Somogyi Néplap, 1979. augusztus (35. évfolyam, 178-203. szám)
1979-08-19 / 194. szám
Faluról városba, városból falura Zsákban a friss levegőt Akaraterővel, lelkesedéssel Az összefogás krónikája öt kérdésre kértünk választ két embertől. Mindketten a kaposvári villamossági gyárban dolgoznak. Munkapadjuk tíz méterre van egymástól. Reggeleik és délutánjaik különbözőek; egyikük kaposvári, a másikuk Lipótfáról jár be naponta. Erdős Fábián a városi, ő válaszolt először. Nez- dei József a vidéki. 1. Erdeklődnek-e egymás gondjai iránt? — Sokszor kerül szó arról, hogy a városban milyen nehéz lakáshoz jutni. A vidékiek is érzik ezt. Néhányan bejönnének; azután szörnyűik ödnek a piaci árakon, a bolti sor- banálláson... A városi ember mindennapi gondjairól beszélünk. — A mi műhelyünkben jó a légkör. Sok vidéki és sok városi van; megértjük egymást. Ha nem is kérdik, elmondjuk mindennapi gondjainkat, például, hogy megszűnik-e a vonat vagy nem. Azután ők tippelnek, biztatnak, hogy ne féljünk, nem szűnik meg, vagy ha igen. akkor mondják, hogy jobb a busz. Egyszóval: apróságok megbeszélésével telik az idő. 2. Van-e különbség a falu meg a város nyelve között? — Mi, idősebbek megértjük a falusi kollégákat. Annak ideién Jóska mestereként megtanultam mindenféle kifejezést, ami a városban nem használatos. A fiatalabb, flaszteran nőtt gyerekeknek már néha magyarázni kell. Ilyen értelemben van még különbség. Ha a gondolkodás- módot nézzük, már nemigen találunk ilyet. Tulaj donkén- pen csak a lakóhelyünk más. de ugyanabban a világban élünk. — Vannak sajátos városi és falusi kifejezések, ezek hamar átmennek egyik nyelvből a másikba. Gondolkodásbéli ellentét nemigen akadt. Csak a fiatalabb városi gyerekek nagyképűek néha. falusi társaik kicsit hátrányban érzik Nezdei József magukat. Huszonegynéhány éves koron túl eltűnik az ilyesmi. Benő a gyerekek fe- jelágya. 3. Szokták-e latolgatni, hogy kinek jobb? — A falusiaknak olcsóbb a megélhetés. Még a bejárónak is van annyi ideje, hogy növényt termesszen, néhány baromfit tartson. A vidéki élet nyűgöd tabb. Ezt bárki elmondhatná, és bizony, néha irigykedünk is mi, városiak Ezért vásárlunk hétvégi telket. Azután állandóan kérdezősködünk a munkatársaktól. hogy ti ezt otthon hogyan csináljátok, mert nálunk bizony nem fordulnak termőre a fák... — Nekünk naponta vándorolnunk kell. A városban az ember szájába röpül talán a sültgalamb i6; falun nincs akkora kényelem. Kevés a szórakozási lehetőség, annyiféle kulturális rendezvény sincs. Aztán jobb híján elmennek a kocsmába az emberek; aki meg nem szeret mindig inni, az egyedül marad. 4. Ezeket a nehézségeket ismerjük. Mit lehetne tenni ellenük? — Egymás között beszé lünk ilyesmiről, de nem hallatjuk a szavunkat. Persze, kívánnánk falusi társainknak a város előnyeit otthon, de ez nem tőlünk függ. Aztán kívánnánk a falu előnyeit idehaza, de ez szintén nem tőlünk függ. — Ha egy mód van rá, segít az ember a másikon. Ha tehetnénk zsákban hoznánk otthonról friss levegőt a benzingőzös Kaposvárra, de nem tehetjük. 5. Valahogy mindig a másik életmódja látszik szebbnek. Mi oldhatja föl ezt a látszólagos ellentétet? — Nehéz kérdés. Talán csak tréfával lehet válaszolni; ha a falusiak a városba költöznek, mi meg falura, az egy időre megoldaná. — Az ember kötődik a helyhez. Ott vannak a barátai, ahol gyerek volt, ismerős a táj... Ez sokat nyom a latban. Ugyanakkor sok minden húzza a városba ... Erdős Fábián Egyszerű, tömör válaszok. A szigorú tényekről, a mindennapi apróságokról. Faluról városba, városból faluba vágynak az emberek, miközben a munkahelyükön megértik egymást és ismerik egymás gondjait. A bejárás hosszú ideig mindennapos lesz A városi élet sem változik túl sokat. De a megmerevedett életformákon lehet változtatni. L. P. 35. Mikor kiment a konyhába, egy petrencerúd már ott volt. Egy fél petrencerúd. Hm, hát ennek nincs párja? Á bába meg a két kislány elmerülten szorgoskodott. Erős zsineggel varrtak rá egy zsákot a petrencerúdra. A nagy zsák egyik féloldalával el is készültek, mire az asszony meghozta a másik rudat. Nem a Párja volt az elsőnek, egy kicsit rövidebb és vastagabb volt. Mindegy. Szótlanul letette, s fordult vissza szalmáért. Nem monda Somogyi Néplap ta, hogy szalmáért megy, de András most úgy értette a mozdulatait, mint régóta együtt dolgozó emberek, szó nélkül is tudják a másik szándékát. Nagy öl szalmát hozott. Mikor a zsák másik oldalát is rávarrták a másik rúdra, akkor ő fogta, és szépen rárendezte a szalmát a zsákra. — Ide figyelj, kislányom! — Rátette a kezét a kicsi Aranka fejére. — Te maradsz itthon, vigyázol a házra. Hogy ne félj, hát eloldod a kutyát. A kislány bólintott. Sírásra állt a szája, lehajtotta a fejét, de gyorsan visszaguggolt, és kezdte összeszedni a zsákvarró tűt meg a zsineget. András visszament a szobába, de ott se talált magának tennivalót, csak téblá- bolt. Fogta a puskát, fölvette, letette. Hogy is vigye a puskát? Ha kézben viszi, akkor akadályozza a c'oelésben. Ha vállon, akkor meg lecsús Csak háton viheti. De ha háton viszi, nagyon nehéz lesz elővenni, ha szükség lesz rá. Pedig lehet. Az asszony, ugye, eljön vele, meg a lánya. Ez a hagyatkozás a kisebbik lánynak, ez kétségtelenül azt jelenti. De bírják-e cipelni? S elfogadhatja-e tőlük még ezt is? Majdnem azt gondolta: »ezt az áldozatot*1; de erre már elszégyellte magát. Ez a család immár nem idegen. Ezek mihozzánk tartoznak. Bár az is lehet, hogy fogalmuk sincs semmiről. Csak annyit tudnak, hogy háború, hogy szülő asszony, hogy menekülés.. Lehet, hogy elegendő is eny- nyit tudni a világról? Megfogta az asszony karját. — Kedves.,, még a nevét sem tudom. Az asszonyt most először, fáradtan elmosolyodott. De nem szólt. Talán nem tartotta fontosnak a nevét. — Hát ha egyszer,ha Közel a zamárdi Balatan- parthaz, a főszezon! zsibon- gáshoz, egy csöndes kis faluban takarítanak. Pedig tiszta község. Takaros házak, rengeteg zöld: szőlő, gyümölcsfa. Nyugalom. Festők, takarítók dolgoznak az élelmiszerboltban, a trafikban, a vendéglőben. Nagytakarítás van az óvodában is. Ilyenkor a gyermekekre a nagymamák vigyáznak, miközben a szülők Balaton-parti vállalatoknál, üdülőkben dolgoznak. Egész nyáron három csoporttal foglalkoztak az óvónők: nyolcvannégy gyermek jár óvodába Balatonendréden. Intézményük a lehető legkorszerűbb, huszadik századi igényekre valló. Pedig a hetvenes évek elején az óvoda helyén még tanácsháza állt, s öt évvel ezelőtt, amikor Fejes Imréné vezető óvónő megérkezett a községbe, a kihalt épületben egy szoba és az udvaron gaztenger fogadta. — Amikor megmutatták, hogy ez lesz az óvoda, az első percben elhatároztam, hogy hanyatt-homlok visszautazom Budapestre — mondja. Nem utazott vissza. Nagy energiával látott munkához. Megnyitotta az óvodát; a legelsőt Balatonendréden. Aztán segítette föléleszteni a helybeli KISZ-élet hamvadó parazsát. Megalakította a fiatal házasok klubját, s budapesti színház- és operalátogatásokat szervezett. Neves művészeket, előadókat hívott a faluba... 1977, július 16-án hazzáío-1 gott pályája »fő művéhez-“, amely egyúttal a falu népé- | nek áldozatkészségét, lokál- | patriotizmusát és egy egész sereg vállalat jó szándékát, segítőkeszségét bizonyította. Az említett napon ugyanis Fejes Imréné két apukával elkezdte ásni a mostani — három csoport befogadására alkalmas — óvoda alapját. Az építkezés ezzel megkezdődött A tervet Mercz András készítette társadalmi munkában. A siófoki tövál vállalata a kivitelezést, s szombatonként • vasárnaponként hatalmas erő mozdult meg. Endrédi férfiak, asszonyok, öregek, fiatalok ... És szocialista brigádok — különböző vállalatok képviseletében. A siófoki KW, a Háziipari Szövetkezet, a Pannónia Szálloda és Vendéglátó Vállalat, a szántódi vízmű, a földvári Dédász. a siófoki tűzoltóság, a zamárdi erdészet készségesen segített. Fejesné — miközben naponta harminchat kisgyerekkel foglalkozott — fáradhatatlanul szervezte a munkát, és mellesleg maga is betonozott, ásott, ajtókat, ablakkereteket mázolt. Naplót vezetett, krónikát írt a munkáról. Az építőszakma sajátos szavai hemzsegnek ebben az írásban. És sok-sok név. A társadalmi munkásoké, a segítőkész vállalatoké, a szocialista brigádoké. A gyönyörű, új óvodára méltán büszke Balatonendréd. Az épület egymillió 232 ezer forintba került, s ebből 815 ezer forintnyi érték a társadalmi összefogás eredménye. Hat szülő, két helybeli kisiparos és az óvoda szülői munkaközössége a Kiváló Társadalmi Munkás kitüntetést kapta az avatóünnepségen ... — Nem gondoltam volna, hogy ez a falu, a mi falunk ilyesmire képes — mondja Simon Gyuláné, a régi kisbí- rók endrédi utódja. — Még az öregek is dolgoztak, olyanok is, akiknek csak ezután lesz unokája. — Bebizonyosodott, hogy van közösségi érzés a lakosságban, hogy nem csak a saját portájukkal törődnek — jegyzi meg Bozsoki Imréné, a zamárdi tanács endrédi kirendeltségvezetője. Férjével együtt sokat dolgozott az építkezésen. — Kétségtelen — mondja a kiváló társadalmi munkás. Szél Imréné. — Csak legyen ember, aki megszervezi a közösséget. Aki akaraterejével, lelkesedésével példát mutat... Fejes Imréné egy kicsit fáradt. Sok a munka, sokat követel magától. Délre ragyognak a termek. A szőnyegek, a gyermekbútorok, a játékok rendben, a helyükön... És délutánra végeznek a takarítók az üzletekben is. Kinyit a bolt, a vendéglő. A háziasszonyok, a munkából hazatért férfiak utcát, udvart söpörnek. A tiszta Endréd még tisztább lesz. Sz. A. Horvátkút szerelmese Minden reggel felül a Simpson motorra, és elindul az erdőbe. Közben benéz a központi majorba, aztán megy tovább a munkahelyekre. Farkas Lászlót, a marcali Vörös Hajnal Tsz erdészeti brigádvezetőjét jól ismerik ezen a vidéken. — Hánykor kezd a brigádvezető? — Reggel hétre megyek.; Előfordul azonban, hogy már fél hétkor fakiadás van, akkor természetesen előbb indulok Horvátkútról... A munka ötig van, de az is megesik, hogy még fél hatkor is tart a szállítás. A tsz-nek 360 hektárnyi erdeje van, ebből a marcali—horvátkúti rész ahol brigádvezető vagyok, olyan kétszáz hektárnyi. Mindig csodáltam, milyen szép Horvátkút fekvése. Erdőktől körülölelve búvik meg a völgyben. Megkérdeztem Farkas Lászlótól; nem ez a környezet adott-e indítást a szakmájához — Véletlenül csöppentem az erdőbe, akár csak a népfronttevékenységbe ... Amikor még önálló község volt Horvátkút 1965-ben elküldték Boglárra, a tsz-erdőfelelősök tanfolyamára. Egy évig jártam oda. 6 megtanultam mindent, ami fontos. A mikor a község, a tsz egyesült Marcalival, rögtön ebbe a beosztásba kerültem: kilenc éve kaptam ezt a két erdőrészt. Farkas László azok közé tartozik, akik önzetlenül, lelkesen és sokat dolgoznak a lakóhelyükért. A városi nép- fronttitkár mondta el róla, hogy mindenki megbecsüli két évtizedes mozgalmi tevékenységéért. A város környéki népfrontkörzeti bizottság elnöke, a városi népfrantelnök- ség tagja. Kovács László várna jd mindenen túl leszünk.'. meg akarjuk majd magukat keresni. Egy kopott levéltárcája volt, háborút járt. Elővette. Volt benne egy fénykép kettőjükről. Őszirózsás fénykép volt, a fején volt az őszirózsás sapka. Aranka két nagy hajfonattal. Odaadta ezt a fényképet. — De hiszen csak egy van belőle... — Nem, a párja megvan Arankánál... fogadja el. Kihúzta a komód felső fiókját, s oda tette: bele egy kis festett ládikóba. — Nahát akkor... Látnivaló volt, hogy a petrencerúd-hordággyal nem lehetne a szobából kifordulni. Ki kell hát hozni Arankát a konyhába. — Várjon, felöltöztetjük. Leült addig a konyhaszékre. és sebtében kihúzta kóc- cal a puskacsövet, megtörül- ííette a závárzatot. Benyomott egy tárat, s elő is készített annyit, amennyi belefért a tölténvtáskákba. Biztosított; egvelőre. Mikor megint bement. Aranka már ruhában feküdt az ágyon. Óvatosan alá ja dugta a karját, ölbe vette. Míg kivitte, a feje egy sóhaj- tásnyira rábukott a vállára. Odakint aztán a két asszony segített lefektetni a szalmára. A bába már hozta is pólyában a gyereket, helyet kellett neki adni. Aranka próbált egy picikét jobbra húzódni a szalmán, s balról tették a pólyát; rögtön át is fogta kívülről a bal karjával. András még egyszer megigazította magán a szíjat, hátrahúzta a kenyédzsákot, meg- zörrent benne a tartalék lőszer. Végül mégis a hátára vette a puskát. Akkor lehajolt, két kézzel megmarkolta a petrencerudat. Elöl az egyik oldalon az asszony, másik oldalon meg a nagyobbik lánya fogta. Az ajtón elég nehéz volt így kiférni; csak egymás után bírtak kitárolni, s úgy hátráltak ki az udvarra. Nem a kapu felé indultak, hanem a kertnek. ^Folytatjuk) rosi titkár fölidézte egyik felszólalásának a részletét, mondván: ez kitűnően jellemzi Farkas Lászlót. EszerintrV+f »Az embernek kettős feladata van. Elismeri, ha valaki jól elvégzi a munkáját. Ezért kapja a fizetését. Az ember azon- ^ ban csak úgy egész, ha az üzem, a hivatal kapuján kilépve is önzetlenül tevékenykedik.*' Tíz évvel ezelőtt írtam Horvátkút fejlődéséről. Farkas László is érdekeset mondott el a valamikor elzárt község előrelépéséről. Most is szeretettel beszél a településről; — Különösen 1962 és 1973 között volt erőteljes a fejlődés. Aki most megnézi Hor- vátkutat, láthatja, hogy a település több mint nyolcvan százaléka megújult. Reggel hat-hét járat jön, a tsz, a költségvetési üzem, az áramszolgáltató, a vizesek munkásaiért. A fiatalok közül többen beköltöztek Marcaliba. Tizenöt-hússzal csökkent a lakosság létszáma. Az emberek nagy része azonban jól érzi magát, hiszen a közlekedés is jó. Örülünk neki, hogy Marcalihoz tartozunk. Először volt egy olyan elképzelés hogy Somogysámsonban lesz a központ, de mi, népfrontosok is bizonygattuk, hogy minden szál Marcalihoz köt bennünket ... A horvátkútiak mindenkor szívesen vállaltak társadalmi munkát. A körzeti bizottság kérésére már az idén is több mint százan fogtak szerszámot, s még folytatják közérdekű tevékenységüket. Farkas László szókimondó ember, ha úgy érzi, hogy tanácsra, útmutatásra van szüksége, akkor szót. kér az elnökség ülésén. Sokféle kapcsolat fűzi a horvátkútiakhoz. 1967 óta ő a könyvtáros, de a művelődési otthont is ő irányítja. Mindenki szereti. Ez a titka, hogy jól sikerülnek a népfrontesteik is. A felesége is a szövetkezetben dolgozik. Mária, a lánya most megy negyedikbe a nagykanizsai vegyipari szak- középiskolában. Gábor, a kisfia második általánosba jár. Amikor megkezdődik a tanév, a vasárnapi programiuk az, hogy beülnek a Skodába, s irány Nagvkanizsa: meglátogatják a lányukat. Kiegyensúlyozott, barátságos férfi Farkas László. Megérdemelten kapta meg Budapesten a Népfrontmunkáért kitüntető jelvényt. Lajos Géza í Molnár Zoltán
