Somogyi Néplap, 1980. március (36. évfolyam, 51-76. szám)
1980-03-23 / 70. szám
Választék vagy alapellátás? HÍREK MÁRCIUS VASÁRNAP Emőke A nap S.tl órakor kél, s 18.01-kor nyugszik; a hold 14.18-kor kél és 0.52 órakor nyugszik. várható időjárás: Északon változóan felhős, délen túlnyomóan borult Idő. Főleg a délnyugati országrészben várható többfelé újabb eső, havazás. A Dunántúlon erős déli, délkeleti széllökések is előfordulnak. Reggel elszórtan köd. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, vasárnap: 5—10 fok között lesz. llgromascxpo 80. Húsz ország kiállítói hozzák el újdonságaikat az idén április 21 és 26-a között nyolcadik alkaiommail megrendezésre kerülő Nemzetközi Mezőgazdasági, Élelmiszeri pari Gép- és MúszerkiálilíLásra. Ezzel az eseménnyel párhuzamosan rendezik meg a Construma 80 építőipari szakkiállítást is. Itt 120 cég mintegy 13 ezer négyzetméternyi területen mutatja be új gyátmányait, technológiáit A két kiállítás látogatói részére a MÁV 33 százalékos utazási kedvezményt biztosít. Mintegy hatvanezer ember ellátásáról kell Marcaliban gondoskodni annak ellenére, hogy a lengyeltóti felé eső községek lakói Fonyódon, Siófokon, a somogy- sámsoniak, a sávolyiak, a balatonszentgyörgyiek, a keresztúriak pedig Kéthe- lyen és Nagykanizsán vásárolnak. A marcali városi tanács termelés- ellátásfelügyeleti osztályának vezetője, Frankó László szerint a ruházati ellátás tervezésekor a járás lakosságának a felére lehet csak számítani mint vevőre. A ruházati ellátással kapcsolatos észrevételek, elmarasztaló vélemények azonban megszaporodtak az utóbbi időben. A várost és a járást alapvető cikkekkel a helyi áfész ruházati áruháza látja el. Tavaly 52 millió forint forgalmat bonyolítottak le, az előző évihez képest 17 százalékkal növelték a bevételt. Az év első két hónapja is jelentős növekedést mutat. A városban található a Somogy megyei Iparcikk-kiskereskedelmi Vállalat kis divatáruüzlete, amelynek mintegy ötmillió forint az évi forgalma. Itt csak I fehérnemű, rövid- és kötött áru, valamint bőrdíszmű kapható; konfekciót, méterárut és lakás textíliát nem áruinak. A város harmadik ruházati boltja a választékbővítő jelleggel létrehozott »Elegant-, a Május 1. Ruhagyár mintaboltja. Tavalyi forgalma nyolc és fél millió forint volt, de az üzletvezető szerint lehetett volna ennek a kétszerese is, ha a keresletnek megfelelő mennyiségben kaptak volna íarmert. Gyors szumoLas után kiderül, hogy a kél kisebb üzlet az afész ruházati forgalmának negyedét, Marcali ruházati forgalmának pedig körülbelül a húsz százalékai bonyolította le. Tehát nemcsak a választékbővítő jelző illik, ezekre a boltokra. Az áfesz alapellátó jellege nyilvánvaló azokban a cikkcsoportokban, amelyeket a másik két üzlet nem forgalmaz. Ezek: a konfekció és a méteráru, illetve — az Elegant esetében — minden, nem a Május 1. Ruhagyár iutul gyártóit termék. Az üzleteket végigjárva megállapítható: női kötött áruból kevés a tavaszias cikk, fehérneműben mérethiányok vannak, a bak- fisfehérnemű régóta hiánycikk, s nincs bébiáru, nincs rugdalódzó... A január hetedikéi árleszállítás óta nagyon kevés a műbőr konfekció, az egyszínű jerseyszövet és a kötött áru. Ez utóbbiból jobbára csak régi, divatjamúlt, rossz színösszeállítású cikkeket látni. A nyári bakfisruhák és az átmeneti kabátok a tavalyi divatot képviselték az a f ész-áruházban, viszont nagyon szép idei modellek voltak az Elegantban. Viszonylag bő választék volt férfiingekből és konfekció- öltönyökből. Nagyon keresnék viszont a farmerszabású bársonynadrágokat, de a nagykereskedelemben nem lehet beszerezni. Az áfész- áruházban szerzett tapasztalat az, hogy a választék megfelel az alapellátásnak, ha elismerjük a kereskedelmi gyakorlatban ezt a kissé rosszul csengő Kifejezést. A hiánycikkek köre itt sem kevésbé szűk, mint Kaposváron. Az igazsághoz tartozik az is, hogy néhány cikkcsoportban kifejezetten gyenge volt a fazon- és színválaszték. Valószínű, hogy az év eleji ellátási nehézségek utóhatása Is közrejátszik, de a tavalyi 17 százalékos forgalomemelkedés arra utal, hogy a választék gondosabb, korszerűbb alakításával a most még máshol vasárló vevőket vissza lehet csábítani. Tény, hogy a korszerűtlen épület, a bővítési és javítási lehetőség hiánya gátolja a kereskedelmi munkát. A modern kereskedelem azonban a »divatos választékokat kezdődik. A kiskereskedelmi hálózat üzletei végeredményben ugyanazoktól az eladóktól szerzik be az árut — az egyiknek mégis jobban sikerül, a másiknak kevésbé. Pedig az üzlet egyre jobban az átgondolt beszerzési politikától függ. Köztudott, hogy még a bö- hönyei ruházati boltba is átjárnak Marcaliból. Régi gondja a városnak, hogy nincs egy igazi ruházati áruhaza. Demkó János, az áfész elnöke elmondta: idestova ötödik éve húzódik az áruház ügye. A szükségességet illetően minden felettes hatóság egyetért, C6ak épp a végső döntés és a pénz hiányzik. Egy korszerű — legalább négyezer négyzetméteres — aruház kivitelezési költsége ma legkevesebb százhúszmillió forint. Ez az összeg előreláthatólag a következő öteves tervben sem lesz meg. Az áfész-nak viszont döntenie kell fejlesztési' elképzeléseiről. Az alsó- és felsőruházati cikkek teljes választékát az áfész ruházati boltja kínálja csak Marcaliban, a két másik üzlet néhány cikkcsoport divatos és korszerű termékeit árulhatja. Lehetőségeik korlátozottak. Feladata és fontossága folytán mindhárom üzletnek nagy szerepe van a térség ellátásában. Súlya és forgalma miatt azonban az áfész-áruház szorul a városi, illetve a megyei felügyeleti és szak- igazgatási szervek nagyobb segítségére. Addig is — várható — állandóan visszatérő gond marad Marcaliban a hazai kiskereskedelem néhány helyen feloldhatatlannak látszó dilemmája: »Alapellátás vagy választék. ..« Cs. L. T Mines Stils a láttán A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 12. játékhéten 5 találatot szelvény nem akadt. A lottónyeremények a nyereményil-j etek levonása után a következők: 4 találatos szelvénye 223 fogadónak volt, nyereményük 34 832 forint. 3 találatot 11 255 fogadó ért el, nyereményük egyenként 345 forint. A 2 találatos szelvények száma 237100 darab, ezekre egyenként 20 forintot fizetnek. Skála siker Sikeres évet zárt a Skála— Coop Országos Szövetkezeti Beszerző és Értékesítő Közős Vállalat. Tavaly 5,8 milliárd forintos forgalmat bonyolított le. A vállalkozás eredményeiről és terveiről a héten igazgatótanácsi ülésen számoltak be a részvevők. Az idei tervek között a forgalom további növekedése, közös akciók szervezése és az áruválaszték további bővítése szerepel. Üj tagokkal is gazdagodik a Skála—Coop hálózat: a komlói, a várpalotai és a győri áfész-áruházak viselik majd ez évtől a Skála—Coop emblémát, amely egyben a magasabb színvonal biztosításának feltétele. — Dániában is növekszik a szovjet Lada gépkocsik iránti kereslet. Csupán az elmúlt évben az Autóexport Külkereskedelmi Egyesülés 4 és fél ezer Ladát exportált Dániába, ahol már több mint 30 ezer ilyen márkájú gépkocsi közlekedik. — Véradónapot tartottak Kaposváron a Budapesti Finommechanikai Vállalat 3. számú gyárában. 125-en jelentkeztek donornak, s közülük 109-en, összesen 38,4 liter vért adtak. — Üj köntösben jelenik meg a jövőben a Vakok Világa című folyóirat. A most megjelent első szám egyebek közt a vakok siófoki körzeti csoportjának tevékenységéről közöl tudósítást. — A tizennyolc éveseket köszöntötték pénteken a Ke- mikál barcsi gyárában. A gyár szép hagyománya már, hogy minden esztendőben a felnőtté vált fiatalokat a betanulási időn túlesett szakmunkásokat köszöntik.---Tojásfestési foglalkozásokon is részt vehetnek azok a gyerekek, akik elmennek hétfőn a csurgói Művelődési Központ egész napos programjára. A húsvéti tojások készítésének fortélyait a Fiatal Népművészek Stúdiójának egy tagjától leshetik el az apró látogatók. G yár és környéke - Csurgóról Holnap délután Csurgóról ad félórás közvetítést a Petőfi Rádió. A 11 órakor kezdődő műsorban az iparosodó nagyközség jelenét, jövőjét is meghatározó Napsugár Ipari Szövetkezetről lesz elsősorban szó. A szövetkezeten kívül képet ad a műsor arról az igyekezetről is — írja az előzetes tájékoztatás — amit Csurgó kifejt, hogy várossá vállhasson, ötvözve a múlt hagyományait a jövővel, az iparosodással. — Könyvkiállitást rendezlek a Kossuth Könyvkiadó gondozásában megjelent művekből a kaposvári Mezőgazdasági Főiskolán. A vásárlással egybekötött bemutatón nagy sikerük volt a tanácsköztársasági kiadványoknak. — Gölle az első 2* között. Értékelték 4 termelési rendszer legjobb kukoricatermelő gazdasagainak eredményét. A KITE-rendszerhez tartozó gollei Beke Tsz országos hetedik lett a múlt évi hektáronként 9,3 tonnas eredményével. — Egymillió-százezer forintos költséggel korszerűsíti gépműhelyét ebben az esztendőben a komiósdi termelőszövetkezet. A munkát a barcsi Építőipari Közös Szövetkezeit Vállalat vega. — Vásári komédiával nyert értékes elismerést a kaposvári általános iskolások művészeti bemutatóján a Tóth Lajos iskola úttörőcsapata, illegve a Petőfi iskola kisdoboscsapata. A Városi szemlén hat kisdoboscsapat és tíz úttörőcsapat szerepelt. — Kicsiknek és nagyoknak címmel vidám műsort rendeznek 26-án délután a bö- hönyei művelődési házban. A* műsorban bábszínház, bohóctréfák, bűvészmutatványok is szerepelnek. — 20 000 forint értékű társadalmi munkát ajánlottak föl a pártkongresszus tiszteletére óvodáknál, bölcsődéknél a Sütőipari Vállalat dolgozói, szocialista brigádjai. Egy részét ennek már teljesítették, a többit március 31-ig elvégzik. — A balatoni szemét ös*- szegyűjtésérc és ártalmatlanítására alkalmas telep épül Zamárdi mellett. A területelőkészítést már elkezdték, a telepet a következő terv, időszak elején fejezik be. Magyarország ma A Szovjetunióba. Csehszlovákiába, Jugoszláviába jutnak el a Magyar Munkásmozgalmi Múzeum »Mar gyarország* ma« című fotókiállításának vándorpéldányai. A hazánk felszabadulásának 35. évfordulójára készülő tárUitokon fotóművészeknek á Magyar Távirati Iroda fotóriportereinek művészi fotói láthatók majd. A több mint 100 fényképből összeállított kiállítás hazánk gazdasági, kulturális, tudományos fejlődését szemlélteti. — Tizenhárom inai szovjet drámát jelentet meg a könyvhétre az Európa Kiadó. A két kötetes antológiában szerepel a baskír Musztaj Karin Holdfogyatkozás című színműve is, melyet a somogyi származású költő-műfordító, Kerék Imre ültetett magyarra, — Sárga munkaruhát kapott a kaposvári város-gaz- dálkozási vállalat köztisztasági részlegének 55 dolgozója. Péntek óta e megkülönböztető öltözékben végzik a városban a munkát. — Űj élelmiszerek. Már az első félévben az üzletekbe kerül a hazai gyártású és sokféle módon felhasználható kukoricaliszt és kukoricagríz. Ugyancsak kiváló étrendi hatású lesz a tészta- Has és a második félévben forgalomba hozandó szoja- Uszt is. — Sétautakat alakítanak ki, parki berendezéseket helyeznek el az idén a kaposvári cseri parkban. A három éves felújítási programhoz támogatást adott a Mezőgazdasági Minisztérium és a megyei tanás» M» — A szocialista brigádok munkáját értékelték tegnap a kisgyaláni Petőfi Termelőszövetkezetnél, a büssüi kulturházban. — ABC kisáruház építését kezdték meg Somagysz.ilban. A tervek szerint 3 millió forintba kerülő létesítmény kivitelezője az Igái—Gölle és Vidéke Áfész épitőbrigád- ja. Pécsről az olimpiára A Mechlabor Híradástechnikai Vállalat pécsi 'gyárából útnak indították a moszkvai olimpiára rendelt utolsó stúdiómagnetofont. A fiatal gyár legkorszerűbb termékeiből, az STM 300 és STM 600 típusú berendezésekből összesen 1162-öt készítettek a nagy sporteseményre. Ez volt a gyár eddigi legnagyobb megrendelése. A szállítást 1978-ban kezdték és minden egyes tétel határidő előtt rendeltetési helyére érkezett. Az utolsó szállítmányt is tíz nappal hamarabb vitték el a szovjet