Somogyi Néplap, 1979. december (35. évfolyam, 281-305. szám)
1979-12-01 / 281. szám
Uszonyosok, búvárúszók A bentmaradás csak terv maradt Á siófoki városi könnyűbúvárklub vezetősége értékelte a-tagság 1979. évi sporttevékenységét. Többek között megállapította, hogy az uszo- nyosszakosztáíy a terv szerint végezte munkáját, megszervezte a rendszeres edzéseket és megkezdte a versenyzést. Csíki Sándor klubtitkár elmondta, hogy 1980- ban 15 versenyen fognak részt venni, növelik a szakosztály létszámát, megalakítják a tájolós szakosztályt és megkezdik a női versenyzők toborzását, felkészítését. A jövő évben legalább 10 klubtag ezüst, illetve bronzjelvényes szintet szeretne elérni, uszonyosként, illetve búvárúszóként. — Nemrégiben még a nemzeti másodosztályban játszott a tabi női és férfi röplabda- csapat. Ám míg a férfiak öt éve szinte töretlenül fejlődnek, addig a nőknek a legnagyobb gondjuk volt, hogy megkapaszkodjanak, az idén ez nem sikerült. Patakfalvi János, a nagyközség röplabdasportjának egyik vezetője: — A máért nagyon egyszerű, bár nem szeretnék csak a külső körülményekre hivatkozni. Amióta Tabon megszűnt a gimnázium, s ezzel a helybeli és környékbeli lányok nem tudnak itt tovább tanulni, nagyon keveset tehetünk. Manapság az már nem elég, ha i egy csapatnak van két vezér- egyénisége, mint nekünk Nagyné és Hajbáné. ők irányítanak, szerveznek, de »-megváltani« nem tudták a világot. Szeretem és szinte a saját gyerekeimnek érzem azokat a hetediekes, nyolcadikos kislányokat, akik szívvel-lélekkel küzdenek minden mérkőzésen, de ez, sajnos már kevés. Megítélésem szerint egy másodosztályú csapatnál alapkövetelmény, hogy legalább a kezdő hatos hasonlóan jó képességű emberekből álljon. — Ki nyújtott a csapatból kiemelkedő teljesítményt? — Nagyné és Hajbáné lelLőczi a tekézők tízekbajnoka A K. Közlekedési SE négyes automata pályáján bonyolították le a tekézők megyei tizek- bajnokságát. A kétszázas vegyes gurítású versenyen az NB II-bőL hat, az NB III-ból négy olyan tekéző vett részt, aki idegenben a legjobb átlagokat hozta a bajnokság folyamán. Kiugró eredmény és meglepetés nem születetett, s mint a lista mutatja, nem volt nagy különbség a teljesítmények között. A bajnoki címet I) fa előnnyel Löczi, a Spartacus te- kézője szerezte meg a Kúposmérőben versenyző Húsz Mihály előtt. A sorrend: 1. Löczi László (K. Spartacus) 873, 2. Hisz Mihály (Kaposmérő) 885, 3. Szemes István (K. Spartacus) 858, 4. Illyés András (K. Közlekedési SE) 849, 5. Somodi József (K. Közlekedési SE) 843, 8. Ládonyi Csaba (K. Spartacus) 838, 7. Peltzer Károly (Vasas) 833, 8. Végh János (K. Spartacus) 827, 9. Horváth László (Kaposmérő) 812, 10. Hideg Lajos (K. Közlekedési SE) 802. kesedése és tehetsége most is a többiek fölé emelkedett. Nagyné Garas Gizella a bajnokság második felétől igazolt át hozzánk, előtte a PEAC játékosa volt. ű levelezőn folytatja tanulmányait, így tud a csapat rendelkezésére állni. — Mit mondhat a többiekr ről? — Pirkhoffer az első leütő, feladatát általában jól oldotta meg, egyik legaktívabb, legjobb játékosnak bizonyult a bajnoki évadban. Guzmics sajnos ismét hullámzó teljesítményt nyújtott. Ebben közrejátszottak munkahelyi problémái, de ez alkati kérdés is nála. Czabuláné teljesítménye elfogadható. Mind a támadó-, mind a védőmunkából egyaránt kivette részét. Pesti, a gárda befutó feladója, a második ütő. Sajnos térdsérülése nagyban hozzájárult gyengébb teljesítményéhez. Babies elsősorban kisegítő játékosként jött számításba, a nyitásfogadásban nem sokat javult. Szakáig né szülési szabadságról jött vissza, másfél évig kiesett a játékból. Ez nagyban meglátszott teljesítményén. Györkitié nem régóta röplab. dázik, ehhez képest, viszonylag jól oldotta meg feladatát. Angyal és Mohos az ifjú nemzedéket képviseli. Mindketten általános iskolások. A rutin, a tapasztalat hiánya meglátszott játékukon. Elsősorban cserejátékosként jöttek számításba, de a jövőben már rájuk is szeretnénk számítani. — Az ez éri bajnokság megkezdése előtt hasonlóak voltak a gondjaik, mint jó pár éve. Abban látták a megoldást, hogy a csapat az őt patronáló Videoton gyártól kapjon utánpótlást, ezzel egyszersmind hozzájárulva a gyáregység sportjának továbbfejlesztéséhez. — Ez sajnos hi hás elképzelés volt, 18—20 éves asszonyokkal, lányokkal alapdolgókat gyakoroltatni heti két edzésen ma már a verseny- sportban nem sok eredményre vezet. Azonkívül itt is, mint a férfiaknál, jelentkeznek a teremgondok, azonban nem ez a fő problémánk. — Tavaly négy győzelemmel sikerült a bentmaradás, az idén öttel sem. — Az utolsó öt csapatnak majdnem teljesen egyenlőek voltak a képességei, így az esélyei is — kapcsolódik a beszélgetésbe Trunk Tamás, a férficsapat technikai vezetője. — Elég sok szoros meccset játszottak a lányok, s ilyenkor nem a játéktudás, hanem elsősorban a rutin, a tapasztalat billentette az ellenfél oldalára . a mérleg nyelvét. Sajnos nem minden ellenlábasunkat sikerült megvernünk. Voltaik balszerencsés mérkőzéseink, és arra sem számítottunk, hogy a Győri Dózsa kétszer Is megver bennünket. — Miben látják a kivize tő utat? Patak falvi János: — Az adott körülmények között jelenleg ezekre az eredményekre vagyunk képesek. Természetesen az eddigieknél még nagyobb gondot kell fordítani fiataljainkra, s még gondosabban kell alapoznunk, felkészülnünk a jövőre. Szükséges több tétre menő mérkőzést játszanunk. Meg kell értenie mindenkinek, aki Tabon női röplabdát is akar, hogy csak sziszifuszi munkával lehet előbbre lépni, mert ez a mai csapat nem üti meg az NB II. színvonalát. Nagyon szeretnénk, ha az itt befektetett majd nyolcévnyi energia nem menne veszendőbe. Trunk Tamás: — Én is azt mondom: nem szabad feladni! Sok tehetség van nálunk. Ezek hát g női csapat gondjai Tabon. Reméljük egy-két éven belül már nemcsak azokról, hanem újabb fejlődésről is számot adhatunk. Körtési Zsolt Diáksport A középfokú iskolák versenyein lassan befejeződik az őszi versenyidőszak. Az eddig lezárult szabadtéri eseményeken sportáganként az alábbi eredmények születtek. Atlétika. Futó csapatbajnokság. Fiúk: 1. Siófoki gimn., 2. Barcsi szakközépisk., 3. Mező- gazdasági szakközépisk., 4. Csurgói gimn., 5. 522. sz. szakmunkásképző, Marcali. Leányok: 1. Csurgói gimn., 2. Siófoki gimn., 3. 525. szakmunkásképző, Barcs, 4. KözgazdaTizek és „hetvenötök” sági szakközépisk., 5. Marcali gimn. Kézilabda kupa. Fiúk: 1. 503. sz. szakmunkásképző, Kaposvár, 2. Adóndi szakmunkásképző, 3. 528. sz. szakmunkásképző, Csurgó. Leányok: 1. Csurgói gimn., 2. Táncsics gimn., 3. Marcali gimn., 4. Nagyatádi gimn. Labdarúgó kupa: 1. Gépészeti szakközépisk.. Kapuvár, 2. Táncsics gimn., 3. Mezőgazdasági szakközépisk., 4. 503. sz. szakmunkásképző, Kaposvár. A múlt hét végén rendezték meg Kaposváron, a Kisfaludy általános iskolában a megyei asztalitenisz tízekbajnokságot férfi és női sportolók számára. A. férfiaknál a győzelmet Szeri (Rákóczi) szerezte meg Ivusza (Marcali), Háhn, Lomniczi, Balázs A. (valamennyi a Rákóczi versenyzője) előtt. A nőknél Főző H. (VBKM Vasas) nyert, 2. Fóris (Kapos-Plast), 3. Au- guszt (VBKM Vasas), 4. KoÁ világ sportja Lord Killanin a Nemzetközi Olimpiai Bizottság 'felnöke Varsóba .érkezett a lengyel olimpiai bizottság megalakulásának 60 éves jubileumi ünnepségeire. Killanin televíziós nyilatkozatban kijelentette, ' hogy nem jelölteti magát a NOB elnöki tisztségére. Egyébként azt a reményét fejezte ki, hogy a jövő évi olimpián semmi olyan nehézség nem merül fel, mint amilyen legutóbb Montrealban volt. * * * A Lake Placid-i téli olimpiai játékok szervező bizottsága táviratot kapott Lord Killanintól azzal a szöveggel, hogy hivatalosan hívják meg a Kínai Népköztársaságot az 1980. február 12—24 között Lake Piacidban sorra kerülő téli olimpiai játékokra — közölték jól informált Lake Pla- cid-i forrásból. * • • A Kínai NK már előzőleg kifejezte részvételi szándékát, mégpedig az alpesi és az északi síszámokban, biatlonban, mű- és gyorskorcsojában. Részvételüket azonban eévelő re kérdésessé teszi, hogy nem tagjai sem a nemzetközi sí-, sem a nemzetközi biatlon-szövetség nek. v * • Á svéd Borg nyerte a »Master" Brooklyn« nemzetközi teniszversenyt, miután a döntőben 1:8, 8:1, 8:4 arányban győzött az amerikai McEnroe ellen. A harmadik helyért folyó mérkőzésen: Vilas (argentin)—Panattu (olasz) 8:4, 6:4. * * • Az amerikai John McEnroe nem indul a teniszezők páros világbajnokságán, amelyen eddig honfitársa, Fleming volt a partnere. Fleming a csehszlovák Smid-et választotta társul, így a nyolc résztvevő »csapat«: McMillan, Nastase (dél-afrikai, román), Sandy és Gene Mayer (amerikai), Riessen, Stewart (amerikai), Gottfried, Ramirez (amerikai, mexikói), Fibak, Okker (lengyel- holland), Cox, Lloyd (angol), Tim és Tom Gullikson (amerikai), Fleming, Smid (amerikai, csehszlovák). • * * Liam Brady, az Arsenal fr játékosa a következő idényt Európában szeretné játszani. A kitűnő labdarúgó, akinek szerződése az 1979/80-as szezon végén jár le. Keegan es Woodcock példáját szeretné követni, akik, mint ismeretes, a Hamburghoz, illetve a Kölnhöz tették át szereplésük színterét. A 23 éves Brady ma a szigetország egyik legtöbbre értékelt labdarúgója, a hírek szerint klubja 2 millió fontot kér átadásáért. ♦ * * A svéd motorsport szövetség pénzügyi {gehézségekxe hrvatkozva lemondta az 1900. június 14-re tervezett svéd Grand Prix megrendezését, amely Forma—1 világbajnoki futamnak számított volna. SPORTMŰSOR SZOMBAT Kosárlabda NB II: Férfiak: Táncsics SE— Keszthelyi Haladás, Kaposvár, II. Rákóczi Ferenc Alt. Isk., 14.30 ó. SÁÉV SC—Péti MTE, Kaposvár, II. Rákóczi Ferenc Alt. Isk., 16 ó. N ők: Tanítóképző—Péti MTE, Kaposvár, Tanítóképző Főiskola, 17.30 ó. Kézilabda Nők: Teremkupa, taszári tornacsarnok, 14.30 p. Röplabda Felszabadulási Kupa, Kaposvár, 503. sz. Szakmunkásképző Intézet, 14 óTeke Felszabadulási Kupa, Kaposvár, K. Közlekedési SE pálya, 13 ó. Labdarúgás • Teremkupa Boglárlellén, a tornacsarnokban. Részt vevő csapatok: Marcali VSE. Tab. Fonyód, Boglarlelle. Kezdési iüö: 10 ó. Asztalitenisz Úttörő-olimpia kaposvári járási döntő. Berzsenyi isk., 9 Tömegsport Sport-diszkó (Siófok és Fo. nyód középiskolásai közti ve télkedés), Siófok, gimnázium, 14 ó. VASÁRNAP Kézilabda Teremkupa női csapatok részvételével. Taszári torna csarnok. 9 ó. Asztalitenisz Felszabadulási verseny, Ka posvár, Kisfaludy Ált. Isk 9 ó. Labdarúgás NB II: Rákóczi—Szekszárd, Kaposvár, 13 ó (Kuti). Megyei 1. o.: Barcs—Karád Barcs, 13 ó (Aumann). Megyei II. o.: Babocea- Szönyi SE, Ba bocsa, 13 (Pálfy). Országos ifjúsági bajnokság Rákóczi—Pécsi VSK, Ka posvár, Rakóczi-pálya, 11.30 ó (Szentgyörgyi). Országi* serdülő bajnokság Rákóczi—PVSK, Kaposvár, Rákóczi-pálya, 10 ó (Rubecz) Tömegsport , Felszabadulási emlékfutás Sánt06tól Nagybajomig. In dulás a sántosl emlékműtől í arakor. DECEMBER A nap 7.10 órakor kél és lS.5«-kor nyugszik; a hold 14.58-kor kél és 3.58 órakor nyugszik. 1 A várható időjárás: SZOMBAT \ Elza 8 Elemle változóan felhős idő, később felhöat- vonulasok, szórványos záporral. Fokozatosan megélénkülő. Időnként megerősödő északnyugati, északi szél. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet 8—13 fok között lesz. A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Budapesten megtartott 48. heti lottósorsolás alkalmával a következő számokat húzták ki: 8, 36, 38. 68, 73 A november havi tárgynyeremény sorsoláson a 44. játékhét szelvényei vesznek részt. — Hat—nyolcezer köbméter fát dolgoznak fel évente az igali termelőszövetkezet parkettát és raklapot gyártó üzemeben. Űregek napja Nagyberényben Meleg ünneplésben részesítették a nagyberenyl öregek napközi otthonának lakóit csütörtökön. A siófoki vásár- csarnok szocialista brigádja ajándékkal, a helybeli es a siófoki úttörők színvonalas kultúrműsorral lepték meg őket. Ez alkalommal nyitották meg a három nagyberényi népművész, Szabó János, Lázár István fafaragók- és Gombai Ferencné festő asszony kiállítását. — Kiállítás nyílik Pupp Oszkár és Veress Pál festményeiből ma 16 órakor a kaposvári helyőrségi művelődési otthonban. A másik rendező szerv a Somogy megyei Művelődési Központ. A kiállítást Tüskés Tibor József Attila- díjas író nyitja meg. — Polietilénből készült, különleges eljárással kialakított szigetelőanyagot dolgoztak ki hazai szakembereink a Villa- mosszigetelő és Műanyaggyárban. Az új anyag kábelcsat- lakozások tökéletes szigetelésére alkalmas. Egyelőre még csak kisfeszültségű vezetékeknél (például telefonkábeleknél) kizárólag hazai vállalatoknál használják. — Termékeinek negyven százalékát cxporialja a Délbalatoni háziipari Szövetkezet siófoki kosárfonó részlege. Az idén népi bútorokkal is bővült a választékuk. — Budapesten rendezik meg december 4-e és 7-e között a szocialista országok gyógypedagógiai szakembereinek II. nemzetközi konferenciáját, A tanácskozás résztvevői a fogyatékos gyerekek korai képzésének lehetősegeit és tudományos problémáit vitaják meg, és számot adnak a gyógypedagógiai diagnosztikai kutatásokban elért eredményekről, — Rekord nézőszám született a Somogyi Képtár Barátság Hídja című nemzeközi fotókiállításán, amelyet 6400 érdeklődő tekintett meg. A mai ügyeletes: Csupor Tibor Telefon: 11-510. este 6-ig. 34 évvel ezelőtt, 1945. december 1-én alakult mcjí Párizsba«* a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség. A világ valamennyi földrészére kiterjedő szervezet november 2«. és december l. között tartotta antifasiszta kongresszusát a francia fővárosban. A Nemzetközi Demokratikus Nő- szövetség a nők egyenjogúságáért, a nők és a gyermekek helyzetének javításáért, a nemzetek szabadságáért, a népek barátságáért es a békéért harcoló világméretű demokratikus tömegszervezet, amely több mint száz országban mintegy negyedmilliárd nőt tömörít soraiban. A szövetség vezető szerv,, a nemzetközi nó- Uongrcsszus; az ülései közötti időszakokban a. nemzeti szervek képviselőiből alakított tanács, a tanácsülések közölt pedig a végrehajtó iroda, illetve a Berlinben felállított es ott tevékenykedő admintsztra- Ur állandó titkárság irányítja a nemzetközi szervezet munkáját. A Nemzetközi Demokratikus Nőszövetségnek tagja a Magyar Nők Országos Tanácsa, a magyar nömozgalom irányító szerve. — ßnekes potVzia címmel lat napvilágot Pálóczi Horváth Adam Ötödfélszáz enekeböl válogatós a Magyar Helikon Kiadónát. A múlt szazad leghíresebb kézírásos gyűjteményének legszebb, legszellemesebb darabjait tartalmazza majd a kötet. — Puskin ex libriseken. 1913-ban jelent meg először a nagy orosz költő motívuma a művészi könyvjelzőkön. Ka- linyin testvérmegyében jelenleg már nyolcszáz féle Puskin ex librist tartanak nyilván. — Kiadják Berzsenyi összes műveit. Az első teljes kritikai kiadás betűhíven közli a »niklai remete« írásainak hiteles szövegét. Az első kötet Merényi Oszkár szerkesztésében most jelent meg: ez a költői műveket tartalmazza. — Szavaló versenyt rendezett a Kilián György Ifjúsági Központ és a Táncsics Mihály Gimnázium a város felszabadulásának 35. évfordulójára. Első helyezési Németh Csilla, másodikat Kapinya Ildikó, harmadikat Kerekes Zsuzsanna érte el. — Ezer kötetes könyvtárral gazdag (Kiolt a soproni Liszt Ferenc Múzeum. A becses könyvgyűjteményt az egykori soproni diáik, a ma bécsben élő Hoess Eugen ajándékozta a múzeumnak diákvárosa iránti tisztelete jeléül. — Megnyitja kapuit újra Zalán a felújított Zichy Mihály emlékmúzeum^ Az ünnepélyes eseményre holnap délelőtt tíz órakor kerül sor. — Csokonai Vitéz Mihály Somogybán címmel tart előadást hétfőn délután hat órakor a kaposvári Latinca Múzeumban dr. Kerényi Ferenc kandidátus, a Petőfi Irodalmi Múzeum főmunkatársa. — Jugoszláv Import bakfis düftinnadrag — világos színekben — 95 Ft-ért most kapható a Somogy megyei Iparcikk-kiskereskedelmi Vállalat ruházati s/.aküzletelben. es áruházaiban, valamint MZ—125 és 239 köbcentis motorkerékpár luxus kivileiben kapható a Kaposvár. Ady Emire utcai jármű szaközlőiben. (42319) — Tapétázók figyelem! 78 Ptért lemosható cseh tapéta érkezett a 112. sz. A fesz Papírbolt ba Kaposvár, Honvéd u. 13. (42375) vács (Kapos-Plast), 5. Németh (VBKM Vasas). Hetvenöt résztvevővel került sor szerdán a Kisfaludy általános iskolában a Kaposvár városi úttörő-olimpia asztalitenisz-versenyére, ahonnan a dobogós helyezettek kerültek tovább a december hatodikai megyei döntőbe. UL kcs.: 1. Balázs Miklós (Krénusz), 2. Végh Attila (Berzsenyi), 3. Rák István (Zrínyi). Lányoknál: 1. Németh Krisztina (Krénusz), 2. Limbek Anett (Kisfaludy), 3. Garbóczi Tünde (Zrínyi). IV. kcs.: 1. Szabados Péter (Bartók), 2. Hayden Zsolt (Zrínyi), 3. Auguszt Gábor (Zrínyi). Lányoknál: 1. Gombai Ágota (Bartók), 2. Póth Csilla (Bar- itók), 3. Kincses Katalin (Gya- I kor ló).