Somogyi Néplap, 1979. szeptember (35. évfolyam, 204-229. szám)

1979-09-19 / 219. szám

fíazamennek, bezárkóznak... T anácstalanság vagy együttműködés E llentmondásos, furcsa település Tab. A régi, patriarchális értéke­ket keresőknek város, az ur­bánus hangulatot kedvelők­nek falu. Az apró falvakbó be­települteiknek (egyre többen vannak) valóságos metropolis tucatnyi üzemével, szép üzle­teivel, a nagyvárosi albérle­tekből jórészt lakályos laká­sért, tisztességes fizetésért ide költözött — főleg műszaki — értelmiségiek rétegének azon­ban csupán lakó- és munka­hely. Egyszóval: talányos te­lepülés. X délelőtt még munkás, aki exportra varrja a sátrat, sze­reli az érzékeny precíziós mű­szereket vagy tisztítja-sózza a pacalt, és habozás nélkül írja be a nyilvántartó lap társa­dalmi hovatartozást faggató rubrikájába: munkás, dél­után pedig — visszazöíkkenve a régi életformába — kapát ragad, tápot cipel, almot ka­par. A munkás tehát »még« paraszt, a paraszt »már« munkás. A falutól húzódozó nagyvárosi értelmiségi földet művel és disznót tart, ingva- lengve a vidéki lét és urbános tudat közt, és közben átko- zódik: nincs színház, nincs koncert, nincs tárlat, nincs közművelődés... A munkás viszont órát igazít, átszervez, halaszthatatlan otthoni mun­kát halaszt, mert — van köz- művelődés, nem is akármi­lyen ! író—olvasó-találkozó, tanácsiköztársasági vetélkedő, előadóest, kispályás focimeccs, lövészklub-foglalkozás. Mint mindenütt, a BVG-ben, a Kempingcikk Vállalatnál, a Videotonban és a többi üzem­nél is brigádvállalások szava­tolják, némelyest -lefaragott«, mégis csettintésre érdemes summák támogatják a műve­lődést, itt is, ott is okos mér- ftóktartással inkább a közös­ségformálásra, a munkástudat lazítására, mint Eliot-versek s Schönberg-dodekafóniák fogyasztására összpontosítva a figyelmet Néhány adatból ki- derüL: eredményesen folyik a vállalati szellem kialakítása. A vállalatié — de nem a nagy­községié. Igaz, a művelődési házban tucatnyi szakkör és klub mű­ködik. Tekintélyes létszámú népi együttes — benne gyer- rekpávakör, citerazenekar, if­jak tánccsoportja és öregek dalköre — hobbikörök, nyelv­tanfolyamok. Ám feltűnik, hogy mindebből csupán két nemzedék kovácsolhat szelle­mi tőikét: a harminc alattiak és a nyugdíjasok. A javakora­beli dolgozóknak szervezett szociaListabrigád-klub havi összejövetelei — több személy egyöntetű véleménye szerint — teljesen formálisak, a kézi­munka- és a sakkszakkör pe­dig nem tekinthető olyan ko­héziós erőnek, amely a nagy­község népességét összeköt­hetné. A járási TIT — ebben ugyancsak megegyeznek a vé­lemények — csak ígérget, de a végrehajtás várat magára. A rendezvények? A Népszín­ház hol anyagi, hol szcenikai kifogásokkal utasítja vissza a meghívásokat, a kaposvári színház ugyanígy. Persze a költségek is növekedtek. Esetlen — egyszemélyes! — ORI-pódiumműsor honorá­riuma ötezer forint, a tabiak ezt is csak ritkán engedhetik meg maguknak. Marad hát — jobb híján — a hakni. Pénz nincs, közönség nincs, a ta­nács, a vállalatok és a nép­művelők egymásnak dobálják a labdát Jogosan merülhet föl a kér­dés: mit tesznek a népműve­lők? Az általuk minden má­sodik mondatban emlegetett -kollektív közöny« csupán a művelődési otthont veszi kö­rül, miközben a tabi könyv­tár tevékenységét példának állíthatnánk valamennyi könyvtár elé? Lehet, hogy a, fejlődő nagyközségbe^ hat­ezer közönyös ember és két lelkes népművelő között hú­zódik a frontvonal? Lehetsé­ges, hooy a nagyszerű sepszi- szentgyörgyi előadóművész, Tompa László estjére jobb szervezés esetén is csak ket­ten lettek voLna kíváncsiak? , Készíts madár*jGSztőtí Zeneszó csalogatott a Hon­véd utcai játszótérre. Marca­liból ifjú fazekasok érkeztek — segíteni az agyagozni vá­gyóknak. Szakkörük egy éve működik, és a járási ifjúsági házakban már ismerik őket. Most a megyei művelődési központ adott alkalmat te­hetségük megmutatására. Használati tárgyakat készí­tenek, hogy közelebb kerül­jenek az agyaghoz, ez egyben nevelőiskola — mondja Gom- bav Győzőné, a szakkör veze­tője. — Ez a foglalkozás se­gíti az iskola lehetőségeit és a gyerekek szabad idejének hasznos eltöltését. Megismer­kednek a népi ipar múltjá­val és szoros kapcsolatot te­remtenek a munkával. Meg­tanulnak dolgozni lábhajtásos korongon. Sajnos, az óvodás alkotókedv és fantázia az is­kolai évekkel fokozatosan el­tűnik. Egy kislány vékonyra so­dorja az agyagot. — Ez a legősibb forma — mondja. — Felrakásnak ne­vezik. Csigavonalban össze­tekerjük, összeépítjük, azután szűkítjük vagy bővítjük, és rétegről rétegre húzzuk fel a tálra a -falat«. Mellette baba készül. Egy kisfiú mintát karcol a virág­tartóba. így könnyű rajzolni: variál­ható — válaszolja. E díszítési formák az ókorból származ­nak. A mellettük álló asztalnál a helybeli iskolások. Csapkod­ják, gyúrják az agyagot — élvezik tapintását. — Tengeralattjáró — mu­tatja az egyik gyerek az ágyúkból álló -masinát«. A fűből lécek merednek elő. Belőlük készülnek a ma- dárijesztők. — Irtó jó! — állapítja meg egy kisfiú. — A suliban fes­tünk, és agyagozunk is, ezért vállalkoztam a felöltöztetésre. ' A szemek rajzszögből, a száj ! és az orr festékből készültek; a ruha rongyokból. Itt szület­tek a legötletesebb munkák. A falakra ragasztott rajzla­pokat többen is dekorálják. — Az iskolában szintén megörökítettük a nyári élmé­nyeket, ezért itt is azokat raj­zoljuk — mondják a lányok. Az egyik lapon indiánfej virít, mellette a Pajtásból is­mert kutyafej nevet ránk. Az óvodáskorúak gesztenyével dolgoznak. — Sündisznó lesz. kutya, ló. babafej, hordó, emberke — sorolják, és buzgón fúrnak­faragnak. Késő délutánra elcsendesül a zene. Kiosztják a csokoládé- díjakat. Talán máskor is csur- ran-csöppen némi ajándék, mert a gyerekek nemcsak a képzőművészeti világhéten és a nemzetközi gyermekévben szeretnek játszani. I. A. Nagy művészek hanglemezen A szovjet Melódia hangle­mezgyár a moszkvai Csaj­kovszkij konzervatóriummal közösen állítja össze ezt a különlegesnek ígérkező le­mezgyűjteményt A világ elő­adóművészeiének gyöngysze­mei címmel. A sorozat több mint 150 lemezen ad majd képet az isimert orosz és kül­földi karmesterek, zongora- és hegedűművészek, orgonisták, csellisták,1 énekesek művésze­téről. Sok művet most elő­ször adnak ki lemezen. (APN — KS) Elképzelhető, hogy Tabon részben az érdektelenség miaitt nem lehet a színházi előadásokra közönséget tobo­rozni, miközben a közeli Ka­ródon százhatvanan váltottak bérletet a Csilky Gergely Szín­ház produkcióira — egy nem hivatásos népművelő rokon­szenves -nyüzsgésének« ered­ményeképpen? S azt is nem kis részben a két népművelő tanácstalanságával lehet ma­gyarázni, hogy a -középnem­zedékek« kimaradtak a -re­pertoárból«. Sőt menjünk to­vább: annak a népi együttes­nek a létrehozása is nagyrészt a helyi könyvtáros érdeme, amelynek fenntartásával oly büszkén hivalkodik a művelő­dési otthon vezetője. Holott a lehetőségek hama­rosan — a könyvtár elköltö­zése után — alaposan megja­vulnak. A ház egy egész eme­lettel lesz gazdagabb. Jó száz négyzetméterrel nagyobb, te­rület áll majd rendelkezésre ahhoz, hogy az első- és máso­dik generációs munkásokat a parasztembereket az egyelő­re félrehúzódó értelmiségieket összefogják — a kultúra se­gítségével. Itt kell utalnunk ismét alapképletünk másik tényező­jére: arra, hogy a vállalatok többségében a pénzszűke elle­nére is tisztességes közműve­lődési munka, higgadt, közös- ségala'kítás folyik, általában a dolgozók összetételének, ér­deklődési körének megfele­lően. Ugyanakkor szinte se­hol sincs elfogadható helyi­ség a klubfoglalkozásokra, összejövetelekre, A helygon- dokon a színházaiknak kiutal­ható pénz nagyságán és sok más gondon-bajon valószínű­leg segítene, ha a tahi műve­lődési házat közös fenntartás­ba vennék, ha az erőket nem hagynák szétforgáesolódni. így alakulhatna ki a tabi tu­dat N ne feledkezzünk meg e lépés — a közös­fenntartásba vétel — anyagi hasznáról sem. Egyet­len üzem a maga viszonylag csekély összegével korántsem tud olyan színvonalú kulturá­lis foglalatosságokat biztosíta­ni dolgozóinak, mint amilyet lehetne a közös perselyből. Alapvető matematikai" számí­tás igazolhatja, hogy a válla­latoknak úgy még olcsóbb is lenne, sőt a kisebb befektetés jóval nagyobb hasznot hozna. Lengyel András Faragó 1896. szeptember 12- én született Budapesten. Kö­zépiskolai tanulmányai után jogot hallgatott, majd magán- tisztviselő lett. 1914. május 3- án a Somogyi Hírlapban F. L. aláírással látott napvilágot egy cikk, amely A munká­sok ünnepe. Tüntető felvonu­lás és népgyűlés cím alatt rokonszenvező hangon tudósí­tott a kaposvári munkások május 1-i felvonulásáról — s a szerzőben őt gyanítjuk. 1914. július 28-án mint önkéntes vonult be a somogyi 44-es gyalogezredhez, a »rosseb- bakák« kaszárnyájába. A tisz­ti iskolát elvégezve 1915 feb­ruárjában részt vett a Kár­pátokban lezajlott nagy téli csatában. A sopanowi ütközet után a húszéves hadnagy kórházba került; fölejiülése után a román, majd az olasz fronton harcolt, a monarchia KÖNYVESPOLC Édenkereső Pontosan tíz éve olvastam néhány versét az Elérhetetlen jöld című antológiában, amely sokáig nem lelt kiadóra, vé­gül is az írószövetség KISZ- szervezete jelentette meg. Nyers hangú, kócos versek voltak: kamaszos düh, tenni- vágyás feszült bennük. A »ki- lencek« kötete — Nagy Lász­ló karolta fel a közösséget — azóta bevonult líránk törté­netébe: egy új nemzedék je­lentkezésének dokumentu­ma. Péntek Imre — akkor még Molnár Imre néven élt és írt — bemutatkozó sorai azt a k arcossá got, groteszk látásmódol tükrözték, mint versei: »Költői fejlődésemet megakasztotta az, hogy öcsém a hulladékgyűjtő mozgalom lelkes tagja volt, és 22 éves koromig írt összes költemé­nyeimet elvitte a MEH-be, de ez a kegyetlen kritika sem állított meg-». Éjféli pályaudvar címmel 1974-ben jelent meg első ön­álló kötete a Magvető Kiadó­nál. S ebben megszólalt egy egészen szokatlan, rhondhat- nánk: különös hang — az, amelyet addig inkább az iro­dalom peremvidékének műfa­jaiból Ismertünk. A publicisz­tikából, a szociográfiából, a riportból. Közéleti keserűség fűtötte ezeket a verseket, nyilvánvaló volt a hatni aka­rás szándéka. Már az is fur­csának tűnt, hogy egy költő korunkban — miként a ma­ga korában József Attila — otthonos a pályaudvarok, munkásszállások, ipari mun­kahelyek környékén. Mond­hatjuk úgy is, hogy »város­peremi« tudósítások voltak ezek, de úgy is fogalmazha­tunk: költői híradások onnan, ahol a legfontosabb dolgok történnek, olyanok, melyeknek kihatása mérhető az egész társadalomban. Ez a szokatlan hang és lá­tásmód jellemzi Péntek Imre új, most. megjelent Édesség anti-reklám című kötetének egészére. Ha szabad azt mon­danunk: most már «-vastagon« szól ez a közéleti töltésű líra akár a hajókürt. Nem lehet nem odafigyelni rá. P.éntek Imre «-belakta« az egész országot: újságoknál, folyóiratoknál tevékenyked­ve, albérleti létformában ho­nosként lelt. rá verseinek té­máira. (Miskolc, Veszprém, Székesfehérvár, Szombat­hely.) Mindenütt otthon, mindenütt hontalanul — ez olvasható ki a kötet költe­ményeiből: e bipoláris érze­lem feszültségében születtek művei. Megszenvedett fölis­merése az: »jó a világ szö­vetébe bcleszőtten.-* (Az esély­telen). , Költészetének kulcsa a mik- rorealizmus és a groteszk ha­tárán keresendő. Életképei — A büfében. Gyártelep, Váró­terem, Szezonvég stb. — ezer­nyi apró részlet megfigyelésé­ből, sőt átéléséből épülnek. »Egy férfi, palacsintasütő sap­kában, / százaság újra csipe­szébe fogta.! s érdekesen be­görbült a bankó...« Ismerem magam is ezt a mozdulatot, de Péntek az első, aki papír­ra fogalmazta. Ilyen elemek­ből emel épületet; ha volna ilyen definíció, akkor így jel­lemezhetnénk ezeket a műve­ket: szociolíra. A büfében cí­mű versben történetet mond el, sztorit — költői hitellel, hogv mennyire foglalkoztat­hatja a szociográfia műfaja, talán bizonyítja L ászló Ben- csik Sándornak, a Történelem alulnézetben című munka szerzőjének ajánlott fricskás verse az Értelmiségi epilógus. Kemény költemény szól A melós-ért: »Gyűlésen gyakran felvilágositjákj kik brosúrák­ból fürkészik a titkát: /hogv egy világ már néki készül itt.-» Létformákat tud felvil­lantani tömör, fölösleges kité­rők nélküli verseiben (Premier előtt). A József Attilái »így mindegyik determinál {«-felis­merés jellemzi Péntek Imre költészetének egészét: min­den jelenség, cselekedet vala­miképpen befolyásolja a má­sikat, egész életünket. Albér­let- verse is példa erre: szá­momra a kötet egyik legem­lékezetesebb élménye. Péntek Imre kilát az albér­leti létezésforma tenvérnyi ablakán. Fölemeli szavát ko­runk fenyegető rémei éllen, szinte boschi képeket vizio­nálva. Azt, ami bennünket eddig elandalitott vagy pá- toszas önelégültségbe ringa­tott, kifordítja és visszájáról mutatja . meg, dühös szelle­mességgel. Enigramma-oo- fonokkal ébreszt bennünket vagy az irónia hegyével bök- dösi alvó öntudatunkat (Torz futamok, Vers abból az al­kalomból, hogy Fülöp, edin- burgh-i herceg, az angol ki­rálynő férje, a Nemzetközi Lovasszövetség alelnöke ha­zánkba látogatott). Nem kell szégyellnünk szá­lunk sarkában a mosolyt, leg­följebb önmagunkat:, ha a versek célba találtak, j j fi könyvkötészet mestermielye Vácon negyvennégy éve dolgozik Váci György kétszeres aranydíja-s könyvkötő. Díszes munkái a világ számos orszá­gában hírnevet szereztek a mesternek. összeomlása pedig már Len- gyelorsrzágban érte. Ugyancsak F. L. — azaz Faragó László — volt a szer­zője. a Somogyvármegye 1918. július 30-i 'számában rpegje- lent vezércikknek: »Mit ér­tünk el négy esztendő véres küzdelmei alatt: ma is mil­liók szenvednek, nyögnél^ el­szakítva megszokott munká­juktól, tűzhelyüktől, ottho­nuktól, családjuktól, szeret­teiktől s az a nagy per a né­pek között, melyet a fegyve­rek volnának hivatva eldön­teni, ma sem ért közelebb a végéhez s hova tovább mind erősebb lesz a gondolkodó emberekben az a megyőzö- dés, hogy ezt a nagy pert fegyverek győzelmével aligha lehet eldönteni.« A Somogyvármegye 1918. december 3-i száma tudatta szerkesztőségi hírben, hogy »Faragó László jogszigorló, tartalékos 44-e.s hadnagy, ki a háború kezdete óta katonai és harctéri szolgálatot telje­sített, leszerelvén, a mai nap­tól mint belső ’munkatárs szerkesztőségünk kötelékébe lépett.« A világháborúban szerzett betegsége miatt Faragót az olasz fronton »könnyűszolgá­latra« minősítették, de 1919- ben újra fegyvert fogott: részt vett a magyar Vörös Hadse­reg északi hadjáratában. A volt vöröskatona hírlapírót 1919 augusztusában tartóztat­ták le, és a kaposvári állam­ügyészség fogházába vitték. Elítélték-e vagy sem? — er­re nincsenefc adataink. A két világháború között különböző tisztviselői állások­ban találjuk; jelentős szerepet vállalt a szakszervezeti moz­galomban. 1927. október 1-én alelnökévé választotta a ma­gántisztviselők szövetsége. A felszabadulás után tagja volt a Párizsban tárgyaló békekül- döttségndk, 1945-től 1948-ig szociáldemokrata országgyű­lési képviselő. Egy ideig a Pénzintézeti Központ vezér- igazgatója volt, végül a Ma­gyar Kereskedelmi Kamara jogtanácsosa. Több cikket írt a Népszavába és a Szocializ­mus című folyóiratba. 1947- ben jelent meg Egy árva tolla című könyve. Az egy­kori újságíró és vöröskatona 1967-ben — 71 éves korában — halt meg Budapesten. A hírlapírás és katonásko­dás mellett Faragó László 1919-ben Kaposváron a ma­gánalkalmazottak szakszer­vezetének a titkára, a házszo­cializáló fellebbezési tanács és a megyei művelődési osztály színügyi albizottságának tagja —. de nevével jelzett cikke­ket ez időben nem találtunk. Oka a korabeli gyakorlatban keresendő: cikkeiket a belső munkatársak vagy egyáltalán nem, vagy csak elvétve je­lölteik a nevükkel (monog­rammal, betűjellel, álnévvel stb). Az újságírók neve több­nyire csak akkor került a lap­ba, ha jöttek vagy mentek. Például a Somogyi Hírlapból lett Somogyi Munkás újság­írójának, Kenedi Sándornak a neve mindössze kétszer sze­repelt a lapban: először, ami­kor 1919. június 28-án kilé­pett a szerkesztőségből, majd tíz nap múlva egy rövid hír­ben: »Letartóztatott volt ka­posvári újságíró. Néhány nap­pal ezelőtt egy hír keretében megírtuk, hogy Kenedi Sán­dor újságíró kilépett a Somo­gyi Munkás szerkesztőségének kötelékéből. Mint ma értesül­tünk, Kenedi Kaposvárról Pécsre akart menni, ahol le­szerződött egy újsághoz. Szi­getváron azonban a szerb ka­tonai parancsnokság letartóz­tatta és — hír szerint — Al­bániába internálta.« Míg a lapok belső munka­társai anonim írtak, a nem hivatásos újságírók rendsze­rint névvel jelölték cikkeiket. 1919 első hónapjaiban is pa­pok és politikusok, kereske­dők és katonák, orvosok és ügyvédek, mérnökök és tiszt­viselők foglaltak állást poli­tikai kérdésekben — egymás­sal gyakran vitatkozva — a két somogyi napilap hasáb­jain. (Folytatjuk.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents