Somogyi Néplap, 1979. október (35. évfolyam, 230-255. szám)

1979-10-27 / 252. szám

Mi a mérce? Ne várjanak hiába Átlag 208 literrel, azaz 8,4 százalékkal emelkedett megyénkben az egy tehénre jutó évi tejhozam, ennek el­lenére Somogy megye orszá­gosan még mindig az utolsók között van e téren —. így summázza a megyei mezőgaz­dasági üzemek tavalyi ered­ményeit a Mezőgazdasági Szö­vetkezetek Somogy megyei Szövetségének átfogó értéke­lése. A megyei átlag emelke­dés ugyanis igen nagy fokú polarizációval járt, s míg négy évvel ezelőtt csak 1885 tavaly már majdnem négy­ezer liter volt a különbség a legtöbb és a legkevesebb te­jet termelő gazdaságok kö­zött, egy tehénre »vetítve*. A szóródás megdöbbentő, Ám nem kisebb meglepetést okoz a tej előállítási költsé­gének üzemenkénti eltérése. A tej teljes költsége — 52 tsz átlagáhan — 7 forint 73 fii­lés volt, de ez a szám igen nagy szélsőségeket takar. Volt olyan gazdaság is, ahol 4,40 forintért állítottak elő egy li­ter tejet, s olyan is akadt ahol egy liter tej több mint 12 forintba került. Ha számí­tásba vesszük, hogy az érté­kesítési átlagár megyénkben 9,55 forint volt literenként érthető a szövetségi kimuta­tás sorai közül kiolvasható aggodalom. A balatonkiliti termelőszö­vetkezet is az elsők között cserelte fői — egyébként há­romezer liter fölötti átlaggal termelő — jó magyartarka állományát az import hol- stein-frízre. A gazdaságon kí­vüli és belüli kételkedőket egy-két év alatt meggyőzte az eredmények ugrásszerű emelkedése, s ma már a kiü­ti tsz ötezer liter fölötti átla­gával a megyében az elsők között foglal helyet A gazda­ság vezetőivel folytatott be­szélgetés azonban arról győ­zött meg, hogy a fajtában levő további lehetőségek is­meretében sem erre, hanem a gazdaságos tejtermelésre tö­rekednek. Tavaly a tej egy literjének teljes önköltsége 5 forint volt, a szűkített önköltség viszont — nem elírás! — 3,70 forint. A dotációval és prémiummal kiegészített eladási ár 9 fo­rint körül alakult, a nyereség tehát meglehetősen tisztes: 4 forint literenként. Az idei tervek is hasonló arányokat írnak elő, az önköltség mini­mális emelkedésével, de a teljes költség változatlanul 5 forint marad. Csodák nincsenek és a gaz­dasági főkönyv adatai megie- lelnek a valóságnak. A szá­mok hátterét kutatva néhány szembeötlő adat azonban igen fontos részeredményekről árulkodik. Olyan részeredmé­nyekről, amelyek »-hihetővé« teszik az egyébként kiugróan jó eredményeket. Amíg orszá­gosan is 12—14 tehén jut egy tehenészeti dolgozóra, a Bala- ton-parti gazdaság kötött tar­tásmódú istállójában négy ember lát el több mint 200 tehenet. Igaz, a kisegítő dől-1 gozókkal együtt a létszám en- t nek kétszerese, de az is igaz, hogy a tehénlétszám még nem érte el a tervezettet, még »felfutóban van«. A nagy tej hozam mellett viszonylag kevés dolgozó munkabére így kis mértékben terheli a tej előállítása költsé­gét. Literenként mintegy 15 fillér a bérük, míg a megyei átlag ennek többszöröse. Eh­hez járul a növénytermesztés szintén alacsony önköltségi szintje, azaz viszonylag olcsó alapanyagból »készül a tej«. A végeredmény a fentebb em­lített arány. A kötött tartásmódú 224 fé­rőhelyes istálló nem »szakte­lep«'— erre nincs is meg a lehetőség. A tehenek tartásá­nak gyakorlati módja viszont felüt a kötetlen és kötött kö­zött, tanúsítja ezt az istálló környékén kialakított karám­rendszer,. ahol az állatok nap­közben tartózkodhatnak. (Az is figyelemre méltó, hogy a 600 ezer forintba kerülő fejő­berendezés a kötetlen tartás­sal együtt járó 4—5 milliós fe­jőháznál lényegesen olcsóbb.) Világviszonylatban kötött tartásnál egy dolgozótól 50 tehén ellátását várják el, kö­tetlennél pedig ennek: kétsze­reset A tehenekkel közvet­lenül foglalkozó négy fő Ki- litiben —' rövid fejszámolás — valamint több mint ötven- nel foglakozik, de ha a teljes létszámot vesszük, egy dolgo­zóra akkor is 25—26 tehén jut Ez még mindig kétszere­se az országot at tagnak! A költségek alakításánál a két legfontosabb tényező a munkabér és a takarmány ára. Az előbbi — mint látha­tó — az optimális közelében mozog, az utóbbi a már ki­alakult termésszerkeaet révén szintén megközelíti a jónak mondhatók (Az egyébként nem kis arányban adagolt abrak 90 százalékát a saját termelésű kukoricából állítják elő, kiegészítve olcsó kon- cenLrátummal.) A két fő ága­zat érdekei itt más módon is ötvöződnek. A növényter­mesztésnek szüksége van nit­rogénben gazdag földre, a tehenészet pedig jól haszno­sítja a lucemaszénát. Évente 200 hektárra vetnek lucernát A gazdaság korántsem érte még el az optimális szintet Az import állomány ugyan nagy előrelépést tett lehetővé, de a válogatás nélkül érke­zett (s ezért viszonylag olcsó) tehenek képessége között igen nagy az eltérés. Ma még együtt áll az istállóban az évi 9 ezer és 3 ezer liter te­jet adó tehén. A »lecserélés­re« az állomány fölfejleszté- séig aligha lesz mód, így az egyébként célul tűzhető hét­ezer literes átlag még marad. Ma luxus egy gazdaságban 4, 5 ezer liter tejet adó tehene­ket kiselejtezni! Pedig az en­nél kevesebbet adó állatok rontják az átlagot és a teljes állomány egy harmadát teszik ki. Az Idén a gazdaság eléri a végleges áilatlétszámot, s ak­kor ha nem is a kellő ütem­ben, de megkezdődhet a leg­gyengébb egyedek selejtezése. Ezzel nőhet a termelt tej át­lagos mennyisége, tovább ja­vulhat — azonos létszám és köLtség mellett — a gazdasá­gossági mutató. A tehenészet 224 állattal nem a legnagyob­bak közül való a megyében. •Nem is szak telep, csupán egy Í6tálló — meglehetősen sze­rény kialakítással és a sze­rénynél is szerényebb karám- rendszerreL Ami mégis fi­gyelmet érdemel, 6Öt példa­mutató kell legyen, az : így ilyen körülmények között is elérhető az a gazdaságossági arány, ami ma országosan a legjobbak (a kívánt és előirt) közé számít. Mert — a szövetségi érté­kelés mondatait kiegészítve — az országos átlaghoz való fölzárkózás csak egyfélekép­pen sikerülhet. Ha a mércét nem a nehézségekhez, hanem az elérhető legjobb eredmé­nyekhez igazítjuk. Épp úgy, mint a megye egyik átlagos lehetőségű, de átlagon felüli hatékonysággal működő ter­melőszövetkezetéinek tehené­szetében. Ben esik András Gyorsítják az v A lakceság és a tanács kap­csolatát nagyban meghatároz­za, amit tapasztalnak az em­berek, amikor az ügyüket in­tézik. A Kaposvári Városi Ta­nács nagy figyelemmel kíséri, milyen a hatósági tevékeny­ség. A testület két évvel ez­előtt értékelte, s most ismét elemezte a hatósági tevékeny­séget. Elsősorban azt vizsgál­ták, hogy a két évvel ezelőtti helyzethez képest gyorsabb lett-e az ügyintézés, növéke- dett-e a döntések meggyőző ereje, erősödött-e az ellenőr­zés, jávult-e a kezdeménye­zés, a tájékoztatás. Eredményesnek és hasznos­nak bizonyult, hogy a Járási— városi NEB szintén megvizs­gálta a hatósági tevékenysé­get, s az anyagot megtár­gyaló ülésen több lényeges kérdésben állást foglalt. A ta­nács jogi és igazgatási bizott­sága ugyancsak áttekintette a fontos terület helyzetét. Így a tanács elé három alapos és átfogó értékelés kerülhetett. A két évvel ezelőtti helyzet­hez képest nagy az előrelépés. Ez egyrészt annak is köszön­hető, hogy a városi tanácson fokozott figyelmet fordítottak a hatósági munka javítására, süin vonalának növelésére. Az eredmények egyik alapja, hogy a városi ügyintézők nagy többsége kellően jártas a ha­tósági munkában. Ez azért fontos, mert az ügyiratforga­lom évről évre nő, tavaly például már meghaladta a hat­vanezret Ez év első felében siern csökkent az ügyiratok száma. A tanácstagok örömmel vet­ték tudomásul az általuk kép­viselt lakosság nevében, hogy sokat javult az ügyintézés gyorsasága. Ez azonban nem jelend, hogy nincs tennivaló; így például az igazgatási osz­tály lakásügyi csoportjánál, a pénzügyi osztályon gyorsítana kell még az ügyintézést Nehéz összehasonlítani a kaposváriak munkáját a többi somogyi városéval, hiszen itt sokkal több a tennivaló. Jó példa erre, hogy a megyében kiadott anyakönyvi kivonatok 38 százalékát Kaposváron ál­lították ki, s ugyanők készí­tették az összes munkakönyv 28 százalékát. A tényleges helyzet fölmérését segítheti annak a megítélésnek az erő­sítése, hogy fősorban, az építési, az igazgatási osztá­lyon találhatók a bonyolul­tabb, a nehezebben intézhető ügyek, ott folytatják le a leg-, több olyan eljárást, amelyben ellenérdekű felek vesznek részt. Az ügyfelek érdekét szol­gálja, hogy a tanács elhatá­rozta a hatósági ügyek inté­zésének további gyorsítását. Ezt az is indokolja, hogy még mindig i,tt a legrosszabb a 30 napon túl intézett ügyek ará­nya. A testület megállapítása szerint különösen az igazgatá­si, a pénzügyi osztály munká­jának kell javulnia e tekin­tetben. Akkor lehet jobb ered­ményeket elérni, ha minden­hol ügyelnek a■ határidők meg­tartására> gyorsabbak lesznek az eljárások. Így az ügyfél sem él majd hosszú időn át bizonytalanságban: vajon mi­ként intéződik el az ügye. Sok még a tartalék az ügy­intézésben, amint arra a jogi és Igazgatási bizottság elnöke is felhívta a figyelmet. A jö­vőben például sokkal jobban figyelembe kell venni, hogy a döntés előtt valóban minden­ről tájékoztatták-e az ügyfe­leket. Hiba, hia nem figyel­meztetik időben arra, milyen bizonylatokat kell még be­küldenie. A 30 napon belüli elintézés általános megfogal­mazás, sokkal pontosabban meg kellene határozni, hogy mi ennek a követelménye egy- egy ágazaton belül. Ha példá­ul egy ügy gyorsan elintézhe­tő, nem szükséges kivárni a harminc napot. Bizonos, hogy a mostani ál­lásfoglalás, a minden körül­ményt figyelembe vevő hatá­rozat szellemében végzet* miunka, az újabb intézkedé­sek tovább gyorsítják az ügy­intézést, egyben javítják ala­kosság és a tanács kapcsola- tát. Lajos Gcm Politikai könyvnapok Már 18. alkalommal rendezi meg a Kossuth Könyvkiadó a pártszervezetekkel közösen a politikai könyvnapokat. Kul­turális életünk e jelentős ese­ményének ünnepélyes meg­nyitóját november 2-án. Sal­gótarjánban, a József Attila Művelődési Központban tart­ják, ahol kiállítás is nyílik az elmúlt években kiadott és az ez alkalomra napvilágot látott politikai müvekből. A politikai könyvek idei seregszemléjére 25 könyv je­lenik meg, csaknem egymillió példányban. A gazdag kínálat közép­pontjában az MSZMP vezető személyiségeinek frissen, köz­readott művei állnak. Így megtalálják majd az érdeklő­dőik Kádár Jánosnak Csepe­len, a budapesti pártaktrván elmondott, füzet alakban meg­jelentetett beszédét. Váloga­tást adnak közre Németh Ká­roly utóbbi 5 évben elhang­zott beszédeiből megjeleni cikkeiből. A kötetben közölt írások többsége az ötödik öt­éves terv teljesítéséhez kap­csolódik. Tartályok helyett gépek A termékváltás minősége A Budapesti Vegyipari Gép­gyár tabi gyáregységében be­fejezéséhez közeledik a ter- miékszenkeaetváltás. A meg­változott körülményekről és feltételekről kérdeztük Hor­váth Gyula igazgatót — Miért kellett csökkente- j ni a tárolótartályok gyártását? — A gyáregység 1972-t® öt éven keresztül csak 25—60 köbméteres tartályokat gyár­tott. Akkor világossá vált, hogy az anyagigényes* de vi­szonylag egyszerűbb munkát jelentő tartályok helyett a munkaigényesebb, export­képesebb termékekre kell át­térni. Kezdetben voltak ne­hézségeink a minőségi köve­80 ezer fenyőfa francia exportra Befejeződnek a málnatelepítések (Tudásitónktól.) A csurgói áfész felvásárlód 1978-ban az átlagosnál jobb évet zártak: 10 millió forint­tal vettek meg több árut, mint 1977-ben. Ebben az évben a •tervek szerint 37 millió fo­rint értéket akartak megven­ni. A zöldségfélékből 20 va­gonnal több érkezett a kisgaz­daságoktól, mint tavaly, de ennéd nagyobb volt az áruki- esés a gyümölcsnél. 1978-ban például 80 vagon szilvát vet­tek meg, az idén mindössze 127 mázsát. Körtéből tavaly 20 vagon volt a felvásárlás, az idén csak 181 mázsa. Mind­ezek következménye, hogy 5 millió forinttal elmaradtak a tervezett felvásárlási értéktől. Uborkából 76 vagonnyit vettek meg, 4 vagonnal keve­sebbet a vártnál. Az átvett mennyiséget egy vagon kivé­telével a Nagyatádi Konzerv­gyár vásárolta meg. A terme­lők 40 százaléka már a" fej­lettebb, tásnrendszeras megol­dást alkalmazta. Az uborkáért a szövetkezet körülbelül 4 millió forintot fizetett ki gazdáknak. A tervben 10 vagon geszte­nye felvásárlását irányozták elő. a valóságban 12 vagon gesztenyét vittek a feivásár- ló.nelyekre. A legtöbb Iharos- berénybem. Csurgón, Zákány­ban és Porrog környékén ter­mett. Az idén jó közepes volt ennek a kedvelt gyümölcsnek a hozama. A szövetkezet 2,4 millió forintot fizetett ki gesztenyéért. Az értékesítés­sel nem, volt gond, a termést a siófoki áfész, a Dél-budai Vendéglátó Vállalat és a Ma­gyar Hűtőipar csepeli gyára vette meg. A szövetkezet mű­ködési területén vásárolt még gesztenyét az iharos herényi termelőszövetkezet, az Érdért Vállalat es sok magán kiske­reskedő. A szövetkezet körzetében 5—600-an foglalkoznak fenyő­faneveléssel. Tőlük százötven- ezer folyóméter fenyőfát vesz­nek át karácsonyra. 80 ezer fenyőfát francia exportra szállít az áfész. Az érintett kisgazdaságokkal a szerződé­seket már megkötötték. Nagj- gondot fordítanak arra, hogy az export megfeleljen az elő­írt minőségnek. A fenyőért várhatóan 3 millió forintot fi­zetnek a termelőknek. Az idén befejeződik annak a 80 ezer málnasarjnak'az ülte­tése, amely tavaly kezdődött a Csurgó környéki területe­ken. Főleg Porrog, Somogy­it ük kösd és Csurgó környékén olyan dombos területekre te­lepítették a kisgazdaságok ezt a rendkívül kedvelt gyümöl­csöt, ahol a föld más Célokra nemigen használható. Ebben az évben 5,1 vagon málnát vásároltak meg, a telepítések hatására jövőre ez a mennyi­ség várhatóan több lesz. So­kan akarnak a . körzetben meggyet termelni; a szövetke­zet őszi telepítésié 1200 meggyfacsemetét tudott besze­rezni. telmények miatt; ezen másfél­két ev alatt szerencsésen túl­jutottunk. Az új termékek vegyipari gépiek és berende­zések. A Szovjetunió számára például eddig négy festék­gyár gépi berendezéseit készí­tettük el és szállítottuk le. Most kezdtük meg az Optical gőzkazánok nullszériájának gyártását. Ez a típus vállalati műszaki fejlesztés alapján ké- szüLt, reméljük, hogy kedvező ára és jó termikus hatásfoka miatt könnyen értékesíthető lesz. Jelenleg a Láng Gépgyár gyárt hasonló kazánt svájci iicenc alapján, ennek az ára azonban a licencdij miatt ma­gas, jóval több, mint a mi ka­zánunké. —■ Ml volt jellemző a ter­mékváltás időszakára? — Az ötödik ötéves terv­ben kevés volt a tőkés expor­tunk. Az idén a szocialista export tette ki értékesítésünk egyharmadát. A nagyvállalata tantálytermókek kiszorulása miatt a profilváltáshoz olyan termékeket adott át, amelye­ket eddig csak Budapesten gyártottak. így készítünk pél­dául néhány berendezést a paksi atomerőműhöz is. Nem kell mondanom, hogy itt mi­lyen szigorúak a minőségi kö­vetelmények. A jövő évi kapacitásunk hetven százaléka már érvé­nyes szerződésekkel le van kötve; a fennmaradó harminc százalékra most folynak a tár­gyalások, ezt tőkés exportra szeretnénk eladni. — Az eredményes munka nyomán a nagyvállalat tíz­millió forinttal emelte a gyár­egység termelési tervét.,. — A munkások teljesítmé­nye a vártnál kedvezőbb: a tervet nyolcmillió forinttal I túlteljesítettük, ugyanakkor csökkent az önköltség, és a j készletek is kedvezően alakul- I tak. Mi nagyértékű készletek­kel dolgozunk, ennek ellenére az anyagkészlet és a befeje­zetlen termékek aránya mini­mális volt, Szeptember har­1 máncadikán például, nem volt eladatlan termék a gyáregy­ségben. — A profilváltás és a ma­gasabb követelmények tech­nológiai és szakmai váltást is jelentettek. Hogyan sikerűit ezt megoldani? — Az új termékek beveze­téséhez. a forgácsológépék há­romnegyedét kellett kicserél­nünk nagypontosságúakra. A régi hegesztőberendezések he­lyett is korszerűeket haszná­lunk ma már. A megmunkálá­si kóveteiményék minőségi változásával a termékek átvé­telével kapcsolatos ellen őrzési vizsgálatok színvonalát emel­ni kellett. Most szerelik a röntgenlaboratóriumot, és ult­rahangos vizsgálatot is beve­zettünk. A letatpogiatófej fel­tárja a fémben levő repedé­seket, és azt is, hogy milyen mélyen található az. A megváltozott szakmai követeknények miatt a rokon­szakmák elsajátítására ösztö­nözzük dolgozóinkat. A két szakmával rendelkező mun­kások besorolási bérhatára negyven százalékkal maga­sabb, mint társaiké. Munká­saink egyötödének két szak­mája van már. jelenleg is fo­lyik a lakatosok és a minősí­tett hegesztők képzése. A he­gesztők minősítő szakvizsgája azért is fontos, mert a gyár­egységben minden hegesztet* varratot röntgennel vizsgál­nak, A munkaerő-utánpótlást is a helyszínéin oldjuk meg. A yáregység tizenkétmillió fo­rintért épített egy korszerű szákmiunkáskópző tanműhelyt, amelyben saerkezetiakatos-, hegesztő-, forgácsolóképzés fo­lyik, a tabi szakközépiskolá­val közösen. Itt képezzük to­vább a felnőtteket is. Cs. L

Next

/
Thumbnails
Contents