Somogyi Néplap, 1980. március (36. évfolyam, 51-76. szám)

1980-03-22 / 69. szám

Gyászjelentés szívvel tudatta*, hm*y •eeretett leányom, édesanyám, testvérem, BASA GÁBORNfi Gelencsér Irén tt éves korában, rövid „ szenve­dés után elhunyt. Temetése március 25-én, kedden 12.45 óra­kor lesz a Keleti temetőben. A gyászoló család. (047520) * * * MÖy fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyám, nagy­mamánk, dédmamánk, testvé­rünk és rokonunk, özv. VÉGI! GYÖRGYNÉ Falusy „Mária március 17-én életének m. évé­ben hosszú súlyos betegség után Siófokon elhunyt. Drága halottunk földi maradványait március 24-én, hétfőn délután 1 órakor fogjuk örök nyugalomra helyezni Székesfehérváron, a Hosszú temetőben, szeretett férje és két lánya mellé. A gyászoló család. (1845) * * • Mély fájdalommal. tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és •zerették, hogy VTTVCZE bélané Köteles Mária volt Kaposvár, Béke u. 68. sz. alatti lakos, türelemmel viselt hosszú szenvedés után 45 éves korában, március 19-én, csend­ben elhunyt. Temetése 1980. március 25-én, kedden, 13.30 órakor lesz a somogyvári te­metőben. Unokatestvére és csa­ládja, (047532) * * * Fájdalommal közöljük, hogy »eretett munkatársunk, w VTNCZE BÉLÁNÉ, Köteles Mária március 19-én elhunyt. Temeté­se március 25-én, kedden, 13.30 órakor Somogyváron lesz. Ka­posvári Tüdőgondozó Intézet dolgozói. (047558F * * * Szomorú szívvel tudatom mindenkivel, akik ismérték és szerették, hogy ' SZABÓ MARIA kiskereskedő volt Arany J. u. 4. sz. alatti lakos, 1980. március 19-én rövid szenvedés után, életének 66. évében, csendesen elhunyt. Te­metése 1980.. március 27-én, csütörtökön, 12.45 órakor lesz a Keleti temetőben. Gyászolja: Mrs. Ilona Szabó, Anglia 1 <047531) • * * Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a legjobb feleség, édes­anya, anyós és nagyanya BARTHA GYULANÊ életének 62. évében hosszú szenvedés után március 21-én, elhunyt. Temetése március , 23- án, vasárnap 13.30 órakor /lesz a kaposmérői temetőben. A gyászoló család. (047564) * * »' Fájó szívvel értesítjük mind­azokat, akik ismerték és sze­rették, hogy SZŰCS GÉZA t kőműves olt Kaposhégy 2. sz. alatti la­kos, élfctének 54. évében tragi­kus hirtelenséggel elhunyt. Te­metés március 25-én, kedden, 13.45 órakor a Keleti temetőben lesz. A gyászoló család. (047514) * * * Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagyapánk, FISTA JÓZSEF volt somogysárdt lakos, súlyos betegség után életének 69. évé­ben elhunyt. Temetése március 25-én, kedden, 14.45 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. A gyászoló csálád.' (047509) INGATLAN Eladó lengyeltóti, Vörösmarty u. 5. számú ház OTP át­vállalással is. Ér­deklődni helyszí­nen este, vagy szom- 1 —vasárnap. (047200) Boglarlcllén (Bog­lár) , Zrínyi utcában 400 n-öl házhely el­adó n-ölenként 380 Ft-ért. Bucsyné, Sopron, István bíró Út 1. A. (42789) Marcali szőlőhegy­ben, a nagy pince és a kövesút mellett 400 n-öl telek eladó. Részben szőlővel te­lepítve. Érdeklőd­ni