Somogyi Néplap, 1979. július (35. évfolyam, 152-177. szám)
1979-07-22 / 170. szám
Makrisz Agamemnon szobrai Vetkőző Terrakotta Tavaszt táae — háttérben Emberpár Magyar írók a Babits Mihály Május huszonhárom Rákospalotán (1912) 1. Pest utcái között rohanó nép, puskalövések, rendőr, tört üvegek, népszava, forradalom. Én egyedül tehetetlenül itt számlálom a percet nincs hír, nincs újság, villanyosom megakadt. Néma falun lakom én, hol még az ebek sem ugatnak, nem bőgnek tehenek, még a malac se visít. Nádas eresznek alatta topázszemű tengericső csügg. Hószínű fal, kék árny. Csend, csak a fecske csicserg. Csak ha a villanyos átrohan itt (és mint a tehén bőg) sejteni a város szörnyeteges közeiét. Am most alszik a táj: egy döglött villanyos állong. 0 bús villanyosom! bús ez a néma világ! Bús e méla falun az üres sínekre merengni. Ú jövevény sínek, visztek-e még ma tovább? Visztek-e még ma odáig, ahol most csörren az ablak, hol most csorran a vér, forran a forradalom? hol zajló tömegen most úr a néma Petőfi s sarkra az Eszme kiáll isteni rima gyanánt; hol tán míg írom ezt, Magyarország nagy betegágyán vér és kínok közt megszületett a Jövő. 2. 0 te Jövő, aki jössz és senkise sejti, hogy iá vagy; jössz és senkise lát; jössz sűrű fátyol alatt, mit hoztál idegen? mit, mit viszel el? van-e célod vagy boros emberként ingatod útjaidat? , Ah, boros is vagy már ezer őrült eszme borától. Álmodsz s kóros vágy szennyezi álmod ízét! Álom vagy magad: a múlt álma, ki halni szeretne, • s sír, hogy mindene fáj, s nem lehet így betegen. Jöjjön az elhazugult életre halálos igazság, * lesben az utcákon álljon a kósza halál: minden mindegy már! zúgjon fel a tengerek alja! hányódjon fel a genny! jöjjön a forradalom! Jöjjön az elhazugult életre halálos igazság, annyi hazugság és elmulatások után! Jöjjön a lázálom, mely minden bűnt kibeszél majd: egynek mondja: „Jogok gyáva barátja, remegj!” Másnak: „Ajkaidon kopott szó lett a szabadság! s szíved zsarnok volt, öklöd rossz kalapács”. Másnak: „Alnokul és önzőn fogtál kezet: íme véres lett a kezed: moshatod a kezedet!” Mindnek: „Félre vakult csökevény, s ti koholt ideátok! Nem játék a világ! Látni teremteni kell” „...sarkra az eszme kiáll" A tudás otthonában Evek óta legfőbb újságírói ambícióm, hogy interjút készítsek dr. Somsáig Ákos professzorral, a Nobel-d íj magyar várományosával, aki — többek között — szinté- tikusan előállította a pszichés motivációt, hogy csak ezt az egyet említsem munkásságából. Ott van a világ mindén jelentősebb pszichológiai kongresszusán Yokohamától Montevídeóig, és mindenütt hozzászól — mégpedig mindenkor a rendező ország anyanyelvén, amelyet tökéletesen beszél Gyakorta föllép jótékony rendezvényeken, mint hegedűvirtuóz (külföldi tanulmányait csak úgy tudta elvégezni, hogy közben ujj- technikára oktatta Yehudi Menuhint). Saját kísérletei alapján tenyészti a páratlan képességű tacsli kutyát (a tacskó és a puli keresztezése) — csak úgy hobbiból. Mindemellett felbecsülhetetlen értékű képgyűjteménye van, és eddig még nem volt hajlandó nyilatkozni soha, sehol senkinek. Törekvésemnek komoly alapja az az intim kapcsolat, amely engem immár két évtized óta fűz a kiváló férfiúhoz. Az uszodában találkoztunk szinte naponta, s én számtalan esetben átadtam neki a zuhanyt, bár a szappan , rámszáradt — de hiába, egy Somsály-interjúért áldozatokat kell hozni. A háromszázadik zuhanyátadás után bátorkodtam először a nagy kéréssel és a jubileumi őtszázadik átadásnál utoljára. Akkor más irányból kezdtem környékezni. Udvaroltam oz-‘ unokájának, a feleségének, a keresztanyjának, és a kedvenc' tacsli kutyájának, amelynél kellemetlenebb jószágot még nem tenyésztettek a földön. Aztán lemondtam róla. és szemcsére hosszú hónapokig nem is ingerelte vadászszenvedélyemet, ugyanis elmaradt az uszodából. Azt hittem, valami hosszabb előadóútra indult, de a kabinos később úgy informált, hogy kórházban van, operálják az epéjét. A múlt héten azonban újra megjelent a zuhanyozóban. Nem adtam át neki a helyemet, ö türelmesen várt, majd amikor végeztem, megszólított: — Szerkesztő úr, ha tud szakítani számomra egy félórát szívesen látom. — Ó! — mondtam spontán meglepetéssel, majd magamhoz térve megkérdeztem: — Vihetem magammal magnót, fényképészt? — Ahogy óhajtja — mosolygott készségesen. Személyesen fogadott kastélyszerű villájának a kapujába n. Fényképész kollégám rögtön emelte a masináját, hogy a lába körül nyüzsgő tacsli kutyáját lefényképezze. — Ugyan ne pazarolja a filmet! — szólt rá a profesz- szor. —t Lát maga ennél sokkal érdekesebbet is! A házi laboratóriumán keresztül mentünk, mert néhány utasítást kellett adnia barna bőrű munkatársának. A takarítónő megsúgta, hogy szingalézül beszélnek. Azonnal üzembe helyeztem a tekercset. — Csak nem pazarolja erre a tekercset? — szólt róni a professzor. — Spóroljon, fog maga hallani ennél' érdekesebbet is! Mentünk tovább, a fogadószobájába értünk. Tekintetem megakadt a ■ festményeken, s cinkosan intettem fotós barátomnak, aki emelte a gépét. — Ej, kérem! — ütött kezére ingerülten a professzor. — Mi érdekeset talál ezen a Munkácsyn meg Csontváryn, vagy azon a Rembrandt-raj- zon? — Csupán azt — humorizáltam —, hogy ha jól megnézem, eredetiek. — Fognak maguk ennél sokkal eredetibb valamit is látni. Hehehe! — kacagott sokat ígérőén a professzor, és türelmetlenül vonszolt tovább. * Végül megérkeztünk a dolgozószobájába. Ott meggyújtotta a százkarú csillárt, a hatvan falikart, a rejtett mennyezetvilágítást, és a sarokban lévő reflektorokat, majd hatalmas páncélszekrényéhez lépett, kulcsokkal, a számtárcsák forgatásával megnyitotta azt, és kiemelt belőle egy arany szelencét. —f Most vegyék elő a fényképezőgépet, a magnót, a jegyzetfüzetet! — vezényelt, miközben felnyitotta a lá- dácskát. — Tessék, nézzék • és lássák, fotózzák és vegyék magnóra a csörgésüket ezeknek a köveknek, amelyeket az én epém termelt. — Íme, itt van ez az ökölnyi, ez a három dió, ez a hét mogyoró és nem kevesebb, mint harmincnyolc bab nagyságú kő. Jó a megvilágítás a felvételhez, vagy kapcsoljak be még néhány reflektort? Ügy, úgy, fényképezze csak őket, mert ilyen gyűjtemény ritkán található, Jegyezze csak föl, szerkesztő úr, amit az operációt végző sebésztanár mondott — persze miután életben maradtam a legnagyobb meglepetésére. Hehhehe... Tehát: „Volt dolgom rnár epekövekkel, de epekőbányában most jártam először.” Jó, mi? Ezután dr. Somsály Akps professzor részletesen öt r agnótekercsre mondta operációjának történetét. Én közben illemtudóan bámultam a köveket, amelyek között egy valóban csaknem akkora volt, mint egy koraszülött csecsemő ökle, három mint az aszott minimogyoró, hét, mint a selejt babszem és harmincnyolc ... Lehet, hogy csakugyan harmincnyolc volt, majd a fényképen felnagyítjuk, akkor talán meg tudom olvasni. « Két óra múlva, amikor a professzor befejezte a mesé- lést, arra kértem, játszana rá valamit Stradivari hegedűjével a szalagra. — Ne haragudjon, szerkesztő uram — mondta elnézően mosolyogva —, de számomra csak egy zene létezik: a köveim csörgése. Sfelyom László forradalomban lették az úri osztályuralom Magyarországáhak veszedelmét.) A verset Babits Mihály, egy harmincon inneni fiatal tanár írta, nevét mindössze pár esztendeje ismerhették az irodalmi élet figyelői. Csak az előző esztendőben került a messzi Fogarasról az újpesti gim n áziumba. Rákospalotán bérelt szobát — és ennek a rákospalotai szobának a versben reális és jelképes jelentősége van. Akik akkor olvasták ezt a verset, egy héttel a hatalmas munkástüntetés után, és emlékeztek Babits addig közöli verseire, meglephette őket a költő változott hangja, a versben parázsló keserűség és elszánás, mondjuk úgy: társadalmi indulat. Eddigi verseiben a szépség ifjú papjaként mutatkozott be, akit csak a költészet örök ragyogása vonz; álmok, ábrándok zenéje szólt verseiben, és a klasszikus művészet nagy alkotásainak bűvöletében élt. Nem is kímélték a kritikusok: Ignotus szerint csak »kul túr-szerelmei« vannak Bresztovszky Eniő »filozop- ter Urizmusnak« mondta verseit. A magyar irodalomban pedig ezek a vádak legalább kétszer olyan mélyre szúrnak, mint máshol. Most pedig mintha puskaropogást lehetne kihallani a vers klasszikus metrumaiból, rohanó ritmusából. * Arról a napról, amely a vers címében áll, ezt lehet olvasni a történelmi kronológiában : »Vérvörös csütörtök. A korszak legnagyobb munkástüntetése.-“ A százezres munkástömeg egyébként nem- egy hanem két napig tüntetett Pest utcáin. A tüntetés a parlamentben már januárban megindult küzdelmet segítette az általános, titkos választójogért. Lukács László volt a miniszterelnök, akiről hamar kiderült, hogy Tisza István feudális gondolkodásának, antidemokratikus politikájának engedelmes eszköze, és az általános, titkos választójog követelése úri osztályuralmukat fenyegette. A szemtanúk be is számolhattak arról, hogy a tüntetés jelszavai között ott Volt a feudális osztályuralom elleni tiltakozás és a forradalom igenlése is. A tüntető munkástömegben a szellem vezető emberei, a Huszadik Század szociológusai, a Galilei-kör fiataljai a demokratikus Ma gyarországért harcoló seregei látták, amelynek hat hősi halottja is volt ezen a két napon. Ady Endre másnap Rengi csak, Föld címmel írt Tisza Istvánnak ajánlott verset: nem sokkal Babits verse után pedig megjelent Rohanunk a forradalomba című verse, az -érlelődő magyar forradalom nagyszerű lírai látomása. Babits verséről hadd mondjam meg először is: a Május huszonhárom Rákospalotán egy nagy fordulat - dokumentuma, többféle módon is. Fordulat Babits költői pályáján: először azonosul a magyar progresszióval, először szól Vörösmarty-izzású szén- _ vedéllyel a hazájában elha- | zugult élet ellen, a vér és ki- 8 nők közt megszülető jövőért * Mintha a kétrészes vers felépítése is szuggerelná, mi történt a költő pályáján, a körötte változásért kiáltó világhoz való viszonyában. A vers az első két sor után, amely a távoli Pest utcáin zajló történelmet idézi, a palotai falusi idill képeivel, a hoszínű falak, kék árnyak, a topázszemű tengericső szecessziós hangulatlírával Babits költészetének eddigi világán át vezet a2 utolsó sorokban megfogalmazott helyzetfelismerésig. A második rész mélyen átéli vívódás, a feladatvállalásnak ellenálló belső reflex, ■ görcsök után a költői feladatvállalás tisztult pátoszáig emelkedik. Nem forradalmár azonosul itt a forradalommal, hanem egy fiatal költő válik — az esztétikum mámora, a büszke alkotó magány kalandja után — csupa felelősségérzetté, közéleti feladatvállalássá. A Nyugatban, bár elvontan polemizálva, mégis a vallomás forróságával ír erről Babits. Az ország érzelmeit akarta kifejezni, »ahol ma már nincs ember, alti ne érezné, hogy rettenetesen összebonyolódott hazugságaiban megmaradni lehetetlen, ezért közeledünk az őszinteséghez, aminek neve' felülről államcsíny, alulról forradalom«. Mai fülünket zavarja ez a két oldalról néző és azonosító szemlélet, de a folytatás egyértelmű akkor is, ha nem érthetünk egyet az utolsó kijelentésével: »Én hű katonája akarok lenni a jövendő Magyarországnak, melynek az igazságtalanságok, előítéletek és hazugságok helyett őszinteség, szeretet és szabadság lesz az alapja. Gyáva nem vagyok, ha új állapotot kívánni forradalom: forradalmár vagyok.« Nagy fordulat dokumentuma, ez a Magyarország nagy betegágyán született vers. A forradalomba rohanó munkássereg magával ragadja az egészen másfelé elindult fiatal költőt is, ahogy az akkori magyar értelmiség javát. Sarkra az eszme kiáll, és szava tettre szólít, mert nem játék a világ. 1912 májusában még győzött a reakció, és Babits költői pályájának később voltak ismét olyan szakaszai, amikor befelé fordult, költészetében elhalványult a látni, teremteni kell szenvedélye. Május huszonharmadika azonban a magyar progresz- szió megszerveződésének, felkészülésének történelmi jelentőségű ténye marad, a haladás különböző világnézetű és politikai szándékú erőinek első közös akciója. Babits Mihály költészete pedig ezzel a verssel indul el azon az úton, hogy századunk Vörösmarty jaként — nem Petőfijeként ez Ady volt! — éljen emlékezetünkben. Pók Lajos Somoml Néplap Ezt a verset, amely 1912. június elsején jelent meg a Nyugatban és mindjárt másnap a Népszavában is, meglepetéssel olvashatták a Nyugat olvasói. (Nem voltai sokan, iáképp a fiatal művészek, tudósok, és a polgári értelmiség elitje Budapesten, a nagyobb vidéki városokban, továbbá annak a magyar reakciónak a vezető írói, politikusai, az élükön Tisza Istvánnal és Rákosi Jenővel, akik az irodalmi megújulást hirdető, a Nyugal és Ady körül tömörülő új írói nemzedékben okkal sejFekvő ni
