Somogyi Néplap, 1979. december (35. évfolyam, 281-305. szám)

1979-12-19 / 296. szám

Nyíltan, felelősséggel Falugyűlés Somogyváron N Új átvevőhely Berzencén Évzárás a vadász- társaságoknál Kereskedelem a világgal A 31 vállalatot összefogó lengyel lenipari egyesülés és, kutatóintézetei hasznos kap­csolatokat alakítottak ki a Lenfonó és Szövőipari Válla­lattal és a szegedi Kenderfonó és Szövőipari Vállalattal. A közösen végzett munka min­denekelőtt a lenfajták szelek­ciójára, a különböző kultúrák termesztési technikájára irá­nyul, de tapasztalatcsere fo­lyik a lenáztatás technológiá­ja, a pamutszúl-előállitás, il­letve a gyapottal és poliészter­rel kevert lenkelmék festés- technológiája és kikészítése fejlesztésében is. Rendkívül szerteágazóak a Szovjetunió külkereskedelmi kapcsolatai. Jelenleg 125 or­szággal kereskedik. Sikeresen zárult az elmúlt év a szovjet külkereskedők számára: ta­A gyűlés megkezdése előtti percekben régi ismerősöm, a hélyi tsz elnöke fásultan je­gyezte meg: nem sok hasznuk 'van ezeknek az összejövete­leknek. Mivel tapasztalataim vegyesek voltak, csak annyit válaszoltam: a megjelentek tájékoztatását mindenképpen szolgálnia kell. Ámbár igaz hallottam ón tanácselnöki meg vb-titkári ’ beszámolót, amely­ből — terjengőssége, bürokra­tikus megfogalmazása miatt — aligha ragadt meg túl sok a hallgatókban. Így aztán rend­szerint a további érdeklődés is ennek megfelelően alakult. Somogyváron azonban nem ez történt. Fuller József ta­nácselnök úgy adott számot a tavalyi falugyűlésen elhang­zott közérdekű bejelentések sorsáról, majd a testületek munkájáról, a tervekről, hogy a község belső életéről mit sem tudó vendég is világos képet kaphatott a múlt év sok­rétű tevékenységéről, eredmé­nyeiről, gondjairól, illetve a jövő év teendőirőL Mindezt alig félórás tájékoztató alap­ján! Hasonló tömörséggel is­mertette a legfontosabb ren­delkezéseket Móring János vb-titfcár, majd a járási hiva­tal műszaki osztályvezetője, Mozsár Kálmán. Az egyik célt tehát, a jó másfélszáz érdek­lődő megfelelő tájékoztatását — többen nem is férjek volna a terembe — elérte a gyűlés első része. Nyilván nem a vé­letlenen múlott tehát, hogy a következő, csaknem kétórás kérdés- és megjegyzászuhatag is alaposan megcáfolta ismerő­söm borúlátó véleményét. És nemcsak a sok-sok hozzászó­lással, hanem a gyűlés egész légkörével, a megnyilvánulá­sok tartalmával, a higgadt,, fe­lelősségtől áthatott bíráló sza­vakkal és javaslatokkal. A gyűlés maga olyan volt, mint a község élete: eleven változatos, eseményekben gaz­dag, de természetesen gondok­ban sem szűkölködő. Tükröző­dött beenne a fejLődés, amely­nek jelei, bizonyítékai, szépen szaporodtak a múlt évben. De a kedvező folyamat ellentmon­dásai és visszásságai is szóba kerültek, a gazdasági, a társa­dalmi élet legkülönbözőbb te­rületéről. Érdemes lenne közü­lük többet is megemlíteni. Mégis inkább hadd szóljak ar-. ról, ami ezen a széles fórumon engem és más vendégeket is megkapott, bizonyítván: a de­mokratizmus egyre inkább élő gyakorlat ott, ahol ezt komo­lyan veszik és érvényesülését őszintén segítik. A köszönő szavakkal kez­dem, melyek többször is el­hangzottak a teremben. Azo­kért a létesítményekért, me­lyek kulturáltabbá teszik az életet a községben. Mindenek­előtt a kétutcányi szilárd bur­kolatú útért Nem alázatos há- lálkodást fejeztek ki a termé­szetes egyszerűséggel fűzött Lenipari együttműködés Lengyelország egyik legfon­tosabb könnyűipari ágazata a lenfeldolgozás. Napjainkban a világ 50 országa vásárol len­gyel lenárut. elsősorban a Szovjetunió és az Egyesült Államok, de Kanada, Japán, AuszlÉRja, Üj-Zéland és a KÖzösThac tagországai á*. 1976 óta Láfcgyelország a világ leg- nagyoro lenáru exportőre, pa­mutvászon-termelésével pedig a ranglista második helyén áll. (E téren a világ összter­melésének 11,2 százalékát ad­ja.) Érthető tehát, hogy a len­gyel üzemek, dolgozók komoly gyártási tapasztalatokkal ren­delkeznek. Ezeket szívesen megosztják a szocialista közös­ség tagországaival: így Len­gyelország és Magyarország között is évek óta folyik tu­dományos-technikai együtt­működés a len és a kender termelésében és feldolgozásá­ban. A lengyel és a magyar szak­emberek nagy figyelmet for­dítanak a kenden^ is. Ezt ed­dig csupán olyan célokra hasz­nálták fel, amelyekre sajnál­tak más természetes fonalat alkalmazni. Jelenleg vizsgál­ják a kenderszál előállításá­nak teahaaJógiáját. s kutatá­sokat folytatnak a1 kenderkóc fonásával szövésével és kiké­szítésével kapcsolatban is. Fő céljuk olyan új len- és ken­derfajták előállítása, amelyek­ből vékonyabb fonál s vég­eredményben szebb, jobb szö­vet készíthető. mondatok, hanem annak pon­tos tudatát: ezt magunk csinál­tuk. Mi, somogyvári lakosok: utánjárásunkkal, sok-sok tár­sadalmi munkánkkal, meg a község vezető testületéi, a nép- fronbbizottság, a tanács a szer­vezésükkel, a megye, az ország, mely a költségek jó részét biz­tosította. Együtt. Pedig jól tud­ják, hogy évekig fizetniük kell a közműfejlesztési hozzájáru­lást. De amint az egyik felszó- laló az egész utca véleményét kifejezte: szíveseh adják, tud­ják, mire szolgálnak forimtja­Amink van, azt meg kell vé­denünk — mondták többen is, egymást kiegészítve, erősítve. A közös tulajdon féltésének jó néhány megnyilvánulása hang­zott el, kivétel nélkül fizikai dolgozók szájából — érdekes módon értelmiségi hozzászóló nem is akadt —, bizonyítván a lakosság magas fokú felelős­ségét. Szenvedélyesen tették szóvá többek köáött, hogy a nehéz munkagépek tönkrete­szik az új utak padkáit, sür­gették rázok megépítését, vagy felhívták a figyelmet arra, hogy a vízfővezeték fölött vé­kony rétegű a talaj, ami köny- nyen sérülésihez vezethet stb. Szigorúbb ellenőrzést kértek a rendbontókkal, a szabálysér­tőkkel, a rongálókkal szemben . A demokratizmus megnyil­vánulása volt az is, hogy nem­csak az eredményeket köny­velték el illő módon, hanem visszatértek a legutóbbi falu­gyűlésen elliangzottakra, vá laszt kértek egyes munkák el­húzódásának, elmaradásának okairól, ugyanakkor számos kisebb-nagyobb jelentőségű megjegyzést, javaslatot címez­tek a tanács vezetőihez, a tsz elnökéhez és az áfész jelenlé­vő képviselőjéhez. Sok mindent följegyezhetett tehát a krónikás. Többet, mint amennyiről módja van beszá­molni. Két dolgot azonban' nem: demagóg, reális alapokat nélkülöző követeléseket és ki­mondottan személyes panaszo­kat. Pedig az ilyen jellegű megnyilvánulások egy-két év­vel ezelőtt még gyakran nyo­masztották a falugyűlések han­gulatát, terelték vakvágányra a célszerű igyekezetét. Paál László i A megye harmincöt vadász- ! társaságának képviselői éven­te kétszer ülnek össze megvi- | tatni a vadászattal kapcsolatos gondokat. A napokban tgrtott közgyűlésen a küldöttek az év rpunkájának tapasztalatait, legfontosabb feladataikat vi­tatták meg. Dr. Nagy Lajos- I nak, a MAVOSZ megyei in téző bizottsága elnökének ! megnyitója után Pál Endre, az. ( intéző bizottság titkára mon­dott beszámolót. Értékelte a vadásztársaságok tevékenysé- ! gét, felhívta a figyelmet arra, ' hogy nem kielégítő az egye­sületi, szervezeti élet. Néhány helyen fegyelmezetlenségre utal, hogy nem hajtják végre , a közös határozatokat. Ezen a ; gyakorlaton változtatni kell. A beszámolót követő vita során többek között szó esett a vadászati kötöttségekről, a nagy terítékű vadászatok meg­szervezésének módjáról, a külföldi vadászok felkészült­ségével és elhelyezésével kap­csolatos fel adatokról. Részle­tesen foglalkoztak a fácántele­pítési, dámvadtelepítési elkép­zelésekkel, valamint a törzsál­lomány megóvásával. Ezzel kapcsolatban dr. Nagy Lajos kiemelte, hogy esetenként az egyesületek saját érdekei is alárendeltek, mivel a szarvas- állomány nem helyhez kötött, i hanem több vadásztársaság te- | rületén él. Így a kilövést nem az állatok száma szerint, ha­nem a bika és a tehén meg­felelő arányának megtartásá­val kell tervezni. Megyei szin­ten kell nézni a vadászatot, hogy ne boruljon fel az egyen­súly. Az utolsó napirendi pont értelmében a közgyűlés ipeg- szavazta a jövő évben esedé­kes vezetőségi választásokhoz szükséges jelölő bizottságot; kiosztották a megye vadász- társaságai közötti dúvadirtó verseny nyereményeit. Zársza­vában dr. Nagy Lajos utalt a jövő év főbb terveire, többek között arra, hogy Berzencén új vadhús-átvevőhelyet léte­sítenek. Burgonyaválogatás Nagykorpádon valy a forgalom összértéké meg­haladta a 70 milliárd rubelt, ami 1977-hez képest 11 száza­lékos növekedési jeleni. Ebből a kivitel részesedése valamivel több mint 50 százalék, s érté­ké meghaladja a 35,7 milliárd rubelt. Az export 2,5 százalé­kos növekedését elsősorban a gépek, berendezések és közle­kedés’ eszközók kivitelének fo­kozásával érteik el, de tovább­ra is jelentős szerepet játsza­nak a hagyományos export­cikkek: az energiahordozók, a nyersanyagok és a villamos energia kivitele. A somogyi mezőgazdasági nagyüzemek a/, idén 533 hek­táron termeltek vetőburgonyát j—.ez a terület a tavalyinak ! mindössze egyharmada. A ve- j tömagnak termesztett öt hol- I land burgonyafajta közül a De- sifée a favorit: 424 hektárról takarították be. Megyénkben a Dél-somogyi Állami Gazdaság nagykorpádi kerületében foglalkoznak leg­nagyobb mértékben vetőbur­gonya-termesztéssel. Mint ar- I ról Váradi Gyula, a velőmag- | felügyelőség megyei kiren- I dél úegenek v ezstojc u jékoz ­tatott, 293 hektáron három holland fajtát termoszleitek, s a betakarított vetőgumó túl­nyomó többségét a Solanum burgonyatermesztési rendszer taggazdaságai kapják. A kerü­letben 245 mázsás átlagter­mést értek el, de voltak olyan, régebb óta a gazdaság által használt, területek, ahol egy- egy tábla a hektáronkénti 275 —330 mázsát is megadta. A nagykorpádi kerület hat­száz vagonos tárolójának ma­nipuláló terében az időjárás­tól függetlenül folyhat a vá­logatás, az osztályozás. Itt he­lyezték el az összes termést, s jó körülmények között, a bur­gonya, ven ti Mátoros szárítása után végezhetik munkájukat a dolgozók. Ottjartunskor a velömag- íelügyelöség dolgozói a Desi- réet fémzároltak. A válogatás során elkülönített étkezési és sérült gumókat elszállítják — a sérült burgonyát az állatte­nyésztési kerületbe hordják takarmányozási célra —, a ve­tő a tárolóban marad, s Ké­sőbb, innere juttatják el fel- üasználás helyere. Vita előtt N éhány évtizedes tapasztalat nyomán bátran mondha­tom: ilyenkor mindig felpezsdül az ólett. Élénkebb a — néhol csak egyszerű kíváncsisággal tűzdelt — ér­deklődés, lényegié több és elöretekintöbb a felelősségtől át­hatott szó. Ilyenkor? . Az elmúlt években talán kényelmesen begubóztak az