Somogyi Néplap, 1979. október (35. évfolyam, 230-255. szám)
1979-10-20 / 246. szám
Ámít a kéz diktál Äz pmelef.es ház tetején levő szárítóhelyiségből egy napon műterem lett. Műterem... egy kis barátságos fészek, ahol nyugodtan dolgozhat a fiatal házaspár: Kovács László ■ és felesége. A belépőt át- melegiti a szoha hangulata. Meleget árasztanak a zsúfolt bútorok, a hangulatos színek, a falnak támasztott rajztábla a kész portréval, a szerszámokkal teli műhelyasztal, a pblc, melyen művészi rendben sorakoznak a tárgyak. Ebben az »a 1 fcotóbi rodalom- bán« mindennek megvan a helye és a rendeltetése. Nem is lehetne másként, hisz az egyik rajzol, grafikákat készít, a másik pedig dobozokra, polcokra vagy egy darab fára varázsol csodálatos motívumokat. Amatőr művészek — legalábbis annak tartják magukat A férj az IKV-nál művezető, a feleség a terve- zövállalatnál műszaki rajzoló. — Ügy is kezdhetnénk: »kisgyermek korunk óta minden vágyunk és álmunk az volt, hogy művészek lehessünk.« De ez így nem helytálló. Egyszerűen ez a szenvedélyünk. Nem a vevőknek, nem eladásra dolgozunk, hanem saját magunknak — mondja Kovács László. — Az én esetemben tulajdonképpen családi hagyományról van szó. Dédnagy- apám Kossuth-díjas volt nagyapám a Népművészet mestere címet kapta fafaragó művészetéért. A két Kapoli — így ismerték őket. A faragás már a véremben van, eggyé váltunk, nem tudunk egymás nélkül élni. Tulajdonképpen sohasem volt szándékom, hogy »diplomás« művész legyek. Az egészen más. így megvan a szabadságom, azt készítek, amit a kezem diktál A dédnagyapám pásztor volt mégis utánozhatatlanul szép dolgokat alkotott. Persze, szakszerű képzésre szükség van. Az ÉDOSZ népművészeti stúdiójába járok, és a tanítóképző főiskolát végzem, népművelés szakkollégiummal. Sokan furcsállották, minek ez nekem? Mert az »álmom«, hogy kisgyerekeknek, általános iskolásoknak nép- művészeti szakkört szervezzek, ahol megtanítanám milyen eszközökkel, hogyan készülnek a szép faragott tárgyak. Együtt dolgoznánk, megmutatnám a legősibb technikákat eszközöket, s a maiakat is. A gyakorlat azt mutatja, hogy a gyerekek nem ismerik a népművészetet, ritkán találkoznak e művészet igazi oldolával. Az ajándékboltok kirakatában látott használati tárgyakat könyvelik el annak, s nem az egyedi munkákat. Nyáron egy hetet töltöttem Szöcsénypusztán, alkotótáborban. Nagyon hasznos volt, sokat tanultam szakmai szempontból. Kiderült, hogy egy amatőrnek mégegyszer annyit kell dolgoznia, mint egy hivatásosnak ahhoz, hogy elismerjék a szakmában. Ezért jobb, ha az ember saját magának dolgozik, s nem a zsűrinek meg a közönségnek. — Kezembe veszek egy fadarabot, s eltervezem, mi lesz belőle, hogyan faragjam. Elkészítem a mintát, majd hozzálátok a faragáshoz Ebbe természetesen az anyag is »beleszól«. Néha irányítja a kezemet, néha »dacolunk« egymással. Itt van például ez a polcrész — s mutatja, hogyan válnak ki a síma fából a szebbnél szebb motívumok. — Kemény fizikai munkát igényel, de meg lehet tanulni. Az én szerszámaimmal már sokkal könnyebb bánni, mint amilyenekkel a nagyapám dolgozott. A technika azonban a régi: domború faragás, karcolozás, spanyolozás. A lopó-, kapinya- és fco- haktökre karcolással, festéssel kerül a minta. Meglehetősen nehéz, mert egy vonalat csak egyszer lehet bevésni, javításra már nincsen lehetőség. Aztán a savazás következik, ez nagyon egészségtelen. Ezért gondoltam azt, hogy ha festem, akkor kiküszöbölöm ezt a műveletet. Az igazán szép munkához azonban mégiscsak szükséges, mert az »igazi« népművészeti tárgyaknak »tisztáknak« kell- lenniük, tiszta vonalakkal. És komponálni kell, egészet alkotni, elkerülve a »ba rokkosítást«. Gyakran vádolják a fafaragókat azzal, hogy »mindössze« díszítenek, s nem használati tárgyakat készítenek. Csakhogy a régiek sem funkcionális eszközök előállításával foglalkoztak, hanem azok szebbé tételével. A juhász a botját, a kürtjét díszítette, aztán a tükör keretét, az ostor nyelét, a kulacsát. Így dolgozom én is, kifaragom a szék támláját, de magának a széknek az elkészítése az asztalos feladata. A kiállításra szánt darabok legtöbbször - ezért nem kerülnek a nyilvánosság elé. Az eddigi legnagyobb »sikert« a Szigetvári utcai óvodások számára készített rugós hintaló arf-tta. Igazi paci volt, majd szétszedték a gverekek. Akkor határoztuk el, hogy készítünk vonatot, meg régi kerék teknőből óriási teknősbékát is. Nemsokára meglesz mindkettő. Az egyetlen, s legnagyobb kritikusom a feleségem. Igaz, ő a rajzlap és a ceruza megszállottja, de figyelemmel kísér mindent, bírál, tanácsot ad. Kisajátítás gondokkal I A kórház felújítása miatt kisajátított lakóházak bérlőinek elhelyezésével kapcsolatban panaszkodtak a Dimitrov utca idős lakói. — Májusában a kórház, a tanács és a Somber illetékesei fölértékelték a házamat és azt ígérték, hogy augusztusban költözhetek — mondja Szilárd Sándomé. — Megkérdeztem, hogy vegyek-e tüzelőt. de a Somber egyik dolgozója azt válaszolta, hogy ő nem szénbeszerző, és az új házban központi fűtés- lesz. Most a tavalyi fával tüzelek. A pénz egy részét megkaptam, de ez kevés, mert a kisajátítás az áremelkedés előtt történt, ezért pert indítottam. A már kézhez kapott összegből vettem egy lakást; amelyet biztosítottak volna azt lemondtam, mert nem tudtam ebben a bizonytalanságban élni. A jövő hónap elején költözöm. Fekete Jstvánnéék lakásán köhögő, náthás fiatalasszony fogad. j — Édesanyámnak a Mezőgép fórumán a városi tanács kiküldött munkatársa azt mondta: ne vegyünk tüzelőt, mert augusztusban költözünk. A kedvezményes akcióról lemaradtunk. Nemsokára itt a tét, és a költözés időpontjáról még nem kaptunk értesítést. Újra bementünk a tanácsra, és most azt mondták, vegyünk tüzelőt, mert nem tudnak pontos határidőt mondani. hogy meddig maradunk a régi házban. Amíg itt lakunk, szükségünk van a kályhára és a bútorokra, viszont ha menni keil, nem biztos, hogy akad vevő. Jó lenne tudni, hogy miihez igazodjunk, — Látja, hogy nézek ki! — mutat a szobára Kovács Istvánná. — Mindent összepakoltam. már augusztusban. 32 éve lakom ebben a házban, szeretnék itt maradni, nem szívesen megyek ki. De a kórház érdeke ezt kívánja ..., megértem. Akkor viszont miért nehezítik az elköltözést ?! Megmondom: akik ezzel foglalkoznak, nem törődnek velünk, öregekkel, akiket ide köt a családi fészek melege. — A kórház és a Somber figyelmeztetett minket, hogy vegyünk szenet, s ha a tél beállta előtt elköltözünk, kártalanítanak. Az a baj, hogy 1976-os árban számoltak, és ezen nem tudunk OTP-s vagy kertes házat venni, pedig nehezen tudjuk elképzelni, hogy ezentúl, 70 évesen ne a sajátunkban lakjunk... A lakbér magas lesz, a nyugdijunk kevés. Mi lesz velünk? — kérdezi aggódva May Károly- né? — A lakók panasza indokolt — mondja Bacsó József, a kórház gazdasági igazgatója —, de az emberséges megoldás nem a városi tanácson és nem a kórházon múlott. Az igazi kár mégis a kórházat éri: ilyen körülmények közt lehetetlen, hogy 1980-ban elkezdődjön az építkezés. Mi megadunk minden segítséget. Ha még a télen elköltöznek a lakók, tüzép-áron megvesszük és elszán ttjuk a töl nem használt tüzelőt, hogy kárpótoljuk őket a nehézségekért. — Mi javasoltuk a lakóknak, hogy vegyék meg a tüzelőt — mondja dr. Varga László, a városi tanács igazgatási osztályán. — A költözés a lakásátadások késése miatt tolódik el. A közeljövőben elkészülő tanácsi lakásokból az elsők között e panaszos lakók igényét elégítjük ki. Erre. a jelek szerint, november végéig sor kerüL — A SÁÉV nem hibás — mondja a Somber igazgatója, — Az OTP-s, a szövetkezeti és a tanácsi lakások azonos technológiával készülnek, és csak az átadás előtti napokban dől ed, hogy melyik kategóriába sorolják. Az OTP-S meg a szövetkezeti lakásokat az új gyakorlóiskola mellett folyamatosan átadjuk, viszont emiatt elcsúsztattuk a tanácsi lakások átadásának határidejét. Az a pár hónap nem számít; az éves tervet teljesítjük. az átadást novemberre tűztük ki. Az elmondottakból úgy látszik, mindenkinek igaza van, Pontosabban: mindenki a saját igazát védi. Egyet azonban még figyelembe kellene venni: a kórház rekonstrukciója a megye érdekeit szolgálja, ám ez nem sértheti azoknak a többnyire idős -« , nyugdíjas — embereknek az érdekeit, akik megszokott környezetükből kénytelenek máshová költözni. Incze Andrea Idős emberek hete a közlekedésben Gondozzuk a régi híres emberek sírját! Az őszi lombhulliás színes takarót borít azokra a sírokra, amelyeket senki se gondoz. Az ő emlékük már senkiben sem él... Járom a temető útjait, s a rég meghalt, jeles kaposváriak sírjait keresem. Azokét, akik valamikor építői, alkotói, vezető személyiségei voltak Kaposvárnak, akik munkásságukkal beírták nevüket városunk történelemkönyvébe. Eszembe jutott, hogy milyen nagy gonddal ápolják a kaposvári születésű Vaszary János festőművész sírját Tatán. Vajon mi hogyan becsüljük meg saját hatotta i-nk emlékét? Altok a Keleti temető bejáratánál, ahol a kápolna körüli részen a városi panteont képzelték el és alapították meg valamikor. »Csak az hal meg. akit elfelejtenek« — olvasom az egyik síremléken. Igen. egy-egy gazzal benőtt, megdőlt síremlék valóban er- r > emlékeztet... Ebben a szakaszban találom Kovachich Őszinte (1802— 1877) ügyvéd sírját, aki a Somogy megyei Takarékpénztárnak volt a megalapítója, ö hozta létre 1871-ben az első kaposvári óvodát is. Vele szemben az egykori nagyváradi színészből lett kaposvári közéleti személyiségnek. Tar Csatárnak (1836—1883) és feleségének. Szabó Eszternek (1842—1910) a síremléke áll, hosszú évtizedek óta gondozatlanul. Tar Csatár az iparos önképzőkör és önsegélyező egyesület, a kaposvári műkedvelő társaság megszervezője; ő volt az első kaposvári óvoda igazgatója, a felesége pedig negyven évig (!) a város első óvónője. Nagyobb figyelmet érdemelne Bereck Sándor (1856— 1945) városi mérnök sírja is. ő irta az első összefoglaló munkát Kaposvár történetéről, és több középületnek is tervezője volt. Sivár- környezetben áll Németh István polgármesternek (1848—1911) és Scholcz Gyula mérnöknek (1854—1926), a Városszépító Egyesület megalapítójának a sírja is. Virág nélkül marad Gáspár Menyhértnek, az 1848—49-es szabadságharc honvéd tisztjének a síremléke, Gönczy Ferenc etnográfusnak (1861—1948), a neves muzeológusnak a sírja. Lassan benövi a fű a Galiinberti család, Roboz István (1828— 1916) újságíró, az első kaposvári újság szerkesiztőjének alig-alig gondozott síremlékét is. Vele egy helyen nyugszik Abaffy Genovéva (1913— 1969). az első magyar sportrepülőnő, több nemzetközi díj nyertese is. Jövőre lesz ötven éve, hogy a Hangár-dombon megkezdődött az első magyar vitorlázórepülés — jó lenne, ha nem feledkeznének meg róLa. I Még több híres kaposvári orvos, tanár és közéleti személyiség nevét említhetném. Néhány helyen még gondozzák a sírokat a megöregedett hozzátartozók. De meddig? l<évai Jo«el — Ez így Igaz — mondja Kovács Lászlóné. — Órák hosszait el tudom nézni, ' hogyan kerekedik ki Laci keze álói egy egyszerű fából csodaszép tartó, vagy vízhordó edény. Én is megpróbáltam, de az ujjaim a ceruzához szoktak. Évek óta járok rajzszakkörre, tudom, ez kevés, de így legalább a rajzolás álapjait elsajátítom. Itthon már azt vetem papírra, amit akarok. Szeretem, ha szabadon jár a kezem, ha magától alakul ki a kép. A foglalkozásom műszaki rajzoló: méretarányos, pontos ábrákat készítek. S érdekes módon mindkét rajzformát szeretem. A precíz, nagy figyelmet J igénylő, s a szabadon készülő' rajzot is. Valahogy kiegészítik egymást. Ambrus Agnes t Segítséget kérnek Az ember egy bizonyos koron túl lassabban mozog, romlik a látása, a hallása, gyengülnék. a reflexei, egyszóval rosszabbodik á, fizikai állapota. Az idősebb ember meg- ósztj'a tapasztalatait a fiatallal, joggal elvárja viszont, hogy kapjon érte valamit, például segítséget, amikor közlekedik, bevásárolni indul, amikor át akar sietni az úton. Segítséget kér a közlekedésiben. Talán ez utóbbi területen vannak a legnagyobb veszélynek kitéve az idős embereit, s ebből adódik, hogy itt van szükségük a legtöbb segítségre, gondoskodásra. Gyakran látunk botorkáló öregeket, akik a zebra előtt egy-egy fiatal mellé állnak, s vele együtt próbálnak átmenni az úton. Gyakran találkozunk olyanokkal, akik megkérnek valakit: segítsék át az út másik oldalára. És gyakran látunk olyat, hogy valaki hosz- szú ideig toporog a járdán a zebra mellett, mert nem akad autó, amelyik megállna, nem akad gépkocsivezető,, aki., intene, hogy tessék, nyugodtan átmehet. A társadalmi szervezetek sókat tesznek az idős emberekért Elsősorban az a cél, hogy közülük mind kevesebben szenvedjenek balesetet; a veszélyforrásokat kell megszüntetni. Az intézkedések azt eredményeztek, hogy tavaly országszerte csökkent az olyan balesetek száma, melyeket a hatvan éven felüliek okoztak, vagy ők voltak a szenvedő alanyok. Ha a számokat nézzük. akkor látszik, hegy még mindig sok az ilyen baleset, S a javulás nem jelent any- myit: megoldódott ez a gond. A 3519 hatvan éven felüli idős ember balesetét elemezve Piaci körkép Hova lett a virágos nyár... ... A virága rákból ítéíve ugyancsak messze jár Egy. kommersz csokrocska a kaposvári hetipiacon 10—15 forint, egy szál töves krizantémért azonban 40 forintot is elkérnek. Hovatovább »hagyomány«, hogy a virágárusok anyák napja és mindenszentek előtt egy csapásra kívánnak meggazdagodni ... Á lecsószezon immár végképp a feledés homályába vész. Akadt még ugyan 15— 20 forintos zöldpaprika és 10—14-es paradicsom, de se- i hol sem álltak sorba érte. Divatba jött a padlizsán, j erre mutat, hogy 20 forintot adtak kilójáért. 12—13 forint volt a karfiol kilója. A fővárosban ugyanez feie ennyibe kerül. Kárpótlásul a-káposzta nálunk olcsóbb, a legszebb sem több hat forintnál kilónként. Semmi jó nem sül ki abból, hogy a sütőtök darabkája még mindig öt. A zöldségnek is elkérik az árát. Egy mutatósabb csomó 8—10 forint. A régi áron hozott új színt a választékba a fejes saláta és a hónapos retek. Négy forint feje és csomója. Az egész megye területén elrendellek a növényegeszségügyi zárlatot, ennek ellenére öcsi-bácsi vígan árulta a »tilalmas babot«. Csupán az igen mérsékelt, 10 forint körüli ár mutatta, hogy rosszban sántákéinak. A jó dió kilója 25, az apró mogyoróé kétszer ennyi. A sütnivaló gesztenye fénykorát éli. Némelyek 26 forintig is feltornászták az árát. Még ők is árt örök lettek volna a budapesti piacon, ahol 36-ot kérnek érte. Az 1,50—2,50-es csöves »tengeri« felől már csak a kisállattartók érdeklődték. A gyümölcspiac árai finoman szólva becsapósak. Jócskán hagyott kívánnivalót a 15 forintra tartott alma minősége, holott 10-ért exportra szántat árultak. A szemmel láthatóan jó néhány vihart megért körte csakúgy 14 forintba került, mint a festeni- való. A szőlő senkiiben sem ébresztett illúziókat. Aki a 18 forintját lefizette, tudta, mit vesz és talán azt is, hogy miért. / A gombapiac csendesen sorvad. Ennek megfelelően ezúttal 20 forint volt a legka- pósabbnak számító csibegomba litere. Igen szép sampinyont 50-ért árultak. A tojás zöme 1,80 volt, több árus az.on.bam 2,50-ig is elment. Egy tyú'ként először 90 forintot kért a gazdája. »Alikor már inkább szinhúst veszek« — így az egyik vevő. A tyúk fél órával később 75- ért még mindig ott volt. Épp egy 99 forintos kakassal szemezett. 130 egy kacsáért igazán méltányos árnak látszik. Aki látta azokat a kacsáikat, másként vélekedett. A Zöldért árai országszerte zavartalan ellátásról tanúskodnak. A somogyi boltokban 5 forint a fejes káposzta — Pesten még ennél is olcsóbb 1 forinttal. A karfiol 5 forinttal olcsóbb, mint a szabadpiacon. Sajnos nincs ilyen- különbség a zöldpaprikánál, a boltokban is 15 forint. Paradicsom nálunk már nincs, Pesten viszont megjelent az első őszi üvegházi áru 22-ért kilónként. Körtéből több mint 400 va- gonnyi került az üzletekbe, a javát lö-ért adják. Átlagon felüli az almatermés is: ebből a különleges minőségű 11.60. Kaposváron 22 forint a csemegeszőlő, ha van. Bőséges viszont a kínálat borszőlőkből 14 forintért. Fölvirrad a bot csinálta borászok napja. 6. F, I megállapítható, hogy továbbra is ők alkotják az egyik legveszélyeztetettebb réteget. A statisztikai adáiíokat vizsgálva még jó pár elgondolkodtató dolgot vehetünk észre. Például a baleseteik során kerékpárosként 672. gyalogosként pedig 1740 idős ember sérült meg tavaly hazánkban. Gyalogosként 844, járművezetőként pedig 970 balesetet idéztek elő. Ez jóval kevesebb ugyan az előző évinél, de nem megnyugtatóan kevés. Világosan látszik az ist hogy különösen az idős gyalogosokra leselkedik sok veszély. A forgalom változásait ők már nehezebben követik, mint a fiatalok, s talán a veszélyérzetük is kisebb. Az idős gyalogosok által előidézett 844 baleset a gyalogosok hibájából történ-t, az összes személyi sórüléses baleset 25 százalékát teszi ki. És ami még talán ennél is veszélyesebb terület — az adatok tanúsága szerint — a kerékpár és a segéd-motorkerékpár. Az ilven járműveken iközlekedő idős emberek okozzák az e kategóriához tartozó balesetek 60 százalékát. Mindebből következik, hogy fokozottabban kell vigyázni az idős emberekre. Fontos a közlekedési ismereteik bővítése, más közlekedők tájékoztatása az idős emberek gondjairól. Ez a célja az Országos Közlekedésbiztonsági Tanácsnak, amikor a megyei közlekedés- biztonsági tanácsok és a különböző tömegszervezetek,-mozgalmak közreműködésével évről évre megrendezi az idős emberek hetét a közlekedésben. Az idén ez most zajlik. A hét programjában különféle — közlekedéssel kapcsolatos — előadások, filmvetítések. beszélgetések szerepelnek. A közlekedésbiztonsági szakemberek a szociális otthonokat, az öregek napközi otthonait, a nyugdíjasiklubokat keresik föl. Úttörők, ifjúgárdisták segítik az öregeket a közlekedésben, néhol pedig városnéző sétákat szerveznek. Az idős emberek több helyen fényvisszaverő anyagokat kapnak, melyeket a botokra, a különböző használati tárgyakra lehet elhelyezni. Persze mindennek csak akkor van értelme, ha az egyhetes akció- program befejezése után sem feledkeznek meg róluk. U. X.