Somogyi Néplap, 1979. július (35. évfolyam, 152-177. szám)
1979-07-07 / 157. szám
KÖZLEMÉNY a szocialista országok kommunista és munkáspártjai központi bizottsági titkárainak tanácskozásáról A szocialista országok kommunista és * munkáspártjai központi bizottságainak nemzetközi és ideológiai kérdésekkel ' foglalkozó titkárai 1979. július 3—5-én tanácskozást tartottak' Berlinben. A résztvevők széles körűen tájékoztatták egymást és véleményt cseréltek a testvérpártok nemzetközi politikai és ideológiai • területen folytatott együttműködésének időszerű problémáiról, az agitáció és a propaganda kérdéseiről. Megelégedéssel állapították meg, hogy előrehalad és eredményes a két- és a többoldalú együttműködés a szocialista építés különböző területein, a többi között az ideológiai, a tudományos é és a kulturális tevékenységben. Kifejezték a törekvésüket, hogy ezt az együttműködést továbbfejlesztik. -jf A * tanácskozás részvevőd hangsúlyozták, hogy a szocialista közösség országainak állhatatossága és következetessége, i elvi külpolitikai irányvonala kiemelkedő szerepet tölt be a háború megakadályozásában, a nemzetközi biz bánság megszilárdításában és az enyhülési folyamat további előre- vi telében. Egyöntetűen ; kijelentették, hogy a bécsi legfelsőbb színtű szovjet—amerikai tárgyalások, a Szovjetunió és az Egyesült Államok szerződése a hadászati támadó fegyver- rendszerek korlátozásáról fontos lépés a különböző társadalmi rendszerű államok közötti békés egymás mellett élés, valamint az enyhülés megszilárdításának útján. Hangsúlyozták, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártja, a szovjet állam és személy szerint Leonyid Iljics Brezsnyev eivtárs jelentősen hozzájárult a szerződés előkészítéséhez és megkötéséhez. A tanácskozáson megállapították, a bécsi szerződés maradéktalan megvalósítása új távlatokat nyit korunk olyan elsődleges fontosságú feladatainak megoldása előtt, mint a fegyverkezési hajsza megfékezése, majd a leszerelés, amely megóvná az emberiséget az újabb háború veszélyétől. A tanácskozáson aláhúzták annak jelentőségét, hogy a szocialista országok a helsinki záróokmány szellemében konkrét és következetes lépéseket tesznek az európai béke és biztonság megszilárdítására. Megállapították, hogy építő jellegűek azok a javaslatok és kezdeményezések, amelyeket a Varsói Szerződés tagállamai politikai tanácskozó testületének bukaresti és moszkvai értekezletén, valamint ugyanezen országok küliievminiszieri bizottságának budapesti ülésén terjesztettek elő. Rámutattak, hogy rend' kívül fontos az európai biztonsági és együttműködési értekezleten részt vett államok madridi találkozójának sikeres előkészítése és lefolytatása. A tanácskozáson hangsúlyozták: tevékenyen szembe kell szállni az imperializmus agresszív köreinek és más reakciós erőknek minden olyan kísérletével, hogy a fegyverkezési hajsza fokozasd val, a szocialista országokat támadó kampányokkal, a népek közötti ellenségeskedések szitásával, valamint számos országban a revansista, militarista, neofasiszta és neonáci szervezetek és áramlatok aktivizálásával aláássák az enyhülési folyamatot. Ezért — a politikai és a diplomáciai erőfeszítések mellett — intenzív ideológiai tevékenységet kell kifejteni, hogy megértessük a világ közvéleményével: a fegyverkezési hajszáért az imperializmus és a NATO militarista körei a felelősek, amelyek teljesen indokolatlanul próbálják ezzel a szocializmust vádolni. Ismeretes, hogy a szocialista országok a fegyverkezési hajsza beszüntetése és a leszerelés mellett szállnak síkra. Rendkívül fontos, hogy a közvélemény részletes tájékoztatást kapjon a szocialista közösség országainak békés kezdeményezéseiről, arról, hogy mind nagyobb mértékben járulnak hozzá korunk globális, az egész emberiséget érintő problémáinak megoldásához. A második világháború kitörésének 40. évfordulója nem halványuló érvénnyel arra figyelmezteti a népeket, hogy fokozni kell a harcot a tartós békéért, az újabb háborús katasztrófa elhárításáért A tanácskozás részvevői megállapították,. hogy a testvérpártok közös ideológiai munkájának egyik legfontosabb iránya a szocializmus gazdasági, tudományos—műszaki, szociális, politikai és kulturális vívmányainak népszerűsítése, mert ezek a vívmányok igazolják a szocializmus életerejét, s feltárják az új rendszer hatalmas alkotó lehetőségeit. A szocialista országok fejlődésében, nemzetközi pozícióinak erősítésében fontos a közöttük kialakult barátság és szolidaritás szilárdítása, a kölcsönösen előnyös, sokoldalú együttműködés kiszélesítése és elmélyítése, fokozott részvételük az anyagi és a szellemi értékek nemzetközi cseréjében. A KGST három évtizede rávilágított a tagállamok hatalmas társadalmi—gazdasági eredményeire, a szervezet keretében megvalósuló együttműködés sikereire, további fejlesztésének és elmélyítésének távlataira. A tanácskozáson nagy figyelmet szenteltek annak az együttműködésnek, amely a szocializmus elméleti és gyakorlati problémáinak, a mai világfejlődés új jelenségeinek es tendenciáinak tanulmányozásában bontakozott ki. Ezek a közös kutatások szün telenül alátámasztják és gazdagítják a dialektikus és történelmi materializmust, a tudományos szocializmust, a marxizmus—leninizmust — a munkásosztály forradalmi világnézetét. Rámutattak arra is, hogy a modem társadalmi élet dinamizmusát, az új társadalom építői kulturális színvonalának emelkedését és szellemi igényeinek számottevő növekedését figyelembe véve időszerű az eszmei nevelőmunkában és annak állandó tökéletesítésében szerzett tapasztalatok cseréje. Megállapították, hogy jelentősek a kommunista mozgalom általánosan elfogadott normáival összhangban folytatott párbeszédek, vélemény- cserék, nemzetközi elméleti konferenciák, amelyeken széles körűen képviseltetik magukat a testvérpártok. Mindez hatékony módszer arra, hogy közösen vitassuk meg a forradalmi világmozgalam alapvető kérdéseit. A tanácskozás részvevői az európai kommunista és munkáspártok három éve Berlinben tartott konferenciáján elfogadott elvek szellemében méltatták a kommunista és munkáspár tőle, minden forradalmi, haladó és antiimperia- lista erő közötti együttműködés és szolidaritás megszilárdításának jelentőségét és időszerűségét Kifejezték pántjaik eltökéltségét, hogy határozottan támogatják azt a harcot, amelyet a népek á szabadságért és a függetlenségért azért az elidegeníthetetlen jogukért folytatnak, hogy minden külső beavatkozástól mentesen maguk határozhassák meg sorsukat Segítik azt a küzdelmet, amelyet a népek az imperialista, kolonial ista és a neoko- lonialista politika, a fajgyűlölet és a faji megkülönböztetés ellen, az elmaradottság felszámolásáért a nemzetközi gazdasági kapcsolatok demokratikus alapokon történő átalakításáért és az új világgazdasági rend létrehozásáért a békéért, valamint a nemzetek barátságáért a haladásért vívnak. A tanácskozás részvevői a baráti együttműködés és az internacionalista szolidaritás szellemében, tárgyszerűen vitatták meg az érintett kérdéseket fiz ENSZ-főtitkár látogatása Az internacionalista szolidaritásról Bulgária, Csehszlovákia, Kuba, Laosz, Lengyelország, Magyarország, Mongólia, a Német Demokratikus Köztársaság, a Szovjetunió és Vietnam kommunista és munkáspártjainak küldöttségei a nemzetközi és ideológiai kérdésekkel foglalkozó központi bizottsági titkárok berlini tanácskozásán ismételten hangsúlyozták párt- jaik eltökéltségét, hogy a marxizmus—lenini zmus, a proletár internacionalizmus elvei alapján erősítik szolidaritásukat az imperializmus, a reakció ellen küzdő valameny- nyi néppel. Kifejezték meggyőződésüket, hogy a létező szocializmus vívmányai hozzájárulnak a béke, a demokrácia, a nemzetek szabadsága és a társadalmi haladás ügyének újabb sikereihez. A résztvevők pártjaik nevében feltétlen támogatásukról biztosították Vietnam népét amely keményen visszaverte a kínai agressziót. Támogatják a vietnami nép harcát a békéért, a nemzeti függetlenségért, .országa területének sérthetetlenségéért a szocializmusért. Szükségesnek tartják a további erőfeszítéseket annak érdekében, hogy mind hatékonyabb kampány bontakozzék ki a vietnami nép sokol-1 dalú támogatására. Kifejezték" szolidaritásukat a Laoszi Népi Demokratikus Köztársasággal, amely harcol az imperialista, reakciós erők mesterkedései, provokációs aknamunkája ellen és nagy erőfeszítéseket tesz, hogy mélyreható politikai és társadalmi változásokat hajtson végre, a szocializmus építésének érdekében. Üdvözölték az új Kambodzsát, amelynek népe az egyetlen törvényes kormány, a kombodzsai népi forradalmi tanács vezetésével megdöntötte a zsarnoki Pol Pot- rendszert, és hozzákezdett hazájának valóban demokratikus alapokon történő felvirágoztatásához. A pártok képviselői aláhúzták, hogy Peking nagyhatal- _ mi hegemonista törekvései, j amelyeket a nemzetközi imperializmus kihasznál a szocializmus elleni harcában, súlyosan veszélyeztetik minden népnek legfőképpen pedig Délkelet-Ázsia népeinek biztonságát, és ellentétesek a kínai nép érdekeivel is. A testvérpártok kifejezték szolidaritásukat a szocialista ' fejlődés irányába haladó ázsiai és afrikai országokkal, s aláhúzták, hogy határozottan fellépnek az imperialista, gyarmatosító köröknek ezen országokkal szemben folytatott provokációi ellen, A résztvevők hangsúlyozták, hogy szolidárisak Nicaragua népének az elnyomó rendszer ellen, hazája szabadságáért és függetlenségéért vívott harcával; szembeszállnak az imperializmus minden olyan kísérletével, hogy Nicaraguában katonai intervenciót hajtson végre; ez a békés egymás mellett élés elveinek durva megsértését jelentené, és ellentmondana az enyhülés érdekeinek. A tanácskozás részvevői megerősítették: változatlanul támogatják az arab népeket, s különösen a Palesztinái arab népet; méltatták az arab országok többségének fellépését a Washington közreműködésével megkötött egyiptomi—izraeli különalkuval szemben. Szolidaritásukról biztosították Namíbia, Zimbabwe és Dél- Afrika népeit az imperializmus ellen, a nemzeti jogok biztosításáért és védelméért, a bekéért és a társadalmi haladásért vívott küzdelmükben. Az egész emberiség szempontjából oly fontos feladatok megoldásának elősegítésében a világszervezet, és személy szerint ön, igen tisztéit főtitkár úr, számíthat a magyar kormány további aktív közreműködésére és támogatására — mondotta Lázár György. — Hat éven belül másodszor vagyok a Magyar Nép- köztársaság vendége. Azt látom, hogy legutóbbi ittlétem óta minden téren nagy haladást érték el. Szeretném felhasználni az alkalmat, hogy gratuláljak eredményeikhez. — Napjainkban senki sem tagadja, hogy az emberiség jövője attól függ, hogy képesek leszünk-e megoldani azokat a világméretű kérdéseket, amelyekkel valamennyi országnak szembe kell néznie, függetlenül politikai irányzatától vagy fejlettségi fokától. A megoldás megköveteli a nemzetközi megértés és bizalom erősítését. Ugyancsak szükség van arra, hogy az országok és a népek felülemelkedjenek szorosan vett nemzeti érdekeiken, és arra, hogy tá-' megássák az Egyesült Nemzetek Szervezetének alapokmányában foglalt elveket és azokhoz tartsák magukat. — Európában — mint ahogy azt a helsinki záróokmány tanúsítja — jelentős haladás történt ebben a vonatkozásban ezzel összefüggésben figyelemmel kísértem és kísérem Magyarország jelenlegi erőfeszítéseit, amelyeket — a záróokmány más aláíróival együtt — annak érdekében tesz, hogy Európában tovább szilárdul jón az enyhülés a körszak igényeinek különösen megfelelő, korunk igényei fezémpontjából a »-bizalomépítő« lépések sorozatával. A főtitkár kifejezte reményét, hogy a SALT—II. szerződés fontos lépést jelent majd a nukleáris fegyverkezési hajsza megállításában, csökkentésében, és általában is a leszerelés, különösen a nukleáris leszerelés hatékonyabb megközelítése felé egyengeti majd az utat. Nyilvánvaló, hogy hosszú utat kell még megtennünk. Az erő alkalmazásának eszközeit — a helsinki javaslatok ellenére — még Európában sem csökkentették. A fegyverkezési kiadások világmértékben tovább nőnek. A Közel-Keleten, Afrikában és Ázsiában továbbra is megoldatlanok és veszélyeztetik a békét a regionális konfliktusok. A mai világban minden problémának, minden válságnak, minden konfliktusnak olyan következményei, lehetnek, amelyek nemcsak a szó- banforgó térségeket, hanem egész bolygónkat érinthetik. Ezért glohális látásmóddal kell keresnünk a megoldásokat, legyen szó akár gazdasági, akár társadalmi, vagy politikai problémákróL Ha az Egyesült Nemzetek Szervezete eleget kíván tenni annak a nagy felelősségnek, amellyel valamennyi tevékenységi szférájában működik, akkor a szervezetnek valamennyi tagország részéről folytatandó támogatásra és hozzájárulásra van szüksége. Márpedig eleget kell tenni e felelősségteljes feladatoknak, mivel a mai világban a kudarcnak — a háborúnak, a zabolátlan környezetszennyezésnek, a világ erőforrásai kimerítésének — könnyen a közös pusztulás lehet az ára. Az Egyesült Nemzetek Szervezete a világ egyetlen olyan fóruma, ahol valamennyi ország képviselteti magát, és — igazságos, méltányos megoldásokat keresve — megvitathatja problémáit. A valódi nemzetközi együttműködés soha nem volt még olyan fontos, mint éppen ma, amikor a nemzetek közösségének nemcsak a számos megoldatlan regionális konfliktussal hanem számos új kihívással is szembe kell néznie. Ezek békés megoldása: korunk nagy kihívása. Nézzünk szembe vele annak érdekében, hogy egy jobb világot teremthessünk a magunk és a jövő nemzedékei számára —. mondotta befejezésül Kurt Waldheim. (MTI) Véget ért az OKP KP plénuma Helyes stratégia Rómában befejeződött az Olasz Kommunista Párt Központi Bizottságának és központi ellenőrző bizottságának ülése. A négynapos tanácskozáson elemezték a júniusi választásokon elszenvedett 4 százalékos szavazatvesztés okait, az új helyzetben a párt előtt álló' feladatokat. Utolsó napirendi pontként bizottságot alakítottak azzal a feladattal, hogy dolgozzon ki javaslatokat a párt új vezető szerveinek megválasztására. E javaslatokat a központi bizottság jövő héten tartandó újabb ülésén terjesztik elő és vitatják meg. A plénumon megállapították, hogy a párt által az utóbHÍREK A VILÁGBÓL Ma, július 7-én ünnepük a szerb nemzeti felkelés napját. Emlékezetes, hogy Szerbiában a Jugoszláv Kommunista Pártnak és elnökének, Joszip Broz Titónak felhívására harmincnyolc évvel ezelőtt dördült el a partizánharc első puskalövése. A központi ünnepséget idén is Bela Crkván tartják meg. India ellenzi az amerikai katonai jelenlét növelését az Indiai-óceán és a Perzsa-öböl térségében — jelentette ki Vadzspaji indiai külügyminiszter egy sajtóértekezleten. A biztonság megőrzésének legjobb módja, ha a térség országai kétoldalú tárgyalásokat folytatnak a béke fenntartásáról. A regionális szervezetek, mint az Arab Liga és az Afrikai Egységszervezet is hasznos szerepet játszhatnak ebben — mondta. Willy Brandt szerint »nincs válság Izrael és a Német Szövetségi Köztársaság között, de ha lenne, a maga részéről mindent megtenne annak leküzdésére«. A Német Szociáldemokrata Párt elnöke az izraeli televízió műsorában válaszolt a két ország nézetkülönbségeivel összefüggő kérdésekre. Jugoszláviában új törvényt hoztak, amely módosítja a személygépkocsik és más járművek használatának és közlekedésének- korlátozásáról szóló eddigi törvényt. Ennek értelmében sebességkorlátozást vezetnek be az összes járművekre. • Nagy erejű robbanás történt Memphis egyik gyomirtó szereket gyártó és tároló üzemében. A robbanás következtében óriási mérgesgáz-felhő szállt a város fölé. Közel 150 embert kórházba szállítottak és az üzem környékéről több mint 2000 embert kiköltöztettek. Genfben véget ért a nem kormányszervezetek konferenciájának 14. közgyűlése. A négynapos tanácskozáson több mint 100 szervezet képviselői az egymás közötti és az ENSZ-szervezetekkel való együttműködésről tárgyasak. A konferencia elnökévé Edith Ballantyne-t, a békéért és a szabadságért küzdő nők nemzetközi ligájának főtitkárát választották. bl három év során elkövetett stratégia helyes volt, de alkalmazásában súlyos hibák történtek. Amikor a párt arra törekedett, hogy a kommunista, a szocialista és a keresztény tömegek tömörítésével elérje a hatalmon lévő osztály leváltását, nem leplezték le elég következetesen a kereszténydemokrata párt jobboldali szárnyát. A központi bizottság és központi ellenőrző bizottság ülésén állást foglaltak amellett, hogy a pártnak a jövőben nagyobb nyamatékot kell adni a társadalom átalakítására vonatkozó igényének, következetesebben kell harcolni a kereszténydemokrata párt jobboldali erői ellen, egyértelműen kell támogatni a munkásosztály mindennapi harcát. A plénumon megállapították, hogy Olaszország mostani helyzete veszélyekkel terhes és rendkívül ingatag. A kereszténydemokrata és néhány más párt magatartása miatt egyelőre lehetetlen a kommunista párt képviselőit is magába foglaló nemzeti egységkormány létrehozása, és az Olasz Kommunista Párt ezért ellenzékbe vonul. Mint a L’Unita, az Olasz Kommunista Párt napilapja megállapította, a vita légkörére a »nagyfokú kritikai feszültség« és a mély felelősségérzet« nyomta rá a bélyegét. A vitában ellentétes megfogalmazások is elhangzottak. Egyesek bírálták az úgynevezett történelmi kompromisz- szumot, mások síkraszálltak amellett, hogy a levont következtetések a párt új vezető szerveinek összetételében is tükröződjenek. (MTI) A CIA embereken kísérletezik A Covert Action című amerikai folyóirat dokumentumok birtokába jutott, amelyek arról tanúskodnak, hogy a hivatalos nyilatkozatokkal ellentétben az Amerikai Központi Hírszerző Hivatal (CIA) jelenleg is folytat kísérleteket embereken. A beszámoló szerint különleges csoport, vezető orvosok és pszichológusok bevonásával az »emberi magatartás néhány aspektusát« tanulmányozza, mintha az ilyen kísérletek az ország nemzeti érdekeit vagy a külpolitikát szolgálnák. Mint ismeretes, a 60-as években hasonló titkos _ I kísérleteket végzett a CIA. Az i MC—Ultra elnevezésű program keretében akkor azt vizsgálták, hogy a nagyhatású kábítószerek, az elektrosokk és más hasonló eszközök milyen hatással vannak az ember lelkivilágára. 1977-ben. amikor fény derült a CIA törvényellenes ténykedéseire. Turner, a CIA igazgatója azt állította, hogy 1963-, az MC—Ultra program befejezése óta nem végeznek kísérleteket embereken. A Covert Action beszámolója szerint azonban a CIA jelenleg is végez kísérleteket mit sem sejtő embereken. Kurt Waldheim * 1 (Folytatás az 1. oldatról.) nek és szükségesnek tartja, hogy az alapokmány előírásainak megfelelően az Egyesült Nemzetek Szervezetét még hatékonyabbá tegyük e feladatok ellátására. Hazánk ennek figyelembevételével fejti ki tevékenységét az ENSZ-ben. i