Somogyi Néplap, 1980. január (36. évfolyam, 1-25. szám)

1980-01-04 / 2. szám

Dráma a képernyőn „Mi bízunk abban, hogy minden szükséges megvan Önöknél s önökben ahhoz, hogy többé ne forduljon elő, hogy az ország népét legnagyobb fórumaink egyi­kén át fertőzzék, sorvasszák, gyengítsék erkölcslazító műsorral.. Többen írták alá azt a le­velet, amelyet egy magyar tévéjáték nyomán a Televí­zióhoz címeztek a fölháboro­dott nézők. (A fölháborodás nem volt egészen indokolt.) Nem ritka az ilyen levél, bár a nézőszámokhoz képest elhanyagolható a számuk, különösen ha arra is gondo­lunk, hogy akiknek tetszik egy magyar tévéfilm vagy tévéjáték, ritkábban nyúlnak a toll után. Persze sok százezer néző hallgatása nem feltétlenül a beleegyezés, a tetszés jele. Azt kell tapasz­talni, hogy a nézők vélemé­nye — finoman fogalmazva — megoszlik a magyar mű­veket illetően. Ami persze azért is természetes, mert évente hatvan-nyolcvan pro­dukció kerül a közönség elé. s közöttük ilyen is, olyan is bőven akad. Mégis ha e számhan nagy, műfajban és minőségben pe­dig annyira megosztó me­zőnyben valami jellegzetesei kerestünk, akkor mit talá­lunk. A kérdést azért is jo­gos föltenni, mert az utób­bi fél esztendőben vita is kerekedett arról, vajon nem becsüli-e alá a magyar köz­vélemény — s mindenek­előtt a kritika — a Televí­zió drámai alkotásait. (Külö­nösen a Nézőpont című mű­sor nyáron Veszprémben fölvett interjúi fogalmaztak ilyen szemrehányóan.) Vegyünk tehát sorra né­hány megközelítési lehető­séget, hogy valamilyen ob­jektív ítéletet fogalmazha6- siunk meg, amely többé-ke- , vésbé egyformán helytálló arra a sokféleségre, amit a műfaji megjelölések tévéjá­téknak vagy filmnek titu- . Iáinak ! Azt a fent idézett levélben leírt vádat, mely szerint a Magyar Televízió fertőzi, sorvasztja, lazítja az erkölcsöket, nyugodtan el­ejthetjük. A nézők többsége tudja, hogy a műalkotás üzenete, sugallata a művész tehetségén kívül nem kis részben attól függ, milyen szemlélettel. milyen néző­pontból közelít az alkotó a valósághoz. Némi sajnálattal kell megállapítani, hogy az el­múlt hónapokban csakúgy, mint az elmúlt egy-két esz­tendőben, egyre kevesebb az olyan tévéjáték és -film, amelyik a máról szólna. Példaként elég átnézni há­rom hét tévéújságjait, mondjuk november 5. és 25. között. Hat produkció ke­rült a közönség elé, s mind­össze egy, az ítélet nélkül Megújul a színház-ÿy ■■•tot Felújítják a debreceni Cso­konai Színház épületét A mór—bizánci stílusú műem­lék színház 1865-ben készült, Ska.lnit.zky Antal tervei alapján. A felújítással előre­láthatólag 1981. december 1- ig végeznek. című új sorozat: harmadik darabja az, amely ma élő hősöket választott. Am ez a sorozat is inkább a külföl­di krimiket pótló magyar bírósági ügyek szórakoztató szándékú földolgozása. Személyes beszélgeté­sekből is kiderül, hogy a tévéalkotók félnek, húzódoz­nak a mai témáktól. Még azok a művészek is gondol­kodnak, hogy kitartsanak-e, akik eddig vállalták a koc­kázatot. Mert ismerjük el: valóban nagyobb a kocká­zat. mintha klasszikus iro­dalmi műveket vagy kor­társ íróknak a 7 múltban játszódó históriáit elevení­tenék meg. Nem csoda hát — bár magyarázni lehet, de elfo­gadni nem ezt a menekülést —, ha inkább a közeli vagy távoli múltban játszódó iro­dalmi