Somogyi Néplap, 1979. július (35. évfolyam, 152-177. szám)

1979-07-22 / 170. szám

Konfy a vitrinben Hogy röpül az idő! Hét éve láttam utoljára a szennai Ilonka nénit, a falu egyik hírneves asszonyát, Két »ka­sza" adja most ki éveinek szá­nra!, de mondják neki így is a szomszédok: »Istváníi néni két 7-es!« Hetvenhét eszten­dő nyomja a vállát, barázdá­kat szántott szelíd arcára az idő. Hogyne lenne dicsekedni való, ha: — Most jöttem ám meg: egy kis tápot talicska ztam haza. Jaj, a »lovaim-« már nem a régiek... »Lovai«, a lábai — igaz —, nem amolyan tizenhat éves lányéi. De szemüveget még mindig nem visel: »Lem oku­lásod tam meg !« A keze — azt mondja — »topa«, de -ízért, ha kérik, hát megkészí- li most is a híresen szép szennai kontyot, melyet a lá­nyok, asszonyok valaha »éj­jel-nappal«, kapálásban és templomban egyaránt visel­tek, mert olyan volt az, mint: »... a királyné fején a koro­na! özvegy Istvánfi Jánosné ke­zében most is ott egy nefe­lejcsvirágos, szegi űs, szent- ftyörgyvirágos gyönyörű szen­nai konty. — Kapós ez újra. A régiek csináltatnak velem, mert meg akarják őrizni az unokáknak a vitrinben, hogy lássák, mi­lyen viselet volt ebben a fa­luban. Persze, egyre kevésbé vál­lalkozik az aprólékos, szakér­telmet kívánd kontykészitésre a mi Ilonka nénink. A redős csipke drótra varrása, a gő­zölés meg a többi munka fá­rasztja már. De arra büszke: a. Zselic együttesnek ő csi­nálta a fejdíszeket. Ezek majd megőrzik őt akkor is, ha... Na, de ez messze van még akkor is, ha ő azt mond- ja: — Dufla követ csináltattam, amikor az uram meghalt. Hogy legyen helyem mellette. A szája ezt mondja, a sze­me azonban mást. Az mintha hunyorítana egy rhosolyt. Mint amikor az esőt ontó fel­hő mögül kiragyog a nap. Ül a széken most már, a keze gyorsan jár: galambica gom­bát tisztít, a szomszédasszo­nya lepte meg vele: »Nagyon rendes, tiszta és jóravaló fe­hérnép. Becsülete van az olyan családnak, mint az övék Szennában. Egyre több cigány él rendes, munkáséle­tet«. — Még nem hozott lányt a házhoz a Lacink ... — feleli kérdésemre a kombájnos nagyanyja. Mögötte a falon »Békessé­gem, boldogságom; Mindezt itthon megtalálom!« szövegű talvédő, talán felel arra, miért nem nősül Laci. — Más, mint régen. Akkor mindent mi csináltunk1. A Cseberki. tavakban ázott a kender. Az most olyan dzsun- geles hely. Szüjtünk, mi asz- szonyok: ruhát, ágy! neműt, mindent. Padlásra került .a szüjőszék. Jobb is így. Ez a ház 1965-ig zsúpos volt, azt cseréltük erre. Hát nem jobb az élet ilyenben? A galambica közben főzés­re kész a keze munkájától. L. L. Irodalomról játékosan Diákok ezret lubickolnak, játszanak, udvarolnak, utaz­gatnak ezekben a napokban a Balaton partján, megfeled­kezve iskoláról, tudományok­ról. Akad azonban néhány tu­cat gyerek, aki nem feledke­zett meg észjárásának, tudá­sának karbantartásáról, sót fejlesztésérőL A balatonién^ magyar nyelvi és irodalmi előkészítő táborban harmincöt, Somogy ■különböző szegleteiből érke­zett, volt nyolcadikos bővítet­te két héten át grammatikai, irodalomtörténeti, irodalom- elméleti tudását, ízlelgette a hazai és a világirodalom leg­szebb verseit, elbeszéléseit, s közben — hála Horváth Kál­mánná táborvezető és a két nevelő ötletességének — szép kirándulásokon, hangverse­nyeken, kiállításokon is részt vehetett. Aki meghallgatja a kicsiket ezekről a programok­ról, rögtön világosan látja, mit is jelent az úgynevezett hátrányos helyzet, még e te­hetséges tanulók esetében is. Korántsem olyan drámai mo­mentumokat, amelyek a kife­jezés hallatán az eszünkbe jutnak — hiszen a nebulók valamennyien rendezett csa­ládi környezetben élnek — hanem egyszerűen a lakóhely kicsinységét, elzártságát. — Sohasem jártam eddig Keszthelyen, ezért a napok­ban szinte a számat tátottám a Balaton Múzeum és a Fes- teíics-kastély láttán. — A rádióban néha hallot­tam ugyan szimfonikus ze­nét, de konoerten még nem voltam. Az elmúlt héten kö­zösen vettünk részt hangver­senyen, s a Mozart-, Schu­bert- és Strauss-művek any- nyira tetszettek, hogy ha fel­nőtt leszek, rendszeresen fa­rok majd koncertre. — Először láthattam a szár­szói József Attila emlékmú­zeumot. Másmilyennek kép­zeltem. azt gondoltam, régi tormájában őrizték meg az én ül etet. — A tévé ifjúsági műsorai­ban láttam és hallottam éne­kelni Vitai Ildikót. Kíváncsian várom, milyen lesz »élőben«. A művészethez való köze­ledés egyik alapfeltételét, az élményszerzést tették tehát lehetővé a tábor szervezői, a nevelők és a két kurzusveze- tö pedagógus. A naponta négy­órányi oktatás pedig — mert a gyermekek az átlagosnál jó­val tehetségesebbek és olva­sottabbak — komoly kísérle­tezési lehetőséget biztosított Bem Istvánná és Urbancsik Istvánná tanároknak. Olyan módszerek kipróbálásának le­hetőségét, amelyek eddig csak kevéssé nyerhettek »pol­gárjogot« a rendszeres iskolai oktatásban. A »szabványórá­kat« itt többnyire könyvtári órák, vetélkedők, műsorok he­lyettesítették, s a »hatásfok« nyilvánvalóan többszöröse az átlagosnak. — Vetélkedővel, a Hét kraj­cár dramatizálásával, újság­cikkek összegyűjtésével em­lékeztünk meg Móricz Zsig- mond és Móra Ferenc születé­sének századik évfordulójáról. Részt vettünk anyanyelvi, földrajzi témájú vetélkedőn, beszélgettünk arról, hogyan fejezik ki az írók, a zeneszer­zők, a festőművészek a haza- szeretet érzését, s foglalkoz­tunk olyan nyelvtani kérdé­sekkel is, amelyek megoldása korábban gondot okozott. Nemsokára biztosabb tudás­sal térhetünk haza. S milyen hálásak a kamasz­kor kezdetén álló leányok és fiúi#:, ' ha a pedagógus meré­szen elrugaszkodik a kötelező tananyagtól és — felnőttként kezelve tanítványait — »rázó­sabb« irodalmi témákról is beszélget velük! íme, Bem Istvánnénak, a zamárdi álta­lános iskola tanárának meg­lepő, de tanulságos története. — Jó néhánj’at felolvastad nekik a világirodalom leg­szebb szerelmes versei közül, Catullustól Ady Endréig. E téma feldolgozását önmagam számára is kísérletnek szán­tam, s meghökkenve tapasz­talam, hogv igen felnőttesen, a legcsekélyebb nevetgélés és félreértés nélkül reagáltak a gyerekek. Urbancsik Istvánná, ősztől az öreglaki iskola tanára, szakfelügyelő, egy nevelési szempontot emel ki. — Gyermekeink mintha el­felejtettek volna játszani, mintha elszoktak volna a já­tékos, könnyed ismeretszerzés- U. is. Mi itt megkíséreltünk egy csapásra két legyet ütni: természetesen, életszerű­en. fontoskodás és komolyko- dás nélkül, sol^sok mozgás­sal. énekléssel, népi játékok bemutatásával is ismereteket — és főleg tudásvágyat — »csempészni« a fejükbe. A diákok nyitottsága, a hu­man tudományok, tu iroda­lom, a művészetek iránti ér­zékenysége bizonyítja: a teg­nap befejeződött kéthetes kurzus nem volt hiábavaló. Féltucatnylan, itt, a táborban határozták el, hogy — iro­dalomtanárok lesznek! Akad azonban, aki — a Balatonról készített összeállítás hatására — a földrajz tanításával sze­retné eltölteni a következő évtizedeket. Másokra még furcsább hatást tett a Bala- ton-környék nyüzsgése: ők e pillanatban a nyelvtanári pá­lyára esküsznek. Nem tudhat­juk persze, teljesülnek-e ezek az álmok. Ám ha az ambíció megmarad, az anyanyelvi­irodalmi előkészítő tábor már­is elérte célját - L. A. KI a megmondhatója, mi irányítja az emlékezetet? Je­lentős, vagy legalábbis annak vélt események, arcok fele­désbe tűnnek, mások újra és újra felbukkannak, több év­tized utón is néma kísérői • életünknek. Az ötvenes évek végén ai egyik moszkvai egyetemen kapott friss diplomával a ke­zemben elindultam az egyik Kubán területi cukorgyárba dolgozni. Egy évre kaptam erre lehetőséget Akkoriban egy civil ma 1 gyár, ott Kubánban, méghoz­zá a sztanyicában — a falu­ban — különlegességnek -zá- mított. Tapogattak, hogy mi­lyen legény js ez a magyar kérdezgették, próbára tettes: munkában és vodkatűrő ké­pességben egyaránt. Amikor már ebben is, abban is meg­ütöttem a sztanyicaátlagot — maguk közé fogadtak. Abban az évben hét új cukorgyárát kellett indítani a Kubán te­rületen. Nagy kelete volt még a kevésbé tapasztalt cukor­gyári szakembernek is. ícy esett meg, hogy amire más­hol és máskor évekig várni kellett volna, pár hetes gya­korlattal a hátam mögött ki­neveztek műszakvezetőnek Megijed*! sem volt időm, nemhogy azon morfondíroz­ni. vajon képes leszek e több száz ember munkálat irányítani, egy behemot'gyá­rát kézben tartani. Űj munkámban percenként éreztem a vehetők és a be- < -ztottak segitÖJtészségét, Ha­nem egy kemény legénnyel sehogy sem boldogultam. A fiatal kozák október vésgén szerelt le a katonaságtól, Amikor munkára jelentke­Értelmiségünk — tegnap Az újságolvasók és a rádió­hallgatók kapásból tudják so­rolni azokat a közgazdasági, szociológiai, történelmi és er­kölcsi kérdéseket, amelyek feltűnően foglalkoztatják a mai magyar értelmiség egy-egy csoportját. A gazdasági élet folyamatos módosításai, a kommunista mozgalom dilem­mái. a társadalmi mobilitás lassúsága és nehézsége’. a közművelődés szaporodó kér­dőjelei vagy a morál hiányos­ságai tipikus mai vitatémák Külön-külön és. összességük­ben is mutatják, hogy a szo­cialista értelmiség törekszik a tisztánlátásra. időről időre hallatja hangját az aktuális és távlati kérdésekben egy­aránt, miközben az újabb és újabb problémák követel­ményei szerint — kezdemé­ny ezve is, cselekvőén is részt vesz a szocialista szellemi épí­tésben. pregnánsan igazolva jelenlétét-az élet minden terü­letén. Ennek a jelenlétnek köszön­hető. hogy létrejött értelmisé­günk szociológiája is, amely mint azt a iölyóiratkozleme- nyekböl láthatjuk, már jó né­hány éve éppúgy foglalkozik értelmiségünkkel, mint koráb­ban a munkásosztállyal, a pa­rasztsággal, vagy' más, koruk és foglalkozásuk szerint körül­határolható csoportokkal. A kutatásban is megmutatkozik tehát, hogy az értelmiség ki­fejezi, képviseli és formába az épülő szocializmus tudatát és öntudatát. Olyan társadal­mi réteggé vált, amely' magáé vá tette, magáénak vállalta a szocialista eszméket. S ha jól bírál és helyesen vitatkozik, ezt nem kívülállóként teszi, hanem éppenséggel azért eme­li fel szavát, hogy az általa is elfogadott eszmék mine, következetesebben érvénye­süljenek. 1979 értelmisége jel­legzetesen szocializmuson be­lüli, a rendszer képére és ha­sonlatosságára termett és egy­re egységesebb értelmiség. Azok a töredékrétegek, ame­lyek — akár elmaradottság­ból. akár felületességből — nem értenek egyet ezzel az egységes szellemiséggel, nem­csak értelmiségünk gondolat­világával állnak szemben. Ál­talában idegenek a szoualiz- mustól is, kívül állnak a szo­cializmust jelentő eßzmerend ■ szeren. Az értelmiség és a szocializ­mus kölcsönös, harmonikus érdek egyezése azonban egyál­talán nem volt annyira magá­tól értetődő jelenség régebben, mint amilyen természetesnek latsaik napjainkban. Ezért van igaza Jakab Miklósnál;, ak- a Kossuth Kiadónál megjelent művében megállapítja, hogy 1945 után, egészen 1946 órzéig. a Magyar Kommunista Pan harmadik kongresszusáig, nagy volt a bizonytalanság az ideo­lógiai kérdésekben. Tulajdon­képpen még az sem vetődött fel nyilvánosan a koalíciós kormányok idején, hogy a magyar fejlődés egyetlen jár­ható útja kizárólag a szocia­lista út és távlat lehet. Maga a kommunista párt ezt a pers­pektívát azért nem rajzolna*.-, ta meg, mert nem akart ria­dalmat és bizalmatlanságot kelteni programja és szándé­kai iránt az akkori értelmiség részben tájékozatlan, részben elrontott neveltetésű. néptől elszakadt, gondolkodású cómé- geiben. Azokban sem. aki-t jó­indulatúan közeledtek hozzá és azokban se, akik politikai­lag közömbösek akartak 'ma­radni a továbbiakban is. A könyv (melynek címe A társadalmi változás és a ma­gyar értelmiség 1944—1848/ persze nemcsak a kommunis­ták és az értelmiség érthetően és dokumentálhatóan ellent-, mondásos viszonyával foijai- kozott. A történeti áttekintés esztendei alatt ugyanis a? MKP mellett a koalíciós kor­mányzat egyéb pártjai sem hagyták abba próbáin >zásai- kat az értelmiség rokonszen vének megnyeréséért. A nagy múltú Szociáldemokrata Párt, a parlamentben egy ideig túl­nyomó többségű Kisgazdapárt, a népi írók támogatását élve­ző Nemzeti Parasztpárt és még néhány, rövidéob ideig fennálló vagy fölélesztett pol­gári párt különböző taktikai húzásokkal, az értelmiség más- más csoportjainak megceizá- sával pórbálta a maga — ál­talában ideiglenes — prog­ramjaihoz megszerezni a hí­veket és támogatókat. Magya­rán : választási voksokat., sza­vazó szimpatizánsokat !gve’<e- zett toborozni a magyar értel­miség egyszerű tagjai és pro­minens személyiségei között. Ezek miatt a nagyon lénye­ges taktikai mozzanatok mia't választotta nyilván Jakab Miklós is könyve keretének részint a páiűelképzelések egybevetését, részint, a párt- alakulások nyomon követéséi mint igen jellemző mozzana­tokat És ezért vállalkozott ar­ra a keservesen nehéz — meri' rendkívül finom statisztikai érzéket és elemzéseket kívánó — feladatra, hogy 1947 nya­rai? árnyaltan és következe­tesen értelmezze a választási eredményeket. Hiszen csak így tudott helytálló következteté­seket levonni az egyes pártok és az értelmiség hol javulást mutató, hol romló tendenciá­kat tükröző kapcsolatából. A felszabadulás előtti értel­miségei politikai arculat szz* rint hat rétegre bontva rr.u tatja be. Az első a jobboldali, nyíltan vagy burkoltan nyilas érzelmű réteg. Tagjai alacso­nyabb. rangú hivatalnokok, lecsúszott dzsentrik, akamok katonatisztek. Közülük sokan elmenekültek 1945-ben az or­szágból, kisebb hányaduk megpróbált cinikusan- a bal­oldal felé orientálódni. A má sodik réteg volt az úgyneve­zett űri . középosztály, a horthysta állam végrehajtó apparátusában dolgozók. Ök már nem menekültek el. De, ahogy Veres Péter mondotta róluk, a társadalmi haladás­ban rájuk nem lehetett szá­mítani. Biztatóbb volt ebből a szempontból az -intelligencia« beállítottsága, és mentalitást, őket inkább a passzív asz- szisztálás, mint a rendszer lel­kes támogatása jellemez*. Ezért érdemes volt törekednie az új politikának a megnye­résükre. A negyedik az a bal­oldali értelmiségi csoport volt^ amely a Horthy-éra alatt is legális ellenzéki szerepet vál­lalt, az ötödik a népi írók kö­re, a hatodik pedig a munkás- mozgalom intelligenciája. 1948 közepére a helyzetet egészen más vonások .,olle­rnezték. Már r>em azt kellett lámpással kutatni, hogy kiket lehet megnyerni az egyik vagy másik párt támogatójául. Az­zal kellett törődni, r.ogy mi­lyen az ideológiai felfogása a baloldalhoz .tömegesen csatla­kozó értelmiségnek. Jakab Miklós kimutatja: ekkor még tekintélyes azoknak az cnícl- lektüeleknek a száma, ak-k idegenkednek a szocialista fordulattól. JóLlehet má- fel­ismerték azt az erőt. a kom­munistákét, amelyhez érde­mes hosszú távon csatlakozni. A 'Sru'vitóm svemlclö elöl*, mint amilyen könyvünk írója is, ma már teljesen világos hogy az 1948-as úgy nevezed -politikai földcsuszamlás« a fejekben még mindig népi volt eléggé megalapozva. Az értelmiségnek több mint a fe­le -ekkor már bent volt. a kommunista pártban. De akadtak köztük jócskán olya­nok is, akikkel a belépésük után kellett, elfogadtatni a özocializmus alapvető igazsá­gait. l Is?,tni Zoltán Szerjózsa zett, a műszakomba irányí­tották. Felvételi papírját le­adta, szétterpesztett lábbal állt az íróasztalom előtt, két hüvelykujját a. széle? derék­szíj rézcsatja mögé dugta, és lezser nyugalommal vetett egy-egy pillantást az asztal mögött ülő civilre: — Ide figyelj, te a mienk vagy? Na, úgy mondva, hogy szovjet? — Nem, magyar vagyok. — Mit beszélsz? Mágyjár? Hát hogy kerülsz te ide? — Ide készültem. No, de azért még lehetsz nálam centrifugás. Megfelel? A fekete hajú, szélcserzett arcú legény megrántotta a vállát: — Ha te mondod... külön­ben mindegy — legyintett, es széles léptekkel kikacsá- zott az irodából. Teltek-múltak a napok. Zömmel örömtetiek, mert a gyár jól termelt, répafeldol - gozási és cukorraktározási tervét rendszeresen túltelje­sítette. Az új kubáni gyárak próbaüzemelése viszont dö­cögött. Beindultak, leálltak. Száz és száz gép, berendezés összehangolt. ' munkájának megteremtésén a bulldog szívósságával .dolgoztak a szomszédos új gyárakban. Tőlünk további embereket kértek, szinte könyörögtek Ki. Az otthon maradt emberek­re nehezedő teher egyre nőtt. a szusszanásnvi szünetekben, a saját munkájuk mellett más brigádoknak segítettek. More gás az volt — ml tagadás néha káromkodás is —, de a műszakvezető kérését, melyet a szükség diktált, teljesítet­ték. Egy kivételével ... Mert Szergej Pantyelejevics, a zö­mök kozák legény a centri­fugáktól egy tapodtat sem volt hajlandó elmozdulni. Törtem a fejemet, hogy mit csináljak ezzel a kínok kozákkal, de semmi okos nem jutott az eszembe. Amit1 megtehettem volna, azzal nem akartam élni: ’szégyen­szemre visszaküldeni a falu­jába, a kolhozába. Ez nem is lett volna igazságos, meri Szerjózsa fegyelmezetten és jól dolgozott, csak az ilyen különmunkákat nem szeret­te. Amíg jó Idő volt viszony­lag zökkenő-mentesen mor­zsolták a répát és a napokat A baj akkor kezdődött ami­kor köntöst váltottak a bok­rok és a fák, beköszöntőit a tél. Éjszakánként már egyre jobban átfagyott az úszfaió- kon • a cukorrépa, és a meg­csonkított létszámmal csak nagy nehézségek árán lehe- tett beúsztatni a gyavbá. Az 1 úsztató elömunkás, ;• :ri má- sodmagával nap n.io után szinte emberfölötti munkát végzett, embert követe l, leg­alább egyet. »Embert, de honnan?!« Azon a szép, esiUaefénves éjszakán is tanácstalanul bal­lagtam vissza a gyárba az úszta töktől. Már bent jár­tam a főépületben, gépimén lépdeltem. Éreztem, hogy vé­ge a tudományomnak. Vég­képp tehetetlen vagyok Az iroda ajtaja elolt. — nem kis meglepetés rrnve — Szerjózsa várt i teljes téli menetfelszerelésben. . Kezét játékosan, de mégis komo­lyan tisztelgésre emelve je­lentkezett. — Kapitány elvi ács, . Gri- gorjev kozák kérek engedélyt répát úsztatni. A centrifugáé csoportveze­tő távolabbról figyelt ben­nünket, egy pillantással adta tudloiiira, hogy minden rend­ben, mehet a legény. Meieg- , ség 'járt át. Megjogíam Szer­józsa vállát, és csak annyit tudtam mondani: — Na gye­re... gyere, te a tárnán! Elutazásom előtt nem sok­kal, a tavasz vége feie osz- szelalálkozlunk» a azíarty.cá- ban. Szerjózsa meghívott a pivnuskába — a sörözőbe — egy korsó sörre. Bár nem volt bőbeszédű, most ömlött belőle a szó; a szárnyicúrol beszélt és a kozákokról. Hall­gattam. Szemén a megáradt, tengerré duzzadt folyót lát­tam az ablakon túl, a Ku­bán folyót, amely most part­talan volt. Arra gondoltam, hogy milyen furcsa valami az élet: amikor már azt hin­né az ember, hogy kezdi ér­teni, akkor jön rá, hogy sem­mit sem ért belőle. Mert végtére is ki tudná megma­gyarázni, hogy a peckes ko­zák legényből miért lett a magyar mérnök egyik legjobb barátja. Kerner Tibor Somogyi Néplap 5

Next

/
Thumbnails
Contents