Somogyi Néplap, 1979. augusztus (35. évfolyam, 178-203. szám)
1979-08-16 / 191. szám
Látogatás Bem tábornok szülőföldjén Á püspök tiltakozott Bem tábornok szarkofágja Tarnówban. Tamów, ez a csaknem százezer lakosú dél-lengyelországi város nem szerepel a magyar utazási irodák programjában, sőt az egyénileg utazó turisták is rendszerint elkerülik az ezeréves települést A mulasztás talán jórészt indokolt hiszen bármilyen szépek is a patinás kereskedő- és iparváros barokk épületet nem versenyezhetnek a jó egyórányira fekvő Krakkó nevezetességeivel: bármilyen értékesek is a helyi múzeumban. látható olasz, spanyol és németalföldi reneszánsz festmények, becsük -az az Időszűkében szenvedő külföldiek szemében érthetően jóval csekélyebb, mint a krakkói Czartoryski-múze- um eredeti Leonardo-, Rembrandt- és Van Eyck-műveké. Tamów nem kelt olyan csodálatot, mint a wieliczkai sóbánya, s olyan megdöbbenést, mint Auschwitz-Birkenau. A történelem újraélésére szomjúhozó utasnak ez a város — Bem apó szülőföldje — mégis felbecsülhetetlen kincsesbánya. A piactér felé haladva — ahol az útikönyv szerint a legendás tábornok emlékmúzeumát találjuk — lépten-nyo- mon meg kell állnunk. Az egyik sarkon szembeszökő tábla: Ulica Sandora Petőfie- go. A nyílegyenes utcában — micsoda véletlen! — jól megtermett nyárfák; a költő kedvenc fái! Odébb egy másik felirat — Kazimierz Ruli- kowski utca — »-gondoskodik-« arról, hogy negyvennyolcas nosztalgiáink fokozódjanak. Ha csak néhány percre is, föl kell idéznünk a fiatal lengyel dzsidáskapi- tány emlékét, aki az orosz seregből »dezertált-« Bem táborába, s ezért később a cári hadbíróság halálra ítélte. Távolabb — ' mily »mélységes mély a múltnak kútja«! — egy 25 esztendős korában lefejezett fiatalember nevét olvassuk az utcát jelző táblán. í>4n«4árnówiak szeretettel őrzik annak a Waroniecki Mieczys- law hercegnek az emlékét, aki saját vagyona eladásával szervezett légiót Varsó környékén a magyar szabadság- harc segítségére, s akit Win- dischgrätz Pesten végeztetett ki 1848 decemberében. A mendemonda szerint a délceg ifjú — lengyel, nemesi gesztussal — néhány órával az ítélet végrehajtása előtt bőséges lakomán látta vendégül hóhérait ... És íme, a Ratus, az egykori tanácsháza, amelyben éppen fél évszázada a Bem-múzeum kapott otthont. Levelek, újságok, metszetek, plakátok, fegyvereik, ruhadarabok, használati tárgyak zavarba ejtő és megható tömege; gyönyörű bizonyítékai két nemzet közös sorsának. Az egyik tárlóban kurta kabát: ’1830—31 telén viselte a harminchat esztendős Bem ezredes a véres osztro- lenkai csatában, melyben ugyanaz a Paszkevics . herceg volt az ellenség fővezére, aki jó másfél évtizeddel később Segesvárnál és Temesvárnál Az osztrolenkai tömegsírokat azóta benőtte a fű, a segesváriakat a gaz is, mégis elemi erővel tör fel bennem a húsz esztendeje tanult vers: »Mi ne győznénk? hisz Bem a vezérünk, A szabadság régi bajnoka! Bosszúálló fénnyel jái előttünk Oszirolenka véres csillaga.« Szemközt a poéta romantikusan idealizáló, mégis meg- ejtően szép rajza; rajta »az ősz vezér szakálla, mint egy fehér zászló lengedez«. S korabeli metszetek lelkesedést vagy bánatot gerjesztő sara a párizsi és bécsi barrikádok*. ról, amelyeken Bem József, a tamówi iparosember fia a polgári szabadságeszményekért fogott fegyvert; képek a nagyszebeni, a piski, a brassói diadalokról, Segesvár és Fejéregyháza tragédiájáról. A történelem szerelmese furcsa, gyanús szorítást érez a torkában néhány méterrel odébb is, az elnagyolt, katonásan * »lezser« kézírás böngészésekor. Kérelem* Párizs polgár- mesteréhez 1834-ből, ideiglenes tartózkodási engedélyért.. Mellette pedig — nyilvánvalóan a kiállítók által kifun- dált ügyes kontrasztként — Bem apó altábomagyi kinevezése Mészáros Lázár hadügyminiszter aláírásával. Sajnos, későn jött... Az Alföldi Hírlap és a Kolozsvári Honvéd itt is látható számainak szerzői már hónapokkal korábban sürgették az ősz generális előléptetését ... A kegyelet azonban sohasem késhet el. Legnagyobb költőnk kicsiny szobra — »Kiskőröstől, Petőfi városától Tarnównak, Bem városának« — és egy győri klub ajándéka jelzi: nem feledtük el Bem apót. A hatalmas Bem-parkban azonban, a szépséges tóval körülölelt, hat oszlopon álló szarkofág nézegetése közben váratlanul kezemre játszik az újságírói szerencse. Megszólítom a mellettem elsétáló öregurat, 6 pillanatok alatt kiderült, hogy ő, Adam Kozina, tagja a baráti társaságnak. Nagy lelkesedéssel és — Bem hamvait 1929-ben 1 valóságos diadalmenetben txrgesk ham AleppőbőL ahol száműzetésben halt meg. A budapesti, krakkói tisztelgés után itt is tízezrek voltak az utcán, s Magyarország, Törökország is magas méltóságokkal képviseltette magát Csak a papok nem jöttek el. A püspök megtiltotta, hogy »a megátalkodott istentagadó és köztársasági« hamvait a földbe temessék. A dacos tar- nówi nép erre megfogadta: ha az anyaföldbe tilos, hát az ég és a föld közt helyezi el nagy példaképe földi maradványait. A kalandos életű szabadság- hős szarkofágja körül ma tavirózsák nyílnak. A park ösvényein édesanyák sétáltatják kicsinyeiket, meg-megállva a tavacska partján, s nyilván ugyanazokat az érzéseket fo- galmazgatván, amelyeket leg nagyobb poétánk mine esztendeje: »Nincsen szóm elbeszélni Nagy hősiségedet,. Csak néma áhítattal Szemléllek tégedet.« Lengyel András EaMhrff tolmáccsal Az esküvő ünnepély, szertartás, szeretné mindenki felejthetetlenné tenni. Zene, pezsgő, könnyező örömszülők, halkan ellebegett igenek, ünnepi beszéd. A házasságkötések »-szezonjában-« egy szombaton tizenhat—hússzor is megismétlődik ez. A kaposvári házasságkötő teremben az idén eddig 380 frigy köttetett Alföldy László anyakönyvvezető és két kolléganője közreműködésével. — Ilyenkor nincs arra lehetőség, hogy a formaszövegtől eltérjünk, hisz félóránként jönnek a házasulandók. A százbar- csendesebb napokon szívesen választom a kötetlen beszédet, persze, ha igénylik. Előfordul, hogy csupán a legszükségesebbet kérik, minden külsőség nélkül zajlik le az esketés. Vidám nap a vietnami táborban — Milyen az «-átlag« esküvő? — Nagy része már pezsgős. Lehet kérni élő zenét vagy gépzenét, minden lehetséges kívánságot igyekszünk teljesíteni. Ebben a társadalmi ünnepségeket szervező iroda nyújt nagy segítséget. Persze vannak szélsőséges esetek is. — Előfordult már, hogy nemet mondott valamelyik fél? — Én még csak rövid ideje vagyok ebben a munkakörben, nálam nem. Bár a régebbi időből sem hallottam hasonló esetről. Egyébként kötelességünk elmondani, hogy a kényszerítés érvényteleníti a házasságot. — Melyik korosztály fordul meg itt a leggyakrabban? — Nőknél a 18—22 év lett az általános kor, sokszor még a tizennyolc évet sem várják meg. A férfiak 22—23 éves korban házasodnak. Természetesen vannak középkorú és egész idős házasulandók is. De már beérkezett hozzám a decemberben. összeadott fiatalok válási papírjai. Ügy érzem, nem elég megfontoltak a döntések. Színes, mozgalmas barátsági napot rendeztek kedden a Kaposváron táborozó vietnami főiskolások, egyetemisták és a helybeli fiatalok. A délelőtti városnézés és a szennai falumúzeum megtekintése után röplabdában, futballban, asztaliteniszben bizonyították ügyességüket Késő délután lovasbemutatóra hívták őket a mezőgazdasági főiskolára, este pedig a Latinca Művelődési Központban ízelítőt kaptak az