Somogyi Néplap, 1979. december (35. évfolyam, 281-305. szám)
1979-12-05 / 284. szám
A feltámadt Werther A Filharmóniai Társaság zenekarának hangversenye Egyetlen témára, a magányra, vagy — Szabolcsi Bence találó kifejezésével — az otthonvesztésre »variálta« hétfői kaposvári koncertjének műsorát a Budapesti Filharmóniai Társaság zenekara. Az elsekélyesedett, megunt környezetből való távozás, a felfokozott intövidualizmus témájára, mely a zenei romantika alapgondolata volt jó egy évszázadon át, a goethei— wertheri életérzésre, melyben az elszánt uilágfájdalom, a szerelmi vigasz és a természetimádat elemei elegyedtek. Az éppen száz esztendeje alakult együttes a romantikus borongás eme irodalmának jellemző keresztmetszetét adta a szép hangversenyen, Mihály András vezényletével. A zenei preromantika csíráit — régóta tudjuk — Mozart életművében kell keresnünk, ám — és erre csak a legújabb kutatások utalnak — nem .feltétlenül a kései grandiózus darabokban, a Don Giovanniban. a Rekviemben és az érett szimfóniákban, versenyművekben. hanem már e tizenegynéhány esztendős salzburgi kamasz kompozícióiban, így az úgynevezett kis g-moil szimfóniában. Igaz, nem tudunk arról, hogy a hercegi szolgálatban tevékenykedő ifjú olvasta volna Lessinget, Wielandot, Kiingert és a Strum und Drang többi szerzőit, a Werthert pedig még semmiképpen sem ismerhette, hiszen Goethe éppen, azokban a hetekben »csapta a szelet« Wetz- larban Charlotte Buffnaik, amikor a »kis g-moll« keletkezett. Csakhogy — az előadás is ezt igazolta — e mű és a híres regény szellemi, rokonsága nyilvánvaló. Az első tétel zaklatott fő témája — melyet akár Beethoven vagy Schubert is írhatott volna — mindazonáltal klasszicista mértéktartással hangzott fel, kristálytiszta dallamformálással, túlzóan, fölöslegesen ro- mantizáló ritmikai és dinamikai szélsőségek nélkül, gyönyörű fafúvós szólókkal. Ugyanez a mértéktartás jellemezte a kecses udvari táncra már csöppet sem hasonlító menüett kidolgozását, s a robbanékony záró tételt. Az ízléses és stílushű produkcióból világosan tűnt ki Mihály András dirigensi attitűdje: az ökonómia, a nagyvonalúság, a világos dallamvezetésre való törekvés, egyszersmind a szólamtisztaság, mely itt lehetővé tette a muzsika valamennyi rétegének felismerését. Jókedvünket csak egy csúnya »kürtgikszer« felhőzte be némelyest az első tétel végén,. Gustav Mahler négy Vándorlegény-dala a mozarti életérzés száz esztendővel később született dédunokája. Itt is egy Werther jelenik meg, ám, ha lehet, még ősénél is rezignáltabb, rafináltabb zenei környezetben. A szerelmesétől elhagyott, az öngyilkosság gondolatát dédelgető, majd a természetben vigasztalódó ifjú ezúttal Sólyom Nagy Sándor volt. Az Operaház kitűnő művészének módfelett nagy szüksége volt híresen jó stílusérzékére és énekkultúrájára, hiszen eléggé erős rekedtséggel küszködött, melyet olykor »gyanús« falzettekkel és »operäs« sítétítésekkel kellett ellensúlyoznia. A hangszál-meghibásodásból fakadt »szükségfelfogás« azonban így is meggyőző volt, feltétlenül »belefért« a kései romantika stílus- arzenáljába, ugyanakkor csodálatot ébresztett Sólyom- Nagy alkalmazkodási képessége iránt. Az együttes és karmestere még a szerény »kísérőszerepbein« is módot talált arra, hogy felvillantsa Mahler hangszerelésének finomságait, szivárványszín -pompáját. Amint Bramhsnafc Goethe szövegére készített, melankolikus hangulatú altrapszódiájában is. A szólót Barlay Zsuzsa énekelte, a bevezető forte részben erős vibratóval. itt-ott talán mértéktelenül túlhangsúlyozva a tragikus elemeket, a későbbi áriában azonban gazdag tónussal, finom átéléssel, gördülékeny dallamvezetéssel, még az idén nehéz fokozásban is puhán. Ízlésesen. Az Operaház férfikarának közreműködéséről — a művelődési központ színpadának akusztikai viszonyai miatt — lehetetlen megbízható ítéletet mondani. A Haydn-témára — közvetetten egy középkori Szent Antal-korál dallamára — komponált híres Brahms- változatok jó alkalmat adtak a zenekar stíluskészségénék bizonyítására. Igaz, a kilenc variáció közül jószerével egyik sem állítja megoldhatatlan technikai feladat elé a muzsikusokat, a barokk hangvételtől a kései romantika világáig terjedő »stílusskála« azonban igen nagy zenei intelligenciát követel, különösen a rézfúvó- soktól. Nos, a végig érzékenyen. világos mozdulatokkal, póztalanul dirigáló Mihály Andráshoz és zenekarához valamennyi »kis világ« közel áll a produkció tanúsága alapján. Ahogyan elkerültetett a modorosság és a szerűimen taliz- mus csapdája a barokkos vagy klasszicizáló variációkban, úgy a hetedik és nyolcadik változat Sturm und Drang-dörge- delme is harmonikus, kidolgozott, egyszóval: zenei maradt. Ez a kulturált mértéktartás, ez az elemzésigény, tudatosság és muzikalitás volt a kitűnő együttes koncertjének legszem- beszökőbb karaklerisztikurpa. L. A. Formálják, gyúrják az agyagot «U1 Ifjú fazekasok Marcaliban Marcaliban, a piactéren sáros kis lábnyomok vezettek a fazekasszakkör helyiségének bejáratáig, A parányi műhelyben legalább húszán szorongtak: formálták, gyúrták az agyagot — Már kisgyerek koromban szerettem sározni — mondta Takács Tamás. — Néhány évvel ezelőtt édesapám meglepett egy zacskó agyaggal, amelyből tányérokat készítettem. Az oldalát akikor még nem sikerült felhúznom, hiszen nem ismertem az ősi technikát. Égetőkemencét is építettem magamnak, ez téglából és cseréptöredékekből készült, a hézagokat pedig agyaggal tömítettem. Természetesen nem sikerült a kiégetés — nevetett Tamás —, de nem keseredtem él, ugyanis abban az időben már hallottam, hogy beindul ez a szakkör. Nem volt kemencénk, se lábhajtásos korongunk. Az első korongot ón hoztam a csoportnak — húzta ki magát büszkén, — Hogy jutottál hozzá? — Édesapám jgyafcran utazik vidékre. Egy alkalommal Zalaegerszegen egy idős fazekascsaládnál járt, ahol néhány lábhajtásos korongot talált. A legjobb állapotban, levőt megvette, én pedig a szakkörnek ajándékoztam. Azóta a Marcali Építőipari Szövetkezet e minta alapján újat is készített nekünk. — Most min dolgozol? — Ennék a kismamának a párján — mutatott a korsó alakú formára. — Az ötletet az igali kiránduláson kaptam, ott megláttam, egy pocakos harangot... Ágoston Csilla is az alapító tagok közé tartozik. Nyolcadik osztályba jár és nagy gondot okoz számára a pályaválasztás. — Megszerettem az agyagozást, szeretnék fazekas lenni. A szakmát érettségihez kötik, a bizonyítványom alapján pedig nem biztos, hogy felvesznek a gimnáziumba. Második helyre az óvónőképzőt jelöltem, talán oda sikerül bejutnom és megvalósítani az álmom nézett rám bizakodva. — Csata az egyik legügyesebb kislány — vette át a szót Gombay Győzőivé szakkörvezető. — Sajnos nincs a közelben olyan ipari iskola, ahol fazekasságot tanulhatnak a gyerekek. Igény lenne rá itt, hiszen évente nyolcvan továbbtanulót tudnék biztosítani. Ezeken, a foglalkozásokon a gyerekek megismerkedhetnek a népi ipar múltjával, és szoros kapcsolatba kerülnek a munkával. Használati tárgyakat készítenek. A fazekasságban nagyobb lehetőség rejlik, mint a hagyományos szakkörökben. Előfordulhat, hogy valaki nem tud rajzolni, de attól még lehet kézügyesA szakkör vezetőjét arról kérdeztem, hogyan került kapcsolatba a fazekassággal? — Pécsen bejártam a művészeti gimnázium foglalkozásaira, mert érdekelt az agyag. Ezután szobrászkodtam, közben pedig elvégeztem a tanárképző főiskolán a biológiai, testnevelési szakot. A népművelést pedig most kezdtem levelezőn. Szeretem a gyerekeket, öröm együtt dolgozni velük és ■ látni azt, hogyan ügyeskednek, nyíltnak ki előttem nap nap után. Inczc Andrea. Kiállítás a kollégiumban Letelt a tanulóév Több száz fiú és lány várta az avatót. Az sem keserítette el őket, hogy az amúgy impozáns épületet nem a leg- kifogástalanabb állapotban adták át rendeltetésének. Mi történt az azóta eltelt egy év alatt, hogy élnek itt a diákok és a nevelők, milyen tervek foglalkoztatják a megye legnagyobb középiskolás kollégiumának, a Damjanich utcai diákotthonnak a birtokosait. — Aki ismerte a régi körülményeket, ezt látván, be- leborsódzik a háta a méretékbe, a lehetőségekbe — üdvözöl egy alacsony, halk szavú ember, a kollégium egyik leglelkesebb nevelője, Borsos Lajos. Felérünk a földszintről az első emeletre, ahol a tanulók és a klubtermek vannak. A hatalmas aulában mintegy 32 otthon hangulatát árasztva jelenleg Csikós Nagy Marton kiállítása fogadja a teremből kilépő diákot vagy az ide érkező látogatót. Kiss Ágnes a diáktanács egyik vezetője. Negyedikes a Munkácsy gimnáziumban, ha leérettségizett, tanárképző főiskolára jelehtkezik. Elsősorban az irodalom és a történelem iránt érdeklődik. — Tavaly nehezen indultunk, úgy hiszem, mindkét fél hibájából. Nem jutottunk túl az alapdolgokon, a diszkón, egy-egy felülről szervezett előadáson, ahol mindernd csak ült és azt várta, hogy történjék már valami. Tanulóév volt, nem hiszem, hogy különösebben valaki is hibáztatható lenne. Az idén már más a helyzet Fontos állomáshoz értünk el ezzel a kiállítással. Legnagyobb erénye megkapó hangulata. S az, hogy a meghívott művész és a fiatal verselők szerényen, kedvesen beszéltek műveik születésének körülményeiről. Hallottam én. is itt néha vihogást, tapasztaltam érdektelenséget is, de nem hiszem, hogy nem alakultak ki gondolatok a fejekbeh, érzések abban, aki akár csak egy mondatot is elolvasott vagy két-hórom szobrot végignézett. — Nagyon szerencsésen ötvöződnek itt az épület adta lehetőségek :— veszi át ismét a szót Borsos Lajos — azokkal a természetes emberi vágyakkal, amelyek egy jó közösségben mindig felszínre kerülnek. Hogy pusztán kezdeti lendület lenne, ami itt elindult? Kétségtelen, hogy folyamatról majd csak akkor beszélhetünk, ha eltelik még két vagy három év, s az igyekezet hasonló lesz. Az azonban máris látszik, hogy ez , a fiatal közösség — a nevelők nagy hányadát a friss diplomások teszik ki — a vezetőség irányításával sokra képes. Szalai Géza arról beszélt, hogyan próbálnak egyéni hangot adni a nemrég szerveződött ifjúsági klubjuknak, fotószakkörüknek, miként alakul kapcsolatuk a Latinca művelődési központtal, milyen rendezvényeik, eseményeik voltak az elmúlt hetekben, — Sokszorosítási nehézségek miatt például nem tudtuk megvalósítani a kollégiumi lapot, de már nem is bánom, hiszen a faliújság pótolja ezt. — Általában csütörtökönként tartjuk kötött rendezvényeinket, ilyenkor a délutáni tanulási idő is ehhez igazodik — folytatja Bognár Erzsébet, az ifjúsági klub vezetője. — Nem szóltunk még a különböző táncos, zenés rendezvényeinkről, illetve a vendég előadókkal megtartott műsorainkról. Nemrég például Buzánszky Jenő volt a vendégünk. Népszerűek a kollázs-montázs foglalkozásaink. Én itt nevelő is vagyok, tehát figyelemmel kísérhetem, a gyerekek viszonyát a rendezvényeinkhez, s hozzáállásukat az egész kulturális élethez/ Természetesen nálunk sem mindenki egyformán érdeklődő, de kialakulóban van egy olyan mag, amely nagyon jó hatással van a többiekre, bevon még olyan kollégistákat is, akik az úgynevezett nehezen mozdítható típushoz tartoznak. Szalai Ferenc igazgatóhelyettes összegez: — Legfőbb célunk az, hogy minden a tanulmányi munka szerves része legyen. Kulturális rendezvényeink azt, egészítsék ki, és ne válasszuk külön a két dolgot. Mindenkiben igyekszünk érdeklődést kelteni: ne azért hallgasson végig senki se egy előadást, mert kötelező, mert be lehet írni a KlSZ-válla- lásba, mert ezt terveztük oe a napirendbe, hógy kulturális elfoglaltság kettőtől fél háromig. Ha így érzi, ilyen hangulata van, inkább ne vegyen részt rajta. Folyamatról van szó, melynek csak egyik állomása ez a kiállítás. Sok mindenben tovább kell lépnünk, de ez csak akkor válhat valósággá, ha mindany- nyian teszünk is érte. Körtési Zsolt — Ki segített az indulásinál? — Tavaly szeptembertől működünk. Néhány hónapig a kaposvári fazekas szövetkezet támogatott bennünket, jelenleg Szeikszárdon vásároljuk az agyagot. A helyi tanács sokat segít, helyiséget és égetőkemencét ajándékozott nekünk. Összejöveteleinket hetenként tartjuk, több csoporttal is foglalkozom. A kisegítő iskolásokat bevontam a munkába — pedagógusaikkal nagyon jó a kapcsolatom, a másik két iskoláról sajnos ezt nem mondhatom el. A gyerekek köny- nyen befogadták őket, hiszen nem mutatkozott minőségi különbség munkáikon. Ezek a gyerekek igyekvőbbek, néha türelmetlenebbek, mint társaik. Nekik hangsúlyozottan szükségük van a sikerre, hogy hazavihessék, megmutathassák tudományukat, elismerjék őket, A Szalontay Mihály z utolsó nap A fonott sövénykerítéses falú, sárral tapasztott kis kunyhó egész a víz szélén van, de a part itt iszapos, jó húsz méterre két palló vezet be a vízbe a kis stégig, ahol már a Duna szabad hullámai tocsognak. Bemennek a házba, Géza gyertyát gyújt, sörösüvegben leégett fehér gyertya, kevés fény, millió bogár, mindnyájan izzadnak. Ahogy idehallatszik a víz csobogása, Mikit ellenállhatatlan vágy fogja el, s már -mondaná, jó lenne fürödni, de hallgat. Robi nagy batyut hoz a kocsiból, Géza egy demizscmt vesz elő, s koszos poharakat a lelakatolt láda-szuszékból. »Gyanaz« — mondja. Béla ráteszi a kezét a pohárra: »Mi már nem, csak a kislány meg te, Miki se«. Géza, Juszít iszik. — No, öltözzetek — mondja Béta, kevés az idő. — Mit, hogyan... — akarja kérdezni, de már előtte van egy kopott kék úszónadrág, fecske-fehér csíkkal, egy vastag fekete harisnya, s egy kopott, öreg, koromfekete melegítő. — Ez a tied. Maga csak a kabátját hagyja itt — mondja Robi Jusztinák, s neki is egy öreg, fekete melegítőt nyújt át, azt kell f elvennie. —. Retikülöm — rebbent a lány. — A legjobb az lenne, ha egy zsebkendőben összekötné, amire szüksége van, s a többit itthagyná. Juszti így tesz. »A zsebkendőt a melltartójába« — mondja Géza, majd mire Juszti »Nem hordok melltartót« ... »akkor a bugyijába« —hangzik az ingerült válasz, de Miki most nem haragszik, tudja, ez nem ad hominem ingerülts4g, ez a feszültség istené. Neki kijár. Míg Sk beleb újnak a rnele- gítő-haeukába, Géza leveti zubbonyát, ingét, trikóját, már fürdőnadrágban van, előszedett egy csomó pecabotot, fogja a demizsont. — Kiülök a stégre. Itt megvárlak fatekét. Nem néz Mikiire, mélyen lehajtja a fejét, úgy csapódik össze tenyerük, majd fölcsúszik a két csuklóra, két tenyér szorítja a két csuklót, de Géza csak nem emeli föl, a fejét, Miki is hallást, csak saorítja a másik csuklóját. — Hát akkor... — mondja végre az — kéz- és lábtörést Lehet, hogy Bélának volt igaza, nem kellett volna... E j! — lesz dühös magára — most már mindegy. Megiszom ezt a demizsont, fogok egy tízkilós csukát... Kiment, zavar és csend maradt utána — Na gyertek — intett Robi., Együtt mentek a dodzshoz, Robi valamit rendezkedett, a platóra rákerült egy bádogtető, a bádogtetőre mindenféle ládák, zsákok, és ők Juszti.val bebújtak a plató és a bádogtető közé. Mielőtt Robi felhajtotta volna a kocsi hátsó oldalfalát, Béla odakönyökölt hozzájuk, s odasuttogta nekik: »Idefigyeljetek, ez itt ahol vagyunk egy horgásztanya, amit Gézáék használnak. Ez a legalitásunk, ide jöttünk ki, itt vagyunk egész éjszaka. Innen hét kilométerre van a határ, ahol van egy dunai víziőrs, közvetlen a műszaki zár mellett. Mi építettük a műszaki zárat, mi «áslak le » aknakat, isi*mt tudom, hol vannak. Ki lehet őket kerülni. Innen egy kis földút vezet az őrsig. Robi sokszor mgjárta, vakon odatalál. Nem fognák csodálkozni, hogy odamegyünk, telefonon bejelentettem. Ti nem jöttök elő, csak ha Robi kiszed benneteket. Akkor rögtön Tevisz titeket a partra, ott van egy nagy stég, motorcsónakokkal. Ti a vízben, érted, a vízben, felgyalogoltok a drótkerítésig. Robi pontosan meg fogja mutatni, mennyit mentek be, végig lehet gyalogolni, s amikor elértétek a hármas drótkerítést, négyméterenként vannak egymás mellett, megmutatja azt a kis helyet, három-négy méteres rés, ahol a vízben a kerítés fölött ót lehet úszni. Ha hozzáértek a kerítéshez, akkor sem történik semmi, ez sima kerítés, se áram, se jelzése mert fatönk, vízszennyeződés szinte percenként rócsapódik. Közvetlenül a parton, a vízre tiszta rálátással reflektoros. őrtorony van, két őrrel. A szabály szerint váltáskor előbb az egyik jön le, a másik addig fönn van, amíg az új váltás föl nem ér, (Folytatjuk)
