Somogyi Néplap, 1979. szeptember (35. évfolyam, 204-229. szám)
1979-09-30 / 229. szám
AZ IFJÚSÁG ÉLETE Az ismerősök ajánlották Szakmunkástanulók a pálya elején Élmények Uszty-lllmszkből Asszonyt hoztak a Szovjetunióból Három éve ismerkedtünk meg egy távoli szovjet város nevével, melyet azóta tizennégy somogyi család gyakran emlegetett, 1976-tól ugyanis ennyi fiatal dolgozott me* gyérekből Us.zty-Uimszkben. Augusztus 22-én öten végleg visszatértek, s a kéthetes j utalom szabadság után már munkába álltak. Nemcsak a hozzátartozók kíváncsiak a kint szerzett tapasztalatokra, hanem a megyei KlSZ-bizott- ság is, ők egész idő alatt figyelemmel kísérték a távollevők munkáját. Ezért beszélgetésre hívták meg őket csü" törtökön a fiatalok KISZ titkáraival együtt. A legfontosabb téma természetesen a munkába állás volt, hisz három év után sok gond is felmerülhet. A vállalatok többségének hozzáállása dicséretre méltó, igyekeztek rendezni a munkaköröket, s a bérezést is. A fiatalok rövid tájékoztatót kaptak a legfontosabb megyej eseményeikről. Az eleinte kissé nehezen induló beszélgetésből igazi élménybeszámoló kerekedett. Valamennyien szeretnének orosz nyelvvizsgát tenni, a nyelvből származó kezdeti nehézségek már csupán emlékként idéződnek fel. Túri Gábor szerint a lányoktól lehetett a legjobban megtanulni a nyelvet, njert ők sokat beszéltek. Talán ezt bizonyítja az is, hogy a Szovjetunióban megnősült, már várja, hogy jöjjön a felesége is. —- ,Kezdetben csak kézzel mutogatva értettük meg magunkat, sok vidám eset maradt meg abból az időből. Nekem másfél év kellett, hogy tűrhetően beszéljek. Főként az ottaniaktól lestük el a kifejezéseiket, néha a szótárt is használtuk. Kezdetben a fal azoknál dolgozott, majd a vasszerelőkhöz került hegesztőnek. Ez nem volt ritka az ottani fiatalok között, nagy részük többféle szakmát kipróbált. — Most a katonai időmet kell letöJtenem. utána szeretnék újra visszamenni, örülnék. ha lenne újabb munka- lehetőség. Nemcsak ő van így, szinte valamennyien ezt mondták. Fülöv Gábor szintén szovjet feleséget hozott magának, az övé volt 'kint a századik esküvő. — A magyarok szállása volt a legszebb, a legotthonosabb. Saját magunk alakítottuk, díszítettük, hangulatos környezetet teremtettünk. Este mindig volt valami elfoglaltság, sport- vagy kulturális műsor. Ott meg lehetett tanulni a szervezést, hisz magunkra voltunk hagyva, s magunknak csináltuk. A Szovjetunión kívül még Kubába mennék szívesen dolgozni. — Hogyan szokták meg a távoli klímáit, az ottani életet? — Nem olyan kalóriadúsak az ételek, mint nálunk, de na- I gyón finom hidegtálaikat készítenek. Nagyon sok halat ettünk, a nagy távolságok miatt, főként tartósított ételek jutottak el oda. A legkelle- melenebb a hideg volt, mínusz negyven fokot is mértünk. Persze ezt szinten meg lehet szokni. Puskás Sándort, mint az egyik legmozgékonyabb embert emlegetik. Látogatóba haza hozta a leendő feleségét, ám a katonaság után vissza akar menni dolgozni. — Azt mondanám mindenkinek. hogy akiben van egy kis vállalkozó szellem, az próbálja ki az idegenben való munkát. Az igazi KISZ-életet is ott ismertem meg. Nem a pénzgyűjtés volt a célom, hanem