Somogyi Néplap, 1980. január (36. évfolyam, 1-25. szám)
1980-01-04 / 2. szám
Tisztelt Szerkesztőség! Balatonföldváron a Sió Ipari Szövetkezet minden igényt kielégítő, csodálatosan szép fodrászüzletet nyitott. Sajnos a fűtés az üzletben nincs megoldva, pedig a hajfestéshez, hajmosáshoz meleg szükséges. A radiátorok hidegek, a gáz még nincs bevezetve. A Siesta gázkályha nem tudja befűteni a helyiséget. Az üzlet hideg, pedig a kinti hőmérséklet még nincs fagypont alatt. A fűtetlen helyiségben végzet hajmosás eredményeként a vendégek hajhullást, megfázásból eredő betegséget szerezhetnek be maguknak, s az ott dolgozók is nehéz helyzetben vannak, mert meggémberedett ujjaikkal alig tudják munkájukat elvégezni. A vendégek aláírását nem gyűjtöttem össze, inkább azt javasolom, hogy reggel hét óra körül győződjenek meg az illetékesek az embertelen helyzetről, és sürgősen intézkedjenek a vendégek meg a dolgozók egészségének védelmében. Tisztelettel: Márvány Ferencné BaiatonföMvár, Budapesti út 15. Tisztelt Szerkesztőség! A Kaposvári Háziipari Szövetkezetnél mint kötő-bedolgozó vagyok alkalmazásban. Eddig különösebb panaszom nem volt, azonban ez évi augusztus és szeptember havi munkabéremet nem kaptam meg. Reklamációmra az augusztus havi bért, 581 forintot sok utánjárással megkaptam, a szeptember havi bért nem. A szövetkezetnél két alkalommal személyesen, két alkalommal levélben reklamáltam — eredménytelenül. A siófoki postahivatalnál december 15-e körül érdeklődtem, de nyomát sem lelték a tudakozványnak. Munkabéremet szeretném végre megkapni. Nem tudom elfogadni mentségként, hogy az utalvány elveszett és nem tudják, mi lett a sorsa. Kérem a segítségüket, hogy elveszett munkabéremet végre megkaphassam. Tisztelettel: Horváth Imréné Siófok, Sorház u. 37. E/5. Találós kérdés nyomában Patikakutató Találós kérdést tett föl egyik kaposvári olvasónk. Azt kérte, mondjam meg: mi az a gyógyszertári cikk, amelyet ritkán említenek a házipatika tartozékaként, jóllehet nélkülözhetetlen a családban? Gondoljam csak el, mondta az olvasó — miután bevallottam, hogy szabad a gazda —. milyen kellemetlen helyzetbe került az üzemi orvosnál. Az volt az első kérdése a rendelőben: »Mennyi a láza?« S ő kénytelen volt azt mondani: »Ha én azt tudnám...« Néhány nappal korábban ugyanis eltörött otthon a lázmérő, s hiába keres azóta is újat Kaposvár gyógyszertáraiban. Arra kért, mondjam meg, hol kísérle225 ezer tonna A tenger kincseiből Kuba 5700 kilométer hosz- szú partszakasza, 1600 szigetecskéje és korallzátonya nagyszerű lehetőségeket nyújt a halászatra. Mint egy FAO-jelentésből is kitűnik: mindezt '1958 előtt alig használták ki, sőt a szigetország belsejében a hal mint táplálék ismeretlen volt. Most az 1958. évinél tízszerte több a halászzsákmány, s az előző évihez viszonyítva is 15 százalékkal emelkedett. Ma az ország minden lakosára 112 kilogramm hal jut évente. Szovjet segítséggel, 39 millió pesós beruházással, kiépítették a mai igényeknek megfelelő havannai halászati kikötőt, amely a maga nemében a kontinens legnagyobbja. A halászflottát ebben a tervidőszakban — 1976—90 — újabb négy nagy egységgel, egyenként 6000 tonnás hűtő—szállító hajóval bővítik. 1981-re már 65 ezer tonna halászzsákmányt tudnak készletezni további feldolgozásra. A további fejlődést biztosítja a szakembergárda gyarapodása is: a három szak-felsőoktatási intézményben 1960 óta nyolcezren kaptak diplomát. Ez év eredményei újabb dinamikus fejlődést mutatnak: a »tenger kincseiből« 225 ezer tonnányit fogtak ki az idén. Ebből 112 ezer tonna a házai piac, 113 ezer tonna pedig az export igényeit elégíti ki. tezhetne a siker reményében ... — Ha én azt tudnám ... — Nézzük csak. Itt van péljdául a Kossuth téri gyógyszertár: — Lázmérő? Nálunk nincs, viszont ajánlom, tessék érdeklődni az Ofotértnál, ők is árusítanak ... Az Ofotértnál körülbelül egy évvel ezelőtt adták el az utolsó lázmérőt, s azóta nem kaptak. A jó tanács itt sem hiánycikk: talán a gyógyszertárakban kellene próbálkozni... Próbálkozzunk tovább! Május 1. utcai patika: — Most kaptunk árut, de nincs közte lázmérő. Január közepén érdeklődjem ismét... A Kalinyin városrész gyógyszertára : — Pillanatnyilag nincs, de a jövő héten érdemes lesz tudakozódni... Gyógyszertári központ: a múlt év végén ötezer lázmérőt kaptak az Orvosi Műszerkereskedelmi Vállalattól. A szovjet importból származó szállítmányt most osztják szét a gyógyszertárak között. Vannak patikák, amelyek már megkapták. A megyeszékhely gyógyszertáraiban még hiánycikk a lázmérő. Elárulhatom : a Berzsenyi utcában van egy patika, ahol tegnap vettem egy lázmérőt. Mindössze tizenötharmincért. Nem tudom, ajánlhatom-e ezt a forrást á találós kérdéseket kedvelő olvasónak. Elképzelhető ugyanis, hogy bőséges készlettel itt sem szolgálhatnak. Akkor aztán felszökik a... S kezdhetjük élőiről... H. F. XXXVI. évfolyam 2. szám 1980. január 4., péntek Ajándék — vándorúton Cserebere az üzletekben Meglepetést szerezni öröm, de legalább ekkora örömmel bontogatjuk a karácsonyfa alá helyezett, szépen csomagolt ajándékot. Nem egyszer alig tudjuk visszafojtani csalódásunkat: »Hiszen nekem már van ilyen!« Az ajándék lónak viszont nem illik a fogát nézegetni, s hogy gyakran mégis megtesszük, azt az üzletek eladói bizonyíthatják ... Kaposváron, a Május 1. utcai játékboltban a kempingcikkektől a repülőmo- dellekig sok áru »alakult át« az ünnep után. A cipőboltban a »csereakció« még nem érte el a csúcspontot, de az üzlet dolgozóinak tájékoztatása szerint ezt főként az áruhiány okozta. Az új, gazdagabb készletet csak ezután szerzik be, így a kicsinek vagy nagynak bizonyult topánka később vándorolhat vissza az üzletbe, hogy jobbá, gazdája számára szebbé »alakuljon«. Az üzlet előadói türelmesek, de hozzáteszik, hogy azért nyáron mégsem fognak karácsonyi csizmát visszacserélni... A József Attila könyvesboltba is mindennaposak a visszatérő kiadványok. »Kettőt kaptam belőle, ehelyett mást szeretnék.« Szívesen eleget tesznek a kérésnek, természetesen ellenőrzik, hogy a könyv nincs-t már kiolvasva, ajánlásokkal, áthúzásokkal tarkítva. A legnagyobb csereforga- lommál talán a női divat - és kötöttárubolt dicseked hét. Ügy látszik, sok féri nek van még pótolnivalói?- felesége ízlésének és méretének megismerésében... Jelentős mennyiségű áru bizonyult ugyanis szűknek, bőnek vagy nem tetsző színűnek, mintájúnak. A megértő eladók — blokk ellenében — gyakran pénzre váltják a különböző pulóvereket, sapkákat, kardigáno- a.t. És. remélik, hogy legközelebb jobban sikerül az ajándékvásárlás, találóbb lesz a választás. Faipari tanulók Budapesten, » 18. sz. Kaesz Gyula Faipari Szakmunkásképző Intézetben a főváros üzemei és szövetkezetei részére képeznek faipari szakmunkásokat. Az iskola kilencszáznyolc tanulója a bútorasztalos, az épületasztalos, a faszobrász, a hangszerkészítő és a kárpitos szakma ismereteit bárom — ha érettségizett, két — év alatt sajátíthatja el. Rádióajánlat BELLINI-CIKLUS Rövid élete során minden szép és jó megadatott Vincenzo Bellimnek; tomboló sikerei voltak Londontól Bécsig. Később, harmincnégy éves korában elkövetett öngyilkossága után is az olaszok kedvence maradt. Verdi — saját vallomása szerint — jóval többet tanult tőle, minit Rossiniitől és Donizettitől; dallamszövését, zenedrámai érzékét, »végtelen« melódiáinak megindító szépségét még az itáliai operahagvományoktól idegenkedő Wagner . is nagyra értékelte. Századunk első felében azonban — ki tudja. miért? — csaknem teljesen elfeledték. »Rehabilitálása« csak ab ötveneshatvanas évekbeh indult meg, hála néhány nagy szopránénekesnő: Çallas, Sutherland és Caballé fölfedező kedvének. Úazánkban — legjobb alkotás^, a Norma kivételével — egyetlen müvét sem mutatták be ebben az évszázadban, holott a többi tíz Bellini-opera is bizonyosan sikert aratna. Az elfeledett hősök — Cromwell harcosai, Caesar .légionáriusai és a lázadó- druidák, a piemomiti parasztemberek, az elvadult tengeri rablók — a következő hetekben a Magyar Rádió hullámhosszain kelnek új életre. Ma este nyolctól a Kossuth adón A puritánok című művet hallhatjuk. Műsorra kerül a ciklusban két másik remekmű, a Norma és Az alvajáró, s bemutanak olyan, nálunk még ismeretién Bel- lini-operát is, mint A kalóz, a Beatrice di Tenda, a Zaira, Az idegen nő, a Bianca és Fernando. A sorozat az avatott operakedvelőknek a »csemegézés« lehetőségét ígéri, ám a művek fordulatos cselekménye, a dallamszövés és a hang- szerelés számos szépsége a »kezdő« érdeklődőknek is jó alkalmat ad arra, hogy élvezetes »leckét« kapjanak az operaműíaj alapjaibóL f# Út lezár SM Nem kis munka volt, amíg a képen látható tábláról lekapartuk (vagy. inkább véstük) a ráfagyott vastag hóréteget. »Üt lezárva« hirdeti a magyartalan felirat — hetek. óta — Kaposváron — a Szigetvári utcában. Azt gondolhatnánk, hogy a lezárt szakaszon komoly munka folyik, ám embernek és szerszámnak ott nyoma sincs ... Mint megtudtuk: az elkezdett útépítés célja a buszforgalom könnyítése, egyszerűbbé tétele. Igen fontos ez, elkelne hát a gyors munka . .. Jóllehet útépítési tudásunk meglehetősen hézagos, annvit mégis sikerüjt elsajátítanunk, hogy télen, fagyban aszfaltozni körülményes. Márpedig március, április előtt t aligha számít- baUtak jobb időre. Előrejelzés Hideg idő hóhuliássa* A múlt hét végén hűvös, nedves léghullámok érték el a Kárpát-medencét, s emiatt csapadékosra fordult az idő. A Dunántúlon is túlnyomóan borult volt az ég, az egy nap alatt lehullott hó mennyisége Baranya területén elérte a 10—20 mm-t A Dunántúl többi részén tíz mm alatti értékeket mértek. Az év első napjaiban több helyen fölszakadozott a felhőzet, s néhány órára kisütött a nap. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában. mínusz 2 és plusz 3 fok között, a legalacsonyabb hajnali hőmérséklet eleinte 0 és —5, később mínusz 2—11 fok között alakult. A hóréteg vastagsága 3—30 milliméter között változik. A következő időszakban hideg időre számíthatunk. A hét végén időnként a borultságig növekszik a felhőzet, többfelé kisebb havazás is lehetséges. A jövő hét elején Is túlnyomóan borult lesz az idő, ismétlődő havazással. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet áltálában mínusz 5—10 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz lr-ö fok között alakúk Praktikus Két fiatalasszony bizalmasan tereferél. — Igazán nem értem — mondja az egyik — mit kedvelsz azon az Alfréden, se szellemes, se szép. — Igaz, mind igaz, de szükség esetén pompásan beleiéi' a szekrényembe. Melléklet A színház egyik páholyál.. elegáns úr és hölgy lép be. — Ki ez? — kérdi valaki — A »Reggeli Újság« kiadója. — Azt ismerem, de a hölgy? — Az esti melléklete. Kitűnő szer Egy mélyen elfátyolozott hölgy jön az orvos rendelőszobájába és a következőket mondja; — Doktor úr, már három éve férjnél vagyok, de házasságunk gyermektelen ... azt hallom, hogy ön kitűnő szerrel rendelkezik ... — Igen, asszonyom — mondja a doktor mosolyogva —, de csak abban az esetben, ha a férj a hibás. Titokban — Tudod-e, Mici, hogy már titokban kétszer voltam eljegyezve? — Az semmi ! Én titokban háromszor nászú ton voltam... Őszinteség Két testi-lelki jó barát karöltve támolyog éjszakának idején hazafelé. Az egyik hirtelen megáll. — Per... persze, hogy ba... barátod vagyok! — Nos, akkor vigyázz jobban a feleségedre, mert megcsal mindkettőnket! Tanács — Tudja az ördög, ez a franzensbadi kúra, is maszlag. Már három éve minden nyáron Franzensbadba megyek a feleségemmel, de gyermekünk nem születik. — Tegyen kísérletet, és engedje a jövő nyáron egyedül menni. Tükör előtt A kis Mimi kilép a kádból a tükör elé és leszárítva rózsás bőrét, így monologizál : — Oh, milyen isteni dolog lenne, ha most valaki előtt szégyellhetőém magamat. [SOMOGYINEPUP Az MSZMP Somogy megye! Bizottságának lapja. Főszerkesztő : JÁVORI BÉLA Főszerkeszt ő-h.: Paál László Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf. 31. 7401 Telefon. 11-510.11-511. 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat. Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím : Kaposvár, Pf. 31. 7401 Telefon: 11-516, 11-519 Felelős kiadó : Dómján Sándor. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 30 Ft, negyedévre 90 Ft, egy évre 360 Ft. Index : 25 967 ISSN 0133—0608 Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében. Kaposvár Május 1 u. ftJl Felelős vezető: Farkas Béla igazgató Kéziratokat nem őrzünk meg és a«ni kUiduoit vissza!