Somogyi Néplap, 1979. augusztus (35. évfolyam, 178-203. szám)

1979-08-02 / 179. szám

Elhunyt Kimmel Emil Kimmel Emil, az MSZMP Központi Ellenóseő Bizottsá­gának tagja, a Nyomda-, a Papíripar- és a Sajtó Dolgo­zói Szakszervezetének főtitká­ra szerdán, gépkocsi baleset következtében elhunyt. Teme­téséről később intézkednek. Az MSZMP Központi Ellen­őrző Bizottsága, a Szakszervezetek Országos Tanácsa, A Nyomda-, a Papíripar és a Sajtó Dolgozóinak Szak- szervezete. Óvári Mikiás a XH. kerületben (Folytatás az 1. oldalról.) zonyos nehézségekkel járt. Nőtt az állami dotáció, a ter­melői árak mind jobban el­szakadtak a világpiaci árak­tól, a fogyasztói árak pedig a termelői áraktól. Ezt a hely­zetet nem lehet tartósan fenn­tartani, ezért foglalt állást a Központi Bizottság júniusban, a Minisztertanács júliusban, a termelői és a fogyasztói árak rendezése mellett. Letette a hivatali esküt Portugália ügyvezető kormánya Tegnap tette le a hivatali esküt Portugália új, ügyvezető kormánya. A Maria Pintassil- go vezette kabinet fő feladata az lesz, hogy előkészítse az idő előtti, őszi parlamenti vá­lasztásokat A főleg »-párton kívüli szak­emberekből-« álló kormány összetételével kapcsolatos első állásfoglalásokból kitűnik, hogy a kompromisszumos jel­legű kabinet élvezi a portugál politikai élet baloldalán elhe­lyezkedő kommunista és szo­l cialista párt támogatását. Ugyanakkor a jobboldali szo­ciáldemokrata párt és Demok- rat'kus Szocialista Centrum Párt általában helytelenítik a kormány felállítását, állási- pontjuk szerint ugyanis há­romhónapos előkészület nél­kül, azonnal kellett volna megtartani a választásokat. Eanes és Pintassilgo kedden elutasította a jobboldal de­magóg állítását, amely szerint Eanes államfő balodali kato­nai rendszert akarna létrehoz­ni Portugáliában. Asszony a kormányrúdnái Európa második miniszter­elnök-asszonya tett esküt szerdán Lisszabonban. Marga­ret Thatcher tory-kormánya májusban a brit munkáspárt­tól ragadta el a hatalmat. Portugáliában Maria de Lur­ries Pintassilgo oldotta meg a hosszú kormányválságot, kompromisszumos jellegű ka­binetjének megalakításával. Most először áll asszony a kormányrúdnái a Tejo part­ján.. (Korábban, a 18., illetve a 19. században két alkalom­mal királynő uralkodott Por­tugáliában.) Az Abrantesben született, most 49 éves por­tugál miniszterelnöknő ve­gyészmérnöknek tanult. Cae- tano idején már ismerték el­lenzéki magatartását, s kiváló képességei ellenére előbb egy lisszaboni vegyi konszern do­kumentációjában állították vakvágányra, majd — távol tartva hazájának egyre nyíl­tabb elégedetlenségi hullámai­tól — az ország ENSZ-képvi­seletének tagjává nevezték ki. Közéleti pályafutása az áp­rilisi forradalom után bonta­kozott ki. Már 1974-ben egy­más után három kabinetben államtitkár, majd Vasco Gon- calves baloldali ideiglenes kormányában szociálisügyi miniszter, 1975-ben nagyköve­ti rangban kinevezik Portugá­lia UNESCO-képviselőjének. Párizsból hívta haza Eanes államfő, hogy alakítsa meg az ország ügyvezető kormányát, amely a várhatóan október­ben sorra kerülő választásokig maradna a helyén. Pintassilgo kabinetje a törvényhozásban a kommunisták, a szocialisták és a többi baloldali erő támoga­tását élvezi. A portugál jobb­oldal viszont heves támadás­ba kezdett már a kormányfő kijelölésekor. Az egymást kővető kormá­nyok az utóbbi évben alapo­san lefékezték Portugáliában a forradalom haladó folya­matát. Az 1974-es vívmányok többsége veszélybe került, s közben egyre nyilvánvalóbbá vált a jobboldal restaurációs törekvése. Az új portugál kor­mány számára meglehetősen szűkre szabott, behatárolt a cselekvés köre. Működését azonban nem szabad alábe­csülni: a rendkívüli választá­sok előkészületének bizonyára zaklatott, fölhevült időszaká­ban nem mindegy, milyen kor­mány áll az ország élén. Gy. D. Gyorslista Az 1979. július Sl-én megtartott július havi lottó jutalomsorsolásról, amelyen a 29. heti szelvények vet­tek részt. A gyorslistában az aláb­bi rövidítéseket használtuk: a Vá­sárlási utalvány (1000 Ft); b Lada 1200 tip. személygépkocsira utal­vány; c Kétszemélyes utazás a Szovjetunióba, az 1980. évi olimpiá­ra (pozíciószám: 9201/1); d Egysze­mélyes utazás a Szovjetunióba, az 1980. évi olimpiára (pozíciószám: 9224/4); e Szerencse-utalvány (S0 000 Ft); 1 Színes tv L (30 000 Ft); g Színes tv II. (22 300 Ft); h Zenesa­rok utalvány (20 000 Ft); 1 Otthon lakberendezési utalvány (15 000 Ft); j Televízió (10 000 Ft); k Vásárlási utalvány (10 000 Ft); 1 Vásárlási utalvány (9 000 Ft); m Vásárlási utalvány (7000 Ft) n Vásárlási utalvány (5000 Ft); o Vásárlási utalvány (3000 Ft). 2 361 332 m 2 673 512 d 2 933 662 O 2 366 535 j * 2 678 715 g Z 944 068 m 2 371 738 j 2 683 918 k 2 954 474 O 2 376 941 1 2 689 121 k 2 964 880 ra 2 382 144 1 2 699 527 1 2 985 692 i 2 392 550 e 2 704 730 m 2 990 895 j 2 397 753 m 2 709 933 m . 44 630 504 O 2 402 956 k 2 720 339 m 44 635 707 n 2 408 159 m 2 746 354 n 44 869 842 d 2 413 362 m 2 756 760 n 44 875 045 í 2 423 768 e 2 767 166 O 44 885 451 k 2 428 971 e 2 782 775 O 55 614 037 n 2 449 783 k 2 973 181 n 55 624 443 n 2 465 392 k 2 813 993 e 55 853 375 f 2 481 001 m 2 819 196 e 55 868 984 k 2 486 204 m 2 824 399 k 61 243 683 O 2 491 407 m 2 840 008 k 61 248 886 O 2 501 813 n 2 845 211 m 61 259 292 e 2 507 016 m 2 850 414 m 63 5ö3 815 3 2 522 625 n 2 855 617 h 63 559 018 1 2 527 828 O 2 871 226 j 63 564 221 1 2 564 249 e 2 876 429 k 63 569 424 n 2 574 655 e 2 886 835 1 65 510 143 O 2 585 061 k 2 892 038 n 65 515 346 O 2 600 670 k 2 897 241 m 65 520 549 3 2 605 873 m 2 902 444 n 65 525 752 J 2 616 279 m 2 907 647 n 65 530 955 1 2 621 482 m 2 912 850 n 65 541 361 1 2 626 685 n 2 918 053 O 65 546 564 n 2 631 888 O 2 923 256 m 65 551 767 no 2 668 309 n 2 928 459 n 65 556 970 O — A döntésnél a gazdasá­gin túl figyelembe vettük a politikai szempontokat is. Ezért maradt most is jelen­tős ártámogatás, s ezért el­lensúlyozzuk, legalább rész­ben, jövedelemkiegészítéssel az árrendezést. — Azért vezettük be most az új árakat — fejtegette Övá­ri Miklós —, hogy mielőbb érvényesüljön a rendezés gaz­dasági hatása. Hogy meg­gyorsuljon a termelési szerke­zet átalakítása, a fogyasztás szerkezete pedig jobban össz­hangba kerüljön gazdasági feltételeinkkel. Az áremelés azonban csak az egyik szűk séges eszköz a gazdaságosabb termeléshez. Ahhoz, hogy megőrizzük az életszínvonal terén elért eddigi vívmá­nyainkat és megteremtsük a I további fejlődés szilárd alap- j jait, minden tekrüieten jobb ; és szervezettebb munkára, ta- 1 karékosabb gazdálkodásra, a ' termékszerkezet megváltozta­tására és nagyobb munkafe­gyelemre van szükség. Ezeket a gazdasági hatásokat várjuk az árintézkedésektől elsŐ6ar- I ban, ez a mi igazi progra­munk. — Nagy erő van a mi né­pünkben! Ezért is bízhatunk abban, hogy mostani és to­vábbi intézkedéseinknek nem­csak a gazdasági, hanem a po­litikai hatása is kedvező lesz. •Növekszik a fegyelmezett JŐ munka becsülete, és megbe­csülése, a teljesítménnyel ará­nyos bér becsülete. Erősödik az a felismerés is, hogy mi mindannyian csak együtt bol­dogulhatunk! — Pártunk a bizalom jelé­nek tekinti a dolgozók eddi­gi reagálását, s vezető testü­letéi, különböző szervezetei arra törekednek, hogy ezzel á bizalommal egész népünk ja­vára a jövőben is jól éljenek — zárta nagy tapssal fogadott beszédét Övári Miklós. Az aktívaülésen a kerület értelmiségének nevében szót kért Sándory Mihály kandidá­tus, az KFKI tudományos igazgatója, Homoki József kandidátus, a Közlekedési és Metróépítő Vállalat vezérigaz­gatója, Marosfalvi Imréné, a Városmajor úti általános isko­la igazgatóhelyettese, Molnár Károly, a MOM fejlesztési fő­mérnöke és Wabrosch Géza, a János kórház főorvosa. A fel­szólalásokból egyértelműen ki­tűnt: a városrész dolgozói — köztük az értelmiségiek — jól értik a Központi Bizottság és a Minisztertanács határoza­tából adódó feladatait . Ezután' Övári Miklós meg­köszönte a felszólalásokból is tükröződő bizalmat és a cse­lekvőkészséget, majd Tóth János zárszavával véget ért az értelmiségi aktíva. (MTI) Egyesült Állantok A iniifeflkals Feliér Ház Kevesebb energiával változatlan teljesítmény (Folytatás az 1. oldalról.) fel is használnak számottevő energiahordozót s a műszaki intézkedések itt is meghozták első eredményeiket. Az idén eddig 3,4 millió köbméter földgáznak megfelelő fűtő­energiát takarítottak meg. Nem nagyszabású intézkedé­sekről van szó, hanem arról, hogy mindenütt ésszerűsíte­nek, ahol lehet A kardostul ti üzemben például előmelegítik a kompresszorokat meghajtó gázmotorok üzemanyagát, s ezzel a viszonylag kis több­letmunkával és többletener­giával évente 300 ezer köb­méterrel kevesebb földgázt kell majd felhasználniuk a motorok, illetve a kompresz- szorok " működtetéséhez. A Dunai Kőolajipari Vállalatnál a kőolajfeldoigozás különböző folyamataiban keletkező) úgy­nevezett hulladékgáz haszno­sításával a jóval értékesebb fűtőolaj felhasználását mér­sékelték, s az év eleje óta 540 tonnányit takarítottak meg. A kőolajbányászok főként a ter­melésben keletkező vesztesé­gek csökkentését szorgalmaz­zák. Pusztaföldváron a mély­szivattyús kutaknál az olaj­jal együtt felszínre törő föld­gáz eltávozását, megszöké­sét akadályozzák meg, ami eddig 300 ezer köbméter gáz megmentését jelenti. A műszaki intézkedések a második félévben folytatód­nak, s az év folyamán össze­sen csaknem 40 millió forint értékű energia megtakarítás­sal számolnak. A Csepel Művekben szintén biztató az első félévi mérleg: 25 millió forint értékű ener­giát mentettek meg, a terve­zettnél 50 százalékkal többet. Különösen a csőgyárban, az öntődegyárban, az egyedi gép­gyárban és a szerszámgép- gyárban bizonyultak eredmé-j i nyesnek az energiatakarékos» sági intézkedések. A kohásza­ti részlegekben főként a tü- zeléstechnölógiai intézkedések jártak sikerrel Míg a gép­gyárakban kisebbre cserélték fél a túlzottan nagy méretű motorokat A csepeli gyárakat ellátó energiaszolgáltató vál­lalatnál pedig az eddigiek­nél gazdaságosabb fűtőanya­gokra tértek rá. A konzervgyárakban, ahol különösen a csúcsszezonban óriási menyiségű gőz, forró vízre van szükség a »»befőzés­hez«, szintén úgy takarékos- kodnak az energiával, hogy az ne menjen a munka rovására. Olyan új hőkezelő berendezé­seket szereltek fel, amelyek folyamatosan »főzik ki« a konzerveket vagyis nem sza­kaszosan működnek, mint a régiek, amelyeket újra és új­ra fel kellett forrósítani. Eze­ket a berendezéseket már üzemszerűen alkalmazzák, igen jó hatásfokkal. Segítsé­gükkel óránként összesen 32 tonna gőzt lehet megtakaríta­ni, vagyis három óriás kazán teljesítményét. Az elavult h őkezelőgépek cseréjének programja már két évvel ezelőtt megkezdődött, s eddig 30 millió forintot költöt­tek a korszerűsítésre. A beru­házás azonban, hamarosan megtérül, mert a folyamatos technológia lényegesen keve­sebb energiát igényel, mint a I régi konzervfőzési eljárás. Közlemény Körültekintő intézkedések 1979.1 vagy posta útján a Sportfogadási ztus ^25-ig”1íéÍl a Totó-Lottó * és Lottó Igazgatóság elmére (1875 ieltségek, az OTP-fiókok, 1 Budapest, V. Munnich Ferenc u. 5 15.) eljuttatni. I A gyorslista közvetlenül a sorso­lás után készült, esetleges nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk. 1“. Magyar Távirati Irodát il­letékes helyről felhatalmazták az alábbiak közlésére: A Romániában foganatosí­tott üzemanyagvásárlással kapcsolatos intézkedések nyo­mán előállt helyzetben a Ma­gyar Népköztársaság hatóságai és külképviseleti szervei min­den szükséges intézkedés! megtesznek annak érdekében, hogy a Romániából hazatérők illetve más országokból Ro­mánia területén átutazó ma­gyar állampolgárok személy- gépkocsijukkal, ^ehetőség sze­rint a legkisebb nehézséggel térhessenek haza. Ennek biz­tosítására a magyar kormány illetékesei érintkezésbe léptek a román kormány képviselői­vel. Az illetékes magyar kül­képviseleti és konzuli hatósá­gok a megfelelő felvilágositást és segítséget megadják állam­polgárainknak, A magyar—román határát­kelő állomásokon nagy szám­ban torlódtak föl az NDK- ból, Lengyelországból, Cseh­szlovákiából, Bulgáriából és más országokból Romániába utazó, illetve Románia terü­letén átutazná kívánó autósok, akik az üzemanyag-vásárlás­sal kapcsolatos intézkedések miatt egyelőre nem tudják folytatni útjukat. Tekintettel erre a helyzetre, a helyi magyar hatóságok kö­rültekintően intézkedtek, hogy az átkelésre váró utasok el­látási, egészségügyi és egyéb problémáik megoldásához se­gítséget kapjanak. (MTI) t Camp David ben, az ameri­kai elnökök »hegyi rejtekhe­lyén« a meglehetősen titok­zatos körülmények között tartott »belpolitiKai csúcsér­tekezlet« drámai hangú el­nöki beszéddel és vihart ka­varó új energia-javaslattal fejeződött be. Az amerikaiak többségét mindebből elsősor­ban az akut üzemanyaghiány és a további, ködös kilátá­sok foglalkoztatták. Ez a Fehér Ház és az egész kor­mányzat számára elsőrendű politikai problémát is jelent. Hiszen az egész amerikai életforma — mondhatni az ország belső szerkezete és gazdasági infrastruktúrája — az olcsó és bőséges üzem­anyagellátásra épült. Felte­hetően a mély gazdasági vál­ság váltotta ki azt a politi­kai fordulatot, amely ma még csak kezdeti szakasz­ban van, s amelynek jelen­tőségét éppen ezért a társa­dalom szélesebb rétegei fel sem mérik. Birodalmi elnökség Arról van szó, hogy Camp David után, az amerikai energiaválság. körülményei között és az 1980-as válasz­tási év felé közeledve Car­ter megkezdte annak a kor­mányzati stílusnak a felszá­molását, amelynek jegyében hatalomra került! Az ügy előtörténetéhez tartozik, hogy voltaképpen már Roosevelt elnök hivatal­ba lépése óta általános irány­zat volt -az Egyesült Álla­mokban a kormányzat vég­rehajtó ágazatának (Fehér Ház) fokozódó hatalmi túl­súlya a másik két alkot­mányjogilag független ága­zathoz (a törvényhozáshoz és bírósági rendszerhez) képest. A tényleges döntések egyre inkább a Fehér Ház és ezen belül is az elnök személye körül kristályosodtak ki. Az amerikai társadalom előbb a vietnami háború, majd ké­sőbb a Watergate-botrány idején ßülyos krízist élt ál. Mire a válság bekövetkezett, a döntéshozatal mechaniz­musa olyannyira a Fehér Házban összpontosult, hogy az ajnerikai szakértők a »bi­rodalmi elnökség« jelenségé­ről beszéltek. Nixon elnöknek a modem amerikai történelemben pá­ratlan bukása- és a vietnami háború elvesztése politikai visszacsapást eredménye­zett a »birodalmi elnökség­gel«, a Fehér Házban össz­pontosuló döntéshozatali mechanizmussal szemben. Carter 1976-ban jóformán a teljes ismeretlenségből ennek a visszacsapásnak a hullá­main emelkedett magasra és három kormányzati alapelvet hirdetett meg: 1. szoros együttműködés a kongresz- szussal és lemondás arról, hogy az elnök a törvényho­zás feje felett cselekedjék, 2. a kormány tényleges bekap­csolása a közvetlen döntés- hozatalba és 3. ezzel össze­függésben lemondás arról, hogy a Fehér Ház tanácsadói gárdája mintegy a kormány helyett hozza meg a lénye­ges döntéseket. Ezek a kormányzati alap­elvek közvetlenül a .Nixom- féle »birodalmi elnökség« bukásával voltak kapcsolat­ban. Azt ugyanis éppen az elnök körül tömörülő ta­nácsadók teljhatalma jelle­mezte. Ezek maguk is az el­nökkel együtt buktak, s köz­tük a leghatalmasa bbak a Watergate-ügy miatt még börtönbüntetést is kaptak. Carter sakkhúzásai Carter új politikai kezde­ményezésének lényege az, hogy megkezdte ennek a fo­lyamatnak a visszafordítását Miután hivatalbalépésekor eltörölte a »Fehér Ház ve­zérkari főnöke« címet és hi­vatalt — most váratlanul visszaállította azt Annakide­jén Nixon »vezérkari főnö­ke« a Fehér Házban a rosszemlékű Haldeman volt Funkciójának lényegét az jelentette, hogy napi ügyek­ben az elnök helyett is hoz­hatott döntéseket, szervezeti­leg az elnöki tanácsadók egész csapatát fennhatósága alá rendelték, s így a vég­rehajtó hatalomban egyedül­álló pozíciót szerzett. Carter elnök most pontosan ugyan­ilyen hatalommal ruházta fel legközvetlenebb tanácsadói­nak egyikét, Hamilton Jor­dánt. Jordan fiatal georgíai (te­hát az elnök szűkebb pát­riájából származó) politikus, akinek korábban semmiféle komoly kormányzati tapasz­talata nem volt. Most egy csapásra az Egyesült Álla­mok »második leghatalma­sabb emberévé« vált. (Car­ter még azzal is hangsúlyoz­ni kívánta Jordan és a Fe­hér Ház apparátusának ha­talomnövekedését, hogy az új vezérkari főnököt« bízta meg azzal, közölje: az elnök el­várja, hogy a kormány tag­jai benyújtsák lemondásukat és beleegyezzenek egyes mi­niszterek lecserélésébe.) A kabinet tagjai közül öt minisztert váltottak le, köz­tük az energiaügyi, közleke- kedésügyi, valamint a pénz­ügyminisztert. A Fehér Ház törzsgárdájából viszont senr kitinem bocsátottak el. Ott a szervezeti változást Hamilton Jordan kiemelése jelentette. m E válság lebonyolításával párhuzamosan az úgyneve­zett »biztonsági háromszög« mindhárom tagját (Brown hadügy-, Vance külügymi­nisztert és Brzezinski nem­zetbiztonsági főtanácsadót) megerősítették hivatalában. Hatalom - koncentráció A kormány meggyengítése és szerepének visszaszorítása, valamint Jordan kiemelése és a Fehér Ház apparátusá­nak hatalomnövekedése azon­ban a gyakorlatban azt je­lenti, hogy Carter oldalán a konkrét belpolitikai dönté­sekben Jordan, nemzetbiz­tonsági és külpolitikai ügyekben Brzezinski lesz az irányadó. Ezt a tendenciát még csak fokozta, hogy a Ti­me hírmagazin volt főszer­kesztőjét, Dőnovant, külön­leges tanácsadóvá nevezték ki. ö nem tartozik Jordan »csapatához« és közvetlenül az elnöknek felelős világosan még meg nem határozott ha­táskörrel. Ez rendkívül jelentős űj fordulat az amerikai belpoli­tikában, amelynek következ­ményeit ma még nem lehet felmérni. Az nyilvánvaló, hogy a Fehér Ház és a kong­resszus közötti kapcsolatot rendkívül erősen megterheli ami hatással lehet nemcsak az Egyesült Államok politi­kai életére, hanem a nemzet­közi viszonyokra is. Paraguay Josef MengelétSI megvonták az állampolgárságot Paraguay megvonta az ál- i lampolgárságot Josef Menge-1 létől, az auschwitzi koncent­rációs tábor volt orvosától, aki már el is hagyta az országot — jelentette be kedden Si­mon Wiesental, a háborús bű­nösök felkutatásának egyik fő szorgalmazója. Wiesental el­mondta, hogy nemrég levelet intézett az Egyesült Nemzetek Szervezetéhez, amelyben kér­te a világszervezet közbenjá­rását a náci múltú Mengele kiadatása ügyében. Mengele egyébként 1959-ben kapott le­telepedési engedélyt Para- guayban; egyelőre nincs hir arról, hogy merre vette út­ját.

Next

/
Thumbnails
Contents