Somogyi Néplap, 1979. május (35. évfolyam, 101-125. szám)

1979-05-09 / 106. szám

A kamera fintora Bemutatkozott a Dunakanyar Fotóklub Trepljov farmerben A várasdi Sirály X Somogyi Fotó- és Film­klub vendégül (látta a váci Dunakanyar Fotóklubot. Lám, érde­mes. hazai vándorként is járni az or­szágot! A La- tinca Sándor Művelődési Központban bemutatkozó vendégeknek ez a fotókiállí­tásai aligha so­rolható a szok­ványos tárla­tok sorába: a képek egy ré­sze merészen újszerű. Nyilván lesznek, akiknek ezek tetszenek, má­sok bizalmatlanságból nem viszolyognak és nem is lel­kesednek; sokan pedig —ve­lem együtt — nyilván fölfe= öezik a kísérletekben az eredményt is. Különös hangulat lett úrrá rajtam a kéjoek között. Nem­csak a fotók ötletessége ha­tott, hanem a stílusirányza­toktól független magas .mű­vészi-szakmai tudás. Lebilin­cselő volt még a »hagyomá­nyosabb" művek láttán is. Mivel nem szűk csoport, ha­nem egy szélesebb kollektív tárlaton mutatkoznak be a Dunakanyar Fotóklub tagjai — fotóművészek, hivatásos fotósok, amatőrök —. így ér­zem teljesnek (és őszintének) a bemutatót, az élményt. Ko­csis Iván fotóművész elvont fogalmakat képes megragadni élményei alapján. A puszta Török László Békét! című alkotása. Továbbképzés muzsikával Zenei könyvtárosok tanácskoznak Kaposváron ä 8 Csak néhány hónapja ad­tunk hírt a Pálmiro Togliatti Megyei Könyvtár zenei rész­legének újjászületéséről, a nagyszerű berendezésről és a gazdag hanglemez- és kotta­készletről, ám aa ifjú »íiliálé« e röpke idő alatt is alkalmas­sá vált arra, hogy egy orszá­gos tanácskozás »hátteréül« szolgáljon. Jogos büszkeséggel köszönthette hát tegnap Szí' ta Ferenc, a megyei könyvtár igazgatója a Magyar Könyvtá­rosok Egyesülete zenei szek­ciója tanácskozásának rész­vevőit, hetven, a megyei, vá­rosi és községi könyvtárakból . érkezett munkatársakat, akik­nek hivatása a vizuális-gon­dolati élvezetek »dúsítása« szép muzsikával, a zenei is­meretterjesztés szervezése, s részben a közönség toborzása. Részt vesznek a konferencián, hazánk legjelentősebb, zenei részlegeket is működtető könyvtárainak — az Országos Széchenyi Könyvtárnak, a Gorkij Könyvtárnak, a Fővá­rosi Szabó Ervin Könyvtárnak — a munkatársai, s a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főisko­la szakemberei. Magyar filmek Cannes-ban A harminckettedik alka­lommal sorra kerülő Cannes-i filmfesztiválon — amelyet május 10—24. között tarta­nak — a magyar filmgyártást Jancsó Miklós tervezett tri­lógiájának már elkészült két része, a »Magyar rapszódia« és az »Allegro barbaro« kép­viseli. A hivatalos fesztivál­programmal egy ide j ideg sor kerül a »Rendezők két hete« című eseményre is. Ezen sze­repel Gábor Pál »Angi Vera« című produkciója, az »Egy bizonyos nézőpont« elnevezé­sű szekcióban pedig Kezdi Kovács Zsolt »A kedves szomszéd« című filmje; a ren­dezőt meghívták a nemzetközi filmfesztivál zsűrijébe is. A kétnapos tanácskozás leg­fontosabb témája a partitúrák, hanglemezek és más hangdo­kumentumok feldolgozása, raktározása, de a szigorúan szakmai jellegű előadásokon, konzultációkon kívül egy, a jó zenei ismeretterjesztés egész »módszertanát« magába sűrí­tő operaismertetés meghall­gatására. s kötetlen tapaszta­latcserére is lesz lehetőség. Ez hasznára válik majd a gom­bamódra szaporodó fiatal ze­nei részlegek munkatársainak. Az élményszerzésről a ka­posvári Barokk Együttes gon­doskodott tegnap esti kitűnő koncertjével, ma pedig a Ró- ma-hegyre, Rippl-Rónai Jó­zsef villájába zarándokolnak el a konferencia részvevői eddig semmi megdöbber.i Robotka János Kaputőke cí­mű fotója azonban meUbevá- góan sújt le a falu romanti­kájára, kicsit groteszk is. A kamera fintora azoknak szól, akik a mai faluba szívesen visszaálmodják a régit... Nemcsak a romantika (élet­érzés,^ művészeti irányzat) hatása mérhető a Dunakanyar Fotóklub kaposvári kiállítá­sán, hanem a színházművé­szeté is, a rendezésé. Vannak ügyes »képrendező fotósok-«, ilyen Török László, aki a Bi­rodalom című sorozatot úgy alkotta meg, hogy vett né­hány dokumentumképet, s ehhez hozzágondolt olyan je­leneteket, amelyeket aztán el­játszatott néhány szereplővel, Van ebben a sorozatban né­mi plakátszerűség is, de fel­tétlenül erénye, hogy aktivi­zálja a nézőt, s így itt a béke nemcsak jelszó. A gettó, a halálgyár iszonyatát, a máso­dik világháborút, a fasizmust borzongvu idézi föl. Török képei a mai árnyakra.