Somogyi Néplap, 1979. szeptember (35. évfolyam, 204-229. szám)
1979-09-11 / 212. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, E G YES 0 L J E T E K I Ara: 1,20 Ft SomoguiNéplap XXXV. évfolyam 212. szám 1979. szeptember 11., kedd Fidel Castro beszédével Befejeződött a havannai értekezlet Csaknem teljes egyetértés minden kérdésben Egész éjszakán át tartó ülés után, vasárnap, magyar idő szerint a délutáni órákban véget ért az el nem kötelezett országok hatodik csúcsértekezlete. el egy nagytekintélyű nemzetközi konferenciáról. A csúcsértekezlet ünnepélyes záróülésén Fidel Castro mondott beszédet. — Ez a találkozó, mint mondják, minden eddigieknél nagyobb szábású összejövetel volt — állapította meg csúcsértekezleten mondott beszédében Castro. — A nemzetközi konferenciák történetében aligha volt eddig példa arra, hogy ilyen magas rangú személyek ehhez hasonló intenzív és hosszan tartó munkát végeztek volna. A konferencián, a szombat éjjeli ülést leszámítva, kilencven hárman szólaltak fel. Korunk legfontosabb és legégetőbb kérdéseit vizsgáltuk, s eddig soha nem látott szolidaritás érződött — hangoztatta a továbbiakban. — Népeink valamennyi jogos követeléséről és óhajáról szó volt és a részvevők e kérdéseket a legnagyobb figyelemmel tanulmányozták. A Kubai Köztársaság elnöke ezután egyebek közt kijelentette: — ' A konferenciának azért Is rendkívüli jelentősége volt, mert a mozgalom sokrétű volta és az el nem kötelezettek ellenségeinek ama törekvései ellenére, hogy a tagországokat szembeállítsák egymással, szinte teljes konszenzussal sikerült megállapodásra jutni minden kérdésben. Ami a Kubai Köztársaságnak a mozgalomban betöltött felelősségét illeti, Fidel Castro kiemelte: minden erőfeszítést megteszünk azért, hogy három évig méltó módon lássuk el az elnöki tisztet, teljesítsük a konferencia határo- zatait és erősítsük a mozgalom egységét. Nyilvánvalóvá vált, hogy a különbözőségek ellenére mennyi közös érdek fűz össze bennünket, mennyi közös célkitűzésünk van. Fidel Castro végül köszönetét mondott a résztvevőknek a konferencia sikerének érdekében végzett munkájukért és az együttműködésért, majd az el nem kötelezett országok hatodik csúcsértekezletét befejezettnek nyilvánította. Az éjszakai ülésen főleg két, még tisztázatlan kérdésről folytattak vitát a résztvevők Egyiptomnak az amerikaiak által közvetített különaikuban betöltött szerepe elítéléséről, valamint a 36-ra bővített létszámú koordinációs iroda ösz- szete teléről. A csúcsértekezlet politikai bizottságának első dokumentumtervezete — mint ismeretes — meg olyan megfogal- niazást tartalmazott, amely lényegében nem ítélte el Egyiptomot és a Camp Da- vid-i megállapodást. A csúcson résztvevő országok döntő többsége azonban ezzel nem értett egyet: Az állam- és kormányfők végül úgy döntöttek, hogy a politikai záródokumentumba bekerül a Camp David-i megállapodások es az egyiptomi—izraeli . különalkú elítélése. Az államfők a zárt, ülésen úgy határoztak, megbízzák a koordinációs Irodát: állapítsa meg, hogy Egyiptom magatartása milyen ikárokat okozott az arab népeknek és mindenekelőtt a palesztinoknak. Az iroda erről a mozgalom külügyminisztereinek soron következő értekezletén, Új-Delhiben tesz majd jelentési Ugyanitt foglalkoznak majd azzal a kérdéssel is, hogy felfüggesszék-e Egyiptom tagságát az el. nem kötelezett mozgalomban. Az éjszakai ülésen vita folyt arról is: mely országok alkossák a 36-ra bővített koordinációs irodát, a mozgalom két csúcsértekezlet közötti operatív testületét. Harmincegy ország tagságában megállapodtak öt — Afrika számára fenntartott — fiely betöltéséről pedig később döntenek. Kambodzsa kérdésében a korábbi megoldás maradt érvényben: helye betöltetlen marad. A Pol Pot-rezsimet most első alkalommal távolították Csehszlovák párircunkáskiilriöttség Budapesten Az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottsága meghívására Miroslav Capkának, a CSKP Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottsága elnökének vezetésével hétfőn csehszlovák pártmunkásküldöttség érkezett Budapesti-e. A delegációt a Ferihegyi repülőtéren Brutyó János, az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottságának elnöke fogadta. Jelen volt Václav Moravec, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság magyarországi nagykövete. Több CS jCtiSl termék. Több és az eddigieknél még jobb minőségű növényi és állati terméket ígér a Baranya megyei Somberek Béke őre Térin elősző vetkezet ének tagsága a következő években. Képünk á tsz baromfinevelőjében készült. (MTI-fotó — Bajkor József felv. — KS) Antifasiszta harci nap Berlinben Koszorúzások, nagygyűlések az NDK-ban Áz országgyűlés fisztségviselői tanácskoztak Az országgyűlés soron következő ülésszakának előkészületeiről, tennivalóiról tájékoztatta a Parlament tisztség- viselőit, állandó bizottságainak elnökeit és a képviselő-* csoportok vezetőit Apró Antal, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az országgyűlés elnöke hétfőn az Országházban megtartott tanácskozáson. Dr. Schultheisz Emil egészségügyi miniszter ismertette az 1972-es egészségügyi törvény végrehajtásának tapasztalatait, majd Szakali József államtitkár, a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnöke adott tájékoztatót a KNEB munkájáról. Az . értekezleten felszólalt Cselőtei László, Gajdócsi István, Corjanc Ignác, Hegedűs Lajos, Juratovics Aladár, Lakatos Pál, Mátay Pál, Pesta László, Prieszol Olga, Rujsz Lászlóné, Sándor József, Szo- kola Károlyné és Varga Zsig- mond országgyűlési képviselő. A berlini nagygyűlés részvevői megkoszorúzták a fasizmus és miitarizmus áldozatainak az Unter den Lindenen lévő emlékhelyét. Az antifasiszta harci nap alkalmából emlékünnepséget rendeztek Nyugat-Berlinben is, a fasizmus és militarizmus áldozatainak emlékművénél A Nyugat-berlini Antifasiszták Szövetségének rendezésében tartott megemlékezésen több ezren vettek részt, köztük nagy számban fiatalok. A résztvevők követelték valamennyi fasiszta és újfasiszta szervezet betiltását, mindenfajta fasiszta propaganda megakadályozását, a béke, a demokrácia és az emberi méltóság megvédelmezését. Jobboldali körök az antifasiszta napot revansista célokra próbálták felhasználni. A kelet-európai országokból áttelepített németek szélsőségesen reakciós szövetsége a hétStrauss ma utazik Izraelbe A Német Demokratikut Köztársaságban vasárnap ; fasizmus áldozatainak több mint négyezer emlékhelyér koszorúzásokkal, nagygyűléseken emlékeztek meg- a fasiszta terror sokmillió áldozatáról A hagyományos antifasiszta harci nap alkalmából tartót! berlini nagygyűlésen — amelyet az 1933-as hírhedt rác: könyvégetés színhelyén, S7 NDK főváros szívében levő Bebeíplatzon >rendeztek meí — részt vett az NDK számos párt- és állami vezetője, élükön Erich Honeckerrel, a Német Szocialista Egységpárl Központi Bizottságának főtitkárával, az NDK Államtanácsának elnökével, Willi Stoph miniszterelnökkel és Horsl Sindermannal, a népi kamara elnökével, valamint 21 ország és Nyugat-Berlm antifasiszta, ellenállási szervezeteinek delegációi, köztük a Magyar Partizán Szövetség küldöttsége, a szövetség elnökének, Fehér Lajosnak a vezetésével. Paul Verner, az NSZEP Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára, beszédében hangsúlyozta, hogy megalakulásának órájától kezdve az NDK következetesen teljesíti az antifasiszta harcosok örökségét, s az alapításának jubileumát ünneplő 30 éves szocialista Német Demokratikus Köztársaság egyben három évtizede mélyen antifasiszta békeállam. Tizenhat rendezvényt terveztek az itjgRankásnapnkra Találkozó 900 méter mélységben A városi ifjúmunkás- és szakmunkásnapokat Kaposváron immár a harmadik éve rendezik meg. Az eseménysorozatnak az idén is gazdag programja van. Célja: a szakmai-politikai műveltség fejlesztése; és lehetőséget teremtenek a fiataloknak, hogyha versenyeken számot adjanak tv ásukról. Az idén gondoltak az úttörőkre is: részvételükre érdekes játékokban számítanak. Az első meghívást ; ’eptember 16-ára kapták a pajtások: akkor gyalogtúrát, szerveznek a tókaji parkerdőbe. Néhány példa a gyermekeket csalogató versenyekből: 1. ilhúzás, pecázás. lepényevés, mini crass, a szülők pedig benevezhetnek abba a plakátrajzoló-versenybe, amelynek témája á gyermekév. Aki