Somogyi Néplap, 1979. július (35. évfolyam, 152-177. szám)

1979-07-14 / 163. szám

Szakmai ügybuzgalommal, felelősséggel A minőségi sport Somogybán lágy megye sportjának szín­vonalát elsősorban a minősí­tett szakosztályokon keresztül ítélik meg. Érthetően az él­vonalban szereplő csapatok felé összpontosul a figyelem, és az egyéni sportágakban is azok vannak reflektorfény­ben, akik a legjobbakkal ve­ssük föl sikerrel a küzdelmet. Minőségi, sport—tömegsport. Egymásnak nem ellentmondó fogalmaik, egymásra épülésük logikus és törvényszerű. A tö­meg és a minőség közti kap­csolat mindenki számára is­mert. éppen ezért ott, ahol megfelelő színvonalon áll a minőségi sport, ritkán van baj a tömegsporttal. Az előbbi lel­kesítő hatása közismert. Ezért is kísérje megkülönböztetett figyelem a minőségi, sportte­vékenységet. Mi. a helyzet ezen a téren Somogybán? Hol tart a me­gye minőségi sportja? Van-e fejlődés vagy visszaesés? A megyei sporthivatalban Pacsko János, az MTSH elnöke volt beszélgető partnerünk. Napjainkban sokan szólnak elmarasztalóan a megyében folyó minőségi sporttevékeny­ségről. Egyesek ezt leszűkítik a labdarúgásra, mondván, hogy amíg a Rákóczi az NB I-ben küzdött, addig senki sem kifogásolta a somogyi sport színvonalát Valóban, csak a Rákóczi fémjelzi a sportot Somogybán? Nem. In­kább fogalmazhatnánk úgy, hogy kiesése felszínre hozott olyan véleményeket, amelyek azelőtt nem hangzottak el. Miből is áll a minőség: sport Somogybán? »A« kate­góriás, és a CSB első osztá­lyában szerepel a Dózsa ököl­vívócsapata. Jelenleg még NB I-es a férfi és a női asz­talitenisz-együttes. Van egy minőséget jelentő »egyszemé­lyes« cross szakosztályunk és néhány ügyes, jó eredménye­ket felvonultató autós páro­sunk. Ezzel aztán be is fejez­tük a sort. Miért? Ha csak a közelmúltat nézzük, sorolhat­juk a Rákóczi labdarúgói mellett a Spartacus tekecsa­patát, a Táncsis kosarasait, az Izzó röplabtíásait, akik egy­aránt elbúcsúztak az élvonal­tól. Nemrégiben szóltunk az asztaliteniszezők helyzetéről, ők most készülnek búcsúzni. Beszélhetünk ezek után fejlő­désről? Aligha. Még stagná­lásról sem. Pedig megyénkben is vannak megfelelő határoza­tok és irányvonalak a minő­ségi sport fejlesztésével kap­csolatban. Hogy ennek jelentős része csupán írott maiaszt je­lenleg ? Pacskó János: — Nesrn a határozatokkal van baj, lia- nem a végrehajtással. Amikor a középtávú tervek elkészül­tek, azok figyelembe vették a megyei igényeket, egyes sport­ágak hagyományait, és azokat a lehetőségieket, amelyeket várhatóan Somogy biztositani tud az egyes sportágak fej­lesztésével kapcsolatban. Azt hiszem, senki sem vitatja, hogy nálunk a labdarúgás _____9 K önnyűbúvár tájékozódási OB Felborult a papírforma A technika ördöge közbe­szólt, ezért nem tudtuk ígéretünket va­lóra válta­ni. Csütör­tökön dél­után nein sike­rült kapcsola­tot teremteni a megyeszék­hellyel. így a Gyékényesen folyó könnyű­búvár orszá­gos tájékozó­dási bajnok­ságról csak most adhatunk számot. Az első Ver­senynapon. 16 szakosztály 112 versenyzője rajtolt a tájé­kozódási pon­tok nélküli versenyszámban. Nem maradtak el a meglepe­tések sem. A tavalyi első he­lyezettek ' közül egyetlen ver­senyző sem akadt, aki meg tudta volna védeni baj noksá­Nem is olyan könnyű sportág gát. Kitűnően szerepeltek a férfi ifjúságiak.' Eredmények: Nők, ifjúságiak: Bajnok: Kard Hédi (Ganz-Mávag) 105,5 pont, 2. Misángyi (MHSZ, Pécs) 927,5, 3. Polonyi (Szol­nok) 879,5, 4. Ternai Ildikó (Kaposvár") 601. Felnőttek: Bajnok: Adamek Magdolna (Ganz-Mávag) 1089, 2. Czeglédi (BHG) 1088,5, 3. Gyurcsik (Ganz-Mávag) 945, ... 5. Szarka Ágnes (Kapos­vár) 933,5. Sportműsor Gyékényes, 8 SZOMBAT KBimyttbüvársport: Tájékozódási OB. érától. Tömegsport: . VI. Tungsram sportnap. Meg­nyitó 8.»»-kor a Centenáriumi parkban. A részletes versenyprog­ramot külön közöljük.) VASÁRNAP Labdarúgás: Totó Kupa: Kiss -T. SE—MÁV Nagykanizsai TE. Kapoly. 17 ó. (Laczlovics) Olajbányász—Tán­csics SE, Nagykanizsa, 17 ó. (Sza­bó). Osztályozó mérkőzések: Bala­tonkeresztür—Patalom, Balaton- Földváron (Vukman) KaDosgép Vörös Lobogó—Vízvár Lábod'on. (Pesti), ITomoks lentgyörgy—Mes*- tegnyő, Kanosvár, K'ip.-zgén Vö­rös Lobogó-pálya (Aumann). után az ökölvívásnak és az asztalitenisznek vannak a leg­nagyobb hagyományai. Kétség sem férhet hozzá, hogy az at­létikát és az úszást- messze­menően föl kell karolni. Nem is itt van a baj. A feltételek megteremtése — személyi és tárgyi egyaránt — nem tar­tott lépést az igényekkel. Csak most készült el Kaposváron az első olyan tornacsarnok, ami­lyet néhány éve az Izzó röp- iabdásai vagy a Táncsics ko­sarasai hiányoltak. Egy évet csúszott az automata teke- csarnok építése, de az elég volt a Spartacus kieséséhez. Az atlétika és az úszás egy helyben topogásához hozzájá­rult a szükségesnél mostohább felkészülési és versenyzési le­hetőség. — Vajon a lehetőségeinkkel jól gazdálkodtunk-e? — Nem. Sok helyütt és sok sportágban lehetne többet is tenni. Nem véletlen, hogy az idei mun'katervünk egyik köz­ponti feladata az A és B ka­tegóriás szakosztállyal rendel­kező egyesületek beszámolta­tása. Alapos elemző munkát akarunk végezni, és segítsége*, nyújtunk a következő idő­szakra. — Miben látja a legalap­vetőbb hibákat? — Nincs meg az egymásra épültség és nem biztosított a íéllelé áramlás sem. Amikor a Rákóczi az NB I-ben volt, felmerült az igény, hogy mel­lette legyen egy vagy két má­sodik vonalbeli együttese is Somogynak. Ezt kívánta volna a zöld-fehérek érdeke is. Is­meretes, hogy a megyei baj­nak Táncsics harmadik éve sikertelenül próbálkozik a fel­jutással, és sajnos pillanatnyi­lag egyik vidéki városunkban sem látszik az a törekvés hogy az NB II-be küzdjék föl magukat. Talán most a siófo­kiak megpróbálhatják. Ököl­vívásban a Dózsának nincs egyetlen vidéki bázisa sem, áz atádiak néhány évvel ezelőtti próbálkozása az elképzelés szintjén ragadt Az asztalite­niszhez minél több terem és sok lelkes szakember kellene Jelenleg mindegyiknek híján vagyunk. A Dózsa sem tudott megbirkózni azokkal a felada­tokkal, amelyek az atlétikával kapcsolatosan reá hárultak. Ismeretes, hogy ez a szakosz­tály most átkerült a Rákóczi­hoz, de ott is csak akkor lép­het előre, ha megteremtődnek az alapvető feltételek. Legelső a pályakerdés. A régit most bontják, az új pedig legjobb esetben az év vége felé lesz kész. Tehát látványos fejlődés egyelőre nem vágható. Az úszókkal is hasonló a gond első feltétel a kulturális ed­zéslehetőségük megteremtése. Jutási Róbert (Folytatjuk.) Tungsram sportnap Kaposváron Az Egyesült Izzó hatodik alkalommal rendezi meg sportnapját. A múlt évi gyön­gyösi sportesemény után az idén Kaposvár a házigazda. A díszes kivitelű meghívó gaz­dag programot ígér. Tizen­nyolc különböző helyről csak­nem 1800 vendéget várnak a somogyi székhelyre. Ma fél kilenckor lesz az ünnepélyes Kaposvári Nyár '79 Július 16-án és 17-én 20 órakor a kaposvári Gsiky Gergely Színház'bemutatója a szentjakabi romterületen: IVO BRESAN: PARASZT HAMLET RENDEZŐ: BABARCZY LÁSZLÓ Rossz idő esetén az előadásokat a következő napokon tartjuk. Érdeklődni lehet a 13-047, 13-177, ■ 12-537 és a 12-384-es telefonon. Jegyek a Rendezvényirodábun és a helyszínen válthatók. (41888) megnyitó a Centenáriumi parkban, majd megkezdődnek a versenyek. A kispályás lab­darúgók, a kézilabdázók, a röplabdázók a Centenáriumi parkban, az atléták a K. Köz­lekedési SE szomszédos sport­telepén versengenek. Az asz­ta’i teniszezők a Berzsenyi ál­talános iskolában és a tanító­képző főiskola tornatermében a tekézők a Vasas és ,a Spar- | tacus pályáján, az úszók a : Csík Ferenc uszodában a lö- j vészek az Arany útji új lőté- ! ren, a sakkozók pedig az j SZMT székházában találkoz­hatnak. A horgászok sem hi­ányoznak: ők a desedai tóban próbálják ki szerencséjüket. A természetjárók egy szép túra keretében ismerkedhetnek a városkörnyékkel. Útvonaluk: Jókai liget. Gyertyános-völgy. Tóröcskei tó. Az ev egyik legnagyobb szabású tömeg­sportrendezvénye remélhető­leg mind a házigazdáknak, mind a vendégeknek mara­dandó élményt ad. JÚLIUS A nap kél LOl-kor — nyugszik t9.39 órakor: a hold kél 22.30-kor — nyugszik 9.40 órakor. A várható időjárás: Változóan, időnként erősen felhős Idő, egy-két helyen jégesővel. Mérsékelt, időnként megélénkülő SZOMBAT változó irányú szél. A várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet ma 22—27 fok között lesz, A Balaton vizének hőmérséklete Siófoknál teg­nap 11 órakor 19 fok volt. A lottó nyerőszámai A Sportfogadási es Lottó­igazgatóság közlése szerint a Szarvason megtartott 28. heti lottósorsolás alkalmával a következő számokat húzták ki: 2, 12, 29, 62, 79 — Találkoznak az ifjú városok fiataljai Vásárosna- ményben. A kétnapos prog­ram ma kezdődik. Somogy- ból Barcs fiataljai vesznek részt az ország távol eső ré­szében megrendezett találko­zón. — Exportszállítmány in­dult a kishajmási Hegyalja Termelőszövetkezet kerá­miaüzeméből. . Kanadába küldték. Rövidesen Hollan­diába, majd a Német Szövet­ségi Köztársaságba is szállí­tanak a baranyai faluban ké­szülő 170 féle dísztárgyból. — Olajkályhából jóval töb­bet gyártanak az idén a Me­chanikai Művek marcali gyá­rában, mint tavaly. Az év végéig 130 ezer darab kerül le a szerelőszalagokról: ezzel kielégítik a hazai igényeket. — Hatszázezer pár cipő ér­kezik az idén a második fél­évben Somogyba. Nagyobb lesz a választék is, mint ta­valy ősszel. 500 modellből le­het majd vásárolni. — Feledékenyek klubja. Párizsban külön klubjuk van a feledékenyeknek. A klub vtzetősége gondoskodik ar­ról, hogy a klubtagok ne fe­ledkezzenek még az olyan fontos családi jubileumokról, mint a rokonok születésnap­ja, a házassági évforduló és egyebek. — Több mint félmillió fo­rintot fordít az idén nyáron a Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat dolgozói­nak üdültetésére. Ez kétszáz­ezer forinttal meghaladja a tavalyi juttatások értékét. — Nemzeti ital a tea Nagy- Britanniában, és így nem le­het csodálkozni azon, hogy évente 224 000 tonnát impor­tálnak belőle. A teaimport­ban Nagy-Britannia után a második helyet az Egyesült Államok foglalja ' el, évi 82 000 tonna tea vásárlásá­val. — Éleslövészet. A Kapos­vári Városi Tanács V. B. igazgatási osztálya értesít} a lakosságot, hogy a Magyar Néphadsereg alakulatai 1979. július 15-től 31-ig éjjel-nap­pal éleslövészetet hajtanak végre a sántosi katonai lőté­ren. Kérjük a város (község) lakosságát és az erdészet dol­gozóit, hogy a fenti időben a lőtéren, a lőtér biztonsági területén ne tartózkodjanak, mert tilos és életveszélyes. A biztonsági őrök felszólításá­nak tegyenek eleget. >. A mai ügyeletes: Szalai László Telefon: 11-510, este 6-ig. 90 évvel ezelőtt, 18&9. július 11-eik kezdődött meg Párizsban a II. Interna- cionálé alakuló kongresszusa. Előzményként mondjuk el, hogy a munkásmozgalomnak az 1870-es, 1880-as években el­ért sikere — az országonként megalakult önálló szocialista pártok, más munkásszerveze­tek kialakulása; a pártok többségében a kispolgári szo­cializmus háttérbe szorulása, a marxizmus térhódítása — lét­rehozta egy új nemzetiközi munkásszervezet megalakítá­sának feltételeit. Internacionálé alakítására törekedtek mind a forradalmi szocialisták, mind a reformisták. Engels sürgette, hogy a nemzetközi szervezetet a forradalmi szocialisták hoz­zák létre, megelőzve az op­portunista irányzatot. 1889-rc egyidőben hívtak össze nem­zetközi kongresszust Párizsba a forradalmárok és az oppor­tunisták. Az utóbbiaknak, te­hát a reformistáknak a kong­resszusa azonban nem tudott nemzetközi jellegűvé válni: többségében franciákból állt. A marxisták által összehívott kongresszuson viszont 20 or­szág képviselői voltak jelen, így a II. Intcrnacionálét ők hozták tető alá. A július 14-től 20-ig tartó alakuló kongresszu­son határozták el — többek között —, hogy május 1-ét a dolgozók nemzetközi szolidari­tási napjaként ünnepelje meg világszerte a proletariátus. — Felújított »Kedves«. 120 ezer forintot fordított a ka­posvári Kedves cukrászda felújítására a Somogy me­gyei Vendéglátó Vállalat. Üzembe helyeztek egy új fagylaltgépet is, így naponta két és fél mázsa fagylaltot tudnak árusítani. — Száz somogyi középisko­lás indul holnap Szolnokra üdülni. Az egyhetes üdülője­gyeket — az ÁIB megyénkbe juttatott kedvezményes utal­ványait — százötven forin­tért kapták. Az idén nyáron összesen ezerkétszáz somogyi középiskolásnak jutott ilyen lehetőség, kétszáznyolcvanan már haza is jöttek. Rendőrgyilkosság Budapesten Július 10-re, keddre virra­dóra, 0.30 és 4.30 óra között Budapesten a XVIII. kerü­let, Vörös Hadsereg útján, a Ferihegyi repülőtér melletti őrhelyen bűncselekmény ál­dozata lett a szolgálatát tel­jesítő Gyulai Károly 45 éves rendőr-főtörzsőrmester. A rendőrség kéri mindazo­kat, akik a jelzett időben a bűncselekmény helyszínén vagy közelében jártak, illet­ve bármi gyanúsat észleltek, vagy arról tudomást szerez­tek, hogy jelentsék a Buda­pesti Rendőr-főkapitányság­nak a 123-456-os vagy a 07-es telefonon, illetve bármelyik rendőri szervnek, rendőrnek. — Drágultak a vendéglátó­ipari szolgáltatások Jugoszlá­viában ez év első felében. A szállodai szobák ára 16,4 szá­zalékkal, az élelmiszereké 13,4, a szeszes és az alkohol­mentés üdítő italok ára pe­dig 14,7 százalékkal emelke­dett. — A Kaposvári Városi Tanács V. B, termel és-ellátasfelügyeleti osztálya értesíti Kaposvár lakos­ságát. hogy a kaposvári Mező­gazdasági Főiskolai Tangazdaság 1979. július 16-tól 51-ig a ka­posvári cseri gyümölcsösében Unifosz 50 EC erős hatású mé­reggel a gyümölcsfáknál perme­tezést végez. A permetezett fák és az aljnövényzet 7 napig mér­gező hatású, ezért annak érin­tése emberre, állatra, méhekre egyaránt veszélye». Férfi ifjúsági: Bajnok: Sar­lós Géza (Pécs), 2. Pretz Jó- ! zsef (Kaposvár) 1154. 3. Surá- ! nyi (Szolnok) 1113. Felnőttek: j Bajnok: Mihályi Zoltán (Du- J naújváros) 1287,5 2. Bartha A kaposvári csapat (Győr) 1042, 3. Szép Péter (Ka­posvár) 1023. Tegnap került sor a máso­dik versenyszámra, a tájéko­zódási pontokkal történő bú­várúszásra. Az ötbójás ver­senyszámban az alábbi ered­mények születtek: Férfi ifjúsági: Bajnok: Su- rányi László (Szolnok) 1516, 2. Mentük (Szolnok) 1022, 3. Dán (Ganz-Mávag) 600, ... 6. Vö­rös Zoltán (Kaposvár) 250 pont. Ifjúsági leány: Bajnok: Kard Hédi (Ganz-Mávag) 1344 pont, 2. Ternai Ildikó (Ka­posvár) 1152, 3. Korányi Bea (Ganz-Mávag) 600. Sajnos ezúttal is csak az if­júságiak eredményeit tudjuk közölni, mivel a felnőttek ver­senyének befejezése után tem sikerült telefonösszeköttetést teremteni a helyszínnel.

Next

/
Thumbnails
Contents