kamionok. Ezzel a gyár kollektívája teljesítette egyik legfőbb kongresszusi vállalását. — Idén is 4 szolgálati lakás épül a hamaksaesn.tgyörgyi tsz-ben. A lakásépítés immár hagyományos pontja a gazdaság beruházási terveinek. Eddig már hat családos fiatal szakember jutott kényelmes otthonhoz, — A Járási-városi művészeti szemle szakági bemutatóját tartották meg tegnap a nagyatádi művelődési központban. A bemutatón énekkarok, hangszeres szólisták é| együttesek vettek reszt, 80 évvel ezelőtt, 1900. március 23-án «{Hetett — s máig: földerítetten körülmények között, 1944- ben halt meg munkatáborban — Pápa József költő, a magyar kommunista mozgalom mártírja. Szegény kiskereskedő családban született; középiskoláit Budapesten végezte, majd pincérként dolgozott, s így került kapcsolatba a munkásmozgalommal. A Kommunisták Magyarországi Pártjának 1925-től volt a tagja; részt vett a Magyar Szocialista Munkáspárt alakuló ülésén, s beválasztották a párt központi vezetőségébe. Ezzel egyidejűleg a K1MSZ Központi Bizottságában is tevékenykedett. Rajta keresztül tartották a kapcsolatot a KMP és az MSZMP mellett kibontakozó forradalmi irodalmi-kulturális mozgalom vezetőivel az illegális párt vezetői. 1925-ben tartóztatták le először, majd ezt követően igen gyakran hosszú hónapokig volt vizsgálati fogságban. Másokkal együtt szervezte a párt féllegális, legális és illegális sajtótermékeinek kiadását, illetve terjesztését. Részt vett a munkás-szavalókórusok létrehozásában is. Kommunista tevékenysége miatt évekig ült börtönben. A második világháború alatt munkaszolgálatosként elhurcolták a keleti frontra, s onnan nem tért vissza. — Cukorrépából 3,9 millió tonnái dolgoztak fel az 1979 —80-as idényben a hazai üzemek, s ennek eredményeképpen 470 ezer tonna cukor került a raktárakba. A Kaposvári Cukorgyár ugyanebben az időszakban 316 500 tonna répa került, amiből 37 ezer tonna cukrot készítettek. — 5000 tonna vetőburgonya szállítását kezdte meg a Délsomogyi Állami Gazdaság. A 2700 hektáros termelési rendszer gesztorgazdasága 17 partnerüzemének szállítja a vetőgumókát. — Üj, esztétikus házszámokat készít a Kálinyin és a béke-füredi városrész épületeire a Kaposvári Városszépítő Egyesület. A munkát még az idén elvégzik. — Közös műhelyt cpíienek a kisiparosok Marcaliban a tanács és a KIOSZ támogatásával. A beruházás a télre készül el. — COOPTOURIST HÍREK. 8 napos Jugó—bolgár leírók körút. . Félpanzióval, autóbusszal. Időpontok: 1980. június 23—30., 1980. szeptember 4—11. Részvételi díj: kb. 5900 Ft -1- útlevél + költőpénz. Jelentkezés irodánkban: Kaposvár. Kossuth L. u. *. telefon: 13-038. (428lv/a) — Értesítjük a lakosságot és 8 közületeket, hogy március 24-én Marcaliban országos allâtes kirakodó vásár lesz. (42333) — Értesítjük a moztlátogató közönséget, hogy a Vörös Csillag Filmszínház átalakítás miatt március 24—20—26-án nem üzérnél. Helyette a Lattnca Sándor filmszínházban tartunk előadásokat a meghirdetett program szerint. Somogy megyei Mozi- UBtnu Vállalat. ki Sáli) Melegágyi fólia 8,5 m és 12 m szélességben MOST ÉRKEZETT a Kaposvár, Május 1. utca 15. sz. alatti könnyű vasáry boltba. (42836) Áramszünet! Az Áramszolgáltató Vállalat értesíti Kaposvár lakosságát és közül étéit, hogy 1980. március 26-án és 27-én 7.00— 16.30 óráig a Beloiannisz utcában, a Lenin utcától a Pázmány Péter utcáig, a Szalma István utcában, a Dimitrov utcában, a Bajcsy-Zsilinszky utcától az új 61-es útig, a Dési Huber utcában, a Dimitrov közben és a Vörösteiek uteában áramszünet tesz. Értékes numizmatikai gyűjtemény került a kalocsai Vlski Károly Múzeum tulajdonába. Az első felmérések szerint csaknem nyolcezer-ötszáz fémpénzből és igen sok régi emlékéremből áll a gyűjtemény. Kétezerre tehető a római korból származó pénzek száma, jelentős a magyar vonatkozású pénzanyag is,-amely az Ágpád-házi kortól 1949-ig terjed. Gondos restaurálás után hamarosan állandó kiállításon mutatják be a gyűjteményt.