itteni és adtak a vietnami kultúrából. Az európai gyermektalálkozó keretében hazánkban tartózkodó vietnami úttörők közül tizenöten jöttek el Kaposvárra, s érdekes műsorral kedveskedtek. Nemcsak dalaikat, táncaikat, hanem népi hangszereiket is megismertették a magyar fiatalokkal. Nguyen Van Hai már nem először járt Somogybán. Hét éve él Budapesten, s 4 vietnami egyetemistáig oktatását szervezi. A kétszázötven fiú és lány egyik kísérőiéként jött el. — Ellátásunkért csak dicséret jár a városnak és a kollégiumnak. A szórakozás mellett egy kis tanulásra, tájékoztatásra is jut idő. Több év eltelik, míg fiataljaink haza tudnak menni, ezért informálni kell őket az otthoni munkáról. Nagyon sokat sportolunk, a fiúk kedvenc időtöltése a foci. Kirándulunk majd a közeli parkerdőbe, és itt tartjuk meg a tanévzárót Este mindig szól a zene, gyakran vetítünk vietnami filmeket A húszéves Duong Hong Luc két éve ismerkedik az országgal. — Műszaki egyetemre járok a fővárosban, az év végi eredményem, sajnos, csak közepes. Még egy kicsit nehezen megy a nyelv, ha már jól beszéljük, biztosan a tanulás is könnyebb lesz. A röplabdameccs kezdetén mosoly ült az arcára. A magyar fiúk jó két fejjel magasabbak voltak a vietnamiaknál. — Egy kicsit komikus, de azért remélem, hogy a mieink megállják a helyüket Na és ha veszítenénk, az sem baj, hiszen ez barátságos mérkőzés. A . lányaink ..valamivel gyengébbek, ők örökké izgulnak. Az igazi izgalom majd pénteken lesz, akkor derül ki, hogy ki kap jutalmat, dicséretet a tanulmányi munkájáért, s kinek kell jövőre még jobb eredményeket felmutatnia Bár gyorsan eltelt a táborozás néhány napja, a diákok azt mondják, sok élménynyel gazdagodva kezdik az új tanévet — Van-e értelme az egyhónapos várakozási időnek? — Nagyon sok. Ha húsz ember közül csupán egy gondolja meg magát az egy hónap alatt már az is eredmény, hisz egy rossz házasságot akadályoz meg. Januárban történt egy kedves eset. Idős imcsika jött be hozzám, kérte, hogy adjam össze a vele levő nénivel. Kérdeztem, mikor akarják az esküvőt, azt mondták, akár holnapután. Mióta ismerik egymást? O, már karácsony óta — Külföldiek is fölkeresik az irodát? — Egy hónapra átlagban kettő-három jut Az egyik fél persze magyar. Ilyenkor tolmáccsal megy az esketés. — A beszédre visszatérve, milyen gyakran változtatnak egy-egv sémát? — Általában negyedévenként új beszédét tanulok meg. Ha a házasulandók nem zárkóznak el, akkor előzőleg beszélgetek velük, nehogy olyan legyen a szövegben, ami esetleg kellemetlenül érintené őket Bár az ilyesmire külön fel szokták hívni a figyelmemet. A teremben pillanatok alatt föl lehet mérni a helyzetet Észreveszem, ha valamelyik szülő hiányzik, ha csonka a család. I. É. Célegyenesben K i jutott a legtovább közülünk? Rangban... tekintélyben... Nem jó mérce. Képességei kibontásában... Vagy még inkább: önmaga, emberi mivolta megvalósításában. (Ami nem feltétlenül jelenti a társadalmi elismertség megfelelő fokát.) Sorsok, életutak. Egymás után állunk fel. Ki humorosan — -Még nem keltem el, vagy ahogy akarjátok: változatlanul őrzöm függetlenségemet« — mondta a filigrán D. Ilona, többször kitüntetett pécsi tanárnő) —, ki szűkszavú tény- közléssel tárta elénk a negyedszázad főbb állomásait, a pálya kacskaringóit, magánéletének meghatározó mozzanatait. Pedagógusoknak készültünk. Néhányunk kivételével ma is hivatásuknak élnek. Főiskolai tanárok, igazgatók, felügyelők, iskolai könyvtárosok, nevelők ülnek a vendéglői asztal mellett. Anyák, apák, sőt egy nagymama is. Az utóbbi az egyike a két, fiatalon megözvegyült asszonynak. Igen, olyanok is akadtak, akik valahol, valamiért padlóra kerültek, de a kiszámolást nem tárták meg. Üjra kezdték, s most itt vannak. Egyik társukról az utolsó hír hatvanegyből származik: valahol Kanada északi vidékén bennszülötteket tanított. Egyébként ötvenhat októberéig a pécsi egyetemi ifjúsági mozgalom egyik hivatásos vezetője volt... Kavarognak bennem a vallomások: kineveztek ... áthelyeztek ... diplomát szereztem .. . az egyik lányom egyetemista... az én fiam főiskolás. .. De ki jutott a legtovább? Láthatóan valameny- nyien kiegyensúlyozottan élnek. Nehéz a választási Vagy mégsem! Igen, a K. Géza és az M. Tóni! A két, sokat szánt rokkant fiú. Mindkettővel egy szobában éltem, tizenötöd magammal. A 105-ös- ben. Két sor emeletes vaságy, középen asztalok. Géza vasúti baleset során vesztette el fél karját, és vágtak ki vagy tizenöt centit az egyik sípcsontjából. Egy válogató versenyről utazott haza a fővárosból, Komárom megyébe. Négyszázas futóként számítottak rá. Helyette hosszú eszméletlenség, hónapokig tartó életveszély, fájdalmas műtétek sora. Lábán vasszerkezettel, kampós bottal járt, és amikor egyetlen kezére szüksége volt, támaszát zakója vagy nadrágja zsebébe akasztotta. Ö volt a legidősebb közülünk. Felépülése után ugyanis két évig tanácsi tisztviselőként dolgozott. De gyermekkori vágyáról nem mondott le: mindenáron tanár akart lenni. Csodálatos életkedve, harsány vidámsága tévén rövid idő alatt az egész főiskolán ismerték. Persze, azért nem volt angyali természete. Szeretett vitatkozni, ami gyakran a türelmetlensége, sértő kifejezései miatt veszekedéssé fajult. Igaz, harag soha nem lett a szóváltásból. Még Tónival se, az angolkóros, ugyancsak bottal járó, felső testét reggelenként vaskeretű fűzőbe szorító sváb fiúval sem. Pedig szinte napirenden volt közöttük a hangoskodás. Géza hol tréfálkozva, hol őszinte indulattal szidta szegény sorstársát. Hogy miért? Nem tudta elviselni az élhetetlenségét. Tóni ugyanis — a betegsége miatt — elképesztően tájékozatlan volt a világ dolgaiban. A gimnáziumot magánúton végezte, csak a vizsgákra járt be a városba. Egy faluban élt, annak is a kövesút és villany nélküli külterületén. Csodálatos memóriája lebilincselő szorgalommal párosult. Így aztán soha nem engedte meg magának, hogy jelesnél rosz- szabbra vizsgázzon. Még honvédelmi ismeretből sem, amelynek elméleti részéből ugyancsak számot kellett adnia. Tóni hibátlanul el is fújta a pisztoly részeit, de amikor felszólították, hogy mutassa is meg ezeket, katonásan válaszolt: — Jelentem, a felelést befejeztem! — Az is vele fordult elő, hogy — fogalma nem lévén a rendfokozatokról — az egyik őrnagyot tizedesnek szólította. A dörgedelemre niég egy rangot kipréselt emlékezetéből, és gyorsan ezredessé léptette elő feljebbvalóját. Ez meg persze soknak bizonyult. — Mi vagyok én? — Tizezredes elvtárs! — vágta rá kínjában szegény fiú. Szóval, ilyen gyerek volt Tóni. Megdöbbenve tapasztaltuk, hogy számos általunk már hosszú évek óta pontosan használt fogalomról nem hallott, vagy ha igen, tartalmáról csak homályos képzetei vannak. Nem tudta kitölteni a bejelentőlapot, nem ismertet milyen boltban mit árulnak, hihetetlenül tájékozatlan volt az árakban,' a lányokról pedig... De ez külön téma is lehetne. Felvilágosítását — nem éppen orvosi szak- nyelven — Géza végezte. Tóni zavart mosollyal, nekivörösödve hallgatta a zaftos előadásokat, és időnként »Haszta/« (Azt a...!) felkiáltással adott hangot meglepetésének. — Milyen férfi vagy, hogy nem tudsz egy nőt fogni magadnak? — reccsent rá gyakorta Géza, és a szoba kórusként asszisztált. (Érdekes, hogy az ép testű társainktól soha nem kértük számon, miért nem udvarolnak.) Egyszer aztán Tóni megunta a becsmérlést. A karácsonyi szünet után• egy szép lány fényképét rakta ki a kopott éjjeli- szekrényre. valami olcsó tartóban, két üveglap közé. Azt mondta, egy falubeli lányt ábrázol, az ő nagy szerelmét. Persze, nemigen hittük, de cáfolni sem tudtuk. Magam arra gondoltam: lehet, hogy valaki megszánta egy fotóval. Történt pedig, hogy Egerből tanulmányi versenyről hazatérőben megkért: kísérjem el egy pesti bérházba, unoka- testvére esküvőjére. A násznép már elment a szertartásra, csak egy idős nénit találtunk otthon. Szívesen tessékelt be bennünket a szobába. És akkor az éjjeliszekrényen megpillantottam az ismert képet. Tóni rám nézett. Elvörösödött. — Igen, az ő esküvője van. Az unokatestvérem. — És milyen aljas tud lenni egy jogilag már nagykorú, de tette megítélésében még nem igazi felnőtt — különösen ha közösségben él: az első dolgom volt hazatérve leleplezni szegény barátunkat. Most, hogy minden él nélkül emlékeztetett az esetre, rettenetesen szégyelltem magam. Még az sem vigasztalt, hogy nem győzte ismételgetni: nektek, az egész szobának ' köszönhetek mindent. Ott faragtatok, edzettetek emberré. Őszintén szólva, nem bíztunk abban, hogy megállja helyét a tanitás gyakorlatában. Igaz, ő sem Azért is jelentkezett egyetemre, hogy tudományos kutatóként dolgozhasson valahol. Nem vették föl. Azt hiszem, szerencséjére. Szülőfaluja azonban állást kínált számára. És meddig jutott? Találkozásunknak ő volt az egyik szervezője, ami már önmagában is sokat elárult. És amit még megtudtunk tőle: kiegészítő szakon diplomát szerzett német nyelvből és irodalomból, megtanult eszperantóul mindkét nyelvet tanítja is iskolájában —, úttörőcsapat-vezetőként tevékenykedett, ifjúsági és felnőtt zenekart vezet. Sváb parasztlányt vett el — meghatott mosollyal nézte, milyen őszinte szeretettel vesz- szük körül a férjét —, kisebbik lányuk középiskolás, a nagyobbik egyetemista, aki mellesleg első osztályú, volt ifjúsági válogatott asztaliteniszező. Ha otthon van, más híján az apja az edzőpartnere — Bár ez a mozgás is kevés Tóninak, mutatja, erősen hízik. Más panaszt nem hallottam tőle. Inkább dicsekvést: utoljára valamikor gyerekkorába volt orvosnál. És Géza? Róla azt mondtuk: egy jó feleség kellene mellé, akkor sokra vihetne. És most Trabantjukat a halk szavú Iza asszony vezeti, aki otthon is viszi-hozza férjét. Tanítónő volt, levelező úton szerzett tanári diplomát. Nagyobbik lányuk a pécsi főiskolán tanul, a kisebbik most készül oda. Gézáról alig néhány évvel pályakezdésünk után már olvastam egy szaklapban: néprajzi pályázaton ért el előkelő helyezést. Azután hallottam róla, hogy tanulmányi felügyelő lett, majd — immár tizenhárom éve — szülővárosa gimnáziumának az igazgatója. Közben elvégzete az egyetemet, néhány hete pedig, ötvenedik születésnapja tövében, sikerrel védte meg doktori disszertációját. A kétszázötven oldalnyi szöveget maga gépelte le, a fél kezével... Fél esztendeje hetekig lebegett élet és halál között: egy ártatlan műtét során súlyos rendellenességet fedeztek föl nála. Iza asszonyt semmi jóval nem biztatták az orvosok. De Géza itt volt közöttünk! Igaz, mindösz- sze egy kortnyi konyakot mert inni, aztán kólára tért át, a cigarettáról is le kellett mondania. Életkedve azonban töretlen maradt. Hogy újdonság ga nem volt olyan harsány, mint évekkel ezelőtt, annak nyilván az volt az oka, hogy nemcsak a 105-ös lakói között ült. És egy újdonsült doktornak mégiscsak illik viselkedni meglett nők és férfiak között. B úcsúzóul, akárcsak a Széchenyi téri találkozásunkkor, zakózsebébe akasztotta botját, és fél kezével magához ölelte egykor olyannyira élhetetlen társát, kedves Tóni barátunkat. Paál László Pezsgő és örömkönnyek
