Somogyi Néplap, 1980. február (36. évfolyam, 26-50. szám)

1980-02-02 / 27. szám

VîtÂG PROIETARJAI, EGYESÜLJETEK! Ara: 1,20 R CO' *\ WNy,, •y' OGVlNÉP1" Á Vörös Csillag Gépgyár Sziklai Sándor szocialista brigádjának Costa Comes tábornok elutazott Budapestről A Béketanács vendége volt FELHÍVÁSA Á Magyar Vagon- és Gépgyár Budapesti Vö­rös Csillag Gépgyárénak Sziklai Sándor vas- öntő szocialista brigádja januári értekezletén elhatározta, hogy az 1980. évi gazdasági és po­litikai célkitűzésekkel összhangban, a kong­resszusi munkaverseny-vállalások teljesítésé­vel méltó módon készül a párt XII. kongiresz- szusának és hazánk felszabadulása évforduló­jának megünneplésére. A brigád úgy döntött, hogy kongresszusi és felszabadulási műszakot tart Elhatározta, hogy az alábbi felhívással fordul az ország va­lamennyi szocialista brigádjához: Kedves elvtársak! Javasoljuk, hogy a Magyar Szocialista Mun­káspárt XII. kongresszusát és hazánk felsza­badulásának 35. évfordulóját 1980. március 22-én, illetve 29-én munkával köszöntetik. E két nap valamelyikén — a változó szabad szombatoktól függően — a népgazdaság va­lamennyi ágazatában dolgozó szocialista bri­gádok tartsanak kongresszusi műszakot. En­nek munkabérét ajánljuk fel az ország gyer- «ekántézményeiinek terven felüli fejlesztésére. A kongresszusi és felszabadulási műszak Brumkaideje legyen tizenkétszer harmincöt perc; eszel utalunk arra, hogy a párt XII. kongresszusa hazánk felszabadulása 35. év­fordulójának esztendejében tartja tanácskozá­A 420 perc alatt végzett munkával segítsük elő az 1980-as népgazdasági feladatok sikeres teljesítését, juttassuk kifejezésre a szocialista brigádmozgalom alkotó erejét, pártunk poli­tikájának támogatását. Budapest, 1980. február 1. A Sziklai Sándor szocialista brigád Brigádvezető : Rácz Imre vasöntő. A brigád tagjai: Barna Lajos vasöntő. Lenge Illés vasöntő, Balogh János vasöntő, Drevényi István gépformázó, Benedek Sándor fődarus, Székely P. Istvánná programozó, Ádám Bélá- né raktáros. A Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottsága, a Szakszervezetek Or­szágos Tanácsa és a KISZ Központi Bi­zottsága üdvözli a Sziklai Sándor szocia­lista brigád felhívását. Ajánlja, hogy a kollektívák kövessék a példamutató kez­deményezést, amelyben kifejezésre jut a hazánk boldogulását szolgáló tettrekész­Segít a szakirodalom Megnyitották a mezőgazdasági könyvhónapot Costa Gomes tábornok, a Portugál Köztársaság volt elnöke, a Portugál Béke- és Együttműködési Tanács el­nöke, a BVT elnökségének tagja, aki az Országos Béke­tanács vendégeként látoga­tást tett Magyarországon, tegnap elutazott Budapestről. A Ferihegyi repülőtéren Se~ bestyén Nándorné, az Orszá­gos Béketanács elnöke bú­csúztatta. A portugál vendeget ma­gyarországi tartózkodása so­rán fogadta Sarlós István, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára. Kállai Gyula, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának ts az európai biztonság és együtt­működés magyar nemzeti bizottságának elnöke, Péter János, az országgyűlés alel- nöke, valamint Púja Frigyes külügyminiszter. Fémtartályokat készst a fon y (Ml Balaton Ter­melőszövetkezet — két és l'e{ millió forint értékben — a bu­dapesti Klíma Ktsz-nek. Az első tartályokat nemsokára út­nak indítják. AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXVI. évfolyam, 27. szám 1980. február 2., szombat Ötvenmilliót ígértek Tojás —gondokkal Eöentmondásos hírek kei­tek lábra az utóbbi időben, hogy - tojasbe rkek ben túl­termelési válság« van. A ta­vaszi időszakban a laikus is észlelheti, igen megnő a kí­nált tojások száma, s csök­ken a szabadpiaci ár — ez kedvez a vásárlónak, de ke­vésbé lelkesíti a kistermelőt. Kiss Ferenc, a Zala me­gyei Baromfifeldolgozó és Értékesítő Közös Vállalat (BOV) kaposvári kirendelt­ségének vezetője nem ért • egyet a sommas kijelenté­sekkel. — Tény, hogy vannak idő­szakok, amikor gondot okoz az értékesítés, de az egész évi átlagot nézve mégis azt kell mondanunk: nem kap­tuk meg a somogyi áfész- ek tói' azt a tojásmennyisé­get, amelyre velük szerző­dést kötöttünk. Tavaly a szerződések alapján mintegy húszmillió tojást vártunk, és csak 12,4 milliót kaptunk. A különbség tehát legalább hétmillió: ennyivel forgal­mazott kevesebbet tavaly a BOV. A helyi áfész-ek szinte kivétel nélkül kevesebbet ad­tak az ígértnéL Pedig a nagyüzemi és szakcsoporti védőár kedvezőnek piond- hato Így is tavaly 41 millió étkezési tojást forgalmazott a BOV Somogybái és Zalá­ból. Tíz-tíz milliót a két me­gye vásárolt föl, mintegy öt­milliót a fővárosba küldtek, s a többlet — 16 millió — külföldre utazott az év első felében. — Az étkezési tojás a forgalmunknak csak egy ré­szét, a ráfizetéses részét te­szi ki. Emellett naposcsibét és vágott baromfit is értéké­nt tűik. Tavaly naposcsibéből u Tojást válogatnak exportra. kilencmilliót forgalmaztunk Somogybán, s a kaposvári és a zalaegerszegi központ együtt mintegy 200 vagon vágott baromfit. Az adatokból kitűnik : megnőtt a vásárlói kedv a vágott baromfi iránt. Az is közrejátszik a forgalomnöve­kedésben, hogy a vállalat az utóbbi másfél évben 30 szá­zalékkal növelte a választé­kot. A kereslet az idén sem csökkent. A tojás azonban továbbra is gondot okoz. Részben azért, mert kevés, részben pedig mert sok. — Amíg az intenziven ter­melő nagyüzemek, illetve szakcsoportok nem adják a szerződött mennyiséget, ad­dig a háztáji olyan -csúcs­teljesítménnyel« lep meg. hogy erősen próbára teszi a rendelkezésünkre alio kapa­citást. A háztájiban kapir- gáló tyúkok ugyanis csak tavasz elején kezdenek toj­ni, s mire megkezdődik a balatoni szezon, már be is fejezik. Magyarázat helyett néhány adat az idei háztáji szerződésekből: januárra egymilliót ígértek az áfész- ek (csak 40 ezret szállítot­tak), februárra 2,3, március­ra 3,3, áprilisra 2,9 milliót, júniusra 1,1 milliót, júliusra pedig jelentektelen mennyi­séget, s aztan mar semmit az év végéig. — Tehát lesz egy időszak, amikor főhet a fejünk, mit csináljunk a rengeteg tojás­sal, most viszont azért ag­gódunk, mert nagyszerű ex­portlehetőségek úsznak él amiatt, hogy az ígért tojást nem kaptuk meg. Pedig az idén is szükség van (a na­poscsibét »tojásban számít­va«) otveauníiUo tojásra. A Mezőfalva! Mezőgazda­sági Kombinátban — ha-' zánk egyik legkorszerűbb mezőgazdasági nagyüzemé­ben — tegnap megnyitották a huszanharmadik/.mezőgaz­dasági könyvhónapot. Az ünnepségen Dénes Lajos me­zőgazdasági és élelmezés- ügyi miniszterhelyettes mél­tatta a szakkönyv, a szak- irodalom növekvő szerepét. Hangsúlyozta, hogy élelmi­szertermeléssel foglalkozó nagyüzemeink a jövőben csak akkor tudnak hiányta­lanul eleget tenni megnöve­kedett feladataiknak, ha dol­gozóik az eddiginél na­gyobb gondot fordítanak új ismeretek megszerzésére, a legújabb tudományos ered­A múlt évben a Nagyatád és Vidéke Afész felvásárlói 206 vagon árut vettek meg a kisgazdaságoktól, 4 vagon­nal többet, mint az előző évben. Ezenkívül a Mavad­nak éticsigát, a Herbáriának gyógynövényt és egyéb cik­keket vásároltak fel 8 