elfárad, délután a-Láma együttes, a Kaláka tánc- együttes' és Csizmadia Janos pol-beat énekes műsorán szórakozhat. Tizenhat rendezvényt látogathatunk még a november 3_i zárásig. Ezek szervezésében a nagyobb üzemi KISZ- bizottságok segítenek. A sport- kedvelőknek . összetett honvédelmi versenyt, női kézilabdakupát, tájékozódási futást, kerékpáros ügyességi versenyt is terveztek. Szakmai tudásukról adnak számot a gépírók, a lakatosok' és az esztergályosok. A KISZ KB által kiírt Könyv és ifjúság pályázat körzeti és városi döntőjét is e napok keretében tartják. A kaposvári KlSZ-bizott- sága tavalyi akcióprogramjá- < ban vállalta, hogy a gyermekév 1 alkalmából felépítenek, illetve átalakítanak egy 30 férőhelyes óvodát. Október 6-áh ezeket a munkákat végzik a fiatalok. Robert Strauss, Carter amerikai elnök közel-keleti kü- lönmegbízottja vasárnap Szádat elnökkel folytatott másfél órás tárgyalása után felsőfokú jelzőkkel teletűzdelt nyilatkozatban adott számot a megbeszélések eredményességéről és határtalan bizalommal szólt a Palesztinái »autonómiával« kapcsolatos tárgyalások várható sikereiről. Szadat egyiptomi elnök ezzel szemben az átfogó rendezést célzó »békefolyamat« megvalósításra váró terveivel kapcsolatban. Egyiptom, Izrael és az Egyesült Államok »teljes jogú partneri viszonyát« emelte ki, célozva arra, hogy az Egyesült Államokban kellene életet lehelnie az ingatag szövetségbe. Amerikai diplomáciai források szerin t Strauss nem vitt magával új javaslatokat, de mint megjegyezték, »a puha-, tolózás« mindig része küldetésének. Strauss vasárnap este meghallgatta Szadat elnök részletes beszámblóját múlt heti haifai kirándulásáról, ahol Begin kormányfővel lényegtelen kérdésekben sikerült ugyan dűlőre jutnia, de a Palesztinái önrendelkezés ügye, a Camp David-i megállapodások sarokköve, változatlanul megoldatlan maradt. Szadat elnök vasárnap esti nyilatkozatában arra a lényegi megállapításra szorítkozott, hogy a találkozón »a három ország partneri kapcsolata alapján »megvitatták« az átfogó rendezést célzó békefolyamat jövőbeni terveit«. Strauss hétfőn Musztafa Khalil egyiptomi kormányfővel találkozott, majd ma tovább utazik Izraelbe. Kennedy mérlegel? Hosszú hónapok nehéz munkája után teljesítették vállalásukat Retísken a Bányászati Aknamélyítő Vállalat körzetének dolgozói. 909 méter mélységben összekötötték a 2. számú függőleges aknát az 1. számú aknától vezető vízszintes vágattal. A két bányászcsoport a föld alatt találkozott. (MTI-fotó — Feri Márton felv. — KS) Szaporodnak a jelek, hogy Edward Kennedy szenátor komolyan mérlegeli: ne induljon-e mégis Carter elnökkel szemben a jövő évi elnökválasztáson. Nagy feltűnést keltett a The Atlanta Constitution vasárnapi jelentése, amely szerint Kennedy azt ajánlotta volna Car temek: az ország érdekében . ne jelöltesse magát 1980-ban újra, hanem. engedje át’ a helyét a szenátornak. A lap állítása szerint Kennedy pénteken terjesztette elő javaslatát”, amikor az elnökkel ebédelt a Fehér Házban. Carter vasárnap >K»tobaságnak«- minősítette a hírt, míg Kennedy óvatosabban fogalmazott: »álláspontom jelenleg változatlan, támogatom az elnököt és nincs szándékomban indulni«. A szenátor aligha véletlenül használta a »jelenleg« szót — röviddel azután, hogy bejelentette: családja immár nem ellenezné, ha indulna az elnökválasztási versenyben. végére »a haza napját« hirdette meg Nyugat-Berlinben, azon az antikommunista és NDK-ellenes kirohanások mellett támadást intéztek Helmut Schmidt NSZK-kancellár ellen Is, akit a szervezet »a német egység 'megvédelmezését kimondó alkotmány megsértésével« vádol, mivel néhány nappal ezelőtt kijelentette, hogy a németek visz- 6zatérése az úgynevezett keleti területekre — vagyis lengyel és csehszlovák területekre — »elképzelhetetlen és nem tenne jót a békének«. Neonácik egy csoportja megkísérelte megzavarni az egyik nyugat-berlini antifasiszta rendezvényt. A provokációt a rendezvény részvevői akadályozták meg. A nyugat-berlini iskolákban — a város antifasiszta. demokratikus közvéleményének nyomására ■— kedden emlékeznek \ meg az antifasiszta harci napról Felsőfokú jelzőket használt...