Somogyi Néplap, 1979. november (35. évfolyam, 256-280. szám)

1979-11-03 / 258. szám

AI MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXV. évfolyam, 258. vum. Szombat, 1979. november 3. A szovjet művészet hete Csapolják a Balatont „fl haza kis polgárainak” Ez a felirat készteti megál­lásra két napja a Május 1. ut­cában, az élelmiszeripari szak­munkásképző és szakközépis­kola kollégiuma előtt járó-kelő kaposváriakat. A régies megfo­galmazás gyanút keltett, utá­najárásra serkentett. Íme, a ti­tok nyitja! Jó kétszáz esztendeje So- mogyország székhelyének ven­dége volt Mária Terézia fia, ABC-kisáruházat adtak át Lakodon (Tudósitónktól.) Tegnap több száz szövetke­zeti tag, vásárló jelenlétében adták át a forgalomnak Tábo­rion a Nagyatád és Vidéke Áiész kisáruházát. A 2400 lakosú község üzlet­hálózatának állapota, különö­sen az utóbbi években lerom­lott, és a szövetkezeti tagság régóta kérte, hogy a szövetke­zet lépjen előbbre a hálózat- fejlesztésben. Az áfész igazga­tósága a múlt évben teremtette meg az áruház létrehozásának anyagi feltételeit. Az építés a berendezéssel együtt 7,3 millió forintba került. Az 577 négy­zetméter alapterületű üzletet a SZÖVTERV kaposvári irodája tervezte, a Nagyatádi Tövál építette. Az ABC jellegű kis- áruháznak légkondicionált köz­ponti fűtése van, az eladótér 270 négyzetméter, és az előírá­soknak megfelelően kaptak he­lyet a raktárak és a szociális helyiségek. Az áfész-nek jő a kapcsolata a labodi szövetkezeti tagsággal, amely 1,1 millió forint célrész­jeggyel és tagsági kölcsönnel segíti a szövetkezet előtt álló feladatokat. Az új kisáruház- ban élelmiszereket, háztartási és vegyes iparcikkeket, vala­mint ruházati árukat hoznak forgalomba. Az üzletnek több mint 2 millió forint értékű az árukészlete. Éves szinten 16 millió forint forgalmat várnak. József trónörökös. Jár tá ban­ke líS ben temetőre lelt a ké­sőbbi „kalapos király” a poros kisváros kellős közepén, mely­nek látása protestálásra inge­relte őt, a felvilágosodás szelé­től meglegyintett ifjoncot. Rendeletet hozott’ hát: oskolát kell építeni Somogyország szí­vében! így is történt, sőt 1832-ben emelet is került a kicsiny alma mater fölé. És felirat: „A haza kis polgárainak.” A gyermekek a második világháború „fini­séig” olvashatták a nekik aján­lott sort, ekkor azonban az épületet renováló nyilas kis­iparos leverette a táblát és — zöldre festette a falakat. A de- dikáció emléke elenyészett. Kedves épületajánlásokban egyébként is szegény városunk még szegényebb lett. A régi polgárvilág e haladó hagyományát most a megyei tervezővállalat, á városi tanács, a városgazdálkodási vállalat és a Fazekas Háziipari Szövetke­zet vezetői, szakemberei eleve­nítették föl, társadalmi mun­kában. L. A. A hazánkban akkor még kevéssé ismert szovjet zongo­raművész, Szvjatoszlav Rich­ter koncertjére hívták a pla­kátok a főváros közönségét 1956 októberének első nap­jaiban. ’Hiábavaló volt azon­ban a hírverés: alig néhá­nyban lézengtek a Zeneakadé­mia nagytermében a hang­verseny kezdetén. Csakhogy a közöny nem zavarta meg Richtert... A hallgatók a szünetben hanyatt-homlok ro­hantak a telefonkészülékek­hez, hogy ismerőseik számát tárcsázzák. »»Gyere, nagy mű­vész van itt!« »Ilyet még nem hallottál!« »Óriási!« És tizenöt-húsz perc múlva megtelt a nagyterem. A nemrégiben elhunyt ki­váló író, Thurzó Gábor em­lékezése bizonyítja: a szépség a legválságosabb időkben is képes legyőzni az előítélete­ket. Ezekben a napokban, ami­kor — szép és hasznos kam­pányok hatására — egész művelt és művelődni vágyó közvéleményünk fokozott fi­gyelemmel fordul a szovjet könyv, a színház- és filmmű­vészet, a hanglemezkiadás fe­lé, lehetetlen megfeledkezni a hétköznapokról. Pontosab­ban: a hétköznapi ünnepek­ről. Mert ünnepszámba megy nálunk egy-egy új Jevtusen­ko-, Okudzsava-, Bondarjev- vagy Trifonov-kötet megjele­nése, futunk — vagy futnunk kellene — a pénztárhoz, ha Mitta-, Panfilov- vagy Se- pityko-filmet játszanak, s vörösre verjük a tenyerünket I az Ivanbv vagy a Bíbor szi­get bemutatóján. Az érzéki Frizurák és kozmetika A Somogy megyei Ipari Szö­vetkezet fodrász- és kozmeti­kusversenyt rendez november 18-án. A megyében ötvenkét fiatal készül két hónapja ne­ves budapesti szakemberek irá­nyításával. Női és férfifodrá­szatban, kozmetikában, szak­mánként két-két számban mu­tatják be tudásukat. Divat- és gálafrizura-fésülés, sasson haj­vágás, nappali és színházi koz­metika készítése lesz a feladat. A megyei versennyel — me­lyen azok vehetnek részt, akik országos vetélkedőn még nem értek el helyezést — régi ha­gyományt újítanak fel á szer­vezők. A Dorottya-szálló nagy­termében egész nap tart majd a divatos, szebbnél szebb fri­zurák és sminkek bemutatása. A legügyesebb szakemberek tárgyjutalmat kapnak. A telet várják Obrazcova, a rokonszeuves Atlantov vagy a »szuperbasz- szus« Nyesztyerenko főváro­sunk zenekedvelő közönségé­nek kedvencévé vált, a Ta- ganka-színház vagy az Ob- razcov-társulat fellépései után pedig még a legkimértebb kritikusaink is elismerően ír­nak. A szovjet művészet hete előtt nem mulaszthatjuk el megemlíteni azoknak a »kul­túraközvetítőknek« az érde­meit sem, akik folyamatosan, jó ízléssel, nagy felkészült­séggel gondoskodnak arról, hogy e remek szellemi táplá­lékokat zavartalanul élvezhes­sük. Köszönettel tartozunk kiadóink — elsősorban az Európa és a Magvető — szer­kesztőinek, fordítóinak, lekto­rainak az igényes válogatá­sért, a Hungaroton Hangle­mezgyártó Vállalat vezetői­nek, amiért termékeny együttműködést alakítottak ki a moszkvai Melódia-gyárral, s nem hallgathatjuk el szín­házi és ' filmszakembereink nagyszerű törekvéseit sem. A most kezdődő szovjet film-, könyv- és hanglemezhét jó­reszt az ő munkájuk ered­ménye. A kap«*svdrf sportszerüzletbe már megjöttek a szánkók. \z ifjú vásárló jel ölt egy kormányozható bobot tanulmányoz. Tegnap megnyitották a sió­foki Sió-zsilipeket, es meg­kezdődött a Balaton őszi csapolása. A hónap közepéig várhatóan 16 millió köbméter vizet engednek a Sión át a Dunába. Ez azt jelenti, hogy a tó vízszintje 3 centiméter­rel lesz alacsonyabb a jelen­leginél. A vízszint szabályozásán túl a mostani eresztés a Sió öb­lítését is szolgálja, és alkal­mat nyújt az angolnahalászat­ra. Siófokon négymillió fo­rintos költséggel új angolna­csapdát épített a Balatoni Halgazdaság. A régi csapda ugyanis az erősebb vízsodrást f nem bírta el. A mostanit úgy építették meg, hogy nagyobb zsilipnyílás mellett is üzemel tetni tudják. A felduzzasztott Sión a jö­vő' héten nagy lesz a hajó forgalom. A Balatonfüredi Hajógyárból jugoszláv meg­rendelésre készült két uszályt, három vízügyi kitűzőhajót, két tankhajót' és egy dereg­lyét küldenek a Dunára. Ez­után a Dunáról a Balatonra indul a Budapesti Köziekedé si Vállalat Margitsziget nevű vízibusza. A télen ugyanis Balatonfüreden végzik el raj­ta a javításokat Szerelik az angolnacsap ti át. Kitaposták, hadd járják Utakat az ösvényekből Kaposvár parkjaiban, az új városrészek zöld övezeteiben a „Fűre lépni tilos” táblák el­lenére széles, kitaposott ösvé­nyek „diszlenek”. Azt is el kell ismerni, hogy két pont között a legrövidebb távolságot kötik össze. Ezek a csapások az őszi esők beálltával jócskán kiszélesed­nek. Az arra járók a sarat ke­rülve a gyepen járnak, így újabb füves területeket gázol­nak le. Csak példaként: a Szín­ház parkban, a Tóth Lajos ut­ca és a Marx Károly utca sar­kától a vasútállomás irányába vezető csapás az elején már 12—15 méter széles, és a leg­keskenyebb része sem kevesebb 3—4 méternél. (Igaz, hogy a régi, épített út ma már vízleve­zető ároknak szolgál.) Igen te­kintélye* szélességű az a csa­pás is, mely a múzeum és a i levéltár bejáratától ind-ul, és a Tanácsház utcai kenyérbolthoz vezet. Nem sok fű terem a Mú zeum és a Tanácsház utca ta Lálkozásánál sem. Az itt leta­posott területet sokan parkoló­nak használják. Ahol a tömeg ösvényt tapo­sott, azt sürgősen alakítsák át utakká az illetékesek. Amelyik utat viszont nem használják, azt: füvesítsék, illetve fákkal bokrokkal telepítsék be ... Gondos felméréssel, a lakos­ság segítségével, néhány köb­méter szilárd burkolóanyag felhasználásával az amúgy is igen kevés zöld területünkből i évente sok-sok négyzetmétert ’ megmenthetnénk. Az ötlet nem tőlem szárma zik. Ezt a módszert más váro­sokban , Zalaegerszegen, Szé kesfehérváron már régen kö­vetik. »r. Se, i Tisztelt Szerkesztőség! 1979. szeptember elsejéi-el megszűrne Balatonitjlaskon az általános iskola alsó tagozata. A diakok a kibővített balatonkeresztúri általános iskolába járnák as úgyneve­zett diákbusszal, amelyik nagyon zsúfolt, a tanulóknak alig van helyük. Már négyszer előfordul*, hogy gyalog jöttek haza, mert nem tudtak felszállni a zsúfolt buszra, így volt ez október 30-án is a zuhogó esőben. Sajnos a. Volán gépkocsivezetői nem veszik figye­lembe azt, hogy diákjáraton teljesítenek szolgalatot, nem részesítik a felszállásnál előnyben a gyermekeket. Így fordulhatott elő, hogy hét alsó tagozatos Uinalát az isko­la előtti megállóban hagytak. A balatonújlaki szülők nevűében kérem segítségüket, hogy ez az áldatlan ullapot megszűnjön. Tisztelettel: Budai László BeéeaiaO'uUak, Bakauti u. M. Tiszteli Szerkesztőség! Több szülő nevében kérem segítségüket problémánk megoldásához. A Füredi úti V. számú bölcsödébe és óvo­dába sok szülő kíséri gyermekét. A Kanizsai utca felöl érkezők a Rózsa Ferenc utcán at nagyon nehezen tudják megközelíteni a két intézményt, mert az utca bal oldala teljesen fel van dúlva, a jobb oldalon gyermekkocsival csak egy rövid szakaszon lehet közlekedni, majd az út­testen kell továbbmenni, ami nagyon balesetveszélyes, mert a gépjárművek a lejtős, síkos úton még a legjobb fék mellett sem tudnak mindig megállni. Bizonyítja ezt, hogy közvetlen a kanyarban kidöntöttek egy jelzőtáblát. Kérem az illetékesek sürgős intézkedését, tegyék jár­hatóvá az utat, hiszen csak néhány lapát földet kellene elszállítani és a kilátást is rontó csipkebokrokat kivágni. Tisztelettel: Balázs Sártdorné Ktoposwar, &a<ná;*aj u. US. TARM ÍORCIÍ Tüske KITARTÁS Reggel lekörryökölt a la­pát nyelére, és délig fiú sem egyenesedett. HÁLA És még' mond ják, hogy a mai gyerekek nem gon­dolnak a szüleikre. Vala­hányszor színházba, mozi­ba vagy szórakozni men­nek, mindig rájuk hagy­ják a gyerekeket TESTHEZÁLLÓ Tekintettel a Közös Pi­ac országaiban uralkodó feszült gazdasági helyzet­re, testhezállóbb lenne átkeresztelni a szervezetet Ködös Piacnak. KÖVETKEZETESSÉG Két tábla egy kisváros vendéglőjének ablakában. Az első: »Nyitva 10.00-től 22.00 óráig«. A másik: »Délelőtt 10.00 óráig sze­szes italt nem szolgálunk fel«. Még szép. KOSZORÚZÁS A nevelőintézet - növen­dékei megkoszorúzták az ismeretlen anya sírját. Tájékozottság — Gyerekek — mondja a tanító bácsi —, ma es­te ritka látványosság szemtanúi lehettek. Húsz óra ötven perckor min­denki nézze meg a hold- fogyatkozást. Egy unott hang: — Melyik csatornám? A péknél — De kérem, ezen a mákos «kiflin csak három szem mák van! — Mit csináljunk, ha több nem fért rá? Órásnál — Szeretném megjavrl- tatni az órámat. Mennyi­be kerül ? — Mi a baja? — Fogalmam sincs. — Nyolcvan korona. A jó barátnő — Hol jártál, szívem? — Most jövök a kozme­tikustól. — És nem volt .nyitva? Hallottuk Bölcsességünk tapasz­talatainkból ered, tapasz­talatunk pedig szamársá­gunkból. Sommi Néplap At MSZMP Somos* megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Föszerkesztő-h.: Paál László Szerkesztőség: Kaposvár, Latinra Sándor u. 2. Postáéira: Kaposvár Pt. 31. 7401 Telefon: 11-510* U-51L 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat. Kaposvár, Latinca Sándor e. 2. Postacím: Kaposvár, Pf. 31 7401 Telefon: 11-516, 11-519. Felelős kiadó: Dómján Sándor. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítfl postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj február 1-től egy hónapra 30 Ft, negyedévre 90 Ft. egy évre 360 Ft. Index: 25 967 ISSN 0133—0608 Készült a Somogy megyei Nyom­daipari Vállalat kaposvári üzemé* ben. Kaposvár. Május L u. 101 Felelős vezető: Farkas Béla Igazgató. Kéziratokat nem őrzünk meg é» nem küldünk vissza!

Next

/
Thumbnails
Contents