Somogyi Néplap, 1979. augusztus (35. évfolyam, 178-203. szám)

1979-08-16 / 191. szám

4 Tisztelt Szerkesztőség! Biró Béláné, Kaposvár, Kölcsey u. 94. sz. alatti lakos július 6-án megjelent panaszára az alábbiakat válaszoljuk: A kaposvári strandfürdő szolgáltatásait 14 éves kor felett csak felnőttjeggyel vehetik igénybe. A medence mellett elhelyezett zuhanyozók állapotát rendszeresen ellenőrizzük és ha szükséges, kijavítjuk. Ezek jelenleg is üzemképesek, valószínűtlennek tartjuk tehát, hogy a jelzett napokon egyik sem működött. A rendszabályok értelmében a 100 cm-nél mélyebb medencéknél állandó úszómesteri felügyeletet keli bizto­sítani. Mivel az említett időszakban csak egy ilyen kép­zettségű dolgozónk volt, mély víz csak a fedett uszodá­ban volt. A strandfürdő területén lévő két 33 méteres medence töltése víztakarékosság miatt váltakozva történik. Azóta a személyi gondok részben megoldódtak, és je­lenleg az 50 m-es medencében is mély víz várja a füröd­ni kívánó vendégeket. Tisztelettel: Tatár Kiss Imre üzemvezető Somogy megyei Víz- és Csa tomarm' Vállalat Tisztelt Szerkesztőségi BaXatonföldváron, a Radnóti Miklós utcában épült 30 szövetkezeti lakás. Az első épületet ez év április 18-án vették át a lakók. A siófoki KÖGÁZ a nyomáspróbát jú­lius 5-én elvégezte az épületben. A lakásátadástól már négy hónap eltelt, de még mindig nem tudunk beköltöz­ni, mivel az épület nincs összekötve az utcai földgázve­zetékkel. Lakáskörülményeink indokolják, hogy nemcsak kulcs­tulajdonosok akarunk lenni, hanem be is szeretnénk köl­tözni a lakásba. Ezért kérem az illetékesek mielőbbi in­tézkedését. ‘ Tisztelettel: Zámbó Gyuláné Balatonszárszó, Gábor A, ti. SS. Búcsú Buzsäkon AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI B I Z OTTS A G Á M A K LAPJA XXXV. évfolyam, 191. szám. Csütörtök^ 1979. augusztus 16. Kilenc koncert a új évadban Vasa map és hétfőin rende­zik meg a hagyományos bu­zsáki búcsút. A kétnapos lát­ványosság első reggelén zenés ébresztőt fújnak, majd kinyit a népművészeti kiállitás és a vásár az általános iskolában, illetve a Siotour táj házában, ahol vasárnap és hétfőn este hétig gyönyörködhetünk a szebbnél szebb buzsáki hímzé­sekben. Ajándék vásárfiát a t áj házban árusítanak. A ki­csinyeknek rendszeresen báb- műsorral kedveskednek a bu- xsákiak, vasárnap délelőtt tíz­től mutatja be műsorát a me­gyei művelődési központ Pa­csirta és Feketerigó csoportja. A minap, hétfő volt éppen, lürdésre alkalmatlan idő a Balatonon, úgy határoztunk a családdal: ne teljen a nap haszontalanul, nézzük meg a szárszói József Attila Em­lékmúzeumot. gyerekek örültek az érdekesnek ígérke­ző kirándulásnak. A bala tonszárszói vasútállo­máson tábla hirdeti, hogy a múzeum naponta nyitva, ki­vétel hétfő. Persze, gondol­hattuk volna. Na nem baj, nézzük meg legalább a házat! Az épület előtt hosszú 80- sorokban tanulócsoportok vá­rakoztak. Felcsillant bennünk a remény: talán megkérhet­nénk, hogy engedjenek be négyünket is a tanulókkal együtt. Csatlakoztunk az első csoporthoz s belépve a ház­ba, félre húzódtunk, vártunk a sorunkra, kezünkben a pénztárcával Szigorú, hivatalos hangon a tárlatvezető hölgy dörrent ránk: — Maguk is a csoporthoz tartoznak, kérem? Feleségem válaszolt, azaz válaszolt volna, ha félbe nem szakítják, inkább csak bele­kezdett, hogy közölje kéré­sünket: — Nem, de úgy gondoltuk, hogy a tanulókkal mi is be­mennénk, szívesen megfizet­jük a belépőt, szeretnénk megkérni, hogy ... • — Mit képzelnek? Hétfőn nincs nyitva tartás — hang­zott a megfellebbezhetetlen válasz. — Igen, olvastuk, de mesz­sziről utaztunk ide, és elfe­lejtettük, hogy __ A csendben várakozó, né­zelődő tanulók előtt gúnyo­san vágott felénk szemével a tárlatvezető: — Egyesek azt hiszik, hogy ide csak úgy akármikor be lehet sétálni. Hát, bizony, rosszul hittuk Mert ugye: a szabály az sza­bály, ez ellen pedig nincs apelláta. S mivel a helyzet remény­telennek látszott, megszégye Ezután a templomban a Ca­mera ta Hungarica ad hangver­senyt. Vasárnap délelőtt bizonyá­ra sok vendég megfordul a buzsáki házakban. Délután há­rom érakor kezdődik a nép­művészeti felvonulás és me­nettánc. A későbbi folklórmű­sorban a balatonszentgyörgyi Kis-Balaton táncegyüttes, a vörsi pávakör, a szócsőn yi asz- saanykórus, a somogysámsoni citerazenekar és asszonykórus, a buzsáki népi együttes és a pécsi Kiszöv népi együttese lép föl. Az esti szórakozás a hagyományos buzsáki búcsú­bál. gyenítetten, keserű szájízzel vonultunk ki a múzeumból. Megebédeltünk a Balaton- parton, s mintegy másfél óra múlva, mielőtt vonatra száll­tunk, érkezett vissza az utol­só csoport a múzeumból a vasútállomásra. — Ügy lát­szik, ennyi idő alatt csak né­gyünknek nem jutott egy talpalatnyi hely — morog­tam 1 magam elé elkeseredet­ten— hogy egy szépnek ígér­kező nap ilyen sanyarú vé - get ért. Hazafelé azzal vigasztaltam magam, hogy ha a költő há­zából kiutasíthattak is: költé­szetének ragyogó épületéből ma már senki nem zavarhat ki bennünket. Szerencsére ... Amint az Országos Filhar­mónia nemrégiben elkészült hangversenyprogramjából ki­derül, a kaposvári zenebará­tok a következő évadban sem lesznek majd szűkében az iz­galmas eseményeknek. öt szimfonikus és négy kamara­koncerten neves hangszeres szólisták, énekesek, zeneka­rok egész sora lesz megye- székhelyünk vendége szep­tembertől májusig. (Tudósítónktól.) A balatonmáriai áfész-nek Balatonmária-alsón egy kor­Üjdonság, hogy a szimfo­nikus hangversenyekre — és egy, különösen nagy közön­ségsikerrel kecsegtető kama­raestre — nem a Csiky Ger­gely Színházban, hanem a Latinca Sándor Művelődési Központ színháztermében ke­rül sor. E sorozat szeptember végén Ránki Dezső koncert­jével kezdődik. Fiatal zongo­raművészünk műsorán Mo­zart-, Schumann- és — nagy­részt — Chopin darabok sze­sze rűtlen, bérelt épületben le­vő 20 négyzetméteres boltja megérett arra, hogy megszün­tessék, és újat építsenek he­lyette. A szövetkezet a bala­toni gyorsfejlesztési program keretében 151 négyzetméter alapterületű önkiszolgáló élelmiszerboltot készített, ame­lyet július 30-án adtak át rendeltetésének. Az - üzlet fele eladótér. A saját tervezésű boltot a szövetkezet brigádja építette. A berendezés modulszerű,. melyet a VOSZK-tól és MÜÁRT-tól vásároltak. Az üz­letnek 6 köbméteres hűtőkam­rája, norvég' hűtőpultja, mire­lit mélyhűtője és két kisebb hűtőszekrénye van az áruk frissen tartása érdekében. A bolt az idegenforgalmi szezonban egy kilométeres kör­zetben látja el a nyaralókat, és télen is nyitva tart majd, hogy a mintegy ötven itt élő családot ellássa a szükséges árukkal. Az üzlet jelenlegi árukészlete 350 ezer forint ér­tékű. A nyitás óta naponta 30 ezer forint értékű áru talál gazdára. Az üzlet hosszú távra megoldja a környéken nyara­lók és az itt élők ellátását. repelnek. Decemberben a Bu­dapesti Filharmóniai Társa­ság zenekara. Takács Klára és az Operaház férfikara lép fel Mihály András vezényle­tével. Műsoruk különleges ér­dekessége Brahms allrapszó- diája és Gustav Mahler rit­kán hallható ciklusa, az Egy vándorlegény dalai. Január­ban a Zeneakadémia Simon Albert vezette szimfonikus zenekara ad Mozart és Bar- tók-műsort, tavasszal pedig a Postás szimfonikus zenekar és Torma Gabriella zongora- művész interpretálásában hallgathatunk népszerű Bee- thoven-műveket. E koncert dirigense Sándor János lesz »-Hazai-“ együttesünk két es­ten lép pódiumra e sorozat­ban : februárban Händel-, Gluck- és Haydn-kompozició- kat adnak elő operaházi vén­ei -művészek közreműködé­sével, Margittay Sánd^~ ve­zényletével, márciusi. edig két grandiózus Dvorzsaa-mű bemutatását vállalták. A kamarabérleti hangver­senyeket a Liszt Ferenc Ze­neiskola nagytermében rende­zik. A négy est közül kettőn román szólisták — Gabriel Amirás hegedűművész és Cor­nelia Bronzetti pianista, ké­sőbb pedig Constantin Iliescu zongoraművész — lesznek a vendégeink. A vokális mu­zsika barátainak Péczely Sa­rolta dalestjére hívjuk fel a figyelmét. Folytatódik az a — már hagymányossá vált — sorozat is, amelyben a kapos­vári zeneiskola tanárai adnak műsort. Indulás: október 17-én Hatvannál több fiatal utazik az HDK-ba Szeptember elsején zárul a jelentkezési határidő az NDK- ban munkát vállalni szándéko­zó fiatalok részére. Eddig 62- en küldtek be kérelmüket a járási hivatalokhoz, illetve a megyei tanács munkaügyi osz- lyára. Még most is jó néhány jelentkező akad, aki úgyszól­ván az utolsó pillanatban dön­tötte el, hogy három évre kül­földre utazik. Az idén a Német Demokra­tikus Köztársaság öt városá­ban nyílik a fiataloknak lehe­tőségük arra, hogy szakmun­kásként, illetve betanított munkásként dolgozzanak. A fiúk főleg vasipari szakmák­ban tudnak elhelyezkedni a lányokat egy textilüzemben gyűrűsfonónak várják. Ügy látszik azonban, hogy ez a munkakör a külföldi munka­hellyel összekapcsolva sem népszerű, mert a tíz hely kö­zül eddig mindössze négyre akadt jelentkező. A kiutazni szándékozó fia­talokat részletesen tájékoztat­ják és minden kérdésükre igyekeznek kimerítő választ adni a tanács illetékesei. A legtöbben a kereseti lehetősé­gek iránt érdeklődnek, de sokan szeretnének tájékozódni a szálláskörülményekről és a szakmai továbbképzésről is. Szinte mindenki megemlíti, hogy a három év alatt alapo­san el akarja sajátítani a né­met nyelvet. Az első nyelvleckékre még idehaza sor kerül, hogy az október 17-i indulás előtt a legfontosabb kifejezések sen­kinek ne okozzanak gondot, TßHKA eoeoic Pontosan ugyanezt... Francois© így szól az apjához: — Apukám, megismer­kedtem egy fiatalember­rel. Nagyon kedves, jól nevelt, komoly fiú. ösz- sze akarunk házasodni. Bemutathatom neked ? — Igen, de ... Leg­alább megmondanád előbb, hogy mivel foglal­kozik ez a jól nevelt fia­talember, mennyit keres ? — Ó, milyen mulatsá­gos, papa! O is pontosan ugyanezt kérdezte rólad! Sürgős teendő Gyanút fogott egy stutt­garti rendőr, amikor a belvárosban feltűnt neki egy férfi, amint egy szemmel láthatóar nehéz bőröndöt letett és elro­hant mellőle. A rögvest riasztott tűzszerésznek azonban nem kellett be­avatkoznia, mert a pogy- gy ászdarab tulajdonosa hamarosan visszatért, és folytatni akarta útját csomagjával. A rendőr kérdésére azt felelte, hir­telen bizonyos szükség jött rá, és úgy vélte, a nehéz koffer nélkül gyor­sabban odaér a legköze­lebbi illemhelyhez. A csomag ingyenes megőrzé­séért minden esetre kö­szönetét mondott a rend­őrségnek. Autó-hasonmás • Egy berni sportkocsi tu­lajdonosa riasztotta a rendőrséget, mivel kocsi­ja eltűnt a parkolóból. Röviddel később egy járőr meglátta és megállította a keresett gépkocsit. A kocsit vezető hölgy igen­csak elámult, amikor megtudta, hogy jogtalanul használ eltulajdonított autót. A rejtélyre hamarosan fény derült: a hölgy té­vedésből egy, az ő ko­csijával színre és típusra teljesen megegyező autó­ba szállt be abban a par­kolóban, ahol ő is hagyta kocsiját. Még jobban el­képedtek a rendőrök, amikor megállapították, hogy a hölgy kulcsa csakugyan pontosan bele­illik az «eltulajdonított« sportkocsi ajtajának zár­jába, sőt még a gyújtás­kulcs helyére is. A hét vicce Trefulkáné mondja a piacon: ' — Nahát, annak a Ko- vácsnénak igazán nagy mázlija van. Tegnap kö­tött életbiztosítást, és ma elgázolta egy autó ... SamgpfMphp At MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI BE LA Főszerkesztő-h.: Paái László Szerkesztőség: Kaposvár, Latiné» Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár. PL 3L 740L leleten: U-iltt, U-511 t 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkladi Vállalat. Kaposvár, Latinca Sándo< cl Z, Postacím: Kaposvár, Pt. ól <401. Telefon: 11-516, 11-510. Felelős kiadó: Dómján Sándoe. Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető a mnapkezóesitö postahivataloknál es kezOesuot&oei Előfizetési dij icDruái 1-től egy hónapra 30 Ft. negyedévre Ft, egy evre 36U Fk Index: 25 961 ISSN 0133—0608 Készült a Somogy megyei Nyom­daipari Vállalat kaposvári üzeme­den. Kaposvár. Május L u. 10L Felelős vezető: Farkas Béla Igazgatói Kéziratokat nem őrzünk mea a» nem küldünk viaaaa. Kerék Imre Vigyázat, a gomba mérges! Budapesten, a Tolbuchin körút! vásárcsarnokban gomba­kiállításon mutatják be a hazánkban szabadon tenyésző gombafajtákat, ezenkívül ingyenes szaktanácsadást tártának a gombagyűjtők számára. A szakértő statisztikája szerint júliusban a bemutatott 714 kg gombából 124 kg mérgező volt. A képen: Szakértő vizsgálja a behozott gombákat. „Múzeumlátogatás” Felvétel a stúdióban. A »Nyitott könyv- so-OTifműs'vban mutatják be Gyurkó László: Faustus doktor boldogi igos pokoljárása című mű­vének televíziós váiiozatít. A forgatókönyvet írta és ren­dezte: Gaál Albert. Képünkön: Szegedi Erika, Bitskei Tibor színművészek és Gaál Albert rendező. Újabb áfész-üzlet Balatonmárián

Next

/
Thumbnails
Contents