műveket részesítik előnyben a rendezők. Ebben a vizsgáit három hétben ilyen mű is akadt. (Leszá­mítva Zelk Zoltán mesejá­tékát.) Elég nehéz valami közös vonást találni a Há­romszoros halállal (író: Htt- bay Miklós, rendező: Gábor Pál), a Dózsa kaporsói (iró: Győré Imre, rendező: Radó Gyula) és az Anyám köny- nyű álmot ígér ((író: Sütő András, rendező: Sík Fe­renc) között. Nem csak té­májuk és megvalósításuk technikája, színvonala más és más, hanem a drámai kérdések föltevésének szán­dékai is különböznek. A né­zők persze a maguk számá­ra e kérdésfeltevéseket ak­tualizálhatják is, de az al­kotókat — minden jel sze­rint — e kérdések bemuta­tása foglalkoztatta, és nem az, hogy a ma nézője mit kezd vagy kezdhet-e egyál­talán valamit ezekkel a kér­désekkel. Ha nagyon odafigyelünk, talán mégis fölfedezünk két i általánosítható vonást, és nemcsak a múltban játszódó történetekben. Az egyik : mintha valamennyi alkotó­nak az lenne a meggyőző­dése, hogy a képernyő kis méretein a beszédnek, a szavaknak, a dialógusokban megfogalmazható konflik­tusoknak van elsőrendű lét- jogosultsága. Erősen vitat­ható elképzelés ez. Akár film-, akár elektronikus ka­merával készítik a felvéte­leket, egyaránt mód van rá, hogy az egész embert mint­egy letapogassa a kamera, aki így, teljes személyiségé­vel bemutatva, többet árul el magáról, a többi ember­hez és a tárgyi környezet­hez való viszonyáról, mint a legköltöibben megfogalma­zott, csak éppen steril, élet­idegen dialógusok sora. Három vagy hat. mű alap­ján mindez persze túl som­más ítéletnek hangzik, de ha emlékezetünkben tovább böngészőink, sok hasonló je­lenségre bukkanunk az el­múlt egy-két esztendőben. Végül is mindössze ennyi­marad a markunkban: a magyar tévé drámai művei közül kevés a mában ját­szódó alkotás, és sok a dia­lógus. S amennyire jó a mű­faji, stiláris sokféleséget is fölfedezni, annyira aggasztó, hogy ritka az igazán erede­ti gondolat, egy igazság ki­mondása, fölmutatása, el­terjesztése érdekében szen­vedélyesen elkötelezett mű. Jó lenne pedig, ha évi het- ven-nyoievan produkcióból legalább egy tucat ilyen is akadna. Meg azt is elvisel­nénk, ha kifejezesi formá­jukban kócosabbak, fésület­lenebbek vagy akár szin- házszerűek is lennének. S bizonyára a nézők többsége elviselné, ha az ilyen mű­vekre néhányan fölháboro­dott levelekkel reagálnának. Mert a nézők is megvédik azt — ami védelemre igazán erdemes. L. Amikor a pedagógus puskázik Egy este a népszámlálókkal Török Gyöngyi kicsit meg­ijedt, amikor pontosan meg­tudta, mit vállalt. — Tulajdonképpen vélet­lenül kerültem a népszám­lálók közé — mondta, ami­kor fölhívtam telefonon, és megkértem, hadd tartsak vele az első este. — A ba­rátnőm ment volna, de köz­bejött neki valami. Két ha­talmas házat kell végigjár­nom — mutatja a listát. — A 48-as ifjúság útján kez­dek, s utána megyek a Hon­véd utcai házba. Gyöngyi a színháznál ad­minisztrátor, 19 éves. Első­sorban azért jelentkezett, mert szereti közelebbről megismerni azokat, akik kö­rülötte élnek. Hát most lesz rá alkalma! Az első este Balázs Györqyné is a számlálóbiz­tossal tartott, felülvizsgáiló- ként. Neki nem újdonság ez a munka: pedagógus a Kis­faludy utcai általános isko­lában, és korábban is részt vett már népszámláláson. Gyöngyi ideges: szilveszter óta fájt a foga, ma végre kihúzatta, s így alig tud be­szélni. — Hú, de remeg a gyom­rom — toporgott, amikor megszólalt az első lakásban a csengő. Kár volt azonban idegeskedni: senki sem nyi­tott ajtót. Később megtud­tuk : ide csak jóval hat után lehet jönni. Tóth Györgynéhez csen­getünk be. Amikor elmond­juk, mi járatban vagyunk a szobába invitál. A másik szobából a kéthónapos cse­csemő mellől egy fiatalasz- szony jön be. Hellyel kínál­nak, aztán kávéval. De most nem lehet, dolgozni kell... Először a lakásösszeíróívet tölti ki a számlálóbiztos. Ki­csit nehezen megy: az alap­területeket kellene pontosan meghatározni. Aztán jönnek a személyösszeíróívek. Né­gyet kell kitölteni, hiszen a fiatalasszony férjének is ez az állandó lakása, bár jelen­leg Pécsen van — ott tanul a műszaki főiskola nappali tagozatán. A személyősszeírólapokkal már baj van: a régi iskolák pontos címét is rá kell ve­zetni/ és több, első pillanat­ra érthetetlennek ható kér­désre kell válaszolni. Gyön­gyi tölti ki a nyomtatvá­nyokat, Balázsné előtt pedig ott az útmutató, s ha vala­mi nem világos, meg lehet nézni. »Puskázik a pedagó­gus« — állapítjuk meg, pe­dig még készült is ... Lassan telnek az ívek. A legkisebb családtag — Zoli­ka — még nem tud válaszol­ni, csak pityereg időnként. A papírra ennek ellenére föl­kerül : férfi ! A következő lakásban hárman élnek: férj, feleség, édesanya. A férj tévét néz, az asszonyok válaszolnak he­lyette is. Szóba kerül a munkahely, közös ismerőst is találunk. Oldódik a lég­kör. Itt főleg az édesanya adatai gyűlnek össze nehe­zen. A régi, pápai iskola — az irgalmas nővéreké — cí­mére, bizony, már nem em­lékszik. Idős házaspárhoz toppa­nunk be. Épp ott van a lá­nyuk is, és gyorsan kiderül: ismerős. Balázs Györgvné bemutatja a fiatalasszonyt: — A tanfelügyelőnk. Aztán az úi órarend is szóba került. Gábor, az uno­ka is örül: most nyugodtan torkoskodhat, nem figyelnek rá... Itt igazán közösen történik az ivek kitöltése. A lámpa alá ültetik a népszámlálót, de segítség ide, segítség oda, most is sokat kell »puskáz­ni« ... — Majd belejövünk —így a népszámlálók. Hát erre bizony nincs sok idő: két óra hosszat tartott míg a három lakásban végieztek. — Nagyon lassan ment — állapítják meg. — Holnap egy kicsit talán korábban kellene kezdeni... — Én főleg szombaton és vasárnap szeretnék sokat dolgozni — mondja Gyön­gyi, akinek — úgy láisá'k — az idegessége is elmúlt. Holnap már egyedül megy, a felülvizsgáló pedig más számlálóbiztossal tart. Gyöngvinek 300 embert kel összeírnia, s Bálázón« hoz 1800 lakosnak az adatai futnak be. A munka nem ér véget azzal, hogy becsukó­dik mögöttük egy-egy la­kásajtó: az éjszaka egy ré­sze is rámegy még, mire otthon rendszerezik az íve­ket. s ellenőrzik, vajon nem hibáztak-e valahol. Mert té­vedni nem szabad. Elbúcsúzunk. Gyöngvi mo­solyog: mind a három he­lyen. ahová eljutottak, ked­vesek voltak az emberek. Holnap talán már gyorsab­ban megy majd ... Dán Tibor A KO Gyerek voltam, amikor ■valahol a patak partján rá­találtam a köre. Derék, krumpliméretű barna ka­vics volt. Legömbölyödött az idők folyamán, s olyan szép meleg fénye lett. mikor vízbe mártottam, mint a friss májnak. Ahogy szálltak rtz évek, elfelejtettem a követ, mint annyi más apróbb-nagyobb dolgot. A napokban egy át­szeli barna kavics az eszem­be juttatta, s ahogy ezt a mostani kavicsot néztem, valami a szívembe sajdult... — Láttam én már ilyen követ — mondta nagyanyám —, amikor m utattam neki a kavicsot. Kislány koromban nekem is volt egy, de aztan hegy lett belőle. — Hegy? — csodálkoztam. — Az bizony! — Hát az meg hogy le­het? — Csak úgy, hogy elültet­tem. Az utam. sokáig kapál­tam fölötte a földet, gyom­láltam, öntöztem, es elég ha­mar egy szép kis hegyecske kerekedett a köböl. Először alig volt nagyobb, mint az öklöm, aztán akkora lett mint egy sárgadinnye, majd éppen olyan magas, mvnt én; de nőtt-nőtt egyre, s a végen olyan óriási hegy lett belőle, hogy a hazunk is rá­fért a tetejére, még esők nem is lötyögött. — Hát ezt a hegyet te ül­tetted, nagymama? — kér­deztem döbbenten, mert a nagyanyám hegyen lakott. Ott állt a házuk épp a te­tején. — Én is ültethetek hegyet? — Hegyet nem, de ha ezt a. kavicsot elülteted, és gon­dozod fölötte a földet, meg­lehet, hogy ebből is hegy no, mert alkalmatosnak látszik. A kő még aznap a, földbe került, a káposztaágyások mellé. Ügy gondoltam, nem baj, ha nem nö akkorára, mint a nagyanyám hegye, elég, ha csak egy kis púpot növesztek rá, épp csak ak­korkát, ameklccrrától a kör­nyékbeli gyerekekkel szán­kón lecsúszhatunk. Mert m,ár decemberben jártunk és nagyapám az Ízületeiben érezte, hoQy jön a hó. A hó Megérkezett, de a hegyecske nem akart elő­bújni. Hiába öntöztem. A viz is megfagyott. Hiába görh tettem el a csontkemcny földön a játék kapát, hatás­talan maradt münden igye­kezetem. — Majd tavasszal — biz­tatott (nagyanyám. De a ta­vaszi olvadás sem hozott eredményt; sem a nyár, sem az ősz. Októberbe fordult az idő, amikor értem jöttek a szü­leim, hogy visszavigyenek a városba; elmúlt már végleg a szamarköhögesem. Nem várhattam tovább, ebed után kisurrantam a. kertbe, s nagyanyám kapájával for­HÉTVÉGI j TÁJOLÓ Uj filmek és régi „slágerek” Ki tudja, friss hó borít­ja-e majd a tájat a hét vé­gén is vagy »felkér ruha« nélkül várnáik bennünket a szántók, ligetek? Annyi bi­zonyos: nincs lelket vidítóbb program, mint a buszvégál­lomástól rövidebb sétára in­dulni, nagyokat szippantva az éles, tiszta levegőből, s gyönyörködni a tájban. Itt a tél. Lám — és nem soroljuk ezeket —, sok közművelődé­si intézményünk tervezett szá.nkókirándulást a gyere­keknek. Reméljük, sikerül majd a vidám ródliver- seny. A marcali helyőrségi művelődési otthonban ma egyéni asztali tenisz-vetél­kedőt rendeznék az iskolá­soknak, s lese rexverseny és tekeviadal is. Az ottani mú­zeumban a Barátság hídja nemzetközi fotókiállítás »vendégeskedik« — sok né­zője van,. Hétfő kivételével 9—17 óra között tekinthető meg. Rendszeresen megkapja tájolónkat a kaposvári SAÉV-szállö művelődési otthonának havi programját is: nagyon gazdag a kíné let. Januárban például kétszer szerepelnek a szálló hetedik emeleti termeiben a pécsi körzeti tévéstúdió munka­társai. »Mikor juhászbojtár voltam« című filmjüket két somogyi fafaragóról forgat­ták. A Pódium műsor e hglvi gatni kezdtem a földet, ahol a kő feküdt. De nem talál­tam rá. Nem tagadom, na- gyon fájt a kő eltűnése. Ta­lán még sírtam is, mert rmigyamyám kisvártatva meg­jelent a veteményesben. Nem kérdezett semmit, fölvette a kapát és módszeresen for­gatni kezdte a földet. A kö előle is elbújt. — Egy dolgot elfelejtet­tem, mondta nagyanyám, és letette a kávát. — Bizony, csak ez történhetett. Ogv « a dolog, kisunokám. hogy te az én kövemet találtad meg. Amit egyszer elültettél? — néztem rá. Az új fordulat fölkeltette érdeklődésemet, s enyhítette a csalódás fáj­dalmát. — Azt hiszem, ez ugyanaz a kö volt. Csakhogy elfelej­tettem. hogy az ilyen kövek­ből, miként minden magból, egyszer nőhet valami. Ez a derék kö mér megtette a kö­telességét. Békésen pihent, amikor te rátaláltál. Tilta­kozni nem tudott, mert a kövek nem beszélnek. Elül­tetted. az meg elbújt szé- ; gyenében. hogy soha senki ne találhassa meg. S-cnueli­le. horjy csalódást okozott­Tetszett is, nem is n ma­gyarázat, de jobb megoldást én sem tudtam. Beletörőd­tem hát, s később a városi kalandok elfeledtették ve­lem az egész históriát. Csak most jutott ismét az eszem,- be. hogy azt az útszéli barna kavicsot megláttam. Es azóta érzem. a sajgó hiányosságot. Benestk András vendégszereplője Sólyom Il­dikó szinművésiznő, az ifjú­sági klubban Boros Lajos önálló estjét rendezik meg. Lesz orvosi ismeretterjesztő előadás, és szó esik majd a szocialista életmódról, köz­élet iségröl is. A többi klub­ban ugyancsak értékes órá­kat tölthetnek a klubtagok. Színházunkban szombaton a Csárdásik irály nő című Kálmán Imre nagyoperettet adják elő. A .két »csárdás- királynőt« Olsavszky Éva Kossuth-díjas színművésznő és Nagy Anikó alakítja. Va­sárnap Bereményi Géza fia­tal író Halmi vagy a tékoz­ló fiú című tragikomédiája kerül színre Gothár Péter rendezésében. Kissé tágabb optikát nyi­tunk most a filmszínházuk műsorának. Nemcsak a hét­vége filmjeit ajánljuk, ha­nem az egész hónap új be­mutatóit. »Égigérő fű« cím­mel színes magyar filmet vetítenek a Vörös Csillag moziban a gyerekeknek: Pa- lást.hy György rendeste, a Locomotiv GT együttes szol­gáltatja a kísérőzenét. Rajz János, Fóiw.y Márta, Dayku Margit is játszik benne. A »felnőttprogram« hét végén A kérdés című színes, szin­kronizált francia film, ame­lyet l Murent Haynemann rendezett az 1956-ban kez­dődött algíri csata előzmé­nyeiről. A' Szabad Ifjúság mozi első előadása A dervis lerombolja Párizst című szí­nes, szinkronizált szovjet kaLandfilm, az esti két ve­títés Homan Polanski ame­rikai krimije, a Kínai ne­gyed. A rendező is játszik saját filmjében. A Lati,ne a művelődési központban A fej nélküli lovag című May- ne Reid-könyvből készült szovjet alkotást játsszák szombat—vasárnap. S most a hónap további új filmjeiről! Januárban fogjuk látni a Nada csoport című Claude Chabrol-fil­met, Manchette regénye alapján. (Egy anarchista csoport arra készül, hogy elrabolja az Amerikai Egye­sült Államok párizsi nágy- köveiét...) Könyvsikerré lett nálunk is — már má­sodszor adták ki tavaly ka­rácsonyra — Mario Vargas Llosa Pantaleon és a hölgy­vendégek című maró szatí­rája. A belőle készült szí­nes. szinkronizált dominikai film egyik rendezője maga az iró. Vetítik majd A burzsoázia diszkrét bája című Bunuel- fil.mei is. Szabó István új alkotását szintén a Vörös Csillag films-in,hájban lát­hatjuk. á cime: BizaLom. A másik magyar bemutató Szász Péter »Hogyan fe­lejtsük el életünk legna­gyobb szerelmét..? című munkája, melyben a fősze­repet Pécsi Ildikó alakítja.

Next

/
Thumbnails
Contents