az ismerkedés, az új dolgok látványa. — Milyen helyen álltak a magyarok a szakmai színvonalban? — Sokféle munkát végeztünk, volt ott bádogos., aki asztalosként dolgozott, csináltunk betonozásit, villanyszerelést, mindent. A színvonal? Talán érzékeltet valamit az. hogy mi három évig tanulunk egy szakimat, a szovjet szakmunkások három hónapig. Így a mi tevékenységünk többoldalú volt. Az is igaz, hogy az ón brigádomban tizenhét nő dolgozott, a brigádvezető is az volt, de hihetetlen a munkabírásuk. A legnagyobb hidegben falaztak betonoztak. Nálunk ez alig képzelhető el. Vince Tamás szintén bevonulás előtt áll. — Alig jöttünk haza, két hét után már hiányzott az ottani társaság. A három év alatt, szinte egymás gondolatait is megismertük. Egy-két évet szívesen vállalnék. — Milyen nemaetiségűekkei dolgoztak együtt? — A bolgárok már fél évvel korábban ott voltaik, ők kiválóan beszélték a nyelvet. A németek nem sokáig maradtak, a lengyelék pedig márciusiban jöttek. Háromszáz magyar volt kint a három év alatt, mi a bárányaikkal és a tolnaiakkal kerültünk közvetlen kapcsolatba. Az Uszty-Ilimszkben folyó építkezés méreteit jól jellemzi, hogy naponta huszonöt- harmincezer ember dolgozott, három műszakban. Stach László építésvezető volt. — Az első időben gyakran küldtük a leveleket, majd egyre több lett az elfoglaltság. A szovjet embereknél szokás a gyakori vendégeskedés. Meghívtak bennünket a munkatársak, az ismerősök nem mondhatjuk, hogy unatkoztunk Szakmai szempontból nagyon hasznos volt a kint töltött idő. Sok mindent megismertem. amiről az itthoni kollégáim még csak nem is hallottak. Valóban hatalmasak a méretek, a távolságok s az a munka, amelyet a nehéz körülmények között végeznék. Nemcsak új technikát, hanem egy más népet és szokásait is láthattam. Az emlékeken kívül jóné- hány oklevelet, kitüntetést hoztak haza, melyek a munkájuk elismerését bizonyítja. Hogy a Szovjetunióban szerzett tapasztalatokat miként tudják hasznosítani az itthoni munkában, az majd ezután dől el. Egyelőre, még a régi munkahellyel ismerkednek, s gyakran kell mesélniük a kinti élményekről. I/.menyi Éva Galvanizáló, bádogos, marós, vas- és fémszerkezet lakatos. Azt hiszem, nemcsak én lennék bajban, ha ezekről a szakmákról ismertetőt kellene rögtönöznöm. Érthető tehát a pályaválasztás előtt álló általános iskolások fejtörése. Az első két mesterségre azt mondják hiányszakmák, kevesen választják. A kaposvári 503- as Ipari Szakmunkásképző Intézetben például az idén mindössze ketten jelentkeztek galvanizálónak. egy fiú pedig bádogosnak. Vajon ők miért ezt választották. egyáltalán mi szerint döntenek a tizennégy éves fiatalok? Erre leginkább az első évesek tudnak választ adni. A kétszemélyes galvanizáló osztály egyik tanulója Spanen- i berger József, az első indíttatásokat otthonról kapta. — Az édesapám galvanizáló, ő mesélt nekem a szakmáról. jártam az üzemben is. Az értéktelennek látszó fémdarabból gyönyörű dolgokat lehet csinálni. Krómmal, ezüsttel vonják be, különböző vegyi anyagokkal kezelik a munkadarabot. Persze tudom, hogy a vegyszerek veszélyesek, de az első gyakorlati órákon munkavédelmi oktatást kapunk. — Különös osztály lehet, ahová csupán ketten járnak? — A közös tantárgyakat a másik szakosokkal együtt ta- nuljük, s havonta számolunk majd be a szaktantárgyból — szól közbe csendesen Major József. Öt a barátja csábította galvanizálónak. — Most még nem kezdődött él az igazi tanulás, csak az általános iskolai anyagot ismételjük. Egyetlen lány jár az elsős marós osztályba. A szolid, hallgatag Bán Erika a gépek szeretetére hivatkozik, ezek után kissé különös a megjegyzése: az irodaiam volt a kedvenc tárgya. — A bátyám marós, sokat hallottam tőle a szakma szépségeiről, elmondta, hogy mit készítenek. — Mesélt a mesterség kevésbé kellemes oldalairól is? — Igen. Tudom, hogy nagyobb súlyokat is kell emelni, de talán nem kerülök ilyen helyre. Nem zavar, hogy én vagyok az egyetlen lány, azt hiszem, ez nem okoz hátrányt. A barátnőim? Egy kicsit furcsállták, de hát én választottam ! Stadler Attila igazán szép mesterséget választott volna magának, ám patronáló vállalat hiányában nem vették fel címfestőnek. — Nagyon tetszett a címfestés. Sajnálom, hogy nem sikerült. Vas- és fémszerkezet lakatosnak jelentkeztem másodikként. Amit eddig láttam és hallottam ebből a szakmából, az tetszik. — Az általános iskolában tartottak pályaválasztási tanácsadást. Milyen segítséget kapott a döntéshez? — Én? Semmilyent. De a társaim se sokat. Kiállítást néztünk, tartottak egy-két ismertetőt. Az a fontos, hogy már itt vagyok! Egyelőre az iskolával ismerkedünk, a gyakorlati órákat nagyon várom. Értékes tulajdonság a kitartás, s Puskás Attilában nem kevés van ebből. Tavaly, mivel nem vették fel az áhított szakra, építőgép-szerelőként kezdte az elsőt. Most lehetősége nyílt a változtatásra, s szeptembertől már bádogosként tanul az ipari iskolában. — Negyedikes korom, óta sokat forgolódtam egy ismerősünknél, aki bádogos. Az alapfogásokat már megtanultam mellette, s elhatároztam, hogy én is az leszek. Nem bánom az elveszett egy évet sem. Faluhelyen még hagyománya van a díszes csatornák, alakzatok használatának, ezt akarom majd én is csinálni, ha. végzek. Egy nagyüzemben nem olyan változatos a munka, az igazán szép dolgoikhoz fantázia is kelL Erről a szakmáról valóban nem mondhatjuk, hogy kapós, hisz Attila az egyetlen elsőéves bádogos az iskoláiban. Jó lenne, ha a hiányszakmát kitörölhetnénk a szótárunkból. Ehhez azonban szükség »an arra, hogy a pályaválasztás előtt állók minél mélyebb, átfogóbb képet kapjanak egy- egy mesterség értékeiről. I. É. Ismerkedés a haditechnikával Szuvenír (Tóth Ers r»>w ) l I Mindenki segíti ötletekkel Rá tótról a tévébe — Gyerekkorom óta mozog bennem az a bizonyos, édesapám azt mondja, tőle örököltem. Most már úgy érzem, büszke rám. Szegény anyám aggódik, félt, de ez természetes is. Ihos József, a kaposvári Kilián György Ifjúsági és "Úttörő Művelődési Központ népművelője. A szemben lévő épületben, a tanítóképző főiskolán végzett, de valahogy mindig közelebb állt hozzá a kuilturmunka e területe. A neve talán ismerősen cseng, hisz a nem is olyan régen megrendezett rá tóti humorfesztivál szereplejeként hallottuk a rádióban is. — Hogy kezdődött ez a barátság a humorral, a paródiával? — Általános iskolás koromban színész vagy orvos