- is fi­gyelmeztetnek. A béke: ün­nep — és a csecsemő a jövő záloga. Ez olvasható ki a Bé­két című, már ismert fotójá­ból. S ennek tudatában a na­gyobb felelősséget is ismeri. 1973-ban Amszterdamban A család című képével — ez is látható itt. Kaposváron — el­nyerte a világ fotóriporterei­nek nagy seregszemléjén a World Press Photo életképka­tegóriájának első díját, és az Arany Szem fotóművészeti ki­tüntetést is. A Békét című fo­tó San Sebastianban (Spa- nyolországhan) aratott elis­merést; elnyerte a Trofeo Guipueoát. Az Egy kamera emlékére (Bella István költő­nek ajánlott képsor) legin­kább Örkény Egyperceseire hasonlít. Olyasmit érzek e ké­pek láttán, mintha valahon­nan elő kellene bújnia a Tó­ték őrnagyának... H. B. Csehovért Csehovot kínált hétfőn este a varasdi August Cesarec Színház, amikor — a kaposvári társulat Ivanov elő­adását viszonozva —'bemutat­ta a Csiky Gergely Színház­ban a Sirályt, melyet Petef Vécék igazgató rendezett. A premiert 1973. május 18-án tartották. A jugoszláviai társulat fel­fogása, játéka nem volt ide­gen nekünk. Az előadás lát­tán az is világos, miért ép­pen e színházzal épült ki cse­rekapcsolat. Tagadhatatlan a rokonság, ami az alkotó mun­kát, elképzeléseket illeti. Erős, jó színházi a varazsdini. Már a színpadi látvány is ébreszt- gette rokonszenvünket; a térkialakítás elemei, a hármas azzal a Sirállyal, amelyet an­nak idején a kaposvári társu­lat mutatott föl, s amely az új és a régi értelmiségi réteg — a friss mondani való jú és a gondolkodásában bezápult — kibékíthetetlen ellentétéről vallott. A varasdiak Sirály előadása azt a drámát érzékel­teti, hogyan hal bele a tehet­ségének eget kérő Trepljov a sikerbe, amikor ugyanolyan­ná válik, nünt a korábban megvetett — de ezek szerint tudatmélyben irigyelt — sike­res szerző, Trigorin. Trepljov drámai vétsége ugyanis az. hogy messzire távolodva az ifjonti ideától elfogadja íróvá válva a konzerválódottat. Far­meres, mai fiatalként ismer­jük meg. S látjuk később A siker azonban attól fögg! mennyire alkotó társak a szí­nészek, akik adottak. Egyben megegyeznek a varazsdini hor- vát társulat tagjai: vala- mennyiüknek kitűnő az orgá­numa. Néhány egészen kima­gasló színészi egyéniséget is láttunk közöttük. Itt, abbén az előadásban nincs epizód- szerep. A színészek főszereppé tették valamennyit. Befutott, idősödő színésznőt — Trepljov anyja — alakít Mária Geml: mer közönséges is lenni indu­lataiban, mert a féltékenység a fiatal pályatárs iránt néha így jelentkezik. Darko Cudró- ról, Trepljov alakítójáról köz­vetve már vallottunk: »hoz­za« az alkotást egzisztenciális harcként is felfogó fiatal író drámáját Nagybátyját Soria tagolás emlékeztetett Pauer Gyula Ivanov-díszletének rendjére. Elöl nyílt tér a já­téknak — itt még »színpad a színpadon« is! —; a színpad- mélyt, mely lakásbelsőt mu­tat. plexiüveg váiasztje le. Emlékszünk: az Ivanovban ennek egy levélmocskos házfal, volt a megfelelője.) Az üveg­utánzat, ez • az átlátszó közeg dramaturgiailag is funkcionál: mintegy akváriumban, leve- gőtlenségtől szenvedőnek asz- szociáltatja az orösz kisneme- si kúria lakóit: Dramaturgiai fogás az' is, hogy az ivanovian feltornyozott kerti székek tö­vében egy előrehozott, mottó­ként alkalmazott TrePÍjov-mo- nológot hallunk kábító zené­vel. ugyanúgy, ahogy a kapos­vári Zsámbéki Gábor-rende­zésben. Ez a