Somogyi Néplap, 1979. november (35. évfolyam, 256-280. szám)
1979-11-04 / 259. szám
KE te a galvanizáció? Sokaknak ismerősen cseng a szó, de csak sejtik a jelentését. Másokban rövid .gondolkodás után megszólal az iskolásokra jellemző hadaró hang: a galvanizáció valamely tárgynak vpkony fémréteggel való bevonása az elektromos áram vegyi hatásának segítségévek De azt már kevesebben tudják, hogy létezik galvanizáló ßzakma is. Sőt — egyedül az országban — Kaposváron oktatják iskolában. Illetve csak szeretnék oktatni: a jelentkezők száma ugyanis nem elég egy osztály indításához. (Legalább tíz diák kellene!) — Az 1974—75-ös tanévben iskoláztunk be első alkalommal galvanizálókat — mondja Lövró Mihály, a Finommechanikai Vállalat kaposvári gyárának személyzeti és oktatási osztályvezetője. — Egyre több szakképzett galvanizálóra volt szükségünk. Ezért kerestük ;föl az általános iskolákat; ott mutattuk be a szakmát a végzős diákoknak. Bemutattuk a szakmát,' nem pedig csábítottuk a gyerekeket; nem akartuk azt, hogy a fiatalok irreális elképzelésekkel jöjjenek hozzánk és néhány év múlva csalódottan távozzanak. Jó és megbízható szakembereket akartunk neveink Négy tanuló jelentkezett akkor, de megfelelő szakirodalom és oktató hiányában nehezen tudták biztosítani a tanulás feltételeit. (Űj tanmenetet is kellett készíteni. Végül az 503-as szakmunkásképző segítségével sikerült megszervezni a folyamatos oktatást. Saját dolgozóink — két szakképzett művezető — irányítják a gyakorlati foglalkozást Három évig tart a képzés. A végzett szakmunkások magas fokú szakmai felkészültségről tettek tanúbizonyságot. Miért kevés mégis a galva- nizáló-Gzakmunkásjelölt? Ennek legfőbb okát abban látják: a pályaválasztás előtt álló diákok szülei hallani sem akarnak róla, hogy gyermekük ezt válassza. Azt mondják, a galvanizáció veszélyes munka. A sokféle sav, a különböző maró anyagok valóban fokozott figyelmet igényelnek. Ha azonban valaki betartja a balesetvédelmi előírásokat, nem érheti baj. — A tanulmányi idő első évét háromhónapön munkavédelmi és balesetelhárítási tanfolyammal kezdjük; ennek elvégzésé után szakemberekből álló bizottság előtt vizsgázniuk kell munkavédelemből. — Akik végeztek, maradnak? — Egy részük. Szinte kivétel nélkül vidékiek a diákjaink, és kényelmesebb, ha a szakmunkásvizsga után helyben keresnek munkát. Az FMV-ben az átlagéletkor 29 év. A dolgozók 35—38 százaléka közép- vagy felsőfokú végzettségű. Az 503-as szakmunkásképzőben Gémesi Tibor igazgató- helyettes mondta: — Sajnos, majdnem ismeretlen, de ' mindenképpen »mostohagyerek« a szakmunkások sorában a galvanizáció. Az 1979—80-as tanévre ketten jelentkeztek. Csak beszámolóra járnak, egy vegyészmérnök tart nekik órát. A két első eves: a kapos___________________1__ ________ B im-bam, bim-bam, bim-bam Hasznosán telnek a percek vári Spanneberger József és a kutasi Major József. Mindketten a munkavédelmi 'tanfolyamra járnak. A szakmáról keveset tudnak még. — Édesapámnak is ez, a szakmája; néha elmentem vele a gyárba, és nagyon megkedveltem a galvanizálást — Mondja Spanneberger József. — Egyszerűen nem lehet megunni: mindig mást, valamilyen új feladatot kell megoldani, és ez teszi vonzóvá, érdekessé. — Nekem semmiféle kapcsolatom nem volt korábban a galvanizációval; tulajdonképpen nem ismertem sem én, sem a szüleim — veszi át a szót a másik elsős. — Van viszont egy ismerősöm Kutason, aki már végzett. Az ő elbeszélése alapján tetszett meg, így kerültem ide. Akad néhány hasonló, kevésbé ismert szakma, amelyben nincs megfelelő utánpótlás. S ezek között olyan is, amelyekről téves elképzelés alakult ki, vagy teljesen ismeretlen. A szülők mellett az általános iskolai pedagógusok ismerik a legjobban a végzős diákok képességeit, nekik kellene legalább' szóba hozni az ilyen lehetőségeket. Hornyák József Szalontay Mihály z utolsó nap — A. a Eary előbb mérgesen nézte, de a férfi ügyet se vetett rá. Engem betuszkolt, mond ta: »Menjen néni. maga anyánk lehetne.« Aztán jött ő, és csak aztán az a lány. De akkor már az inkább kíváncsi volt, mint haragos. — Honnan tudja? — Ó, érzem én azt kérem. — Mondja, és nem tudna annak a lánynak a címét? — ó, hát annak kérem nem, de a férfinak igen — Akivel együtt volt? — Mert, hogy én kérem bodrogi vagyok, és ismerek ott mindenkit. És tudom, hogy a férfi a bodrogi tanácsnál dolgozik. Sukorónak hívják, kérem szépen. Az apja még vitéz Sukoró volt. Ete ő már tanácsi főelvtárs kérem, ö biztosan meg tudja mondani, ha akarja. Az öreg szürküleűben szállt ki a kocsiból, a bodrogi tanács előtt A téren egy 19-es emlékmű állt. Az ominózus honvéd tartotta a mészkövet vérző másik sebesült honvédet, és ha négy évtized galambüledéke nem kristályosította . volna szürke guanó bronzzá a gtccshalmazt, az eső már régen elmosta volna. — Sukoró elvtársat keresem — mondta ,a portásnak, és szinte mechanikusan nyújtott át néki egy húszast Kövér, nagy darab ember volt a portás, olyan máié, kósza bajusszal, ősi török eredetű vérforrásokkal, de nem a vérengző, anatóliai janicsárok emlékszagával, hanem az évtizedek óta puha háremben kö- véredő ősbasák dohányillatával. Csomgorszivar szaga volt. Í4l SomogyiNéplap »Valószínűleg ez Earópa legbüdösebb szivarja« — gondolta magában az Öreg. — Ne tessék már viecétm, kérem. Sukoró eivtars néni a lakásosztályon van. — De nekem beszélnem kei! vele most rögtön» Messziről jöttem. Pestről. — Ó, kérem, persze, hogyne. — Csodálkozás volt és tisztelet az Öreg hófehér hajának. — Elment már, de hát ‘segítek én, mert tetszik tudni az elvtárs mindig beszokott nézni ide a presszóba. Mert hogy van presszó itt. Mert régen kocsma volt. Mert hogy a néffek most is úgy hívják, betérek a »Baka-ujjába« a szobornak pont odamutai az a része, rá a kocsmára. Aztán, hogy presszó lett, rajta maradt kérem. Most már csak úgy mondják, hogy betérek a »Bakába«. Tessék csak jönni, megmutatom én Sukoró elvtársat, én is hatósági ember volnék, osztán az ember mindent megtesz a hivatalos kollégáknak. — Menjünk — mondta az Öreg nagyon fáradtan, szavát nem is hallotta a török-ivadék. Csak a feje rezzenését tudhatta bólintásnak. A nagy darab ember kijött a kuckóból, ráfordította a kulcsot a kapusfülkére, azzal szelíden, könyökénél irányította az Öreget a sárga épület sarka fjeié, ahol a szürkületben már valami homályos neom- fénynek igyekvő portál is feltünedezett. Bogy közelebb értek, a hiányos neonsor att mutatta, hogy a