akartam lenni, de itt már kötődtem az irodalomhoz, többször szerepeltem az iskolánk színpadának bemutatóján. Ezek után talán furcsa kimondani, hogy mégis úgy érzem: elég 'zárkózott. magamba forduló egyéniség vagyok, igaz barátom alig van. Viszont roppant kíváncsi a természetem. A hallásom nem rossz, bár zeneiskolába sosem jártam, viszont elfogadhatóan gitározom és “belekóstoltam- már sok más hangszerbe is. Ha látok egy hangszert, nem tudom megállni, hogy ki ne próbáljam. A gimnáziumban volt arra alkalmam, hogy érdeklődésemet jobban kielégítsem. Szívesen emlékszem vissza Béres Gyulára, aki egy olyan stúdiót hozott össze az iskolában. ahol nagyon sokan jól éreztük magunkat. Igazán sok embert megmozgató, nagyszerű műsorok születtek azokban az években az iskolai ünnepségekre, a KISZ-napokra, no meg április elsejére. Itt próbálkoztam meg először a nyelvparódiával. Oroszul, németül tanultam, egy pár szó tehát már ragadt, rám. aztán lassan jött a többi nyelv. — Hogy fog hozzá egy műsor összeállításához? — Hosszú, hosszú folyamat ez. Sok minden ad egy-egv inspirációt, a barátaimtól is kapok ötleteket. Előfordult, hogy ők írtak műsort nekem, de nem ez a jellemző. Ha megvan a téma, akkor kezdődik az igazi munka. Beülök a könyvtárba, kérek egy szótárt és ismerkedem a nyelvvel. Hogyan hangzik egy-egy szó, megpróbálom kimondani, leírni. Aztán elmegyek haza, rádión megpróbálom meghallgatni az adott nyelvet. Amikor már benne élek a hangzásokban, akikor próbálok meg hasonló szavakat kreálni, tulajdonképpen felépíteni az egész műsort. — Tehát sosem az idegen nyelv adott szavainak fel- használásával szerkeszti műsorát? — Nem. nem. erre mindig nagyon vigyázok. Előre megírt szövegem viszont nincs. Meggyőződésem, hogy csak úgy1 lehet ezt a műfajt igazán jól csinálni, ha az ember minden megerőltetés nélkül teszi. — Alfonsó él hasonló eszközökkel még nálunk. — Igen. Neki voltak hasonló műsorai, de ő inkább a valós nyelvtudásra épít. — Sosem élt vissza a képességeivel ? — Egyetlen egyszer. A Balaton-parton barataim rábeszélték, hogy adjam kJ ma- > gam francia nagymenőnek. Pechemre, egy francia szakos egyetemista kislánnyal hozott össze a sors. Először csak me- resztgette a szemeit, sejtett egy-két szót, aztán közölte, hogy nem ért egy kukkot sem abból, amit mondok. De végül is jól sült el a dolog, vette a lapot, és jól nevetett az egészen. — Ügy tudom, elég sokat szerepel a megyében. — Igen, nagyon örülök neki, hogy sokfelé hívnak, igyekszem is eleget tenni minden meghívásnak. Vidéken úgyszólván jobban ismernek, minit Kaposváiron., de itthon is voltam már több klubban, gimnáziumi előadáson, főiskolai napokon. Hadd dicsekedjem el azzal, hogy már leveleket is kapok. A múltkor eey hölgy ajánlkozott partnernek. No. nem kell rosszra gondolni. Állandó partnerem nincs, Tóth Tamással — aki szín észhallgató, — alkalmanként társulunk csak. Műsoraiban groteszk helyzeteket állít elő. de éledben a segíteni akarás érződik s nem a ledorongoló kritika. Ihos Józse’ a rátóti humor- íesztivá! után a televíziótól is meghívást kapott: egv 15 pei- ces müsor> terveznek vele. melyet várhatóan a szilveszteri műsorban mutatnak be. Körtési Zsolt