nyíltan vállalt, baráti gesztusként értékelhe­tő vécék-i momentum nem je­lenti azt, hogy nem szuverén színpadi munkával van dol­gunk. A varasdi Sirály egyszerre beszél nekünk nemzedéki és életvitelben jelen levő konf­liktusokról. Tehát nem azonos ugyanolyan egyen-öltönyben, nyakkendőben, mint ahogy a neves írót, Trigorint az első felvonásban: egy fiók-Trigorin kel itt életre, s Nyina megje­lenése — aki igenis minden­kitől megkülönböztethetően önmaga személyiségét bontot­ta ki — Trepljovot rádöb­benti tévútjára. Egymás után veti le felsőruházatának ele­gáns darabjait, mígnem ott áll előttünk ingben, csaknem ugyanúgy, ahogy megismertük. Az idő, az egvkori én azon­ban vísszaperelhetetlen: na­gyon eredeti /rendezői fogás­ként ugyanabba a függönybe csavarodva végez magával, mely ifjúkora szimbolista drámájának függönye volt. Anyaöl és sír. .. A csehovi mű bonyolult érzelmi kapcso­latokat hoz színre, olyanokat, amelyekről nem beszélünk, de cselekedeteinket motiválják. Ezeket a szövevényes viszo­nyokat Petar Vacek finom rendezői eszközökkel érzékel­tette: egy lopott simogatás, egy hangsúly, teásikészlet csé­széinek koccanása stb. CSUPOR TIBOR Ráksaláta zsíros kenyérrel Az ember azonban még nem bontotta föl házasságát a természettel, bármilyen elvi­selhetetlen és szeszélyes is az. A környezet bőkezűsége és a szükséges élelem közötti egyensúly igen kényes. Mek­kora népességet tud eltartani egy-egy földterület? Ezután mindig ez volt a kérdés. Tar­tós egyensúlyt találni soha­sem sikerült. A borotvaélen lebegő egyensúlyt legjobban a gya­kori gyerekáldás fenyegette. A földművelésre áttért ember életében megjelent a túlnépe­sedés és koronként iszonyú nyomással nehezedett az éle­lemtermelő erőforrásokra. A bő termésű években terméke­nyebbek az anyák és csök­ken a halandóság is. Még senki sem tudja, hogy többen falják a kenyeret. mint amennyi a vidék, a tartomány valóságos népességeltartó ere­jéből következnék. De ez ka­tasztrofális gyorsasággal ki­derül. Elfagy a zsenge vetés, elmossa a sok eső, vagy ége­tő aszály, jégverés, hosszú tél viszi el, földrengés, pusztító viharok, árvíz, sáskajárás, há­ború, hadisarc miatt lesz oda, avagy — szerencsésebb eset­ben — tizedelődik meg a ter­més. És megindulnak a Vég nél­küli halottas menetek. Miféle védőpajzsot emel az éhség elé a civilizáció maga­sabb fokára eljutott földmű­velő ember? Ö már kulturál­tabb a vad, élete fenntartását mai szemmel hátborzongató barbársággal is biztosító ős­embernél. Éhínség azonban továbbra is volt. Benépesedvén Euró­pának az északi, zord, kevés­bé termékeny tájai, az embe­rek, népközösségek többet éheztek, mint azelőtt. I A történelmi idők nagy éhezései gyakran tömeges éh­ínséggé súlyosbodtak. Év­könyvek, krónikák, városi in- vertáriumok több száz éhín­ségről tudósítanak, a legko­rábbit már az időszámításunk előtt, 1780-ban följegyezték. Nyugat-Európában 1000 és 1855 között 450-szer kopogott az üres karúra ajtaján a há­lák Két évenként ismétlődött a városokat, falvakat tizedelő éhínség. Kínában, Indiában évszázadokon át milliók hal­tak éhen. Több olyan fél Európányi terület népességét sújtó éhínségről is tudunk (például Bengália), ahol az el­pusztultak száma meghaladta a tízmilliót! Az éhhalál valószínűleg még ennél is jóval többször jött, hiszen semmit sem tudunk az Afrika, Amerika, Ázsia egyes területein pusztító nagy szük­ségről. Az ipari forradalom előtti évszázadok népe az éhséget mint a dolgok természet és is­tenadta rendjének részét fo­gadta el. De a kenyérhiány mindig páni rémületet keltett. A középkori Európában a ke­nyeret úemigen lehetett más­sal pótolni. Helyenként meg­termett a köles, a hajdina (ta­tárka) és némely hüvelyes, de jelentőségük a táplálkozásban meg sem közelítette a kenyé­rét. Ezért az emberek bámu­latra méltó, makacs igyeke­zettel mindenáron kenyeret akartak sütni. KENYERET az ócska hulladékokból, a vadon termő, összegyűjthető növényi részekből. Főzelékfélék magjával ke­verték a kevés gabonát, fű­részport, őrölt fenyőfakérget, makklisztet is használtak. Va­don termő, satnya pázsitfüfé- j léket emelték a tengeri rozs, ' a tengeri zab rangjára, s et- i ték kenyérnek sütve Észak- Európában. Németországban szárított vérrel keverték a rozslisztet. 943-ban Francia- országban följegyeztek húsz rész liszt és nyolcvan rész agyagból sütött nyomorúságos »kenyeret« is. Ha elfogyott a gabona, a vadon burjánzó természethez fordultak. Péppé zúzták a ná­dat, a kákát, s ebből főztek kását. Rengeteg alkalmi va­dász űzte, hajtotta a riadt va­dat — a* különböző tilalmak­kal mit sem törődve — s még az egerek, patkányok is eltűn­tek a házaktól; több élelmet találtak a szabadban. Az em­berek pedig füvet, lapulevelet szedtek és az elhullott dögöt, a zsúpfedelet ették. S aztán jött a vérhas és a többi jár­vány ... Kit érdekelt, hogy a kétség- beesett, éhes emberek meget- ték a moslékot (ha volt), a fáról a zöld levelet — s alkal­milag még egymást és egymás gyerekeit is. Az 1740-es évek szörnyű norvégiai éhínsége idején Hallingdai lakosai 3 trágyadombból mosták ki a szalmát és abból sütöttek Ljudevitgerovac úgy állítja elénk, hogy a figura egész életére látunk. Nyina lobogó szépség — Biserka Fator —, aki kimunkált és kamatozó . egyéniségű színésznőként je­lenik meg a negyedik felvo­násban : tehetségének tápláló eleme a szenvedés. Trigorin alakítója, Polovanic Ivica szintén jelentős egyéniség, a társulat egyik legerősebb szí­nésze. Mását, alti ugyancsak az önmegvalósításért küzd — különc a ruházkodásban, tu- bákolásában — Jagoda Novak kelti életre, jó; érzékeltetve Trepljov iránti reménytelen szerelmét. Férje, Medvegyén- ko tanító megvert, alázatos ember; őt Kölja Popovics játssza nagyszerűen, akárcsak Mása anyját Jelena Dusko Dzakova. Dór,ndoktor »bohóc­ra vett« figurája Tomislav Riplin megformálásában egész tanulmányt érdemelne. A díszletet és a jelmezeket Ma­rin Gőzzé tervezte. A < színpadról Csehov üzent.. , Leskó László gyomorgörcsfakasztó kenyér­pótlékot. Á rossz termésű években Európa egyes tarto­mányaiban a népesség 200, 300, sőt elképesztően magas 400 ezrelékes halálozási ará­nya is kinjutatható. Egész or­szágok, sőt a kontinens népe ki volt téve a tragikus meg- tizedelődésnek. S az éhségnek mindenütt a sarkában járt a himlő, a pes­tis és egyéb pusztító betegsé­gek. A fekete halál Európa lakosságának számát több száz négyzetkilométernyi terüle­ten egyetlen év alatt a har­madára csökkentette. 1650—60 között Dánia lakossága egy­ötödével csökkent, 1696-97- ben Finnország négy kerüle­tének egyike a népesség 280 ezrelékét veszítette el. Kollektív menekülés a va­lóságba — ez jellemzi az em­ber viselkedését e nagy, szo­rongató nyomorúságban. Föl- élednek, tettekben, nagy el­határozásokban visszatérnek a barbár elődök erkölcsei. Ke­gyetlen és valóságos alapja van a népmesékből jól ismert motívumoknak: a hét (három) kicsi fiút elveszejtik a szülők. (Folytatjuk) Somogyi Néplap tárggyal is történelmi — em­beri — mondanivalót fogal­maz meg, (Kerék és bilincs). Kralovánszky Balázst, az MTI fotós munkatársát első­sorban a rajzművészet, a mo­dern nyomdatechnika és a fotó kapcsolata érdekli. A fo- tografika nyelvét kiválóan is­meri. Pályatársa. Szabóky Örs a természet parányi részletei­nek a bemutatásával a rész és az egész viszonylatait ku­tatja. Magyar Ferenc nyom­dász a csend kifejezésére, a természet látványszerű meg­örökítésére törekszik (Ge­menc). És mert divat lett mai életünkben a romantika — öltözködés, szokás, hobby —. miért kerülte volna el a mű­vészetet ez a hullám. A fotó­művészetig is elért, Nyerges András Csend és Egyedül cí­mű képei ezt mutatják. (Ő egy évig a televíziónál se- giédoperatőrösködött.) Mind-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents