Somogyi Néplap, 1979. december (35. évfolyam, 281-305. szám)

1979-12-09 / 288. szám

SOMOGYI TAJAK, EMBEREK Spácium a pontosvessző előtt Pereg a film. Képek lenyomatát őrzi a cel- luloidszalag, éles vágásokkal, áttűnésekkel. A kompozíciót azonban nem a művészi szándék alakította ki, a forgatókönyvet az élet írta. Kegyetlenül mégis merész következetességgel. Egy ember életét. Éles fénypászmák, mély, süppedt árnyékok. Találkozásuknál meredek törésvonalak. Ilyen a kor, ilyen az ember. Ilyen Rostás Károly élete. (Ott állt a városháza ablaka előtt, a napsu­garak a széles üvegtábláknak rontottak. Lenn az udvar üresen ásított, meg­rekedt a hőség. Emlékezett. Negyven évvel azelőtt tör­tént ... 1930-ban. Zuhogott a novemberi hideg eső. Tömeg tolongott, cipőjük cuppogott a sárban. A kezekben horpadt bádogcsajka, pléhkanál. A sor lomha őslényként lassan moz­dult előre. A városi népkony­hán meleg levest osztottak. Ott szorította ő is apja kabátcsücs­két. Fényes szemmel leste a sor elején szorgoskodókat, sajnálta a lehullott meleg leves csepp- jeit, Hideg volt akkor, nyálkás őszi hideg .. .) Kisváros. Kedves, melengető szó. Ismert helyek, szeretett arcok boldog emléke. A Pap- sára-domb, Tóth borbély ap­rócskái műhelye,-hajnalonként illatos császárzsemlével tele pékkosár, a krencli, a polgári iskola Berzsenyi-szobra, anya­gához az utolsó rézkilincset szerelte le otthon a lelkes fiú, a Kanizsai utca szűk, szoba- konyhás lakás, hol — némely maliciózus megjegyzések sze­rint — „a kéményen viszik ki a halottat”. (Kémény híján, az ajtó fölött ve­zették ki a csöpp vaskályha füstcsövét.) S a láztól forró arcú, állandóan köhécselő apa, a korán eltávozott kistestvér. Tuberkulózis ,., Ma már sokan nem is tudják, mi az- Nem ér­tik, miért sorakozott olyan szomorú gyakori­sággal a Nyugati temető fejfáin: élt 8 évet, élt 10 évet, élt 36 évet... Kisváros. Ked­ves, de riasztó is ez a szó. Az emberi kapcso­latok sajátosan tömény, felfo­kozott világa, Néha a szelíd hordókongás is égzengésnek hallik. Nem­esek, a, szí­nek melegeb­bek, az ember­telenség is ke­gyetlenebb. Nemcsak a tisz­ta, emberi te­kintet megraga- dóbb, hanem a gőg, a megalá- zottság is job­ban az elevenbe vág. Nyomdász­sors. Szedőszek­rények betűten­gere, fémes csil­logásé öreg gé­pek, a szó, a gondolat nyil­vános formába öntése folyik itt. A harminca« évek közepe, kamaszkor, az élet legfogéko­nyabb időszuka. Biztos kezű szakik hosszú évek óta ..kondícióban” — állandó állásban —, s hálás tekintetű, görnyedt alkalmi munkások. Egy-két hónapra kaptak munkai., ha tanév vé­gén nyomlalott értesítőket, menetrendet, pla­kátot kellett sürgősen szedni. A nyomdász­szakszervezet kiverekedte a fizetett szabadsá­got, ha megszakítatlanul megvolt a „kondíció”. Ám a tulajdonos sem maradt tétlen. Szómba- . ton felmondott a régi embereknek és hétfőn újra fölvette őket! Munkásotthon. Mi vitte oda a fiatalembert? A műkedvelő előadások légköre, egy más vi­lág, öntörvényű közösség iránti vágyakozás? Vagy inkább a lassú politikai tudatosodás? Mindegyek. A tágas falak között fe&ar^zó tzavalat, népi tréfák, dalok közben volt irfő-' fchany azora. A tapasztaltabbak, az elkötele­zettek csepegtettek el egy-egy mondatot, * ezektől felgyorsult a szívverés, váratlanul ki- kristályosult a gondolat. Agyonforgatott, sza­kadozott szélű könyvek jártak kézről kézre. Csehszlovákiában kiadott, becsempészett pél­dányok. Milyen nagyszerű volt ilyennel a tás­kában hazatérni! S vitte, adta ő is tovább Vitte a Tóth borbélynál sakkozóknak. Ült az apró műhelyben, hallgatta a sakkozók csendes beszédét. S egyszer csak fölfigyelt: Hoppá! Hiszen itt nem is a sakkról esik szó*! Valami másról! Valami más ... Az út meredeken vezetett. A szociáldemok­rata pártba, s annak radikálisabb ifjúsági cso­portjába. A film pedig pereg tovább. (Ott ült a pártszékház nagytermében. Hall­gatta a dörgő szónoklatokat. Már a negyvenes évek második felében jártak, szabad volt. Tömve a nagyterem, fiatalokkal, idősekkel. S a végén fölálltak, elénekelték a Ma.rseillaise-t. Tág tüdővel, megfeszített hangszálakkal fúj­ták. Szerette ezt a dalt. Tudata mélvén mégis kellemetlen érzés fészkelt. Mintha tüske bökte volna. Miért? Miért nyittatták ki az ablako­kat, s miért integettek a harsogó tagoknak a helyi vezetők újra és újra fortisszimót? Miért, miért? A kérdések mint megannyi apró ár döfkődték belsejét. A fölismerés sem volt kel­lemesebb. A szomszéd épületben a kommu­nista párt központja volt, s ott az Internacio- nálét énekejték ...) 1948 májusában egyesült a két párt. Rostás Károly már megyei aktivistaként dolgozott a vidéki szervezetek egyesítésén. Tudta, érdemes dolgozni ezért, élete, sorsa kiíelölte számára az utat. Olyan bizalommal vállalta, amit kel­lett, ami csak egy 29 éves fiatalembertől telik. Még ebben az évben a városháza első em­berének székében találjuk. Kaposvár polgár- mestere lett. Az olyannyira szeretett városé, az embereké. Az első napok mindjárt kemény döntéseket kívántak. Az újjáépítési államtit­kár bejelentette, hogy építtetnének egy 24 la­kásos bérházát, ha Kaposvár is hozzájárul 300 ezer forinttal. Irdatlan összeg volt ez akkor, még egy városi' költségvetésben is. A város­háza tisztviselői kardoskodtak, hogy Kaposvár nem vehet ekkora terhet a, nyakába, tönkre-, megy a megyeszékhely. Rostás ennek ellenére ügy döntött: meg kell építeni'a házat. Egy év múlva álltak a falak (a (tábor Andor tér sar­kán), költözhettek a lakók, s az állam átvál­lalta, a terheket. De a film hosszú, tovább pereg. (Ott állt a vasúti felüljárón. Éjszaka volt, langyos szél fújt a zselici dombok felől. A mélyben szikraesőt fújtak a vén mozdonyok, mély böndüléssel rohanlak egymásnak a va­gonok. Jóval elmúlt éjfél, kihalt volt a kör­nyék. Reszkettek a lábai. Eresen markolta az érzéketlen vasat, tompa szemel'énye beleolvadt a sötétbe. Komor gondolatok nyomasztották, tragikus tettre készült. Az állomásról kehésen fújtatva megindult egv mozdony: ,.Most!" Hir­telen kedélves társaság fogta körül. A Jókai park-felől jöttek, jócskán beszeszelve. .Röpköd­tek a megjegyzések, körülölelte a harsogó jó­kedv, a nevetés. Erde elszállt. Halálosan fá­radtan indult hazafelé .. . Csak állt otthon, beszorítva a lakás négy fala közé. Kimozdulni nem lehetett, felesége tar­totta benne a lelkét. Este volt,'távolról sziré­názást soddrt a szél. Az utcán megállt egy autó. Aitócsapódás, topogás. krákogás, terme­tes férfi köpenyén megcsillant a villanyfény. Szöges bakancs dübörgött a léncsőházban. A hang elhalt az ajtó előtt. Csöngettek. Az ajtó­ban egyenruhás férfi állt. Arca szigorú, mintha kőből faragták volna. Mélyről jött a hang: — Itt laknak Vonóék? A , folyosóra is kiszökött a megkönnyebbü­lés ...) Igen, ilyen volt a kor. Megválasztása után két évvel leváltották, megbélyegezték Kapos­vár fiatal polgármesterét. Felfüggesztették oárttagságát is. Vizsgálat indult ellene a víz­hiány és a közellátás hiánvosságai miatt. Én- nen akkor, amikor kezdett eltűnni az ország boltjaiból a hús. a tej. a kenyér. Mondták: „elszakadt a néptől, a munkásoktól, a parasz­toktól. nem ismerte életük nehézségeit, pana­szait.” Talán ez a vád fáit a legjobban. Való­ban nem ismerte volna? Ö. akit ezer szál. el- tépheteflen gyökér köt a városához, osztályá­hoz? Amikor újra csak ott talált munkát, ke­nyeret. megélhetést, ahonnan jött. azok között, akiknek kemény mtndennaojait belülről is­merte, sőt átélte. Nem, ez nem igaz, ném lehet igaz. S a celluloidszalagon gyorsan futnak a ké­pek. Nyomdai aprómunka, címek, szövegek, kor­rektúrák. Mindig is kedvére való tevékenység volt ez. A pontos nyelvi megjelenítés, a tiszta, világos elrendezés, Inaskorában a vérébe ivó­dott. hogy a szóközöket lezáró spáciumot a pontosvessző elé is ki kell rakni (Gyakorlatlan nyomdász ezt szívesen elfelejti.) S egy idő után már kevesellte a rutint, a meglevő tagadha­tatlanul jó nyelvi értekei Dr. Páti Ferenc, a tekintélyes latintanár cikket hozott szedésre. Rosté« akaratlanul is kijavított benne egv vesszőhibát. Páti tanár úr nagyvonalúan el­ismerte a helyesírási vétséget, sőt elmagyaráz­ta. miért volt a szedőnek igaza. Megértette: a betűkkel, szavakkal igazán jól dolgozni csak nagyfokú tudatossággal lehet Pedagógiai fő­iskolára jelentkezett, fölvették. Dombóvár' csöpp lakásuk kertjében gyakran látták a szomszédok a keményre taposott kacskaringós ösvényen. Kezében könyvvel, elmélyülten ol­vasott, s a tömpe káposztafejeknek magyarázta az olvasottakat. Hamarosan már másutt is kamatoztathatta tudását. Lapunknak korrektora, tördelő- majd olvasószerkesztője lett. Idősebb kollégáimat kérdezem: milyen volt a szerkesztői asztalnál ő. a nagy hatalmú fekete töltőtollal a kezé­ben? Emlékek buknak a fölszínre, közülük csak egyet említenék. Gyakran nyitottak be szobájába a kollégák. Rostás a kijavított, le­tisztázott kézirat előtt ült. s hangosan olvasta föl azt. Mert a szöveg — az egyszerű gondolat- közlésen túl — több. szebb. Ritmusa van, ze­néje. S ő ezt is hallani szerette volna. Dombóvárról járt be az 1950. évi leváltása óta. Ütitársai csak úgy ismerték: a néplapos. Táskája degeszre tömve kéziratokkal, és javít­gatta a gépelt oldalakat. Reggel a vonaton munkába jövet és este, ha fáradtan hazafelé tartott. Tanított is egy ideig', de a kettőt együtt nem csinálhatta. A film tovább pereg; újabb snittek, gyorsan futó kockák. (Ott állt újra Kaoosvár tanácselnöki széke előtt, öt választották meg 1967-ben, ő lett a 90 tagú városi vezető testűiét elnöke. Ezt mondta: „Meg­hatottság vett rajtam erőt, mert ebben a 1 percben nem tudok nem gon­dolni arra, hogy utoHára 17 esz­tendővel ezelőtt álltam itt, ugyanebben u teremben, ugyanezen a helyen. Csak­hogy akkor éle- I temnek talán legválságosabb pillahatait él­tem át. Nem az sújtott legke­ményebben, hogy meg kel­lett válnom egy tisztségtől, ha­nem az, hogy elszippantották előlem a biza­lom oxigénfét. Ahol pedig hiányzik a bi­zalom légköre, ott nem tud élni, dolgozni az ember.”) 1975-ig dolgozott a város vezető tisztségvise­lőjeként. Ez a korszak egybeesett Somogy ipa­rosításával. Hatalmasan felduzzadt a város, megnőtt lakóinak száma. Amikor megválasz­tották, még 34 737 kaposvári járult az urnák­hoz. Nyugdíjba vonulása idején a megyeszék­hely lakóinak száma megközelítette a 70 ezret. Felsőfokú központ lett Kaposvár, ma már sen­ki sem teszi hozzá: kisváros. Hatalmas feladatokkal birkózott évekig. Ez egészségileg is megviselte. Feleségének halála lelkierejét rendítette meg. A pihenés, a csen­des szieszták, kaposvári barangolások vissza­adták egészségét, életkedvét. Feltöltötték ener­giáit. Nyugdíjas, de nem tétlen. A megyei pártbizottság tagja, a Hazafias Népfront me­gyei eLnöke. Azt teszi, amit egész életében szí­vesen oly sok energiával, életkedvvel végzett. Negyven éve párttagszámára olyan a kötelet, mint tüdőnek az oxigén. Nem létezhet nélküle. A csendes magánélet percei sem telnek una- ►mban. Gyakran forgatja lemezgyűjteményét, kedvence Chopin. Különösen az e-moll zongo- - ravenseny, Egyévi kemény munkája és egy egész élet számos tapasztalata fekszik vaskos nyelvhelyességi jegyzeteiben. Egyszerűsíteni, tömöríteni szeretné a hivatali nyélvét, amely közszolgálati ideje alatt annyi bosszúságot okozott nyakatekertségével, bikkfa-ormótlan- ságával. Gyakran sétál, szívesen rója az utcákat. Kü­lönös séták ezek. Képek, benyomások mint az apró küszhalak fürgén úsznak az emlékezet végtelenjében. Éles képekből, váratlanul fel- tóduló érzésekből, futó benyomásokból építke­zik a jelen. A Papsára dűlő... a Kanizsai út. . . közellátás . . . lakásépítkezés . . . város­politika . . . spácium a pontosvessző előtt ___ w * a íikn pereg tovább. "* * Osapor XAtt*

Next

/
Thumbnails
Contents