Somogyi Néplap, 1979. szeptember (35. évfolyam, 204-229. szám)
1979-09-20 / 220. szám
Jubileumi tudományos ülésszak f Fordulópont Európa történetében ' (Folytatás az 1. oldalról) exportálunk a Szovjetunióba. Az Interkozmosz nemzetközi űrkutatási programhoz is több intézet csatlakozott, így a magyar szakemberek is részt vesznek a kozmikus sugárzás, valamint a bolygóközi tér vizsgálatában. Az üreLektro- nika fejlesztésében. Pjotr Nyikolajevics Fedoszc- jev akadémikus, a Szovjet Tudományos Akadémia aiel- nöke, a tudományos ülésszakra érkezett vendégdelegació vezetője rámutatott arra, hogy a három évtizede kialakult közös munka magas szintre emelte a szovjet és a magyar tudományos kutatóhelyek, tudósok kölcsönösen előnyös testvéri együttműködési. A szovjet tudósok nagyra értékelik a két ország intézeteinek együttes munkáját, amelynek során közcsen készítenek laboratóriumi berendezéseket, műszereket az együttes kutatásokhoz például olyan nagy jelentőségű tudományos munkához is, mint az atomreaktorokban végzett kísérletek, a szilárdtestkuiaKambodzsa helve az ENSZ-ben Amint az várható volt, a világszervezet közgyűlésének már az első óráiban napirendre került Kambodzsa képviseletének kérdése. A Vietnami Szocialista Köztársaság ENSZ- képviselője — éreztetve a kérdés fontosságát — az első plenáris ülésen soron kívül kért szót, s tiltakozott az ellen, hogy '■továbbra is a Pol Pot- rezsim emberei bitorolják a népi Kambodzsa helyét a világszervezetben. Ma már világszerte ismeretes, micsoda gyilkos, népellenes uralmat valósított meg az indokínai országban Pol Pót és leng Sary pekingi zsoldban álló klikkje. Hatalmuk évei alatt három millió kambodzsai Italt meg, kiirtották szinte a teljes értelmiséget és a munkásosztályt, tönkre tették az amúgyis szegény ország iparát, infrastruktúráját. Kínai ösztönzésre Pol Pót háborút indított a szomszédos szocialista Vietnam ellen, s konfliktusba keveredett Thaifölddel is. A kambodzsai nép legkiválóbb képviselői kezdtek a harcot ellenük, alakítottak meg a Nemzeti Űjjászületés Frontját, amely élve Vietnam internacionalista segítségével, szétzúzta a reakciós, soviniszta rezsimet. Kilenc hónapja már, hogy a Heng Samrin vezette kormány az ország újjáépítésén fáradozik, dacolva az óriási nehézségekkel, az éhséggel, betegségekkel, a szakértők hiányával. A békés újjáépítés azonban komoly nehézségekbe ütközik: a szétvert rezsim maradványai gyilkos bandákba verődve akadályozzák a mun- Icát, támadásaikkal zaklatják a parasztokat, munkásokat. Aligha kétséges, Pol Pót nem indíthatná harcba bandáit, ha nem állnának mögötte pekingi pártfogói, akik pénzzel, fegyverrel, felszereléssel ellátják őket. Sajnálatos tény, hogy számgs állam továbbra is politikai elismerésben részesíti Pol Pót klikkjét, figyelmen kívül hagyva a rezsim népellenes jellegét és a reális helyzetet. Az el nem kötelezett országok havannai csúcsértekezletén Pol Pót megbízottját már nem engedték az ülésterembe, igaz, a kambodzsai nép jogos képviselői sem foglalhatták még el az őket megillető helyet. A szocialista közösség országai, a haladó el nem kötelezett államok most New York-ban továbbra is következetesen kiállnak a kambodzsai forradalmi hatolom melleti, s egyre több ENSZ-tag- állam számára nyilvánvaló, hogy a jelenlegi torz helyzetet semmilyen jogi csűrés-csa- varással sem lehet fenntartani. G. tás, új gyógyszerek előállítása, a kozmosz feltárása. A Szovjet kutatók örülnek a közös munka eredményeinek, mert eze^c gyorsítják a műszaki-tu- Jományos előrehaladást. Fedoszejev akadémikus hangsúlyozta, hogy a két ország kommunista pártjainak határozatai kitűnő lehetőségei teremtenek a • szocialista együttműködés bővítéséhez, a tudomány fejlődéséhez. Ezt követően Mihail Ad.ol- fovics Sztirikovics akadémikus, a Szuta energetikai fizikai-műszaki problémák osztályának titkára az energetika fejlesztésével kapcsolatos tudományos műszaki kérdéseikről. Vladlen Arkagyevtcs Martinov, a közgazdaságtudományok doktora, a világgazdasági és nemzetközi kapcsolatok intézetének igazgatója a világgazdaság törvényuzerű- ségp'ről és új tendenciákról tartott előadást A délutáni plenáris ülésen Pál Lénárd akadémikus, az országos műszaki fejlesztési bizottság elnöke a szilárdtestfizikai xutatás és a műszaki fejlesztés problémáit Szentágothai János pedig a neurofiziológia időszerű kérdéseit ismertette A plenáris ülés előadása i csütörtökön és pénteken szekcióüléseken vitatják meg. Cyrus Vance elnökölt ßajan és Kama! Hasszán Aü tárgyalásai Kedden öt órán át tárgyalt és szerdán újabb tanácskozást tartott Washingtonban Cyrus Vance amerikai külügyminiszter elnökletével Mose Dajan izraeli külügyminiszter és Kárnál Hasszán Ali egyiptomi hadügyminiszter. A keddi megbeszélésről, amelyen elsősorban arról tanakodtak, hogy milyen csapatok váltsák fel a Sínai-fél- szigetröl kivonuló ENSZ-erő- ket, hivatalosan semmit sem közöltek. De a UPI a tárgyaló felekhez közel álló köröktől úgy értesült, hogy valamiféle »kompromisszumot« máris elértek. A DPA szemtanúkra hivatkozva azt irta, hogy Izrael Dél-Libanon elleni katonai támadó akciói kapcsán »heves szóváltásra« került sor Ezer Weizman izraeli hadügyminiszter és magas rangú amerikai kormánytisztviselők között. Egyesült Államok Megszavazták a kiegészítő költségvetést Az amerikai szenátus kedden a késő esti órákban megszavazta azt a kiegészítő költségvetési javaslatot, amelyet Carter elnök terjesztett a kongresszus elé. A szenátorok nagy többséggel, 78 szavazattal 19 ellenében jóváhagyták az 1980-as pénzügyi évre szóló kiegészítő indítványt, amely három százalékkal növeli a katonai kiadásokat. Ezek így jövőre elérik a 135,5 milliárd dollárt. 55:42 arányban, megszavazták a katonai költségvetés ötszázalékos emelését az 1981 és 1982-es pénzügyi évekre szólóan is. A SALT—II-ról folytatott szenátusi vitában egyébként kedden a megállapodás előnyeit húzta alá a külügyi bizottság előtt Alice Rivlin, a kongresszus költségvetési irodájának igazgatója. A külügyi bizottság elé terjesztett 34 oldalas jelentés a többi között felhívja a szerződés ellenzőinek figyelmét arra, hogy n SALT—II. nélkül az Egyesült Államoknak milliárdokkal többet kellene költenie »vé- » delme biztosítására«. Megkezdték a munkát az állandó bizottságok vezetése elfogadhatatlannak tartja, hangsúlyozva, hogy a Pol Pót—leng Sary-klikk megbízottja senkit sem képvisel. Az ENSZ mandátumvizsgáló bizottsága Kína és az Egyesült Államok nyomására szerdán elfogadta a Pol Pot-re- zsim »kormányának« azt a kérelmét, hogy a világszervezetben Kambodzsa helyét változatlanul a megdöntött népelnyomó rendszer képviselői foglalják el. A javaslatot Kína terjesztette elő, s az Egyesült Államok mellett Belgium, Ecpador, Pakisztán és Szenegál támogatta. A javaslat ellen szavazott a Szovjetunió, Panama és Kongó képviselője. A mandátumvizsgáló bizottság döntése most a közgyűlés elé kerül. A Szovjetunió, a VSZK, valamint számos szocialista és fejlődő ország ugyanis követeli, hogy a világszervezetben a kambodzsai nép törvényes képviselői legyenek jelen. (Folytatás az 1. oldalról) az állandó bizottságok, közöttük a mandátumvizsgáló bizottság, amelynek péntekig kell jelentést tennie Kambodzsa képviseletének kérdéséről. Amint már jelentettük, a népirtó Pol Pót rezsim képviselői — élve a formai lehetőséggel. hogy korábban ők képviselték Kambodzsát az ENSZ-ben — a keddi megnyitó ülésen jelen voltak. Maga a bűneiért távollétében halálra ítélt leng Sary ült a teremben. Vietnam képviselője a közép-európai idő szerint szerdára virradó éjjel tartott ülésen tiltakozott a »küldöttség« jelenléte ellen. Az ENSZ jogszabályai alapján a'közgyűlés dönt majd a kambodzsai mandátum kérdésében. A közgyűlés első hete előreláthatólag ügyrendi kérdésekkel. előkészületi munkával telik el. Hétfőn kezdődik az általános politikai vita. A Kambodzsai Népi Köztársaság küldöttséget kíván meneszteni New Yorkba, az ENSZ közgyűlés 34. ülésszaka alkalmából — jelentette be Heng Samrin, a Népi Forradalmi Tanács elnöke Waldheim ENSZ-főtitkárhoz, illetve az ülésszak elnökéhez intézett üzenetében. A kambodzsai delegáció kijelölt vezetője Hnu Sen külügyminiszter. Heng Samrin üzenetében hangsúlyozta, hogy »az elhatározás célja: hozzájárulni a nemzetközi közösség munkájához«. A döntés nyilvánvalóan összefügg a kambodzsai képviselet problémakörével. Az ENSZ-ben és szakosított szervezeteiben változatlanul a megdöntött Pol Pot-rezsim megbízottja van jelen. Ezt a Kambodzsai Népi Köztársaság Ami Németország szovjet övezetében, vagyis a megalakuló Német Demokratikus Köztársaság területén történt, mindenben megfelelt a potsdami értekezlet határozatainak. Amiben a győztes nagyhatalmak potsdami konferenciájukon (1545 július 17.— augusztus 2.) megegyezték — a nácizmus és gyökereinek, (beleértve a monopóliumok és nagybirtokosok gazdasági hatalmát) felszámolása a szövetségesek ellenőrzése alatt — mindenben megfelelt a német nép érdekeinek. A szovjet zóna lakossága gyűléseken köszöntötte 1945. augusztus-szeptemberében a postdami megállapodást, amely — a kötelezettségek teljesítése után — célul tűzte ki a demokratikus, békeszerető, egységes Németország létrehozását. E cél érdekében munkálkodtak és ezért figyelték egyre nagyobb aggodalommal a nyugati zónákban történteket. Azokban — bizonyos nácitlanítási és dekarte- lizálási intézkedéseken kívül — vajmi kevés történt, a politikai életet pedig hamarosan a két világháború kirob- bantasáért felelős konszernek érdekeit kifejező politikusok határozták meg. Szovjet részről már Potsdamhan javasolták, hogy a Szövetséges Ellenőrző Tanács mellett hozzanak létre mind a négy zónára kiterjedő hatáskörrel központi német kormányt, amely segít annak a döntésnek a megvalósításában, amely szerint »Németország gazdasági egységet meg kell őrizni«. Ezt a javaslatot a nyugatiak elvetették, s később az Ellenőrző Tanácsban visszautasítottak minden olyan szovjet javaslatot, mely különböző kérdések közös megoldására irányult Az Egyesült Államok már 1945-ben igényt formált a világ vezetőjének szerepére, s az amerikai politika előterebe a »kommunizmus visszaszorításának« programja került. A nyugati szektorokban a katonai parancsnokoknak és politikai tanácsadóiknak nem volt nehéz olyan német — tóbbé-kevésbé kompromittált — politikusakat is találni, akikben még elevenen éltek 1918—19, a németországi forradalmak emlékei. Ezek az emberek ■ a harmincas évek elején inkább a nemzeti szocialisták előtti behódolást választották. Nos, a második világháború után ugyanők szívesen működtek közre Németország kettészakításában mert ily módon megszabadulhattak a baloldali fejlődés veszélyétől. A szovjet övezetben is pi ó- -bálkoztak reakciós politikusok, de ott a tömegek gyorsan forradalmasod tak, s a nélkülözésekkel teli 1945—46-os esztendőkben nemcsak a múlt tanulságain volt mód elgun- doiniok, hanem a demokrácia iskoláját is gyorsan kijárták. Mindenekelőtt arról gondoskodtak, hogy a gyermekek valóban demokratikus iskolába járhassanak. Az iskolák katedráit a nácizmus alatt kompromittált pedagógusok helyett 43 ezer antifasiszta munkás foglalta el, hiányos képzettségüket, pedagógiai ia- pssztalatlanságukat becsületességük pótolta. Óriási erőfeszítéssel november közepéig kétmillió 850 ezer új tankönyvet adtak a gyereket kezébe. A száz hektáron felüli, valamint a vezető náciktól elkobzott birtokok felosztására a helyi és tartományi közigazgatási szervek rendeletéi alapján került sor. A földosztó bizottságokban összesen 52 292 munkás és paraszt tevékenykedett. 7136 nagybirtokos és hitlerista bűnös 3 298 082 hektár földjét 119 121 földigénylő kapta, velük 91 155 áttelepített család, 82 483 földnélküli paraszt jutott földhöz, a törpebirtokosok földjét életképes nagyságúra egészítették ki. A junkerek tehát — a néptömegek aktív közreműködésével — elvesztették politikai hatalmuk gazdasági alapjait, s nem várt más sors a nagyiparosokra sem. Szászország tartományi közigazgatása 1945. október 29-én kisajátította a háborús bűnös FJieck-koi.- szem minden vagyonát. Ugyanitt 1946. június 30-án népszavazással mondták ki a háborús- és náci bűnösök üzemeinek népi tulajdonba vételét. A másik négy tartományban rendelettel léptették életbe ugyanezt az intézkedést. És másutt, a nyugati övezetekben? Hessenben az 1946. december 1-én lezajlott népszavazáson 71.9 százalékos többség követelte a bányák, a vas- és acélgyárak, az enery, giaszolgáltató üzemek köztulajdonba vételét, a nagybankok és a biztosítási intézetei^’ központi felügyeletét. Az amerikai katonai hatóság azonban megtiltotta a néptömegek akaratának megvalósítását, megakadályozta a német békeszerződés megkötését. Nem is nagyon tagadták, hogy a potsdami egyezményt nem tekintik magukra nézve kötelezőnek. 1949 tavaszán, nem sokkal a nyugatnémet külön állam hivatalos megalakulása előtt Truman önleleplező nyilatkozatban azzal vádolta a Szovjetuniót, hogy az »megkísérelte, hogy visszatérjen Potsdamhoz és annak rendszeréhez.« Pintér István Következik: Külön pénzzel I a különállómért? Gyorslista „Narko ’79’ Heroint, hasist, kokaint gyűjtöttek be Az 1979. szeptember 19-án megtartott ^Nyeremcnyszüret a lottón« rendkívüli jutalomsorsolásról, amelyen a 37. heti szelvények '’ettek reszt, A nyorslisiában az alábbi rövidítések et h aszná 1 tűk: a: vásárlási ulalv. iíkw Ft,, b; Lada 1300 tip. személygépkocsira utalvány. c; szerencse utaK. (39 009 Ft). d: vásárlási utalv. (10 000 Ft), e; vásárlási utalv. (9 000 Ft). f; vásárlási utalv. (7 000 Ft). 2 392 067 f 2 413 444 i 2 444 SOI i 2 471 153 i 2 >02 943 f 2 682 014 í 2 706 371 b 2 734 72« 1 2 787 442 t 2 802 870 1 2 946 584 í 2 971 941 d 55 633 227 g 64 014 b g; vásárlási utalv. (5 000 Ft), h; vásárlási utalv. (3 000 Ft). i; vásárlási utalv. (2 000 Ft). A nyertes szelvényeket 1079 október 25-ig keil a to to-lottó ki- rendeltségek az OTP-fiók _>k. vagy posta útján a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság címére (1375 Budapest V., Münnich Ferenc u. 15.) eljuttatni. A gyorslista közvetlenül a sorsolás után készült, az esetleges nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk. 64 041 110 i 04 067 467 i 64 093 824 i 64 1» 181 i 64 146 536 í 64 278 m . í A frankfurti rendőrség és a Hessenben állomásozó amerikai csapatok katonai rendőrsége kéthónapos akció keretében több, mint három kiló heroint, nyolc kiló hasist, 63 adag LSD-t és több mint tíz kiló kokaint zsákmányolt. A hatóságok 197 személyt vettek őrizetbe kábítószercsempészés és terjesztés vádjával, köztük 93 amerikai katonát. A »Narko ’79« fedőnéven lebonyolított akció szervezői frankfurti sajtóértekezletükön elmondották, hogy a város Nyugat-Európa egyik kábítószerközpontjává és »átrakóhelyévé« vált az utóbbi években. A városban körülbelül négyezer »fogyasztót« tartanak nyilván, havonta .27 kilogram kábítószer talál itt gazdára, mintegy tízmillió márka értékben. Egymástól függetlenül/ húsz csempészhálózat működik, amelyek tagjai között a legnagyobb számban az NSZK-ban dolgozó török, Jordániái és marokkói munkások vannak. Az amerikai—nyugatnémet akciót csak úgy hajhatták sikerrel végre, hogy a rendőrség emberei maguk is kábítószerkereskedőként léptek fel és több millió márka értékben vásároltak a forgalomban lévő heroinból és kokainból. Egy rendőrségi szóvivő sietett L.egnyugtatni az újságírókat: a »csaliként« bevetett összegek az utolsó márkáig megtérültek. Kilencven fegyenc fellázadt Szicíliában A szicíliai Termini Imerese börtönében szerdán a vörös brigádok nevű szélsőséges terrorista szervezet tagjainak vezetésével fellázadt kilencven fegyenc. Hatalmukba kerítették a börtönépület egy részét és túszként foglyul ejtettek egy börtönőrt. A rendőrség körülzárta a rendkívüli biztonsági előírások szerint őrzött fegyház épületét, A fellázadt foglyok nevében az egyik elítélt Alfredo Bonavita, aki ugyancsak tagja a Vörös, Brigádoknak, az egyik helyi ügyvéddel telefonon közölte: a foglyok átszállításukat követelik, egy olyan börtönbe, amelyre nem vonatkoznak rendkívüli biztonsági előírások. Azt is követelik, hogy szavatolják fizikai biztonságukat, amit eddig állítólag nem tettek meg. A fegyencek — állításuk szerint — fegyverekkel rendelkeznek, és az egész börtönépületet ellenőrzésük alatt I tartják. Néppel vagy a nagyiparosokkal? Az ENSZ-közgyűlés ülésterme