Somogyi Néplap, 1979. november (35. évfolyam, 256-280. szám)
1979-11-21 / 272. szám
Cselédlakás helyett otthon Maholnap harmincöt éve már, hogy hazánkban senki nem cselédje senkinek — mégis vannak még cselédházak, cselédlakások, cselédszobák. Lakóik természetesen nem cselédek, de az otthonok és lakrészek neve máig az maradt. Egyik-másik ilyen »hosszú ház« már alig-alig tud dacolni az idővel, ámde még mindig lakják. Vajon meddig? Kényszerpihenő Érdekes előterjesztést vitatott meg nemrég a Medosz Somogy megyei Bizottsága. Aradi József, a Dél-somogyi Államj Gazdaság igazgatója a cselédlakások fölszámolásának helyzetéről tájékoztatta a testület tagjait. — Nem véletlen, hogy e témáról tanácskoztunk, s éppen a dél-somogyiak tapasztalatai, tervei kerültek terítékre — mondta Galabár Emil, a megyei bizottság titkára. — Ez a megye legnagyobb kiterjedésű gazdasága, termelési értékével a második helyen áll. a lakásgondok megoldásában pedig — a követelményekkel összhangban — ők léptek előre legnagyobbat, de a legtöbb cseléd lakás ma Is náluk található, tanya jellegű településeik formájában. A gazdasági a politikai és a társadalmi vezetés elismerést érdemel a lakáskörülmények állandó javításáért, további erőfeszítésekre van azonban szükség, hogy a dolgozó a cseléd lakásokból új otthonba kerüljön. Az »örökség- felszámolásához, a külterületi majorok megszüntetéséhez a IV. ötéves terv időszakában fogott hozzá a Dél-somogyi Állami Gazdaság. A hetvenes évek elején az áttelepítéseknél az volt a cél, hogy a 'dolgozók a réginél jobb i körülmények közé kerüljenek: a nagyobh majorokba, az elfogadhatóbb lakásokba, ahol már villany és víz is van. öt év alatt ily módon tizenhét kisebb településen 85 cselédlakást számoltak föd. Akik belterületi lakás építésére vállalkoztak, azokat kölcsörmel, vissza nem térítendő segéllyel támogatták. 1970 és 1975 között majdnem nyolcmillió forint iütött a lakások karbantartására és felújítására. — Hetvenöt végén még tizenkilenc külterületi települése volt a gazdaságnak, s a 371 szolgálati és bérlakásból 272 a .cselédlakás. Ezeknek többsége olyan állapotban, hogy az V. ötéves terv időszakában sürgőssé tette a fokozottabb ütemű fölszámolást ... Ahhoz persze, hogy egy-egy cselédlakás megszűnjön, új otthonról is kellett gondoskodni. • E célra a jelenlegi tervidőszakban tízmillió forintot irányzott elő a gazdaság, ezenkívül a kollektív szerződés szerint évente százezer forintot tesz abba az alapba, amelyből. középlejáratú, kamatmentes kölcsönt folyósít. A két évvel ezelőtti, rendelet szabályozta a lakásépítési akció lehetőségeit, nagyobb teret adott a cselédlakások fölszámolásához. 1977 elején 24P cselédlakás volt a gazdaságban, az idén szeptember végén pedig már »csak« 169. A gazdaság különböző lakásépítési akciókat támogat. ígv segítve Harmincezer tonna szén terven tétül felszínt**; küldték az idei 280 ezredik tonna szenet a tatabányai 15, c akna dolgozói, és ezzel a szénmedencében elsőként teljesítették évi tervüket. Az eredmény értékét növeli, hogy a munkahelyen az idén hosszabb ideig rendkívüli körülmények között dolgoztak a bányászok. Nemrégiben ugyanis váratlan vízbetörés akadályozta a folyamatos termelést: percenként 12 köbméter karsztvíz zúdult az akna egyik frontfejtésébe. Másfel héten át egymást váltva dolgoztak derékig érő vízben a bányászok. Sikeresen megfékezték és elvezették a vizet, s közben napi 80 vagon szenet is felszínre küldtek. December végéig terven felül — kongresszusi vállalásuknak megfelelően — még 30 tmr tonna zengj, küldenek íekpaars. a tánsasházépítést — a gazdaság vagy a dolgozó teljes, illetve részleges kivitelezésében —, illetve a tanácsi vagy OTP-kijelölésű építést, a vásárlást, a gazdaság kijelölésével történő tanácsi építést, vásárlást, a családi házépítést vagy. -vételt, a lakásbővítést, a közművesítést. A támogatás egyik formája például a hosszú lejáratú, kamatmentes kölcsön. Itt a visz- szatérítés ideje maximálisan 35 év, tiz-tizenöt éves szolgálati viszony után azonban a gazdaság a kölcsön 40—50 százalékát elengedi. A részesedési alap terhére segítik a pályakezdő fiatalokat és azokat a dolgozókat is, akiknek három vagy több gyermekük van. Tavaly lakásépítésre, illetve támogatásra több mint 4,1 millió forintot fordítottak: hat OTP-s társasházi lakás építéséhez és tizenkét lakásnak a megvásárlásához nyújtottak kamatmentesen számottevő kölcsönt. Huszonhét lakáshoz adtak különféle támogatást. Az idén negyvenkét új otthonnak a létesítéséhez és kilencnek a bővítéséhez segítik hozzá dolgozóikat a dél- somogyiak. — A mezőgazdasági nagyüzem 1151 állandó dolgozót foglalkoztat, s ezek mintegy háromnegyed saját lakásban, illetve tanácsi bérlakásban él — mondta a megyei Medosz- titkár —, szolgálati és vállalati bérlakásban pedig csupán 22,9 százalék. S ez a szám jövőre tovább csökken, hiszen az V. ötéves terv utolsó évében újabb munkáslakásokat adnak át az állami gazdaság dolgozóinak. Barcson, Nagyatádon és Bábodon. Hogy a cselédlakások felszámolásának üteme gyorsul- /jon — a Medosz megyei bizottságának állásfoglalása szerint — szükség van arra is. hogy a gazdaság válla1 at! szakszervezeti bizottsága félévenként elemezze az üzem dolgozóinak lakáshelyzetét., segítse elő a korszerű lakások építését célzó törekvések megvalósítását. Ügy, hogy elsősorban a viszonylag olcsón épülő lakások kerüljenek előtérbe. H. P, Szombaton éjjel nekieredt az eső, és azóta hullik egyre, mindjobban nekikeseredve, Hétfőn reggel a hajmási gépi műhely udvarán komor han- ! gulatban találtam a Surján j Völgye Tsz traktorosait. Az ' ablakon ót kémlelték az eget , és a földet, nem tudván el- I dönteni, melyiknek a képe Í vigasztalanabb. Az előbbié-e. amelynek füstszíne »hetes i esőt« jelez vagy az alagcsö- I vezés ellenére is belvízfoltoktól szabdalt tarlóé, amely kerékagyig szívná magába a dacolni próbáló traktort? — Javítanivaló mindig akad ugyan a gépen — mondta í Stier László, aki a megalakulás óta traktorozik a gazdaságban —. de hát ez mégis inkább kényszerpihenő, mint valódi munka. Ilyenkor a bérünk is feleannyi, mintha a i határban dolgoznánk teljesít- ‘ ménybérben. — Végül is nem a traktoros tehet róla, ha esik ... — Igaz, csakhogy, ha itt is ! ugyanannyit adnának órabér.- j ként, mint amit kint kemény | múltával lehet megkeresni, hamar emelkedne a javítási idő — vélekedett Hatler János, akinek a neve, mint mondták, »minőségi garancia«. — Végül is igazságos az. hogy a mühelybeli »pepecselésért« kevesebb jár. így mindenkinek érdeke, hogy az első adandó pillanatban belevágjon ... — Nemcsak a pénz miatt érdekünk ez — toldotta meg Papp Nándor —, hanem azért is. mert sürget az idő. Eddig minden erő a betakarításhoz kellett, így a szántásnak még csak talán ötödé ha kész. — Mindenképpen szeretnénk december elejéig, rpég a nagyobb hnvazások előtt fölszántani, mert aztán már csak a szeren« óén bízhatunk. Itt, ahol a táblák zöme meredek domboldalakon húzódik, jó időben sem veszélytelen a traktorozás, hóban vagy éjszaka pedig szinte lehetetlen, — Más gazdaságban öt—hal évben ha történik egy gépbe- rulás, (az is az árokba fordul a traktoros ittassága miatt). nálunk, ahol a gépeknek gyakran kell »boruláshatáron« dolgoznia, minden évben (tavaly nyolcszor is) előfordul ilyen eset. Az itteni traktorosok pedig ugyancsak rutinosak a »hegyi menetben«. A három traktoros közül a legfiatalabb gépen ült már akkor amikor — mai szemmel nézve — még bizonytalan kimenetelű kaland volt a traktorozás. ök szántották a Surján patakot