Somogyi Néplap, 1979. október (35. évfolyam, 230-255. szám)

1979-10-06 / 234. szám

A pmtizánévek duplán számítanak Vezérigazgató a Dráva túlsó partjáról Kitüntetés Kalinyin városnak Barcsnál a Dráván átívelő híd két országot köt össze. Az a kapcsolat, mely a Viro- vilicai Mezőgazdasági és Élel­miszeripar’ Kombinát meg a barcsi Vörös Csillag Tsz kö­zött évekkel ezelőtt kialakult, s azóta egyre erősödött: híd a két nép között. A képi kifejezést Cadomir Filipovictól, a verőcei kom­binát vezérigazgatójától hal­lottam. Legutóbbi látogatása­kor a kombinát, illetve a tsz közötti együttműködés felől érdeklődtem tőle. Néki ez az út nem hozott sok újat, hi­szen gyakran átrándul a barcsiakhoz; a dolgozóknak, a szakmai irányítóknak vi­szont megéri, hogy körülnéz­zenek a szomszédnál. — A barcsiak szintén is­merik a mi kombinátunkat. Termelési eredményeink ha­sonlóak, mi is szelektált hib­ridekkel foglalkozunk. Állan­dó feladat a fejlesztés. A főbb célok ugyancsak meg­egyeznek. a két üzem szak­emberei ezért gyakran össze­ülnek. s tanácskoznak a mód­szerekről, az eredményekről. A termelés eredménvess=gé- nek fokozása végett két évvel ezelőtt hozzáfogtak a mun­kahelyek elemzéséhez.: nagv fába ' vágták a fejszéjüket, hiszen a kombinátnál 258 különféle profilú munkahely van. A vezérigazgató szerint azonban megéri ,az értékelés, hiszen így világos képet kap­nak arról, hol és miként lő­hetne előbbre lépni. — Körülbelül tizenhét éve már, hogy esztendőről eszten­dőre négy—öt hivatalos utat teszek Magyarországra, ezen­kívül számos családi, baráti magánlátogatásra is sor kerül. Különösen azóta sűrűsödnek az utak, hogy a barcsi Dráva­4vítí. ^készült, s itt is megnyílt a határforgalom. Ha hivata­losan jövök, mindig előzete­ssel összeállított programmal keresem föl a Vörös Csillag Tsz-t. Ezek a találkozások vezettek oda. hogy megismer­tük egymás családját, kölcsö­nösen meghívjuk egymást. A Dráva innenső felén is sok gyerekkori pajtásom van. őket a háború vihara szétszórta, s nagy öröm, ha valamelyikkel összehoz a sors. A háború vihara. 11 Cado­mir Filipovic a Vírovitica melletti kis faluban, Gaeistém született, parasztcsaládban. Kilencen voltak testvérek, s a második világháború előtt nem futotta az iskoláztatásá­ra. Csak utána, a munka Iskolát ajándékozott a szovhoz a gyerekeknek mellett. De mi történt 'köz­ben? — Huszonhárom éves vol­tam, amikor részt vállaltam a partizánharcokból. Nem voltam tagja semmilyen párt­nak, egyszerűen a hazámért harcoltam. Partizánegységek- nel politikai biztosként tevé­kenykedtem. vagyis háborús tisztként vettem részt a har­cokban. Különös szerencse kí­sért, hogy egyszer sem sebe­sültem meg. Negyvenkilenc­ben szereltem le. tartalékos tiszt vagyok, harmincöt éves kommunista párttagság van mögöttem. A horvátországi parlament­ben — a saborban — két cik­luson át volt képviselő, s ma is tagja választott testületek­nek, különböző kamaráknak. Ha nyugdíjba mégy. ezektől is megválik, nemcsak a viro- viticai kombináttól. — Ez 1981-ben lesz. Hat­vanéves múltam. A kombinát­nak azóta vagyok a vezér­igazgatója, amióta létrehoz­ták ezt az üzemet. Ennek pe­dig már tizenkilenc eve. Har­minchat szövetkezetből és más kisvállalatokból alakult annak idején, s most egyike Jugoszlávia ötven hasonló állami kombinátjának. Egy év múlva már negyvenévi szolgálatnál tartok, beleértve a partizánéveket is; az a há­rom év a szolgálati évek ösz- szesitésénél duplán, számít. Hogy miként vált szakmai szempontból képessé a vezér- igazgatói teendők ellátására? A háborút követően — mun­ka mellett — közgazdasági egyetemen szerzett diplomát Zágrábban. Közben mindig olyan munkahelyeken dolgo­zott, amelyek közvetlenül vagy közvetve a mezőgazda­Eredményes munkával ér­demelte ki Kaiinyin testvér- városunk az Orosz SzSzK Mi­nisztertanácsának és szakszer­vezeti elnökségének vörös vándorzászlaját. A mi szó­használatunkkal élve a váro­sok településfejlesztési verse­nyében érte el a legjobb ered­ményt a köztársaságban. A testvérváros minden la­kosa örül annak, ’ hogy 35 millió rubel jutott ebben az ötéves tervben kommunális célokra, a település fejleszté­sére. Sokat javítottak az új tirolibuszvonalak a dolgozók közlekedésén. Gyorsabban jár­hatnak a villamosok. ahol felújították a pályákat. 1979 első felében 97 ezer négyzet- méter területű lakás épült, 16 ezer négyzetméternyit pec!: g felújítottak, korszerűsítettek. Háromezer lakásba a gázt is bevezették. A területi szék­hely szépítését szolgálta, hogj elültettek hatvanezer fát ét- díszbokrot. A város egyik nagyüzemét a pamutfonó-ipari kombinátot szintén kitüntették a terme­lésben és a rmmkaversenyben végzett kiemelkedő munkájá­ért. Az Orosz SzSzK textil­ipari minisztériumának és a szakszervezet központi vezető­ségének vörös vándorzászlaját vehették át, ugyanis elsők let­tek a köztársaság textilipari I üzemeinek versenyében. Min­denki örült a Proletárkában, ahogy régi nevén hívják a gyárat. 1979 első felében pél­dául több mint egymillió-há­romszázezer rubel értékű ter­méket gyártottak terven fe­lül, Ezt a termelékenység eme­lésével érték el. A kidolgozás korszerű módszereinek kö­szönhető például, hogy 64 millió méter anvag a Kiváló áru jelével indult a boltokba. A pamutfonó-ipari kombinát büszke a kitüntetésre, s arra is, hogy a muntkaversenv szén eredményeit olyan munkások alapozták meg, mint Galina Andrejevna Svarkina, Ligyija Pavlovna Arszenyeva fonó- nők, akiknek a nevét minden­hol ismerik az országban. Az új tanévet sok gyerek kezdte új iskolában a testvér- megyében. A Szovjetunió 50 éve elnevezésű szovhoz a dol­gozók gyermekeinek középis­kolát épített Zavolzsszkiiban, Az 1176 személyes . isikola egész napos. A tanulók az órák után sportolnak, önképe zókörök.ben foglalkoznak, dol­goznak az isik ólak ért ben. A kisebbeknek éppen ezért há­lószobákat építettek. Az isko- Ja szépítésében a kálinyi ni művészeti iskolások segítettek, a könyvtár á1 loményának ki­alakításában pedig a kalinyini Gorkij könyvtár szakemberei adtak útmutatást. Az iskolá­ban az aula egyben filmszín­ház is. korszerű filmvetítőt építettek be. A tornatermen és a sportpályákon kívül elő­teret is építettek. A szovhoz a nemzetközi gyermekév tisz­teletére ajándékozta meg ez­zel az iskolával a dolgozók gyermekeit. A kalinyini ház­építő kombinát elemeiből ké­szített iskola több mint egy­millió-kétszázezer rubelbe ke­rült. Sóik érdekes tárgy jut a kalinyini múzeum tulajdonába mostanában. Közöttük van a konakoyói porcelángyár öt tervezőművészének néhány alkotása. Az 1980-as olimpiá­ra készült szervizek. tálak, emléktárgyak úgynevezett szerzői példányai szintén a múzeumba kerülték. A kali- nviniak internacionalista bará­ti kapcsolatait megörökítő al­bumokat, könyveket és em­léktárgyakat is beszerzett a múzeum. Lajos Géza Kiegészíti az ösztöndíjat A főiskolás lány takarítani jár «•Délutánonként takarítást vállalna főiskolás diáklány« — olvastam a hirdetést la­punk egyik nemrég megjelent számában. A feladó. Katona Ibolya, a mezőgazdasági főis­kola másodéves hallgatója. Nagyon meg volt lepve, ami­kor megtudta, hogy miért ke­resem. — Én nem tudom, mi van ebben olyan érdekes. Otthon. Debrecenben természetes, hogy a főiskolások, egyetemis­ták takarítást vállalnak. Sőt, nemegyszer maga az intéz­mény szerzi a munkát, mert a diáknak pénz kell' méghoz­zá nem is kevés, bármennyi­re spórol is. Józan matemati­kai módszerekkel kiszámítja, mi az, ami számára a legjö­vedelmezőbb. Először is kö­tetlen foglalatosság leg; rr ŐSZ “Szikrázó zabkéve hajadról/ nerrt álmodom többé már so­ha« — dúdolom, mert dal ez; szárnyal, zeng a muzsi­kája. Dúdolom, dédelgetem a négy sort, kaptatok fölfelé a dombon; szemembe köny- nyet csal, orromat csípi az októberi reggel hűvös párá­ja és a völgyben égő avar fanyar kék füstje... — Még ez a forduló és me­gyek oda át a másik táblá­ra. Hajnal óta csinálom, most már meglehetős, de indulás­kor harmatos volt itt min­den. Nem tudom, szeretem-e az őszt vagy sem. Az ember végzi a dolgát, a motor me­legít, jobban, mint télen, mert akkor a réseken befúj a hi­deg. Hát igen, ősszel tényleg kellemesebb. Mikor végzek? Délután hatkor. Hazamegyek, teszek-ve6zek a ház körüt aztán a televízió elé ülünk. A hét végén majd leszedek a szőlőt. Nem sok. Inkább csak szórakozás. Összejövünk páran; rokonok, barátok Ha hiszi, ha nem, olyan borom van nekem már vagy öt éve, hogy a legszívesebben min­denki azt inná. El is fogy ka­rácsonyig. Egy csöppje se marad! Felsivft a generátor, a Ba­ba kipufogócsövén ugral­bér így belebolonduljon egy gépbe. Egész nap a traktorját bújja. — Szánt? — Egy fenét! Azt mondja, nem szabad idő előtt leterhel­ni. Csak beindítja meg leál­lítja. Közben törölgetí é6 piszkálja ... aztán, se ebéd, se vacsora, csak a traktor! A gyerek meg ott á csorog mel­lette, mert azt se lehetne le­vakarni arról a masináról. Legalább a veteményest fel­szántanák! De nem. InkáN* kapáljak, ássak magam, majd jövőre traktorral dolgozunk. — Pedig most hallani a hangját. — Hát persze! Ott vannak hátul az udvarban. Az uram ül a nyeregben, a gyerek meg irányítja. Azt mondják. a fcndulózást gyakorolják. Hogy miért nem villanyvasutat vet­tünk? — Arra nem lehetne árülni. — Hát... arra nem. A városban előkerültek a ballonkabátok. A parkokban kevesebben járnak, csak a játszóterek forgalma a régi. De a gyerekeken most már meleg a ruha. Néha elrobog egy motoros didergő arccal; még egy hónap, és aki félti az ízületeit, már nem ül mo­torra. A főutcai házak ké­ményeiből itt-ott füst gomo­lyog, a lakótelepeken is megkezdték a távfűtést. Élőt tem kalapos, sálas, selyem kesztyűs hölgy sétál — Ka posvárra is megérkezett a; ősz. Bencsik András azaz munkaidő nélküli, mert előfordul, hogy délután van­nak az előadások a főiskolán. Másodsorban jó fizetést adja­nak érte, tehát a »papírmun­ka« eleve kizárt. A nehéz, va­lóban jó pénzt hozó fizikai munkát a lányok többsége nem bírja, marad tehát vala­mi könnyebb, de »komoly« dolog. A takarítónő-hiány is­mert, következésképpen kere­sett munka. Az élelmes diák a mosástól kezdve az ablak- tisztításig mindent elvállal, tehát a háziasszonyok is jól járnak velünk.' Amikor Kaposvárra jöttem, azonnal nekiláttam átböngész­ni a helyi sajtót. Furcsállot- tam, hogy a város diákjai nem keresnek így pénzszerzé­si lehetőséget. Kiderült, hogy ez itt nem »divat«. Ügy lát­szik, hogy sok a szülők pén­ze... Én viszont albérletben lakom, az étkezés mellett még egy csomó kiadás adódik min­dennap. Magam akartam ide jönni, senki sem kényszerí- tett, így nem várhatom azt, hogy a szüleim tartsanak el huszonegy éves koromban. Az igazsághoz tartozik, hogy uram és parancsolom — mert nekem olyan is van — nem nagyon lelkesedett a munka­vállalási ötletemért, no nem a kereseti lehetőség miatt, ha­nem mert félt... Ki tudja, hova, milyen családhoz kerü­lök stb. Szerintem kockázat mindenütt akad, s ha már egyszer elkezd valamit az em­ber, azt csinálja végig. Végül a férjem is belenyugodott. Kezdő háziasszony vagyok, nem árt egy kis edzés. Külön sikerélmény volt, hogy »bogarat tettem« né­hány csoporttársam fülébe a főiskolán, s ők szintén elindul­tak munkakeresési körútra. A hirdetésre nagyon sokan jelentkeztek, egyelőre váloga­tok az ajánlatok között. Ter­mészetesen elmegyek minden­hova »terepszemlét« tartani,’ mert az sem árt. Véleményem szerint nem igaz, hogy a diák­nak nincs ideje az efféle mun­kához. Saját magamról tu­dom, hogy néha napokat töl­tök el haszontalanul. Most ugyanezt az időt takarításra fordítom. Sokkal zőbb lesz. jövedelme- A. A. Sághoz kapcsolódtak. Volt például szövetkezeti és járá­si államigazgatási vezető is, mielőtt a viroviticai kombi­nát élére került. — Az évek nem múltak el nyomtalanul, az egészségem sem kifogástalan már — mondta mosolyogva. Azt is bevallotta: jól jön majd a pihenés. És több idő jut a baráti látogatásokra. Amikor már nem a vezérigazgató jön át a Dráva-hídon, hanem Ca- domir Filipovic nyugdíjas.... Addig azonban a szakember, a kombinát vezérigazgatója teszi meg ezt az utat, és se­gíti készségesen a barcsiakat: — Körülbelül hatvan új bÚ7.afajtával végz.ünk kísérle­teket. s ha kérik, szívesen adunk javaslatokat, jó taná­csokat ezeknek a termeszté­séhez. Hasznosíthatják a ta­pasztalatainkat, hiszen a mienkhez hasonló klíma1 :kus viszonyok között gazdálkod­nak. H. F. „Bokraink közt már az ősz csatangol Kóró lett a fényes laboda..." Jeszenyin reszket a kis fémkalap. Ve­szélyesnek látszik, ahogy megdől a hatalmas gép a ré­zsűn, de a négy kerék bizto­san * kapaszkodik. Sima és barna a föld, holnap őszi ga­bonát vetnek bele. Gyalog kapaszkodik, a ke­rékpárt maga mellett tolja. Üres a hátizsák és üres a ke­rékpárra kötözött kerek kosár is. Útközben megáll pár perc­re, kigombolja a kabátot, az­tán jön tovább. Meredek ez az út. Lentről csak a kertek alja látszik, fentről szembe­tűnik a dommeri víztorony ezüstgyűrűje. — Lift kéne ide. Fölfelé azért tolom a kerékpárt, mert másként nem menne. Lefelé meg azért, mert nem mernék ráülni. Egy a vége: gyalogo­lok. A füstöt nézi? — Csak sétálok. — Jó idő van. A komám rendezkedik y mutat a füst forrása felé. — Égeti a lo­mot Hétköznap a gyárban dolgozik, estére érne ki. Hát vasárnap takarít. De ez már hozzá tartozik az őszhöz. Amott az a palatetős az én kalyibám. Ma alágyújtok ma­gam is az avarnak. — Ahhoz aligha kén a ko­sár. — Ezt az almanak hasam. Beérett már mind a hat fá­mon. Viszem haza a család­nak, de teszek a hátizsákba is. Ügysem tudom egyszerre elvinni, annyi Ijermett az idén. — A szüret már megvo't? — Nincsen nékem szólam, nem szeretjük. Bort nem iszom, a feleségem se. Hát akikor meg minek kínlódjak a permetezéssel, kapálással, nem igaz? Ültettem inkább gyümölcsfákat meg minden­féle zöldséget. Tavasztól őszig jut belőle a konyhára. Aztán meghagytam egy öreg diófát. Ha nem fagy el, valameny- nyit az is terem. Az idén lesz dió, szépen potyog már. De nem szedem össze, délután jön a kisunoka, hadd legyen neki is szórakozása. Szedegeti a gyerek — felit a zsákba, felit a szájba. Azért van. A dombtetőn mégis kerék­párra ül. Fent egyenes az út, a csúcstól szelíden erszkedik a piros palás házikó felé. öt­száz métert kell csak gurul­nia. »-Még nyílnak a völgyben a kerti virágok...« Legin­kább az őszirózsa meg egy másik, aminek nem ismerem a nevét. A szomszédos ház előtt rózsa virít. Az égjük tő mélybíbor, a másik rózsaszín virágot hajt. Rózsaszín: ne­kem a rozsáról a vörös jut az eszembe, az fűik hozzá. Az igazi rózsa vörös vagy bí­bor, esetleg bordó, nem pedig rózsaszínű, főként így ősszeL Hiába, a megnevezés már így marad. Hogy ne legyen iga­zam, az utca másik oldalán egy kertben csupa rózsaszínű rózsát látok. A lábam elé alma gurul. — Ne lépjen rá, bácsi! — Mit csinálsz ott fenn? — Almát szedek. — Nem félsz, hogy meg­látják? — Ez a mi fánk. — Itt a kerítés előtt? — Apukám ültette. — Szabad neked fára mász­ni? —— Hát.. ■ — És ha meglátná apukád? — a válasz tárgyilagos: — Lezavama. De most nincs itthon. Tápért ment a boltba. Ebédre jön haza. Ha akarja, adok a bácsinak egy almát. Adjak egy szép p:ro- sat? — Elkapom. — De nem árul el apukám­nak! — Nem. — Adok még egyet! Párbeszéd az utcán át, két szomszédasszony között: — Megvettük ám a kerti traktort! — Azt a sárgát? Azt bizony, jó drága volt Az uram prémiumot kapott, abból, meg egy kis tartalék­ból futotta. De én ezt sose hittem volna... felnőtt etn­Férfiak főzőkanállal — Szeretek-e főzni? Mu­száj! Hosszú évek óta egyedül élek, így magam sütök, főzök, mosok! Fiatalabb koromban nem volt rá szükségem, de múlik az idő ... Egyébként egyik kedvenc ételem a rán­tott hús. Mégis: ha jól akarok lakni, inkább vendéglőbe me­ntek. Nem szeretek mosogat­ni — mondja mindezt egy idős eladó a kaposvári So­mogy Áruházban. Lássuk, mennyi időt tölt n konyhában a buszállomás in­formátora! — No, időm, az nincs túl sok, de főzni szeretek. Tojást! —- kacsint a munkatársára. — Persze minden második férfi ért a szakács-művészethez, s állítom: jobban, mint a nők. Abban a vendéglőben, ahol férfi a főszakács, mindig jobb az étel. Egy másik válasz a főzöka- nálla.1 kapcsolatos kérdésem­re: — A főzés mindig a felesé-t ge-mre hárul. Általában tehát csak főzögetek. Igaz. egyenjo­gúság van, de a férfiak bizo­nyítsanak más téren! A csa­ládunk így is összetart. — Legföljebb tejet forralok — nevet egy fiatalember az utcán. — Bár, ha nincs más választásom, odaállok ám azért a tűzhely mellé! S végül egy középkorú iro­dai dolgozó, aki nem szégyel­lt a tudományát: — Imádok főzni! Tészta ki­vételével mindent. Megnyug­tat, kikapcsolódóst jelent ne­kem. A feleségem állandó ri­válisom, pedig ő is elismeri, hogy az én főztöm ízletesebb az övénél. S ha beenged a konyhába, igyekszem bizonyí­tani is. Én inkább a második fogást szoktam elkészíteni. Egyik titkomat elárulom: mindent egy deci vörösborral engedek föl, a pörköltet, a lecsót, a halászlét... Jelenleg vagy gondban vagyok, ugyan­is Horváth Ilona szakács- könyvét keresem mindenütt, de sehol sem tudom megsze­rezni. Ügy látszik, hiánycikk. Férfiak főzőkanállal. Nincs ebben semmi különös: a fa­zék fülét sem csak kényszer­ből fogja meg az »erősebb« nem. Divat főzni — a tévé jó­voltából is — és recepteket diktálni a barátoknak; divat különleges zamatú és tálalású vacsorával meglepni a vendé­geket. És a férfiaknak ez a »főzőcskéje« az asszonyokat is mentesítheti — a »második műszaka terheitől. T. É.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents