*. — Oké? — Oké. A két dagi meg a nyúl A dagi víziló talált a nádasban egy használt autót. Hívta az elefántot. — Nézd csak, dagikámt mit találtam! — Ez jó találat — így az elefánt. — Húzzuk ki, tegyük rendbe, s aztán autózzunk. Előbukkant valahonnan a nyuszi. — Autót találtatok? Nagyszerű! Rajta, húzzuk csak ki a vízből! Egy, kettő, egy kettő... A dagik kihúzták a gépkocsit a mocsárból. A nyúl meg csak vezényelt. A dagik megmosták a kocsit, fölfújták a gumit, beindították a motort. A nyúlt csak dirigált ... A dagik beültek az autóba, és összevesztek: nem fértek el benne. A nyúl azonban belefért. Beugrott, s már indított is. Nem ért messzire: nekiment egy fának. A gépkocsi ripityára tört. A nyúl is. Kár a dagikért, hogy anyagit fáradoztak. Kár az autóért, ami eltört._ A nyűiért nem kár. Oroszbél fordította és átdolgozta: Pető Miklós A történelmi évforduló diktálta és nem a szerkesztői szándék. A magyar dráma 30 éve sorozat új tévébemutatóját, Nagy Lajos Új vendég érkezett egyfelvoná- sosát. Az előző tévéváltozattal egy ponton rokonítható, ennek is az első megfogalmazása epika volt. 1932 nyarán Nagy Lajos anyaggyűjtés közben alföldi kisvárost is fölkeresett, Szolnokon talált 1919, május című elbeszélésének hősére, az ellenforradalmár Schef- csikre. De Petur Istvánban hajdani tanítványát, a majdnem barátjává lett, később a hírhedt fehérterroristává aljasult Jankovich Bésán Endrét is belerajzolta kissé. »Azt mondom, írni annyit tesz — vallotta egyszer —, mint ítélő&aéket tartani mások felett... írni annyit tesz, mint küzdeni az emberi gonoszság és butaság ellen.-“ 1932 egyik súlyos szégyenfoltja történelmünknek, a statárium bitófára küldte — a nemzetközi tiltakozás ellenére — Sallai Imrét és Fürst Sándort. Nagy Lajos sem hallgathatott. A Nyugat nem közölte az elbeszélését. Csak sejtenij lehet Móricz elutasítása mögött megbúvó szándékot. Még egymást érték a személyét támadó sajtónyilatkozatok, nem akart újabb vihart kavarni a rendszert támadó írás publikálásával. Az erdélyi Korunk után az 1919, május a következő évben az Utcai baleset című kötetben kapott helyet. Az írónak némi gyógyír lehetett Babits kritikája: »Kényes téma. Történelmi elbeszélés a legégetőbb magyar közelmúltról... Van-e hálásabb és egyben veszélyesebb? Nagy Lajos a művészet teljes fölényével és elfogulatlanságával nyúl a kényes tárgyhoz, egyetlen pillanatra sem veszíti el objektivitását, miliőrajza és figurái egyformán meggyőzőek, tökéletes mérséklettel, realitással és elevenséggel, gazdag megfigyelésekből fölépítve.« Nemes vallomás egy olyan írótól, aki maga is »megszenvedte« a Tanácsköztársaság alatt szervezett érdemeinek »bűneit«. Az Űj vendég érkezett bemutatóját 1954 nyarán tartották a Nemzeti Színház kamaraszínházában. Petur Istvánt Sinkovits Imre óriási sikerre) alakította, de nem maradt el mögötte a vörösparancsnokot megszemélyesítő Bihari József sem. A korabeli kritikusaink egyike Illyés Gyula Fáklyaláng című drámájával roko- nította mindkettő a történelmi múltunkkal szembesíti a nézőt. Nagy Lajost is a tényszerűséghez való szívós tapadás, a távolság objektív megtartása, de ugyanakkor az ítélkező, szubjektív beleérző tüze vezeti az 50 perces kegyetlen játékban. Az író újrafogalmazta az elbeszélés fundamentumát, de csak annyira, amennyire a színpadi alapkövetelmények ezt indokolttá teszik. Az alapötlet koncepciójában nem történt változás, a hagyományos, mozaikszerű építkezés itt-ott felismerhető, de csak azért, hogy jobban érvényesüljön a színházi dramaturgia játékszabálya. Ezzel a nyitottabb alapszituációval didaktikusabbá teheti a néző számára történelmünk fényeit és árnyékait. Mondanivalójának zártságával valami olyan igazságot mond el, amely az egyszeriben és az általánosban is érvényes törvényeket hordoz. Az új rend és a süllyedő múlt csap össze a négy fal között. Petur István, a néhai ezerholdas földbirtokos a dráma főszereplője. Irodalmi modellje Mikszáth regényeiben" található, de a Katánghyak és Noszthyk békés természetű, »úri svihá- kok«, Móricz dzsentri regényhőse, Szakhmáry és Kopjáss is fegyvert fog, de önmaga ellen; a kor az író ítélkezik. Nehezen ugyan, de találhatnánk gyenge mentséget Petur őrültségeire, ha bebizonyosodna, hogy a birtokait a tanácshatalom vette el. Am ő az úri passzió »áldozata« : rosszul járt a lap a kártyában. Az igazi magyar urak életét élte, gyilkos párbajhős. A medvevadászatból a cigányok ijesztgetése, az otromba sértegetés, esztelen italozás tölti ki életét. Egy Anteus, aki birtok nélkül nevetséges és megvetésre méltó, hiszen elődeinek virtusát csak kisstílű másolásában követi, s menekül a valóság szembesítésétől. Egyetlen célja az ellenforradalmi szervezkedés. A legtalálóbban dr. Karakó, a városi főorvos jellemzi j »Tipikus magyar úr. Duhaj, izgága, csapongó kedélyű, aki azt tesz, amit altar, mert azt hiszi, hogy neki mindent szabad. De ha akarom, azt is mondhatom, hogy egy .őrült.« Petur nem őrült. Ez nagyon is jól tükröződik, amikor megérkezik a vöröa őrparancsriok. - Fanyar—kedélyes színjátékot szeretne Petur eljátszani, szellemi fölénye vitathatatlan. De az erkölcsi és a szellemi vizsgán az előbbi győz. Meggyőződése és fanatikus eltökéltsége, kissé bátortalannak látszó fellépése és logikája az első pillanatban Peturéi« malmára hajtja a vizet. Petur nem látja be, hogy felbőszült »vadbika természete« ebben az »arénaban« bukásra van ítélve. A festő házigazda ' és felei sége, de a többiek is hamis akkordokat fogtak, miután látták, hogy a csapdájuk egy naív borbélyt fogott. Színlelésük, hamis szerep- játszásuk lelepleződik: a csata eldőlt. Nagy Lajos Űj vendég érkezett című egyíelvonásosa a Tanácsköztársaság . remek történelmi tablója. Kazimir Károly rendező egyik legnagyobb erénye a Peturt alakító Bitskey Tibor kiválasztása. Bitskey félelmetes volt mint egy fenevad: ha kellett ravaszkodott, hanggal, gesztussal egyaránt jól élt az árnyaltan játszó szereplők között. Inke László is jól alakította a korántsem köny- nyű házigazda festő szerepét. Kozák Andrást máskor is igy szeretnénk látni: természetesnek, fölszabadultnak. Radies Károly Illusztráció. Feled)' GyuU rajza. Szergej Mihalkov Hát nem emberi?
