Somogyi Néplap, 1979. június (35. évfolyam, 126-151. szám)

1979-06-17 / 140. szám

Sok emlék fűzi a város egykori nevezetes épületeihez. Sokáig időztünk Latinra Sándor szobránál.

Sok könyvben látható a Latinca-század parancsnokairól megmaradt fotó. Somogyi Pál kigombolt ingben fekszik legalul a csoportképen.

— Kommisszár voltam . 1 1

Mindig így nevezi meg a Tanácsköztársaság idején a Latinca-században betöltött tisztét, s ez is mutatja, hogy az októberi forradalom hatása milyen nagy volt rájuk, az egykori orosz hadifoglyokra. A történelemkönyvek politikai biztosként emlegetik. A Tanúságte" vők tavaly megjelent kötetében olvashatjuk az 1968. szeptemberében elhunyt Győrffy Antal visszaemlékezését arról, mint szervezte meg a Latinca-századot. Amikor megvolt a tiszti keret, a századot a legmegbízhatóbb és a legjobb szervezett munkásokból, volt hadifoglyokból akarta összeállítani. Ennek érdekében megbeszélést folytatott Somogyi Pállal, és -az ő segítségével sikerült a legmegfelelőbb elvtársakat bevonni a 250 főből álló századba«. Amikor megkezdődött a munkáshatalom elleni háború, a Latinca-század önként jelentkezett a frontra, a pártvezetőség azonban csak a felét engedte ki a kaposvári zászlóaljhoz beosztva. Győrffy Antalt neveznék ki politikai biztosnak, Somogyi Pál volt a helyettese, Győrffy távoliétében azonban — az ő szavával élve — átvette a komisszárságot.

Arra gondoltam, amikor elnéztem n ma már megfáradt veteránt, miiven fizikai és lelkierő és mekkora hit kellett ahhoz, -hogy annyiszor farkasszemet nézzen a halállal. Amikor az Azovi-tenger partján fekvő Jejszk városra rátörtek a fehér kozákok, s maroknyi erővel visszaverték. 1919 nyarán az északi fronton az ő személyes bátorságát, határozottságát látva indultak ismét rohamra a cseh burzsoá csapatok erős tüzérségi tüze miatt hátráló katonák. Nem törte meg a börtön sem a Tanácsköztársaság megdöntése után. Sok más társával együtt a szegedi CiliSOMOGYI TÁJAK, EMBEREK

A terebélyes olajfák kis suhángok voltak, amikor a kaposvári Kalinyin városrész első házainak fölépülése után elültették őket. A nyolcvanöt éves Somogyi Pál az árnyat adó ágak oltalmába húzódik a nap elől. Hol a ház mellett sétálgat elmaradhatatlan szalmakalapjában, hol a korlát láncán ülve hintázik, s nézi a hétköznapi sürgést-forgást Legtöbbet azonban a kempingszéken üldögél az olajfa alatt. Lábát fölteszi egy kis ülőkére, kalapja a fűben, rajta a kis Sanyo zsebrádió. Itt, a két ház között a család vigyázó szeme is rajta van, az első házból a lánya, a veje, az unokája kísérheti figyelemmel, a másik épületből a felesége. A jövő-menő emberek gyakran ráköszönnek.

— Tudja, nagyon jók az emberek... Olyanok is megszólitanak, akiket nem is ismerek: Pali bácsi, hogy van?

Szavait igazolja, hogy a Munkácsy gimnázium egyik tanárnője éppen odaköszön.

Több mint húsz éve ismerjük egymást, hol gyakran, hol ritkábban találkoztunk. Több napig beszélgettünk, amikor a nyolcvanadik születésnapját ünnepelte. Akkor is tele volt tervekkel, szép elképzelésekkel, s most, nyolcvanöt évesen ugyanaz az érdeklődés sugárzik belőle.

— Mit írt mostanában. Pali bácsi?

— Egy kis novellát, Marseillaise a címe... A történet az orosz hadifogságom idejéből való.

A nyolc és fél évtized súlya nem törte meg, szeme

élénken jár, emlékezete pontosan őrzi a múltat Élete, sorsa közös a munkásmozga- lommaL

— Szerettük őt, mert mindig kiállt a dolgozók mellett, szerettük határozottságáért, tudásáért és egyszerű magatartásáért.

— Mikor látta őt utoljára?

— Utoljára ? ... A kivégzés előtt Az emeleti cellában voltam, mellette. Hozták fel, s akkor láttam. Kék-zöld volt, alig lehetett ráismerni, annyira összeverték. A tilalom ellenére ódaszólt nekem: Mindenre én adtam parancsot, ti csak végrehajtottátok... Mindenért én felelek!

A tűz komisszárja

lagbörtönbe vitték vonattal a hajmáskéri fe- gyenctáborból.

— Utazás közben örökké az járt az eszemben, hogy megszököm. Tizenegy hónap óta — mióta börtönben ültem — szinte mindennap gondoltam a szökésre. Ügy éreztem, hogy forradalmárnak nem szabad négy fal között sorvadnia. Kockáztatni kell. inkább szökés közben a puskagolyó, mint a börtön penésze emésszen el.

Gálosi József volt vörös főhadnagy támogatta a tervét, kettőjüknek sikerült a szökés a ceglédi állomáson. Somogyi Pál huszonhat éves volt akkor. E sikeres meneküléssel kezdődött az 1946-ig tartó emigrációs élete.

A főbb állomások: Jugoszlávia, Bécs, Prága, Berlin.

Moszkva. Huszonhat évet töltött külföldön, ebből tizenhármat a Szovjetunióban. Olyanokkal harcolt, dolgozott együtt, olyanoktól tanult, mint Doktor Sándor, Djura Djakovic, Kun Béla, Bokányi Dezső, Vágó Béla, Münnich Ferenc, Rudas László, Magyar Lajos, Gábor Andor, a »vörös professzor-» Sziklai Sándor.

Mindig büszke volt rá, hogy a kalapács nemzetközi. A Kaposváron megtanult kárpitosszakma. az emigráció idején is kisegítette, pedig mennyi keserűséget okozott neki, hogy hatgyermekes szülei nem tudták taníttatni. Akárcsak a többi Kanizsai utcai szegénygyerek, a hatodik osztály befejezése után mehetett kenyeret keresni. Gyermekkora az egykori Kövesi-féle házban telt el. Most is áll még, szemben vele azonban gyönyörű, új városrész épül. A tízemeletes házakban lakó gyerekek nem tudnak a hajdani Kanizsai utcai kis társaikról, akik több ütést, rúgást kaptak ta- noncként, mint kenyeret.

Felesége,. Anna néni párolgó török kávét tesz az asztalra. Pali bácsi az íróasztala mellett ül. Fölötte egyszerű Lenin-dombormű, és Gerő Kázmér festménye a Szabadság parkról. A könyvszekrényben ott sorakoznak a

Somogyi Írás bekötött évfolyamai, a megjelent művei, a kedvenc olvasmányai, a Jugoszláviából kapott könyvek.

Irodalmi pályája a jugoszlávok megszállta Pécsen kezdődött 1921-ben. Első versének Éj a tömlőében volt a címe, s a Pécsi Munkásban jelent meg.

“örültem a sikernek. Utána mégis sokat

gondolkodtam, gyötrődtem — Írja Máglya cint ű önéletrajzi könyvében —, vajon lehet-e, szabad-e nekem, egyszerű, hat elemit végzett munkásnak, ki még. rendesen helyesírást sem tud, verset Írni? Hisz azt mondták: a költészet az egy magas, szinte elérhetetlen, szent valami. Töprengtem, és írtam tovább...« 1921 május elsejére megjelent a Terjed a tűz. a proletártól tő első könyve.

Két évtizeddel ezelőtt a pécsi Janus Pannonius Múzeum munkásmozgalmi emlékeit rendezve szakadozott szélű, megsárgult papírlapra figyeltek föl. Látszott rajta, hogy sokáig

hordhatták zsebben, talán valami titkos helyen rejtegethették egy negyedszázadon át. Siklós környékéről került a múzeumba. A szerb megszállás alatti Baranyában terjesztették írógéppel sokszorosított formában. Mint a puskapor, olyan lehetett akkor Somogyi Pál Mozduljatok! című verse: “Bősz lánggal lázadoz a lánc- ravert rab / És törnek a láncok, ha van akarat. / Nézz csak végig a végtelen világon, / Nyílnak a börtönök, s lehull a járom. / / Mozduljatok!, halljátok? Üt az óra már, / Teremtő mindenség, Tied a minden- ség / Csak mozdulj, csak mozdulj, te éhes proletár!

Azután Belgrádban drámákat írt, később verseit Szabadkán a Szervezett Munkás, a Bácsmegyei Napló közölte. A Növi Sad-i Faust kiadó 1926-ban megjelentette Átok-áldott Tűz című verseskötetét.

Ügy fogta fel irodalmi tevékenységét, hogy az része a munkásmozgalomnak. Három eszköze volt: a szó, a fegyver és a toll Az elvtársai szintén tudták ezt, s azért rendezték meg az első szerzői estjét, hogy a párt körlevelét elvihesse a cipőtaipa közé beszögezve. Amikor két detektív bevitte a rendőrkapitányságra, az irat már biztos helyen volt.

— A rendőrtiszt összeforgatta a verseimet. Itt-ott beleolvasott a könyvembe. Majd szótlanul, bosszankodva a táskát letette maga elé az asztalra. “Ártatlan dolgok ezek, kapitány úr, versek-» — mondtam. — *No-no, amit ma láttunk és hallottunk a munkásotthonban, és amit én itt elolvastam, ezek nem is olyan ártatlan versikék«

A jugoszláviai magyar irodalom története külön fejezetet szentel tevékenységének. Bori Imre azt írja, hogy éx-tékes hagyománya a vajdasági magyar szociális irodalomnak. A magyar irodalom története kiemeli, hogy versei a két háború közötti munkássors képét festik, sokszor népdalszerű egyszerűséggel, néha expresszionista lendülettel. Somogyi Pál a Szervezett Munkás munkatársa és a szak- szervezeti kulturális mozgalom legtevékenyebb alakja volt a Vajdaságban.

Látók István, az 1970-ben elhunyt szabadkai költő-író, színházigazgató visszaemlékezve az egyik estjére a Munkásotthon udvarán, így ír: »Akik ott ültünk lelkes arccal a hallgatóság között, éreztük, hogy a munkásköltők méltán foglalnak helyet a kultúra pódiumain.

Bátorítást kaptunk, hogy tollal is harcoljunk.«

Brindza Károly szabadkai író és Somogyi Pál között állandó a kapcsolat. Ű egyengette Somogyi Pál nagy sikerű szabadkai szerzői estjét, ezt az Életjel szerkesztősége 1970. október 5-én rendezte meg, egy év múlva pedig megjelentette Somogyi Pál visszaemlékezéseit Máglya / Egy életrajz vajdasági fejezetei / címmel. Még az idén megjelenik a ) folytatás is.

— Miről szól az újabb kötet?

— A Szovjetunióban töltött évekről, a második világháború időszakáról. S természetesen az ottani irodalmi tevékenységemről.

Kisebb-nagyobb írásai, művei pontosan tükrözik az életét, a munkásmozgalomhoz való szox-os kötődését. A Nagy iskola a hadifogoly és a polgárháborús, a Tűz a Kapos mentén a Tanácsköztársaság időszakának somogyi eseményeit eleveníti föl. Somogyi Pál 1956 után nagy szerepet játszott abban, hogy az írócsoport megalakult, majd a Somogyi Írás megjelent, ö volt a folyóirat felelős szei'kesz- tője 1960 és 1964 között. Többen ma már országos hírű költők azok közül, akik a zsengéiket ott jelentették meg.

A munkásmozgalom, az emigráció küzdelmes, nehéz időszaka alakította családi életét. A vajdasági évek során ismerte meg Kovács Anna munkásnőt. Amikor Somogyi Pált 1933 tavaszán kiutasították Jugoszláviából, Anna nem mehetett vele. Moszkvában megismerte Gruber Klára tanítónőt, megszerette, feleségül vette. Sajnos, 1945-ben szívbetegségben meghalt. Amikor ■ hazaindult Kaposvárra a Szovjetunió- j ból, csak a 'tízéves Erzsikét, a kislányát hozhatta magával.

— Most oro«z nyelvet és Irodalmat tanit a tanítóképző főiskolán.

Büszke vagyok rá, hogy kitűnően doktorált, pedig

igen nehéz témát választott, Dosztojevszkijt. A férje testnevelő tanár a Krénusz iskolában. A fiúunokám testnevelés—földrajz szakra jelentkezett Pécsre ...

Anna néni szeretettel hallgatja a beszélgetést.

Amire gondolni sem

mertek 1933 tavaszán, a sors újra ösz- szekötötte őket. 1962 májusában megkereste Pali bácsit a Vöröskereszt útján, Kaposvárra költözött, s összeházasodtak. A nehéz harcok emlékeit idézgetve együtt élvezik a békés öregkor örömeit. Most érkeztek haza egy hévízi üdülésről.

Minden tele van virággal a szobában. Anna néni nagyon szereti. S a vendégeket is. Hol rokonok, hol egykori harcostársak kopogtatnak be, hol Jugoszláviából érkezik valaki. Ez a tavasz különösen, mozgalmas volt. A Tanácsköztársaság 60. évfordulója alkalmából a lakásán adták át Somogyi Pálnak a Munka Vörös Zászló Érdemrendjét; később a 85. születésnapján is megköszöntötték.

Megkérdeztem tőle, hogy neki, aki 1918 óta tagja a pártnak, mit jelent ma az egy életen át folytatott harc, küzdelem.

— Tudja, sokszor megfontoltam én már ezt... Valahogy üzenetnek is tartom, amit erre mondhatok. Nehéz, küzdelmes, de szép volt az életem. Ila újra kezdhetnem, megint így kezdeném.. i

Lajos Géza