Somogyi Néplap, 1979. november (35. évfolyam, 256-280. szám)
1979-11-01 / 256. szám
KlHank állampolgári jog az egészségügyi szolgáltatás, «zen beiül az orvosi ellátás, Sok szó esett erről az országgyűlés őszi ülésszakán is, amikor az egészségügyi törvény végrehajtását értékelték. A somogyi orvosok és egészségügyi dolgozók feladataikat — sokszor mostohq körülmények ' között — növekvő színvonalon, gyarapodó szakmai tudással, áldozatkészen végzik. A kerítésen belül című mai összeállításunk a megyei kórház nehé? munkáját, a beteglátogatás hasznos és árnyoldalait mutatja be. A gyógyulásért mindent megtesznek az orvosok, az ápolónők. Egy kórházi ágyon fekvő beteg ellátásának átlagos napi költsége 260—270 forint — mint elhangzott az ország- gyűlésen is —, ha semmit nem csinálnak vele. A súlyos, életveszélyes állapotban levő beteget ellátó úgynevezett intenzív kórházi ágyon viszont egy beteg napi kezelési költsége már 3700 forint! Egy átlagos napon ötszá- zan-hatszázan mennek be a rokonaikhoz, az ismerőseikhez, a kollégáikhoz a megyei kórházba. Nagy szükség van erre a kapcsolatra, azt otthoni, a munkahelyi hírekre. A kórházbeliek azonban joggal lépnek föl a betegek állapotát veszélyeztető magatartás éllen! A kerítésen belül Szerdán 1414 látogató jén, hisz a kicsi aftg múlt egyéves. A két év feletti apróságok a gyermektársalgőban ülhetnek boldogan anyu vagy apu ölében. Akiket a betegség az ágyhoz köt, azokhoz fehér köpenyt öltve mehetnek be a rokonok, természetesen csak egyesével S mikor jöhetnék a látogatók? — A látogatási időben, s azon felül is bármikor — mondja Ar. Gyódi Gyula, az osztály vezető főorvosa. — A magyarázat egyszerű: a betegség és a családi környezetből való kiszakítás kétszeresen is megviseli a gyerekeket, főleg a nagyobbakat. A kötetlen látogatási idő segítségével azonban ezt az úgynevezett hospi- talizációs ártalmat jelentős mértékben csökkenteni lehet. A kicsik az első két-három napban sokat simák. Aztán rájönnek, hogy az anyjuk visz- szajöm, ott van mindennap, így a búskomorságot a várakozás kellemes érzése váltja fel. Ha nincs járvány, a fertőzéstől való félelem sem indokolt. Ez a »liberális« látogatás bebizonyította létjogosultságát. Sokkal kevesebb a probléma a gyerekekkel. Zárszóként egy kis statisztika: szerda délután két órától három óráig összesen 1414 ember lépett a kórház területére, Ebből kilencszázhetven- ketten alkották az »alaptöme- get«, amely egyszerre lepte el az intézmény területét. S ez egy viszonylag békés, csenlá+rvero+ó^ri na.n vnl+ Hatalmas tömeg áramlik a belgyógyászat felé. Az emberek táskákkal, egymást lök- dösve tolakodnak a bejárati ajtók felé. — Az egyes és kettes számú belgyógyászaton egy beteghez átlagosan két látogató érkezik — mondja dr. Kéki Kálmán osztályvezető főorvos. — Ezért itt a látogatók lJ,fckáína 140-re tehető egy-egy alkalommal. ,Ar kórterembe lépve, az első agyon fekvő bácsi előtt rántott hús, sütemény. — Hozzászoktam az otthonihoz — mentegetőzik a férfi, a fia és a menye bólogat. A feleség szabadkozik —: Olajjal, margarinnal készítettem az ételeket. Az ablaknál fekvő bácsi újságot olvas. Nála nincs látogató. — A feleségem szintén kórházban van — mondja. — A gyerekek most dolgoznak, viszont munkaidő után mindig meglátogatnak. A portás már ismeri és beengedi őket. — Elégedett vagyok az étellel — mondja egy öreg néni. — Ha szükségem van valamire, megkérem az ápolónőt vagy a takarítónőt, ők mindig szívesen lemennek a büfébe. Eölösleges lenne a családomnak otthonról hozni az ételt. lészet—nőgyógyászat osztályvezető főorvosa naponta találkozik a gondokkal: — Nem helyeslem a látogatást, legalábbis így nem. Egy kórteremben több beteg fekszik, s amikor a hozzátartozók ellepik a szobát, zavarják, kifárasztják a pihenni vágyókat is. Megpróbálunk ezen változtatni, a tervek készen vannak. Egy külön helyiséget- szeretnénk kialakítani, ahol a fent járók találkozhatnak a látogatókkal. Az épület előtt portára lenne szükség, a külső ugyanis nem szűri meg megfelelően a bejövöket. A tilalom ellenére gyakran behoznak kisgyermekeket, az ő életkorukban természetes, hogy átesnek a fertőző betegségeken. Ez pedig a mi beteged nknefk veszélyes. — Hogyan vált be a csecsemők bemutatása televízión keresztül. — Három éve vezettük ezt be, az országban az elsők között voltunk. Nagyon jók a tapasztalatok. Sír a baba, sír a mama, nem lehet tudni, melyik van jobban elkeseredve. Csak az ablakon keresztül nézhetik egymást, de így van ez rendDr. Domány Sándor, a szüVasárnapi roham Vasárnap délelőtt tíz óra előtt tíz perccel beláthatatlan a tömeg a kaposvári kórház bejáratánál. Az udvaron pizsamára felkapott kabátban, fürdőköpenyben egy-két lábadozó beteg. Kifelé nézegetnek: vajon eljöttek-e a rokonok, az ismerősibe? Az épület ablakai mögött kíváncsi fejek, integető kezek. A virágot áruló néni már hazafelé készülődik, eladta az utolsó szálat is. Pontosan tíz óra. A' portás szélesre tárja a vasrácsos kaput, s megindult a roham. Az egyes osztályokhoz vezető utakon kettéválik az emberáradat, s szinte futva teszik meg az utat az épületekig, A csendes kórház pillanatok alatt megélénkül. A lépcsőházban alig lehet közlekedni, a folyosókat és a kórtermeket nevetés és sírás tölti be. Az ablakoknál is toporognak betegek: hátha megérkeznek a rokonok, délig még van idő. A belgyógyászat és a szülészet a legzsúfoltabb. Akik fölkelhetnek, azok szívesebben beszélgetnek a folyosókon vagy az udvaron. így el lehet szívni egy-'két cigarettát. A fekvőket valósággal körülzárják a látogatók. Az ügyeletes nővér sokszor kéri: ne üljenek az ágyakra. Aztán elmegy, s a helyzet mit sem változik. A kosarakból, szatyrokból előkerül a jó kis hazai: — Papa, ezt kóstold meg, külön neked főztem. — Na, egyél még egy falatot, mindjárt jobb lesz a színed. -a-*. — öregem, húzd meg az üveget nyugodtan, ettől a bortól csak meggyógyulsz. A »szerencsésebbek« gyümölcsöt, kevés édességet, egészséges italokat kapnak, s olvasnivalót, esetleg egy-két csokor virágot. A fertőzőosztályon más a helyzet: a betegek a látogatókkal csak a sűrű, zöld hálóval borított ablakokon keresztül érintkezhetnék. Fárasztó az álldogá- lás, így a beszélgetés rövd- debb, több idő jut pihenésre. — Előfordul, hogy öt-hatezer ember is megfordul két óra alatt az i ntézet területén — mondja Kővári Gyula portás. — Vannak olyanok, akik már reggel hét órakor megérkeznék, s nehézen lehet csak j megmagyarázni, hogy a látó- < gaiáxi időt pontosan be kell tartamú Ha felengedek valakit, az orvosok vonnak felelősségre, ha nem, akikor a Iá- togatók. Ezt már egyik kollégám testi épsége is szenvedte. ' Nehezére esik az embernek a visszautasítás, gyüttérzek a betegekkel, akik örülnek minden ismerős arcnak, mindenkinek, aki a »kinti levegőről« jön. S megértem a rokonokat is, akik mindenáron látni akarják szeretteiket, ám elsősorban a gyógyulást kell szem előtt tartani, ahhoz pedig csend és nyugalom szükséges. Betegek és látogatók. Sajátságos viszony két embercsoport között. Az érkezők szerétéiből, féltésből, udvariasságból vagy érdeklődésből keresik föl az ittenieket, így kapcsolatuk mindenképp örömteli. Csakhogy esetenként valóságos csatateret hagynak maguk után... 1 A nővérek szemével Köztudomású.' hogy a nővérek, ápolónők száma igen kevés, és egyre inkább csökken. Munkájuk fárasztó, néha kellemetlen, a fizetésük nem magas. Ezért érdemelnek különös figyelmet, köszönetét. S hogy megkapják-e? Kitől igen, kitől nem. Vannak, akik segítenek nekik, s vannak, akik akaratukon kívül nehezítik munkájukat. Például itt vannak a látogatók .., — Osztályunkon, a be! gyógyászaton bevezettük azt a rendszert, hogy egy beteghez egyszerre csak két látogató mehet be. A beteg érdekét akartuk ezzel mindenképpen szem előtt tartani, a rendelkezés betartása azonban nem könnyű dolog — mondja Szierer Margit nővér. — Az emberek nem értik, hogy miért van erre szükség. Nem tudják, hogy így kevesebb a látogatás utáni rosszullétek száma, kevésbé veszik igénybe a beteg ember amúgy is legyengült szervezetét. Sajnos, gyakran kénytelenek vagyunk »elkobozni« a hozott ajándékokat. Súlyos cukorbetegeknek csokoládét hoznak, szeszes italt! A részeg vagy durva rokonokat is mi, nővérek próbáljuk távozásra bírni, esetenként az ügyeletes orvos segítségével. A legnagyobb gondot a látogatási időn kívül érkezők okozzák. Hemzseg tőlük most is a szülészet lépcsőhaza. Kedd van, délután öt óra, ma nincs látogatás. S mégis alig lehet közlekedni a lépcsőkön. — Ez így megy mindennap — mondja Szabó Gyu- láné. — A látogatási napokon pedig a legnehezebb. A gyerekágyas részbe nem engedünk he senkit. Nem kell magyarázni, milyen fertőzéseknek vannak kitéve a kismamák, akik frissen vagy egy-két napja szültek. A családban nagy esemény egy gyermek születése, s a fiatal apuka nem érti. miért nem láthatja azonnal kislányát, kisfiát, feleségét. Megértjük, de az anya és gyermeke egészségének védelme a legfontosabb feladatunk. Egyébként érdemes lenne megnézni azt a csatateret, arrrelv a látogatók után marad. Különösen most, az esős, sáros, lucskos időben »hordanak be« rengeteg piszkot, s nem utolsósorban bacilust. Közvetlenül érintkeznek a szülés előtt állókkal, a betegekkel: a szűk lépcsőházban ötven asszony és a hozzá iuk tartozó rokonok, ismerősök szoronganak. Aztán a kórtermekben leülnek az ágyra, otthagyják a vírusok ezreit. Egy óra után elhangzik« »Kérjük a látogatást befejezni«. Akár a falra hányt borsó... Meg sem' mozdulnak. Mivel a gyerekágyas részbe nem mehetnek be a rokonok, a nők inkább kimennek a folyosóra, hogy láthassák családtagjaikat. »Nincs semmi bajom, igazán jól érzem magam« — bizonygatják, de utána nem győzzük magukhoz téríteni őket, mert sorban ájulnak el. Erről persze a férj, az anya vagy az apa nem tud. Sajnos, többször ártanak, mint használnak! Az igazi szeretetüket akkor nyilvánítanák ld, ha hagynának időt, amíg a kismama kipihenheti a szülés fáradalmait. Az igazi nehézségeket a látogatási időn kívül érkezők jelentik. Hiába szólunk, a hátunk mögött visszao6ormak, fenyegetőznek. Egyszer-két- szer előfordul, hogy megvárják a nővért a portánál..! És nincs megalázóbb, mint amikor közlik: »Ha adok ötven forintot, akkor remélem, elhallgat.« Nem értik meg, hogy nem a mi szívünk van kőből, hanem a ránk bízottakra szeretnénk vigyázni. Persze, előfordul az is, hogy például egy kiskatona kap rövid időre eltávozást, s már rohan is, hogy láthassa a feleségét — valóban embertelenség lenne nem beengedni. Ezen az osztályon az emberséget és a rendet nagyon nehéz dolog összehangolni. Ha lenne egy korszerű váróterem. vagy szigorúbb intézkedéseket hoznának, sokkal könnyebb lenne a nőknek és az itt dolgozóknak is. Mintegy végszóra nyílik az ajtó, egy asszony kérdi szerényen : — Kérem, vidékiről érkeztem, nem láthatnám a lányomat és az unokámat egy pillanatra? — A nővérek ös'izenéznek. Mit lehet ilyenkor tenni ? . A beteg kórházi tartózkodása a gyógyító munka leghatékonyabb szakasza. A vizsgálatok, a műtétek mellett azonban nem hanyagolható el, hogy továbbra sem szakad meg a kapcsolat a beteg és környezete — családja, barátai, munkahelye — között. A beteglátogatások engedélyezésére ezért van szükség. Ám míg a legfőbb cél — a gyógyítás — érdekében az orvosok igyekeznek mindent megtenni, nem akadályozzák-e eredményes tevékenységüket a beteg fenntartott kapcsolatai? A kérdésre az orvos válaszként felsorolta azokat a gondokat, amelyekkel a kórházakban rendszeresen szembe kell nézniük. A súlyos betegek számára a látogatás nemcsak terhes, hanem állapotuk rosszabbodását is előidézheti — állapította meg dr. Nemes Tihamér, a megyei kórház igazgató főorvosa. Képszerűen mutatta be a beteglátogatás paradoxonát, amelyről munkatársaink vasárnap, illetve szerdán maguk is meggyőződhettek. A beteg karján a transzfúzió csövei, ágyán pedig az »együttérző« família, rokonság, baráti kör. A táskákból, kosarakból előkerül a finom hazai. A hétfői vizit leltározássá alakul: mit kapott a beteg otthonról. Mennyi időt töltenek a betegek átlagosan a kaposvári kórházban? A szülészeten hét napot, máshol két heteti Azaz: a szülészeti osztályon felevő anyukát hivatalos idő« ben háromszor látogathatják a hozzátartozók, a másik osztályon az átlag egy héttel tovább fekvő beteget hatszor kereshetik föl. Nem sok ez? Méditálás helyett, az orvosok véleményére alapozva, az érvényben levő rendelkezés felülvizsgálata az indokolt, tegyük hozzá: országosan. Beszámolóink altg.ha teszik ezt kétségessé ...