Somogyi Néplap, 1979. július (35. évfolyam, 152-177. szám)
1979-07-05 / 155. szám
Somogy megye legrégibb központjai Érvek a vár körül István király azzal semmisítette meg a régi pogány államberendezkedést, hogy megkezdte a vérségi i kötelékeken alapuló szervezetek, elsősorban a nemzetiségi közösségek átformálását. Ez adta a legjobb módszert Somogy megye megszervezéséhez. A különböző népek széttelepítése az új területi szervezet kialakítását biztosította. így kerültek Somogyba István király legmegbízhatóbb emberei, köztük az új királyi sereg, a testőrség páncélos és korszerűbb fegyverekkel (többek között kétélű karddal) rendelkező vezérei, a német lovagok. A Koppányi párharcban Veszprémnél legyőző sváb Venceilin, a későbbi Kád nemzetség őse a mai nádpuszta környékére, a Ti- boldok Babócsa központtal Dél-Somogyba települtek. A Győr nemzetség Kaposvár környékén, míg a negyedik, a Harc nemzetség Őrei vidékén kapott birtokot a levert honfoglaló nemzetségek, vezérek földjéből. A király az akaratával és az államszervezéssel szemben álló törzs- és nemzetségfők erősségeit, birtokait egyszerűen kisajátította. A régi ve- zéri (dux-i) székhelyet, a so- mogyvári erősséget fegyveres katonasággal szállta meg. Ekkor települtek meg a környékén a török nyelvű besenyő, berény népek és a más törzsekhez tartozó katonaság is. A királyi hatalom és köz- igazgatás képviselője a So- mogyváron székelő teljhatalmú megbízott, az ispán, a comes lett. Az ispán a hozzá tartozó várjobbágyokra és a különböző fegyveres kíséretekre támaszkodva erővel is biztosította a pogányok megtérítését és az egyházi hatalom létrehozását. Így lett hamarosan Somogyvár és Se- gesd, a két fontos egyházi JtíS<y>ont főesperesi székhely! A német lovagok — a legfontosabb kereskedelmi és hadi utak mellett levő birtokközpontjaikban — fegyveresekkel őrizték a vízi átkelő helyeket. Legfőbb segítői voltak a királyi hatalom itteni kiépülésének. A somogyi várszervezet már a XI. században megszilárdult Harminckét-harmincöt várbirtok tartozott hozzá. A tizedes alapon katonai rendszerbe szervezett civisek, várkatonák és a katonai szolgálatot teljesítő előkelő várjobbágyok, vártisztek (?) szükségleteit lényegében a várbirtokhoz tartozó különböző »■szolgáló népek« látták el. A megyeközpont mellett levő Vasad-Öreglak, Kovácsi- Pusztakovácsi és Vértes-Csi- tár (Nagybajom) neve jelzi a legfontosabb XI. századi iparosfalvaknak a várispánság közelébe történő telepítését. A szükségletek és a célszerűség igényelték ezt. A vasművesek készítik a fegyvert: a kardot, a lándzsát, a pajzsot. A szántók (Szántód), a fonók (Fonó), a szőlőmívesek, az ácsok (Ács-Taszár) termelték a többi fontos és szükséges áruneműt, élelmet, iparcikket és luxustárgyat. A számtalan somogyi szol- gáltatótelepülés között is érdekes a Somogyvár közelében szereplő Kölked (ma puszta), a szakácsok, köztük a királyi szakácsok települése. A királynak külön voltak »•népei«, illetőleg a tulajdonába tartoztak az úgynevezett udvarhelyek, a curtisok. Itt az udvarbírák vezetésével különböző udvari népek termelték a javakat. Ezeket az országban keresztül-kasul utazó király kíséretével — néhány napra megszállva — helyben fogyasztotta el. Ez a rendszer legjobban a majorságokhoz hasonlítható. A különböző terményeket és javakat előállító udvarhelyek közül az egyik legfontosabb Somogy vár-Korton volt. 1002- ben már említi egy oklevél. Milyen lehetett a somogyi várközpont maga? Hiszen a határvármegyét átszelő legfontosabb kereskedelmi és stratégiai hadiutak ide, lehetőleg innen vezettek tovább. Külön vita folyik arról, hogy laktak-e benne egyáltalán? Sajnos még a vár pontos építési korát, szerkezetét sem ismerjük. Csak 1211-ben említik először: in territorio Si- migiensis castri-ként Fél év századdal később már a vár vámja is szerepel. A Henrik- fiak lázadása idején (a XIII. század vége, a XIV. század eleje) a hozzá vezető fontos hadiútról is tudnak. III. Endre király seregével éppen 1292 májusában vonult át rajta Zágrábba. Apróságnak tűnik, de a forrásokból kiderül, hogy a vár még a XIII. század végén sem »•hadijelentőségét vesztett«. A lázadó Henrikfiak 1296-ban még III. Endre seregeivel szemben is megvédik. Jelentős diplomáciai esemény, hogy 1308-ban a somogyvári erődítmény mellett elhaladó Fr a Gentile bíboros, pápai követ egyezkedik a lázadókkal, köztük a főispánnal is. A források böngészése közben egy csomó kérdés merül fel. Ha 1091-ben bencés apátság került a várba, az ispánnak nem maradt hely. Egyszerűen elköltözött? Hova? Volt-e külön ispáni kúria vagy erődítmény? A Henrik- fiakat — köztük a főispánt — mégis a somogyi várban, Koppány várában, vagy esetleg az új ispáni székhelyen ostromolták? Csak jelentős erődítmény lehetett, ha nem tudta bevenni a királyi sereg. S ha ez a vár a Kupavárral azonos (ahol az apátság is volt), az ostrom idejére talán az ispánnak és seregeinek lett kényszerű lakhelye? Lehetne a kérdéseket tovább sorolni. Egyelőre csak annyit, hogy szerintünk az ispáni várnak (a földvár) már régebben falakkal erődítettnek kellett lennie! Ez nagyban módosítja az eddigi tudományos eredményeket A jelenlegi Kupavár két és fél hektáron fekvő, háromszög alakú, háromszoros gerendavázzal megerősített sánccal rendelkezik. Az egykori balatoni vízszinttől 60— 70 méterre kiemelkedő cast- rum mást is elárul nekünk. Tudniillik, hogy a XI. századi rétegek, illetőleg az előkerült leletanyag alatt már közvetlenül az őskori, a mintegy 4000 évvel ezelőtti bronzkori lakórétegek, szintek következnek. S véletlenül sem kerültek elő a számunkra fontos X. századi településrétegek. Sőt egyetlen világi rendeltetésű X—XI. századi épület nyoma sem mutatkozott a bazilika alatt. Az ispáni szálláshely, a raktárak, az istállók, a börtön, illetőleg a várnépek alkalmi .lakásainak a nyomai (még ha fából készültek is) a precíz ásatások nyomán általában megfigyelhetők. Ha ott vannak egyáltalán! Hiszen ezek helyszűkében az 1091- ben — tehát a honfoglalásnál jóval később — éRült bencés monostor területére is »kiterjedtek, továbbépültek« volna Elképzelhetetlen, hogy helyszűkében száz esztendőn keresztül üresen hagynak egy nagy területet. A jelenlegi kutatások azt mutatják, hogy a kupavári földvárnak az ispánnal, illetőleg az ispáni népekkel való betelepítettsége, de egyáltalán a vár lakottsága erősen kérdéses. Végső soron Somogyvár megyeközpont vára még mindig a nagy kutatási kérdőjelek közé tartozik. (Folytatjuk) Dr. Magyar Kálmán A lakótelep — gyermekszemmel — Nézd csak ezeket a házakat! Mintha itt felejtették volna őket. Csak lapulnak nehogy rájuk akadjon egy markológép ... Órákig , el tudok itt bámészkodni. Már gondoltam rá, hogy lefestem őket, de ha kiülnék ide egy állvánnyal, az emberek körül- állnának, és azt nem bírom. Így csak keringek körülöttük délutánonként — meséli egy kamaszfiú. — A múltkor bementünk egy lebontott házba.’ Az egyik fal mégúgy-ahogy állt, lógott róla valami koszos tapéta. A törmelék közt találtunk egy-két gyerekrajzot. Egy kis srác lakhatott abban a szobában... Egy korszakot törölnek k: a városból a régi utcák eltüntetésével. A megállapítás sem új keletű, miszerint uniformizálódik az építkezés, A városról a fiataloknak nem a vasárnapi főutca, hanem a modern lakótelepek jutnak eszükbe. A lakótelepekkel szemben tanúsított ellenállás ma már Inkább amolyan közhelytiltakozás. A legújabb lakótelepek fő jellemzői a gyerekek, hiszen a sokgyermekes családok részesülnek jogos előnyben a lakáskiutalásoknál. A lakótelepi együttélés során a gyerekek sokféle életmintával találkoznak. A példákat elsősorban a feinőttek szolgáltatják. Az egyik apuka fát ültet, fűmagot szór köréje, gondosan bekeríti néhány apróság segítségével. A kicsik szívesen vesznek részt a munkában. A kis fa az övék, vigyáznak rá Másnap estére a kerítést mégis szétrombolja valaki, a földet feltúrják, a fát kettétörik. Azok a gyerekek, akik még nem ismerik a kis herceg rózsájának a történetét. Néhány unatkozó kamasz seprűt fog, és kitakarítja a játszóteret. Reggelre kelve e homokozó és környéke mégis üvegcseréppel, sörösüvegkupakokkal van teleszórva. Sőt, néha éjszakánként az erkélyről is le-lezuhannak »azonosí- tallan repülő tárgyak« a parkolóba és az ott álló gépkocsikra. A játszótér kicsi, a gyerekek a jövő-menő autók között kerekeznek, labdáznak, a javítás céljából felbontott úttest közepére telepednek homokozni, és a házfalak tövébe futnak, ha halaszthatatlan dolguk sürgeti őket. — És az ablakokba rúgják a labdát, és kibontják a ház sarkát, és telemeszelik a lépcsőházat, és folyton-folyvást ricsajoznák! — panaszolják a jól nevelt felnőttek, akjk hajnalok hajnalán túráztatják motorjukat az erkélyek alatt, akik éjfélkor kiabálva társalognak a kaputelefonon; akik fénysebességgel száguldoznak a csetlő-botló kicsinyek között; 'akik emelt hangon tisztelik meg egymást ékes jelzőkkel a gyerekek szellemi gyarapodása céljából. És a kamaszok, a nagyobb gyerekek? Nap nap után ugyanúgy ülnek a pádon, cigarettáznak és unatkoznak. A kicsikre is ez vár néhány év múlva? Reméljük, hogy több A Balaton és a Bakony festője Fülöp Lajos veszprémi festőművész a Balaton és a Bakony festői szépségű tájainak művészi megörökítője. Hangulatos akvarell- és olajfestményeiből kiállítás nyílt Veszprémben, a Georgi Dimitrov Művelődési Központban. A képeken: A festőművész vázlatot készít a veszprémi várban ■— »Délutáni fények«. WM Mennyit ér a diploma? T ényék. Ismerték, már- már közhellyé mere- vültek. Az emberi tudás, a szellemi kapacitás, a szürkeállomány értékéről vallanak. Olyan kincs ez, amely fortyogó világunkban a legkevésbé van kitéve a konjunktúra változásainak. Ez az érték folyamatosan egyre nő. Mind értékesebb. Ez ma megyénk, országunk, emberek által lakott világunk legnagyobb kincse, a legtöbb energiát rejtő tartalék. Napjaink divatos áramlata, az oktatásgazdaságtan, tulajdonképpen csak századok alatt felhalmozott becsületét a tudásnak foglalta rendszerbe, s ismerte el immár »teoretikusan« is. Hol van e rendszerben a diplomának szerepe? Fontos pontokon. A keményfedelű lap azt bizonyítja, hogy az össztársadalmi munkamegosztásban és az erre való felkészülésben a diploma gazdája a legnagyobb áldozatot hozta. Míg más embertársai már kamasznyi emberkoruktól beléptek a felnőtték, keresők, felelősséget vállalók (és ezzel tartozók) világába, a leendő diplomás még függött a alkalmuk nyílik értelmesebben eltölteni a szabad idejüket. A lakótelepek lassacskán falusi benyomást keltenek. Az asszonyok a ház előtt disku- rálnak, a férfiak esténként az erkélyen nézelődnek, mint hajdan a falusi gazdák a kerítésük mellett. Az erkélyek az előkertek szerepét töltik be, és minden lépcsőház egy- egy utca. ABC-áruház is van a telepen, most épül az iskola, óvodát avattak nemrégiben. Csak temploma nincs ennek a falunak, de nem is hiányzik, mondják az emberek. Jó lenne valami kulturotthonféle. Főleg a fiatalság igényelné. Mi lesz, ha elkopnak a padok? Tetszik ez az elcsépelt kontraszt, ahogy az új házak a parányi, régi épületek mellett magasodnak. Elképesztő valóság. Reggelente a toronyházak kirázzák zsebeikből az embereket, este meg vissza- szipantják őket. És nincs annál szebb, mint mikor két tízemeletes között lehanyatlik a nap. Ez amolyan huszadik századi romantika. Egyszer az emberek furcsának találják a méhkasra emlékeztető lakótelepeket. Mindegy. Én jól érzem itt magam. Tóth Éva szüleitől. S bár szelleme, jel- i lerne — akárhogyan vesszük is — fölöttébb »felnőttes« tünetekkel gazdagodott, szociális és egzisztenciális helyzetét illetően huszonvalahány éves koráig »kenyérpusztitó«. Ugyanez a viszony a társadalom oldaláról is valóság. A társadalom — kereső, munkálkodó tagjai- — türelemmel és nem kis áldozatvállalással várja, hogy a fiatal — bár egyre »felnőttesebb« — felkészülve, a tudást magába szíva, s azt megforgatva, átlé- nyegítve majdan a társadalom számára sokszorosan kamatozva adja vissza azt. Kölcsönös és kölcsönösen megtérülő befektetés ez, a leendő pallérozott elmék érdekében E szempontból igenis sokat ér a diploma. A diploma képesít valamire. Jelzi, hogy birtokosa valamely szakterületen felsőfokú képzést kapott, e munkára felkészült, alkalmas. Az orvos ismeri az emberi test törvényszerűségeit, a gépészmérnök a műszaki fejlődés fő folyamatait, a pedagógus tanítványainak életkori sajátosságait és az anyag megtanításának legcélravezetőbb módszereit. Vérbeli szakember mind: hosszú éveken át készítették föl erre. A valóság azonban gazdagabb, bonyolultabb annál, mintsem a tudás birtokbavételéhez és alkotó alkalmazásához a megszerzett diploma egy életre elegendő belépő legyen. Az emberi test titkairól ma sem állítja egyetlen orvos sem, hogy már mind ismerné a tudomány: a szakmai közlemények, az összefoglaló munkák rendszeresen számos ú j és újabb eredményt, megállapítást közölnek. A műszaki kultúra szintén parttalan és nem valami skatulyába begyömöszölhető. egyszeri nyelés után megemészthető valami. Az új technikai-technológiai ismeretek egy-két év alatt képesek megfosztani érvényességüktől a mindenhatónak számító, el- merevült nézeteket, gyártási eljárásokat. S a pedagógia? Űj tantervek, módszerek, tanítási módszerek bevezetésének és sokféleségének napjait éljük most is. Hol van mindezekben szerepe a diplomának? A felkészült szakembernek kétségkívül könnyebb az eligazodás, rugalmasabb lehet a tömeges szakmai információk közötti válogatásban, és azok felhasználásában. Kész »vevőkészüléke« van ezek fogadására, ismeri a szakmai műnyelvet, az adott terület fogalomkészletét. S ez megkönnyíti az újhoz való alkalmazkodást. Ebben az értelemben a diploma csupán lehetőség. Tá- gabbra nyitott kapu, amelyen szélesen áramlik be a kor szelleme,' mélyebben befogadható a szakma, jobban föltérképezhető a társadalom bonyolult viszonylatrendszere és mozgása. E kapu azonban nem mechanikusan nyílik. A diplomástól függ, milyen szélesre táruL Meghatározók a szerzett oklevél minősége és az oklevéltulajdonos jelleme, akarati tulajdonságai. Akiben nem munkál a' kapunyitogató kedv. annál az egyetemen, főiskolán megszerzett hasznos fogalmak, szakmai alaptudás idővel kiürülnek, és üres szavak, szakmai szlengek unalmas ismételgetésévé válnak. Éppen ilyen közegben nő meg, szinte egészségtelen mértékben a diploma »értéke«. Abban a közösségben ugyanis, ahol a valódi szellemi-szakmai gyarapodás elmarad, hiányzik a széles körű kitekintés, az állandóan bővülő látókör, nem általános az alkotómunka, a közösség egészét és tagjait nem gazdagítják a munkasikerek, apróbb és nagyobb győzelmek, ott a már megszerzett — de igazán soha nem kamatoztatott — tudás »rangja« egészségtelenül kezd növekedni. Magyarul: akinek a diplomán kívül nem sikerült soha többet szereznie, annak a szemében a felnőttkor kezdetén megszerzett keményfedelű oklevél, vagy a kiizzadt doktori dm az alkotó embert jellemző kizárólagos címke. Az ilyen emberiek) szemében a diploma válik a társadalmi megbecsülés legfőbb forrásává, az emberi érték hordozójává. A z efféle munkahelyen komoly baj lehet az emberi tudás, a mindannyiunknak olyan fontos alkotó szellemi energiák kibontakoztatásával. Mert e belterjes és egészségtelen diplomakultusz merev és bürokratikus hierarchiát szül. S ebben a hierarchiában elmosódik a különbség diplomás és diplomás, ember és alkotó ember között. Éppen a legfontosabb sikkadhat el; a teljesítmény rangja, becsülete. Csupor Tibor Wmmtiim
