Somogyi Néplap, 1979. augusztus (35. évfolyam, 178-203. szám)
1979-08-01 / 178. szám
©TÜSZJICIiEBiTßS • Fájdalommal tudatjuk a roko- Mkkal, ismerősökkel, hogy G. BIRKAS JÓZSEF somogyjádi lakos 1979. július 29-én elhunyt. Temetése 1979. augusztus 2-án, csütörtökön 10 órakor lesz a somogyjádi keleti temetőben. A gyászoló család A Somogyi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság Csurgói Gyáregységének vezetői és dolgozói mély megrendüléssel tudatják, hogy DOROGI IMRE volt munkatársunk, szb-titkár. 54 éves korában, 1979. július 28-án tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése augusztus 2-án de. fél 11 órakor lesz a csurgói belső temetőben. A gyáregység társadalmi és gazdasági vezetősége és dolgozói. köszönetnyilvánítás Ezúton mondunk köszönetét azoknak, akik felejthetetlen halottunk, id. KUCZKÖ JANOS temetésén részt vettek és fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család (160642) INGATLAN Siófokon, a Bajcsy- P'.silinszky u. 132. sz. alatt 3 szobás összkomfortos családi ház fizetési könnyítéssel ladó. Érdeklődni a elyszínen. (176273) Beköltözhetően eli.dó Kaposvár 48-as ijúsági u. 18. sz. alat- ;i három és félszobás •saládi ház. irányár: hatszázezer forint. Megtekinthető augusz- us 7-én 11—15 óra között. Érdeklődni léiét: Reményi János, Miskolc, Könyves K. í. 17. címen. Telefon: '1-933. ____________(118415) S iófokon 2 szobás certes családi ház 203 í-öl telken eladó. Megtekinthető vasárlap, Madách u. 7. (176265) Siófokon telkek el- idók centrumban, csa- ádi ház övezetben, 360 i-öles, 300 n-ölön kis ázzál. Kántor Gyuláié Budapest, 1119 Bik- 7ádi u. 13. _______(8091) K aposváron, Somhegy 2. szám alatti akóház, szőlő, gyü- nölcsössél',1 beköl- özhetően eladó. Vil- anv, víz van. Érdeklődni : Schőnherz Zoltán u. 72. alatt. (160592) Építésre alkalmas telek Kaposfőn eladó Érdeklődni: Kaposfő, Kossuth Lajos u. 23. (160594) Hci.cs, Lenin tv alatti kétszobás összkomfortos félkész családi ház 300 n-öl telekkel, betegség miatt kedvezményes áron eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Vasút-kőz 1. _________________(160623) K aposváron, belvárosban Lenin u. 27. szám alatti utcai, szoba konyha, előtér, fürdő, WC, garázs (faház)-ból álló házrész, áron alul azonnal beköltözhetően, sürgősen eladó. Megtekinthető naponta 14 órakor. _________________(160632) G azdálkodásra alkalmas tanyát vennék. Ajánlatokat »Sürgős-« jeligére a barcsi könyvesboltba kérek. ___________________(53146) E ladó kertes házrész garázzsal. Kaposvár. Sallai u. 86. (Donner) __________________(160636) Zseíickisfaludon építésre alkalmas telek, gazdasági épülettel, lebontásra is eladó. Érdeklődni: zse- lickisfáiud, Fő u. 117— ,119. sz. alatt. (160637) Szoba-konyha spej- zos kis családi ház 2Ó0 n-öl telken eladó. Cím: Kaposvár, Dobó István u. 47. n 60640) Siófok-Kilitiben Petőfi krt. l. szám alatti családi ház 237 n- öles telekkel eladó. Érdeklődni: Siófok. Fő u. 142. II. em 1. 