Somogyi Néplap, 1979. december (35. évfolyam, 281-305. szám)

1979-12-04 / 283. szám

A közösség védőgyűrűjében DUL11IU.K A Nap 7.14 orakor kel és 15.54 orakor nyugszik. A Hűld 17.00 órakor kél és 1M érakor nyugszik. A várható időjárás: KEDD Borbála Csendes, párás, Őszi idő, számottevő csapadék nélkül. Mérsékelt, változó irányú szél. Sokfelé köd. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet a ködös helyeken kevéssel 10 fok felett. No szépítsük a dolgot, első hallásra mindnyájunk fülében' rosszul cseng a szó: börtöm- vi&elL Mindjárt arra gondo­lunk, hogy ha valaki megjár­ta a büntetés-végrehajtási in­tézetek valamelyikét, bizonyá­ra meg is érdemelte, mert olyan bűncselekményt köve­tett el, amiért meg kellett fosztani szabadságától. Ha nem is gondoljuk mindig vé­gig benne van. ebben az is, hogy jogrendben élünk, csak az kerülhet ráck mögé, akinek bűn terheli a lelki ismeretét. Am nemcsak ezt — a to­vábbiakat is ajánlatos végig­gondolni, ha börtönből szaba­dult emberről van szó. Mi történik vele, ha letöltötte büntetését — lerótta tartozá­sát a társadalommal szemben, amelynek törvényeit megszeg­te. Nincs tehát senkinek joga ahhoz — ha még oly tisztes­ségesen élte is le a maga mö­gött hagyott évtizedeket —, hogy a büntetett előéletű em­bert kirekessze a társadalom­ból. Más szóval: meg kell ad­ni a lehetőséget ahhoz, hogy a továbbiakban becsületesen dolgozhasson és megéljen. Hivatásos és társadalmi pártfogás Nem könnyű az átmenet, a visszatérés a “-kinti-“ életbe. Az új büntetőlörvónykönyv részletesen intézkedik arról, hogy bizonyos esetekben el lehet vagy el kell rendelni a szabadságvesztés büntetéséből szabadultnak a pártfogói fel­ügyeletet, Ez egyrészt éppen arra szolgál, hogy legyen, aki munkahelyet szerez, gondos­kodik a munkahellyel és — nem utolsósorban! -r- a csa­láddal megszakadt kapcsola­tok helyreállításáról. Ugyan­akkor arról is, hogy a szabad élettel újra ismerkedő ember ne térjen vissza korábbi, rossz társaságához, esetleg őt a bűn útjára juttató alkoholhoz. Nagy felelősséget vesznek magukra azok, akik vállal­koznak a hivatásos és a tár­sadalmi pártfogói munkára. Hiszen az emberek nem egy­formáik — sem a szabad élet­ben, sem a börtönökben. “Kint“ vannak, akik a bünte­tés letöltése után munkára je­lentkezőket fenntartással fo­gadják ugyan, de mégis elő­legezik nekik a bizalmat: a múltróL pedig mindaddig nem esik szó, amíg az új munka­társ becsülettel elvégzi teen­dőit. Mások árgus szemekkel Á tenger élő­lényei közül különösen ér­dekesek, és újabban kü­lönféle okok miatt »diva­tosak« a delfi­nek, Nagy nép­szerűségnek ör­vendenek, cir­kuszokban, del- fináriumok- ban, nagy né­zőközönség előtt végeztet­nek mutatvá­nyokat az ál­latokkal. Tény, hogy rendkí­vül könnyen idomíthatók, nem különö­sebben igé­nyesek, a fog­ságot jól tűrik. Az elmúlt év­tizedeikben a biológusok­nak isi ked­venc kísérleti állatává lépett elő. A kutatások megállapí­tották, hogy agy velejük arány­lag nagy. es a felületén igen aok az agy lek érvény. A fogva tartott állatokkal számos in- táDigenciakisérletet vegéztek. figyelik a börtönből jött am-1 bért — még akkor is, ha tud­ják, hogy csak egyszeri botlás­ról, netán gondatlanságról volt szó. A szabadultaknak min­denképpen sokszorosan jól kell dolgozniuk, s a minden­napi életbe beilleszkedniük, mert nekik bizonyítaniuk kelL Országszerte nyolcvan hiva­tásos pártfogó ellenőrzi a fel­tételes szabadságra, a próba­időre bocsátottakat, a szigorí­tott őrizetből ideiglenesen el­bocsátottakat Nekik számol­nak be ezek a börtönből jött vagy a szabadságvesztés letöl­tésének határán álló emberek szinte'minden lépésükről. Sok helyen társadalmi pártfogók segítik ezt a nehéz munkát. S van már számos példa rá, hogy társadalmi pártfogóként vállalatok, üzemek munkás­közösségei jelentkeznek: ma­gukra vállalják a íelügyelet oroszlánrészét, remélve, hogy új, értékes munkatársra talál­nak. Munka- és életkedvet adni Korántsem túlzott a remény. A Székesfehérvári Könnyű­fémműben számos esetben si­került már-már elcsüggedt, helyét nem találó embereknek újra munka- és életkedvet adni. Vannak hasonló tapasz­talatok a Dunai Vasműben, a Csepel Autógyárban és más üzemekben is. Szinte minde­nütt tudnak példákat sorolni arról, hogy olyan emberek, akik korábban szabadulásuk után újra a bűnözés útjára léptek — most befogadó kö­zösségre találtak, s megállják helyüket a becsületes munká­ban. Van úgy, hogy a kapcsolat már a szabadulás előtt elkez­dődik. Azok a vállalatok, ame­lyek bíznak saját közösségük emberformáló erejében — a börtönújságban hirdetnek munkásfelvételt k a jelentke­zőket azzal fogadják: itt senki nem fogja szóvá tenni, még csak ismerni sem a múltat. A lényeg: a jelen, a további munka, a helytállás. Még így is akadnak gondok, melyekről szólni kell. Nemegy­szer éppen az egykori rabtár­sak kiütjük rá a már gyö­keret vert dolgozó társukra: ismerlek Várról, Sopronkőhi­dáról! S ettől az egyetlen mondattól összeomolhat a sok­hónapos munka minden ered­ménye. Máskor egy öltöző­szekrényből elveszett ruhada­ezék eredménye alapján a szakemberek a delfinek szel­lemi képességét a majmoké­val hasonlítják össze e* nagy­ra értékelik. E tulajdonságai miatt saj­nos olyan kísérleteket is vé­geztek és végeznek a delfi­nekkel, amelyek kifejezetten a katonai célú felhasználásra irányulnak. Az USA-ban me­rab, egy nem talált szerszám miatt indul ellenőrizhetetlen útjára a gyanú. S noha alap­talannak bizonyul, a korábban büntetett ember lelkében tüs­ke marad ... A szabadságvesztés nem végállomás Sokfeleképpen lehet és kell küzdeni a bűnözés ellen. A számos módszer közt helye van az előlegezett bizalomnak is. Még ennél is többet ér a segítő szó. a jóakarat, a kö­zösség védőgyűrűje.v Akkor is, ha — természetesen, s éppen azért, mert a “bentről“ jött emberek sem egyformák — nem minden esetben születik a. várt eredmény. A statisztika szerint a pártfogói felügyelet alatt állóknak mintegy 7U szá­zaléka megmarad a becsület útján. Igaz, ez a szám még az új Btk. életbelépése előtti idő­ket mutatja, amikor szőkébb körre terjedt ki a pártfogói felügyelet Társadalmunkban a ‘ szabad­ságvesztés nem végállomás. Csak egészen ritka, kivételes esetekben lehet az olyanok számára, akik semmiképpen nem tudnak, mert nem akar­nak beilleszkedni a normális közösségi életbe. Igen sok függ a társadalom­tól. Például, hogy: bejussanak lehetőleg azonnal munkásszál­lásra, ha nincs vagy nem fo­gadja vissza őket a családjuk. Legyenek józan életű társak körülöttük, akik megismerte­tik őket a szórakozások, idő­töltések nemesebb fajtáival —, hogy ne csak a kocsma­környezet jelentse a szabad idő eltöltését. A törvény lehetővé teszi a rehabilitációt az egykor bűn- cselekményt elkövetett ember­nek, ha a későbbiekben beil­leszkedett a becsületes embe­rek társadalmába. A közösség védelmező gyűrűjére nagy szükség van ahhoz, hogy el­sősorban önmagában rehabili­tálódjék, törölje el ballépésé­nek emlékét is az egykor megtévert vagy akár tudato­san bűnt elkövetett ember. A társadalomnak minden tagjá­ra szüksége van. Senkiről nem szabad éleve lemondani, amíg van rá remény, hogy vissza­tér a becsület útjára, és meg is marad rajta. rült fel az a borzalmas gon­dolat, hogy idomított delfine­ket hajók felrobbantására használjanak fel. Az »értel­mes torpedók“ az egyik el­képzelés szerint sebészi be­avatkozással kapnák meg a robbanótöltetet: az előgyomor- ba operálnák. Másik elképze­lés szerint a robbanótöltetet a hátúszóhoz erősítik, és az ál­lat zsinóron vontatja maga után a henger alakú aknát. Olyan kísérletek is ismer­tek, melyek az állatoknak azt a tulajdonságát használják ki, hogy a delfinek sebesült faj­társaikat a felszínen tartják. A torpedót ebben az esetben injekciós tűvel ellátott am­pullával helyettesítik, amely­ben bénító vagy gyilkoló gyógyszert helyeznek el. Ez a módszer természetesen a bé­kaemberek elleni védekezésre volna alkalmas. Ismét más elképzelés szerint arra idomí­tanának delfineket, hogy ten- geralattjáró-elhárító rakétá­kat azonosítsanak és emelje­nek! • ki, erre a célra egyéb­ként állítólag a fókák is al­kalmasak. Bár egyes katonai tervezők nagy reményeket fűznék a delfinek ilyen irányú id ámí­tásához és hatalmas összege­ket költenek a kísérletekre, nem valószínű, hogy e téren jelentős eredményeket érhet­nének ei, Üdvözlő távirat »Mi, a móri Radnóti Mik­lós Általános Iskolában mű­ködő 3122. számú Zrínyi Ilo­na úttörőcsapat Barátság ra­ja, akik csapatmegbízatás­ként hazánk felszabadításá­nak történetét eseménynap­tárral összekapcsolt térképen dolgozzuk fel, Kaposvár fel­szabadításának évfordulóján, a szabadság napján tisztelet­tel köszöntjük Somogy me­gye lakosságát, és sok sikert kívánunk alkotó munkájuk­ban, egyéni életükben.« — Kaposmcrőbcn a község felszabadításának 35. évfor­dulóján, tegnap este fáklyás felvonulást rendeztek a diá­kok és a KISZ-fiatalok. Ez­után ünnepi megemlékezésen vettek részt a község lakúi az általános iskolában. — önkiszolgálóvá alakítják át a Május 1. utcai Zöldség— Gyübölcs boltot, mely decem­ber 10-én nyílik meg újra a vásárlóközönség elöli. Az ál­talános villanyszerelési mun­kálatokat.. a festést, a tataro­zást a Zöldért saját építő- brigádja végzi. — Ezerhatszázan dolgoz­tak vasárnap kommunista műszakban az oroszlányi szénbányákban, és 2500 ton­na szenet küldtek felszínre. Ezzel az éves tervüket is tel­jesítették az oroszlányi bá­nyászok; az idént 2 350 000 tonna szenet adtak. — Ki minek mestere ve­télkedőt rendeznek ma Bog­lárlellén a Hullám Étterem­ben a vendéglátó szakmában dolgozó szakácsoknak, cuk­rászoknak és felszolgálóknak a részvételével. — Raksányi Lajos csurgói festőművész alkotásaiból rendeznek kiállítást a nagy­községben az 526. számú Ipari Szakmunkásképzőben, a tárlat ma délutántól két hétig' tekinthető meg. Kiváló együttes a Pacsirta Az idei kiemelkedő szerep­lesével Kiváló együttes cí­met szerzett a kaposvári Pa­csirta bábcsoport. Az együt­tes vasárnap az egyetemi színpadon a Kormorán együt­tessel közösen mutatkozott be. A megyeszékhely válla­latainál, intézményeiben ezekben a napokban télapó műsorokon működnek közre. — Klubvetélkedőt rendez­tek Kaposvár felszabadulása évfordulójának a tiszteletére' Kaposíüreden, a klubkönyv­tárban, melyre a környező községek fiataljait is meg­hívták. — Űj szerelőmiihelyt építe­nek mintegy hárommillió fo­rintos költséggel a Dél-somo­gyi Állami Gazdaság nagy­korpád! növénytermesztő ke­rületében. A létesítményt jö­vőre már igénybe vehetik a gépjavításhoz. A mai ügyeletes: Bíró Ferenc Telefon: 11-510, este 7-ig. — Ankétot tartanak az energiatakarékos mezőgaz­dasági munka környezetvé­delmi vonatkozásairól csü­törtökön Gödöllőn. A MAE ineves környezetvédelmi és agrárszakembereket hívott meg az időszerű téma meg­vitatására. Miskolci grafikai biennaió A miskolci galéria újjá­alakított helyiségében meg­rendezett tárlaton hatvannál több alkotó csaknem masíéi száz munkáját mutatják be. A megyei tanács nagydíját Banga Ferenc, Miskolc diját megosztva Bálványos Huba és Almási Aladár, a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapjának díját Tassy Béla, az SZMT díját Sulyok Gab­riella, a KISZ KB díját Sá­ros András Miklós, Kazinc­barcika díját pedig Mezei István kapta. A Kondor Bé­la emlékére alapított emlék­plakettet az idén Püspöky Istvánnak adták át. — Szakmai vetélkedőt tar­tottak szombaton a Kapos­vári Ruhagyárban, ahol a vállalat 30 éven aluli férfi­szabói mérték össze tudásu­kat. A három első helyezett pénzjutalmat kapott. — Megnyitják a barcsi Dráva tájmúzeumot csütör­tökön. Délelőtt 11 órakor lesz az avatás, a műsorban nem­zetiségi együttesek és szólis­ták mutatkoznak be. A barcsi tájmúzeum megyénk tizen­hatodik múzeuma, mely e táj munkáit, történelmét, a nemzetiségiek életét mulatja be. — Beatrice apródjai cím­mel látott napvilágot a Szép­irodalmi Kiadó gondozásá­ban Illyés Gyula új könyve. A prózai mű önéletrajzi ih­letésű. — Aranytermést takarított be háztáji földjén egy mor­va földművelő. Hat évvel ez­előtt munka közben elvesz­tette jegygyűrűjét, amelyet most egy répába nőve talált meg. — Emlékkiállítást rendez­tek Kaposvár felszabadulá­sának 35. évfordulója alkal­mából a megyei tanács KlSZ-klubjában. Az egyik alapszervezet fiataljai tabló­kon mutatják be a varos múltját es jelenet. — öregek nap.iát tartanak szerdán Boglárlellén. A mű­soros rendezvényen télapó nevében köszöntik a nagy- község i<ÍQ6 lttíkűiit. 300 évvel ezelőtt, • 1679. december 4-én halt meg — 91 éves korában — Thomas Hobbes angol mate­rialista filozófus, Marx minő­sítése szerint »a baconi ma- teralizmus rendszerbe foglaló­ja« és továbbfejlesztője. Filozófiája tulajdonkeppen a nagypolgárság érdekeit es nézeteit fejezte ki, bár kez­detben szemben állt az 1640- ben megindult angol polgári forradalommal és Franciaor­szágba emigrált. Cromwell idején azonban meggyőződés­ből a polgárság oldalára állt és hazaiért. A. restauráció alatt ezért és következetes ateista nézeteiért sokat ül­dözték. ismeretelméletében Bacon empirizmusával szem­ben a racionalizmus egyedüli jogosultságát hirdette. Kikü­szöbölte a baconi filozófia teológiai következetlenségeit; teljesen elvetette áz úgyneve­zett kettős igazság elvét, és a determinizmus talaján kidol­gozta az okság mechanikus felfogását. Társadalmi nézetei is jelentő­sek, amennyiben megpróbál­ta a társadalmi jelenségeket minden vallási elképzeléstől függetlenül, realista módon magyarázni. L-eviathan című híres művében az erős, köz­pontosított államhatalom szükségességéért Szállt síkra. Berlintől repülnek Kaposvárra Posta gal ambki ál Irtás nyf-' lik szombaton délelőtt tíz órakor a Dorottya-szálló nagytermében. A kaposvári postagalamb sportogyesület és a Móricz Zsi gmond Műve­lődési Ház által közösen ren­dezett kiállításra hazánkból több mint kétszázan jelent­keztek, külföldről pedig Hol­landiából, Belgiumból, az NSZK-ból, ' Csehszlovákiából és Romániából érkeznek ér­deklődők és spot Igái amb-te­nyésztők. — Ülést tartott hétfőn dél­után a Megyei Természettu­dományos Egyesületek Szer­vezete Kaposváron, a Bajcs- csy-Zsilinszky E. utcai szék“ házban. A vezetőségi ülésen a közlekedéstudományi egye­sület munkáját tárgyalták meg és megvitatták az 1980. évi tervet. .. ... — Elírás történt lapunk szombati számának 3. olda­lán megjelent Munkaerő­gazdálkodás Somogybán cí­mű írásban. Az első kérdés­re adott válasz utolsó előtti mondata helyesen így hang­zik; Jelenleg 209 ezer kere­sőképes korú van Somogy­bán: számuk a hatodik öt­éves terv végére 206 ezerre csökken. — Üzemi vöröskeresztcs alapszervezet alakult a Cse­pel Művek kaposvári egyedi gépgyárában. Az üzemi cso­portba ötvenkét dolgozó je­lentkezett, az alapszervezetei hét fős vezetőség irányítja. — Horgászok! A fogási nap­lókban kérjük, töltsék ki az összesítést; a naplót bármely időpontban bedobhatják az egyesületi iroda (Május 1. u. 46/a.) ajtaján levő ládikába Kaposvár, HE vezetősége. (42592), — A Kaposvári Ruhagyár a gyes-en levő kismamák gyer­mekeinek telapócsomagot aján­dékoz a gyermek 6 eves ko­ráig. A csomag átvehető az szb-irodaban. (42401) —Koncz Zsuzsa miisara, Toles- vay László, Móricz Mihály, Né­meth Oszkár, Des László. Góz László, Sípos Endre, Csiszár Peter, Főnix együttes. Előadá­sok a Csiky Gergely Színház­ban 1979. december il-én dél­után fél 6 és este 20 órakor. Jegyek kaphatók a Rendezvény­irodában, Kaposvár, Májua l. % «. Telefon; U-UL MM*» Várkonyi Endre Borzalmas gondolat Hadviselő állatok Diaporáma fesztivál Gálaműsorral zárult vasarnap az első nemzetközi dia- poráma fesztivál Pécsen, amelyen öt ország — Anglia, Bel­gium, az Egyesült Államok, Magyarország és a Német Szövetségi Köztársaság — fotóművészeinek alkotásait mu­tatták be. A fesztivál fődíját, Pécs város tanácsának diját a zsűri egy budapesti szerzőcsoportnak ítélte oda: Dozvald János, Sajnovits Sándor és Wilpert Imre Sőt... című dia- poráma művéért. ... A záróeseményen bejelentették: Pécsén jovore megren­dezik a' diaporáma művelőinek első országos tanácskozását.

Next

/
Thumbnails
Contents