Somogyi Néplap, 1979. december (35. évfolyam, 281-305. szám)

1979-12-05 / 284. szám

Tisztelt Szerkesztőség! 1979. november 39-én délután férjemmel és bará­tainkkal betértünk a Kalinyin városrész játéktermébe. A bejárattal szemben levő automatával játszottunk, amely jó ügyességiéjlesztö. Bedobtuk az öt forintot, az automata működött, de időközönként leállt. Újabb pénz bedobásával tovább kisér léteztünk, eredménytelenül. Szól­tunk a kezelőnek, a/ci leállította a gépet. Ezután a flip­perekkel próbálkoztunk, de a két forint bedobása után kiderült, hogy ez a játék sem működik. Ezt azonban nem kapcsolták ki. Érdeklődésünkre a teremben tartózkodó fiatalok elmondták, hogy csupán egy automatán lehet játszani. Miért nem írják ki ezekre a pénznyelő játékokra, hogy nem működnek. Azt hiszem, a gyermekek ennyit megérdemelnének tölünk, felnőttektől, mert a cél: a be­csületességre nevelés. Tisztelettel: FülÖp Béláné Kaposvár, Brassó «. 39. Tisztelt Szerkesztőségi A magam és utazótársarm nevében teszem szóvá a Kisgyaláh—Gölte között épülő közúti hid állapotát. Ha igaz az, hogy legfőbb érték az ember, akkor az illetéke­seknek ezen érdemes lenne elgondolkodniuk, ugyanis a csigalassúsággal épülő híd jelenleg életveszélyes állapot­ban van. A vidékre járó dolgozók, a vidékről Göllébe be­járó tanulók napi témája az, hogy az autóbusz a jelen körülmények között meddig közlekedik? Tisztelettel: Sipos Ferenc Colié, Árpád n. 22. XXXV. évfolyam, 384. szám. Szerda, 1979. december 5. Rendezvénysorozat Megkezdődött a gyermekkönyvhét Humorom nincs, de ha időben észbe kapok, ma én lehetnék az ország egyik legismertebb humoristái­nak egyike. Tehát a másik. Na. nem a kitűnő humoro­mért (Nem kell ahhoz po­éngyárosnak lenni, hogy vi­dám fickónak tartsák az embert, lásd mai humoris­táink »javát.«!) A módszerben van. a lé­nyeg. Rájöttem, hogyan kel­lett volna közéjük férkőz­nöm. S akkor az ország mondaná el »áldó imádság mellett* nevemet, mint Mi­kesét ' Somogyiét, Peterdiét és Csikós Nagy Béláét. Egy szó, mint száz, vagyis hogy egy bolond százat csinál, azazhogy nem kell száz tü hosszát megjárni ahhoz, hogy egy újságíróból humo­ristát faragjanak. Máris hu­moristának erezheti magát a toUforgató, ha nyomtatás­ban még egyszer elolvassa cikkeit Elapadhatatlan hu­morforrás ... Lám, már a rádiókabaré is idézett, mint élő klas­szikust: Chaplin.-búcsúzta to­rn on — stílszerűen — a ha­sát fogta az egész ország a \ röhögéstől, mert mire a nekrológ kikerült a nyom­dából, Chaplin neve helyett Chopint olvashattunk, ö pe­dig igazán »nagy mulattató* volt, nemde? Ha nem a hát­it úszással jövök, akkor én magam idézem a »magyar ember evés közben nem be­szél* mondást imigyen a cikkemben: »a magyar em­berevés közben nem be­szél*! Hogy is beszélne, ha tele a szája térdkaláccsal? Különösen a színházi jegy­zeteimen szoktam nagyokat hahotázni. Lám, most is. Mert az, hogy »nem maku­látlan* helyett egyértelmű »makulátlant* látok viszont nyomtatásban, még csak csiklandoz: heherészgetek, mint Boriska a gazban. De amikor a nagy tehetségűnek aposztrofált rendezőről azt olvasom a jegyzetben, hogy »vagy* tehetséges, már ak­korákat hahotázok, hogy reng belé a negyedik eme­leti összkomfort De az igái zi még hátravan! Egyszer írtam ki a szce- nikus nevét: ő a jelenete- zéssel, a technikával foglal­kozó szakember. Meg kell dögleni a röhögéstől, ami­kor a neve után a »szceni- kusi* helyett az olvastán: szeizmikus! Lehet, hogy az ő tevékenységének a hiánya okozza, ha egy-egy bemuta­tó nem földrengető 6iker? L. L *1979.. december 3—8. kö­zött lesz a IX. országos gyer­mekkönyvhét. Egyúttal ez lesz a nemzetközi gyermekév utolsó nagy kulturális rendez­vénysorozata hazánkban. A gyermekkönyvhét célja a gyer­mekek olvasóvá nevelése, az olvasás iránti kedv. igény fel­keltése. fokozása, a könyvek népszerűsítése.* Az országos szervező bizott­ság hazánk valamennyi úttö­rőcsapatához, óvodájához, mű­velődési központjához, könyv­tárához fordult, hogy a ren­dezvény alkalmával hirdesse­nek versenyeket, szellemi ve­télkedőket, író—olvasó talál­kozókat, gyermekkönyv-kiál- lításokat, könyvtárlátogatáso­kat. vetítsenek irodalmi átdol- gozásü diafilmeket Megyénk kulturális és ok­tatási intézményeiben hétfő óta tartanak a rendezvényso­rozat keretében szervezett Köszöntötték a pályakezdő fiatalokat (Tudósítónktól.) Már hagyomány a Videoton tabd gyáregységénél, hogy minden év utolsó hónapjaiban a gazdasági, párt- és tömeg­szervezeti vezetőik köszöntik az első munkahelyes dolgozókat. Kedden délután húsz pálya­kezdő szakember — betanított munkás, szakmunkás, mér­nök — gyűlt össze a gyár­egység tanácstermében, hogy részt vegyen az ünnepségen. Mohos József gyáregység- iga zga ló köszöntötte a fiatalo­kat, majd ismertette a tahi gyáregység létrejöttének kö­rülményeit, a gyár és a válla­lat életében elfoglalt helyét. Szólt a végbement termékvál­tásról, az eddig elért eredmé­nyekről. Kitért a jövő felada­taira: az új beruházásra és a várható gyártmányokra, de a •felsőfokú végzettségű szakem­bergondokra is. A fiatal dolgozók ünnepé­lyes fogadása kötetlen beszél­getéssel ért véget. programok. Barcson könyvvá­sárt rendeztek az általános is­kolában, könyvről könyvért vetélkedőt, könyvkiállítást a helyi könyv-tárban. Fonyódon í könyvtárhasználati ki mit ; tud?-on vehettek részt az alsó tagozatos diákok, a felsősök pedig arról tájékozódhattak, hogy miért nem egyformák a könyvek, miben különböznek a könyvillusztrációk ? Marca- I libán játékos irodalmi vetél- 1 kedőt rendeztek, Nagyatádon könyvkiállítást, Tab on pedig I bábtogla 1 kozáson vehettek : részt a gyerekek. A szentai I cigányóvoda kicsinyei a csur­gói könyvtárral ismerkedhet- ; tek meg. Kaposváron a megyei- és a városi könyvtárban a gyere- j kék Tüskés Tiborral találkoz- i hattak. A Palmiro Togliatti | Megyei Könyvtár gyermek- könyvtára olvasónapló-pályá­zatot hirdetett Csicseri törté­netek címmel Móra Ferenc j születése 100. évfordulójánál ; alkalmából. Az eredményhir­detés szintén a gyermekkönyv­hét programjai között szere- 1 pel... A Ságvárl könyvtárban | Téli napok, téli történetek , címmel rendeztek foglalkozást l és kiállítást a legfrissebben megjelent gyermekkönyvek­ből. A könyvesboltok az isko- I Iákban kínálták a műveket, s nyolcezer forint értékű kötet j talált gazdára a megyei j könyvtárban is. A Móra Könyvkiadó gyer­mekkönyvek ezreivel járult I hozzá a megyékben folyó pá- ! lyázatok, vetélkedők nyerte- j seinek. résztvevőinek jutalma- i zásához. REPÜLŐ ÜVEGEK Japán fényképezőgépek bemutatója A Mamlya cég fényképezőgépeiből és azok tartozékaiból nyűt kiállítás Budapesten, az Of ötért As bóth utcai bemu­tatótermében. Ugyanaz — Mond csak, mát esi - máinál, ha azt monda­nám, hogy gazember vagy? — Beperelnélek. — És ha csak gondol­nám? — Az eRen nem tehet­nek semmit. — Jó, akkor csak gon­dolom. Benne marad Egy fiatalember integet az országút szélén, és megállít egy autót. — Elnézést, uram! Nem volna szíves a kabátomat Siófokig elvinni? — Miért ne — mondja az autó tulajdonosa —, de hogyan fogja megkapni? — Nagyon könnyen — mondja a fiú —, mert ha nincs kifogása ellene, benne maradok. Szilánkok Manapság egy kaland és az örök szerelem kozott az a különbség, hogy a ka­land rendszerint tovább tart. Ä • • » Megtalálta a helyzet megoldásának a kulcsát, de kiderült, hogy aüoulcs. • • * Optimista az, aki hétfőn munkakezdéskor azt mondja, remek, holnap­után már szerda!- • * » Kár. hogy éppen a leg- fecsegőbb emberek azok, akik sohasem tudnak va­lami sokat. • * • Csak a visszhangnak áll jól, ha állandóan ismétel másakat. • • • Ha egy írót unalmas ol­vasni. akkor ünnepelni kezdjük. • * * Ismerősöm meghatáro­zása: némelyik nő Olyan, mint a többi. • « • Érdekes a kaméleon. Az­zal őrzi meg biztonságát, hogy változtatja szürkesé­gét. * • * Ügy viselkedik, mint egy kisisten, pedig ember­nek is kicsi. Majd — Mama, ez a gulyás egyáltalán nem ízlik ne­kem! — mondja Károlyka. — Csak , hallgass, és egyél! Majd húsz év múl­va arról fogsz beszélni a feleségednek, hogy milyen kiváló szakácsnő volt az anyád... Tegnap délelőtt a Május 1. utca és a Virág utca elágazásánál a Volán darabárus ko­csijának oldal pántjai kiszakadtak, és a kocsin levő, üdítő italokkal telt rekeszek nagy ívben leröpültek a kocsiról. Szerencsére senki sem tartózkodott a közelben, így személyt sérülés nem történt. A kár kb. Uzezer toriak I Költő a nevelőotthonban A városi és a Ságvári klub­könyvtár kihelyezett rendez­vényén, a Zója Nevelőotthon­ban Gazdag Erzsébet költővel találkoztak az olvasók hétfőn este. — Amikor verseit olvassuk, akkor kislánynak képzeljük a költőt, egy olyan kislánynak, aki harmatos hajnalban indul meglesni a fű növését, a fák, virágok kinyílását. Környeze­tét gyermeki csodálkozással tudja nézni, és a hétköznapok valóságát gyémánt szekerébe fogja — tolmácsolta Takács Irén nyolcadik osztályos tanu­ló sok kis társa elképzelését Gazdag ErzsébetrőL Az elsősök vidám mondó- kákkal. versekkel, énekkel kö­szöntötték a vendéget, a na­gyobbak pedig meseí elöl vasas­sal és a kamarakórussal mu­tatkoztak be. A költő viszonzásul sárvá­ri gyerekkoráról vallott: — A nagyanyám nevelt fel, aiki szintén költő volt, a nép költőbe. Örömét, bánatát saját ihletésű versekben énekelte meg. Ezek csak emlékezetébe vésődtek, mert ő tollat azért nem ragadott Az iránta érzett tiszteletből, szeretetből és azért, hogy elindított ezen az úton, az ő nevét viselem. Ti­zenhárom éves koromban a helyi sajtóban jelent meg az első versem. Hogy melyik és, mi volt a címe, arra nem em­lékszem. Azóta egyfolytában írók, de csak gyerekeknek! Köteteimből csupán egyet ta­lálnátok a polcomon, művei­met a kis barátaimnak aján­dékozom. Kevés példányszám- ban jelennek meg nálunk a mesekönyvek. Befejezésül egyik kedvenc versét, a Vidám vásár címűt felolvasta a gyerekeknek úgy, hogy őket is bevonta az elő­adásba. Ezt követően népdalt tanított a gyerekeknek, majd a diákok kérdéseire válaszolt. A, családias hangulatú estén közős énekléssel búcsúztak egymástól az író—olvasó ta­lálkozó részvevői. SamgglHéplap A* MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Főszerkesztö-h.: Paál László Szerkesztőség: Kaposvár, Latiné» Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf. 3L 7401 Telefon: 11-510, 11-51L 11-512. Kiadta a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat. Kaposvár, Latinra SándoB a. 2. Postacím: Kaposvár, Pf. 31 7401 Telefon: 11-516, 11-519. Felelős kiadó: Dómján Sándor. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesftG postahivataloknál és kézbesítőkor. Előfizetési díj február 1-től egy hónapra 30 Ft, negyedévre 90 Ft. egy évre 360 Ft. Index: 25 967 ISSN 0133—0608 Készölt a Somogy megyei Ny©?«» űaipari Vállalat kaposvári üzemé* ben. Kaposvár Május l. u. 10L Felelős vezető: Farkas Béla Igazgató. Kéziratokat nem őrzőnk meg és sem küldünk viasz») A szeizmikus szeenikus

Next

/
Thumbnails
Contents