Somogyi Néplap, 1980. január (36. évfolyam, 1-25. szám)

1980-01-04 / 2. szám

*vp;y tniAG PROLETÁRJA!, E G YES U L JE TE m Arai 1,20 Ff SOMOG/I NÉPLAP I AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA 1 XXXVI. évfolyam 2. szám 1980. január 4„ péntek Társközségek fóruma Somogy aprófalvas telepü­lési viszonyai miatt nagyon fontos a mozgalmi tevékeny­ség összehangolása a szék­hely- és a társközségek ncp- f ron tb izo t tságai között. A közigazgatás, a gazdasági elet központjainak átrende­ződébe után több településen csak a népfrontbizottság ma­radt, megszűnt a párt-, a KlSZ-szervezet. Ez különö­sen megnövelte a testület fe­lelősségét a tájékoztatásban, a jelzések, a vélemények összegyűjtésében. Ez a helyzet szükségessé tette egy olyan fórum meg­teremtését, ahol az egyéb­ként önállóan tevékenykedő bizottságok összehangolhat­ják elképzeléseiket, tervei­ket, tevékenységüket. Most már hatéves a társközségek népfrontelnökeinek a fóru­ma. Kezdetben évenként kétszer hívták össze a tiszt­ségviselőket. Az egyik fóru­mon a munkatervek elkészí­tését, a téli politaikai isme­retterjesztő előadások, nép­frontestek, fórumok meg­szervezését beszélték meg, a másikon pedig az egész évi társadalmi munka ter­veit, menetet határozták meg. A megyei párt-vb 1978. jú­nius 19-én megtárgyalta, mi­kent lehet továbbfejleszteni a népfront bizottságok lakó- területi munkáját. A felada­tok között azt is meghatá­rozták, hogy a községi párt­bizottságok és -vezetőségek mozdítsák elő a községi nép­frontvezetők negyedéven­kénti tanácskozásait. A Hazafias Népfront me­gyei bizottsága rendszeresen figyelemmel kíséri e fóru­mok munkáját, eljuttatja ja­vaslatait a községekbe. A megyei elnökség megállapí­tása szerint tavaly a körze­tek többségében tervszerűb­ben dolgoztak, a feladatok összehangolása is fejlődött. Néhány tanácsi körzetben, mint például Kánya, So- mogyvár, sokkal nagyobb támogatásra volna szükség a pártvezetőségek részéről. A legtöbb helyen a pártszer­vek vezetői a határozat szel­lemében nagy felelősséggel segítik a népfrontelnökö­ket Üj kezdeményezés a kéthavonkénti tanácskozás a nagyberki körzetben. A párt- bizottság kezdeményezésére a párttitkárokat is meghív­ják e fórumokra a lábodi körzetben. A feladatokat összehan­goló tanácskozások nyílt esz­mecseréi, a kölcsönös tájé­koztatás, a tervek, a határo­zatok ismertetése elősegíti, hogy a székhely- és a társ­községek lakossága közösen, jó szellemben dolgozzon együtt a tanács terveinek megvalósításán, minél na­gyobb értékű társadalmi munkával gyarapítsa körze­tét. Ez az összefogás nagyon jól érződik például a XII. pártkongresszus és a felsza­badulás 35. évfondulója tisz­teletére kibontakozott tele­pülésfejlesztési verseny fel­ajánlásaiban is. A kezdeti útkeresés után e fórumok tartalommal telí­tődték meg, most már egyre .jobban kikristályosodik a jó munkamódszer is, így a ta­nácskozások mindinkább be­töltik szerepüket, megfelel­nek rendeltetésüknek. Ez le­mérhető a testületi élet pezs­gővé válásán, a béke-, a szo­lidaritási gyűlések, a politi­kai ismeretterjesztő előadá­sok atimi»rt Két turbinát indítanak idén az atomerőműben Sikeres év után újabb erőpróba Pakson nagy erők kon­centrálásával, a szervező előkészítő, ellenőrző és irá­nyító munka javításával, a folyamatos munkarend be­vezetésével 1979-ben teljesí­tették az atomerőmű építé­sének pénzügyi programjai. A felhasznált mintegy 6.5 milliárd forint a műszaki feladatok sikeres megvalósí­tását is jelentette. Az ered­ményekről, gondokról és a további tervekről Balogh Ernő, az Erőmű Beruházási Vállalat főmérnöke adott tájékoztatást Mint elmondotta: az első magyar atomerőmű építése alapvetően eltér a szocialis­ta országokban korábban épült típusoktól. Jellemző erre, hogy a több mint egy­millió légköbmétert magá­ban foglaló fő- és segédépü­let építési feladata csaknem kétszerese a korábbiakénak. A minőségi követelmények is szigorúbbak. Az új beren­dezések. a biztonsági rend­szerek megismerése, beszer­zése. a tervek kivitelezése jelentős többlet létszámot és időt kívánt. — Nagy erőfeszítések árán 1979-ben sikerült fokozni a tempót Jellemzésül néhány adat: a létszám ötezerről 9 és félezerre növekedett egy esztendő alatt 70 600 köb­méter normál s ezer köb­méter nehézbetont nyeltek el az épületek, több ezer tonna építészeti vasszerke­zet készült. Befejeződött há­rom óriásdaru szerelése. Megindult a gőztermelés két kazánban, feszültség alá ke­rült a 120 kv-os szabadtéri alállomás. Üzembe helyezték a vízelőkészítő berendezést, megépült a vízkivételi mű. A reaktorboxban helyére ke­rültek a 162 tonna súlyú gőzfejlesztők, s számos más nagyberendezés. — Bármilyen imponálóak is ezek az eredmények, az 1980. évi feladatokhoz ké­pest csak előkészítő munká­nak számítanak. A műszaki, építő és szerelő szakembe­reknek 11 milliárd forint értékű programot kell meg­valósítanak. Ezekben a na­pokban kezdődnek a rend­kívüli tisztaságot igénylő »fehérköpenyes- szerelési munkák. Kiemelkedő ese­mény lesz az első reaktor- tartály beemelése, belső sze­relésének indítása március végén. 9 legnehezebb fel­adat talán a villamos és műsizerautamaititoai szerelői­re vár. Rengeteg kábelezé­si, impulzuscsövezési mun­kával igazodniok kell az ütemhez és sok helyen már a második félév elejére biz- tosítaniok kell a próbák fel­tételeit a gépházban az 1. számú turbina júliusi, a 2. számú turbina októberi in­dítása a cél. Addig négyezer tonna berendezést, csőveze­téket, 3000 armatúrát kell felszerelni és kipróbálni. Az első egység üzembehelyezé­sét megelőző munkák finisé­vel egyidejűleg épül a má­sodik 880 megawattos erő­művi egység. Újfajta izzólámpák gyártását kezdte use* 1978­ban az Egyesült Izzó, s az idén bővítette a választékot: konstruktőrei kifejlesztették a Tungsraphot lámpákat. Ezek már nem sugároznak meleget. Az új lámpák különösen al­kalmasak kirakat világítására, díszkivilágításra, valamint olyan helyeken, ahol a pontfény használata szükséges. (MTl-jotó — Hadas János felv. — KS) Egy határozat nyomában Kunyhóból lakóházba «-Kaposváron a fejlődés el­lenére sem csökken a put­riik száma. Földbe vájt kunyhó ugyan nincs, de Tö- röcskén még mindig három család él olyan kajibában, amely lényegében hasonló körülményeket jelent. A Ke- cel-hegyi cigányháznál 4, a Schönherz utca végén 14 csa­lád él putrikban." — E so­rokat egy tanácsi jelentési­ből idéztük, amely két évvel ezelőtt, 1978 januárjában kelt. Egy hónappal később született meg a városi ta- nács-vb határozata a kapos­vári putrik teljes fölszámo­lásáról. A határidő: 1979. december 31-e. Kaposváron hét, a határo­zatban felszámolásra ítélt kunyhó -mégis megérte az 1980-as évet. Ennek ellenére a helyzet — tanácsi megíté­lés szerint — kedvezőnek mondható. 1977 tavaszán a kedvezményes lakásépítési akció keretében — amelynek célja a szociális és egész­ségügyi szempontból elfo­gadhatatlan lakások felszá­molása — a megyeszékhe­lyen 49 építési telket jelöl­tek ki a Schönherz Zoltán utcában, s az építést is meg­kezdték. 1978-ban ez a fo­lyamat meggyorsult, sorra épültek a kedvezményesen — illetve a szociális hely­zettől függően ingyen — adott telkeken a családi há­zak. Az építkezők 120 ezer forint építési kölcsönt is kaptak kamatmentesen. A jogosultaknak csupán egy feltételt la^tUbb egyéves munkaviszonyt kel­lett igazolniuk. A ma még álló hét kuny­hóból kettő az idén valószí­nűleg megszűnik — a lakók a tavasszal kezdik az épít­kezést. A megmaradó ötnek a sorsa bizonytalan, lakóiké azonban a saját kezükben van: hiszen segítséget az kaphat, aki nemcsak szeret­né a jobbat, hanem tesz is érte valamit. Nagyobb feladatok előtt Munkásgyűlés a Videotonban (Tudósítónktól ) Hagyomány a Videotonnál, ’hogy az új évet munkásgyű­léssel kezdik. Január 3-án reggel hét órakor a tabi gyáregységben is megtartot­ták az év eleji termelési ta­nácskozást. Mohos József igazgató tartott tájékoztatót. Ismertette a vezérigazgató értékelését — azt, hogy a vállalat tavaly is megoldot­ta feladatát, a minőség és a munkafegyelem tovább ja­vult. Az 1980-as feladatok­ról szólva a tabi gyáregység igazgatója kiemelte: még ru­galmasabban kell alkalmaz­kodni a változó piaci felté­telekhez, tovább kell javí­tani a minőséget és biztosí­tani az ütemes termelést, a határidőre történő szállítást, csökkenteni kell a költsége­ket, javítani a szervezést és hatékonyabb gazdálkodást kell megvalósítani. Ezután a számítástechni­kai gyár 1979. évi eredmé­nyeit és az idei feladatait ismertette, majd így folytat­ta: — A nehézségek, az ese­tenként előforduló ütemte- lenség ellenére gyáregysé­günk eredményesen zárta az 1979-es évet Ahhoz, hogy feladatainkat teljesíteni tud­juk. mindet! dolgozónknak többet kell tennie. A gyárt­mányok bonyolultabbak, összetettebbek lesznek. Ezek pontos határidőre, minőségi követelményeknek megfele­lő ^elkészítése még jobb, pon­tosabb és fegyelmezettebb munkát követel mindenkitől. A feladatok végrehajtása érdekében tovább kell javí­tani a szakmai színvonalat, növelni kell a képzettséget. Rátettek” egymilliót >> Háromszáz vevő A belső szerelést végzik Martfűn a két és fél milliárd fo­rint ráfordítással készülő növényolaj*-' > ’»an, ahol az é\ második felében már üzemszerűen termelnek. tMTl-ioto — Bútíray Karoly felv.) (tudósítónktól.) Eredményes évet zárt a lengyeltóti a lesz vasboltja. Tizenhatmillió-négyszázezer forintos tervüket december elején teljesítették, s az év végéig még »rátetteik" egy­millió forintot. Az előző évihez viszonyítva így 3 mil­lió forinttal emelkedett a forgalom, pedig a vegyi és festékárukat kivonták ebből az üzletből. A boltvezető szerint álta­lában jó volt az áruellátás, ezen belül üveg-, porcelán és vasárukból, szinte min­den vásárló igényét ki tud­ták .elégíteni. Lengyeltótin kívül a környék hét közsé­gének lakói járnak ide vásá­rolni. Az idegen forgalmi sze­zonban pedig a Balaton kül- és belföldi vendégei közül is sokan fölkeresik ezt az üz­letet. Nem volt ritka a napi háromszáz vevő. A szövetke­zet vezetői azért is a legjob­bak között tartja nyilván a vasboltot, mert az itt dolgo­zók példamutatóan részt vesznek a munkaversenyben, vállalásaikat teljesítik. Az sem mindegy, hogy jelentős segítséget adnak a kisközsé­gekben, pusztákon, települé­seken működő kisboltoknak azzal, hogy a bolt árukész­letéből nekik is szállítanák árut. Újabb pihenőerdők A települések közvetlen közelében kialakított pihenő- erdők jelentik nagyon sok esetben a városi lakosság egyetlen kapcsolatát a ter­mészettel, ennélfogva a MËM »erd óátalakítási" fejleszté­si programjának a szó szo­ros értelmében közérdekű haszna van. Az év minden hónapjában a látogatók se­regeit fogadó, pihenőhelyek­kel. erdei pályákkal, esővé­dőkkel és szalon nasü tökkel ellátott terület 1979-ben mar oak nem 75 ezer hektárra kerekedett. A sikeres programot —, amely különben jelentős mér­tékű állami támogatást él­vez — az erdőgazdaságok tovább folytatják. 1980-ban a jelenleg mintegy 100-ra tehető p'ih“r> Vrdők számát további 8—10-zel növeli1 Több ezer hektárnyi erdő­ben teremtik meg a kikap­csolódás lehetőségét, egye­bek kozott Nagyatádon is. A belső szerelést végzik

Next

/
Thumbnails
Contents