Somogyi Néplap, 1979. július (35. évfolyam, 152-177. szám)

1979-07-15 / 164. szám

9 mesemondó múzeiimigazgató

100 éve született Móra Ferenc

Újságom című gyermeklapjában több mint ezer írása' jelent meg, és közben rengeteg más cikike a korabeli lapokban. Neves publicista,' ő szerkesztette a Szegedi Naplót, az ország szinte egyetlen pacifista lapját — a háború első éveiben!* Felségsértési pert indítanak ellene. Lelkesen üdvözli hát a forradalmat, s ha később, az Ének a búzamezőkről című regényéből (amely 1927- ben jelent meg) az derül is ki, hogy Móra

Sti9gv mindenki tudja,'

Kiskunfélegyházán született, a Daru utcában (amely most már régen Móra Ferenc utca), száz éve, 1879. július 17-én.

Ahogy mindenki tudja, hiszen sok száz szerény-köny- nyes mesében elmondta, szegény, nagyon szegény szűcsmester fia volt, a szegényparaszti, paraszti-mesteremberi lét teljességében telt gyermekkora. Ez volt a legaíap- v etőbb írói élménye, ezt hozta, ezt hordozták írásai egy életen át. Hű volt hát azokhoz, akikből származott. Pedig sokra vitte, okos ember volt. Talán éppen azért.

Költőnek indult, versíróként lesz a Petőfi Társaság tagja, a Félegyházi Hírlap közli első írásait. Tanárnak készült, de már 1902-ben újságírói a Szegedi Napló munkatársa. És jó barátja a nála tizenhárom esztendővel idősebb Tömörkény Istvánnak, akinek aztán utódja is lesz: 1917-től ő a Szegedi Somogyi Könyvtár és Múzeum igazgatója. De már 1904-ben könyvtáros és közben szerkesztő, országos hírű lapok munkatársa; a Világ majd a Magyar Hírlap ad helyet a század húszas éveiben írásainak.

Ahogy mindenki tudja, csodálatos mesélő volt. Igaz meséket szedett versbe — első jelentősebb ilyen írása 1903 karácsonyára jelent meg: Az aranyszőrű bárány, de a húszas évek derekára már kiteljesedik alkotói pályája, és a meseköltő, az újságíró, az ifjúsági irodalom varázslója — a« felnőttek közé lép.

Regényei — ha nem is hagytak oly nyomot, mint a Nyugat óriásainak munkái — érdekes színfoltjai a magyar irodalomnak. Első nagyobb munkája, A festő halála eredetileg egy Tápé határában megölt festő barátjának akart emléket állítani, de az írás közben formálódó eseményeknek végül is ő maga lett a főhőse, S témája, hogyan viaskodik az' író a nyersanyaggal, hogy az ismert és ismeretlen elemekből történetet varázsoljon, lélektani regényt, amely a városi művész asszimilálódásából a rusztikusabb valósághoz fel tudja mutatni a tragédiát. Később — második kiadásában — e művének a Négy apának egy lánya címet adta, ezzel a címmel vált híressé.

•

Móra rengeteget dolgozott, 1905-től 22-ig Pósa Lajos Én

nem tudja elképzelni a paraszti világ forradalmi átalakulását, mert ő a hagyományok patriarchális őrzőjét látja a parasztban — 1918—

19-ben vezéralakja Szegeden az új eszméknek. Hiszek az emberben című írásában hitet tesz a szocializmus mellett, Memento című cikkében pedig üdvözli a proletárdiktatúrát. A bukás után az író visszatért polgári, radikális eszméihez, de üldözött ember, és ez sokáig elkíséri, még 1922-ben is vád alá helyezik nemzetgyátázásért. Elekor írja Hannibál föltámasztása című kisregényét, a kor gyilkos-keserű szatíráját, amely azonban csak 1949-ben, a fel- szabadulás után jelent meg.

Az Ének a búzamezőkről mejlett a legismertebb regénye egy történelmi munka, a Diocletianus császár korában játszódó Aranykoporsó, egy helyzettrsgédia, ahol a konfliktus a sorozatos félreisme- . réseken keresztül jut el a tragédiáig. A kor jellemábrázolása szándékoltan anakronisztikus. Mai emberek szerelmi története egy távoli világba helyezte. Enriek a távoli világnak tárgyi rajzát a lehető legpontosabban adta visz- sza a műveltségéi ménnyel teli tudós múzeumigazgató. Ahogy Illés Endre írta a regény megjelenésekor, egy »végtelen szeretettel és gonddal regényessé formált római régiségtan«.

»Mögötte a fene, az olyan kutyát, amelyiket tanítani köll az ugatásra« — mondta volt Tömörkény István Móra Ferencnek, amikor először küldte ki a föld alatti utazásra az alföldi buckás tájra az ifjú múzeumőrt, s az szabad- kozott, hogy nem ért hozzá. Beletanult. Tudósa lett a magyar föld őrzötte öreg múltnak. Használta is ezt a tudását, élt is vele 6ok-sok írásában.

Piára regénvsii pultot

tűk emlékezésünk középpontjába, mert az közismertebb, hogy a kis terjedelmű prózai írásokban, mesékben, tárcákban, cikkekben, elbeszélésekben érte el igazi csúcsát. Élete teljes lenyomata, a szegényparaszti alapélménytől, a régész, az ásató múzeumigazgató, a tudós és a harcos újságíró élményéig mind ott van ezekben a kis írásokban. Kis rövid terjedelmű tárcamesében Mikszáth mellett a legnagyobb volt. De míg Mikszáthot az ember, a társadalmi lény' ihlette meg mindig, Mórák, nagyon sokszor a műveltségélmény, a szépirodalomban kicsapódó kultúra. Nagy polihisztor volt. »Minden megismerés makacs keresője« — írta róla Karinthy Frigyes. Ha csalj: ifjúsági műveket írt volna, azok is halhatatlanná tették volna, de ő annál sokkal többet tett. Írásainak összessége, életműve a század első harmadának hiteles lenyomata.

Szalontay Mihály

I

genis, egyszerűen csak

Földhözragadt János. Nem olyan szép név ugyan, mint a Gomborrú Habók Fügedi, vagy a Las» ltafülű Csonka Keserű, de azért őróla is igen szép történetet tudok. Érdemes azt fői jegyezni a kéménybe korommal.

Földhözragadt János nem volt mindig ' földhözragadt ember, de mindig szeretett volna az lenni. Ez már vérében volt a hetedik öregapja óta, a'kit talán a Dózsa György ideiében vertek agyon, mint földigénylőt.

Ez a János nyilván sohase hallott Dózsa Györgyről, se a hetedik öregapjároí, de azt meg bizonyosan nem tudta, hogy minek hívták a

Í dédapját. A Jánosoknak nincsen családfájuk, és ha volna, akkor kapanyelet csinálnak belőle, hogy ne kelljen azt is pénzen venni. A Jánosok családi hagyományai csak addig tartanak, ameddig az akácfa-kereszt kilátszik a temetőben a gaz közül. Mikor aztán az akácfakereszt elkorhad, elkeveredik a homokba az ősök emlóke- 0 zete is, és többet a kakas se kukorít utánuk. Pipacs lesz belőlük és szarkaláb. meg keserű lapu és búzavirág és mikor a Jánosok kis masza- tos kölykei azt játsszák, hogy »sör-e. bor-e, pálinka-e*?« és összerágják a keserű pipacsbimbót, akkor egészen bizonyosan nem jut nekik eszükbe, hogy ők most a tulajdon őseikből élnek.

És mégis úgy kell lenni, hogy a sehol föl nem jegyzett emlékezetű Jánosok, akiket ezer esztendő alatt megevett a magyar föld, ezekkel az istenkéz vetette vadvirágokkal üzengetnek föl a mindenkori Jánosoknak valamit, ami beleeszi magát a csontjukba, a vérsejtjeikbe és amit a tudósok és a költők úgy hívnak: földéhség. A pillekergető gyereknek üzennek a papsajtvirággal, a suhancnak a szagosbükköny piros csokrával, a kicserzett tenyerű, lehajtott fejű Jánosoknak a búzakalásszal.

Ö, azért nem kell kiszántani és bíróság élé állítani a redves csontokat, hiszen nincsen az ő üzenetükben semmi bujtogatás) Csak valami törvény volt benne, valami nagyon ősi törvény, ami egyidős a teremtéssel s amit végrehajt a pók. mikor magának szövi a hálót,' a madár, mikor magának rakja a fészkét, s a mókus, mikor magának takarítja be a bükkmagot. De tudnivaló, hogy ezek oktalan állatok s nincsenek olyan okos berendezkedéseik, mint az emberi társadalomnak, amely tu-j dott magának más törvényeket csinálni, mint az erdei, és mezei vadaké.

Attól 6e kell félni, hogy a Jánosoknak valami rossz szándékuk volna és destru- álni akarnák az emberi törvényeket ősi törvényekért, ó dehogy! A Jánosok nem tudnak latinul és az ősi törvény alszik * leöcükben; mint a tejútban a fény.* Ha néha osfflámdt vetne is, a Jánosok rászorítják a nehéz tenyerüket. mert tudják, hogy mindennek úgy kell lenni, ahogy van és hogy minden a jó Isten rendelése.

A mi Jánosunk sem csinált soha semmiféle ribilli- ót. Azok közül a békességes Jánosok közül való, aki mikor elvitték embert ölni és a lengyel fenyéren hasra

Móra Ferenc

Földhözragadt

János

története

fekve várta a halált, a srapnellek csipogása közben bélemarkolt a föltúrt földbe, szétmorzsolta, a szagát beszívta, a nyelve hegyére vette és hátraszólt a tisztjének:

— Hadnagy úr, ez ám a föld!

H

em tette hozzá, hogy »hej, ha nekem ilyen volna!« Pedig egy kis pálinka is tüzelt benne, mert kellett a sturmhoz a szíverősítő, de még attól se gondolt olyan bolondságot, hogy őneki tulajdon földje legyen valaha.

Hanem aztán, mikor öt esztendő múlva az ő falujukban is kidobolták, hogy földosztás lesz, akkor ő is fölment a községházára az urakhoz, hogy neki is írjanak földet.

— Hát aztán mennyi földet igényel kend? — kérdezték tőle.

Mikor János azt mondta, hogy két holdat, a jegyző úr is rábólintott, meg a városból való nagyságos bíró úr is. De a környékbeli uraságak is ott toporogtak s azok elkezdtek morgolódni. A többinek egy hold is elég volt, minek kellene neki kettő?

János sokkal jobban megijedt, mint amikor a gépfegyverek kotyogtak. Alig tudta elmotyogni, hogy hány 6zájat kell annak a két holdnak jóllakatni, ö meg az asszony kettő; meg a négy gyerek, az hat; a tehetetlen apját, anyját is ő tartja, az nyolc; de kilencediknek még az öregszüle is ott van, a felesége nagyanyja.

— Vén ebre már kár a korpa — mondta egy különösen mérges uraság, ami olyan szép közmondás, hogy mindenkinek el kellett rá magát nevetni.

Jánc5s is mosolygott, mint a dézsmabárány és szeretett volna azzal a közmondással válaszolni, hogy »aki pedig nem akar megvénülni,

Kortársak Móra Ferencről

Móricz Zsigmond:

: l; Sose láttam humor nélkül.

Ez volt az ő nagy tartalma szóban és írásban, a humor. Éspedig az a magyar humor, ami az alföldi magyar ember legsajátabb tulajdona. Humorának titka az volt, hogy a legfájóbb, a leg- kényelmetlenebb érzéseket vidám szavakba csomagolva találta ki; az életben való elbúvás és az élettől való megszelíaültség ez volt az ő humora. Sose mondott olyat, aminek ne lett volna egy adag keserűség a mélyért. Hiszen neki is jutott még török iga. Mint mindenkinek, akiben lélek van és ambíció és bátorság. Angyali dolgokat tudott mondani hivatalából s politikai, társadalmi és emberi bántalmainak mélységéből. Gyöngyöket szólott, és csiszolt drágaköveket hullatott.

Volt egy adományé,' ami kevés embernek jutott osztályrészül: ha a szájat meg\

nyitotta, már mindenki nevetett, aki a közelébe került ...

Juhász Gyula:

Móra Ferenc új könyve:

A festő halála azok közül az írások közül való, amelyeket nem akar letenni kezéből az ember, amíg végig nem olvassa. Olyan ez a könyv, mint valami napsütéses és kanyargó gyalogösvény, amely kivisz bennünket a város zajából és bajából, virágos réteken, kis kerek erdőkön vezet keresztül és betart a faluba, ahol az ősi templom ajtajában bárányok legelnek és öreg táltosok keresik, kutatják az anyaföld áldott ölében az Atilla király kincsét. No azért nem kell félni, emberek, modemek, hogy falun vagyunk, bicebóca virágok és egyszerű lelkek között, mert urbánus es humanista szellem kalauzol bennünket mindvégig, a könyv minden lapján, akiről ugyan azt írták, hogy Mikszáthba és Gárdonyiba oltott Jókai, de éppen annyi okkal és joggal mondhatnád, hogy Anatoly France-ba oltott Tömörkény, mert hiszen az olyan nem fontos, mikor valakiről van szó, akinek saját hangja és tulajdon arca van, jellemző és megkülönböztető irodalmi fiziognómiája, mint Móra Ferencnek, akit mindéi) soráról meg lehet ismerni és akit nem lehet többé elfelejteni.

És ami nekem ebben a kedves és okos könyvben a legnagyobb gyönyörűséget okozta, az éppen Móra Ferenc magyar nyelve, ez a próza, amelynél tisztább és teljesebb magyarságát ina nem beszél egyetlen élő hazai szerző sem. Szinte páratlanul áll ez a szeplőtelenül szűz magyar nyelvi kincs, amely a Móra Ferencé, különösen napjainkban, amikor sokféle szellemi leromlásunk révén meglehetősen bitangságba került és siralmas árvaságra jutott nyelvünk, amelyben él a nemzet a régi példaszó szerint

Kosztolányi Dezső:

Leginkább annak a műfajnak a mestere, melynek eredete távoli századokba nyúlik vissza irodalmunkban. Ezt a maga képére és hasonlatosságára alakította. Őseit a báró Apor Péterek, Eötvös Károlyok, Tóttí Bélák között kell keresni, akik értették a módját annals, hogy minden apróság arannyá váljék, amihez hozzáérnek. Semmi alkalom se kicsiny ahhoz, hogy bölcsek, vonzók, .talpraesettek legyünk. Az egyéni szeretetre- méltóság csodát művel. Egy adomába • belefér az egész világ. A harmadik osztályos utazás, a sáska, vagy a kettőspont, minden-minden méltó arra, hogy emberi voltunkban megnyilatkozzunk. Kedély által értjük meg az Életet. Ezt a szemléleti formát a borkáesoló, va iákos magyar fajta teremtette rtieg. A francia cseveg, szikrázik,

pontosan kiszámított csattanókat helyez eű, a német taglal, fejteget, elemez, boncol, latol, mindig tudományosan, az angol az essay megalkotója, valami szigorú, de közvetlen tárgyilagossággal világítja meg tárgykörét^ Mi mesélünk, s közben szem-’ lélődünk. vállunkat vonogat- juk, el-elkalandozunk, végül mosolygunk. Móra Ferenc az önmagáért való »beszéd« e pompázatos, keleti módját műveli ki, mely oly általánosan és megintíítóan , hat mindnyájunkra, annyi távoli emléket ébreszt bennünk, mint a cigányzene. Szeret meg-megállni, vargabetűt tenni, zárójeleket nyitni. Éppen eszébe jutott valami. Mégis mindig célhoz ér. Mondatai természetesen gön- gyölődnek le egymásról. Tiszteli a betűt, mértékes művésze az írásnak, önmagában rendkívül megveti a téliszáj úságot. Markolj keveset, és fogj sokat. Csak-az való papírra, ami ma már formailag is megérett. Jou- bert írja, tanácsul minden toliforgatónak: »Nem ' a

mondatomat csiszolgatom, hanem a gondolataimat. Várok mindaddig, míg az a fénycsöpp, melyre szükségem van, ki nem alakul, s le nem pottyan toliam hegyéről.« (összeállította: Angyal János)

akassza föl magát«. De a

jegyző úr közceszólt, hogy János mindig derék ember volt, a komenistákhoz se állt be s erre a*bíró úr, az Isten áldja meg érte. megítélte Jánosnak a két hold . földet.

Így lett Földnélküli Jánosból Földbirtokos János az idei tavaszra.

Igaz, hogy a földeeskének egyik sarka tocsogó« csin- csécs volt, ahol csak pióca termett, aztán egy kis vak- szik is holttetemkedett rajta, amibe nem lehetett mást vetni, csak bukfencet — de azért János soha olyan vidáman nem nézdegélt a világba, mint az idei tavaszon. Hét nemzedék eli'énytelen-e- dett szemének a ragyogása tért vissza a tekintetébe, mikor körulhordozta a maga földjén. Ha János alanyi költő lett volna, ódával szentelte voLna meg ezt a pillanatot, így azonban csak a Mitvisz kutyát rúgta lágyé- kon, mikor az előre akart szaladni, hazatérőben a birtok ffclteki n tesébőL

— Hohó, azt hiszed, majd ezután is így mész előre? Majd csak utánam, Mitvisz, ipiánam. Ezután már így lesz.

Persze, már akkor megkésett János a szántással, mikor így átvette az impériu- mot a két holdon és különben sem volt se igája,- se vetőmagja, se semmije az égvilágon. De most már volt becsülete és arra kapott interes pénzt. Ebből leduga- tott a földecskébe egy kis krumplit, babot, paprikát, paradicsomot, mit. Csupa nem nagy munkájú pa- . lántát, amivel az asszony meg a gyerekek is el "tudnak piszmogni. Ö maga, János, ezután napszámba adja a maga erejét, mint eddig, s olyankor megint előtte leí- feghet a Mitvisz. Csak egykét esztendeig, míg a gyerekek embermunkára valóvá serdülnek. Akkor majd a gyerekek túrják a más föld- ,jét, de ő már csak a magaét szántogatja.

Péter-Pálkor fogta is, a l&pát és elindult részt keresni, más célszerű szegény emberek módjára. Tíz-tizen- két 'nagy uradalom a környéken, ötezer holdatok, tízezer holdasok s Jánost mindenütt kedvelték az ispán urak, mert tudták róla, hogy jó dolgos és az erkölcseiben sincs kivetnivaló.

— Kell-e munkás, uram? — köszönt be János az első majorba.

Az volt a válasz, hogy munkás igen, de aki maga is gazda, az csak menjen a maga földjére. Ez az uraság parancsa, így adta ki még az ősszel a földosztáskor.

És ahová beköszönt János, mindenütt azzal fogadták: ,

— Hja, kend az a híres? Kendnek kellett a két hold föld? No- hát menjen kend dolgára és ne vegye el a keresetet a szegény ember- tőL

És így maradt János az idei nyáron rész nélkül és így nem kellett az idei őszön sehol se kukoricatörőnek, se cirokvágónak, se répaszedőnek. Nem használt se imádkozás, se káromkodás, hiába kínálkozott fűnek-fának, hiába kérdezte, hogy mit eszik ő kilencedmagával a télen, mindenütt azzal fizették ki;

— Egye meg kend a földjét!

M

ire a földjén elhervadt a várj urnák is, akkorra János belátta, hogy nagyot vétett. Nem tudni ugyan, hogy mi ellen, mert törvény adta neki -a földet, a nevét is tudja, birtök- reformtörvény a neve — de hát minek már azt keresni? Jó keresztény létére szán jabánja bűnét, jóvá is akarja tenni.

A múlt, héten fölment a községházára és bejelentette, hogy vissza akarja adni a két hold földet.

— Sok baj van kendtek- kel, János — tolta föl a jegyző a homlokára a pápaszemet.

János megfogadta.' hogv soha többet az életben nem lesz vele baj, csak még most az egyszer szabadítsák meg az urak a földtől. De min den okvetetlen, mert ő másképp kénytelen lesz agyonverni az egész családját és kilencedmagával beletemetkezni a földbe, hogy egy kis hasznot lásson belőle.