Somogyi Néplap, 1980. február (36. évfolyam, 26-50. szám)

1980-02-26 / 47. szám

A magyar reéRewi êk& ben vita dúL Tárgya a ze­neoktatás. A vitázók azt a ellentmondást feszegetik, mely a magyar zeneoktatás világhíre, s napjaink nem mindenben derűs állapota között feszül. Szönyx Erzsé­bet zeneszerző, főiskolai tanszékvezető professzor korábbi nagy ügyeimet kel­tett cikke után a napokban a televízióban is t megszó­lalt, kifejezve aggodalmát A nagy lendület és kibon­takozás aranyfedezete az is­kolai énektanítás* — vélte. Most lehet lemérni az utób­bi évtizedek befektetett energiáit, és a jövő ered­ményei attól függnek, mi­lyen ma az iskolai zenei ne­velési A helyzet nem mond­ható rózsásnak. Az általános iskolai ének- kultúra, zenei nevelés kul­csa a tanító személye. A tanítóképzésben azonban az utóbbi években szép lassan visszaszorult az énektanítás szerepe. Mindössze fél évig hallgat a tanítójelölt zenét, összesen 14 órát. Szerepe az oktatásban — a ' sokoldalú képzés híjáin — így rend­kívül visszafogott, legföl­jebb a tantervben előirt énekanyag megtanítására korlátozódik, sokoldalú, har­monikus zenei nevelés nél­kül. S az itt mulasztottak szinte pótolhatatlanok az iskola felső osztályaiban. A középfokú tanintézmények­ben pedig a minimálisra csökken, illetve teljesen el is marad a zenekultúrával, a muzsikával váló ismerke­dés. Hogy milyen nehéz például szakmunkásképző intézetben — itt egyáltalán nincs énekoktatás — kar­éneket szervezni, arra a ka­posvári próbálkozásik sze­rény eredményei is többször szolgáltak bizonyítékul. Szakmai bemutatóra ké­szülnek az amatőr hábegyírt- tesek: március 28—30-áin Bu­dapesten, a Csili Művelődési Központban felnőtteknek szó­ló prod ukcióikat adják elő. A debreceni Ludas Maityi bábszinpad és az alföldi if­júsági színpad közösen Thu- róczi György: Cirkusz embe­rekkel és bábokkal, a kecske­méti bábegyüttes Tabarin: A megőrzött szűziesség, a szom­bathelyi csoport Cs. Szabó István: Mese a halászról, a Pattogó ritmusul zene szól, egyenletesen kattognak a gé­pek. A zenét is gép szol­gáltatja. Kihívd mosolyú hölgyek, elegáns urak csá­bítgatják az érkezőket: gye­re, próbálj szerencsét. Rikí­tó színeikkel valóban hatá­sosak. Rajzok ők, kissé gics- csesek, de figyelemfelkeltők. Mesevilág, álomvilág, vagy egyszerűen csak egy hétköz­nap délutánja az Ady End­re utcai játékteremben. Ha a zeneszó elhallgatna, ha a gépek zajtalanul mű­ködnének, a teremben halá­los csend lenne. Mert itt nem beszél senki. Csak az agya dolgozik, feszülten kon­centrál, vagy figyeli a má­sikat. A reflexeké a fősze­rep. Ha egy fényképezőgép megörökítené a pillanatot, tisztán le lehetne olvasni az arcoktól, bogy _ kinek megy feze! azemben —, éppen zeneoktatásunk magas presztízse miatt is — nap­jainkban nő az általános is­kolán kívüli zenetanulás iránti igény. Ennek a for­mának a helyzete azonban nem lehet mérvadó zeneok­tatásunk egészére, hiszen a fiatalságnak csak szűk ré­tegét érinti. Mégis érdemes a zeneiskolák helyzetének néhány mozzanatával is fog­lalkozni, elsősorban somo­gyi példás: alapján. Magyarország Kaposvár­hoz hasonló nagyságú váro­saiban a fiataloknak mint­egy 1,2—1,5 százaléka jár zeneiskolába. A megyeszék­helyen ennél lényegesen ki­sebb az arány: 0,9 százalék. Veszprémben például 1200 kisgyereket tanítanak zené­re évente, Kaposváron 700- at. Ennyivel kevésbé érde­kelné a kaposváriakat * muzsika, s volnának kö­zömbösek a szülők gyerme­keik zeneoktatása iránt ? Nem így van. Tavaly pél­dául 250 gyerek jelentkezett a zeneiskolába, de helyhiány miatt csak 75-öt tudtak föl­venni. Kevés a zeneoktatás­ra alkalmas hely (tanterem) és nincs elég zenetanár. A tanárképző főiskolákon most is rendszeresen befejezi ta­nulmányait a soron követ­kező évfolyam, s mégsem jut elég közülük a zenét közvetítő intézmények falai közé Sok egyéb mellett azért sem, mert az utóbbi években néhány főváré« és vidéki szimfonikus zenekar megizmosodása, állandó ze­nekarrá alakulása felszip­pantotta e jól képzett zené­szeket. Évek óta sok fórumon tárgyaltak a kaposvári ze­neiskola bővítéséről, kor­szerűsítéséről. így utólag úgy látszik, mintha elszá­nni bab játékát SEzShaátoatja meg. A makói Rongybaba, a salgótarjáni Phönix együttes, valamint a derecskéi műve­lődési ház csoportja show- műsort mutat be. Az amatőr bábművészek tapasztalatcse­réje — amely kapcsolódik az UNIMA, a Nemzetközi Báb­művész Szövetség magyar központjának közgyűléséhez — jelzi: az amatőr bábmoz­galom bővíti hatáskörét, na­gyobb szerepet kíván vállalni a közművelődésben. A fővárosi éa a vidéki báS>­jdí a játék, ki veszített, és ki adna az életéből pár évet csupán azért, hogy esst a játszmát megnyerje. Legalább húsz középisko­lás veszi körül a flippeket. A tanár még be sem fejezte az utolsó órát, nekik már ke­zükben a táska, vállra vetve a kabát, s a csengöszdra egy­szerre pattannak. A suliban délelőtt beszerezték a játék­hoz való kétforintosokat, ta­lán elég lesz. Ma nem megy úgy a játék, sok pénzt meg­eszik a masina. Pedig egy kis szerencsével több száz forint gyűjthető össze egy délután. Az idősebb korosz­tály már anyagias. A nye­remény náluk fomtœ szerep­hez jut. Örömkiáltás csattan fel a gépzaj monoton zúgásában : háromszáz forintot nyert egy férfi. Hát ilyen a szerencse, neki ma »bejött«. Hogy ed­lawáictttriE volna á ltedveső lehetőségeket. Napjaink szi­gorúbb takarékossága, a be­ruházások visszafogottsá­ga az új — szükséges — szemlélet, amely háromszor is meggondolja, mire adjon ki pénzt, nagyobb szabású megoldásokat aligha tesz lehetővé. Most mégis meg­indult valami. Érthetetlen huzavonák után elkezdődött a tanítóképző Beloiannisz utcai épületének átalakítása a zeneoktatás céljainak meg­felelően. Szerződés szerint áprilistól a Kossuth Lajos utcai iskolában is felvonul­nak az építők: korszerűsí­tik, átalakítják azt Merényi György igazgatóval lapoz­gatva a terveket, kitűnik, hogy a helyiségek okos át­rendezésével hat új termet, stúdiószobát, könyvtárt, klu­bot (tanári szobáit) nyerhet­nek a korszerűsítés során. A megyében nő a ta­nárok, tanulócsoportok szá­ma’. Tizenkét új tanári hely és négy, egyenként 25 fős tanulócsoport létesítését kapta az idén Somogy. Az azonban mindez inkább le­maradásunk csökkentésére elegendő... Kaposvár nem akar vona­ton szállítható zenekultúrát — írta 1938-ban Tóth Ala~ dár kitűnő kritikusunk Händel: Messiásának helyi előadásáról. S lelkes sza­vakkal méltatta a város ze­nei életének fejlődését. Hogy azóta mennyi minden tör­tént, elsorolni is lehetetlen. Mai gondjaink nem az ak­kori idők gondjaival azono­sak. A zeneoktatásban, a zenei életben túl vagyunk .a kezdeti lépéseken, de a ser­dülőkorén is. Éppen ezért: köteleznek elért eredmé­nyeink. Cm. T. együttesek ea kién is számos találkozón, országos és helyi rendezvényen lépnek föl. A budapesti bábjátékos majáli­son — ugyancsak a Csiliben — május 9—11-e között mint­egy 10 bábcsoport örvendez­teti meg játékával a gyerme­keket. A hagyományhoz hí­ven a majális résztvevői is haboznak majd. Az V. .nyír­egyházi óvodai bábjátékos és számos óvodai bábcsoport tart bemutatót és bábo6 gyer­meki ogl alkozást. A Pest megyei művelődési központ ezen a nyáron har­madízben hívja az amatőr művészieket gyermekszáinját- szókait: Gyertek játszani Vi- segrádra! a II. országos út­törő-bábfesztivál — június 20—23-án Egerben —, majd a salgótarjáni animációs szemle — novemberben — szintén jó alkalom lesz a báb- játszásra. dig több ezer formtja tant el a gép gyomrában? Nem számít, lényeg, hogy mo6t nyert. A könnyen szerzett pénz utáni vágy és a játék- szenvedély valahol találko­zott. A zsúfolt helyiségben fel­tűnik egy nő. Törzsvendég. Egy éve naponta hat-hét órát tölt el a játékteremben, még ünnepnapokon is. Először csaik a fia járt ide, de egy­szer elhozta a mamát is. Az­óta a mama a játékgépek rabja. Az egyik szerkezet elrom­lik. Nem szuperál, hiába, rúgják, verik a tetejét — a teremfelügyelő haragosan rájuk szól: hagyják abba. így teljesen tönkreteszik. Kulcsot vasx elő, belepillant a gépbe, persze, hogy el­romlott: 10 forintossal mű­ködik, s az idegen pénzne­meket egyáltalán nem sze­Elszálló ■A parasiAanbea dologra fekszik, dologra kori — olyan magáitól értetődő tennésne- bességgel használta beszélge­tő partnerem — dédnagyapa korú falusa öregember — az ilyen summázó, érzékletes ki­fejezéseket, hogy erős hiány­érzetet ébresztett bennem., A beszelt és az irodalmi nyelvből lassanként teljesen eltűnitek ezek a nemzedékek tapasztalatait ázínte sűrítve kínáló mondatok. Az öreg­ember unokája — szerelő az egyesült téesx gépműhelyében — már nem él e szófordula­tokkal. A szó elszáll... Rögzíti-e a tűnőiéiben levő nyelvi for­dulatokat, beszédet színező metaforáikat stb.? S, ha rög­zíti: nem hatnak-e majd tú­lontúl archaikusnak? Leendő korok nemzedékei nem ítél­hetik-e nehézkesnek, helyen­ként érthetetlennek Sütő András, Illyés Gyula, Németh László egy-egy művét? Ki tudná megválaszolni? Csaik reménykedhetünk... A paraszti életforma meg­változásával szinte máris ért­hetetlenné vált az utódok szá­mára jó néhány »ige«. Ki / mondja ma a nagyotmondó I emberre, hogy viszi a lova? A sikeres emberre, hogy jut a lova? A kapzsi embert ki érteti szóval, hogy az ökör alatt is borjút keres? »Ki miinek nem mestere, an­nak megölője« — jegyezhet­tem föl egy másik falusi por­tán ezt az igazságot. S ugyan­itt a »Csizmáiban kezdte, bocskorban -végezte« rosszal­ló, elítélő kifejezést. Az epe beszélt a gazdából, aki egy kenyéren volt a fiatalokkal. Egész életében aszerint élt, ki mint kalapál, úgy kaszál, azaz: csak akkor várhat va­lamit az élettől az ember, ha tesz magáért. Semmilyen si­ker nem születhet munka nélkül. A paraszti lét arany- szabálya, törvénye, megszív­lelendő jó tanácsa a kései nemzedékellnek, az »Ettél tegnap, egyél holnap!« pa­rancsolata volt; a szántóve­tő embert a beosztásra — mai 'kifejezéssel: »a tartalék fontosságára« — figyelmez­tette. (Mennyivel üresebben csörömpöl a mai, divatos ki­fejezés!) Hozzá indu ham az iskolá­ba, de már hazament. Az osztályfőnöke mondta: — Tudja, a Zolikát — őa születés sorrendjében a ha­todik gyerek a családban — most veszik állami gondo­zásba, elviszik hazulról, s még egyszer látni szerette volna. Két hete, mióta meg­tudta, hogy elmegy a testvé­re, nem lehetett bírni vele... As intézet igazgatójának véleménye: — Ahogy divatos szóval mondják, nagyon ingersze­gény környezetből került hozzánk ez a gyerek. Ti­zennégyen vannak testvé­rek, most várható a tizen­ötödik. Tibi a család gyé­rét). A két játékos egymásra néz, mit lehet tenni, »lebuk­tak«. S ekkor megjelenik a sö­rösüveg. Alattomosan, lapul­va bekúszik, besettenkedik a kezek között, megtalálja a szomjas szájat, szemtelenül itatja magát, fokozza a já­tékkedvet, a bátorságot, új erőt ad, mígnem felcsattan a felügyelő hangja, kérem, azt tessék kivinni, ez nem kocsma, itt nem lehet söröz­ni. Tényleg nem játékbar­lang ez, hanem kikapcsoló­dási lehetőség. Vajon hány titok cserél gazdát, hány üz­let kötődik, hány új ismeret­ség szövődik itt naponta? Másnap reggel, mint min­dennap, megjelenik a sze­relő. A gépeket naponta el­lenőrizni kell. Rémes, hogy mennyi baj van velük, pe­dig drága importgépek, de az is lehet, hogy nem ben­nük van a hiba. Mégis érde­mes pátyolgatni, gondozni őket. hiszen a csalások, ron­gálások ellenére is csaknem 60 ezer forintot »hoznak a konyhára« havonta. A, Á. r Mert — mi tagadás? — át­alakulóban a nyelv. A fan­táziát ropható gépcsodák vi­lágában sajnos egyre fantá­záátiamabbá sivárul a beszélt hyeliv. Az érzékletes képek, szólásmondásak helyébe ke­vésbé kifejező klisék rögzül­tek. A kikopott, de olykor még idejét sem múlt metafo­rák, évszázados tapasztalato­kat sürítő szép mondások he­lyett nem születtek meg a ha­sonlóan kifejező maiak. Hiva- taloskodó szakkifejezésekben A példaadó Fekete szemű rak« közöl harmadiknak látta meg a napvilágot. Ne­héz körülmények között él­nek, tapasztalatból mondom, mert voltam náluk. A gye­rek a falusi iskola egyik leg­jobb tanulója volt, s állítom, nem mindennapi tehetség __ R endkívül jó füle van a ze­néhez. Nagyon jók a logikai képességei is. Városi iskolá­ban végzett gyéreiknél, is rit­ka világszemlélettel jött hozzánk. Az asztalosszakmát azért választotta, mert kicsi gyerekkorától imádja a fát; sokat faragott, sok szép dol­ga van nálunk, az iskolában is. Ismét az osztályfőnök; — Elég nehezen illeszke­dett be a közösségbe. Csen­des, visszahúzódó típus. Be­iratkozás után több mint két hétig nem jött, aztán, ami­kor végre megjelent, beje­lentette. hogy nem volt ked­ve ... Azóta viszont egy na­pot sem hiányzott. Nem él- tanuló, nagyon rapszodikus; de éles eszű, nagy szókin­csű. Rengeteget olvas, ez lát­szik rajta. A fekete sziemû: — Csak egy-két embert szeretek. — Miért nem többet? Le­néznek, mert cigány vagy? — Azért is. meg egyébként is. Nehéz olyan közösséget találni, ahol az ember iga­zán jól érezheti magát. A testvéreimet, a szüléimét na­gyon szeretem, pedig tu­dom, hogy nem mindig ér­demlik meg. Sőt legtöbbször nem. Muszáj .kiszakadnom közülük, mert nem elet ez «‘gaaftag«: egyeeMSSsr ü eáenaet is megtűrő »egyve­leg« nyelvhasználat kezd uraBsodini mór falun ts. S «mi tragikussá válhat: a re­alista irodalom, ha valóság­hű képe kíván lenni a világ­nak, »kénytelen« átvenni ezt á nyelvezetet. (Jó néhány ilyen mű született már, de most még színes az összkép.) Ter­mészetesen nem könnyű úgy igény esnek maradni, hogy ne szenvedjen csorbát a hiteles­ség. Minden egyes ember fele­lős az anyanyelvéért. És: »Amint rakod tüzed, úgy for­ralod vized.« így; hiszen van, ahol a ku­tyának jobb sora van, mint nálunk sokszor a testvéreim­nek. Elég szép ösztöndíjat kapok, ezt be tudom oszta­ni. Apámnak meg azt mon­dom: nem adok belőle, mert ezt nekem adták, és nem arra, hogy ő eligya a kocs­mában. Hiszen majdnem az összes családi pótlékot arra költi. — Dolgozik valahol aas édesapád? — Néha a termelőszövet­kezetben. De csak annyit, amennyi ahhoz kell, hogy a családi pótlékot felvehesse. De nem mondok én már ilyeneket. Meg a nevemet se tessék ám kiírni, mert ak­kor nagyon megverne.., — Most elsős vagy. Érzel magiadban annyi erőt, hogy elvégezd a szakmunkáskép­zőt? — Igen. Aztán meg a gim­náziumot. Nagyon szeretek tanulni, meg a könyvtárba járni. — Mióta foglalkozol fara­gással? Ameddig csak vissza tu­dok emlékezni, mindig na­gyon szívesen foglalkoztam a fával. Emlékszem, apám nagyon sokszor megszidott, mert belefaragtam a szélt lábába, az asztal lapjába. Amikor nagyobb lettem, a környékbeli gyerekekkel jár­tuk az erdőt; válogattuk a fát, kerestük azokat a szép, természetes alakzatokat, amelyek segítséget és ötle­tet adnak a munkához. Sze­retem azt is. amit most csi­nálok. Úgy érzem, ez a mun­ka olyan, mint a művészet. Mindig más, és mindig ér­dekes. Köl tési Zsolt Gyertek játszani VTsegrádra! A bábmozgalom szerepe a közművelődésben feleségéről meg a halról cí­A színpompás hölgy jáfszani hív A mama a játékgépek rabja L. L. Budapesti érdekességek ••• '*3 Érdekes kapudísz a várnegyedben, a Tárnod utca 1. sz. házon. A latin szöveg nagybetűiből kiolvasható a római számokkal alkotott évszám, 1784, a ház építésének időpontja. Képek a somogyi zeneoktatásra!

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents