Somogyi Néplap, 1979. szeptember (35. évfolyam, 204-229. szám)
1979-09-12 / 213. szám
OROSZ KOLTOK Megjegyzések egy új antológia ürügyén A diákok álmodoznak. Iskola — romokban Régi élmények — a moszkvai es leningrádi könyvesboltok előtt az új verses kötetek megszerzéséért kígyózó so-rok, utánozhatatlan hangulatú költői estek, a tehetősebb barát példányából Maa- delstam- és Paszternák-verseket körmölő vagy gépelő diáktársak — jutottak eszembe az Európa Kiadó »fehér« sorozata legfrissebb darabjának, a klasszikus orosz költők eddig legteljesebb hazai antológiájának olvasgatásakor. Felötlött újra a régóta foglalkoztató kérdés Lator László és E. Fehér Pál kitűnő válogatásának, e két vaskos kötetnek. hatására: vajon miért oly fantasztikusan népszerű ma is a költészet a Szovjetunióban? Mi a magyarázata az oroszok rim- és képra- jongásának, miközben a világ más részein a lírai áhrázolás- mód, a metaforák, metoní- miák, allegóriák és szimbólumok sokaságába burkolt kifejezésforma sojiat vesztett hatásából? Miért virágzott ez a műnem hatalmas szomszédunk művészeti életében évszázadokon át, és miért virul ma is, miközben a nyers szó- kimondás, látványos konfliktusokat feltételező drámairodalomban az oroszokat alig »jegyzik«? Valamiféle »nép- lélektani« sajátosság volt a higgadtan bandukoló folyamok, a fehérlő nyírfák, a messze világító vörösberke- nvék, a piciny falvak, az eldugott, álmosító .udvarházak, a céltalanul tébláboló nemesi értelmiségiek honában a mélabú, a tájba való be’«feled - kezés, a rezignáció? És ha igen, hogyan sikerült ezt az attitűdöt »átmenteni« a grandiózus építkezések, monstre olajtornyok hazájába? Az októberi forradalom előtti idők tapasztalatai azt látszanak bizonyítani: Oroszországban a költészet nemcsak I kifejezési módszer, társadalmi mozgósító erő, hanem. — ßz | alkotók szempontjából ... vízsg tl^k — pótcselekvés is volt Gyógyír a közéleti tehetetlenségre. A kötet alaposabb vizsgálgatása is ezt bizonyítja, íme, például Lomonoszov! Hatalmas műveltségét kezdetben a legcsekélyebb gyanakvás nélkül ál.lította II. Katalin felvilágosult abszolutizmusának szolgálatába, hogy azután — a poézis homályába burkolva — elismerje e tett felemás mivoltát. Vagy Puskin, akinek az okos reformer, a szolgálatkész cári tiszt és a rendíthetetlen forradalmár tulajdonságait kellett volna összeegyeztetnie önmagában. Nem sikerülhetett: a harminc- nyolc esztendős Alekszandr Szergejevics szinte eszelős módjára dobta oda magát egy hideglelkű hóhér fegyvere elé... Vagy az orosz költészetnek talán legmélyebb, legmodernebb személyisége, Mihail Lermontov! Vágya, reménye az ellenzékiség, a for- radakniság felé vezette; szkepszise, tehetetlensége egy gyilkos pisztolya elé. A párbajban, amelyet önmaga démonjaival vívott, az önkényúr bérence adta le a mindent eldöntő lövést. Ugyanebbe a vonulatba sorolhatnánk Fjodor Tyutcsevet is. akit a magyar közönség alig ismer; akinek szépséges tájverseit ma is csupán Szabó Lőrinc gyönyörű, de — nyilván a közvetítő nyelv miatt — nem mindig hiteles fordításaiban olvashatjuk. Demokratikus gondolkodású diplomataként szolgálta a cár rendszerét, és esténként meghökkentően új, borús szimbólumokba »objektíválta« kiábrándultságát. Itt vannak — jórészt vadonatúj fordításban — a század- forduló nagy kételkedői, a francia impresszionizmus módszereit »oroszosító« Balmont és Szologub, a komor Annyenszkij. Majd a megkésett szimbolistái-, akmeisták, futuristák; náluk — talán a forradalmak előszelének érintésére — már a remény és nem a szkepszis nyomott jóval többet az »esélymérlegen«. A bensőséges Alekszandr Bioik, aki — bizzar messianizmussal, furcsa keresztényi fonradalmisággal — a tizenkét apostolt képzeli a vörös zászló alá. A kisfiús Je-zenyin, a szalonsznobok kedvence és a vad természet, a falusi sár dalnoka, akiben a hagyományok iránti ragaszkodás ás a jobbítás vágya vívta élethalálharcát — az önmegsemmisítésig. Majd egy másik önemésztő, Majakovszkij: az ő végzetét épp az okozta, hogv sohasem kételkedett ... S felsorolhatatlan sorban az utóbbi évtizedben újrafölfedezett óriások: a régi orosz kultúra értékeit az önkéntes halálig ápoló, a lét legapróbb rezdüléseire is szinte beteges érzékenvséggel reagáló Marina Cvetaieva, a virágokra; messziről szűrődő vonatfüttvökre, szélfuvallatokra, lapátnyélmozdulásokra egyaránt gyermekesen nyitott szemmel figyelő peregvel- kinói remete. Borisz Paszternák, a mindig komor és ironikus. Sztálin személyes parancsára internálótáborba hurcolt Oszin Mandels+am. a személyi kultusszal becsületes kommunistaként szembeszegülő Alekszandr Tvar- dovszkij, s még számos nagv- ság: elszántak, kételkedők, de mindig jobbításra áhítozók. Elsősorban ez az objektív. a valódi esztétikai értékeknek megfelelő /válogatás az antológia újdonsága. A két, szerkesztő megtalálta a maradandót annak a Gyemjan Bednijnek a lírájában, aki bizony annak idején hozsannázó himnuszokkal is belopta magát Sztálin kegyeibe. Nem hagyta ki az akmeista Gu- miljovot sem, holott hatvan esztendeje — egy azóta sem tisztázott vád alanián — kivégzőosztag előtt végezte életét, fehérgárdista egyenruhában. Ezt az átértékelést á szovjet irodalomtudomány és könyvkiadás mór korábban elvégezte. Idehaza is nagy szükség volt rá. Lengyel András Többen mennének - ha mehetnének Ki kapjon külföldi üdülöboutalót ? Ä munkahelyi szakszervezeti bizottságoknál — föltételezve, hogy nem automatikusan, mérlegelés nélkül végzik ezt a munkát — évről évre nagy gondot jelent a SZOT-üdülők- be szóló beutalók elosztása. E gond összetett: egyrészt amiatt, hogy kevesebb jut a főidényre, mint amennyire igény van, másrészt ugyancsak adott az egyéni, a házaspároknak adható és a családos beutalók kerete. A somogyi szakszervezeti tagok nagyobb része fizikai dolgozó, a szakszervezeti kedvezményes üdültetésben részesülőknek mégis csak alig több mint a fele került ki ebből a rétegből. Sőt néhány jelentősebb üzemünknél, vállalatunknál ennél is rosszabb az arány. S ritkán van lehetőség arra, hogy SZOT-beuta- lóval külföldön üdüljön valaki. Minthogy csereüdül totósról van szó, a jegyek kiadásánál meghatározó, hogy mi hány külföldit tudunk fogadni. Ez eddig világos; viszont kevésbé az, hogy miért nem jut ki több fizikai dolgozó üdülőjeggyel az országhatárokon túlra. A közelmúltban egy tanácskozáson ez volt a jelentésbe«: » ... a fizikai dolgozók... az idén például a tizenkét olasz beutaló közül egyet, a negyven bécsi hajóútból pedig tizenegyet kaptak. Ezt az arányt nem tartjuk kielégítőnek. Észszerűbben kell felhasználni anyagi lehetőségeinket is: főleg a drágáblD utak támogatására, a fizikai dolgozók arányának javítása érdekében...« A kérdés önként adódik — a tanácskozás egyik részvevője ezt így fogalmazta meg: »Miért nem mehet több fizikai dolgozó külföldre SZOT- bfi’.italóval?« A választ tulajktől kellene megkapni. Akik a jelentés megállapításait elfogadták vagy vitattak egyes kitételeket, eldönthették, hogy az érvek közül melyik állja meg a helyét. Tény, hogy a külföldi utak — még SZOT- beutalóval is — többe kerülnek, mint ha a beutalt azt az időt itthoni üdülőben töltené! De még mindig olcsóbbak az egyénileg lebonyolított vagy az utazási irodák által szervezett turistautaknál! Lehet tehát érvelni egyfelől azzal, hogy a külföldi üdülés — a több kiadás miatt — magasabb keresetet tételez fel, különösen akkor, ha a házaspárok együtt vesznek részt. Hogy a fizikai dolgozók arányát ez a tényező befolyásolná elsősorban — ennek megint csak az alapszervezetek a megmondhatói. Kár lenne azonban véka alá rejteni azt a szubjektivizmust, amelynek megnyilvánulási formáját így hallhattuk azon a tanácskozáson : »Aki közel van a tűzhöz, jobban melegszik ...« Ugyanis mindig vannak, akik közelebb vannak a tűzhöz, mint mások, és a fizikaiakból vannak kevesebben közel... Talán ha a munkahelyi teljesítményeket figyelembe véve és sok más — szociális, egészségügyi — körülményeket is mérlegelve fölkínálnák az szb-k az arra érdemeseknek a lehetőséget, kiderülne: a fizikaiak is vállalják a magasabb költ sédeket és jelentkeznek külföldi beutalóért. Eh' hez azonban az kellene, hogy lehetőséget kapjanak. Ha számba vennénk, hogy megyénkből egy-egy évben hány fizikai dolgozó utazik külföldre egyénileg vagy társasutazáson, bizony kitűnne, hogy van pénzük »világjárásra«, és nem sajnálják a jóval [ így van, megoldásra vár a ' »tűzhöz« való közelség vagy távoliság problémája. Mert a jelenlegi aránytalanság a néhány »kivételezettnek« jó csak, a dolgozók többségének nem. s. n. f. Balatonszemes. Oszlopos, tomácos, barokk épület. 1773- ban készült, Magyarország értékes műemlékei között szerepel. S még egy fontos feladata van: a község általános iskolájának ad helyet. Ebben nincs semmi különleges — más műemlék iá otthona a gyerekeknek, az öregeknek. Csakhogy... Ezt a kastélyt is »utolérte a sorsa«: az összeomlás veszélye fenyegette az épületet. Így — a szó szoros értelmében — életveszélyben voltak a tanulók és a pedagógusok. A megoldás egyszerűnek látszott: azonnal el kell kezdeni a felújítást. Annak rendje és módja szerint megkezdődtek az úgynevezett állagmegóvási munkák. A bontás során azonban kiderült, hogy a tetőzetnek nemcsak a tervezett húszharminc, hanem száz százalékát kell kicserélni. Tehát teljesen. SőW a poriadásnak indult gerendákat, az egymástól elmozdult falakat is javítani kell, és leszakadással fenyegetett a tomáctető. Az épület teljes renoválásához nyolcmillió forintra lett volna szükség, ennyit pedig nem tudtak biztosítani. Az illetékesek két és fél millió forintot ígértek — ez a legfontosabb munkák elvégzéséhez elég. Végül is ez a pénz valamilyen úton-módon másfél millióra csökkent. Négy kisiparos kapott az építésre megbízatást: tetőfedő, ács. kőműves, villanyszerelő. Dolgoztak is derekasan — míg a pénz és az építőanyag tartott. De elfogyott mind a kettő. A négy szakember megelőlegezte volna a szükséges gerendákat, ablakkereteket, ám közbeszólt a Műemlékvédelmi Felügyelőség: kikötötte, hogy az épülethez milyen anyagok használhatók fel. Ez rendben is lenne — hiszen törvény írja elő a műemlékek felújításának módját. Csakhogy az előírt anyagok közül egyik sem kapható. Ugyanígy nem engedélyezték a tornác előtt egy üveges veranda építését sem. Az osztálytermek közvetlenül a »szabad levegőre« nyílnak. Tavasszal és ősszel még csak rendben van ez a fajta szellőzés, ám télen megfázásoknak lehet az oka... Maradt tehát a romhalmaz — meg a remény, hogy talán valaki mégis megszánja az iskolát. A felújítási tervben az átadási határidő 1330. augusztus 31-e. A jelenlegi állapotok szerint azonban két év sem elég a . teljes átalakításhoz. Főleg úgy, ha összesen négy ember végzi. Nos, mindezek következményeként az építkezés abbamaradt. A tanév viszont elkezdődött. A kép, ami az iskola udvarára érkezőt fogadja, enyhén szólva megdöbbentő: állványok, törmelékek, leomlott falak — mintha . egy frissen ostromlott középkori kastély előtt állna az eml>ar... A kisdiákok annál inkább örvendenek az újszerű játszótérnek. Csak nehogy tragikussá váljon a katonásdi egy-egy le- omló falrész miatt! Mert a felelősség akkor — természetesen — az iskolát terheli. Az igazgató öt helyről kért szükségtantermet — három esetben azonnali visszautasítást kapott. Tegyük hozzá: évkezdetre két osztály korszerű világítással, kapcsolókkal való fölszerelését is sikeriilt megoldani. De a készítők nem ismerték a konnektorok elhelyezésének legjobb módját: egy a kályha, egy a tábla, egy pedig a szekrény mögé került, íev több oktatási eszköz használhatatlan. Apróságnak látszik egy ilyen arányú építkezés mellett, de a későbbiekben akadályozza a tanítást. Ha már itt tartunk, érdemes