17 órától. (176308) ZG-s írsz. piros Dácia friss műszaki vizsgával eladó. Ka posvár, Tóth Lajos u. 12/a, _________ (13) M ekimélt fehér Zsiguli 47 000 km-t futott, 1981 év végéig műszaki vizsgázott, igényesnek eladó. Érdeklődni lehet: Kaposvár, Május 1. u. 19. sz. alatti gyógyszertárban dr. Lukács- nénál.____________(160636) M Z ETS 250 cm3-es motorkerékpár, 1981-ig műszaki vizsgázott, eladó. Érdeklődni: Szabó Ernő, Kaposvár Buzsáki u. 9. sz., szerdán és pénteken 17— 19 óráig, (160558) Másfél vagy kétszobás lakást vennék készpénz + magas összegű OTP-kÖlcsön- átvállalással. Ajánlatokat 160681. számra a Magyar Hirdetőbe kérek. (160681) Kaposhomokon, a Széchenyi u. 6. számú egyszoba konyhás, előszobás ház sürgősen eladó. (4977) Kaposvár, Kecelhe- gyi út 82. számú telek, házzal együtt áron alul eladó. Érdeklődni ugyanott Teglovicséknál, a kápolna mellett. __________________(160607) Kaposváron, donneri városrészben kertes családi ház garázzsal eladó. Érdeklődni: Kaposvár Erkel u. 21. 17 óra után. ________(160685) E gyszobás komfortos udvari házrész azonnal beköltözhetően eladó. Kaposvár, Május 1. u. 75. Tóth. (160683) Beköltözhetően eladó szoba, konyha, előszoba, spejzos házrész, Kaposvár, Baj- csy-Zsilinszky u. 76. $z. alatt. Érdeklődni egész nao. (160680) Kaposváron a belvárosban egy szobakonyha, spájzos házrész beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Zrínyi út 15. sz. (160670) Kétszobás ház 600 nöl telekkel eladó vagy kisebb kaposvárira cserélendő. Somogy- jád, Bajcsy-Zsilinszky u. 11. ' (11) Elcserélném Bp. XV. kerületben lévő kertes családi házamat nyaralóra Siófoktól Boglárlelléig. Leveleket az alábbi címre kérek: Pártái Albert, 1043 Budapest, IV. kér., Bocskai u. 19. __________________(53147) M agas művelésű szőlő teljes fölszereléssel eladó. Kaposvár, ivánfa-hegyen. Érdeklődni: Jakab, Bárdudvarnok, Virág u. 16. (14) Skoda S 100-as négy éves jó állapotban eladó. Sóifok, Ady End- *U. 125. re (53149) Eladó három éves 350-es Jawa motorkerékpár, 1982-ig érvényes műgzaki vitával. Érdeklődni: Kaposvár, 48-as ifjúság Ü. 27. Kár.olyi. (160671) NSU Prinz 600 IO-s személygépkocsi eladó. Kaposvár, Sávház, VIH/4. Janovai. (160492) Eladó újonnan tapétázott háromszobás szövetkezeti összkomfortos lakásom. Székelyné, Nagyatád, Zalka Máté u. 13. fszt 4. (160666) Elcserélném kaposvári kétszobás, kDny- hás, kertes családi házamat, 1 szoba konyhás kaposvári lakásra, megegyezéssel. Megtekinthető egész nap: Kaposvár, Kertész u. 46. sz. alatt. _________________(160688) L akásmegoldást keresek Kaposváron 130 000 Ft készpénzzel + részletfizetéssel. Ajánlatokat: 160 668. számra a hirdetőbe kérek.___________(160668) K aposvári 54 m2-es tanácsi kétszobás, gázos, loggiás lakás Dmat elcserélném 2 külön- bejáratú szoba <fesz- komfortos tanácsi lakásra Hévíz, Harkány, Keszthely, Kőszeg vagy Sopronba. Ajánlatokat: »Várom, 160673.