Somogyi Néplap, 1980. január (36. évfolyam, 1-25. szám)
1980-01-04 / 2. szám
Dráma a képernyőn „Mi bízunk abban, hogy minden szükséges megvan Önöknél s önökben ahhoz, hogy többé ne forduljon elő, hogy az ország népét legnagyobb fórumaink egyikén át fertőzzék, sorvasszák, gyengítsék erkölcslazító műsorral.. Többen írták alá azt a levelet, amelyet egy magyar tévéjáték nyomán a Televízióhoz címeztek a fölháborodott nézők. (A fölháborodás nem volt egészen indokolt.) Nem ritka az ilyen levél, bár a nézőszámokhoz képest elhanyagolható a számuk, különösen ha arra is gondolunk, hogy akiknek tetszik egy magyar tévéfilm vagy tévéjáték, ritkábban nyúlnak a toll után. Persze sok százezer néző hallgatása nem feltétlenül a beleegyezés, a tetszés jele. Azt kell tapasztalni, hogy a nézők véleménye — finoman fogalmazva — megoszlik a magyar műveket illetően. Ami persze azért is természetes, mert évente hatvan-nyolcvan produkció kerül a közönség elé. s közöttük ilyen is, olyan is bőven akad. Mégis ha e számhan nagy, műfajban és minőségben pedig annyira megosztó mezőnyben valami jellegzetesei kerestünk, akkor mit találunk. A kérdést azért is jogos föltenni, mert az utóbbi fél esztendőben vita is kerekedett arról, vajon nem becsüli-e alá a magyar közvélemény — s mindenekelőtt a kritika — a Televízió drámai alkotásait. (Különösen a Nézőpont című műsor nyáron Veszprémben fölvett interjúi fogalmaztak ilyen szemrehányóan.) Vegyünk tehát sorra néhány megközelítési lehetőséget, hogy valamilyen objektív ítéletet fogalmazha6- siunk meg, amely többé-ke- , vésbé egyformán helytálló arra a sokféleségre, amit a műfaji megjelölések tévéjátéknak vagy filmnek titu- . Iáinak ! Azt a fent idézett levélben leírt vádat, mely szerint a Magyar Televízió fertőzi, sorvasztja, lazítja az erkölcsöket, nyugodtan elejthetjük. A nézők többsége tudja, hogy a műalkotás üzenete, sugallata a művész tehetségén kívül nem kis részben attól függ, milyen szemlélettel. milyen nézőpontból közelít az alkotó a valósághoz. Némi sajnálattal kell megállapítani, hogy az elmúlt hónapokban csakúgy, mint az elmúlt egy-két esztendőben, egyre kevesebb az olyan tévéjáték és -film, amelyik a máról szólna. Példaként elég átnézni három hét tévéújságjait, mondjuk november 5. és 25. között. Hat produkció került a közönség elé, s mindössze egy, az ítélet nélkül Megújul a színház-ÿy ■■•tot Felújítják a debreceni Csokonai Színház épületét A mór—bizánci stílusú műemlék színház 1865-ben készült, Ska.lnit.zky Antal tervei alapján. A felújítással előreláthatólag 1981. december 1- ig végeznek. című új sorozat: harmadik darabja az, amely ma élő hősöket választott. Am ez a sorozat is inkább a külföldi krimiket pótló magyar bírósági ügyek szórakoztató szándékú földolgozása. Személyes beszélgetésekből is kiderül, hogy a tévéalkotók félnek, húzódoznak a mai témáktól. Még azok a művészek is gondolkodnak, hogy kitartsanak-e, akik eddig vállalták a kockázatot. Mert ismerjük el: valóban nagyobb a kockázat. mintha klasszikus irodalmi műveket vagy kortárs íróknak a 7 múltban játszódó históriáit elevenítenék meg. Nem csoda hát — bár magyarázni lehet, de elfogadni nem ezt a menekülést —, ha inkább a közeli vagy távoli múltban játszódó irodalmi műveket részesítik előnyben a rendezők. Ebben a vizsgáit három hétben ilyen mű is akadt. (Leszámítva Zelk Zoltán mesejátékát.) Elég nehéz valami közös vonást találni a Háromszoros halállal (író: Htt- bay Miklós, rendező: Gábor Pál), a Dózsa kaporsói (iró: Győré Imre, rendező: Radó Gyula) és az Anyám köny- nyű álmot ígér ((író: Sütő András, rendező: Sík Ferenc) között. Nem csak témájuk és megvalósításuk technikája, színvonala más és más, hanem a drámai kérdések föltevésének szándékai is különböznek. A nézők persze a maguk számára e kérdésfeltevéseket aktualizálhatják is, de az alkotókat — minden jel szerint — e kérdések bemutatása foglalkoztatta, és nem az, hogy a ma nézője mit kezd vagy kezdhet-e egyáltalán valamit ezekkel a kérdésekkel. Ha nagyon odafigyelünk, talán mégis fölfedezünk két i általánosítható vonást, és nemcsak a múltban játszódó történetekben. Az egyik : mintha valamennyi alkotónak az lenne a meggyőződése, hogy a képernyő kis méretein a beszédnek, a szavaknak, a dialógusokban megfogalmazható konfliktusoknak van elsőrendű lét- jogosultsága. Erősen vitatható elképzelés ez. Akár film-, akár elektronikus kamerával készítik a felvételeket, egyaránt mód van rá, hogy az egész embert mintegy letapogassa a kamera, aki így, teljes személyiségével bemutatva, többet árul el magáról, a többi emberhez és a tárgyi környezethez való viszonyáról, mint a legköltöibben megfogalmazott, csak éppen steril, életidegen dialógusok sora. Három vagy hat. mű alapján mindez persze túl sommás ítéletnek hangzik, de ha emlékezetünkben tovább böngészőink, sok hasonló jelenségre bukkanunk az elmúlt egy-két esztendőben. Végül is mindössze ennyimarad a markunkban: a magyar tévé drámai művei közül kevés a mában játszódó alkotás, és sok a dialógus. S amennyire jó a műfaji, stiláris sokféleséget is fölfedezni, annyira aggasztó, hogy ritka az igazán eredeti gondolat, egy igazság kimondása, fölmutatása, elterjesztése érdekében szenvedélyesen elkötelezett mű. Jó lenne pedig, ha évi het- ven-nyoievan produkcióból legalább egy tucat ilyen is akadna. Meg azt is elviselnénk, ha kifejezesi formájukban kócosabbak, fésületlenebbek vagy akár szin- házszerűek is lennének. S bizonyára a nézők többsége elviselné, ha az ilyen művekre néhányan fölháborodott levelekkel reagálnának. Mert a nézők is megvédik azt — ami védelemre igazán erdemes. L. Amikor a pedagógus puskázik Egy este a népszámlálókkal Török Gyöngyi kicsit megijedt, amikor pontosan megtudta, mit vállalt. — Tulajdonképpen véletlenül kerültem a népszámlálók közé — mondta, amikor fölhívtam telefonon, és megkértem, hadd tartsak vele az első este. — A barátnőm ment volna, de közbejött neki valami. Két hatalmas házat kell végigjárnom — mutatja a listát. — A 48-as ifjúság útján kezdek, s utána megyek a Honvéd utcai házba. Gyöngyi a színháznál adminisztrátor, 19 éves. Elsősorban azért jelentkezett, mert szereti közelebbről megismerni azokat, akik körülötte élnek. Hát most lesz rá alkalma! Az első este Balázs Györqyné is a számlálóbiztossal tartott, felülvizsgáiló- ként. Neki nem újdonság ez a munka: pedagógus a Kisfaludy utcai általános iskolában, és korábban is részt vett már népszámláláson. Gyöngyi ideges: szilveszter óta fájt a foga, ma végre kihúzatta, s így alig tud beszélni. — Hú, de remeg a gyomrom — toporgott, amikor megszólalt az első lakásban a csengő. Kár volt azonban idegeskedni: senki sem nyitott ajtót. Később megtudtuk : ide csak jóval hat után lehet jönni. Tóth Györgynéhez csengetünk be. Amikor elmondjuk, mi járatban vagyunk a szobába invitál. A másik szobából a kéthónapos csecsemő mellől egy fiatalasz- szony jön be. Hellyel kínálnak, aztán kávéval. De most nem lehet, dolgozni kell... Először a lakásösszeíróívet tölti ki a számlálóbiztos. Kicsit nehezen megy: az alapterületeket kellene pontosan meghatározni. Aztán jönnek a személyösszeíróívek. Négyet kell kitölteni, hiszen a fiatalasszony férjének is ez az állandó lakása, bár jelenleg Pécsen van — ott tanul a műszaki főiskola nappali tagozatán. A személyősszeírólapokkal már baj van: a régi iskolák pontos címét is rá kell vezetni/ és több, első pillanatra érthetetlennek ható kérdésre kell válaszolni. Gyöngyi tölti ki a nyomtatványokat, Balázsné előtt pedig ott az útmutató, s ha valami nem világos, meg lehet nézni. »Puskázik a pedagógus« — állapítjuk meg, pedig még készült is ... Lassan telnek az ívek. A legkisebb családtag — Zolika — még nem tud válaszolni, csak pityereg időnként. A papírra ennek ellenére fölkerül : férfi ! A következő lakásban hárman élnek: férj, feleség, édesanya. A férj tévét néz, az asszonyok válaszolnak helyette is. Szóba kerül a munkahely, közös ismerőst is találunk. Oldódik a légkör. Itt főleg az édesanya adatai gyűlnek össze nehezen. A régi, pápai iskola — az irgalmas nővéreké — címére, bizony, már nem emlékszik. Idős házaspárhoz toppanunk be. Épp ott van a lányuk is, és gyorsan kiderül: ismerős. Balázs Györgvné bemutatja a fiatalasszonyt: — A tanfelügyelőnk. Aztán az úi órarend is szóba került. Gábor, az unoka is örül: most nyugodtan torkoskodhat, nem figyelnek rá... Itt igazán közösen történik az ivek kitöltése. A lámpa alá ültetik a népszámlálót, de segítség ide, segítség oda, most is sokat kell »puskázni« ... — Majd belejövünk —így a népszámlálók. Hát erre bizony nincs sok idő: két óra hosszat tartott míg a három lakásban végieztek. — Nagyon lassan ment — állapítják meg. — Holnap egy kicsit talán korábban kellene kezdeni... — Én főleg szombaton és vasárnap szeretnék sokat dolgozni — mondja Gyöngyi, akinek — úgy láisá'k — az idegessége is elmúlt. Holnap már egyedül megy, a felülvizsgáló pedig más számlálóbiztossal tart. Gyöngvinek 300 embert kel összeírnia, s Bálázón« hoz 1800 lakosnak az adatai futnak be. A munka nem ér véget azzal, hogy becsukódik mögöttük egy-egy lakásajtó: az éjszaka egy része is rámegy még, mire otthon rendszerezik az íveket. s ellenőrzik, vajon nem hibáztak-e valahol. Mert tévedni nem szabad. Elbúcsúzunk. Gyöngvi mosolyog: mind a három helyen. ahová eljutottak, kedvesek voltak az emberek. Holnap talán már gyorsabban megy majd ... Dán Tibor A KO Gyerek voltam, amikor ■valahol a patak partján rátaláltam a köre. Derék, krumpliméretű barna kavics volt. Legömbölyödött az idők folyamán, s olyan szép meleg fénye lett. mikor vízbe mártottam, mint a friss májnak. Ahogy szálltak rtz évek, elfelejtettem a követ, mint annyi más apróbb-nagyobb dolgot. A napokban egy átszeli barna kavics az eszembe juttatta, s ahogy ezt a mostani kavicsot néztem, valami a szívembe sajdult... — Láttam én már ilyen követ — mondta nagyanyám —, amikor m utattam neki a kavicsot. Kislány koromban nekem is volt egy, de aztan hegy lett belőle. — Hegy? — csodálkoztam. — Az bizony! — Hát az meg hogy lehet? — Csak úgy, hogy elültettem. Az utam. sokáig kapáltam fölötte a földet, gyomláltam, öntöztem, es elég hamar egy szép kis hegyecske kerekedett a köböl. Először alig volt nagyobb, mint az öklöm, aztán akkora lett mint egy sárgadinnye, majd éppen olyan magas, mvnt én; de nőtt-nőtt egyre, s a végen olyan óriási hegy lett belőle, hogy a hazunk is ráfért a tetejére, még esők nem is lötyögött. — Hát ezt a hegyet te ültetted, nagymama? — kérdeztem döbbenten, mert a nagyanyám hegyen lakott. Ott állt a házuk épp a tetején. — Én is ültethetek hegyet? — Hegyet nem, de ha ezt a. kavicsot elülteted, és gondozod fölötte a földet, meglehet, hogy ebből is hegy no, mert alkalmatosnak látszik. A kő még aznap a, földbe került, a káposztaágyások mellé. Ügy gondoltam, nem baj, ha nem nö akkorára, mint a nagyanyám hegye, elég, ha csak egy kis púpot növesztek rá, épp csak akkorkát, ameklccrrától a környékbeli gyerekekkel szánkón lecsúszhatunk. Mert m,ár decemberben jártunk és nagyapám az Ízületeiben érezte, hoQy jön a hó. A hó Megérkezett, de a hegyecske nem akart előbújni. Hiába öntöztem. A viz is megfagyott. Hiába görh tettem el a csontkemcny földön a játék kapát, hatástalan maradt münden igyekezetem. — Majd tavasszal — biztatott (nagyanyám. De a tavaszi olvadás sem hozott eredményt; sem a nyár, sem az ősz. Októberbe fordult az idő, amikor értem jöttek a szüleim, hogy visszavigyenek a városba; elmúlt már végleg a szamarköhögesem. Nem várhattam tovább, ebed után kisurrantam a. kertbe, s nagyanyám kapájával forHÉTVÉGI j TÁJOLÓ Uj filmek és régi „slágerek” Ki tudja, friss hó borítja-e majd a tájat a hét végén is vagy »felkér ruha« nélkül várnáik bennünket a szántók, ligetek? Annyi bizonyos: nincs lelket vidítóbb program, mint a buszvégállomástól rövidebb sétára indulni, nagyokat szippantva az éles, tiszta levegőből, s gyönyörködni a tájban. Itt a tél. Lám — és nem soroljuk ezeket —, sok közművelődési intézményünk tervezett szá.nkókirándulást a gyerekeknek. Reméljük, sikerül majd a vidám ródliver- seny. A marcali helyőrségi művelődési otthonban ma egyéni asztali tenisz-vetélkedőt rendeznék az iskolásoknak, s lese rexverseny és tekeviadal is. Az ottani múzeumban a Barátság hídja nemzetközi fotókiállítás »vendégeskedik« — sok nézője van,. Hétfő kivételével 9—17 óra között tekinthető meg. Rendszeresen megkapja tájolónkat a kaposvári SAÉV-szállö művelődési otthonának havi programját is: nagyon gazdag a kíné let. Januárban például kétszer szerepelnek a szálló hetedik emeleti termeiben a pécsi körzeti tévéstúdió munkatársai. »Mikor juhászbojtár voltam« című filmjüket két somogyi fafaragóról forgatták. A Pódium műsor e hglvi gatni kezdtem a földet, ahol a kő feküdt. De nem találtam rá. Nem tagadom, na- gyon fájt a kő eltűnése. Talán még sírtam is, mert rmigyamyám kisvártatva megjelent a veteményesben. Nem kérdezett semmit, fölvette a kapát és módszeresen forgatni kezdte a földet. A kö előle is elbújt. — Egy dolgot elfelejtettem, mondta nagyanyám, és letette a kávát. — Bizony, csak ez történhetett. Ogv « a dolog, kisunokám. hogy te az én kövemet találtad meg. Amit egyszer elültettél? — néztem rá. Az új fordulat fölkeltette érdeklődésemet, s enyhítette a csalódás fájdalmát. — Azt hiszem, ez ugyanaz a kö volt. Csakhogy elfelejtettem. hogy az ilyen kövekből, miként minden magból, egyszer nőhet valami. Ez a derék kö mér megtette a kötelességét. Békésen pihent, amikor te rátaláltál. Tiltakozni nem tudott, mert a kövek nem beszélnek. Elültetted. az meg elbújt szé- ; gyenében. hogy soha senki ne találhassa meg. S-cnuelile. horjy csalódást okozottTetszett is, nem is n magyarázat, de jobb megoldást én sem tudtam. Beletörődtem hát, s később a városi kalandok elfeledtették velem az egész históriát. Csak most jutott ismét az eszem,- be. hogy azt az útszéli barna kavicsot megláttam. Es azóta érzem. a sajgó hiányosságot. Benestk András vendégszereplője Sólyom Ildikó szinművésiznő, az ifjúsági klubban Boros Lajos önálló estjét rendezik meg. Lesz orvosi ismeretterjesztő előadás, és szó esik majd a szocialista életmódról, közélet iségröl is. A többi klubban ugyancsak értékes órákat tölthetnek a klubtagok. Színházunkban szombaton a Csárdásik irály nő című Kálmán Imre nagyoperettet adják elő. A .két »csárdás- királynőt« Olsavszky Éva Kossuth-díjas színművésznő és Nagy Anikó alakítja. Vasárnap Bereményi Géza fiatal író Halmi vagy a tékozló fiú című tragikomédiája kerül színre Gothár Péter rendezésében. Kissé tágabb optikát nyitunk most a filmszínházuk műsorának. Nemcsak a hétvége filmjeit ajánljuk, hanem az egész hónap új bemutatóit. »Égigérő fű« címmel színes magyar filmet vetítenek a Vörös Csillag moziban a gyerekeknek: Pa- lást.hy György rendeste, a Locomotiv GT együttes szolgáltatja a kísérőzenét. Rajz János, Fóiw.y Márta, Dayku Margit is játszik benne. A »felnőttprogram« hét végén A kérdés című színes, szinkronizált francia film, amelyet l Murent Haynemann rendezett az 1956-ban kezdődött algíri csata előzményeiről. A' Szabad Ifjúság mozi első előadása A dervis lerombolja Párizst című színes, szinkronizált szovjet kaLandfilm, az esti két vetítés Homan Polanski amerikai krimije, a Kínai negyed. A rendező is játszik saját filmjében. A Lati,ne a művelődési központban A fej nélküli lovag című May- ne Reid-könyvből készült szovjet alkotást játsszák szombat—vasárnap. S most a hónap további új filmjeiről! Januárban fogjuk látni a Nada csoport című Claude Chabrol-filmet, Manchette regénye alapján. (Egy anarchista csoport arra készül, hogy elrabolja az Amerikai Egyesült Államok párizsi nágy- köveiét...) Könyvsikerré lett nálunk is — már másodszor adták ki tavaly karácsonyra — Mario Vargas Llosa Pantaleon és a hölgyvendégek című maró szatírája. A belőle készült színes. szinkronizált dominikai film egyik rendezője maga az iró. Vetítik majd A burzsoázia diszkrét bája című Bunuel- fil.mei is. Szabó István új alkotását szintén a Vörös Csillag films-in,hájban láthatjuk. á cime: BizaLom. A másik magyar bemutató Szász Péter »Hogyan felejtsük el életünk legnagyobb szerelmét..? című munkája, melyben a főszerepet Pécsi Ildikó alakítja.