f Marcali, Petőfi u. 25., dr. Héber. (54115) Fonyód-Várhegyen panorámás, köz­műves telek eladó. Ara 200 ezer forint. Érdeklődni: Wittner István, Budapest 1221, XXII., Hon­foglalás u. 14—18. (42(540) resrtfcron zártkerti hegyen 1600 n-öl szántóterület, Ba­latonra jó kilátással és megközelíthető­séggel Érdeklődni : BáLatonk er esztúr, Kossuth u. 33. (42790) Kétszintes, kom­fortos ház lakható melléképülettel, nagy kerttél beköltözhe­tően eladó. Dombó­vár, Báthori u. 20/A. (8372) Fonyódon, vízpar­ti »-Sopron II.« tár­sasai yaralóban I. emeleti lakrész el­adó. Megtekinthető március 30-án, a déli órákban, Móra Ferenc u. 5. (39762) Beköltözhető für­dőszobás családi ház (Kaposvár, Ke cél­hegyi u. 58.) eladó 500 n-öl gyümölcsös­sel, gazdálkodásra alkalmas épületek­kel (istálló, pajta, présház stb.). Ugyan­ott házhelyele is el­adók. (Villany, víz­vezeték van.) Érdek­lődni : Vak Bottyán u. 51. (1719) Balatonmárialürdőn, a Rákóczi u. 225. sz. alatti béfejezés előtt álló villa eladó. Ér­deklődni a helyszí­ne i minden vasár­nap. (42783) ettöszázhuszon ­nyolc négyszögöl szőlő eladó. Érdek­lődni : Kaposvár. Ny jgat-ivánfa u. 35. SZ. ala^ t (047255) Háromszobás csa­ládi ház melléképü­lettel, 800 n-öl te­lekkel eladó. Böhö- nye, Dózsa kxt. 74. (421801) Pál atomon ár ián. a Garay u. 7. sz. alat­ti közművesített 300 m2-es telek építési, engedéllyel, építési anyaggal együtt el­adó. Farkas. Győr, Ifjúság krt. 10GL, du. 17 óra után. (42776) BÉRELNÉNK IBUSZ-on keresz­tül Balaton déli partján a nyári hó­napokra vízpart­hoz közeli 20—25 fő részére ÜDÜLŐT. írásbeli ajánlato­kat Budapesti Fényképész Szö­vetkezet, 1065 Bu­dapest, Bajcsy-Zs. u. 47. címre. (1633) JÁRMŰ 1200-au Zsiguli, friss műszaiki vizs­gává! sürgősen eladó. Érdeklődni: 1.7 óra után, Kőszegi, Sió­fok, Bajosy-Zs. u. T6. Telefon: 10-673. (54142) Simson Stár új é6 használt alkatré­szek eladók. Siófok, Gárdonyi u. 14. (42811) UH-s írsz. Tra­bant eladó. Érdek­lődni : Dabóczi, Ka­posvár, Arany J. u. 10., ELE. lph. I. em. 3. sz., 17 óra után. (1730) U L-es 412-es Moszk­vics megkímélt ál- Isontban el à ló Meg­tekinthető 7amár- tfi, Endrédi u. 30. (93274) Csiky Gergely Színház: 19 órakor: ÉLNEK, MINT A DISZ- NOk. Berzsenyi bérlet. Kaposvár, Vörös Csillag: du. 3, 5 és este 7 órakor: AKIKET FORRO SZENVEDÉLY HEVÍT (16). Szabad Ifjúság: du. 4 és este 7 órakor: A JO, A ROSSZ ÉS A CSÚF I—H. (16). Latinra filmszínház: du. 'fél 6 órakor: FELDÉRITÖK AKCIÓBAN. Sió­fok: este 7 órakor: SKALP VA­DASZOK (14). Marcali: FILM­BARÁTOK KÖRE: GONDVISE­LÉS (14). Barcs: este 7 órakor: ZSARU (14). TELEVÍZIÓ Budapest 1. 8.03: Műsorismertetés. 8.05: Idősebbek is elkezdhetik. 8.10— 10.20: Iskolatévé. 10.20: Mese. mese, mátka... 10.55 : Hat év történelem. 11.45: Pulzus. 12.25 —13.10: Egy párizsi kalaxud. 14.1,2: M ű sorismerte tes. 14.15: Csak gyerekeknek! 14.45: Reklám. 14.50: A »szövetséges-*. 16.25: Tornászlányok. 16.45: Hírek. 16.50: Csata fekete - f ehérbe n. 17.10: Bevezetés, tárgyalás, be­fejezés. 17.^5: Termőre fordult évek. 18.55: Egymillió fontos hangjegy. 19.15: Tv-torna. 19.20: Esti mese. 19.30: Tv-hírádo 20.00: Vers — mindenkinek. 20.05: Egy ház a Körúton. 21.2v Offenbach : Orfeusz az alvilág­ban. 2135: Egy előkelő alvilág. 23.25: Tv-hírado, 3. Budapest 2. 18.218: Műsorismertetés. 18.30: Váljunk el! 19.30: Tv-hirado. 20.00 : A probléma. 20.05 : Pucci­ni: Tosca. 22.05: Tv.-híradó, 2. Jugoszláv tv 14.20 : Előadás a jugoszláv bábszínj átsző bieimáléröl. 15.20: Jugoszlávia—U rúgva y labdarú­gás. 17.30: Jugoszláv kosárlab­da-bajnokság: Rabotnicki— Crvena Zvezcla. 18.45: Monoórá- mák. 19.00: Dokumentumfilm. 19.1(5.: Rajzfilm. 1.9.27 : Ma este bemutatjuk. 20.00 : Nevetséges lány. 22.00 : Éjszakai zseb. Osztrák tv 16.30: Az én nénikém — a te nénikéd. 17.00: Sport ABC. 17.55: Jó éjszakát, gyerekek! 18.00: Kétszer hét. 19.00 : Osztrák ké­pek. 19.30: Tv-híradó. 19.50: Sporthírek. 20.15: A 106. szüle­tésnap. 21.50: Sporthírek. 22.10: Jolly Joker. 22.55: Hírek. KOSSUTH RADIO 4.25—7.r>9: Jó reggelt! 8.00: Hí­rek, időjárás.' 8.05: Műsorismer­tetés. 8.20: A mai nap kulturá­lis programjából. 8.27: Lányok asszonyok. 3.55: Mozart: B-dúr zongoraverseny. 9.30: »Vár egy új világ«. 10.00: Hírek, időjárás. 10.05: Maleczky család történe­te. 11.01: Gy lilái Gaál János szerzeményeiből. 11.10: Rádió­színház. 12.00 : Déli krónika. 12.20 : Zenei anyanyelvűnk. 12.30: Magyarán szólva... 12.4': A Stockholmi Kamara kő--. : olasz szerzők müveit énekli. 13.00: Musical 14.00: Gondok és viták. 14.10: IMillhaud: ökör a háztetőn. 14.30 ; igények es le­„Egy egyedülálló szövetkezet' Ön megrendeli, mi teljesítjük...! Megalakulás óta a lakosság szolgálatában A Kapós, tudjuk, nem széles, mégis sok víz folyt le rajta azóta, amióta meg­alakult a Kaposvári Lakbe­rendező Szövetkezet. Az ak­kori termelési módszerek szinte középkoriak voltak, de nem lehet ezt csodálni, hiszen Józsi bácsi, Pista bácsi, sőt Mariska néni is csak azt az agyonköszörült gyalut, vésőt, elvásott sep­rűt tudta behozni a közös­be, ami otthon, az akkori körülmények között volt. Behozott viszont ennél sok­kal többet; is. A szakértel­mét, a lelkesedését, s azt a tenni akarást, ami arra az időre volt jellemző. A vala­mikori pár emberből ezidén- re több mint kétszáznegy­ven lett, s a gyalut, a vésőt, ma már csak egy-két olyan idős »szaki« használja, aki a lakossági szolgáltatás kere­tében régi bútorok felújítá­sával foglalkozik. A kisszö­vetkezet a múlt esztendő­ben hetvenmilliós árbevételt mondhat magáénak, a sze­rény külsejű bolt forgalma pedig meghaladta a tizenhét millió forintot, s a tagság arra számít, hogy az idén a húszmilliónál is több lesz. Minek köszönheti ez a mai körülmények között is szerény mértékkel és lehe­tőségekkel dolgozó szövetke­zet a nagy népszerűséget? A kérdésre a válasz nagyon egyszerű, hiszen jószerével egyetlen olyan szolgáltató szövetkezet, amely ilyen mértékben foglalkozik la­kossági szolgáltatással. De nézzük mit is csinál­nak tulajdonképpen, miből tevődik ki a hetvenmillió? Először is saját tervezés alapján foglalkoznak korsze­rű, modern bútorok terve­zésével és gyártásával. Igen jól látja a kedves olvasó, hiszen egy pár evvel ezelőtt erre is mód nyílt, amikor olyan szakember gárda »ér­kezett« a kis üzembe, ami ezt is lehetővé tette. Egy­szóval tervezéssel és gyár­tással, ezenkívül egyéni igé­nyek kielégítésével. Mit ér­tenek ezen? Azt, hogy ha a vásárló úgy gondolja, hogy bár az üzletekben is sok hasznos és nagyszerű bútor kapható, de ő bizony jobban szereti, ha ami a lakásába, nyaralójába kerül, először is egyéni, má­sodszor minden szempont­ból megfelel a helynek, a méret, a szín, a stílus stb. szerint. Ékre is van lehetőség, sőt még arra is, hogy ha a vá­sárló nem túl járatos a bú­tortervezés rejtelmeiben, s csak úgynevezett skiccet', \agy vázlatot visz, akkor sem mondják azt, hogy tehe­tetlenek. Olyanra is volt már példa, hogy a »hölgy« me­sélt ... hetöségek az erdő- és fagazda­ságban. 15.00: Hírek. 15.05: Üj zenei újság. 15.55: Reklámpairá- dé. 16.00: 168 óra. 17.30: A he­gedű virtuózai. 18.15: Hol volt, hol nem volt. 18.25: Mai könyv- ajánlatunk. 18v28: Hallgatóink figyelmébe! 18.30: Hírek, időjá­rás. 18.40: Sporthírek. 18.45: »A virágzás hűsége«. 19.50: Ferencz Éva és Tihanyi József népda­lokat énekel, Baranyai .Zsolt furulyázik. 20.14: Hallgassunk operál! 21.00: Színe és fonák­ja. 22.09: Hírek, időjárás. 22.10: Sporthírek. 22.15: A kamarazene kedvelőinek. 23.29: Romantikus muzsika. 24.09: Hírek, időjárás. 0.10: Melódiakoktél *1.58: Him­nusz. PETŐFI RADIO 4.25—7.59: A Petőfi rádió reg­geli zenés műsora. 8.00: Hírek, időjárás. 8.95: Dalok a békéről. 8.29: A második tavasz Irán­ban. 8.39: Hírek. 8.33: Klasszi­kus operettekből. 9.45: Válaszo­lunk' hallgatóinknak. 19.00: Szombat délelőtt. 12.00 : A Pénz­ügyőrzenekar játszik. 12.39: Hí­rek. Í/2.33: Jó ebédhez szól a nóta. 13.30: Éneklő Ifjúság. 13.45: időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Harminc perc rock. 14.30: Orvosi tanácsok. 14.40: Az ég­színkék madár 15.33: Népdalok. 16.00: Körkapcsolás bajnoki 1 abdarúgó-mérkőzésekről. 16.50' : Hírek. 16.53: Pophullám. 17.40: Kijárók. 13.30: Hírek. 18.33: Könnyűzenei olimpia. 19.03: Opera együ-tcsek. 19.33 : Sport- krónika. 19.50: A-lói Z-ig a popzene világában. 3Q,.39: Hírek. 20.33: Sporthírek. 29.38: A Bak­fark Qotmon regi magyar tánc­Hogy látott már egyszer egy ilyet, de egy olyat is, sut még egy amuiyat is,, szó­val és szófacsarással, annak a lába tetszett, amannak meg a karfája, a harmadik­nak a szövete, de mégis ki­sebb kéne, viszont a tizen­hét éves lánya az egész vi­lágos barnát szereti, nagyot szeretnének, de kicsi a szo­bájuk ... Igaz a megrendelést fel­vevő pár percig csak állt és nem szólt semmit, de végül mégiscsak elkészült a bútor. A kedves vásárló legna­gyobb megelégedésére. Olyan is volt, amikor az illető ugyan hozott úgynevezett »skiccet«, de a kedves asz- szonykának a bútor elké­szülte után mindig újabb és újabb igényei voltak. A mindenre elszánt szakembe­reket azonban ez sem kész­tette megfutamodásra, kiáll­ták a próbát, elkészült a várva-várt darab. Szolgáltatásaik közé tar­tozik a különböző irodai bú­torok egyedi gyártása és be­szerelése. Az utóbbi években több nagy irodaház, hiva­tal, kereskedelmi létesít­mény beruházásában vettek részt a szövetkezet dolgozói. Ilyen volt például —, hogy időrendi sorrendben említ­sük — a múlt évben a nagy­atádi gyógyszertár, a SZÜV, vagy a most készülő Haza­fias Népfront, illetményhi­vatal, s ilyen a közeljövő­ben elkészülő szolgáltató szövetkezet, ismét a SZÜV. A szövetkezet dolgozói na­gyon szeretik az ilyen jelle­gű feladatokat, hiszen na­gyon változatos, sokfajta munkaműveletet jelent. Nem szóltunk még a gaz­daságilag legdöntőbb és ter­mészetesen legjelentősebb vállalkozásokról, kooperá­cióról. Egyik legnagyobb partnerük a nagykanizsai -vanizs-a Bútorgyár, mellyel 1980 óta van kapcsolatuk. Ezenkívül rendszeres . kap­csolatot tartanak fenn több év óta a megyén belüli szö­vetkezetekkel, vállalatok­muzsikát játszik Bikfalvy Jú­lia sárospataki diákdalokat éne­kel. 21.90: Válogatott felvételek. 21.58: A világirodalom remekei. 23.09: Hírek, időjárás. 23.10: Slágermúzeum. 24.90: Hírek, időjárás. 0.19: Magyar és ide­gen, nyelvű víz jelzőszolgálat. s. Müsoa 7.30: A miskolci stúdió szlo­vák; nyelvű műsora. 8.00 : Hí­rek, időjárás. 8.05: Műsorismer­tetés. 8.99: Fiataloknak — koir- társ zeniéről. 8.39: Mindenki ze­neiskolája. 9.28: Hangverseny a Mindenki zeneiskolája hallga­tóinak. 19.09 : József Attila meg^ zenésített versei. 10.25: Sláger­lista. 11.00: Hírek, időjárás. 11.05: Széli György vezényli a Cie- I velandi Szimfonikus Zenekart. 13.00: Hírek, időjárás. 13.05: Mű­sorismertetés. 13.97: Duna ut- I cák. 13.40: Opera-művészleme- j zek. 15.00: Huszonöt perc beat, j 15.25: Délutáni hangverseny. 16.38: Az ős kaján. 16.43: Édes anyanyelvűnk. 16.58: Schu­mann: Jelenetek Goethe Faust­jából. 19.06: Hírek, időjárás. 19.05: Bach: A fúga művésze­te. 20.39: Gigliola Cinquetti új felvételeiből. 21.00: Új lemeze­inkből. 21.58: Gela Rudenko operaáriákat énekel. 22.37: Nap­jaink zenéje. 23.30—23.33: Hírek, időj árás. PÉCSI RADIO 8.00: Műsorismertetés. hírek. 8.05: Szerb—horvat műsor.. 8.30: Német műsor. 9.00—19.30' Ma­gyar nyelvű műsor. kai. Ezeknek a kooperációk­nak köszönhetik, hogy na­gyobb beruházás nékül — amit szerény anyagi lehető­ségeik nem tettek volna le­hetővé — az elmúlt egy-két évben nagyszabású rekonst­rukciót valósítottak meg. Korszerű megmunkáló gé­pek érkeztek elsősorban a Kanizsa Bútorgyárból, ame­lyen sok munkaművelet úgy végezhető el, hogy a dolgo­zók szinte hozzá sem érnek a termékhez. Ilyenek példá­ul a nagy teljesítményű fu- nérvágó, ragasztó. Ez az utóbbi nagyon sokat tudó masina, , egy vékony mű­anyagszállal varrja össze a két funérlemezt. Az elmúlt esztendők egyik legsikeresebb garnitúrája volt a négy elemből álló »Sellő« szekrénysor, amit ugyancsak kooperációban gyárt a kaposvári szövetke­zet. Ez a nagyon praktikus, s kategóriájában olcsó szek­rénysor jól igazodik a mai lakáskövetelményekhez. Ügyesen variálható, nagy változtatható rakfelületei lé­vén jó formálási lehetőséget •biztosit. Akasztós-rakodós részeiben sok holmi helyez­hető el, jó térkihasználás­sal. Ugyancsak nagyon nép­szerű a szövetkezet termékei 'közül a Sirály kárpitos sa­rok-garnitúra, amely öt sze­mély részére nyújt teljes ké­nyelmet, mi több, két sze­mély részére pedig .fekhe­lyül is szolgálhat. Ágyne- mütartója nagy méretű, ezen kívül a garnitúra tartozéka még egy kárpitozott asztal is. A bútor irányára a szö­vet fajtájától függően 12— 13 ezer Ft. A »Sirálynál« szóba kerül­tek a szövetek. Ezzel kap­csolatban szeretnénk arról tájékoztatni a vasárlókat, hogy a szövetkezet széles bútorszövet választékkal áll vásárlói rendelkezésére, s a megtetsző bútort a rendel­kezésre álló bármely szövet­tel elkészíti. A szövet ára egyébként az utóbbi időszak világpiaci árváltozásai miatt viszonylag alacsonyabbá vált, ezért a szövetkezet arra is felhívja ügyfelei’ figyel­mét, hogy a régi, elhasznált garnitúrájukat is érdemes »újra öltöztetni«, amit a ka­posvári lakberendező ktsz minden körülmények között, rövid határidőre, s olcsó áron vállal. Befejezésül szóljunk még pár szót a »kirakatról«. Ar­ról a kis üzletről, amelyben a szövetkezet immár két éve nemcsak saját termékeit, hanem az országban megtalálható szinte va­lamennyi bútorféleséget for­galmaz. Azt tervezik, hogy a jövőben üzemcsarnokuk bővítése révén új raktárhe­lyiséghez jutnak, s így nem lesz szükségük arra, hogy az üzlet hátulsó részét rak­tárként használják. Mint a szövetkezet elnöke elmond­ta, úgy tervezik, hogy »bok- szos rendszerben« mutatják be kínálatukat. S külön egy sarokban azokat az új búto­rokat, amelyek a jövőt, az elkövetkezendő hónapok, évek irányzatát képviselik, mint például a kis kiegé­szítők, amelyeket a múlt év­ben kiírt pályázatuk alapján fiatal, tehetséges szakmun­kásaik terveztek. Bár a bútor is olyan, mint a szoknya hossza, nagyon gyakran változik, a szövet­kezet igyekszik az igények jó felmérésével, megfelelő piackutatással olyan ter­mék-struktúrát ' kialakítani, amely formálja a vásárló ízlését. Ügy, hogy meghódít- ja egy új irányzatnak, s ott­honába új szint, új világot teremt. Alábbi táblázatunk kérdé­seivel arra szeretnénk vá­laszt kapni, milyen igé­nyei, gondjai vannak vásár­lóközönségünknek. Táblá­zatunk kitöltésével, s kivágá­sával azon piackutatásunkat szeretnénk bővíteni, amely révén közelebb szeretnénk kerülni tisztelt vásárlóink­hoz. Kérjük válaszoljon kér­déseinkre, majd a lapon ki­vágva egy borítékban jut­tassa el címünkre. Előre is köszönjük! S legyen miha­marabb szerencsénk Önhöz! (X) Milyen jellegű termékekkel találkozna szívesen üzletünkben? Kárpitozott garnitúra, szekrénysor, kiegészítő bútorok könyvespolc, dohányzóasztal, virágtartó stb. Egyéb igények : Név: akcim : Címünk: Kaposvári Lakberendező * x Ipari Szövetkezet 740(1 Kaposvár. Berzsenyi u. 6.

Next

/
Thumbnails
Contents