Somogyi Néplap, 1979. augusztus (35. évfolyam, 178-203. szám)
1979-08-11 / 187. szám
VtSNTESZÉPLAK Hét kilométerre a buszmegállótól .— Sokan elmentek... A zselici táj mutatja meg önmagát: szelíd is, vad is. Ide csak földutak vezetnek, eső után alig lehet a kátyúkon átvergődni. Autója nincs is senkinek a településen, melyet szétszórt épületek alkotnak. Mondják, sok közülük borospince volt hajdanában, zsú- pos épület Akkoriban persze jóval több, mint most... — Sokan elmentek más tájra — kapaszkodik meg a kerítésben Pókos Jánosné. — Nekem két lányom van: egyik Pécsen, a másik Pesten. A harmadik meghalt Visnyeszéplak nevezetességeiről kérdezzük. Majdnem mindenki a Pali temetőt említi. S csakugyan: betyárt temettek ide valamikor. A keresztjébe az van vésve, hogy: »A vármegye katonája lába nyomát megjárta. Nagy Pál, akit megölt a pipaszár.« Mert ahogy a legenda tartja magát: Pali betyárt, a rengeteg hősét nem fogta puskagolyó, meggyfa pipa volt a fegyver, amely kioltotta életét A sír — akárcsak a közeli temető Márkovics, Sótonyi, Brandtmüller, Deres, Fischer névvel jelzett emlékkövei — békés; madár fészkel a fák ágain. Túl nagy a csönd. Az emberek az erdészetben találtak munkát Azok, akik a tsz tagjai voltak, nagyrészt nyugdíjt élveznek. Túl nagy a csönd? Kadarkúti tanácsi kísérőnk olykor megfordulnak itt hivatalból, amikor békétlenség támad. Olykor előkerül a vasvilla vagy más szerszám, mely fegyver lesz hirtelen, mint a Pali betyárt megölő pipaszár. Valaki azt mondta Szépiákról: »A noha igazgatja ott az agyakat!« A kis bolt havi kilencvenezer forintyni forgalmának felét az ital teszi ki. — Egy sokgyerekes cigánycsalád ót itt de fölgyújtották az épületet, amelyet laktak, és elköltöztek. Azt mondták, hogy ilyen helyen nem akarnak élni. Tavaly ősszel egy fiatalember fölakasztotta magát; így szökött meg a felelősségre vonás elől. Előzőleg pincéket tört fel. Él itt »jelentgetó« család is, és emberölésért tizenöt éves börtönbüntetését kitöltött ember is. Mivel szinte lokalizáltan élnek a külvilágtól. mintha a törvények, egy-egy adott esetben, a felfogás is mások lennének, mint a kövesúthoz közeli településeken. Mégis: — Ritkán kell igazságot osztanom — mondja a tanácstag, Borsi Imre tsz-nyugdíjas a szép fehér házban, ahol beszélgetünk. — Végül is negyven család él itt, nemcsak az a néhány, akivel baj van, vagy volt. Nem könnyű itt az élet, ezt aláírom. Van egy salakos út Visnyére, de föl kellene újítani. Nehéz enélkül az értékesítés, közlekedés. Ez valamikor jószágtartó település volt, most csak három portánál tartanak tehenet! A tejet naponta szállítják, a tojást és zöldségféléket is a tejeskocsi viszi el. öt gyereke van, felnőttek már. Éppen itt vendégeskedik a Német Demokratikus Köztársaságból az egyik fia, János. 1972-ben ment ki dolgozik oda nősült Karl-Marx- Stadt mellé. Kisfia ott futkos az udvaron, rövid bőrnadrágban. Thomas csak németül ért A feleség, Christine néhány szót tud magyarul. — Volt-e kint a fiáéknál? — kérdezzük Borsi Imrét — Nem én! Megajándékoz bennünket egy anekdotával, még azokból az időkből, amikor gyakran röopent a vörös kakas a szépiaki pincék zsúptetejére, hogy a biztosító fizesse a kárt. — Linzi báróé volt ez a vidék. Három szolgát tartott, meg egy birkást János-napon névnapot ültek. Danoltak kegyetlenül. Rétes, porosza meg gánica volt az ebéd. »Húzd meg rétes, porosza, most táncol a gánica!« — kiáltott az öreg báró. Egy-egy fogat tart hazafelé. Lassan megérkeznek az erdei munkán dolgozó visnye- széplakiak is. A bolt környékén beszélgetnek, söröznek. Hallgat a Farkasgödör, a Ko- bakos, a Kányagödör, a Feke- teszölíős, a Pálinkáskút »Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj .., Leskő László Képele—emlékek, yersek—barátok Takáts Gyula esszéi Pali betyár sírja A harmónia keresése címmel a Szépirodalmi Könyvkiadónál jelent meg Takáts Gyula esszékötete. Költői munka, még ha próza is a formája. Írásai szorosan kapcsolóinak ahhoz a világhoz, melyet verseivel teremtett £ mivel a gyerekkori vonzalma jelenleg is el-elvezeti a képzőművészekhez, a barátság fényében láttatni képes az olvasóval a kitáruló műterem értékes alkotásait Az elődök — Janus Pannoniustól Cso- konain át Petőfiig, de említhetjük Rippl-Róinai nevét is — azért foglalkoztatják, mert fölfedezi bennük a ma is hatót, az örökség állandósult értékeit. A költő személyes hangú prózája: élvezetes olvasmány. Sorai pedig sokunk emlékezetében fölélednek, hiszen az esszék egy jelente*? része valamilyen eseményhez kapcsolódik. Takáts Gyula különös^ gonddal ír »megrendelésre«, alkalmi eseményre is. Az esszégyűjteménybe — mellyben értékes értekezéseket is olvashatunk — beválogathatta ezeket az írásokat is. Mondanivalója időszerű. A kötet — mint egy szépen megkomponált versgyűjtemény — ciklusokból áll. Az első részben találjuk azokai az írásokat, amelyek az elődökről vallanak. Érdemes fölfigyelni Takáts Gyula esszéiben arra is, hogy mennyire kötődik Somogyhoz, a pannon tájhoz. A pécsi egyetemi évek szelleme hatja át például Janus Pannoniushoz írott levelét — S hogy itt élt ez a tér és világa csak gazdagodott. Tollal gazdagította és toldotta meg a valót. Latin verseivel színezte Pannónia arcát és tudatát. És mert latin versekkel tette ezt épp ezért lett egyre időszerűbb és érdekesebb előttünk, kereső és kíváncsi ifjú dunántúli diákok és poéták között Izgató és izzító, mert mi még éreztük és értettük is jórészt az ön latin szavainak ízét és napjaink költészetébe világító lehetőségét. A rejtett hatás lehetőségét. Ezt megnyitani nem szellemidézés, de a valóság fölmutatása — írja a levél egyik gyönyörű részletében Takáts Gyula. A Képek — emlékek, versek — barátok című ciklus a képzőm lövészettel foglalkozó írásokat foglalja egybe. A lírai hangot itt is fölváltja esetenként a filológus fölfedező tényközlése. Az előbbi részben Berzsenyi utolsó keltezhető verséről írt e részben huszonnyolc Rippl-Rónai levelet ad közre. Sok adatot szolgáltatnak a Rippl-kuta- tóknak ezek a levelek, melyek önmagáról, környezetéről, barátairól és a művészetről vallanak. Nemcsak a barátságával tisztelte meg Takáts Gyulát a »lát-tatás tudósa«, Fü- lep Lajos, hanem azok a beszélgetések is hatással voltak a költőre, melyeken különböző művészetfilozófiai kérdéseket vitattak meg. — Ahogy végig tudott menni a Fórumon, öröm volt vele. Ahogy fölidézte a kövekre az életet ... — írja arról a helyszínről, ahol a reneszánsz művészet csodáiban együtt gyönyörködtek. A Föld, ég átsüt a művön — írta címéül azoknak az írásoknak az élére, melyek a somogyi népköltésről, a népi műemlékekről, a Balatonról és az egykori doktori értekezése világáról, a Nagyberekről szólnak. Takáts otthonosan mozog a néprajz területén is. Múzeumi gyűjtői tevékenysége sok tapasztalattal gazdagította, a megye történelmi múltját élesen rajzolta egy-egy régészeti lelet, megtalált tárgy, mely magán viselte a falusi ember egész életét. Féltő gonddal adta közre már korábban is azokat a tapasztalatait, melyek a Balaton világának a megváltozásait jelezték. — Vigyázzunk, mert a jövőt illetően a Balaton mentén igen nagy téttel játszunk. Takáts Gyula életrajzi levelét, melyet Juhász Ferencnek írt, hasznos azoknak is elolvasni, akik ismerik költészetét munkásságát. — A versírást is, amint többször leírtam már, életstílusnak tekintettem. A szellemet és testet erősítő gyakorlatnak. így néztem a magam és művész barátaim, köztük Egry József, a költőfestő Kassák, Borsos Miklós és Martyn Ferenc életét és a mindennapi »hasznos szép«- ről vallott tételemet nemcsak előadásaimon, de még a múzeumi, mezei adatgyűjtő útjaimon is hirdettem... — írja e helyen. Együtt olvashatjuk e sorokat a Bertha Bulcsúnak adott interjúval, melyben széles áttekintést ad Takáts Gyula évtizedeiről. A kötet borítóját Martyn Ferenc Emlék—kék láp című festményének a reprodukciója díszíti. Horányl Barna Kevés volt a reklám Környezetvédelmi kiállítás Boglárlellén Bogláron és Lellén sok az érdekes rendezvény a nyáron. Az eddigi látogatottsága szerint nem számítható a legismertebbek közé a balaton- boglári régi pártházban megrendezett környezet- és természetvédelmi kiállítás. Hogy »miért? Elsősorban talán azért, mert sokkal rosszabb körülmények között mutatták be a szakembereknek és a látogatóknak, egyaránt tanulságos és szép anyagot, mint más kiállítást Dr. Tarján Lászlóné, a megyei tanács munkatársa szerint az omladozó vakolat, az elhanyagoltnak tetsző környezet valóban nem emeli a kiállítás értékét. — Milyen intézmények, szervek támogatták e kiállítás megrendezését ? — Jelentős támogatást kaptunk a Pécsi Tervező Vállalattól, a Sornogytervtől, a Baranya és a Somogy megyei múzeumi és műemlékvédelmi albizottságtól. A két megye szakemberei nagyméretű színes fotóban mutatják be azokat az eredményeket, melyeket a műemlékvédelemben, környezetvédelemben elértek. A kiállítás pontos neve: Népi műemlékek újjáépítése Somogybán és Baranyában, én azonban úgy érzem, ennél többről van szó. Rengeteget hallunk, olvasunk napjainkban a környezeti ártalmakról, arról, hogy az ember mennyire veszélyezteti saját életterét. Én úgy gondolom: szakadatlan figyelemre van szükség ahhoz, hogy még több eredményt érjünk el. Különösen itt a Balatonnál égető kérdés ez napjainkban. — A tablók is az elmondottakról tanúsfkodnak, külön ráA hosszú ház tornáca végén két ajtó volt egymással szemben: a jobb oldali Veres József számadó juhász, a bal pedig Esső István számadó kanász szoba-konyhás lakásába nyílt. Ez a szomszédság egy kicsit az életüket is összekötötte. Egymás mellett voltak az ólaik, egymás mellett a kertjük és a favágítójuk is... Esténként, ha jó idő volt, kiültek a tus- kóra (ki-ki a magáéra), és nagyokat hallgattak — együtt, merthogy a beszédben nem jeleskedett egyikőjük sem. Az egyik is, a másik is a pipájával volt elfoglalva; a pipá- záshoz meg idő kell és türelem. Ezt a felhőtlen jó barátságot — legjobb tudásom szerint — csak egyszer függesztették föl, rövid időre. Oka volt annak, s ezt szeretném most elmesélni. Történt egyszer, hogy ilyen estefelé az uradalom egyik kanifisznaja kiszabadult. Mindenki hanyatt-homlok menekült előle. A kan meg olyan pusztítást vitt végbe az alsó házi kertekben, hogy még a jégverés sem különbet. Mivel »fájront« után történt a nevezetes eset, István bácsit épp pipázgatás közben zavarPásztorvirtus ta meg az érte szaladó, se élő, se holt bojtárgyerék: — Számadó uram, nagy baj van — lihegte. — Jaj, Szüzmária, segíts! — Na — szonyogatta a pipáját az öreg. — Hó’ mi az a nagy baj? — Kiszabadult a Kormos, oszt’ az alsó házi kerteket döngeti. — A Kormos? A szentségedet, te gyerek! Há’ mér’ nem vígyáztá’? Pista bácsi fölállt a tuskó- ról, kihozta a konyhából a somfa furkósbotját, és elindult az alsóházak felé. Két pulikutyája a nyomában, messzebbről meg a bojtár- gyerekek. Kormos, a hatalmas, fekete kan közben otthagyta az alsóházak kertjeit, átcsörtetett az udvarokon, s az »urak kertje« felé tartott. Szemben a kanász számadóval. Ahogy közelebb értek, Pista bácsit már csak a két kutyája követte. Jó kőhajításnyira lehettek egymástól, amikor a kan megtorpant. Ezt a pillanatot várta a számadó, odaszólt a kutyáinak: — Csípd a fíilitl Á két kutya egyszerre támadott oldaliról, egy szemvillanás alatt a fülére csimpaszkodtak, és a kan elkezdett körbe forogni. Sem harapni nem tudott, sem az agyarait nem tudta használni. Forgása közben sújtott le rá a fur- kósbot: olyan pontosan, hogy a hatalmas kan fájdalmasan hördülve elterült. Az ütés nem volt halálos, de a kant olyannyira fájdalmasan érintette, hogy a továbbiakban békésen tűrte megkötözését. Utána föltették egy lovas kocsira, és visszavitték a helyére. Hetekig beszélt az esetről a puszta. Amíg csak Esső Istvánt dicsérték, addig a szomszéd is jóváhagyólag bólogatott, hanem amikor a kutyáira is azt mondták: »olyan két kutya, mint az Esső Pistáé, nincs több«. erre már kivette a szájából a pipát, és megszólalt: — Van! Ettől kezdve, valahogy azok az estéli pipálgatások már nem estek olyan jól: hol a pipa nem szeleit hol a dohány volt nem jóízű. És ami a legrosszabb volt, nem tudtak olyan meghitten együtt hallgatni pip ázgatás közben. Ennek a lappangó békétlenségnek egy szintén véletlennek mondható eset vetett véget, Az történt ugyanis,, hogy a pusztától jó messze levő birkalegelőről az elletőbe hivatták a juhász számadót. Homokfutóval mentek ki érte, és Józsi bácsi magával vitte a bojtárját is. A birkanyájat addig a két kutyájára hagyta. Az elletőben, munkája végeztével, kimosakodott, majd komótosan pipára gyújtott. A bojtárgyerek, aki máskülönben a fia volt, elégszer mondogatta: »idesapám, a nyáj elbitan- golK, de az öreg számadó nyugodtan pipázgatott, majd a csutorával a nem messze levő, fehérre meszelt disznóólak felé mutatott: — Ergye, híd ide István bátyádat! — Mi baj szomszéd? — így az odaballagó István bácsi. — Semmi. Csak a nagynyáj lent van a rakatói legelőn. — Hát aztán? Ha lent »a«* lent van. Nem az én nyájam. — A’ biztos. De azt se kérdi szomszéd, hogy ki vigyáz a nyájra? — Az ám: ki vigyáz? Látom, a gyerek is itt van. — Ki vigyázna? — lesett hamiskásan a szomszédra a juhász számadó. — Hát a Csutak meg a Bogáncs. Azok haza is terelik maguk, úgy hogy egy se hibádzik belőlük. Ezek olyan okos kutyák Hiszi-e szomszéd? — Akkor hiszem, ha látom. Á z öreg Veres ekkor fölállt, meggörbítette mutatóujját a szájába tette, és három éleset füttyentett. Nem telt bele egy jó pipatömésnyi idő, és a Rakató felőli dűlöútról vastagon szállt föl a por. Jött a nyáj hazafelé, a két puli kíséretében. A hodályba befelé menet megszámolták. Megvolt mind. — Jó kutyái vannak szomszéd — jegyezte meg elismerően Pista bácsi. — Érnek annyit, mint az enyéi- mek. A juhász számadó meg pont ezt szerette volna hallani. De nem akárkitől, hanem csakis Istvántól, a szomszédjától. Kerner Tibor mutatnak egy-egy különösen kirívó szennyeződési és hulla- dékf orrásra. Riasztó képet kapunk a levegő és a vizek szennyezettségéről, a zöldterület rossz kihasználásáról a lakótelepeken, az általános higiéniai kérdésekről. A Hazafias Népfront Országos Tanácsa és a Somogy megyei Népfrontbizottság fotó- pályázatára érkezett anyag sok érdekességet tár elénk a környezet- és a természetvédelem területén. A tablókat nézve erről beszélgetünk Tóth Ferenccel, akinek húsz színes felvétele tárja elénk Somogy szép tájait, erdeit, vadjait — Több mint negyven éve fényképezek. Mint erdész-vadász a természetet járom, szívesen örökítek meg egy-egy szép fát, erdőrészletet A soksok természetfölvételem közül húszat tettünk a nyilvánosság elé. Nem szeretem a mester* , kéltséget, a valóságot örökítem meg felvételeimen. Itt van például ez a fekete-fehér fénykép, melynek »Ugrás a napba« a címe. Nagyon szerencsés ember lehet a készítője, hogy ilyen témát el tudott kapni. Nekem a több mint negyven év alatt ilyet még nem sikerült megörökítenem. Ritzel Zoltán »Szarvasbőgés« című képén mesterkéltség látszik. — Felvételei számos kiadványban szerepeltek. Tudomásom szerint díjat is nyert többször. — Igen, néhány szakfelvételemet díjazták, és sok cikkhez készítettem megrendelésre fotókat. Szívesebben fényképezek a magam elképzelése szerint, minden mesterkéltség nélkül. A közelmúltban lapunkban is megjelent két írás az erdőkről. eev kedves erdei élményéről. Tóth Ferenc 1935. március 21-én írta le első találkozását egy idős erdésszel, azóta rendszeresen vezet naplót. Vadásznaplóinak eseményeiből soksok vadásztörténetet írt. ezekből a közelmúltban küldöttel egy kis könyvre való anyagot a Móra Ferenc Kiadónak. K. Zs. u