Bazsarózsa eszpresszóba igyekeznek, ami még mindig jobb, gondolta az öreg, mintha teszem azt »a 1543. számú vendéglátóipari üzemegységnek« hívnák. Olyan fél-állópultos, fői- asztalos, egyhelyiséges, sűrű füstü terem volt ez a BakaBazsarózsa. sok hanggal, kevés melegséggel, hányásszaggal, cigarettaízzel, a lámpa körül kerengő légyzümmögéssel. — Az ott, teesen látn-l, a puha bamakalapos, az ottan a Sukoró elvtárs! — mutatott egy magához hasonló, de fiatalabb emberre az Öreg kísérője —, de ha lehet, ne lessen már mondani, hogy én mondtam, hogy ő az. Mert ha kellemetlenbe tetszik járni, tetszik tudni, hogy van ez! Csak megorrolnak arra is, aki ha ártatlan is, de csak mutatja az utat. — Hát persze — mondta re?, öreg. Bement, s mielőtt megérintette volna a pultom könyöklő. feihevült arcú ember vállát, elnézte, s az jutott eszébe, hogy mikor Káldyval azt a deportálásos filmet csinálták, pont ilyen vérbő, zsírtól feszülő tarkójú csendőröket írtak és képzeltek el, de akkor persze egyet »se találtak. Úgy, hogy a kövér szí- nészlányókat csupa gyomorbajos, kakastollas statiszta kísérte filmjükben. fi. Embere két nővel is beszélgetett, akik a pult túlsó oldalán álltak, egyszerre évődve és bizalmaskodva, az otthonosság magabiztosságával. — Bocsásson meg — és megmondta a nevét. — Na de kérem, nem látja, hegy beszélgetek a hölgyekkel? Hanem az egyik hölgy elsikította magát. — Jé% tényleg az tetszik lenjii? Józsi, nézze! Tegnap ekte a televízióban, ő volt az! Aki arról a fotózásról beszélt. Olyan szépen, hogy majdnem úgy, mint a Kellér a Honthy- róL Józsi zavarosan és bizalmatlanul vizslatta az Öreget, aki még egyszer mondta a nevét, s mindjárt hozzátette tűdként: (WolvUstjukJ Sorra épülnek , a szebbnél szebb házak szerte az országban. Nem kivétel ez alól a Kaposvárhoz közel fekvő község, Kaposfő sem, ahol az utca képe az itt lakók szorgalmáról,- munkabírásáról, jobbítani akarásáról tanúskodik. Bakonyi Istvánt a kaposvári tűzoltó-parancsnokságon keresem. — Kimentek gyakorlatra, de holnap otthon lesz — mondja az ügyeletes. — A faluban valahol biztosan megtalálja, mert ez a Pista mindig dolgozik valamerre. — Nem tudok ölbe tett kézzel ülni. A szakmám kőműves. Először vállalatnál, majd kisiparosként dolgoztam. Nem bántam meg azt az öt évet, mert ott kerültem közelebbi kapcsolatba az órákkal, a régiségekkel. Ez az évek során szenvedélyemmé vált. A nagy szakértelemmel megépített családi házban minden ragyog. A sárgára festett falon huszonkét gyönyörű óra mutatja a pontos időt.' — Van, amelyiket kosárban, darabokban hoztam haza. A felismerhetelenségig porosán, koszosán. Mondta a feleségem, minek hordod haza ezt a sok vacakot! Aztán ahogy fényesedtek, alakultak, járni kezdtek, ő is megbarátkozott velük. Öreg padlásokon kezdődött és ott folytatódik ma is a gyűjtés, természetesen csak akkor, ha az időm engedi. — Ért p. mesterség fogásaihoz? — Van egy csurgói órás barátom, akitől nagyon sokat tanultam. A kényesebb munkákat továbbra is rábízom, a nagy órák szerkezete azonban általában nem túl bonyolult, nem szükséges hozzájuk órásszerszám, nagyító és egyebek. Akinek tehát egy kis kedve és főként türelme van hozzá, egy-két szerkezet áttanuliqá- nyozása után könnyen belejöhet a mesterség alapfogásaiba. A szerszámok között sincsenek különösek. Egyszerű fogókkal, ecsetekkel, esetleg nagyítóval dolgozom. Nagyon szerettem volna valami szak- irodalmat is olvasni, főképp olyat, amelyik az óra múltjával, történetével, a régi mesterek műhelyével, az órák készítésével foglalkozik. Sajnos, nem találtam ilyenre a megyei könyvtárban sem. Órás szakmunkáskönyvek kölcsönözhetők, azokból' azonban »csak« az új, korszerű szerkezetek javítását lehet megismerni. Sokat gondolkodtam már azon, hogy ha még egyszer kezdhetném az életet, mi lennék? Egy biztos, nagyon szeretnék történelemmel vagy régészettel foglalkozni. Ezt nem azért mondom, mintha nem szeretném azt, amit most csinálok, s nem tekinteném hivatásnak. De nagyon jó, hogy van ez a hobbim, mert most úgy érzem, teljes lett az életem. — Gondolkodott már azon, milyen érteket képvisel eg}*- egy órája? — Hatezer forintot ígértek nem olyan régen az egyik legszebb, legrégibb darabért — Odaadta? » — Hogyisne! Nem üzletelek én, nem azért csinálom. Még a cserékkel sem szívesen bajlódom, mert szerintem az egyik fél mindig rosszabbul jár. — A régi torony- és ingaórák híresek Voltak pontosságukról. — Nagyon pontosan »be lehet lőni« őket, persze kell hozzá egy hét, míg az ember eltalálja, hogy hova kell a súlyt beállítani. Csak akkor lehet némi eltérés, ha nagyon száraz vagy párás a levegő. A többség erős, jó anyagból készült, nem csoda, hogy még évszázadok múltán sem kopnak el. Bezzeg a maiak ... — Saját maga végzi a famunkákat is? — Többnyire igen. A barkácsolás, a fúrás, a faragás minden fajtáját nagyon szeretem. Az óráimért pedig még olyanra is képes vagyok, amit más dologért talán meg se tennék. — Milyen időközönként kell felhúzni őket? — Van, amelyiket csak hetente, a többségét azonban naponta kurblizom, húzom fel a súlyokkal, kulcsokkal. Valamikor a régi órások beleütötték a javítás dátumát is az óra fedőlapjába vagy a hátlapjába.- Van olyan szerkezetem, amelyikben az első javítás dátuma 1853. Ügy gondolom, hogy körülbelül a XVII. század közepétől vannak darabjaim, egészen a XIX. század végéig, a XX. század elejéig. Továbbra is szeretnék új föl- _ fedezéseket tenni a régi padlásokon, lomtárakban, s nagyon örülök annak, ha idcst,, emberek azzal keresnek meg, hogy rám bízzák az életük egy részén őket végigkísérő, szívükhöz nőtt kis szerkezeteket. »Egész van«, tik-tak, bim- bam, szólalnak meg a kis remekek, idézve az elmúlt századok zenéjét, az elmúlt korok hangulatát. Köríési Zsolt Egy üveg borért Emberölés a Som-hegyen Petefs István nem étt 'makulátlan életet. Hétszer büntették meg hivatalos személy elleni erőszak, lopás miatt Áprilisban elkövette a legsúlyosabb bűncselekményt: embert ölt. A 46 éves kaposvári segédmunkás nem sokkal a szabadulása után követte el ezt a súlyos bűncselekményt, hiszen január 5-én jött ki a * börtönből, és április 22-én történt az a szomorú eset, amiért | felelnie kellett a bíróság előtt. j Petes, miután szabadult, élettársi kapcsolatot létesített j a 38 éves, ugyancsak kapós- j vári Varga Miklósnéval. Ez a | kapcsolat rendkívül viharos volt, hiszen a férfi szerette ázj italt, különösen a bort, a pá- j linkát, és italos állapotban nem volt éppen szelíd termé- j szetű. Az orvosok szerint i idült alkoholista. Ha ivott, ütötte, verte élettársát, de másokkal szemben is agresszív, kötekedő volt. Egyébként az asszony sem vetette meg a szeszt. Az áprilisi ügyben az ital főszerepet játszik, hiszen a szerencsétlenül járt ember, a 34 éves Makár József kapós* vári kőműves is szeretett inni, ám ő italos állapotban sem volt durva, kötekedő. Ezért a környéken, ahol lakott, általában szerették. Petes korántsem örvendett ilyen népszerűségnek. Petes élettársával április 22- én a Som-hegyen, öccse pincéjénél dolgozott. Szőlőt ültettek, közben fogyott a bor is. Munka közben, maid az ebédnél a férfi körülbelül 3—3,5 liter bort fogyaszthatott el. Délután négy körül megérkeztek a rokonok, Petesék befejezték a munkát, és a pincénk. iszogattak. A rokonok pá-! linkát hoztak, azt kortyolgat- j ták. Addigra megérkezett Makár József is, akit Petes öccse hívott, hogy vakolja be belülről a pincét. Estefelé mindenki hazaindult, csak Petes, az élettársa és Makár maradtak. Iszogattak, énekeltek, aztán veszekedtek is. Makár ugyanis egy üveg bort vásárolt, és ezt Petes el akarta venni tőle. — Ne vedd el, úgyis közösen isszuk meg — mondta a kőműves, de ez, ismejve Petes »stílusát«, s azt, milyen volt, ha ivott, semmit nem számított. Ekkor kezdődött a tragédia. Vargáné ugyanis Makár oldalára állt, elvette a bort élettársától, és visszaadta a kőművesnek. Petes ettől megvadult. Felkapta az ott levő kampósbotot, és többször megütötte vele élettársát. Makár természetesen az asszony védelmére kelt, Petest ellökte. Ez olaj volt a tűzre. Az ittas férfi fellökte a másikat, hogy az a földre esett. Amikor felállt, a kampósbottaí támadt rá. Makár erre a ház előtt levő kőműveskanalat kapta fel, és arcul ütötte Petest. Aztán menekült. Hiába kérte támadóját, hogy ne bántsa őt, Petes az utolsó ütést hátulról mérte rá a bottal. Makárt fejen talál la, a menekülő összeesett; elvesztette eszméletét. Petes rá rüh ant. ütötte, rúgta, többször földhöz vágta. Aztán, mint aki jól végezte dolgát, bement a pinéébe élettársához és lefeküdt v Reggel, amikor kiment, Makárt ott találta hörögve a földön. Nem tudta, ki fekszik ott. Élettársa elmondta, hogy ki ez a férfi és mi történt előző nap este. Aztán, mindketten hazamentek, sorsára hagyva Makárt. Végül a szomszédok találták meg, és szállították kórházba. Sérülései olyan súlyosak voltak, hogy a gondos orvosi ápolás sem segíthetett rajta, május 2-án meghalt, ágykárosodás, agybénulás, és különböző szövődményes betegségek következtében. Az ügyben a Kaposvári Megyei Bíróság dr. Márton Géza tanácsa hirdetett ítéletet. Petes Istvánt emberölés bűntette miatt 10 évi, fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte, 10 évre pedig eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Tekintettel arra, hogy a férfi idült alkoholista, elrendelték a kényszergyógyítását is. . Petes feltételesen nem bocsiátható szabadlábra. Varga Miklósnét segítség- nyújtás elmulasztása miatt vonta felelősségre a bíróság, s 4 hónapi fogházbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 2 évi próbaidőre felfüggesztette. Az ítélet ellen Petes és védője fellebbezett. U. T I Galvanizálók