Somogyi Néplap, 1979. június (35. évfolyam, 126-151. szám)
1979-06-23 / 145. szám
OPERAEST KAPOSVÁRON Carmen kacagása Életmód, művelődés, változás Ritka esemény Kaposváron a színvonalas operaelőadás, ezért is vártuk, izgatottan a szerda estét. Izgalmunkat fokozta, hogy az ifjúsági ház illetékesei elfelejtették időben közölni, hol kerül sor rossz időjárás esetén az operaestre. Ám minden jó, ha a vége jó: a zeneiskola nagytermében a helyi szimfonikus zenekar és a négy kiváló operaházi szólista feledtette a mulasztást azokkal, akik még idejekorán tudomást szereztek a helyszínváltozásról ... Bizet, Verdi, Puccini dallamai — látszatra — mindig biztos sikerszámok, ám veszélyt is rejtenek: a közönség jól ismeri őket, ezért csak az igazán hiteles előadást fogadja el. Nos, a fiatal művészek — valamennyien opera- játszásunk első vonalának reprezentánsai — eleget tettek ennek a követelménynek, méltán arattak vastapsot Rohonyi Anikó a halálra készülő Traviatát, az Álarcosbál szerelmi kínok közt gyötrődő Amáliáját és az imádkozó Toscát varázsolta elénk, gyönyörű hanggal, drámai érzékenységgel. Keveseknek sikerülhet az az énektechnikai bravúr, melyet az Álarcosbál és a Tosca részletében hallottunk tőle: a pianisszimóból indított, a fortisszimóig fokozott, majd ismét csodálatosan elhalkuló fermata. Értjük már a lelkesedést, amellyel budapesti Tosca-, Erzsébet- és Santuzza-alakításait a kritika fogadja. Mészöly Katalin — hatalmas althajig és eszményi színpadi megjelenés' birtokosa — vért fagyasztott A trubadúr Azucenájaként, és vért forralt Carmenként. Ha igaz Tóth Aladár megállapításai — Carmen akkor az igazi, ha a férfi hallgatók ráébrednek férfiúi mivoltukra —, akkor ez a habanéra és seguidilla telitalálat volt. Horváth Bálint hangja telt, érces, nagy vívóerejű tenor, t Manrico f-moll románca, Don Jósé virág- és Cavarados&i levéláriája az egy-két rekedtes középhang és szorítás ellenére is illúziót keltett, s reménykedést' abban, hogy lesz újra nemzetközi színvonalú tenoristánk. Berczelly István tömör, sötét, a .magas fekyésben azonban bizonytalan hangjához nem illett a Traviata-részlet, ám a Carme torreádordala és az Álarcosbál-ária előadása emlékezetes élményt adott. A zenekar a kíséreten kívül két Uossini-nyitánnyal is kirukkolt. A sevillai borbély nyitánának előadásakor egy- egy belépés talán nem a legjobban sikerült, a Semiramis- nyitány remekül kidolgozott foltozását, s a dinamikai lehetőségek kiaknázását azonban már csak elismerően fogadhattuk. Hevesi András karmester szinte megbabonázta a zenekart temperamentumával, kifejező kézmozdulataival, tudatosságával. I L. A. Dallamok a Távol-Keletről : : • jSWE Kuriózumot sejtetett az a meghívó, amely csütörtök estére a kaposvári Latinca Sándor Művelődési Központ szín háztermébe invitált bennünket. Mongol gyermekek vendégeskedése városunkban nem újdonság, sőt egyik iskolánk tanulói néhány éve személyes tapasztalatokat is szerezhettek Dzsingisz kán és Szuhe Bator hazájában a mongol kulturális életről, mégis igen keveset tudunk, csak egyegy diplomáciai látogatás alkalmával csurran-csöppen valamicske információ a napilapok cikkeiből. Ismeretanyagunk és teljességre törekvő ízléskultúránk fehér - foltjának eltüntetését vártuk tehát az Ulánbátort rádió Tumurjin Csimiddorzs és Zundujn Ojun vezette gyermekkórusától, s nem csalódtunk. Indokolatlan lett volna azt várni, hogy a nagyszerű énekkar elsősorban az ősi mongol népzenéből adjon ízelítőt, - hiszen a távoli országban a legújabb időkig nem létezett fejlett kóruskultúra — tudjuk, hogy ez hazánkban is viszonylag későn alakult ki —, a mongol népdalok pedig, bonyolult dallam- és ritmusviláguk, s főleg improvizatív jellegük miatt nehezen dolgozhatók át kórusra. Az előadott kompozíciók — elsősorban mozgalmi és gyermekdalt — azonban tartalmaztak Ilyen hatásokat. A szerzők — köztük a betanító Csimiddorzs — nyilvánvalóan a hazai tradíciók és az európai — főleg a szovjet — hagyományok ötvözésére törekedtek, szerencsés kézzel, jó ízléssel. Az előadásmód legfőbb jellemzője a ritmusérzékenység, mindenekelőtt az éles, feszes ritmusok megingathatatlanul biztos eltalálása: ezt bizonyította — a hazai dallamokon kívül — a kedves orosz gyermekdal éneklése. Másik, legalább ennyire jellemző tulajdonságuk : a kristálytiszta, mindig erőteljes, de sohasem bántóan naturális hangzás. A kis mongol gyermekek — ez ugyancsak bebizonyosdodott tegnapelőtt — a költőibb karakterű európai alkotásokat is anyanyelvi színvonalon — és anyanyelvükön — éneklik. A tanácsoknak és a városi úttörőelnökségnek a szervezésért felelős vezetői a Tóth Lajos Általános Iskola európai klasszisúvá fejlődött kórusának meghívásával tették a hangversenyt a magyar— mongol gyermekbarátság gyönyörű ünnepévé. Zákányi Zsolt jórészt századunk magyar kórusirodalmának remekeit — Kodály, Bartók, Bárdos, Karai és mások műveit — dirigálta ismert szuggesz- tmtisamt, d* bmu faiáa#«tak a műsorból az egyetemes irodalom gyöngyszemei sem. Együttese finom, lírai éneklésmódjával, kulturált hangzásával aratott most is — mint mindig — nagy sikert. De elismerést érdemel az est ka- tartikus »végki csengéséért« a Quanta—szonátát előadó gyer- megtrió és a kisdobos tánccsoport, amely mulattató alföldi gyermekjátékokat mutatott be Foltin Jolán koreográ- fálásában. Lengyel András A művelődés és az életmód kapcsolata, kölcsönös feltéte- lezettsége régi keletű. Végső fokon az emberi léttel egyidős. Emlékszem egy beszélgetésre, midőn egyik parasztember azt mondta a másiknak: »Én a jó könyveket azért elolvasom.« Vártam a megfejtést, vajon melyek számára a jó könyvek. Meglepett a felelet:* »A gyümölcstermesztésről sok jó könyv jelent meg, ezeket mindig megveszem.« íme, életmód és művelődés egysége. Emberünk a földet művelve immár önmagát is művelte — hozzáértésben. Mert a változó termesztési tevékenységben magát is változtatni (gyarapítani) kívánta, hogy gyümölcsösében majd bekövetkezzen az áldásos változás. Vagyis a nemes fajták jó termése. Életmód, művelődés, változás szerves egysége itt egyszerű képletben érvényesül. Ám a változás magának a művelődő embernek a személyében sokkal bonyolultabb. E folyamatnak a segítése már a közművelődésnek a változását is feltételezi. Tulajdonképpen erről kívánunk szólni. A kérdés így hangzik: megelégedhetünk-e a kultúraterjesztéssel, avagy a közművelődésnek nevelő tennivalója van? A fejünkre hulló kultúra »áldás-esője« megtermókenyíti-e emberi énünket, ha a magunk belső szomjúságával nem szívjuk be, illetve nem hasznosítjuk? Mindkét esetben évek óta adott a felelet. A kérdést tulajdonképpen a művelődési gyakorlat viszonylagos kon- zervatizmusa élteti. Az, hogy lassan kap erőre a nevelési szándék érvényesítése a köz- művelődésben. Művelődésszo- ciológusok vizsgálják a kérdést, érzékeltetik az új törekvéseket az egyes területeken, s jutnak el a végkövetkeztetéshez, miszerint makacsul tartja magát a kultúraterjesztés régi szokása — az aktív, tevékeny művelődéssel szemben. Évekkel ezelőttt örvendetesen megnőtt a különböző klubok száma (nem ifjúsági klubokra gondolunk). Ám gyakran ezek a klubok — a művelődés falovaiként — az előadássorozatok hagyományos népművelését lopták a köz- művelődés újonnan rakott falai közé. Tulajdonképpen az úgynevezett alkotói klubok (amatőrfilm, csillagász, képző- művészeti meg más amatőr klubok) valósították meg legjobban azt az elképzelést, hogy a kultúra befogadója cselekvőén vegyen részt a művelődésben. Fordított alapállás is van az öntevékeny művészeti csoportok életében. Az, amikor tulajdonképpen csak »cselekszik« .(éneklik, táncolják, muzsikálják stb.) a maguk választotta művészetet, ám a műfaj elméleti, esztétikai kérdéseiben alig járatosak. Például az amatőr színjátszók és rendezők elvétve jelentek meg az Amatőr Színház nevet viselő korábbi fórumokon, bár az ország legkiválóbbjaitól láthatták az előadást, a legjobb rendezőktől hallhatták volna munkájuk és eredményük műhelytitkait. Ha netán összejött előadás után a vitára kész gyülekezet, a viHun kori kincsek Páratlan értékű régészeti leletre, hun kori fejedelmi fegyverekre és lószerszámokra bukkantak Pannonhalmán. Szőlőmunkások találtak rá az ötödik századi_ tárgyakra, s miután kiásták az első darabokat, azonnal értesítették a győri Xantus János Múzeumot. Nyolcvan centiméter mélységből került elő két jó állapotban lévő vaskard. Az egyik díszítetlen, a másiknak keresztvasát bordás aranylemezekkel közrefogott féldrágakő díszíti. A közelében aranylemezekkel borított' yas zablát, arany díszítésű kantárrózsát, kardhüvely- és nyeregdíszitő ar*oyl«sB«*ekel ástak ki a földből. A lemezeket halpikkely, fenyőfa és kettős kör m'ntákkal ékesítették. A legértékesebb darab egy arany íj, amelyet korabeli szokás szerint a hun fejedelem ajándékozott a szövetséges germán fejedelmeknek. A leletbe jelentést követően a múzeum régészei megkezdték a kutatást a területen, miután temetkezési helyet feltételeztek a közelben. Sírokat azonban nem találtak,, s ebből arra következtetnek, hogy valószínűleg a hun birodalom felbomlása után rejtették el a kincseket. A tárgyakat a múzeum restaurálja, majd kiállításon mutatja be. ta rendszerint iskolássá sikeredett (kérdés-feleletből állt). A szocialista brigádok művelődésében hasonló a gond. A szakmai képzést kivéve a művészeti, tudományos, általános emberi kérdésekben az esetek többségében a kultúra- terjesztésnél ragadt meg a munkásművelődésben. Nem kizárólagosan, ám zömmel. Elgondolkoztató Maróti Andor kandidátusnak az Akadémia felnőt (.nevelési bizottságán hangzott érvelése: Közművelődésünk. .. »ma is a népművelésből örökölt szerkezeti modellt erőltetni, az értelmiséget agitálja, hogy ismerje fel küldetését a kultúra terjesztésében, a munkásokat, parasztokat, alkalmazottakat pedig arra igyekszik rávenni, hogy legyenek ennek a jellegzetesen értelmiségi kultúrának a fogyasztói, látogassák a szellemi kultúrát adó rendezvényeket. Közben nem is gondol arra ez a gyakorlat hogy a napi munkában termelő ember számára visszás a művelődésben csupán fogyasztóként viselkedni. A puszta jelenlét az igényektől, érdeklődésüktől távol eső programokon elfecsérelt időtöltésnek, luxusnak látszik. Ezt még akkor sem szívesen teszi mieg. ha szocialista brigádtagként pontokkál jutalmazzák áldozatvállalását, s azzal biztatják, hogy majd művelt ember lesz. Nem csoda tehát, ha ebben a szerkezeti felépítésben a nevelés sorra csődöt mond. A közművelődésben ez ugyanis csak altkor érvényesülhet, ha a nevelés művelődés mozgalommá, vagyis társadalmi üggyé válik; ha tehát a művelődés nem kötődik kizárólag a rendezvényekhez, nem azok látogatása lesz a cél. hanem az emberek élete válik céllá, a program csak alárendelt eszközzé. Minthogy a programoknak ezt az adek- válságát csak azok teremthetik meg, akik ismerik az emberek problémáit, szükségleteit, tehát maguk a nevelő emberek, ezért kézenfekvő, hogy a nevelő folyamatok tervezésének, szervezésének sikere is attól függ, mennyire tudjuk ezt a munkáit kollektív üggyé tenni.« (Kultúra és közösség 78/3.) Hosszasan idéztünk, mert e megállapításban sűrűsödik közművelődésünk lényege. Lényeges hibája és lényeges tennivalója. ' Nos, tudjuk a teendőt: nevelő folyamattá tenni a köz- művelődést. Alárendelni az életmódban gyökerező emberi szükségleteknek, hogy általa a változó ember képes legyen a maga életét is változtatni szocialista létünk adottságai és követelményei szerint. Olyan művelődési folyamatokat próbáljunk éltetni, melyben, a tevékeny önképzés találkozik a csoportos együttműködéssel. Ahol közös eszmecserékben, közös vitákban válik kinek-kinek a tudása '»köztulajdonná«. Ahol az egyén (a befogadó) ismerete, élménye, ízlése, értékrendje szembesítődik, ütközik mások új ismeretével, meg felfogásával, s ebben a külső-belső vitában beépül személyiségébe. Vagins' változtat. Az egyes emberben, a közösségben egyaránt formál, alakít. Balogh Ödön Móricz Zsigmondra emlékezve A tiszacsécsei Móricz-ejnlckház. Móricz Zsigmond születésének századik évfordulója alkalmából a tv nagy apparátussal, gondos, körültekintő munkával jó fél esztendeje készíti már a nagy magyar író életútjáról szóló, kétrészes dokumentumfilmjét. Ez a születésnapi összeállítás nem annyira a múltnak, mint inkább az író életműve jelenének szól. Azt hivatott felidézni, miként és kik emlékeznek ma Móricz Zsigmondra? A szerkesztő, Müller Magda irodalmi tanácsadónak a kitűnő Móricz-kutatót, több Móriczról szóló kötet szerzőjét, Czine Mihály irodalom- történészt kérte föl. Czine Mihály többször is végigjárta ezt az életutat, Móricz emlékének és írásainak szentelt kötetei ezt ékesen bizonyítják. Huszonöt évvel ezelőtt, amikor Móricz születésének 75. évfordulóját ünnepeltük és most a készülő tv- dokumentumfilm ideje alatt is megtette azokat a hosszú kilométereket, amelyeket a »gyalogolni jó« hirdetője és vallója élete során maga is végigjárt. Az elmúlt évtizedekben eltávoztak az élők sorából a, hajdani tanúk, barátok, társak. Elmentek csaknem mindazok, akik személyesen ismerték a nagy írót. Ebben a filmben néhány egykori fiatal szólal meg, akik találkozhattak Móricz Zsig- monddal. Olyanok, mint Üj- szászy Kálmán sárospataki tudós, Túszig Mária miskolci tanárnő vagy szülőfalujából, Tiszacsécséről a gyerekkori barátok leszármazottai, így a csecsei nagytisztelendő fia. A dokumentumfilm második részét »Móricz műhelye« címmel forgatták. Ebben az ösz- szeállításban jelentős személyiségek emlékeznek: Borsós Miklós, Illyés Gyula, Ke- resztúry Dezső és mások. Ez.k az emlékek bár a múltban fogantak, életsorsokon, pályákon át ívelnek a ' mába, s megfogalmazzák írók, költők, irodalomtörténészek kötődéseit a móriczi világhoz, a Fáklya, a Rózsa Sándor trilógia, az Árvácska vagy akár az Erdély írójának világához. Szubjektív, egyéni ízű vallomások ezek egytől egyig, de nyíltan hirdetik, vallják szőri , kötődésüket a nagy magyar íróhoz és műveihez, amelyek mellett nem mehettek el nyomtalanul, s amely egészében formálta írói világukat. Sz. B. I