közre fogó zselici domboldalakat, amikor a viharkabátos traktorosok még a szó szoros értelmében »nyeregbe szálltak« és ők forgatták a földet akkor is, amikor karácsonyi hóban is tartott az »őszi mélyszántás«. — Csak állna mér el az eső!. Nekünk nagygépeseknek kell majd elmunkálnunk a »legrázósabb« területeket. Előre látom, hogy mennyit fogunk kínlódni a fölózott talajon. Ilyenkor a kerék gyorsan forog, a gép meg lassan halad — így Stier László. — Voltaképpen mi ad rangot egy traktorosnak? — Nehéz kérdés ez — 'állította Hatler János. — Ha csak egy-két napi munkát veszünk alapul, úgv látszhat, hogy az a legrátermettebb traktoros, aki a legtöbbet szánt vagy vet. Az csak ké-' sőbb derül ki, hogy a »mélyszántás« csak az országút melletti részeken volt mély és az is, hogy a vetésnél néhány csík a »nagy sietségben« elmaradt. Evek telnek el. mire egy emberről csalhatatlanul lehet tudni, mit szabad rábízni és mit nem. — Szavaiból azt hallom kh hogy »ha csak egy-két napi munkát veszünk alapul«, az ügyeskedő traktoros jobban is keres, mint az a társa, aki minőségi munkára törekszik.-» Nem én mondtam. Szerencsére több példa is van rá: az ilyen ember hamar belátja, hogy a bére ideíg-óráig talán több, a becsülete azonban egyre kevesebb, ígv hát változtat a hozzáállásán. — Végül is: a traktoros rangját a munkáival töltött évek adják — összegzett Papp Nándor, akiről társai elmondták, hogy a cukorrépavetést követően leszállt a gépről és örömében bukfenceit egyet. Néhány nappal később pedig — ezt már a tsz elnökétől hallottam — vasárnap kiment a táblára, mert nem volt nyugalma. »kel-é már a répa«. Talán lesz, aki megmosol ve» la mindezt, engem elgondolkod« tntntf, Kár, hogy a »szívvel lélekkel, végzett munka« vagy épp »a közösért való aggódás« kifejezések , úgy elkoptak az évek során. Hogyan lehet á Papp Nándorhoz hasonló emberekről írni ezek nélkül a kifejezések nélkül? A hajmási beszélgetés véget ért, az eső pedig tovább esett. Folvtatódott a fárasztó kényszerpihenő. Bíró Ferenc M tsz kovácsa A kovács mesterség már a mitológiai időkben foglalkoztatta az emberiség képzeletét. Istenek, félistenek: kovácsolták a csodálatos erejű pajzsokat, vérteket. A vasművesség ma is egész embert kíván; meg kitartást, tudást és nem utolsósorban képzelőtehetséget. Az alkotó erős kézzel es akarattal, az anyag tökéletes ismeretében szorítja engede1 messég - re az anyagot. A vas alakítása a -íme.- 1 munka, de egyszersmind edzi is a vele foglalkozók jelleméi. A kőröshegyi tsz kovácsműhely eben Kocsonya 1 mre munkálkodik. A műhely telis 14« «e«számo*kai, középén 1 az üllő, a kalapács — és a mester keze alatt új formát ölt az izzó vasdarab. I — Miért választotta ezt a szakmát? — Itt születtem, Kőröshegyen, 41 évvel ezelőtt, A bátyám is kovács; tőle lestem el a mesterség fogásait. Már itt vizsgáztam 1962-ben, azóta vagyok a tsz kovácsa. — Mi a dolga egy kovácsnak »a technika korában« ? — Ha valami elromlik, kicsorbul, elhozzák a műhelybe, s én megjavítom. Amolyan mindenes vagyok: ekét élezek; traktort javítok, lovat patkotok. Előfordul, hogy munkaadón kívül forduJjux hozzám, nem állhat a munka egy beteg szerszám miatt. — Mit csinál a legszívesebben? — A lópatkolást.,. 1959ben, amikor megalakult a tsz, még pár lovunk volt, most, sajnos, alig akad. Végül Is mindent szívesen csinálok. Most már az egyetlen kovács vagyok a tsz-ben, a társam ugyanis nemrég nyugdíjba ment. Egyedül bizony nehezen boldogulok; hiszen úgy a jó, ha az egyik fogja, forgatja a vasat, a másik pedig á kalapáccsal dolgozik. — Kedvtelésből, a sajatszórakozására kovácsol-e valamit? — Nem szoktam. A fiataloknál láttam 'ilyesmit; volt itt is egy-két fiatal gyerek... De aztán el is mentek, nem maradtak a szakmában. — Miért menték el? — Nehéz, kemény munka ez. Tűrni kell a forróságol, és a kalapács sem könnyű. A kováé« gyorsan, pontosan alakítja az anyagot; s mondás is úgy szól: »Addig üsd a vasat. amíg meleg « Letűnő szakma ez .... kár érte. I A szabad idejében mit csinál? — Tevét nézek vagy kártyázom a családdal, a barátokkal . . . Van egy 22 éves fiam: ő sem lesz kovács. Gépkocsivezetőnek készül... M. E, Pódiumén A pódium ezúttal jelkép, mindenfajta közéleti szereplés színtere, A pódiumon emberek óknak, s függetlenül attól, hogy mondanak-e valamit vagy csak beszélnek, tesznek-e valamit vagy csak mondják, mindenképpen az érdeklődés középpontjába kerülnek. És vállalják ezzel a közszereplés minden örömét, ösztönző erejét és kockázatát. Vállalják a lehetőséget, hogy hatni tudnak érteleimre és érzelemre; hogy elhintsék — s termékeny talajba hinthetik el »- mondanivalójukat; vagy netán közömbösséget keltve, szándékukkal ellentétes hatást váltanak Jet a környezetükből, A pódium — a közéletben szereplő ember — mindig reflektorfényben áll, felelőssége szinte föl- mérhetetten. Nem mindegy hát, hogy hunyorog-e a fényben, hogy zavarja-e a lámpák pásztázása vagy pedig szenvedélyesen képviselt igazsága, mondanivalójának, tettének megalapozott tisztasága edzette meg, s magabiztosan állja a fények, az értelmet sugárzó szemek kereszttüzét. »Ki áll a főtéren? — kérdezte tőlem nemrégiben egy járási vezető. És mindig neki kellett-e ott állnia? Nincs-e más út, más módszer, mint az, hogy bármilyen eseményre hívják a falu, a város, a járás, a megye lakóit, csak ő »vállalhassa« a méltatás, a megemlékezés, a megnyitás és avatás főszereplőjének tisztét?« Aki föltette a kérdést áttétellel gondolkodott. S mert csakugyan izgalmas, hétköznapi témával rukkolt elő, úgy gondolom, kissé elidőzhetünk észrevételénél. Már csak azért is, mert élő tapasztalat: nem mindig és nem mindenki ott és akkor áll a pódiumra, ahol hivatása, beosztása, vállalt kötelezettsége és felkészültsége ezt okvetlenül megkövetelné. A közéleti szereplés ismertté teszi az embert. Csakhogy nem mindegy, miről ismerszik meg a közéleti szereplő. Arról-e, hogy csak akkor vállal közszereplést,, amikor más nem teheti a helyében, és minden más esetben maga elé bocsátja az Ifjú — vagy vele egykorú, netán idősebb —, de a témához mindenképpen jobban értő, elhivatott követőket. Vagy arról, hogy akkor is ő áll pódiumra, amikor semmi sem — legföljebb a rossz baídegzéttség és szokás — »indokolja« ezt Egy-egy évben meghívók ezrei jutnak el hozzánk. Hasznos lett volna összegyűjteni őket; életünk rendkívül gazdagságát őrizhetné az archívum. A krónika persze így i* megörökíti fáradozásunk kincseit. Nem tudom, feltűnt-e önöknek az »ügyeletes« avatok, megnyitók és bevezetők örökös ismétlődése. Nem értem. Azaz ismerem a rossz szokásokat, beidegzettségeket, csak azt nem tudóim eldönteni, hogy mi volt előbb. Az igény-e, hogy »én nyissak meg mindent«, vagy a rendező szervek tévhite, miszerint «csak akkor lesz rangja az eseménynek, ha ö nyitja meg«. Vagy mindkét részről a »könnyebb ellenállás« hívei lennének? Tévedés volna azt hinni, hogy minden ágazat minden területéhez az első számú embere ért a legjobban. Mindenki tudja, nem így van. Sőt! Nem volna jó, ha így lenne. Nincsenek univerzális emberek: képtelenség azt hinni, hogy egy-egy közéleti szereplő pontosan úgy ért a zeneművészethez, mint a csatornaépítéshez, a képzőművészethez, mint a divat- vagy étel bemutatóhoz. Hát akkor milyen alapon várjuk az ő megnyitójától az esemény rangját? Nem lenne elég a meghívás? Vagy ha nem ő a szónok, akkor el sem menne az eseményre? Lehet találgatni ... V égtére is. azt hiszem, nem e rossz szokás eredőjét kell kutatnunk. Érdemesebb arról beszólni, hogy hogyan lehetne es miért kell változtatni e beideg- ’ - zeitigen. A »hogyanra« talán egyszerűbb a válasz. Köny- riyütőérrel ’belátható ’ugyanis, hogy egy esemény, a kiállítás, az avgtás rangját, nem a szónok személye, hanem a J‘ kiállítás színvonala, a létesítmény Mérete, Jelentősége határozza meg. Akkor pedig értelmesebb szóra bírni azokat, akiket úgyis szóra bírtunk: hiszen megírták a megnyitó, az avató beszéd szövegét. Kétségkívül azért bízták rájuk, mert ők tudják a legjobban, hogy mi az esemény jelentősége, és .mit ér‘az, amit. a közönség elé tártak vagy a közösség közvetlen javát szolgálja. A gyáravalót a gyári gazgatótói; a kiállítás megnyitót a népművelőtől, az ételbemulatót u vendéglátó szakéin bérétől, a zenei világnapot a zeneiskola vezetőjétől sokkal jobban él tudom képzelni, mint bárki mástól. És ennek hármas oka van. Az egyik az, hogy ők feltehetően értik is, amit elmon- . danak. hiszen a szakmájuk, A másik: rajtuk kívül minden más közéleti szereplő egyéniségét veszíti, hiszen saját gondolatai nem kaphatnak teret.. Elszürkül, karakter nélkülivé mások gondolatainak szajkójává lesz bárki, aki — bármennyire is felelős a területért — önmagától idegen, megfoghatatlan, tőle elképzelhetetlen szöveget mond. Milyen hatna várható ettől? A harmadik ok, ennél is elgondolkoz- tatóbb. A módszer ugyanis beszűkíti a távlatokat. Gondoljanak arra: egy-egy terület vezető garnitúrájának második, harmadik vonala mikor és hol mutathatja meg. hogy mire képes. Van-e alkalma a közéleti szereplésre? Elsüly- lyed, semmivé lesz, pedig többre volna érdemes. És előbb- utóbb gondolni kellene rá, ha az utódlás kerül majd szóba. De azt hiszem, nem lennék igazságos,' ha csak e jelenség egyik oldalát mutatnám föl. Nem vagyunk ugyanis híján a másik végletnek sem; amikor a közéleti szereplők egylke-másika igencsak átallja kimondani a véleményét, és másokat —• gyakran gyerekeket — tol az előtérbe, hogy álláspontjuk napvilágot lásson. Ez sem sorolható a legjeüe- mc.vebb magatartások közé. Az jutott eszembe, amikor nemrégiben általános iskolás gyerekek fordultak a laphoz azzal a panasszal, hogy bár hónapokkal ezelőtt fölavalták a tornatermüket, még mindig nem mehetnek be oda. Az észrevétel jogos volt (tudomásom szerint szól« sincs változás), De miért kellett azokleal kimondatni, akikért közéleti szereplést, közéleti telteket vállaltak mások? Vagy emlékeztessek az úttörőparlamentre, ahol az egyik ifjú felszólaló —• különben nagyon rokonszenvesen — bírálta a felnőtteket? Ki nem tudta a leírt szövegből, hogy a gondolat, a megfogalmazás nem tőle származik? Nem így képzelem el a háttérbe vonulást, a háttérből jó szívvel, meggyőződéssel irányítás módszerét... A pódium szilárd, de a pódium recsegni-ropogni is tud, h* hibákkal terhesen próbálnak felkapaszkodni rá. Természetesen nem hiszem, hogy a lényeget alapjaiban zavaró jelenségek kerültek napirendre. Mégis aggasztóak, hiszen elodázzák a teljes kibontakozást. Az volna a legfontosabb, hogy a pódium szereplői — megfontoltan és előrelátóan — igenis adjanak teret az utánuk következőknek. Gondolom, eddig is kitűnt,: mondanivalóm nemcsak az eseményekre, a megnyitók és avatok áradására korlátozódott. A vezetés, a közéleti szereplés minden színterén nagyobb bizalommal kell, munkálkodnunk ahhoz, hogy életünk folyamatosságai, fölfelé törését biztosítsuk. Ez is a pódiumon szereplők felelőssége. H orn mozoghatunk mindig egyetlen körben. Mi lenne az űrhajóval, ha szükség esetén sem a személyzet, sem a földi irányítóközpont nem tudná eltéríteni eredeti pályájától? Vannak — es kell, hogy legyenek — utikjaink, akik máris magasabb, szinten képviselik elképzeléseinket. Legyen alkalmuk megmutatni, hogy mire képesek1. Nem ejég. ha csak az utolsó percben jutnak nő-.- íl.ümho*. v. Jávori Bála
