Somogyi Néplap, 1979. december (35. évfolyam, 281-305. szám)
1979-12-06 / 285. szám
Tanuló életforma A műveltség kérdőjelei Pásztoraiéit - élő népművészet r Uj megoldásokkal kísérletezik A jelen iskoláiban a jövő társadalmának műveltsége formálóink. Azok a fiatalok, akik most ülnek az iskolapadokban, harminc-negyven év múlva, tehát a XXI. században is dolgozni fognák, ezért nem lehet közömbös, hogy milyen műveltséggel bocsátja szárnyra őket napjaink iskolája. Ez a felismerés váltotta ki az utóbbi évek szenvedélyes vitáit, amelyek a körül forognak, hogy milyen jellegű műveltségre lesz szüksége az ezredforduló emberének. Az efféle eszmecserék korántsem új keletűek, hiszen a XIX. század ipari forradalom kibontakozása óta szinte évtizedenként felvetődik a kérdés: milyen műveltséget adjon az iskola a fiataloknak, hogy tanulmányaik be- fejzetével minél hasznosabban vehessenek részt a termelésben, a társadalmi élet- ben? 1916-ban a Világ című lapban folyt nagyszabású vita a korszerű műveltségről, s akkor Ady Endre vetít _ meg a humán kuUurát Ignotus technokrata nézeteivé, szemben. A felszabad.! kis előtti műveltségviták kevés embert érintettek, miként a műveltség is kevesek kiváltsága volt akkor, az uralkodó köröknek nem állt érdekükben a dolgozó osztályok gyermekeinek kiművelése. Jellemzésül: 1939-ben például csak 5082 fiatal tett érettségi vizsgát, most évente 55 ezer. Már a múlt század végén megkezdődött a középiskolák »szakosodása«, létrejöttek a reáliskolák országszerte, illetve a gimnáziumokban humán és reál osztályokat indítottak, egyikben a társadalomtudományi, másikban a természettudományos tárgyak kerültek előtérbe! Ál humán-reál felosztás egészen az 1960-as évék elejéig megmaradt, amikor is az azonos alapműveltséget adó egységes gimnázium lépett a helyébe. Ekkor kis időre elültek a viták, mert a matematika és a természettudományi tárgyak valamivel több órát kapták a korábbinál — egyébként a többi iskolatípusban is —, s úgy látszott, hogy alap- és középfokon né| hány évtizedre sikerült ki- | alakítanunk a helyes oktatási arányokat. Ma viszont már sokan aggódnak amiatt, hogy az iskolákban megbomlottak az arányok a humán és a reál tantárgyak között az utóbbiak javára, s ennek következtében a művészetek és a humán kultúra oktatása a második vonalba került. Van olyan iskolatípus —az általános iskola —■, ahol a magyar nyelv és irodalom heti óráinak száma negyven százalékkal kevesebb, mint 1950-ben volt. Ennyire elrugaszkodtunk volna? Kétségtelen, hogy a természettudományi tárgyak az utóbbi két-három évtizedben heti óraszámban is »megizmosodtak«, de az arányuk egyelőre nem vall veszélyes egyeduralomra. Az 1972-as oktatáspolitikai párthatározat is azt ajánlotta, hogy a következő tantervi reform során ne változtassuk a társadalomtudományok és a természettudományok arányán iskoláinkban. S ok-e a fizika, a kémia, a biológia, a matematika az alap- és középfokú iskolákban, és árnyékukban tényleg elsorva- dóban van a művészeti nevelés? Ne higgyük, hogy ez kizárólag az iskolák -háztáji« kérdése, mert az iskolai tananyag arányai, tendenciái jelentősen befolyásolják a jövő társadalma műveltségének szerkezetét és tartalmát. Nagy horderejű társadalmi probléma rejlik a kérdés mögött, nevezetesen az, hogy egyensúlyban van-e az általános és a szakmai képzés. Erre nem lehet egyetlen szóval válaszolni. Először is az a kérdés — s nemcsak nálunk, hiszen más országokban is viták folynak róla —, hogy voltaképpen mi tartozik, bele az. igazi műveltség fogalomkörébe. Némelyek á régi iskola klasszikus, görögös-latinos műveltségeszményét szeretnék feltámasztani, mások ezzel szemben pokolra kívánják a »holt nyelvek, holt kultúrák« tanítását, és a természettudományos tárgyak további térnyerésének a hívéi. E végletes vélemények talán érzé■L. Árulkodó rajzok keltetik, hogy milyen nehéz közös nevezőre jutni a műveltség értelmezésében. Pedig nem nehéz belátni, hogy a humán és a reál kultúra szembef ordítása nem vezethet eredményre, ellentétben áll a társadalmi érdekkel, mert az igazi műveltséghez a természettudományok megfelelő szintű ismerete éppúgy hozzá tartozik, minti a művészeti-irodalmi-nyelvi! tájékozottság. A viharos gyorsaságú tudományos-tech-' nikai fejlődés útján nem. jut- í hatunk előre nemzedékek hézagos természettudományi és' matemaitikai alapművel tsé- j gével. És a szakmai képzés magas szintje miatt napjaink-,! ban mind több szakműveltse- j gi elem épül be az általános | műveltségbe. Milyen tudással vértezze! föl végül is gyermekeinket az iskola ? Természetesen ne speciális szakismeretekkel, mert ezek korunkban elég gyorsan elavulnak, hanem olyan széles körű, általános tájékozottsággal, mely a tar- sadalmi-termelési szükségleteknek megfelelően bármikor ; felhasználható. E tekintetben • hármas feladat hárul az iskolákra : gyermekeinkből mindenekelőtt szocialista embert neveljenek (ebben minden egyes tantárgynak, tanárnak, az iskolai élet minden mozzanatának szerepe van), adják át nekik az általános emberi és a magyar kultúra , értékeit (ez főleg a humán tárgyakra vár), készítsék fel őket a társadalmi munkamegosztásban való részvételre (a természettudományi és a műszaki tudományok eredményeinek megismertetésével). N aponta láthatjuk, hogy a termelőerők gyors fejlődése miként változtatja me^ a szellemi és a fizikai munka arányát, egymáshoz való viszonyát. Ez a . változás a műveltség fogalmára is kihat, nem lehet hosszú távra kijelölni műveltségtartalmakat. Amit ma korszerűnek tartunk, az holnap már avítt lesz. Valójában ezért kell folyton tanulnunk, s az ifjúságot arra nevelnünk, hogy a dolgozó életforma egyúttal tanuló életforma is. P. Kovács Imre A nyáron Szőcsénypusztán faragótábort szervezett a megyei művelődési központ. Itt ismerkedtünk meg a szomszéd faluban élő Nagy Géza népművésszel, á háziipari szövetkezet faragójával. Sajátos módon elevenítette föl a pásztormúlt, az állatgondozás nélkülözhetetlen orvosló eszközeit. Nemcsak ezeken a csont- nyelű, díszítésében a használathoz alkalmazkodó — tehát nem hivalkodó — eszközökön érezzük, hogy pásztorkéz faragta őket, hanem ezt súgja minden más munkája is. Az istállóból kialakított műhelyben korszerű gépek állnak rendelkezésére az anyag előkészítésére, de az ipari felszerelések nyomtalanul segítenek a tárgyak megformálásában. A népművészetet talán épp ez különbözteti meg a népi iparművészettől. Nagy Géza — noha kenyértkereső foglalkozásként műveld a faragást — a szövetkezet bedolgozójaként tömegével készíti a dísztárgyakat, mégis elsősorban: pásztorfaragó. Ettől az sem tántorította el, hogy az idei id. Kapoli-pályázaton nem kapta meg azt az elismerést, melyet a hagyományőrzők érdemelnének. Tanulság lehet ez a pályázat a kiíróknak is. A hagyományőrző faragók munkáit és a népi iparművészekét, az újítókét külön szempontok alapján lehetséges értékelni. > — Hirtelen megromlott egészsége miatt volt kénytelen eredeti foglalkozását megmásítani. Hat éve dolgozik a szövői kezetnek. A betegség keserűségére még gyógyszer is a faragás. Foglalkozásának megújításakor a nagyszülőkre gondolt? — A nagyapám faragott. Apám inkább vésett, a pásztorok keze alá dolgozott. Dóz- nikat, dobozokat állított ösz- sze. Mellette ismertem meg a pásztoréletet, amelybe magám is belekóstoltam. A szövetkezetben dolgozó faragók közül már alig találni olyat, aki eredeti foglalkozásként pásztor- kodott is. Faragásaim hitelessé tétele érdekében fordultam vissza a hagyományokhoz. így születtek meg ezek a pásztor-; eszközök. — A többi munkája is ma-, gán viseli a pásztorélet jegyeit. Az erdő, a makkoltatö kanász, a juhász világa jelenik meg előttünk — faragásain. — Most egy csont bér akásos dobozt készítek. Ritkán művelik ma már ezt az eljárást.1 Nagyon munkaigényes. Igényességére vall, hogy új megoldásokkal sikeresen kísérletezik. Körplasztikát épp oly ügyesen készít, mint síkfaragást. — Értékelik-e itt a közvetlen környezetében, a falujában is a munkáját? Jól tudjuk, hogy a városban milyen nagy divattá vált a régi tárgyak gyűjtése, szívesen vásárolnak a lakásokba faragásokat az emberek. De ezek elsősorban dísztárgyaik. — Sűrűn be-bejámak hozzám a faluból. Megnézik, mit csinálok. Érdeklődnek. Egy alkalommal megkeresett a KISZ-titkár is, hogy Sámsonban nem csinálnék-e egy ki. állítást. Mit mondjak? örültem a kérésnek és készültem a kiállításra. De aztán megfeledkeztek rólam. Ilyen is van. — A faragótábort hasznosnak tartotta? — Tanultam, s talán, mások is tanultak tőlem. Levelezünk jó páran, tartjuk a kapcsolatot. Jövőre elkészül ez a csontberakásos dobozom, arra szánom, hogy majd Szőcsény- ben bemutatom. Sokat gondolok az ott töltött napokra, és sok jó barátot szereztem. H. B. Ajándékozás a családban A gyermekek rajzaiból sok mindenre lehet következtem. Főleg olyanoknál, akik nem közlékenyek, nem árulnak el magukról tail sokat. Valamennyien tudtuk, hogy Kati úgynevezett »csonka családban« nő fel. Sokat emlegeti apukát, aki még az ő születése előtt hagyta el az édesanyát. Csak néha látja, és még ritkábban érzi az anyagi támogatást. Nem is beszélve a hőn óhajtott szeretetröl. De, hogy mennyire hiányzik neki az apa, az a családról készített rajzából derült ki igazán. A foglalkozáson azt a feladatot kapták a gyerekek, hogy mindenki rajzolja le vagy fesse meg a saját családját. Hogy játékos foglalkozás legyen, az óvó néni egy bábot postás ruhába öltöztetett. A foglalkozás végén neki is bemutatták rajzaikat a gyerekek, hogjr a postás bácsi ne csak névről ismerje meg a családokat, hanem az utcán is fel tudja majd őket ismerni. A motiváció, illetve az érdeklődés fölkeltése után nagy igyekezettel kezdtek dolgozni a gyerekek. Szinte pillanatokon belül elkészültek. A postás bácsi kérdezett: —■ Kit rajzoltál? Ki a legnagyobb, ki a legkisebb a családotokban ? Az egyik kisfiú sírva fakadt: — Jaj, az anyukám nem fért idol A másük saját magát is akkorára rajzolta, mint a szüleit. Volt olyan is, aki apukának akkora tenyeret rajzolt, hogy még a báb postás bácsi is megijedt tőle. Katihoz érve a kislányt még munkában találta. Valami egészen szokatlant- látott. Mintha Katiék családja megnövekedett volna., — Katikám! Miért van ez a ra jzlap a közepén elválasztva? A kislány elgondolkodva nézett a bábra, és mintha csak ketten lennének az egész teremben, szomorú, nagy barna szemében könnyek jelentek meg, és magyarázni kezdte: — Itt én vagyok az édesanyámmal, ülünk a földön és játszunk. A másikak az apuék, mert nekik ott van otthon. A rajz megdöbbentő volt. Az apa szorosan a vonal mellett állt, de nem Katiék oldalán. De oda néz. Mellette egy terebélyes anya és két nagyobb gyerek. Mintha a színek is kifejeznék a tényeket. Katiék színesek, apáék feketék. Eddig is tudtuk, hogy vágyik apa után, hiszen a csoportba belépő minden férfi elé odaáll, és megpróbál kapcsolatot teremteni. , Mégsem gondoltuk, • hogy ennyire niányzik neki az édesapa. Báli Gyö gync évóno A családtagok iránti szeretet, figyelmesség egyik formája az ajándékozás, a meglepetés készítése, amely egyre több családban fordul elő, válik nemes szokássá. Lassan a különböző alkalmaknak — születésnap, névnap, karácsony, nőnap — természetes velejárója ez a közvélemény szerint is. Miben áll az ajándékozás pedagógiai jelentősége? Elsősorban a gyermekek életkori sajátosságaiból ered az ajándékozás a meglepetésként adott dolgok nevelési szerepe. Sokszor nem is gondoljuk. hogy milyen nagyfokú a kisebb-nagyobb gyermekek szeretetigénye, a velük való törődés iránti vágya. Ezekkel kapcsolatban többnyire azt tapasztaljuk, hogy nem elégednek meg a szülők részéről megnyilvánuló ■ »mindennapos« gondoskodással. mert úgy érzik, hogy az »jár« nekik. Valami többre is vágynak, a mindennapokon túlmutató törődésre, figyelmességre, gyengédségre. Ezért fordulnak nagy érdeklődéssel a ; különböző családi ünnepek felé, ahol forrón érzik a családi légkör melegét, szerete- tét mind az ünneplés, a figyelem által, mind a különböző ajándékok által. Az ünnepi asztal, a gyertyával díszített születésnapi torta, a kisebb- nagyobb ajándékok. Mb’úti nagymértékben erősítik a családhoz való tartozás érzését, s kielégítik azt a külön szere- tetigényt, melyről már szóltunk. Egyre több iskolai osztályban, napközis csoportban próbálják szokássá, hagyománnyá tenni a névnapok, a születésnapok közös megünneplését, néhány kedves szóval, jelképes kis ajándékkal. A családon belüli meglepetéseknek, ajándékozásoknak évszázados hagyományai vannak. Arany János szép versében, a Családi körben milyen érzékletesen írja le az »aprónép« kutatását a madárlátta kenyérdarabkák után és felujjongó örömét a kis nyúl láttán, amelyet édesapjuk hozott nekik. A mai modern korban, a mai gyerekek is keresik-le- sik az apai. anyai »tarisznyát«, a benne rejlő »madárlátta« holmit, meg a »vásárfiát« — ha erre hosszú évéle során rászoktatjuk őket. Lehet az az ajándék egészen kis értékű, jelképes dolog is, maga a figyelmesség, a gyermekekre gondolás a lényeges benne, az általa is kisugárzó anyai, apai szeretet az egészen kicsi vagy már nagyocska gyermek iránt. Egy pár forintos dolog is — legyen az zacskó cukor, csoki, vagy valami kis csecse-becse, szép képeslap stb. — nagy örömet okozhat, ha gyermekünk a vele való törődés jelének fogja fel Ha sikerül a »nagyoknál« ezt a mm** kialakiuuM. akkor már könnyű elérni, hogy gyermekeink is ugyanígy tegyenek, ők is hozzanak-küldje- nek valamit szüleiknek, testvéreiknek, ha kiruccannak a családi házból Ugyanis az ajándékozás pedagógiájában fontos alapelv: a kapni és az adni szemlélet egységének a kialakítása gyermekeinkben. Ezt a kívánatos szemléletet kezdi el kialakítani az óvoda, az iskola többek között az anyák napjára elkészített gyermeki kis ajándékokkal, a nőnapi figyelmességre tanítással, meg a többi ünnepre való felkészítéssel. Ezt kell "erősítenie a szülői háznak. A családok jelentős részében nagyon drága holmik megvételére is telik, ezért az ajándékozásban sokan kizárólag az anyagi értéket látják. Csak a drága dolgot tartják »igazi« ajándéknak. Bizonyos nem kívánatos divat, versengés alakul ki egyes körökben a családi ajándékozásoknál is. Pl. a közepesen érettségiző nagyfiú ajándékként kap egy Ladát, mert futja rá a családi költségvetésből« a kis elemista valahogyan eljutva az év végére kap egy japán kazettás magnót és így tovább. Ennek káros pedagógiai hatását aligha kell bizonygatnom. Ugyanis kétféle mérték érvényesül így vele szemben: az egyik a bőkezű, családi »elismerés*« b*rgulden gyenge teljesítmény esetén is, a másik az iskolai mérték: az éven át végzett jó és kiváló tanulmányi munkáért, társadalmi tevékenységért egy könyvjutalom vagy elismerő emléklap. És az előbbiek devalválhatják az utóbbiakat. A másik: a gyermekek későbbi életére kihat a fenti helytelen ajándékozási gyakorlat, szemlélet} végül is jelentkezhet a »ha van forint, van meló, hajtásfelfogásban, s abban, hogy a( társadalmi elismerésért is »hajtó« dolgozó felnőtteket »megszállottaknak« stb. tartják, s nem becsülik és nem követik őket, inkább kigúnyolják. A túl értékes ajándékok gyakori kapása még azzal a veszéllyel is jár, hogy nem becsülik meg ezeket a gyermekink, nem vigyáznak rájuk eléggé. És nem becsülik meg azt a sok szülői munkát, fáradozást, amely benne van aa értékes dolgokban. Úgy tartjuk, hogy min-j den családban helye van ni különböző alkalmak során történő ajándékozásnak, az egymás iránti szeretet, tisztelet jeleként.. Helyes gyakorlata sokat segíthet a családhoz tartozás érzésének kialákításáJ ban, azoknak a nemes szokás soknak a meggyökereztetéséi ben, amelyek majd segítik gyermekeinket abban, hogy a saját családi otthonukban, sai ját gyermekeik körében kH alakíthassák a meghitt, derűg családi légkört'. Dr. Szeléndi Gábor Apa a másik oldalon