mil­lió forint értékben.. A szö­vetkezet összességében 34 millió 300 ezer forint érté­ket vett meg a termelőktől, tenyésztőktől, ami 5,1 szá­zalékkal magasabb, mint az előző évben volt. A legjobb eredményt a zöldségfélék termelésénél ér­ték el. A kastermelők az elő­ző évinél 35 százalékkal több, 104 vagon zöldséget adtak el a szövetkezetnek. Növekedett, és ma már 14 ezer négyzetméteren termel­nek primőröket fólia alatt A termelési munkákat már évek óta egyeztetik a Nagy­atádi Konzervgyárral, ennek alap’án Szállítót<ak pé.dául 17 vagon u Dorkái és 30 va­gon x paradicsomot a gyár­mények megismerésére. A' harminc éves mezőgazdasá­gi könyvkiadó — a társki­adókkal együtt — az eddi­ginél színvonalasabb kivi­telezésben félmillió példány­ban negyvennégy könyvet adott ki az idei könyvhó- naprá. Ezek szorosan kap­csolódnak a mezőgazdasag feladataihoz: főleg a szarvas­marha-tenyésztés, gyümölcs­termesztés, valamint az élel­miszeripar korszerűsítését, fejlesztését, segítik elő. Az eLmúlt három évtizedben, egyébként 11 ezer kiadvány látott napvilágot több mint harmincnégymUlió példány­ban a Mezőgazdasági Könyv­kiadó gondozásában. Az ötö­dik ötéves terv időszakában nak. Primőr álakból 5 va gonnal vásárolták fel. A hagyományos gyümölcs féléken kivü szorgalmazz; k a málna, a fekete ribiszke és a meggy teleoiteset, felvá sárlását, ezekből a cikkekből másfélszeresére nőtt a meny~ nyiség az előző évihez viszo­nyítva. Tavaly egy gyü­mölcstermelő szakcsoportot is alakítottak, amelynek már száz tagja van. A méhészek 9 vagon mézet termeltek, száraz babból 7 vagonnal, to­jásból 12 vagonnal vása oit, fel a szövetkezet A nyuife- nesztes egy kissé visszaesett, ebből a felvásárolt mennyi­ség 18,5 vagon volt. A szö­vetkezetnek tavaly összesen 21 szakcsoportja működött 1250 taggal. Elkészítették az ez évre vonatkozó felvásárlási üzlet politikájukat, elképzelései­ket. Mérsékelten növelik a felvásárolt áruk mennyisé­gét: 213 vagon a cél, 35,9 millió forint értékben. A leg­nagyobb mennyiséget az idén is zöldségfélékből akarjak öt és fél millió új mezőgaz- <ia.sa.er szak könyv került az üzletekbe, a szakkönyvtárak és a szakemberek polcaira. A mezőgazdasági könyv­hónap megnyitóján szót kap­tak azok az írók, tudósok, kutatók is, akik az elmúlt években új művekkel gazda­gították a szakirodalmat. Az ünnepségen — a ha­gyományoknak ■ megfelelően — kitüntették a mezőgazda­sági könyvkiadás legjobbjait, a nyomdászokat, kiadói dol­gozókat, terjesztőket, könyv­tárosokat. Az ünnepség végeztével a részvevők megtekintették a mezőfalvi mezőgazdasági kombinát több üzemegysé­gét. megvenni, többek között 80 vagon uborkát. Ebben az évben min.egy háromezer kisgazdasággal kötnek szerződést. Jauuár végéig kétezer gazda már aláírta a termelési megá'la- podásokat. Ez évben tovább növelik a szakcsoportok szá­mát és létszámát,' s úgy szá­mítanak, hogy két új gyü­mölcstermelő szakcsoportot hoznak létre. Intézkedési tervük szerint szakelőadásokat tartanak, szakosítjuk a termeltetést, tapasztalatcsereket rendez­nek, megszervezik a szakta- nácsadast Nagyatádon már­ciusban egy modern, 320 négyzetméter alapterületű, komplex felvásárlási raktárt adnak át. A nyitást cgv kis­termelői kiállítással kötik össze. Azt szerelnék. ha a partner vállalatok is — az Agroker, a Hermes Afész, a konzervgyár, a Titán Vál­lalat és a gabonaforgalmi vállalat — elhoznák Nagy­atádra termékeiket, es be­mutatnák a kiállításon. Modern felvásárlóraktár épül Kisgazdaságokkal szerződnek »

Next

/
Thumbnails
Contents