Somogyi Néplap, 1979. augusztus (35. évfolyam, 178-203. szám)
1979-08-03 / 180. szám
TV^TC0TZET Jöjjenek a szelídek! Mindennapi sorozatunkat add meg nekünk ma! —mormoljuk mi, a »-vibráló doboz« hívei. És meg is adatik nekünk. Ugyan nem mindennap — nehogy el bízzuk magunkat —, de annyiszor , legalább, hogy az adag elég legyen a tévénézők elbutulásához. Végül is jótékony intézmény a televízió: leszoktat a gondolkodásról. Sorozatbojkottom egészen szerdáig tartott; akkor jött az Alfa holdbázis, összes logikai bakugrásával és blődségével egyetemben. Bekapcsoltam tehát — gyarló lény révén az ember — a készüléket. Ment-1 Bégemre: egész nap szellemi tevékenységet űzve estére ki-1 kihagyott az agyam, s egy ilyen pillanatban nyomtam be a tévé gombját. Szerencsére! Utóbb ugyanis áldottam az önkívület perceit. No, de sorjában! Ezt az Alfát már ómegáig kezdtem utálni teljes szivemből, randa varasbékái és efféléi miatt. Kiagyalóját is a pokolba kívánva elmélkedtem azon, hogy miféle szörnyeteg természetünk van nekünk, civilizált főemlősöknek. Miért fan- táziálunk még civilizáltabb kései utódaink nevében, mindig azon, hogy kiket vagyunk kénytelenek elpusztítani és kik akarnak minket eltörölni a föld — azaz jelen esetben a hold — színéről? És öt réMindig jó a hangulat — A Kaposvári Mezőgazda- sági Főiskola hallgatóinak egy része külföldön tölti a kötelező nyári gyakorlatot. Természetesen csereakcióban: mert mi a környező országok főiskolásait, egyetemistáit fogadjuk — tájékoztat dr. Lovas László adjunktus. — Kik tartózkodnak itt jelenleg ? — Három tíz-tíz fős csoport a vendégünk. Kettő az NDK- ból, egy pedig Csehszlovákiából érkezett. Július 24-től augusztus 13-ig lesznek itt. Tíz napot töltenek munkával, a többi időt pihenéssel, szórakozással. — Ügy tudom, van előre szervezett program is számukra — Igen. Ellátogatnak Pécsre, Mohácsra, Harkányba; ezenkívül tervezünk egy többnapos országjárást, valamint huzamosabb ideig Balaton- fenyvesen nyaralnak. Szakmai szempontból hasznosnak ígérkezik hazánk több, mezőgazdasági jellegű felsőoktatási intézményének, például a debreceni agrártudományi egyetemnek a megtekintése. Útjuk során ellátogatnak jó néhány tsz-be, állami gazdaságba, ahol a modern technológiákkal ismerkednek meg. ígv bizonyára gyarapodnak gvakorlati és elméleti ismereteik. Az udvaron egy csoporttal találkozom. Az étkezde felől jönnek, még kezükben szorongatják az ebédből maradt kalácsokat Néhányan most gyűrik le az utolsó faiatokat. Könnyen ráállnák egy rövid beszélgetésre. Vidámak, elevenek. A kérdésekre egy magas, izmos fiú, Thomas Gróbe magabiztosan válaszol: — Valamennyien az NDK- ból érkeztünk, jómagam már negyedszer vagyok itt Számos barátom, ismerősöm van Kaposváron. Szívesen jöttünk Magyarországra, szeretünk itt lenni. Kedvesek, segítőkészek az emberek. Remélem, rengeteg emlékkel, élménnyel térünk majd haza. — Mi volt például a mai feladat? — Kivételesen korán keltünk, mert a munka előtt elmentünk gombát szedni a közeli erdőbe — mondja Karín Mindt, egy hosszú barna hajú lány. — Mindenki a szakterületének megfelelő helyen dolgozik : mi a lovakkal foglalkozunk ; takarmányozzuk, gondozzuk őket. Rendszeresen lovagolunk is. Mások, akik a haltenyésztéssel foglalkoznak, a főiskola hallaboratóriumában dplgoznak. — Munka után a szabad idejüket mivel töltik? — Szeretünk sportolni, rendszeresen röplabdázunk. Gyakran előkerülnek a gitárok, és közösen énekelünk. Szinte mindig jó a hangulat. A nyelvi nehézségek ellenére is jól megértjük egymást a Csehszlovákiából érkezett és az itt élő fiatalokkal egyaránt. — Ha lesz rá lehetőség, eljönnek-e jövőre is? — Boldogan. Ha a következő évben nem is, de mindenképpen visszajövünk Magyar- országra — fejezi be Kari. H. J. ’ szén át sulykoltuk magunkban, | hogy a néhány tíz vagy száz évvel későbbi magasabb kultúrák embereinek, földön kívüli élőlényeinek kedvenc szórakozása egymás gyilkolászása lesz. Megejtő perspektíva! Való igaz, hogy a tizennqgyes háborútól napjainkig bőven akad olyan esemény, amely azt sugallja, de 'időnként — mondjuk: néhány tv-filmerejéig — nem ártana észretémi és másfajta életérzéseket plántálni magunkba. Vártam tehát a gombnyomás után a következő dühön- genivalót. És erre jöttek a hölgyek. Kiváló űrhajóval. (Hoztak azért magukkal egy szörnyeteget, de ábból a fajtából mar volt a holdbázisom egy _ meglehetősen kellemes és szelíd, Maya nevű példány, úgyhogy fütyültem erre a Dorzakra, ahogy valószínűleg ő is fütyült rám.) Szóval jöttek. És közölték: ők soha nem ölnek. Eme állításaikhoz aztán végig tartották magukat, és ez nekem elég volt ahhoz, hogy megbocsássak az egész Alfa holdbázisnak. Végre egy kulturált fej, amelyet az emberiség arról kénytelen megismerni, hogy nem gyilkol! Boldog, kiegyensúlyozott, szelíd ... íme már az sem baj, hogy krotonnak nevezik magukat Bár nem ártott volna valami szebben és kellemesebben csengő nevet találniuk. Valamelyest megnyugtató, hogy ezt a békés jövőt is el tudjuk képzelni magunknak. Bár szívesen találkoznék a soha nem ölő népnek a tv- ben látott képviselőjével egy bensőségesebb eszmecserén — irigyeltem is azt a szerencsés fickót, aki mindvégig bízott a szőke szelídségben —, tudom, ez a találka egyelőre lehetetlen. Addig is várom a tévétől azt, ami megadatik: hadd hódítsa el a világ dolgain mind- omtalan gondolkozni akaró agyam. Legalább nem ütöm bele az orromat fölöslegesen semmibe, ha megvannak a sorozataim. És ha megszűnik a bódulat — elmúlik, mint a szörnyeteg Dorzak hatása —, hát egye fene: jöjjenek a valóságban is a krotonok. Még olyan j ólöltözöttnek sem kell lenniük, mint a filmben, ha mér úgyis azt szeretnénk néhányan, hogy az ő békéjük és szelídségük legyen a meztelen igazság. Luthár Péter Korszerű étterem diákoknak H ÉTVÍG 1 TÁJOLÓ (Tudósítónktól.) A körzetesítés után az 1978/79-es oktatási évben a ta- bi álalános iskola és a hozzá csatolt kisegítő és tagiskolák — Kapoly, Lulla, Torvaj — tanulóinak a száma meghaladta a nyolcszázat. A környező településekről a tabi általános iskola és a lakóhely között naponta rendszeresen mintegy kétszáz alsó- és felsőtagozatos gyerek »ingázik«. Napköziotthonos ellátásuk, étkeztetésük a körzetesítéssel — és a gyerekek számárnak növekedésével — évről évre nagyobb gondot jelentett nagyközségben. Az általános iskola konyhájának kapacitása kicsi, 90—120 gyermek étkeztetését nem tudta biztosítani. Néhány hónappal ezelőtt jelentős változás történt. Határozat született, hogy tízmii lió forintos beruházással új a jelenleginél sóikkal nagyobb, korszerűbb éttermet és konyhát építenek — a tanulók közétkeztetésének javítására. Tóth Ferenc, a nagyközségi közös tanács építési, közlekedési és vízügyi csoportvezetője elmondta: a múlt tanévben. 470 gyermek vette igénybe a napiköziotthonos étkeztetést. Konyhai kapacitás- és helyhiány miatt viszont 95 tanuló felvételét kellett elutasítani. A nagyközségi közös tanács végrehajtó bizottságának határozata alapján, az illetékes megyei szervek egyetértésével és támogatásával született meg a döntés: új beruházással javítani kell az általános iskolai tanulók étkeztetését. Két elképzelés volt: az égjék, hogy csak éttermet és konyhát építsenek. A Belkereskedelmi Minisztérium az áfész beruházását nem hagyta jóvá, a második elképzelést kell megvalósítani. Először a háromszáztizenhárom négyzetméter alapterületű ' étterem és a hozzá kapcsolódó kiszolgáló helyiségek: a ruha- és táskatároló, a mosdók, a WC-k megépítésére kerül sor. Ebben az évben hárommillió forint értékű munkát kell elvégezni a kivitelezőnek. Az elkészítés _ határideje a jövő szeptembere. A második ütemben — szintén ötmillió forintért — a 600— 1000 adag kapacitású konyha készül el; itt 1981 szeptemberében kezdenek főzni. Újra: Paraszt Hamlet Molnár Zoltán Rendhagyóan a jövő hét elejével kezdjük: a kaposvári nyár rendezvénysorozatában Jobba Gabi — a Népszínház kitűnő színművésznője — előadói estjére kerül sor. A helyszín azonban megváltozott: nem a kaposszentjakabi romoknál rendezik meg, hanem a megyei könjrvtárhan. Az időpont: hétfő, 19 óra 30 perc. Jeles vendégünk egyébként a Buta Auguszt című önálló műsorával lép föl. Shakespeare, Brecht, Fellini, Örkény István és mások írásaiból válogatta estjének anyagát. A televízió kétszer is adott belőle részleteket. Jobba Gabi az idei színi évadban a Népszínházban is nagy sikert aratott önálló műsorával, s ugyancsak megérdemelten jó kritikát kapott Hernádi Gyula Hasfelmetsző Jack című játékának Viktória királynőjéért, illetve Brecht egy őrmesterfigurájáért, amely — nadrágszerep! A Kilián ifjúsági és úttörőház másik rendezvényére ugyancsak hétfő este kerül sor: az Universal együttes játszik az ifjúsági parkban, a szünetben pedig filmet vetítenek. S most lássuk e kánikulai hét végét! A víz bizonyára sokakat vonz majd, alighanem -telt ház« lesz strandjainkon. Balatonboglár viszont nemcsak tó vizével, hanem színházi élménnyel is várja a látogatókat: pénteken, szombaton és vasárnap este ismét színre kerül Ivó Bresan Paraszt Hamlet című tragikomédiája Bo- barczy László rendezésében. A főbb szerepeket Pauer Gyula díszleteiben Kátay Endre, Dánffy Sándor, Ölsavszky Éva, Kiss István, Helyey László, Básti Juli, Máté Gábor és Bezerédi Zoltán játsz- szák. Zenei vezető: Hevesei András. A bogiári kápolnákban egyébként Hajnal Gabriella textilművész és Kass János grafikusművész kiállítása látható — mindketten Munkácsy-díjasok. A kápolnakertben Nagy Sándor szobrait tekintheti meg az érdeklődő. Belelapoztunk a gazdag siófoki nyár programfüzetébe. E szerint pénteken 20 óraikor Kálmán Imre-emlékhangver- senyt rendeznek a Dél-balatoni Kulturális Központban, szombaton 20 órakor a Magyar Állami Népi Együttes lép föl, Ecseri lakodalmas című műsorával. Vasárnap ugyancsak 20 órakor Csárdás-show-t rendeznek, 21 órakor pedig a Beloiannisz hajón Pege Aladár egjnittese ad dzsesszkon- certet, A siófoki Maxin Varieté augusztusra nemzetközi show-műsort ajánl: Annie Duparc brüsszeli, Carole és Stephan párizsi, Herbie Stubs amerikai, Ann-San-Dor bécsi, a Catrin duó berlini, s Ludolf ugyancsak berlini művészekkel. A nagyatádi műsorfüzetbő! arról értesültünk, hogy a Gábor Andor Művelődési Központban megnyílt Csiszár Elek kiállítása — ez augusztus 12- ig látható. Tabon ma este 20 órára vidám műsoros estet hirdettek a művelődési házban. A Gúnya egjúittes paródiái szórakoztatják majd a közönséget, s föllép Sasvári Annamária táncdalénekes; bizonyára nagy sikere lesz La- tabár Kálmánnak is. Rajtuk kívül Liliom Károlyt és a Blum—Kocsis duót látják, hallják a tabiak. A kaposvári mozik műsorából idézünk. Félénk vagyok, de hódítani akarok — hirdeti a Vörös Csillag filmszínház Pierre Richard új főszerepét. A francia komikus ezúttal rendezőként is bemutatkozik, s az már csak természetes, hogy a forgatókönyv írói között is szerepel a neve! A gátlásos Pierre és Agnes, a dáma kalandjait meséli el e színes, szinkronizált vígjáték. A kenguru című magyar film szerepel újra a Szabad Ifjúság mozi műsorán, a felnőttelőadásokon« pedig Bertolucci híres filmjének, a Huszadik századnak befejező két része. Néhány most megjelent könyvet is ajánlunk az üdülők figyelmébe. Szabó Dezső helyét, szerepét határozza meg Nagy Péter könyve, amely az életművet is elemzi. Heinar Kipphardt regénye, az Alexander a Magvető Világ- könyvtárban jelent meg. Az írót Az Oppenheimer-ügy című dokumentumdrámája tette nevessé; ezt nálunk is játszották. Űj műve pszichológiai regény. Újra megjelent Herman Kant NDK-beli írónak az Aula című könyve is az Európa kiadónál. Fotónkon Máté Gábor, a Paraszt Hamlet címszereplője látható. Angi Verát is megvették Algériába is eljutnak Jan- csó Miklós készülő filmtrioló- giája első két fejezetének, a Magyar rapszódiának és az Allegro barbaronak a kópiái* Az észak-afrikai ország állami filmforgalmazó vállalata egyidejűleg megvásárolta az Angi Vera vetítésének jogát is. Az utóbbi két hét üzletkötéseinek eredményeként angol, amerikai, lengyel és svájci mozikban, illetve televíziós hálózatokban is vetítenek majd magyar filmeket. Egy New York-i cég megvette a Veri az ördög a feleségét és A ménesgazda című magyar filmalkotások forgalmazásának jogát a kanadai angol nyelvterületre. A Kambodzsa című riportfilm vetítésének joga egy londoni tévé-adóra szállt át fegyver nélkül kísérelte meg elhagyni a körletet? Most, erről a hangról, különösen a kísérelte meg hang- súlyozásáról ismerte meg András ezt a nagyon határozottan fellépő tisztet. Az ám. Ezenkilencszáztizenhat, Vol- hinia, Uporniczky főhadnagy, talán még báró is, báróüpor- niczky? Ebben azért nem volt biztos. De a fronton azok közé tartozott, azt meg kell adni, akik úr létükre is katonának tartották magukat. — Én engedtem el — közölte Stammler nyugodtan. — Fegyver nélkül? __Fegyver nélkül, — Hova engedte? — Indokolt kérése volt. — Válaszoljon konkrétan! Stammler Hamer re pillantott. — Az elvtárs a vezérkar különmegbíziottja — mondta ez a lehető legnyugodtabb közvetítő hangon. — Kérem, válaszoljanak minden kérdésére a legnagyobb őszinteséggel! — Itt van a felesege a faluban. Most szül, vagyis akármelyik pillanatban — Uporniczky vértelenre szorította a szája szélét. — Ez igen, ez hadsereg... A felesége a faluban! Az édes anyukája nincsen itt? Azt hiszem, mégis annak volt igaza, aki ezt a dandárt még a támadás előtt fel akarta oszlatni... Ezután az erélyes és keserű hang után elég váratlanul hatott, hogy a vezérkar külön- megbízottja leült egy iskolapad tetejére, és egy közvetlen, szinte udvarias kézmozdulattal helyet mutatott mintegy az összes jelenlevőnek. (Folytatjuk.) tünk a szemben álló ántánt- erők ellen? S hogy állítólag magáik is részt vesznek ebben a támadásban? Elkerülte a figyelmüket? A dolog bizony kezdett kellemetlen. lenni. Közben előjött két katona, az egyik az épület mögül éppen érkező Dvoresák János, aki kíváncsi lett a szóváltásra. Tempósan, fülelve, átvették a lovakat. — Vezessen a századparancsnokhoz! — Igenis. Erre tessék! — Na, Frici, ezt megcsináltuk ... A tisztek előtt lépett fel a lépcsőn. Kopogott, és benyitott; visszalépve, szabályosan maga elé engedte a tiszteket. Stammler még mindig az ászt,álon ült, és megint beszélt. Ügy látszik, mégis folytatják az elmélkedést. Éppen ezt mondta: — ... ha a németek nem lazsálnák el, az istenit az alaposságuknak ... mert most kell ene... Czauner csak á szeme villanásával jelzett neki, meg azzal, hogy kihúzta magát a tábla előtt. — Na.. j — dünnyögte Stammler —, ki az megint? — S lassan, kelletlenül hátrafordult. Megpillantotta a tiszteket, leugrott az asztalról, de minden kapkodás nélkül. Lépett is vagy kettőt elibük. Jelentkezett, hogy ő Stammler Frigyes századparancsnok, jelentette, hogy a század részint pihen, részint járőrtevékenységet folytat. Eközben fél szemöldöke felszaladt, mintegy megkérdezve Andrást, hogy vajon mi az ördögöt keres itt már megint? — Tud ön arról, parancsnok, hogy ez az ember így, megtörtént már, hogy apa lett... Mikor a kaput kinyitotta, éppen két tiszt ért oda lóháton. Az egyiket, ahogy nyeregből szállt, hátulról is megismerte,. Hammer volt, egy idősebb, volt tartalékos hadnagy, a dandártól; a másik idegen, bár abban is volt valahogy valami ismerős, de nem jött rá rögtön, hogy kicsoda. * — Nyissa már ki a kaput, Kis elvtárs — szólt rá köny- nyedén visszatisztelegve Hammer. Kinyitotta a kaput, az egyik szárnyat, s tartotta is, amíg bevezetik a lovukat az iskolaudvarra. — Hova indult, vöröskato- na? — kérdezte az idegen tiszt. — Jelentem, a faluba. — Némi rossz érzéssel válaszolt, mert sejtette, hogy a tiszt, ha már megkérdezi, nem elégszik majd meg ennyivel. — Hm, a faluba? Fegyver nélkül? Na most aztán mi az ördögöt mondjon erre? — Nem vagyok szolgálatban, — Márminthogy szóval nincs szolgálatban ..’ í pillanatnyilag — fürkészte végig gúnyosan. — Furcsa. Maguk talán nem szereztek tudomást arról, hogy támadást indítot21. Kint az iskolaudvaron; a termek előtti hosszú tornác lépcsőjén néhányan fegyvert tisztogattak. — Szervusz, András! Apa vagy-e már? — Még éppen, nem. Vagyis azóta talán már... lehet. — Üdvözöljük a kismamát! Az egyik fel is állt, odajött hozzá. — Te, nesze csak, ezt meg éppen erre a célra tartogatom! — S egy szelet csokoládét nyomott a kezébe. — Vidd el neki, erősít! Hát ezt nem lehetett nem elfogadni. Vajon mióta ku- porgatta ez a fiú ezt a falat csokoládét? S vajon, miért? — Lőjünk-e neki galambot? — kérdezte a komor Kovács, a rozsdás bajuszú. — Ilyenkor finom, gyenge galamblevest kell enni. Ránézett, mosolygott Te mondtad neki, nyavalyás, hogy nem fogok örülni. Odalépett, hátba verte: — De nem előtte, te okos! Majd másnap. Hiszen még nincs is meg a gyerek. Kiabáltak még neki, de nem is volt képes rájuk figyelni. Csak széttárta a karját, mutatva, hogy nemigen tud ő már mit mondani. — Azért csak ne csüggedj! eredték el. — Mással is