-« jeligére a kaposvári hirdetőbe. 8 db választási ma- \ Labdarúgóedző csalac, egy 7 éves kanca pej ló, és két db nagyobb süldő eladó. Fonó, Petőfi u. 23. __________________(160582) H ároméves tehén bikaborjával, vagy külön is, ugyanott 6 éves 7 hónapos vemhes tehén is eladó. Kaposkeresztúr, Petőfi u. 16. (160622) Üj állapotban lévő basszus gitár, áron alul eladó. Kiss Tibor Kaposvár, Rómahegyj u. 6. (160626) 12 zsák szemeskukorica eladó. Somogy- aszaló, Antalmajor Dózsa György u. 85. szám alatt. (180634) ötezer fej csemege- kukorica augusztus 10-től eladó, venndék 10 q szemes kukDricát Juhász Lajos, Kaposvár, Tókai u. 46. (160633) NDK sportkocsi, tarozékaival eladó. Kaposvár, Arany J köz 16. II. lph. Ili 3. _________________(160646) p atot vállal. »Sürg» jeligére a siófoki szerkesztőségbe. __________________(53148) S zieszta gázkályhát vennék. Sudár Károly Kapospula, Rákóczi u. 91. (160644) Az északnyugati városrészben, a mentőállomás környékén, aknás garázs . eladó. Érdeklődni: 17—19 óra között. Kaposvár. Damjanich u. 6. I. lh. 4/3. Szűcs. ______(160651) O ltott mész kis és nagy csomagolásban festéshez, vakoláshoz állandóan kapható. Házhoz szállítva is. Botos Gusztáv, Sza- badbattyán, Nádor u. 34.________________(176257) E ladó konyhabútor, vörösfenyőből készült hármasszekrény cserépkályha, világos függönykamis (2 m), éléskamrai polcok, kétkerekű kiskocsi, zománcozott gyermek fürdőkád. Kaposvár, Damjanich u. 66. (160679) Zongora, konyha- szekrény, akasztós, vitrines szekrény kétszemélyes heverő, egy olajkályha, eladók. Horváth, Kaposvár, Virág u. 93. n60672) Jó állapotban lévő nagyméretű cserépkályhát vennék Ajánlatokat: 160678. számra a hirdetőbe, kérem. (160678) Barkács gyalugép eladó (250-es). Juta, Rákóczi u. 81. Bencs. (10) (160673) 6 db ' választási malac eladó. Juta, Dózsa György u. 2. sz. (160584) _a _______________________ S ötétkék mély gyermekkacsi sürgősen eladó. Kaposvár, Komárom u. 19. _____________________(4978) É rtesítjük a t. Utazóközönséget, hogy 1979. augusztus 1-töl — szerdától — a vasútállomás előtt a 6-os és a 10-es jelzésű autóbuszjárataink indulási helyeit felcseréljük. VOLÁN 13. SZ. VÄLLALAT, KAPOSVÁR (160639) Gemenc olajkályha, hordó, marmonkanna eladó. Kaposvár, Tanácsház u. 11. Király János. (160621) Téli lábbeli gondját megoldja a SURRANÓ, feljavítva KOO Ft párja. 30 napos határidővel postán is küldök. Baracskai Ti- borné használtcikk kereskedő, 8156 Polgárdi. __________________(011901) 1000 1-es olajtartály olajjal, olajkályha valamint 80 literes ak- » várium teljes felszereléssel eladó. Kaposvár, Kapoli Antal u. 118. Fábos.___________(12) B eton kútkáva eladó. Hetes, VorDsilov U. 8. _____________(160674) O xigén-Dissousgáz- palack teljes fölszereléssel hosszabb távra is, bérbeadó. Érdeklődni délután. Varga Ferenc Kaposvár, Honvéd u. 24. II. lph. fszt. 1. sz. (160669) Huszonkettő db fal- kásított süldő eladó. (Kifogástalan állomány.) Hamus László, Kaposmérő, Ebédvesztő 1. (160675) Eladó fekete törzskönyvezett Cocker spániel öthónapos kan kutyám, költözködés miatt. Székelyné, Nagyatád, Zalka M. u. 13. fszt. 4. (160667) Sötét kombinált- szekrény kétszemélyes rekamié, szétnyitható asztal, 4 szék, egy kétaknás szenes- kálya, két négyszeles dunna eladó. Kaposvár, Nagyszeben u. 5. Megtekinthető egész í nap. (160619) | Eladó: hűtőszekrény, tv-asztal 6 székkel, ’ heverő, dunnák. Kaposvár Maros u. 4. Érdeklődni: 17 óra után. (160686) BUDAPESTI VEGYIPARI GÉPGYÁR Tabi Gyáregysége pályázatot hirdet termelésirányítói munkakörök betöltésére :— felsőfokú képesítéssel vagy — technikusi képesítéssel és 5 éves termelésirányítói gyakorlattal rendelkezők részére. Jelentkezés a gyáregység személyzeti ügyintézésén. Telefon: Tab 183/15 mellék. (160526) Faragott román konyhaszekrény, fali tékával. Saci I. gyer- mekszoba-bútor, olajkályha, pirDs gyermekágy, vasablakok, motorkerékpár 1 db kereke eladók. Érdeklődni a déli órákban. Kaposvár, Géza u. 76. (160687) ALBÉRLET, Három tanuló leány részére fürdőszobahasználattal szoba kiadó. Vidékiek előnyben. Érdeklődni: Kanosvár Lewin S. u. 1. Ilisics, esti órákban. (160682) GÉP ÉS SZERSZÁM 1 db 8 tégelyes fagylaltgép, üzemképes, 1 db 110-0 1-es üzemképes hűtőszekrény eladó. Lestyán Ferenc cukrász. Kaposvár, Kisfaludy u. 29. (160641) KOSSUTH RADIO KARÄD-KOPPÄNY VÖLGYE ÁFÉSZ pályázatot hirdet a. Kisbárapáti községben üzemelő 28. sz. vegyesboll vezető és vezetohelyettesi munkakör betöltésére Feltétel: az 5/1972. Bk. M. sz. rendeletben foglaltak értelmében. Jelentkezni lehet azonnali belépéssel az áfész központi irodájában, Karád, Semmelweis tér 4. sz. alatt, az áfész ig. elnökénél. \4192o) KE mi KM L Építési Műanyagfeldolgozó Gyár, Barcs. PL 13 műszaki osztályvezetői munkakör betöltésére pályázatot hirdet Okleveles vegyészmérnök, legalább 3 éves építőipari és műanyagíeldoligozói gyakorlattal rendelkezők jelentkezését várjuk. (41938) kutyakiállítás Szántódpusztán (70-es út, 117—118 km között) Kutyavásár és munkakutyabemutató lesz augusztus 4-én és 5-én. Mindenkit szeretettel vár a MEOE székesfehérvári és siófoki szervezete. Idegenforgalmi és Kulturális Központ 8622 SzántódjJuszta (41877) Polietilén szélesfőlia fóliasátorként, talajtakaróként történő alkalmazása elősegíti a zöldség és gyümölcstermesztést. — VlZÁLLÖ, — VEGYSZERALLÓ, — KIVÁLÓ FÉNYATERESZTÖ, — 4,2 m, 8,5 m ÉS 16 m SZÉLES VÁLTOZATBAN KÉSZÜL. Vevőszolgálat: TVK Kereskedelmi Iroda, 1052 Budapest, Pilvax köz 2—4. Telefon: 174—144, 174—275. Beszerezhető az áfész üzletekben, szakboltokban és a TVK mintaboltokban. Miskolc, Petneházi utca 6. Lenlnváros, Üzletsor, Pécs, Kossuth Lajos u. 47. Budapest V., Pilvax köz 2—4. Kaposvár, Vörös Csillag du. 5 órakDr: PAPUCS ÉS RÓZSA I— II. este 8 órakor: AGYÖ HAVER! (16) Szabad Ifjúság du. 4, 6 és este 8 órakor: A MALÁJI TIGRIS (SAN- DOKAN). Latinca filmszínház du. fél 6 órakor: SAN BABILA EGY NAPJA (18). Krénusz kertmozi este 8 órakor: POKOLI TORONY I—II. (14) BALATONI MOZIK MŰSORA: Balatonboglár este 8 órakor: ROSSZEMBEREK (14). Balaton- földvár (fedett kertmozi) este fél 8 és fél 10 órakor: PIEDONE AFRIKÁBAN. Balatoiilelle (fedett kertmozi) este 8 és 10 órakor: SÓGOROK, SÓGORNŐK (16). Ba- latonfenyves (fedett kertmozi) este 8 és 16 órakor: KEOMA. Balatonszárszó este 8 órakor: AGYÖ, HAVER (16). Balatonszemes (fedett kertmofci) este 8 órakor: AZ ERŐD (16). Balatonmária: MINDENKINEK A MAGA KERESZTJE (14). Fonyód (fedett kertmozi) este 8 órakor: HUSZADIK SZAZAD I—H. (18) Siófok (teremmozi) du. fél 6 és este fél 8 órakor: RAFFERTY ÉS A LÁNYOK (14). Siófok .(kertmozi) este 8 órakor: SUGARlANDI HAJTÓVADÁSZAT (14). Zamárdi (fedett kertmozi) este 8 órakor: A FEJ NÉLKÜLI LOVAS. TELEVÍZIÓ Budapest I* 9.00: Idősebbek is elkezdhetik . .. 9.05: Idesüss! 9.30: Delta. 9.50 Edwin Hawkins Singers a párizsi Olympia színpadán. 10.40—11.50: Veszélyes nyomozás. 16.18: Műsor- ismertetés. 16.20: Hírek. 16.25: Botrány az operában. 17.55: Reklám. 18.00: DahDmey múló öröksége. 18.45: Staféta. 18.55: A Közönség- szolgálat tájékoztatója. 19.00: Reklám. 19.10: Esti mese. 19.20: Idősebbek is elkezdhetik . . . 19.30: Tv-híradó. 20.00: A bűvész. Amerikai filmsorozat. 20.50: A tenger titkai. 21.40: A Szovjetunió népeinek VII. nyári szpartakiádja. 22.40: Tv-híradó 3. Budapest 2. 18.55: A mi képernyőnk. 10.30: Tv-híradó 20.00: Hófehér kőoszlop Misinguettnek. Francia film. I 20.40: Négyszemközt Michelange- ! lóval. 21.00: Tv-híradó 2. 21.20— 22.10: Alfo holdbázis! Angol filmsorozat. Jugoszláv tv 17.40: Magyar nyelvű tv-napló. 18.16: Mérleg pontos méréshez. 18.45: Népszerű zene. 19.15: Rajzfilm. 20.00: Adriai nyár. 21.30: Válogatás szerdán. 23.00: Dokumentumfilm. Osztrák tv 10.30: örök szerelem. Film. 17.00: Látogatás a kastélyban. Bábjáték. 17.25: Kicsinyek műsora. 17.55: Jó éjszakát, gyerekek! 18.30: Mi. 19.00: Osztrák képek. 19>.30: Tv- híradó. 20.00: Mai gyerekek Tévéjáték. 21.30: Hírek. Sporthírek. H015; Eladó I db Skoda 1203-as csukott tehergépkocsi Cím: Somogy megyei. Moziüzemi Vállalat, szerelőműhely, Kaposvár, Irányi D. u. 19 (160648) 4.25—7.59: Jó reggelt! 8.00: Hírek. 8.05: Műsorismertetés. 8.20: A mai nap kulturális programjából. 8.25: Fehéren — feketén. 8.54: Beszélni nehéz. 9.06: Népdalok néptáncok. 9.49: Tarka mese, kis mese. 10.00: Hírek. 10.05: Csiribiri. 10.35: Válaszolunk hallgatóinknak. 10.50: A Hamburgi Monteverdi kórus Alessandro Scharlatti-madrigá- lokat énekel. U.24: Házy Erzsébet operettfelvételeiből. 12.00: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30. Reklám. 12.35: Házunk tája. 12.50: Operaslágerek. 13.20: örökzöld dzsesszmelódiák. 14.20: Haydn: Esz-dur szimfónia. 14.52: Kuti Sándor kórusműveiből. 15.00: Hírek. 15.10: Déki Lakatos Sándor népi zenekara játszik 15.28: MR 10—14. 15.58: Hallgatóink figyelmébe! 16.00: Útközben. 16.05: Reklám. 16.08: Kritikusok fóruma. 16.18: Bemutatjuk új felvételeinket. 16.55: Műsorajánlat. 17.00: Hírek. 17.07: »Felvásároljuk Amerikát!-« 17.32-: A madarász. 18.15: HdI volt, hol nem volt.. 18.25: Mai könyvajánlatunk. 18.28: Hallgatóink figyelmébe! 18.30; Esti magazin. 19.15: Gondolat 20.00: Jascha Heifetz 1917—1955 között készült lemezfelvételei. 20.36: Alfredo Kraus operaáriákat énekel. 21.07: Az új földesúr; 22.00: Hírek. 22.15: Sporthírek. 22.20: Amerika, 1979 . 22.30: Liszt: Magyar történelmi arcképek. 23.05: Mire kíváncsi a művelődésszociológia? 23.21: Szervánszky Endre: Sötét, mennyország. 24.00: Hírek. ; 0.10: Tardos Péter táncdalaiból. 0.25: Himnusz. 0.30: Vízjelzőszol- gálat. PETŐFI RÁDIÓ 4.25—7.59: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. 8.00: Híreit. 8.05- Szatirikus dalok. 8.20: Világtörténelem dióhéjban. 8.30: Hírek. 8.33: Idősebbek hullámhosszán. 9.28: indulók, táncok fúvószenekarra* 10.00: Zenedélelőtt. 11.27: Orosz nyelvű hírek. 11.30: A Szabó család. 12.00: A Magyar Rádió népi zenekara játszik. 12.30: Hírek. 12.33: Tánczenei koktél. 13.20 Kaptafák. 13.30: Színes szőttes 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés 14.00: A Petőfi Rádió zenés dél utánja. 16.04: Római regék. 16, Műsorismertetés. 16.30: Hírek 16.33: Útközben. 16.35: Egészsé günkért! 16.40: Színes népi mu zsika. 17.30: ötödik sebesség. 18.30 Hírek. 18.33: Szimfonikus zene. 19.1.2: Három szerző — három sláger. 19.26: Prizma. 19.45: A beat kedvelőinek. 20.30: Hírek. 20.33: Cinkanállal koccintunk . . . 22.30: Könnyűzene Gyulai Gaál Ferenc műveiből. 23.00: Hírek. 23.15: Nóták. 24.00: Hírek. 0.10: Idegen nyelvű vízjelzőszolgálat. 8. MŰSOR 8.00: Hírek. 8.05: Műsorismertetés. 8.08: A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekara játszik. 9.19: Kovács Lóránt és Sebestyén János Bach-felvételeiből 10.00: Operafinálék. 11.00: Hírek. 11.05: Szálkák. 11.24: Schumann Az édes és a péri. 13.00: Hírek. 13.05: Műsorismertetés. 13.07: Vladimir HDrowitz két Beethoven szonátát zongorázik. 13.56: Jancsi és Juliska. 14.39: Arany Jánofe élete és művészete. 15.00: Gemi- niani: Hat concerto groso. 16.03: Magnóról, magnóra. 16.49: öt földrész zenéje. 17.00: Meditáció. 17.10: Nagy mesterek kamarazenéjéből. 19.00: Hírek. 19.05: Beethoven: III. szimfónia. 20.00: Műveltséggel szabadságra. 20.40: Dzsesszfelvételekből. 21.16: Ormin- do. 23.30—23.45: Hírek. Időjárás. PÉCSI RÁDIÓ 17.00: Hírek. 17.05: Hét közben 18.00: Dél-dunántúli híradód 18.15: Zenés percek. 18.30: Szer-horvát nyelvű műsor. 19.00: Német nyelvű műsor*