elgondolkodni azon is, vajon mi a fontosabb: a műemlék-e vagy az iskola. A legjobb párhuzamot vonni, s mindjárt egyszerűbbé válik a dolog: sürgősen be kell fejezni az újjáépítést, mert értékes műemlékről van szó: sürgősen be kell fejezni az újjáépítést, mert egy balesetveszélyes, sőt életveszélyes iskoláról van szó. Ambrus Agnes Sólyom László Egy férfi a lépcsőházban (ionképpen a munkahelyi s&b- nagyobb kiadást serg. S ha ez Csemetke János, amikor kiszállt a liftből, és a lakása felé igyekezett, észrevette, hogy a folyosó sötét sarkában egy férfi hajol az ott levő ajtóhoz, a névtáblát böngészi. — fiit tetszik keresni? — kérdezi tőle Csemetke. A férfi összerezzen a váratlan hangtól. — Porcnágel Xavért — mondja aztán. — Porcnágel Xavér? Tudomásom szerint ilyen nevű lakó nincs ebben a házban. — Nekem pedig itt van fölírva, ő maga írta föl. Tessék!- — mutat egy cédulát a férfi. — Porcnágel Xavér, Cirip utca 7. V. emelet. — Az mindjárt más — mosolyog Csemetke —, ugyanis ez nem Cirip utca hét, hanem kilenc. — Ez biztos? — Csak tudom, hogy hol lakom, uram?! — Mert olyan egyformák ezek az új házak. — Csakugyan egyformák — mosolyog egyetértőén Csemetke, és előveszi a kulcsát, hogy kinyissa lakása ajtaját. — Szabad kérdeznem — lep utána a férfi —, hogy miért tetszik olyan gúnyosan mosolyogni? — Bocsánat — mosolyog elnézést kérőn Csemetke —. én nem gúnyosan mosolyogtam), csak mosolyogtam. r— Csak mosolyog, most is csak mosolyog — bólogat sóhajtozva a férfi. — Tudom én, hogy mi van a mosolya mögött, ön azt hiszi, hogy én csak kitaláltam ezt a lehetetlen nevet. Kérem jöjjön át velem a szomszéd házba, és győződjön meg róla, hogy Porcnágel Xavér ... — Ne haragudjon, uram, de nekem dolgom vqn — vág közbe Csemetke, és be akar lépni a lakásába. — Persze — ugrik utána a férfi —. most rohan a telefonhoz, és értesíti a rendőrséget. hogy egy gyanús alakot látott. — Sajnos, nincs telefonom. — Átzörög a szomszédjának, vagy jelt ad az ablakból. — Uram, én is kriminéző magyar vagyok. Tudom tehát, hogy a valóban gyanús alakok nem így viselkednek. — Tehát ön nem tart gyanúsnak engem? — Egyáltalán nem. — Akkor miért tetszett olyan alaposan szemügyre venni? — Volt szerencsém! — kiált ingerülten Csemetke, és berántaná az ajtót. fiz ajtó azonban nem mozdul, mert a férfi odatette a lábát., — Kedves uram, könyörgök — szól esdekelve —, Icát perc az egész, és ön meggyőződik arról, hogy létezik Porcnágel Xavér. . — Egy pillanatig sem kételkedtem Porcnágli létezésében, esküszöm a családom egészségére. — Ezt most csak azért mondja, hogy megszabaduljon tőlem, és nyugodtan értesíthesse a rendőrséget. Csakhogy én nem engedem. Nem, nem soha! Nekem még a rendőrséggel nem volt dolgom, és nem is lesz, mert ön most átjön velem a szomszéd házba, és meggyőződik róla, hogy Porcnágel Xavér ... — Tudom — ordít Csemetke —, létezik. — Igen, és következésképp és nem a Kék fényben körözött betörő vagyok, hanem egy talpig becsületes ember, aki,,, — Aki most elkotródik innen — üvölt a férfira Csemetke —, mert... — Drága, jó uram! — borul o küszöbre a férfi. — Ha van önben egy kis emberi együttérzés, egy csöppnyi felebaráti szeretet, egy atomnyi szocialista humánum, akkor nem gyanúsít egy ártatlan embert csak azért, mert az ismerősét Porcnágel Xavérnak hívják. ■ Szó szót követ, tett tettet. A férfi erős, elkapja Csemet- két, és a lépcső felé vonszolja. A ricsajra előjönnek a szomszédok. — Hívjanak rendőrt! — liheg feléjük Csemetke. — Na ugye?! — kiált föl diadalmasan a férfi. — Mégiscsak jól láttam én, hogy mi az ön szándéka... De majd bocsánatot fog kérni tőlem, mert én a hatóság előtt bebizonyítom, hogy létezik ... — Ki ne mondja!— hörög Csemetke.' A férfi azonban kimondta, hogy >'Porcná ...« A többit, belefojtotta Csemetke. Mire a rendőrség megérkezett, már annyira magukhoz tértek mindketten, hogy a föltett kérdésekre viszonylag értelmesen válaszoltak.
