Somogyi Néplap, 1979. június (35. évfolyam, 126-151. szám)

1979-06-03 / 128. szám

• ft

Otven éve rendezték meg először

A könyvhét története

S

upka Géza (1883—1956)

polgári radikális újságíró, művészettörténész a Magyar Könyvkiadók és Könyvikereskedők Országos Egyesületéinek 1927. évi miskolci közgyűlésén indítványt terjesztet elő a magyar könyv, a magyar irodalom népszerűsítésére, s nem utolsó sorban, a magyar írók ügyében. Megvalósítására két évvel később került sor, 1929. május 12-én az Akadémia dísztermében Klebelsberg Kunó vallás-- és közoktatás- ügyi miniszter megnyitotta az első Magyar Könyvhetet. A Nemzeti Színház előtt fölállították az első utcai könyvsátrat Magyarországon. A programot Supka — a Károlyi kormány egykori prágai nagykövete, majd a német megszállás idején az ellenállási mozgalom résztvevője — így fogalmazta meg az általa alapított és szerkesztett Literatura hasábjain: »...az évnek egy napján, lehetőleg a tavasz vége felé, az iskolai év befejezése előtt néhány héttel, az ország minden városában és falujában könyvnap randeztessék, amely az írót és a közönséget közvetlen kontaktusba hozza egymással, hogy ezen a napon egyszer egy évben a könyvírás és a könyvkiadás művészete is kimenjen az uccára, és pedig ingujjban, közvetlen, bohém formában. Legyen ez a nap a könyv ünnepe ...«

Az indítványra nemcsak az írók rossz anyagi helyzete késztette, hanem a könyvkiadás lagymatag állóvize, kezdeményezés képtelensége. A

20-as, 30-as években átlag 3 ezer könyv jelent meg, ebből mintegy párszáz volt szépirodalmi, s annak is fele ponyva. A kiadók politikai beállítottságuk függvényeként, ja-iüllalkozoti új magvar írók bemutatására. Az eladott példán yoR^*sfeáma elképesztően kevés volt Tudjuk, hogy Só- zsef Attila Nagyon fáj című kötetéből a megjelenéskor még 10 példány sem kelt el. A közönség nem érdeklődött a könyvek iránt, illetőleg az a réteg, mely olvasni, műve; lődni szeretett volna, nem könyvre, hanem lakbérre, szappanra — sokszor betevő falatra spórolt. A könyvek ára magas volt: amikor 3 pengő volt a disznóhús, akkor például Dante Isteni színjátéka 20 pengőbe került.

1935-től a kiadóktól és kereskedőktől alakult könyvnapi bizottság rendezte a könyvinapokat, s dolgozta ki a »Könyvnapi szabályzatot«. Hivatalos könyvnapi jegyzéket adott ki az Egyesület, melyen csak magyar író műve szerepelhetett. Rendszeressé vált a könyvnapi árengedmény, s a sátraknál az írói dedikálás. A könyvna- pokra többnyire sok jelentős

mű látott napvilágot: Babits, Móricz, Móra, Tamási, Kosztolányi, Heltai új regényei, elbeszélései. Haladó szellemű kiadóink, mint például a Cserépfalvi, a Népszava értékálló műveket tettek a könyvnapok sátrainak pultjára — még betiltott könyv is akadit.

A 30-a6 évek vége felé kezdett elszürkülni ez a jó, s szándékában nemes kezdeményezés, a szellemi élet felfrissítésének szándékát elhomályosította az üzleti szellem. Versenyeztek a kiadók a listára való kerülésért, a kereskedők a több és több sátorhelyért. A könyvhét kömyvnappá zsugorodott, az érdeklődés a hét utolsó napjaira csökkent. A szürkülés okát a korabeli sajtó a közönség érdektelenségében látta. Az okok azonban sokkal mélyebben voltak. Veres Péter így ír az 1938-as könyvnapról a Kelet Népében: »A magyar irodalomnak hát nem is lesz közönsége, még ha a plakátok, röplapok, rádiók, hangerősátők és fényreklámok tíz- és százezrei hétszámra is üvöltik az írók neveit és a könyvek címeit, amíg a magyar társadalom szerkezetében és osztályösz- szetételében meg nem változik. Új szavakhoz más fülek kellenek. Majd ha a 8—10 millió dolgozó magyar közül kiszelektálódik az a pár százezer ember, akiben a szellemi érdeklődést nem fojtja le a szegénység, a jogtalanság és a reménytelenség, akkor lesz a legmagasabb irodalomnak is közönsége. Addig pedig elégedjünk meg a harcos és szerető kevesekkel. Elégedjünk meg, de ne nyugodjunk bele, hogy ez örökké így maradjon...«

A fasdzálódás éveiben a könyvnapokra kevésbé jellemző az a háborús uszító, s fajgyűlölő hang és szellem, mint a kulturális élet más területeire. A liberális nagytőke kezében összpontosuló nagyvállalatok többnyire nem vállalták azt a szerepet, melyet Bárdossy és a többiek országvesztő politikája nekik szánt. A háborús években feltűnően sok a klasszikus a könyvnapi listán; amikor a jelenkor értéked nem láthattak napvilágot, fordultak tudatosan a kikezdhetetlenek felé.

Még teljes egészében föl sem szabadult az ország, amikor 1944-ben Szegeden megalakult a Szikra Kiadó — a KMP kiadója —, hogy az első szabad könyvnapon máris a legnagyobb érdeklődést kiváltó kötetekkel hívja föl a figyelmet a felszabadult Magyarország új értékeire és a megváltozott szellemiségre. Az első szabad könyvnapot Kállai Gyula miniszterelnökségi államtitkár nyitotta meg, majd néhány évig rendszerint a köztársasági elnök. Megjelentek az emigráns, vagy elhallgatott írók művei: Illés Béla, Gergely Sándor, Nagy Lajos, Déry Tibor... A könyvnapok

1952-től ünnepi könyvhétté alakultak, s a szervezők egyre több gondot fordítottak az addig egyáltalán nem vagy alig olvasó rétegek megnyerésére. A személyi kultusz évei sok brosúrájukkal, a sematikus irodalommal az ünnepi könyvheteknek semked- kedveztek. De utána — a 60-as évék elejétől jelentős föllendülés következett.

Ezt a fellendülést élszür- külés követte. Nem volt vonzereje a könyvheti listáknak, kevés volt az újdonság, a a választék sem voll éppen ünnepi. A könyvterjesz- tés struktúrájában 1972-ben végrehajtott változás az ünnepi könyvhetek tartalmában is kedvező változást hozott: új színekkel gyarapodtak a programok, a helyi hagyományok ápolásával, erre az alkalomra megjelentetett kiadványokkal. Színiátszócsopor- tok, szaval ók, népművészek jelentek meg a könyveli mellett — s mindenekelőtt a . vidéki programok látványossága, szervezettsége és színvonala emelkedett. Emlékezetesek maradnak a vidéki megnyitók: Debrecenben és Egerben, Szolnokon és Veszprémben. Budapest is kimozdult a szokványos Liszt Ferenc téri szürkeségből — munkáskerületek adtak otthont a rendezvényeknek, s adtak új színt, arculatot nemcsak a könyvhétnek, hanem a kerület közművelődésének Is. A Váci utca valódi könyvutca lett, ahol megjelentek a szomszédos szocialista országok magyar pyelvű kiadóinak sátrad is.

z évben a jubileum ad különös »ízt« és művelődéstörténeti jelentőséget az idén június 1. és 8. közötti könyvhétnek. Az ünnepi - megnyitók a hagyományos helyszíneken voltak: Miskolcon, ahol e gondolat elhangzott, s a Blaha Lujza téren, ahol Móricz, Karinthy és a többiek dedikáltak. Az ünnepi alkalomra — a szokásos újdonságok mellett — a könyvhetek történetét gazdag dokumentációs anyaggal feldolgozó kiadvány is jelent meg »Könyv-nap, könyvhét, ünnepi könyvhét — 50 esztendő« címmel a tavaly százéves Kiadói és Terjesztői Egyesülés kiadásában. A Mafilm és a nagy múltú könyvszakmái szervezet közös do- kumentumfilmet készített ez alkalomból A könyv ünnepe címmel, s a vásznon olyan tanúk szólalnak meg. mint Illyés Gyula, Cserépfalvi Imre és József Attila egykori »könyvárusa«, Major TaA legnemesebb szenvedélyek egyike a könyvszeretet, könyvgyűjtés. A könyvbarát, a bibliofil sok fáradtsággal anyagi áldozatokat nem sajnálva, meghatározott szempontok szerint és többnyire hozzáértéssel gyűjti azokat a műveket, amelyek szép külsejük, díszes kötésük, művészi illusztrációk, tartalmuk vagy egyéb szempontok miatt sokra becsül.

Gondolkodásukat jól jellemzi Konrad Gesner zürichi tudós, aki élete végén, 1565- ben is csak szeretett könyveire tudott gondolni. Közvetlenül halála előtt könyvtár- il szobájába vitette magát, hogy utolsó pillantását kedves gyűjteményére vethesse.

Világhírű gyűjtők

A bibliofilek megbecsülhetetlen kulturális szolgálatokat tettek az emberiségnek. All ez a megállapítás már a legrégibb, név szerint ismert gyűjtőre, Asszurbanipal asszír királyra, aki az i. e. VII. szazadban lemásoltatott minden, birodalmában f öllel - hető irodalmi, jogi történelmi, teológiai művet. Palotájának romjai alól sikerült kiásni 60 000 agyagtáblából álló könyvtárát, számtalan olyan művet, amelynek korunk mégcsak a letét sem ismerte.

Asszurbanipált a gyűjtők hosszú sora követte, s köztük olyan ismert nevek, mint Platón, Arisztotelész, Cicero, Cassiodorus (470—562), Nagy Teodorik kancellárja Vivariamnak nevezett könyvtára számára pergamenkódexekre íratta át a gyorsan pusztuló papirusztekercseken levő irodalmat. Ezek a kódexek és a róluk később készült másolatok őrizték meg számunkra a görög—római klasszikusok alkotásainak jelentékeny részét.

A középkor eleje nem kedvezett a könyvkultúrának: nagyon megfogyatkozott a könyvtárak száma. Föllendülést csak a humanizmus hozott, amely divattá tette a bibliofiliát A fejedelmi, főpapi, fűúri udvarokban pazarul díszített kódexekből álló gyűjtemények keletkeztek. Köztük — nemzetközi viszonylatban is — a legjelentősebbek egyike Mátyás királyé

I

vóit, melyet a kötéseket díszítő hollós Hunyadi-címerről (a holló latinul ,corvus) korvinának neveztek. Számos kötete külföldön készült, egyedül Firenzében öt másolóműhely dolgozott számára, de a nagy király Budán is fölállított másoló, festő és könyvkötőműhelyt.

A bibliofilek a tartalom mellett a külső szépséget is fontosnak tartják. Nemcsak a korvinákat lehetett fölismerni külsejükről, hanem más híres gyűjtők tulajdonát is.

Jean Grolier (1479—1566) francia kincstartó például 3 000 kötetét szalagdíszítésekkel, arabeszkekkel díszített bőrbe köttette, és minden darabon »Jo. Grolierii et amirocorum« felirat hirdette, hogy Grolier és barátai használatára szolgál.

Polgári gyűjtök is akadtak szép számmal. Például Johann Michael Dilherr nevű lelkész könyveinek súlya 104 mázsára rúgott. Mikor 1660- ban Jenából Münchenbe költözött, ezt a terhet csalt 14 erős szekér tudta elszállítani.

Magyar bibliofilek

Hazánkban a folytonos háborúk miatt a bibliofillá a XVIII. század közepén tudott csak felvirágozni. A barokk kor pompaszeretete megkövetelte, hogy az újonnan épített kastélyokban díszes könyvtártermeket rend- dezzenek be és a polcokat gazdagon aranyozott könyvekkel töltsék meg. A felvilágosodás elterjedése után a könyvkultúra elmélyült, bár külsőségeiben szerényebbé vált A könyvtárakat nem mutogatás, hivalkodás miatt rendezték be, hanem olvasási szükséglettől hajtva. Bél Mátyás, Pray György, Schmeizel Márton, Batsányi János, Péczeli József és a többi író könyvtára tulajdonosa érdeklődési körét tükrözte.

A főuraknak és később a jómódú polgári bibliofileknek sokat köszönhetnek közgyűjteményeink. Az Országos Széchenyi Könyvtár törzsanyagát Széchenyi Ferenc sok ritkaságot tartalmazó 21 ezer kötete alkotja ősnyomtatványainak majdnem felét Jankovich Miklós, régi magyar könyveinek jelentős hányadát T odoreszku Gyula gyűjtötte össze. Az Akadémiai Könyvtár legféltettebb ritkaságai közé tartoznak Ráth György régi magyar könyvei, Vigyázó Ferenc ős- nyomtatványai, Kaufmann David arab—héber kéziratai.

Bibliofiljeink sorában — példakép gyanánt — említsük meg Apponyi Sándor (1844—1925) nevét Életének a könyvgyűjtői szenvedéllyel párosult patriotizmus adott tartalmat. Kora ifjúságától élete végéig gyűjtötte a külföldön megjelent magyar vonatkozású műveket, a Hungáriákat. Sok unikumot tartalmazó gyűjteményének

gazdagságára jellemző, hogy Buda 1686-ban történt visz- szaíoglalásáról kb. száz dicshimnuszt. prózai és verses tudósítást találunk benne, köztük egy négyfelvonásos színművet. Gyűjteményéről

négykötetes armotáTt katalógust adott ki. ez mindmáig a legteljesebb hungarika-bibliografia. Sok utánjárással megszerzett könyveit a Szé-; chenyi Könyvtárra hagyta..

Mit gyűjtsunk ma?

A régi kor bibliofiljeit elsősorban az ősnyomtatvá« nyok, kódexek, régi könyvek érdekelték. Ezek gyűjtésére ma kevés a lehetőség, mert nem sok ilyen könyvet találunk az antikváriumokban j és nagy vagyonú főurak sincsenek. De szerény pénztárcával is lehet valaki gyűjtő. Gyűjtheti tartalom szerint egy-egy író (Krúdy Gyula), írócsoport (nyugatosok) műveit; egyes városokra (Eger), tájakra (Rábaköz), történelmi korszakokra (a Dózsa-felkelés ideje) vonatkozó irodalmat, a különleges műfajokat (önéletrajz) vagy az őt különösen érdeklő tudományág (biofizika), sport (atlétika) vagy egyéb tárgykör (boszorkány- pörök) műveit Specializál' hatja magát a gyémántkiadásokra, a rézmetszeteket tartalmazó könyvekre, a festészeti albumokra vagy egyszerűen a szép kiállítású és nemes tartalmú könyvekre.

Természetesen más szem-: pontok szerint is lehet gyűjteni. Van olyan különc, akit csak a színes papírra nyomott könyvek érdekelnek vagy pedig föl nem vágott példányok. Ez utóbbi azonban nem olvashatja összegyűjtött könyveit, s így nem tekinthető igazi könyvbarátnak.

Vértesy Miklós

Egy adag vfz (1971). Tanulmányterv. Vilt Tibor alkotása.

mat.

T. F.

■EaSSvtite2*-,ÜW.'3flS

GYERGYAi ß századiorüulőtól napjainkig

ALBERT

Gyergyai Albert új könyve

varé^yik

.... elsősorban * „üzleti.

o

kokból és óvatosságból nem

Szirmai Endre

EGY EZREDÉV

Ha egyszer valami volt, mindenképp nyoma marad, •

akár sziklatömb, akár egy pillanat,

hogy fényt vagy emléket írjon az idő törékeny üvegén; egy rebbenés: egy ezredévnyi álom, és egy álom: egy ezredév.

Fenyvesi Félix Lajos

Levél a kórházba

Mi volt az első gondolatod ahogy

először felsírt az újszülött?

Hogyan bírtál életben maradni annyi csodás öröm és boldogság között? Dúdolva ringattad-e tovább, mikor az álom téged is pólyába kötözött? Várunk titeket, mint a tavaszt várja a csüggedő ember szüntelen. Virággal ékes a tiszta nagyszoba, a bölcsőt rigótollal bélelem.

Tegnap óta a hold csak ágyunkra mt, — hogy fekhelyed meleg legyen.

Á századforduló álmos kisvárosától — amelynek »úgyszólván semmi nevezetessége, talán a főutcai megyeház meg a „bankosok” házának kivételével« — hosszú út vezet időben is az életmód változásában is addig, amíg lejátszódik »a régi és az új világ küzdelme, az újításé és a hagyományé, a traktoré és az ekéé.« Ezt a történelmi váll ozást a tudós alaposságával és az érzelmi szálakkal is kötődő ember igazságke- I reső hevével próbálja nyomon követni Gyergyai Albert A falutól a városig című kötetében.

A könyv szerkezete is utal arra, hogy egy vállalkozás; az Anyám meg a falúm című kötet folytatását veszi kezébe az olvasó. A múlt század végének — a gyermekkornak — nevezetes nagybajomi szereplői után egy akkor számára új világról tudósít a szerző. A székvárosba — »ahol a Kapos szinte sosem telt meg, színháza régi fabódé volt a Sétatéren« — kosztos diáknak, és tudásra éhesen a jó hírű Somssich-iskolába érkezett a nagybajomi tanító fia. Amit a gimnáziumon kívül a városban tapasztalt, átélt, azt nemcsak megőrizte emlékezetében, hanem felnőtt fejjel értékelte, értelmezte is. Embereket idéz meg a könyvben, akik itt, a székváros! korzón koptatták a köveket, kötöttek ismeretséget, lobbanhattak fel reményeket, hogy azután reményt vesztve megpróbálják elveszíteni

az életet is. Emléküket, tanulságukat Gyergyai Albert őrizte meg számunkra. Színes, érdekes arcok, nagy egyéniségek is felvonulnak ebben a »porfészek« városban. Mademoiselle Chantal — a francia nevelőnő — úgy került ide, hogy világot akart látni, vad népeket és tájakat ismerni ahelyett, hogy szülőföldjén, Szavojában korán férjhez ment volna. A Ró- ma-hegy Párizst megjárt nagy festőegyénisége is itt élt akkor a városban. Itt született Vaszary, és ide vándorolt a Galimberti házaspár, itt élt fiatal korában Bernáth Aurél. Ezek az arcok már a »porfészek« fényes lapjaihoz tartoznak.

A székvárosban szerzett impressziókat, az itt született gondolatokat tovább vezeti a szerző bemutatva, hogy a gyermekkor miként hat emberszemléletére, hogyan határozza meg gondolkodását, törekvéseit, életét. Közben újra visszatér a székvárosba és a másik somogyi kisváros;

ba, Áfádra, hogy tapasztalatokkal gazdagodva mérje föl a korszakos változásokat; sorsokon, azon melegében kifejtett véleményeken keresztül mutassa be a fejlődés mozgató rugóit. A nagy utazások után — a könyv végén — ismét visszatér a szülőfaluba — Nagybajomba —, hogy pihenjen. Közben a változásokat kutatja, portrékat rajzol az emberekről, vallomást kér és tesz a szülőföldről. Jó érzékkel fogja meg és bontja ki a változás apró jegyeit. Kalapot emel. tisztelettel adózik annak is, aki nem merte vállalni az életet, és annak is, aki küzd, vitatkozik — ha ellentmondásosan is —, érveket sorakoztat, és végül — győz.

A könyv — mely a Szép- irodalmi Kiadó gondozásában jelent meg — egy háromtagú vállalkozás középső része, de önmagában is kerek egész. Gyergyai Albert nemcsak a történeteivel köti le az olvasót, hanem nem hivalkodó, de nagyon taiáló jelzőivel is.

Di\ Kerczs Imre

Könyvbarátok