Somogyi Néplap, 1979. augusztus (35. évfolyam, 178-203. szám)

1979-08-08 / 184. szám

Kardzsali - építészszemmef Somogyi küldöttség járt Bulgáriában A M®elmúltban, július 23— 28 között, Györfi Endre, a Somber igazgatója, Lörincz Ferenc, városi főépítész, Agócs György, a SÁÉV kaposvári la­kásépítkezéseinek vezetője Kardzsali ba látogatott, hogy testvérvárosunkban tanulmá­nyozzák a tervező-, baruházó- és kivitelező vállalatok kap­csolatát. Győrfi Endrével be­szélgettünk bulgáriai élmé­nyeiről, tapasztalatairól. — Néhány szó az előzmé­nyekről. Tavaly fölvetődött, hogy az MTESZ egyes szak­osztályai is építsenék ki kap­csolatokat a kardzsali szerve­zetekkel. így került sor erre az utazásra. Kardzsaliban a helyi építőipari kombinát és a beruházási vállalat vendégei voltunk. — Melyek a legfőbb különb­ségek a bolgár és a magyar építészet között? — A modern építészet csaknem azonos a hazaival: meg a lakótelepek is hason­lóak. A lakásokat a Lift— Slab-rendszerrel építik, ez használatos hazánkban is Újabb leletek Újabb értékes leletek ke­rültek elő Szombathelyen, a járdányi Paulovits István- kertben, ahol az egykori Sa- varia központja volt. Megta­lálták a római városfal leg­régibb — kőből épített — szakaszát, valamint a fából készült táborfalat, amelynek védelmi szerepe volt Az ása­tások most már több mint öt méter mélyen folynak, így kerültek elő az újabb leletek amelyek a város legkorábbi idejéből valók. A föltárások­éból- ma máir pontosan tudják hogy a hajdani Savaria belső területe 23 hektárnyi. Most a városkaput kutatják. Ennek felirata már előkerült. A Ve- lembőr érkező római vízveze­ték is a romkertnél közelíti | meg a várost és régészek sze­rint a víz a kapu környékén jutott Savaidéba. Az épületmaradványokon kívül több kisebb lelet: szo­bor, mécses, párkány, égetett kerámiaedény, mozaik is elő­került A munkákat — a ter­vek szerint — 1984-re fejezik be. Addig otthont teremtenek a romkertben előkerült lele­tek bemutatására is. 1 Kardzsaliban befejezés előtt áll az új házgyár, amely rész­ben szovjet részben bolgár tervezésű. A lakástervek csak némileg különböznek a mie­inktől, egy dolog azonban fi­gyelemre méltó: több nagy méretű lakást építenek, mint nálunk. Kommunális beruhá­zásaikat az egyszerűség, a la­kásépítkezést a célszerűség és az olcsóság jellemzi. Középü­leteik különösen kiválóak, építésüknél és díszítésüknél sok nemes anyagot használnak föl. — Hogyan tudják kielégíte­ni a lakásigényeket? — Tájékozódásunk szerint Kardzsaliban még égetőbb a lakásgond mint Kaposváron. A minőségi cserére is hosszú évekig kell várni. A város belső magjának a rekonstruk­ciójával most végeztek, és vi­szonylag fiatal épületeket is átalakítottaik, hogy javítsák a városképet Befejezés előtt áll a város új, tizennégy emele­tes szállodája. Szeretnék job­ban kihasználni a Görögor­szág felé tartó tranzitforga­lom előnyeit; a megyének mintegy százkilométeres hatá­ra van Görögországgal, és el­képzelhető egy határátkelő­hely megnyitása is. Irigység­gel töltött él viszont, úgy is mint sportembert, úgy is mint építészt, hogy a városnak négy fedett uszodája van, s ezek közül az egyik kizárólag sport­célokra. A tizenhat-tantermes iskolákhoz kötelező uszodát építeni, sőt ezekhez még ug- rótomyot is. A városnak fe­dett sportcsarnokát is van és a közeli, háromlépcsős vízi erőmű víztárolói — egyenként legalább harminc kilométer hosszúak — a többi vízi sport számára is kitűnő lehetőséget kínálnak. Megemlítem még, hogy az iskolaudvarokban tíz- tizennégy kosárlabdapalánkot is láttam, tehát a többi sport­ág sem mostohagyermek. — Megtalálható-e Bulgáriá­ban is a magyar építőipari megrendelő, beruházó, kivite­lező hármas rendszere? — Igen. Azzal a különbség­gel, hogy a megyei tervező- vállalatok szervezetileg a me­gyei építőipari kombinátokhoz tartoznak és munkájukat igazgatóság irányítja. A beru­házási vállalat a megyei ta­nács igazgatóságaként műkö­dik. Ugyanakkor — a mi vi­szonyainkhoz hasonlóan — or­szágos hatáskörű beruházó, tervező- és kivitelezővállalatok is léteznek. Zömében előköz- művesített területen kezdenek építeni, és egy-egy lakótelepen a megfelelő időben készülnek el a bölcsődék, óvodák, Isko­lák. Feltételezhető, hogy. épí­tőipari minőségi normáik ke­vésbé szigorúak, a határidőket viszont jobban betartják, mint nálunk. — Ön szerint most mi a kardzsali építőipari kombinát legnagyobb feladata? — A lakásépítés. Minden erejüket erre összpontosítják. Az év végére élkészül a nagy kapacitású házgyár; ez éven­te 1100 lakást állít elő, de tel­jesítménye a későbbiekben 1500-ra- bővíthető. Kardzsali kollégáink a lakásépítésben látják a legnagyobb lehetősé­get az együttműködésre, a szakembercserére. Például szívesen hasznosítanák a SÁÉV már működő poligon- üzemének tapasztalatait. Min­denképpen a szoros vállalati együttműködést részesítik előnyben, hiszen csak a konk­rét tapasztalatok kicserélése eredményezhet előnyöket mindkét fél számára. — Vannak-e a bolgár és a magyar beruházási rendszer­nek közös nehézségei? — Igen, a kereslet ott is meghaladja a kínálatot. Hoz­zánk képest azonban kissé könnyebb helyzetben vannak, mert a beruházási kapacitások elosztásakor szigorúbb fontos­sági sorrendet állítanak föl. Mivel az úgynevezett korsze­rű építési mód nálunk talán elterjedtebb, ezért mi a fel újítási és átalakítási munkák­ra nehezebben találunk kivi­telezőt, mint ők. A beruházó j és a kivitelező kapcsolata ná­luk rugalmasabb, zavartala­nabb. — Milyen előnyt jelent a bolgár építőanyag-iparnak, hogy a hagyományos építő­anyagok szinte korlátlanul rendelkezésre állnak? — Kardzsali környékén a legkülönbözőbb bányák talál­hatók, ahonnan a kristályok­tól a márványig minden nyer­hető, egyszóval, csodálatos le­hetőségeik vannak. Házgyáru­kat is alapanyagra, kavicsbá­nyára telepítették, középüle­teiket a helyszínen bányászott fehér márvánnyal burkolják. Somogy hoz, vagy egyáltalán a hazai viszonyokhoz képest: Kardzsali megye adottságai egészen kiválóak. — Hogyan folytatódik a két terület kapcsolata? — Még ez év szeptemberé­ben vendégül látjuk a kard­zsali építészküldöttséget. Sze­retnénk minél többet bemutat­ni eredményeinkből, nem tit­kolva gondjainkat sem. Cs. L. íjász a múzeum előtt Kisfaludy Strobl Zsigmond 1884-ben született a Zala megyei Alsórajkon; szobrainak egy részét Zalaegerszegen őrzik, a tiszteletére alapított emlékmúzeumban. A képen: Az íjász a Göcseji Múzeum előtt. Megoldás: a türelem A 7401 bonyodalmai Reggel háromnegyed nyolc. A kaposvári főpoeta Lenin utca felőli bejárata előtt so­kan várakoznak. Vajon mire? — Általában hivatalsegé­dek, gondnokok vagyunk, s a vállalatok, üzemek napi pos­tájáért jövünk minden reg- geh Lassan megy az idő, köziben elterjedt a híre: honnan és miért jöttem. Minden kérde­zés nélkül szinte záporoznak az indulatos szavak. — Mi a panaszuk? —■ kér­dezem az egyik asszonytól. — Várja csak meg a nyi­tást és rájön maga is! Valóban, nyolc órakor be­zúdul a tömeg a kis ajtón. Odabent szinte vásári a han­gulat. A szoba nagyságú he­lyiségben rengeteg ember zsúfolódik össze, s mindany- nyian legelőször szeretnének vállalatuk, üzemük fiókjához férni. Szabó Ferenc, a: megyei könyvtár gondnoka azért bosszankodik, hogy neki kell 25. Aranka nem félt a szülés­től. Pedig látott már szülő asszonyt. Két esztendeje ő vitte haza a nővérét a komo­rodó, sorban álló, mind éhe- sebb városból a falujába, hogy legalább ennie legyen mit, mielőtt a gyermekét a világra hozza Hogy egy ki­csit fölerősödjék, mondták. Hallotta a szülő asszony vinnyogását, visítozását. Nem csodálkozott azon senki. Egye­dül az anyja mondott ennyit: »elvisítozod az erőd, fiam...! Aranka ezt megjegyezte, s innen' tudta, hogy nem kell az ember lányának az ere­jét elvisitoznia. Ha visít, ha nem visít, úgyis csak fáj. A fájdalmat, ami az élethez hozzá tartózik, el kell viselni. A születést, a halált, a nehéz munkát; mindent. Amikor most jöttek a gör­csök, engedelmesen odaadta hát testét a fájdalomnak. Nem tekintette ezt a fájdal­mat idegennek, ismeretlen­nek, félelmetesnek. Elfogad­ta, és szinte úgy volt vele, mintha szándékosan ő bocsá­totta volna rá elviselni kész testére Igen, ő kész volt rá, hogy világra váltsa gyermekét tes­tének fájdalmával, a legkín- zóbb pillanatokban lelke iszo­nyatával, a halállal való ön­kéntes megütközésével, vál­lalt áldozatával. Most meg már András is vele volt. ö biztosan tudta, hogy Andrásnak, amikor az idő elkövetkezik, itt kell len­nie; András visszajön. Mióta elhatározta, hogy utánamegy, megkeresi, azóta soha, egy percig sem volt két­sége, hogy meg is találja And­rást. Amikor úgy érezte, hogy eljött az ideje, elindult, Ment, mendegélt, mint a mesében, hetedhét országnak... És lám, meg is találta. Egyszer a kicsi Aranka hangját, hallotta a szűk abla­kon át. — Pissz te, maradj csend­ben! Nem tudta, hogy kutyának, macskának vagy éppen gye­reknek szól-e a figyelmezte­tés. Eddig csend volt. Ó, hát énrám kell vigyáz­ni. Megint érezte a medencéjét sz^'feszítő kínt. önkéntelenül nyögött, nyöszörgött egy ki­csit. A iba rögtön odalépett, lett' 'tte a bom’okát. Csak a tekintetükkel jelezték egy­másnak; nehéz, de ez még mindig nem az igazi. Majd most már nemsokára. De András addig ideér. — Nagy csend van — mond­ta a bábának. — Csend van, igen. Csend v-i, kislányom. A bába bólogatott, s időn­ként megint letörölte a hom­lokát, akkor is, ha még nem volt rajta újra mit letörölni. Csed van, valóban; de lám, nem azokat a szavakat mond­ta amiket akart. Nem, mert azt csak n'em kérdezhette, hogy vajon csakugyan az én gyerekeimre vár az a sok em­ber itt körös-körül a falakon kívül? Ha ilyesmit kérdezne, még azt találná hinni a bá­ba, hogy bolond. No de hát ilvet igazán csak bolond kér­dezhet ... Pedig kétségtele­nül itt súrlódnak, csoszognak, lábujjhegyen tipegnek-topog- nak. Nem is igen várták ilyen sokan s ilyen gonddal, aggó­dással még a Jézus Krisztus születését sem. Ó, istenem, hát mi vagyok én, Szűzmária? Nem, nem, Szűzmária, az aztán nem vagyok... És gon­dolatai csapongásában most eltűntek a ház körül topogók, és az az éjszaka bukkant elő, az őszirózsás nap éjszakája... Amikor úgy ölelték egymást, mint akik éppen megtalálták, hogy mit is kerestek ebben a mérhetetlen nagy felboly­dulásban, ami éppen azon a napon érett a legnagyobb ün­neppé: forradalommá. Mintha András az egész nagv hábo'ü minden kényte­lenül me- ' arított simogatá- sát őnei tartogatta volttá. Minden gyöngéd csókját; minden gügyögő, szerelmes szavát. Hiszen éppen tudhatta is, hogy ha majd hazajön, talál­kozni fog egy neki való leány­nyal, és hogy azt a lányt mennyire fogja majd ő sze­retni. Hát egyszer hazajött, ta­lálkozott, és éppen Csóti Aranka volt az a neki való leány, és őt szerette. öt simogatta, őt ölelte, ő- neki sóhajtotta el minden fel­gyűlt sóhajtását. És az ő húsát marta. Iste­nem, bizony, szinte hogy vé­resre marta a húsát. Mint aki a mocskos, piszkos lövész- ' árokból mindenképen ki akart végre kapaszkodni... Ilyen pokolból kapaszko­dással kapaszkodott András az ő húsába, csontig eresztve uj­jait. S valósággal talán éppen •ezzel az őrjöngő leányhúsma- rással kapaszkodott igazán vissza az emberi világba. És talán éppen ezzel az éjszaká­val vált végre az is világos­sá András számára, miért kell majd ezután tovább vereked­nie. Milyen furcsa is, hogy azt mondják: a szüzesség elvesz­tése. Bizony ő, Csóti Aranka semmit sem veszített azon az éjszakán, legföljebb gyerme­teg, zavaros, nyomasztó gon­dolatokat, gátlásokat és fé­lelmeket. És nyert helyükbe világosságot és tisztaságot. Végtelen nagy, megújító tisz­taságot. És feladatot is nyert, értelmes gondot immár az egész életre. Valamint nyerte a gyermeket is, András gyer­mekét, akit majd most, épp most fog a világra hozni. (folytatjuk.) I kiválogatni az összekevert le­veleket. A könyvtár rendsze­rint nagy alakú küldeménye­ket kap, s ezeket később az olvasók elé kell tenni. Ez csak »►megfelelő restaurálás« után lehetséges, mert a 30x30- as »fakkba« még több száz küldemény zsúfolódik össze: Szabó Istvánná is mondja a magáét: —•’ Ezen valahogy változtat­ni kéne. Nekünk még csak hagyján, hisz a mi hivatalunk a városközpontban van, de azok, akik például a keleti ipartelepre vagy a fonodába viszik a nagy halom pakkot, buszhoz vannak kötve. Min­den percben nézik az óráju­kat, hogy még meddig vár­hatnak. — ön melyik intézményi képviseli? — Az egyik legnagyobb postai forgalmat lebonyolító helyre viszem a napi csak­nem 5—600 levelet, értékeik két: a megyei tanácsra. — A legnagyobb gond az ajánlott küldeményekkel van — szól közbe Kalocsa János­áé, a Magyar Hirdető házi kézbesítője. — Aki meg akar­ja kímélni magát a lökdöső­déstől, legjobb, ha tíz óra fe­lé jön, s akkor viszi el az értékcikkeket. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy az itteni »ügyintézőktől« nagyon sok függ. Van, akinek úgy jár a keze, mint a motolia: öröm nézni, hogyan dolgozik. Saj­nos, van aki ... hogy is fo­galmazzam? ... szóval nem gyullad ki a toll a kezében. Pedig mindannyian sietünk, mindannyiunkat várnak a. mukahelyünkön, mert majd­nem mindenhol a reggeli pos­tabontással kezdik, kezdenék a napot. — Mi van, ha észreveszik hogy nem a hivataluknak szól a küldemény? — Már megtanultuk; bár­mennyire nehéz a helyszűke miatt, mégis megpróbáljuk itt legalább nagyjából szétvá­logatni a küldeményeket. Persze a csomagfeladásra vá­rakozó »magánosokat« sem lehet félrelökni. Ha ez így nem megy. akkor rendszerint mi magunk kézbesítjük, im­már másodszor is. Persze csak az; aki ebből lelkiisme­reti kérdést csinál — Vannak olyanok is, akik egyszerűen eldobják a más­nak szóló leveleket? — Sajnos, akadnak. De nem ez a jellemző, hiszen az ide járók többnyire nem akarják társaik munkáját még ezzel is nehezíteni. — Láttam olyan küldöncö­ket, akik autóval érkeztek. — Igen, én a SÁÉV-től jöt­tem; minket általában kocsi­val hoznak. — Hiába, a SÁÉV nagy- vállalat ... Napi 3—400 kül­demény érkezik. A húskom­binátnak szintén. — Mi rendszerint visszajö­vünk az ajánlott és a pénz­küldeményekért, mert nem tudunk olyan sokáig várakoz­ni. — Sok nehézség van az újságokkal. Van vállalat, in­tézmény, amelyik egy tucat lapnál is többet járat, ott aztán van szaladgálás: mi jelent meg éppen, mikor jön már, miért késik, hol késik, és ki miatt ... Mit szól mindehhez Máyer László, a posta osztályvezető­je? — Sajnos, a panaszok több­sége jogos, és mind egyetlen okra vezethető vissza: a ka­posvári főposta jó pár évvel ezelőtt kinőtte már ezt az épületet Tíz évvel ezelőtt ta­lán még meg tudtunk felel­ni a követelményeknek. A dolognak azonban van egy másik oldala is: a hibás »fakkozás«. Ennek egyik oko­zója a • rendkívül pontatlan cimzés. Reklámozzuk a rádió­ban, a televízióban, a sajtó­ban, eszerint azonban nem sok eredménnyel. Nem írják rá ugyanis a küldeményedre az irányítószámot, vagy na­gyon pontatlanul, olvashatat­lanul. Mondok egy példát: a városi tanácsnak szól a kül­demény,. a kaposvári irányi- tószám, a 7401 még csak raj­ta van, a postafiók száma már nem mindig, és a váro­si tanácsnak legkevesebb há­rom helyen van különböző hivatala a városban. A mun­kaerőhiány miatt elég sok gvakorlatlan dolgozót is kény­telenek vagvunk alkalmazni, s bizony, emiatt is becsúszik nagyon sok hiba. — A megoldás? — Többször mondtuk már; hogy a helyiségben levő te­lefonfülkét ki kéne tenni. Sajnos, nincs hova. Vasárna­ponként pedig csak itt van telefonálási lehetőség az ösz- szes postahivatal közül. Me­lyik ujjúnkat harapjuk meg? Mindegyik fáj. Azt mégsem lehet elvárni, hogy egy las­san 80 ezres város vasárnap nyilvános telefon nélkül ma­radjon; még nagyobb felhá­borodást okoznánk ... A megoldást kérdezte? Az új központi postahivatal meg­építése, mert ez az épület már nemcsak nekünk szűk, hanem a másik részlegeknek is. Tehát: pénz, pénz, pénz! Addig — gyógyírként — marad a türelem. Körtési Zsolt Somogyi Néplap Molnár Zoltán

Next

/
Thumbnails
Contents