emberek? Nem, többségük nem is tehette vol­na. A közéleti érdeklődés egyre magasabb fokán — valameny- nyien tanúsíthatjuk ezt — nem lehet tétlenül szemlélni az eseményeket. Nehéz volna elviselni, hogy bárki is kimarad­jon a közös gondolkodásból és cselekvésből, amely életünk meghatározója. Egyszerűbben: olyan a közeg, olyan a politi­kai légkör, hogy számítanak ránk. Az elzárkózásnak tehát nincs oka és nincs helye. (Miután e megállapítás általánosí­tott igazságot tükröz, nem zárja ki, hogy azért bajlódjunk még közömbösséggel, érdektelenséggel, félrehúzódással is.) De ilyenkor mégis,, a korábbiakhoz képest is felpezsdül az élet. Mert számvetés előtt állunk. S mert ez a mi körülményeink között teljességgel elképzelhetetlen a tömegek részvétele, bölcs előrelátása, tapasztalata és javaslata nélkül. A »beavatás művészete« nem új keletű, és nem csupán egy jól megfontolt elhtarozásból, hanem társadalmi életünk lényegéből fakad. A párt vezető testületéi természetszerűleg »beavatják« a kommunistáikat, és „beavatják" az egész né­pet; jó előre közkinccsé teszik általánosított tapasztalataikat, hogy ki-ki hozzátehesse a magáét. Alkalmat adnak rá, hogy észrevételeket tegyünk, javaslatokat mondjunk el, helyesel­jünk vagy netán vitatkozzunk aszerint, hogy személyes éle­tünkben, saját környezetünkben mit tapasztaltunk. S a tö­megek —■ közvetlenül is elhangzó — véleményétől valósdg- hűbb lesz az értékelés; mindenki számára elfogadhatóbb a közeli cél, és közös erővel mcgközelithetóbb a távlat. Aki ugyanis nem »kíméli« gondolatait, okos szavát és tetteit kö­zös dolgainktól, az legbensőbb részese minden jónak, amelyet sikerként könyvelhetünk el; minden gondnak, amelynek fel­oldása erőfeszítésre késztet (ránk vár!), és minden tervnek, előrevivő szándéknak, amely nélkülünk csak hiú ábránd ma­radna. Nagy népi vitára, tartalmas eszmecserére készül az or­szág. A »vitairat« már a kezünkben van, úgy hivjuk: a Közi­ponti Bizottság irányelvei a párt XII. kongresszusára. Megje­lent a lapokiban, kiadványokban; eljutott a pártszervezetek­hez, s foglalkozik vele a sajtó, a rádió, a televízió; beszélnek róla az emberek. Számítottak a nyilvánosságra, hiszen mint mondtam: nem új keletű módszer a »beavatás*, öt éve, a leg­utóbbi számvetés előtt a kommunistáic egynegyede szólalt meg, s a vitába — különböző módszerek révén — bekapcso­lódott az egész magyar közvélemény. S akkor öt évvel fiata­labbak voltunk. Azóta is fokozódik a közéleti érdeklődés, a közös dolgaink iránti felelősség. Nem alaptalan hát, hogy tíz­es százezrek észrevételére, tapasztalatára épít és számít a párt. Az eszmecsere legnagyobb felelőssége természetese« a kommunisták, a pártszervezetek vállán nyugszik. A követke­ző hónap taggyűlésein időt és figyelmet szánnak rá: minél többen és elmélyültebben mondják el véleményüket arról a dokumentumról, amely öt év sikereit és gondjait tömöríti; utat mutat és célt jelöL Hadd idézzek egy rövid részletet az Irányelvek befejező részéből, így szól: "... a Központi Bi­zottság az elmúlt öt év mérlegét megvonva úgy véli, hogy mind az eredményekben, mind a fogyatékosságokban tükrö­ződik a párt vezető testületéinek és végrehajtó szerveinek te­vékenysége. Szülcségesnek tartja minden szinten a munto kri- tikus és önkritikus vizsgálatát, a végrehajtás megjavításai.* S e példaadó önvizsgálat szóra bír, tettekre késztet. A zt hiszem, a vita előtt nem árt néhány szót váltani ar­ról, — s ezt a fentiek is tükrözik —, hogy az ország­vezetés, a társadalomépítés alapvető módszere az em­berség, a bizalom. A hittel, odaadással munkálkodók becsülik és értékelik ezt a közelséget; ösztönzést látnak benne, s azt a kétségtelen igazságot, hogy a párt és tagjai, a kommunisták szolgálatot vállaltak valamennyiünkért. Ezt a tisztet minden­kor, a legnehezebb helyzetekben is igyekeznek becsülettel el­látni. A bizalom a legnagyobb hajtóerő, a bizalom a megbe­csülés jele. A bizalom szárnyakat ad a tisztességes emberek sokaságának. De miként a hatalommal, úgy a bizalommal is könnyű visszaélni, ha méltatlanokra pazaroljuk áldásait. Ná­lunk viszont a bizalmatlanságra is bizalom a válasz. Mert mindenkit meg akarunk nyerni közös ügyünknek. Érzik ezt, kimondva vagy kimondatlanul el is ismerik az emberek. F.s ennek megfelelően nyilatkoznak. Még sohasem jellemezle szószátyárkodás nagy országos vitáinkat! Napjainkban is a megfontoltság uralja az eszmecserét. Kérdezhetnék, honnan veszem a fenti megállapítást. Nos, a fórumokon lezajló, szervezett viták csakugyan hátravannak még. Az Irányelvek azonban máris közüggyé váltak, beszél­nek róla az emberek. De ne higgyék, hogy valamiféle »szó­beszéd« tárgya csupán az előzetes ftiérleg. Tartalmi iránymu­tatás az emberek szemében, amely állásfoglalásra késztet És máris voksolnak Somogy lakói. Helyeslik a politika irányvo­nalát, és rendkívül nagyra értékelik a nyílt beszédet, az őszin­te szót. Mondják és kérdezik a magukét. Talán nem túlzás: most érzékelhetjük igazán először, hogy vezető és beosztott munkás, paraszt és értelmiségi látja már, milyen nehézségek­kel küzdünk a gazdaságiban, s kezdi fölismerni, hogy kinek mi a dolga. Hiszen nem egyszerűen vezetési gond, hogy úrrá legyünk a külső — és legalább ennyire belső — hatásokon. Kérdezték már: elegendő lesz-e a VI. ötéves terv időszaka ah­hoz, hogy megszilárdítsuk szocialista vívmányainkat, és meg­teremtsük a népgazdaság egyensúlyát? Javasolták, hogy a vezetők még nagyobb bizalmat kapjanak felelősségteljes mun­kájukhoz. Legyen erejük — mert tovább nem odázható el — a minden oldalú fegyelem megszilárdítására. Szóvá teszik, hogy a bürokrácia, a >>jelentéskényszer« ma még ellentmond az adminisztratív létszám csökkentésének, holott ezzel mély­ségesen egyetértenek. És elmondják azt is, hogy helyeslik az országos gazdaságpolitika rugalmas alkalmazkodását a jelen­legi helyzethez, de nem nélkülözhetjük a helyi irányítás javí­tását, az egyéni felelősség fokozását sem. Miért mondjam tovább? Akik állást foglalnak az Irány­elvek megállapításai mellett, azok — úgy érzem — nem »bó­logató Jánosok«, hanem cselékvőkész, a (politikával csakugyan egyetértő, azt őszintén magukénak valló emberek. Nagy nye­reség várható tehát a »vitairat« vitájából: az egységes aka­rat és tett kibontakozása, amely mindannyiunk közös érdeke, V ita előtt mi ösztönözheti az embereket? Mindenki tud­ja, hogy az Irányelvekben rólunk van szó. Nyíltan, kér teles nélkül Nincs okunk szégyenkezésre. Az el­számolás — ha külső és belső gatak akadályozzák is tettein­ket — a megfeszített munka, az egyenes úthoz ragaszkodás gyümölcsét mutatja föl; s apró »betegségeinket«, amelyeken — ha szigorúbbnak is kell lennünk önmagunkhoz — úrrá le­hetünk. Épp ezért fontos, hogy a vitatkozók felelősségére, az eszmecserében részt vevők őszinteségére és megfontoltságára hívjuk föl a figyelmet. Hiszen egyre nyilvánvalóbb, hogy az ország- csak akkor juthat nagyobb lépésekkel előre, ha túl tudjuk tenni magunkat a kicsinyes os önző egyéni érdekeken. ■tavon Bélé

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents